Magyar Nemzet, 1965. december (21. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-03 / 285. szám

4 FOLYÓIRATSZEMLE Beszámolót közöl a MAGYAR TUDOMÁNY 9. száma arról a tudományos ülésről, melyet a szocialista tu­dat kialakításának kérdéseiről rendeztek. Egy bekezdés a be­számolóból: «­Új marxista tár­sadalomtudományi munkások százai nőttek fel, s őket nevel­ve, velük kölcsönhatásban régi szaktudósok kerültek közelebb a marxizmushoz, vagy lettek a marxista tudomány kiváló mű­velőivé. Ma úgyszólván min­den területről elmondhatjuk, hogy van egy olyan marxista szaktudós réteg, amely gondos­kodni tud arról, hogy a mar­xizmus további térhódítása ne az illető tudományterületen kí­vülről ható, hanem belülről er­jesztő erővel menjen végbe." A Tudományos Akadémia fo­lyóiratának e számában feltét­lenül megérdemli a figyelmet Takács József »Kutatástervezé­­sünk problematikája« című ta­nulmánya is. A szerző beha­tóan vizsgálja az úgynevezett "►beszámolási rendszer" elő­nyeit és hátrányait, s konkrét példák segítségével veti fel a bürokratizálódás veszélyét. Ta­kács szerint "a kutatást már nem lehet alárendelni az idő tényezőjének", és leszögezi: másképp áll a kutatástervezés ügye a társadalomtudomá­nyoknál, és megint másképp a természettudományos kutató­helyeken. Ugyancsak tudományszerve­zési kérdésekről szól a folyó­irat 10. számában — Erdey- Grúz Tibor, az Akadémia fő­titkára. Azt vizsgálja, milyen feladataik vannak a kutatóin­tézményeknek a szakember­­képzésben. Az intézeteknek, kutatócsoportoknak és labora­tóriumoknak fejlődésük első időszakában nagy gondot oko­zott saját gárdájuk kinevelése.­­Az utóbbi időben azonban már számos kutatóintézmény elérte azt a nagyságot, ame­lyen létszámának eddig gyors növekedése lelassul, esetleg időlegesen meg is áll. Ez lehe­tővé teszi, hogy a kutatóintéz­mények most már rendszere­sen bekapcsolódjanak más in­tézmények részére való szak­emberképzés legfelső szintjébe is." A cikk szerint a gyakor­nokok és segédmunkatársak csak átmenetileg tagjai a ku­tatóintézményeknek, rájuk ké­sőbb másutt is számíthatnak. Egy nagyobb írásra figyel­tünk fel a széd" nagy — "hosszú távra szóló" — témái. Ám, ezek mel­lett ott vannak "a kultúra te­rületének a témái is, mert olyan értékekre vonatkoznak, amelyeket a történelem és a civilizáció sok évszázados fej­lődése hozott létre." Meggyőző érveléssel bizonyítja be Grup­­pi, hogy a monopolista kon­centráció folyamata valójában nemcsak a kapitalista elidege­­nülés következményeit viselő, konkrét személyiség ellen for­dult, hanem a keresztény "■absztrakt ember" fogalma el­len is. »Az emberi személyi­ség egységének, az embernek önmagával és a természettel való egységének a megvalósu­lása a kommunisták és katoli­kusok vitáinak és találkozásai­nak közös témája is. Közös az új humanizmus keresése is. Az ember problémája ugyanis ma másképpen merül fel, mint a reneszánsz idején." Gruppi méltatja XXIII. János avégett tett erőfeszítéseit, "hogy az egyház alkalmazkodjék a mai világ valóságához" és rámutat arra is, hogy »ma olyan pró­bálkozásoknak vagyunk tanúi, amelyek mérsékelni akarják XXIII. János pápa intézkedé­seit". Ez azonban — a többi nehézségekkel együtt — nem indíthatja sem türelmetlenség­re, sem a dialektika elhanya­golására a marxista kutatókat. Mert ha akadozva is, de kez­denek beérni a "dialógus" fel­tételei a demokratikus ateista és a demokratikus katolikus erők között. Két olyan tanulmányt közöl — a többi mellett — a azokra a problémákra, ame­lyeket ezek az írások felvetet­tek. A két említett cikkből is kitűnik, mennyire időszerű volna már filozófia és ideoló­gia összefüggéseinek megnyug­tató