Magyar Nemzet, 1966. július (22. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-01 / 154. szám
4 hanoi bűntett (PF) Régen volt valaminek olyan deprimáló hatása a Fehér Házban — legalábbis az amerikai sajtó szerint —, mint néhány hét előtt a Gallup Intézet jelentésének Johnson népszerűségének rohamos csökkenéséről. . A Gallup nemzeti intéznény Amerikában, s számos súlyos tévedése ellenére (például bejósolta Truman bukását az elnökválasztáson) az átlagamerikai esküszik a Gallup-féle közvéleményvizsgálatokra. S Johnson is tudja, hogy a Gallup, ha nem is fejezi ki megbízhatóan a közvélemény hangulatát, de annál nagyobb hatással van rá. A Fehér Házban azt is tudják, hogy a népszerűtlenségi hullám nemcsak egyes politikai személyíségek, néhány tekintélyes szenátor és publicista állásfoglalásaiból ered, hanem mind szélesebb rétegekre terjed szét az amerikai társadalomban. Főleg az egyetemi ifjúság soraiban indított el olyan fokú radikalizálódást, amelynek a hatása messze túlmutat a jelenlegi politikai vezetés bírálatán. Amerikai folyóiratokban, sőt újabban már a napisajtóban is olvashatók eszmefuttatások az ifjúság radikalizálódásának olyan következményeiről, amelyek a jövőben az egész hagyományos politikai struktúra átalakulására vezethetnek. Nehéz lenne megmondani, hogy ezek az átalakulások, ha sor kerül rájuk, milyen formákat öltenek, de az már most felismerhető, hogy a döntő lökést ebbe az irányba a vietnami háború adta meg. A vietnami háború az amerikai közvéleményben olyan felismerésekre vezetett, amelyek korábban nehezen voltak elkképzelhetők. Johnson kormányzati módszerei, sőt egész megjelenése az amerikai politikában, úgy ahogy színre lépett, egy az értelmiség körében népszerű elnök meggyilkolása után, a beszédeiben megnyilvánuló rossz viszonya a logikához, s mindaz, amit "texasi modornak és módszernek" neveznek, hozzájárult e mélyebb összefüggések felismerésében. Kezdik megérteni, hogy nem csupán a Johnssonféle politikai vezetésben van a hiba, hanem abban az egész politikai struktúrában, amely az Egyesült Államokban együtt épült fel a monopolista rendszer kifejlődésével. Talán még ennél is lényegesebb vonása az Amerikában egyre szélesebb körben kibontakozó ellenzéki mozgalomnak, hogy a közvélemény kezdi felismerni az összefüggést a monopolista rendszer és a vietnami háború között. Rendkívül jellemző ebből a szempontból, hogy a Berkeley egyetem tanárai — tekintélyes történészek, akik főleg az ázsiai kérdésekben járatosak — »Fehér Könyvet« tettek közzé, amelyben elítélik az Egyesült Államok vietnami politikáját és részletesen elemzik a háború kiterjesztésével együttjáró veszélyeket. Ebben az elemzésben nagy hely jutott egy olyan tényezőnek, amely a nyugati sajtó figyelmét mintha elkerülte volna. A könyvből kiderül, hogy Johnson mellett olyan katonai tanácsadók működnek, akiknek személyes érdekük a háború elmélyítése. Valóságos katonai összeesküvés van a Fehér Házban — állapítja meg a Berkeley egyetem "Fehér könyve". Persze Johnson politikájában nem azért került a hangsúly a katonai tényezőkre, mert a katonai tanácsadóknak nagy a befolyásuk a Fehér Házban, hanem azért tettek szert nagyobb befolyásra a katonai tanácsadók, mert Johnson háborús politikát folytat, s a vietnami háború ennek a politikának a következménye. Az igaz, hogy a sorozatos kudarcok után most sürgősen szüksége lenne a Johnsonkormánynak valamilyen katonai sikerre, de nem azért — mint ahogy egyes nyugati lapokban olvashatjuk —, hogy a béketárgyalásokat ne legyen kénytelen elkezdeni katonai vereséggel a háta mögött Nem, erről nincsen szó. Johnson vietnami magatartásának az az értelme, hogy az egész háborús politika igazolását keresi. A háború kiterjesztése, mint ahogy a vietnami események folyamán több ízben rámutattunk, nem