Magyar Nemzet, 1964. június (20. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-02 / 127. szám
4 Kiküldött munkatársunk jelentése Vásárvárosból ZENEI VÁROS A lipcsei Bach-ünnepségek MUZSIKA SZÓL a város minden pontján: templomokban, múzeumokban, színházakban — és természetesen nem utolsósorban a hangversenytermekben. Lipcsében mindenki a Bach-versenyről beszél — magát a versenyt azonban igen kevesen látogatják. A németek azon a véleményen vannak, hogy majd először a zsűri kiválogatja a legjobbakat és majd azokat hallgatják meg. A zenei verseny megszervezése körültekintő és alapos: minden végtelenül pontosan kezdődik és végződik. A mi számunkra csupán az szokatlan, hogy a zongora-, a csembaló-, az ének- és az orgonaverseny négy különböző helyen van és így kénytelenkelletlen csupán ízelítőt kaphat az érdeklődő — kivéve azt az esetet, ha egyetlen versenyágra “Specializálja" magát. A lipcsei zeneművészeti főiskola kamaratermében zajlottak le a zongora szak válogatóversenyei. Számunkra, sajnos, ez utóbbi semmibabért nem hozott. A kamaraterem egyébként impozáns látványt nyújt: vadonatúj, világos székekkel van felszerelve és a pódiumot majdnem elborítja a rengeteg virág. A zsűri az első fordulóban függöny mögül hallgatja a versenyzők játékát. A versenynek talán ez az egyetlen organizációs vonása, amellyel bizonyos mértékben vitába kell szálnunk. Kétségtelenül a pártatlanság biztosítása vezette a rendezőséget arra, hogy a zsűrit függöny mögé helyezze, ám egyfelől a versenyzők kiléte ennek ellenérenyílt titok, másfelől viszont a zsűritagok számára rendkívül sivár látványta "nyújt egy szürke függöny, amely mögül zene hallatszik . Az orgona-selejtező a Márkus-templomban zajlik le. A magyar vendég számára mindenekelőtt a hangszer nemes hangzása jelent szokatlan élményt. A templom egyébként nem túlságosan régi — ennek ellenére kitűnő barokk orgonája van, amelynek teljes menzúráját a templom nagysága és a barokk stílus követelmények szerint méretezték. Így azután lehetetlenné válik az, hogy a játékos óriási,romantikus hangörvényeket kavarjon fel Bach vagy Buxtehude műveinek interpretálásakor. Talán az összes versenyágak között itt mutatkozik a legmagasabb színvonal: Németországban, de különösen Lipcsében az orgonajátéknak olyan hagyományai vannak, amelyekkel például nekünk, magyaroknak majdnem lehetetlen versenyezni. (Nem utolsósorban azért, mivel egyetlen tökéletes orgonánk sincs!) Az orgona-középdöntő a világhírű lipcsei Tamástemplomban lesz, abban a gyönyörű, gótikus épületben, ahol Bach életének utolsó két, termékeny évtizedét töltötte. SOKRÉTŰ, CAIGAG ZENEI ESEMÉNYEK zajlanak le a verseny keretén belül. Mint mondottuk, nemcsak a szokásos hangversenytermekben tartanak koncerteket, hanem mindenütt, ahol erre alkalmas hely van, így például az immár négyszáz éves régi tanácsházán hallottuk a lipcsei rádió ének- és zenekarának túlnyomórészt természetesen Bach műveiből összeállított hangversenyét. A több méter vastag, erődítményre emlékeztető falakon végeláthatatlan sorban függenek arégi lipcsei tanácsurak arcképei (az első pillantásra alig látszik a különbség közöttük — jól táplált, nyugalmas polgárarcok tekintenek le ránk), a mennyezet gerendázata a legfinomabb faberakásos munkával készült és két egyforma mintát nem találhatunk közöttük. A terem akusztikailag kifogástalan