tisztázása. A marxizmus— leninizmus eddigi nagy ered­ményei alapján világosan kell szembenéznünk korunk fogal­maival. Ehhez pedig vitázni kell... Kénytelenek voltunk már megemlíteni: a Valóság nem­egyszer nehézkes, gondatlan fordításban közli külföldi szer­zők tanulmányait. Az Althus­­ser-tanulmányból való egyik idézetünk is ezt bizonyítja, de bizonyíthatnánk — sajnos — igen hosszan. Valamely fordí­tásnak kétségkívül úgy kell visszaadnia egy tanulmányt, ahogy azt szerzője megírta: ér­dekesen vagy elvontan. De semmi esetre sem — magyar­talanul. És hadd jegyezzük meg azt is, hogy Rozsnyai Er­vin gondolatgazdag tanulmá­nyában (­Az esztétikai tárgy­ról ") is nyilvánvaló, értelem­­zavaró sajtóhibákat fedeztünk fel. A folyóirat fejlődése — s a különösen érdekes legújabb szám­­— nyomatékosan fel kell hogy hívja a szerkesztők fi­gyelmét ezekre az úgynevezett "technikai apróságokéra. A. G. VILÁGOSSÁG legutóbbi, 11. számában. A ta­nulmányt Luciano Gruppi, az Olasz Kommunista Párt ideo­lógiai osztályának vezetője ír­ta. Olaszországban ugyanis megjelent egy érdekes tanul­mánygyűjtemény — »Il dia­lo­go alla prova«, azaz "Párbe­széd a próbakövön« címmel —, amely talán nemzetközi vi­szonylatban is az első olyan mű, amelyet kommunisták és katolikusok közösen írtak. A gyűjtemény által felvetett kér­désekhez — milyen síkokon folyhat katolikusok és kommu­nisták dialógusa, milyen prob­lémakörökre vonatkozhat, ho­vá vezet — szól hozzá Gruppi. És bár — mint azt a Világos­ság leszögezi — "hazánk törté­nelmileg kialakult helyzete el­térő az olasztól", Gruppi írása tanulságokkal szolgál szá­munkra is. Az olasz kommunista ideoló­gus óva int mind a "kommu­nista gőg«-től, mind pedig­­az olyan egyetértéstől, amely a kétértelmű eklekticizmusok és­­ a belső ellentmondásokban szenvedő szintézisek kereszte­ződésének eredménye." Az el­térő eszmei előzményekből va­ló kiindulás — fejtegeti — semmiképp sem lehet akadá­lya annak, hogy mind a kato­likusok, mind a kommunisták ne tegyenek magukévá bizo­nyos közös törekvéseket. "Olyan nagy alternatívával ál­lunk most szemben, amely napjainkban radikálisan szól bele az emberiség sorsába: a háború és a béke alternatívá­jával ... És az emberi méltóság megalázásának ezer és ezer módját láthatjuk ott, ahol még nem valósult meg a nemzeti függetlenség, vagy ahol a faj­elmélet megkülönböztetést tesz az alkotmány normái sze­rint egyenlő emberek között...­­Gruppi szerint ezek a "párbe- VALÓSÁG 11. száma, amelyek nyíltan ugyan nem vitáznak egymás­sal, ám amelyek a szocialista humanizmus, a marxista ant­ropológia, s az ember korszerű fogalmának kétféle megközelí­tését képviselik. Az egyik írás­nak — amely a "Marxizmus és hurmanizmus" címet viseli és amelyet társadalomtudományi folyóiratunk a francia­­Nou­­velle Critique­-ből vett át — Louis Althusser a szerzője. Althusser azt állítja, hogy a "szocialista humanizmus" fo­galom-kapcsolás elméleti egyenlőtlenséget rejt magában, mert "a marxista felfogás sze­rint a szocializmus fogalma valóban tudományos fogalom, de a humanizmus fogalma csak ideológiai fogalom". A szerző nem azt a valóságot vitatja, amelyet a szocialista humaniz­musnak jelölnie kell, hanem azt állítja: a marxizmus szakí­tás minden filozófiai antropo­lógiával. "Annak megértéséhez — írja Althusser —, hogy Marx mi gyökeresen újat ho­zott, tudatában kell lenni an­nak az elméleti forradalom mélységének, amelyet a törté­nelmi materializmus magában hordoz és jelez. Csak ezen az alapon lehet meghatározni a humanizmus helyzetét, el kell vetni elméleti célkitűzéseit, és el kell ismerni ideológiai, gya­korlati funkcióját." Kísérletet tesz rá, hogy