eszköze, hanem célja és értelme az amerikai beavatkozásnak. Az úgynevezett eszkalációs módszer alkalmazásából ezt világosan meg lehet ítélni. Nem az elszenvedett katonai és politikai vereségek hajszolják egyre feljebb és feljebb a háború kiterjesztésének lépcsőfokain az amerikai kormányt, vagy legalábbis nem kizárólag. A Johnsonkormány eszkalációs programjától még akkor sem lenne képes megszabadulni, ha az a bizonyos hőn áhított kis győzelem megszakítaná a kudarcsorozatot. A Vietnami Demokratikus Köztársaság fővárosa ellen intézett bombatámadások pontosam jelzik a háború kiterjesztésének irányát és jellegét is. John Portnak kétségkívül jól jönne akármilyen kis, akárcsak látszatsiker is, ami talán megállítaná a népszerűtlenségi hullámot. Ennél is fontosabb azonban számára a megfélemlítési politika hatásosságának az igazolása. A világ megint egyszer tanúja lehet annak a borzalomnak, amivel egy nagyhatalom politikai célkitűzéseinek igyekszik érvényt szerezni. Az ilyen politika visszautasítása nem csupán erkölcsi kötelessége minden haladó vagy egyszerűen csak tisztességes embernek, hanem elsőrangú létérdeke is. A világon végigsöprő felháborodási hullámazt mutatja, hogy az emberek nem veszítették el érzéküket a becsület és az emberiesség törvényei iránt Az amerikaiak is érzik, hogy a kormány veszélyes útra viszi őket. Ilyen veszély az erkölcsi elszigetelődés is, amelynek jelentőségét ma már egyre több amerikai ismeri fel. Már tudniillik azok, akik egyáltalán képesek átérezni egy háborús politika szörnyűségét. Sajnos, egyre inkább tapasztalható, hogy Johnson elnök környezetében azoké a döntő szó, akik érzéketlenek az erkölcsi megfontolások iránt, s maga az elnök sem mutat e tekintetben jó példát. Másfél héttel ezelőtt tartott sajtóértekezletén, amikor már tudta, hogy soron következik Hanoi bombázása és a háború kiterjesztése, kétszínű nyilatkozatot tett, amivel nyilván félre akarta vezetni a világot. Az ilyen kétszínűség azonban csak arra alkalmas, hogy növelje a bizalmatlanságot nemcsak a világ békeszerető népei körében az Egyesült Államok kormánya iránt, hanem nyilvánvalóan az amerikai közvéleményben is. A népszerűtlenségi hullám tovább fog terjedni. Az sem kétséges, hogy egy morálisan enynyire kikezdett tekintélyű kormány, bármilyen hatalom álljon is mögötte, a nemzetközi politikában is veszít tekintélyéből és befolyásából. A magyar nép egyetértésben a világ valamennyi békeszerető népével, mélységesen elítéli az amerikai kormány magatartását és egész rokonszenvével, s minden rendelkezésre álló módon a vietnami nép oldalán áll. , -i\ A *- fa ; í; / vVÜU . ' *Y \ - Magyar Nemzet ^ A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA Szovjet-francia közös nyilatkozatot és együttműködési egyezményeket írtak alá Moszkvában A külpolitikai helyzet MOSZKVÁBAN CSÜTÖRTÖKÖN ALÁÍRTÁK A SZOVJET-FRANCIA NYILATKOZATOT, valamint a világűr meghódításában való együttműködésről és a tudományos-technikai és gazdasági együttműködésről szóló egyezményeket. A szovjet —francia dokumentumok ünnepélyes aláírásánál jelen voltak a szovjet kormány és az SZKP vezetői, valamint de Gaulle elnök és a kíséretéhez tartozó személyiségek. A közös nyilatkozat — amelynek teljes szövegét lapunkban részletesen közöljük — hangsúlyozza, hogy a szovjet—francia tárgyalások »a két ország baráti viszonyának és történelmi kapcsolatainak megfelelő nagy szívélyesség légkörében folytak«, amely lehetővé tette, hogy a két fél hasznos és beható eszmecserét folytasson a két európai nagyhatalmat érintő és érdeklő kérdésekről. A tárgyalások középpontjában — mint a nyilatkozatból kiderül — az európai biztonság ügye és a német kérdés, a nemzetközi politikai élet nagy problémái (különös tekintettel a súlyos aggodalmat keltő vietnami kérdésre), valamint