s a korabeli környezetben a muzsika is minthajobban érezné magát. Korántsem szabad arra gondolnunk, hogy ez valamiféle játék a múzeummal, vagy hogy talán a rendezőség a zene minőségét óhajtja emelni a hely varázsával. Sokkal inkább arról van szó, hogy például Bach népszerű h-moll zenekari szvitje nem elsősorban koncertterem számára készült, hanem az alkalmi szórakoztatás igényét óhajtotta kielégíteni. E hangverseny minden részvevőjének az volt az érzése, hogy a muzsika így visszakerült eredeti lételemébe.* A kitűnő zenekart Adolf Fritz Guhl vezényelte. A szép műsor kiemelkedő produkciója volt a már említett h-moll zenekari szvit, amelynek fuvolaszólamát Heinz Fügner látta el. Fügner fuvolajátéka a barokk orgona ajaksíp-regiszterére emlékeztetett: lágy, hajlékony és levegős benyomást keltett, anélkül, hogy körvonalai akárcsak a legcsekélyebb mértékben is elmosódtak volna. Emellett még egy különleges műsorszámmal kedveskedett a zenekar a közönségnek: a »Musikalisches Oper hatszólamú fúgáját hallottuk Anton Webern átiratában, pontosabban hangszerelésében. Az új bécsi iskola nagy mestere itt egyfelől a legszigorúbban ragaszkodik a bachi kottaszöveghez, másfelől azonban a modern hangszerelés eszközeivel óhajtja megszabadítani Bach zenéjét az unalmas, absztrakt-muzeális előadási sallangoktól, a professzoros pedantériától. A téma minden egyes frázisát más és más hangszerrel játszatja s így, amikor már mind a hat szólam belépett, rendkívül színpompás, modern zenekari hangzás jön létre. A LEGNAGYOBB SIKERT azonban a lipcsei rádió énekkara aratta Bach »Singet dem Herrn ein neues Lied« című motettájával. E monumentális, minden hangszeres kíséretet nélkülöző (azaz: a cappella) remekmű érezhetően semmiféle gondot nem okozott sem az együttes fiatal karmesterének, sem a valóban “nyaktörő”, szólamokat hibátlanul intonáló rádió-énekkarnak. Araim Oeser kórusvezető a legszerényebb eszközökkel és a bachi hagyomány fölényesen biztos ismeretével vezette az együttest: a kórus sohasemordított", sohasem préselt, mégis átütő erejű forte-hangzás jött létre. A lipcsei kongresszusi terem mintegy kétezer személyes befogadóképességű ésszintúgy kiváló akusztikájú. Itt Richard Strauss-estben gyönyörködhettünk. Cari Garaguly — a magyar származású svéd karnagy — állott a világhírű Gewandhaus Orchester élén, akit néhány héttel ezelőtt a budapesti közönség is hallhatott. Valóban ragyogó zenekari produkcióban részesült a közönség: az együttes anyanyelvként »beszéli« Strauss muzsikáját. S ami a legérdekesebb: Garaguly franciás eleganciája valami egészen kivételesen forró visszhangra talált. Még az egyébként kissé hosszadalmasEin Heldenlehen« című szimfonikus költemény is mindvégig élményszerű, átlelkesített előadásban részesült. Külön ki kell emelni Strauss Kürt-versenyének ragyogó szólistáját, Waldemar Schieber-t, aki a legújabb kürt-technikát játssza, megközelítőleg azon a fokon, mint a nemrég nálunk járt, szintúgy lipcsei kürt-művész O. Damm. Hangja úgy szárnyal és olyan lágy kamil Jénát képes hangszerén létrehozni, mintha nem is kürtön — a zenekari hibalehetőségek e »gazdag« forrásán —, hanem fagotton vagy klarinéton játszana. Estéről estére új és új zenei események tanúja lehet az ember Lipcsében — igen gyakran egyetlen estén kéthárom hangversenyt is tartanak. A vásárváros — ezúttal valóban zenei