meghatározza az ideológia fogalmát, amely nem valamiféle "múló jellegű tör­ténelmi kinövés", ám — mint írja — "mélységesen tudatta­lan valami, még akkor is, ha (mint a Marx előtti filozófiá­ban) átgondolt formában je­lentkezik". Althusser szerint az a tény, hogy a szocialista humanizmus napirenden van — és hogy "ennek az ideoló­giának jó okai vannak" —, "nem szüntetheti meg semmi­képpen óvatosságunkat, ne­hogy az ideológiai és a tudo­mányos elmélet összekeverésé­nek hibájába essünk". Ágh Attila tanulmánya — "Marxizmus és antropológia« — az antropológia, az ember­tan tudománya történelmi fej­lődésének vizsgálatán keresz­tül — azt igyekszik bizonyíta­ni, hogy van marxista filozó­fiai antropológia és "a kommu­nizmus elmélete mint antropo­lógia az emberi emancipáció, az emberi felszabadulás, az el­­embertelenedett állapotok és az önmagával meghasonlott ember meghaladásának elmé­lete". Ágh Attila azt állítja, hogy a humanizmus nem ideo­lógiai, hanem filozófiai foga­lom és hogy "a marxizmus az a filozófia, amely legfőbb ér­tékké emeli az embert, a hu­manizmust, az emberközpon­túságot teszi alapelvévé". Reméljük, a Valóság folytat­ja Althusser és Ágh Attila "dialógusáét, s kitér még MnwNrWt _ NAPLÓ December 3 Képzőművészeti könyvekből, albumokból karácsonyi kiállí­tás és vásár nyílt meg csü­törtökön a Divatcsarnok Lotz­­termében. A kiállítást Per­­neczky Géza művészettörté­nész mutatta be a sajtó mun­katársainak. A kiállítás vásár érdekessége, hogy aki 50 fo­rintnál nagyobb összegért vá­sárol könyvet, annak díjtala­nul házhoz szállítják az aján­dékot. A 420—750-es telefon­számon pedig mindennap 10- től 19 óráig tanácsadó szolgá­lat állt az érdeklődők rendel­kezésére. 02 Ma nyílik meg Remsey Jenő tárlata Párizsban. A nyolcvan­­éves festőművész Gödöllőn él, s néhány esztendő óta ez már a második párizsi kiállítása. A tárlat december 12-ig lesz nyitva.­ A müncheni Állami Opera le­mondott hagyományos szilveszteri Denevér előadásának új rendezé­séről, mert a Heinz Rosen főrende­ző az ellene irányuló újnáci táma­dások következtében idegösszeom­­lást kapott. És Csohány Kálmán grafikus­­művész kiállítása december 5-én, vasárnap délben nyílik meg a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. Megnyitót mond­­ Supka Magdolna művészettör- t­ténész. Év végi szórakoztató műsorok a televízióban Az év utolsó hónapjában több szórakoztató műsort sugá­roz a televízió — közölte teg­napi tájékoztatóján Gellért Endre, a tévé szórakoztató- és filmosztályának vezetője. Gaz­dag lesz a karácsonyi műsor: 24-én mutatják be Fekete Gyula Édesmama című tévé­játékot, majd szórakoztató ze­nés irodalmi műsort sugároz­nak. Karácsony első napján a többi között bemutatják He­gedűs Géza Mátyás király Debrecenben című ifjúsági té­vé­játékát, este a Ludas Ma­tyi munkatársainak írásaiból összeállított vidám műsort és a Bajazzók opera keresztmet­szetét. Az ünnep második nap­ján Pablo Casals Jászol című oratóriumának tévé­felvételét közvetítik. Este Kristóf, a ma­gánzó címmel Rideg Sándor vidám írásai nyomán készült tévé­játékot mutatnak be. A szilveszteri műsor előre­láthatóan fél nyolckor Strauss Denevérének tévé-változatával kezdődik. A színes szilveszteri programban szerepel revüfilm, magyar nóta est és Róna Ti­bor új kabaréja. Úts angol bűnügyi filmsoro­zat indul decemberben Edgar Wallace műveiből.. A régi mo­zik műsorából az Aki szelet vet és René Clair Holnap tör­tént című filmje emelkedik ki. Bemutatják januárban az NDK ötrészes bűnügyi tévé­filmsorozatát, címe: A nyo­mok a hetedik mennyországba vezetnek. December 13-án a párizsi Champs Elysées színház gála­estjét, január 1-én a bécsi te­levízió