várossá alakult át Pernye András ,Makar Xanzet .Kedd, 1964. Június 2 Martin Andersen Nexő "Tíz évvel ezelőtt, 1954. június 1-én halt meg Martin Andersen Nexö, a világhírű dán író, a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő alakja. Martin Andersen Nexö Koppenhága szegénynegyedében, Christianshavban,az éhség városában** született proletár szülőktől 1869-ben. Édesanyja tizenegy gyermeknek adott életet. Ezek közül az író a negyedik. Apja, aki kőfaragó volt, ivásba fojtotta a gyakori munkanélküliség gondjait úgy, hogy felesége emiatt el is vált tőle és takarítással meg házalással tartotta el gyermekeit. Martin a Bornholm szigetén fekvő Nexőben töltötte gyermekéveit és ennek a városnak a nevét biggyesztette családi neve mellé a sok névrokontól való megkülönböztetésül. Andersen Nexőnek korán kellett kenyérkereset után néznie. Még gyermek, amikor elszegődik pásztornak, majd tehenészetben szolgál. Később Koppenhágába kerül, ahol kitanulja a cipészmesterséget. Végül sikerül beiratkoznia a népfőiskolába és tanító lesz. Világnézeti fejlődésére döntő hatással volt az 1905—1907. évi orosz forradalom. Ekkor csatlakozott a szocialisták táborához. 1919 óta kommunista, s ez meghatározta emberi és írói magatartását. Meggyőződéséért a második világháború alatt a fasiszta megszállók be is börtönözték. Irodalmi pályáját versekkel kezdte. Ezekben megénekelte Bomnholm szigetét, gyermekkorának tájait. Koppenhágai cipész korában jelentek meg első novellái. Ezek az írások a dolgozó nép nehéz sorsával és szociális problémáival foglalkoztak, annak a népnek ügyével, amellyel Nexo élete végéig a legszorosabb kapcsolatban maradt. “Az élet árán” című első regénye 1899-ben került kiadásra. Ebben az író realista színekkel ábrázolta a kapitalista világot és bemutatta igazi arculatát. Georg Brandes, a neves dán kritikus, bár nem szocialista, komoly méltatást írt róla és Martin Andersen Nexet a dán irodalom új, nagy ígéretének nevezte. A cikk a király érdeklődését is felkeltette. Elküldte az íróhoz egyik gárdatisztjét. Andersen Nexe kötényébe törölve kezét, nyugodt hangon válaszolt a díszes uniformisba öltözött katonának. Köszöni őfelsége megtisztelő érdeklődését, reggel 8—12 között és délután 2—6-ig itt található a cipészműhelyben, este pedig a szakszervezetben. Martin Andersen Nexe népszerűségét és nemzetközi hírnevét a “■Hódító Pelle« című regényével alapozta meg. Ezt a könyvét 1906-tól 1910-ig írta és benne a századforduló Dániájának mindennapi életét vetítette az olvasó elé meggyőző, színpompás képekben. Életízű alakjain keresztül bemutatja miként ébredezik a városi és vidéki proletárság osztályöntudata és hogyan indul meg a jogaikért való tudatos harc. Pelle, a regény főalakja, svéd földmunkás család sarja, aki szerencsét próbálni jött Dániába. Először a munkásság oldalán küzd, majd a néptől idegen elemek hatása alá kerül, opportunista lesz és elárulja osztályát. Másik nagy könyve a *Szürke fény*. Ennek hősnője Ditte, a kiszolgáltatott és kihasznált szegény proletárnő, aki mégis hisz az életben és a maga s mások jobb sorsáért küzdve mindenkit megajándékoz páratlan lelkének gazdag kincseivel. ASzürke fényből filmet is készítettek és ez a magyar közönség előtt is szép sikert aratott. “A vörös Morten« című regényében, mely a »Hódító Pelle« folytatása, Andersen Nexe az első világháború korszakát festi és leleplezi a jobboldali szociáldemokraták, valamint a II. Internacionálé alkudozó vezetőinek árulását. E történelmi tényekből kiindulva méltatja a Nagy Októberi Szocialista Forradalom jelentőségét és művének második kötetében Mortent és olvasóit elviszi a szocializmusról való ábrándozásokból a Szovjetunióba, a szocialista valóságba. Ezt a valóságot személyes tapasztalatból ismerte. Lenin már 1920-ban meghívta Martin Andersen Nexet, hogy istogasson el a Szovjetunióba. Mivel a nyugati hatalmak blokád alatt tartották a fiatal szocialista államot, partjainak megközelítése úgyszólván lehetetlen volt. A proletariátus írója azonban nem tétovázott. Ilala birkára ült és a Skandír.ív félszigetet megkerülve, fent, Arhanigelszknél éjnek idején partra tetette magát. Az orosz határőrök, akiknek nyelvén nem beszélt, elfogták és lecsukták. Napokig tartott, amíg Moszkvából megjött az értesítés, hogy külön repülőgép van útban érte. Nexe közben azzal töltötte idejét, hogy a fogdában megfoltozta a katonák rongyos csizmáit. Mikor később Moszkvában a politikai rendőrség vezetője személyesen tisztelgett nála, hogy bocsánatot kérjen tőle, csak annyit mondott: nem érte sérelem és nagyon örül, hogy ilyen jól őrzik a határokat. Benyomásairól az 1921- ban megjelent útirajzában számolt be. Jartin Andersen Nexe a Strindbergek, Gorkijok és Jack Londonok módjára alkotott. Saját életének húsvér élményeit dolgozta fel nem a naturalizmus, hanem a realista írásművészet eszközeivel. A valóság ábrázolásában honfitársának, Pontoppidannak követője, míg képzeletének merész csapongása a dán Jensenre emelékeztet. Hol a tragikum palettájának sötét színeit keveri, hol derűsen egyszerű és világos. Dánia legszociálisabb írója nem a munkások világáról, hanem ebből a világból, mint annak részese írt, tele a névtelen iránti részvéttel és szeretettel. Számára csak annak az irodalomnak volt értéke, amely az emberi haladást szolgálta. A szó igazi értelmében vett humanista. A kultúrának szerinte az a lényege, hogy az ember önös érdekét háttérbe szorítva másokért küzdjön és dolgozzék. A személyiség problémája nem más, mint az emberiséggel szembeni felelősségérzet kérdése, írásai alapján “Skandináv Gorkijának nevezték el Andersen Nexet. Ez a hasonlat igen találó, mert az író maga is többször utalt arra, milyen mély hatással volt rá az orosz realizmusnak ez a kiváló képviselője, akihez különben évtizedes barátság kötötte. Martin Andersen Nexe, mint a Béke-világtanács tagja, ismert alakja volt a nemzetközi kongresszusoknak. Mindenütt megjelent, ahol jóakaratú emberek a megértés szellemében munkálkodtak a népek békésebb holnapján, boldogabb, szebb életén. Boldog Balázs A RÁDIÓ MELLETT ünnepi könyvhét, 1964 Lezajlott az idei könyvhét. Ünnepinek nevezzük és mégis, évről évre egyre kevésbé van egyszerien és körülhatárolhatóan ünnepi jellege. És ez így van jól. Ilyenkor több a különlegesen érdekes kiadvány, több az író—olvasó találkozó — de a könyvhét kezdete és vége egyre kevésbé nyit meg és zár le valamit, inkább folytatása, szerves része egy egész évben zajló folyamatnak. A könyvvásárlás — növekvő és hamar elfogyó példányszámok tanúsága szerint — nem ünnepi aktus. Természetes és hétköznapi. És ez a könyvhetek ünnepeinek legfőbb igazolása. Az ünnepi könyvhét “jelen volt a múlt heti rádióműsorban is. Jól