hagyományos Strauss­­koncertjét veszi át a tévé. Mensáros László előadóestje az Egyetemi Színpadon Vers és próza, végrendelet és kiáltvány, levél, kérvény, pub­licisztika, apróhirdetés, film­novella és zene találkozott Mensáros László előadóestjén az Egyetemi Színpadon. Talál­kozott, hogy kérdezzen és fe­leljen, hogy egymást kiegészít­ve, egymásra és egymásba épülve valljon a XX. század­ról, a kor emberének nagy kér­déseiről. Egy többtételes szimfónia születésének lehettünk tanúi­­ és társszerzői. Mert Mensáros László néha csupán félszavak­kal, utalásokkal, egy-egy tekin­tettel, hangszínváltással vallott századunkról, s a gondolatot a nézőtéren kiváltott hatás erősí­tette és sokszorozta meg. Film­szerű vágásokkal követték egy­mást műalkotások és megdöb­bentő dokumentumok, amelyek között nem volt taps-szünet. Vitt, sodort ez a szilárd, szinte matematikai pontosság­gal felépített gondolat- és ér­zés-szintézis. Lelkesedés és csalódás, várakozás és elfára­dás, akarás és elutasítás lát­szólagos kuszasága mögött ott feszült a humanista ember harmóniára törő, rendezni vá­gyó logikája. Mondanivalójá­nak kifejezésére a cinema ve­r­ére emlékeztető módszerrel érzékeltette költészet és való­ság elválaszthatatlan kapcsola­tát. Derkovits Gyulának az 1930-as festőművészeti díjra felterjesztett kérvénye elé egy korabeli lapból vett rövid cik­ket, a második világháborút idéző versek elé Bartók Béla 1938-ban írt levelét, Radnóti Hetedik eclugája elé egy pári­zsi börtöncella 1942-ben kelt falfeliratát, egy néhány soros, sikoltásszerű Pilinszky-vers elé egy ember­hamvasztó kemen­céket gyártó cégnek az ausch­witzi SS-főparancsnokságra küldött levelét, Görgey Gábor verse elé egy Magyar Nemzet­ben megjelent házassági hir­detést, Vas István töprengő lí­rája elé Komlós János szatiri­kus publicisztikai írását illesz­tette. A háromrészes est Felli­­ni szavaival, a Nyolc és fél fi­náléjával, s a közben felcsen­dülő cirkusz-muzsikával zárult. Annak a művésznek a szavai­val, aki filmje végén úgy érez­te, megtalálta önmagát Mensáros László valóban megtalálta saját versmondó stílusát. És talán valamivel többet is. Példát adott hogyan kell felépíteni egy irodalmi es­tet, és mi a különbség színész és versmondó között Elérte hát a legtöbbet, amit előadó­­művész kívánhat: a tartalom és forma, a válogatás és tol­mácsolás olyan feszültséget tu­dott teremteni, amellyel elő­adóesten ritkán találkozhat­tunk. Aki részese volt ennek az estnek, joggal méri ezután az eddiginél magasabb mércével az előadóművészetet, különö­sen pedig az önálló előadóes­teket. Heimann Ildikó , Mensáros László előadóestje A XX. század irodalma cím­mel Surányi Ibolya szerkesz­tésében induló sorozat beve­zetője volt. Az estet december 12-én megismétlik. Tíz éve halt meg Arthur Honegger, a világhírű zene­szerző. Ebből az alkalomból Párizsban, a Champs Elysées Színházban a Conservatoire zenekara ünnepi hangversenyt rendezett Jorge Bodau ve­zényletével. A koncerten meg­jelent Honegger özvegye is. .Péntek, 1965. december 3. Négy este a varsói operában Az építészeti és technikai csodáról, az új Nagyszín­házról a Magyar Nemzet no­vember 5-i cikke híven beszá­molt már: ebben a kolosszális méretű és káprázatos felszere­lésű épületben, a mai Európa egyik legnagyobb és legkorsze­rűbb színházában kezdte mű­ködésének új fejezetét a varsói opera november 20-án, a len­gyel nemzeti színjátszás két­­századik évfordulóján. Kétezer főnyi közönség, s köztük ötszáz, Európa minden tájáról érkezett vendég négy premiert nézhetett végig, négy egymás után következő estén: Moniusiko "Szellemkastély"-át és "Halká"-ját, Lubomir Ró­­zycki "Pan