szervezték, kitűnően tájékoztattak, jóval többet nyújtottak a hallgatóknak egyszerű könyvpropagandánál, nincs rá mód, hogy e naponta többször jelentkező műsorokat egyenként méltassuk: az összkép kitűnő volt, változatos, színvonalas. De a rádióban sem éreztük kezdetnek és lezárásnak ezt a hetet, a rádió is egész évi mindennapos “könyvterjesztő”, és tájékoztató munkáját folytatta csupán az ünnepi könyvhét eseményeinek reprezentatív bemutatásával. S ez a rádió munkájának szintén legfőbb igazolása. Munkásakadémia Munkásakadémia Izaz a jelek szerint kiállta az idők próbáját. Két és fél évetartja magát**, s a legmagasabb szintű művelődési-oktatói programok közé emelkedett. Célja és a műsorforma alapvonalai már az első adásokban kialakultak, olyannyira szerencsésen, hogy az eredeti elképzelések szerint készülő sorozat mindmáig érdekes, hasznos és életképes. Elsősorban munkásoknak, különböző iparágak dolgozóinak szól, de a változatos témakör feldolgozása oly érdekesen sokoldalú, hogy mindenkit leköthet. Vagy másképp, rádiós szaknyelven szólva: rétegműsor, mely ügyes szerkesztésével más hallgató rétegek figyelmét is felkelti. Földtörténet, történelem, gazdaságtan, társadalomtudomány, fizika és egyéb természettudományok, technika-történet — és még sorolhatnám a tudományágakat, melyeknek színvonalas, közérthető és főként érdekes alkalmazásával e kitűnő sorozat szerkesztője, természetesen meghívott szakértőkkel, dolgozik. A legutóbbi adás címe: A réz. Szinte alig hihető, hogy e látszólag semmitmondó “címszó*, feldolgozása a földtörténet és az emberi történelem milyen érdekes és gazdag fejezeteit tárta fel. Hat hónapja történt Gimes György és Szécsi Éva dokumentum-műsora az “évszázad bűnperét”, idézte a hallgató elé. A Kennedy-gyilkosság nyomozási adatait, napvilágra került és mesterségesen elhomályosított részleteit, társadalmi és politkai személyiségek nyilatkozatait, a hivatalos nyomozásnál alaposabb és világosabb “magánnyomozások" ereményeit állították össze, cikkek, dokumentumok, magnószalagok segítségével, megdöbbentően összefüggő és logikus műsorban. Alig kommentáltak, az összefüggéseket inkább az egymás mellé sorakoztatott dokumentumok tárták fel, szinte automatikusan. Kitűnően sikerült összeállítást hallottunk s e részletes tájékoztatással a szerkesztők bizonyos adósságot is törlesztettek a magyar közvéleménnyel szemben. Mesélő múzeumokhozat Mesélő múzeumok első adása hangzott el vasárnap este. Rapcsányi László múzeumokba vezeti a hallgatót, felidézve előttünk, mit jelent, mit “mesél" egy-egy kiállított tárgy vagy emlék. Elsőként a postamúzeumba látogattunk — érdekes, hangulatos húsz percet tölthettünk egy postakört, vagy Bell első telefonjának “meséi" mellett. A sorozat jónak ígérkezik. Görgey Gábor Vaszkó Erzsébet kiállítása a Csók -galériában Barna hegyek, zöld hegyek, sárga táj, vörös táj, szürke csendélet, ... házak. Ilyen hangsúlytalan, irodalmi mellékíz nélküli címeket írt képei és grafikái alá Vaszkó Erzsébet. Élményt adó, emlékezetes kiállítását a Csók-galériában a művészi mondanivaló letisztult, sallangmentes előadása jellemzi. Egyszerűsége, szűkszavúságának meleg közvetlensége magasfeszültségű érzelmi világot takar. Alkotásaiban újjáteremti, újjákölti a tájat, a formákat. Vaszkó Erzsébetnek vall a táj, beszélnek hozzá a formák s megérti szavukat. Emelkedett szellemben, érzékeny szívvel és kitűnő szakmai tudással tolmácsolja mindazt, amit a természet rábízott titkaiból. Képalkotó fantáziája Nagy Istvánnal, Gadányival, Barcsayval rokon. Az erkölcs, a művészi alkotás embert gyarapító értelmébe vetett hit, a meggyőződés következetessége e művészi családfa közös talaja. Ritka alkalom a mai képzőművészeti életben: vérbeli művész mutatja meg koncentrált, áhítatos alkotómunkájának mély benyomást keltő eredményét. Nem ügyes másolatokat látunk a valóság külszínéről, ecsettel készített közhelyeket, hanem dinamikus erővel szerkesztett tájakat, csendéleteket, rendszert, építményes konstrukciókat, melyek élnek, lélegzenek, ritmikájukban ott kering az eleven élet vére. Olykor mintha a teremtés misztériuma játszódna le előttünk, hegyek születnek éppen, formák bontakoznak ki a káoszból, tapogatózva keresik alakjukat. Minden változik és mégis minden örök Vaszkó Erzsébet művészetében. Képei láttán mi is átéljük a természet nagy erőküzdelmeit, melynek értelme, célja Vaszkó Erzsébet, szuggesztív kifejezései szerint: a harmónia. “A végtelenség összhangot zenél" — e juhászgyulai verssor zeng és muzsikál Vaszkó Erzsébet nemes, költészettel teli alkotásaiban. Dutka Mária NAPLÓ I !“"'“ Magyar íróküldöttség utazott Bukarestbe, ahol most emlékeznek meg Eminescu halálának 75. évfordulójáról. A küldöttség tagjai: Garai Gábor, Jékely Zoltán és Móricz Virág. * Kellér Dezső több hetes külföldi útra indult. Magával vitte a Thália Színház kabarérészlegének (a jövő szezonban ennek a vezetője lesz) anyagát, hogy odakünn összeállítsa a megnyitó műsort. Az új politikai kabaré, amelyet Kellér konferál, mintegy száz estét foglal le a Thália tervében. Juhász Erika festőművész, tanár, kiállítását június 2-án este 6 órakor nyitja meg Vén Emil, Munkácsy-díjas festőművész az Egressy Klubban. A Foto Háber című bűnügyi filmet mutatja be Magyarország a dolgozók csehszlovákiai filmfesztiválján, amelyet az idén június 27 és július 12 között rendeznek. Szovjet művész nyerte a brüsszeli Erzsébet királynő nemzetközi zongoraverseny nagydíját, a 18 éves Jevgenyij Mogilevszkij. A második díj nyertese is szovjet zongorista, a 21 éves Nyikolaj Petrov. Helsinkibe utazott vasárnap az Operaház balettegyüttese. A magyar művészek három előadást tartanak a finn fővárosban, majd Stockholmba utaznak. SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Állami Operaház: Cosi fan tutte (L-bérl. 10.) (7) — Erkel Színház: Turandot (1. bérlet 10.) (7) — Nemzeti Színház: IX. József (7) — Katona József Színház: Életem, Zsóka! . .. (7) — Madách Színház: Most majd elválik (7) — Madách Kamara Színház: Menny és pokol, Az asszony — ördög, A művésznő hintája (7) — Vígszínház: Hátsó ajtó (7) — Thália Színház: Az apáca (7) — József Attila Színház: A potyautas (7) — Vidám Színpad: Több nyelven beszélünk (fél 8) — Kis Színpad: Csacsifogat (7) — Fővárosi Operettszínház: Tündérlaki lányok (7) — Fővárosi Nagycirkusz: A Holland Nagycirkusz vendégjátéka (fél 8) — Állami Bábszínház: A három kismalac (de. 10) — Zeneakadémia: Virág Endre orgonaestje (fél 8) — Kamaraterem: Korunk kamarezenéje (ápr. 14-ről dal.) (fél 6). A müncheni filharmonikusok Mozart-hangversenyt rendeztek a tavaly elhunyt Fricsay Ferenc emlékére. A zenekar karmester nélkül játszott, ezzel jelképezte a pótolhatatlan űrt, amelyet Fricsay halála okozott