Twardowski" című balettjét, Szymanowski "Roger királykát. A nemzeti roman­tika alkotásai mellett Szyma­nowski műve századunk tízes éveinek lengyel operaművésze­tét képviselte — természetes (s a külföldi látogató számára is magától értetődő), hogy a szín­házavató műsor a nemzeti ope­rarepertoár reprezentatív da­rabjaiból tevődött össze. Négy előadás nemcsak a lengyel operairodalomból, hanem egy­ben a varsói opera művészi teljesítőképességéről is ízelítőt adhatott a nemzetközi közön­ség számára; ízelítőt — ha ta­lán nem is teljes és átfogó ké­pet e teljesítőképesség egészé­ről, "tartalékairól", valameny­­nyi művészi lehetőségéről.­­­Négy darab közül a Halka az i­s egyetlen ismerős a magyar közönség számára: az ötvenes évek elején nálunk is játszot­ták. Dramaturgiája, szerkezeti felépítése a többi darabhoz vi­szonyítva a legszilárdabb; drá­mai súlya felülmúlja a többie­két — az ünnepélyes megnyi­tóra mégsem ezt a művet, ha­nem Moniuszko romantikus vígoperáját, a Szellemkastélyt választották, mert (vendéglá­tóink felvilágosítása szerint) polonéz­ dallamosságával és ritmikájával, áriáinak hangvé­telével tisztábban képviseli a lengyel közönség számára a nemzeti zene stílusát. Rózycki Pan Twardowski-ja évszámával a XX. századhoz, zenéjének hangvételével azon­ban lényegében még a XIX. század stílusához tartozik, s lengyel nemzeti változatban betölti a nagy romantikus me­sebalett szerepét. Ebben a da­rabban, a balett táncosain kí­vül, maga a színpad aratta a legnagyobb közönségsikert, szcenikai változatosságával s a modern színpadtechnika "va­rázslataival". Szymanowski 1919-ből való történelmi balladája, a Roger király (amelynek cselekménye, miliője a XII. századi Szicíliá­ba vezet vissza) már a Wag­ner, Muszorgszkij és Debussy utáni korszak zenei nyelvjárá­sát és dramaturgiai elképzelé­seit hasznosítja. A legsikerül­tebb rendezést, a legízlésesebb (s a szcenikus és rendező "kép­zőművészeti" látásmódjára valló) színpadképeket ebben az előadásban láthattuk. A­z operaelőadások főbb sze­r­­replői közü jó néhány éne­kes számunkra már budapesti vendégfellépésekből is ismert: Krystyna Szczepanska, Bogdán Paprocki, Andrzej Hiolski, Bernard Ladysz, Kazimierz Pustelak, a mai varsói énekes­gárda vezető nevei. Jegyezzük még ide Halina Slonickának, a Szellemkastély egyik női fő­szereplőjének, Halina Slo­­niowskának, a Halka címsze­replőjének, Hanna Rumowská­­nak, a Roger király női fősze­replőjének nevét Ebből az együttesből és utódaikból kell hogy előbb-utóbb kinevelődje­nek majd a lengyel operaját­szás új, nagy énekes-egyénisé­gei. Egy-egy név közülük, pél­dául Bernard Ladyszé, a ki­tűnő basszbaritoné ma is nem­zetközi csengésű már. A kiegyensúlyozott és meg­bízható színvonal, a kultúra és lelkiismeretes felkészülés kü­lönben valamennyi bemutató szereplőire jellemző volt. Ugyanez vonatkozik az előadá­sok néhány más művészi té­nyezőjére is: a karmesterekre, a felkészült és fegyelmezett zenekarra például. Az ünnepi avatóelőadást Witold Rowicki, a világszerte jól ismert lengyel karmester, a varsói opera új főzeneigazgatója vezényelte; a hét következő estén Zdzislaw Górzynski, a negyedik premie­ren Mieczyslaw Mierzejewski állott a zenekar élén. T­ompás új színházukért jog­­gal irigyelhetjük a var­sóiakat — operaegyüttesük mégsincs minden szempontból könnyű helyzetben. Ahogyan az elején említettem: "új feje­zetet nyitottak", s ez az új fe­jezet teljesen tiszta lappal, elölről kezdődik: a repertoár kiépítésének gondja, hossza­dalmas feladata még előttük áll. Régi, szerényebb épületük­ből, ahol a háború óta, évtize­dekig "ideiglenesen" játszot­tak, semmit sem hoztak ma­gukkal. A most frissen bemu­tatott négy előadáshoz az idei évadban még négy vagy öt bemutató csatlakozik. Csak há­rom-négy év alatt épülhet ki majd teljesen az évi repertoár mintegy negyven darabból ál­ló törzse. A műsor­gondokon vendég­produkciókkal, vendégegyütte­sek meghívásával is enyhíteni szándékoznak majd, s aztán a kihasználás egyéb lehetőségei is kézenfekvően adódnak: a Nagyszínház fogalma nem kor­látozódik kizárólagosan és szükségképpen az opera műfa­jára. Olyan nagyszabású és reprezentatív drámai-színházi produkció, mint Madách Em­ber tragédiájának jövőre ter­vezett varsói bemutatója, szin­tén erre a pazar lehetőségű színpadra kívánkozik. Az új színház lehetőségei is az ihlet forrásaivá válhatnak: az új színház légköre, "genius loci"-ja előbb-utóbb életre hív­hat egy új színházi stílust is, s magához vonzhatja majd a jö­vő nagy rendező-egyéniségeit, színházi alkotóit és vezetőit, akik mindezt szuverén művészi tettre váltják majd a Nagy­színház operaszínpadán. A lengyel színházi kultúra általános fejlettsége ebből a szempontból legalábbis biz­tató lehetőségeket ígér. Ez a színházi kultúra méltán jó hí­rű, s ezt most — ha futólago­san is — a személyes benyo­mások is igazolták. Ha csak ar­ra a két próza-színházi elő­adásra hivatkozom, amelyet, mintegy véletlenszerűen meg­nézhettem: Moliére Don Juan­jára, egy Visztula-túlparti "külvárosi" kis színházban, vagy a varsói Nemzeti Színház színpadán látott XVII. századi bibliai témájú lengyel morali­tásra, József életére, ezekkel a példákkal a lengyel színjátszó- és rendező-művészet európai horderejű művészi fejlettségé­ről kell számot adnom. Ilyen színházi kultúra közegében és művészi versenyében joggal képzelhető, hogy ez a "környe­zet" nem lesz hatástalan a Nagyszínház jövőjére és továb­bi művészi útjának perspektí­váira sem. A háború és a szinte teljes pusztulás hátrahagyott évtize­dei óta mindmáig lépten-nyo­­mon új fejezetek nyílnak a varsóiak életében; a látogató számára bámulatos "új feje­zetként" hat a sok négyzetkilo­méteres rom-tenger helyébe épült modern, milliós nagyvá­ros önmagában is. A lengyel művészetnek eh­hez a legújabb fejezetéhez az elmúlt napok fényes megnyitó ünnepségeinek minden vendé­ge, aki vendéglátóink barátsá­gát és őszinte figyelmességét élvezte, csak teljes rokonszenv­­vel kívánhat gazdag perspektí­­vát, jövőt, töretlen fejlődést. Kovács János Michelangelo Antonioni olasz filmrendező balettet irt. Művének középpontjában egy bankrablás áll. A táncjátékot jövőre mutatja be a milánói Scala. SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Állami Operaház: Bánk bán (6. bérlet 4.) (7) — Erkel Színház: Traviata (10. bérlet 4.) (7) — Nem­zeti Színház: Coriolanus (Bemu­tató) (7) — Katona József Színház: Kerti ünnepély (7) — Madách Színház: A vágy villamosa (7) — Madách Kamara Színház: A bo­lond lány (7) — Vígszínház: A fi­zikusok (Bemutató bérlet 3.) (7) — Ódry Színpad: Szegény Dániel (fél 8) — Thália Színház: Fioren­­za, Mario és a varázsló (7) — Jó­zsef Attila Színház: Volpone (L. bérlet 2.) (7) — Fővárosi Operett­­színház: Hotel Amerika (Komb. 4. bérlet 4.) (7) — Bartók Gyer­mekszínház (a Főv. Operettszín­házban): Mátyás király Debrecen­ben (du. 3) — Vidám Színpad: Nehéz a választás (fél 3) — Kis Színpad: Nem élünk kolostorban (7) — Irodalmi Színpad: Benjámin László-est (V. bérlet 1.) (7) — Fő­városi Nagycirkusz: les Paris ... Ez Párizs (7) -- Kamara Varieté: Pesti álmok (du. 6 és fél 9) — Állami Bábszínház: Toldi (de. 10); Irány az Ezeregyéjszaka (du. 3) — Zeneakadémia: MÁV Szimfoniku­sok (Vez. Pécsi István) (MÁV bér­let 5.) (fél 8) — Kamaraterem: Bo­­donyi István hegedűestje (fél

Next