a szovjet— francia viszony kérdései állottak. A szovjet és a francia vezetők tárgyalásainak szívélyes légkörét de Gaulle külön hangsúlyozta a moszkvai televízióban elmondott beszédében, s ez csengett ki a francia elnök tiszteletére adott fogadáson is a Kremlben, amelyen Koszigin és de Gaulle mondott pohárköszöntőt. A francia lapok de Gaulle és a szovjet vezetők utolsó moszkvai megbeszéléseit kommentáló cikkeikben hangsúlyozzák, hogy a tárgyalásokon megmutatkozott véleménykülönbségek ellenére de Gaulle látogatása pozitív eredménnyel járt. A francia—szovjet megállapodások politikai jelentősége — írja például a Paris-Jour — messze meghaladja azt, amit az egyezmények szövege konkréten rögzít. A francia lap tudósítója rámutat, a világot megosztó sokszor tragikus nehézségek közepette a Szovjetunió és Franciaország együttműködése a béke fontos tényezője. Az Humanité kiemeli, hogy az európai kérdések békés rendezésében a Szovjetunióra és Franciaországra különösen fontos szerep vár. A francia—szovjet barátság felújítása éppen ezért örvendetes esemény. Kívánatos — írja a lap —, hogy de Gaulle határozottan a német kérdés demokratikus és békés megoldása felé orientálódjék. A moszkvai találkozó, ha még nem is vezetett el a célhoz, mindenesetre kiindulópontot jelent ebben az irányban. Az európai biztonság, nemzetközi problémák és a szovjet—francia viszony a tárgyalások középpontjában Moszkvából jelenti a TASZSZ. Nyikolaj Podgornir és Charles de Gaulle a Kremlben csütörtökön aláírta a szovjet— francia nyilatkozatot. Aláírták továbbá a Szovjetunió kormányának és a Francia Köztársaság kormányának megállapodását a világűr békés célú tanulmányozása és meghódítása területén megvalósítandó együttműködésről, valamint aláírták a tudományosműszaki és gazdasági együttműködési egyezményt. Az egyezményeket kormányuk megbízásából Andrej Gromiko és Maurice Couve de Murville külügyminiszterek írták alá. A szovjet—francia dokumentumok ünnepélyes aláírásánál jelen voltak a szovjet kormány és az SZKP vezetői. Francia részről a de Gaulle elnök kíséretéhez tartozó személyiségek voltak jelen. A TASZSZ alapján ismertetjük a csütörtökön aláírt szovjet—francia nyilatkozat teljes szövegét. A Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének és a Szovjetunió kormányának meghívására Charles de Gaulle, a Francia Köztársaság elnöke és felesége 1966. június 20. és július 1. között a Szovjetunió vendége volt. A francia köztársasági elnököt látogatására elkísérte Couve de Murville külügyminiszter. A francia államfő utazást tett, amely módot adott arra, hogy megismerkedjék a Szovjetunió főbb vidékeivel és láthassa a szovjet nép életének és tevékenységének legjellegzetesebb vonatkozásait. Az elnök Moszkvában megbeszéléseket folytatott Leonyid Brezsnyevvel, Alekszej Kosziginnel és Nyikolaj Podgornijjal. A megbeszéléseken részt vettek: Andrej Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere és Maurice Couve de Murville francia külügyminiszter, valamint Valérián Zorin, a Szovjetunió franciaországi és Philippe Baudet, Franciaország moszkvai nagykövete. Ezek a megbeszélések, amelyek a két ország baráti viszonyának és történelmi kapcsolatainak megfelelő nagy szívélyesség légkörében folytak, lehetővé tették, hogy a két fél hasznos és beható eszmecserét folytasson a nemzetközi politikai élet nagy problémáiról, valamint a szovjet— francia viszony kérdéseiről. Az európai biztonság és a német kérdés A szovjet államférfiak és de Gaulle tábornok figyelmét mindenekelőtt az európai problémák kötötték le. E problémáik természetesen elsőrendű fontosságúak mind a Szovjetunió, mind pedig Franciaország számára, minthogy megoldásuktól függ a normális légkör és ennélfogva az igazi és tartós béke megteremtése az egész földrészen. Számukra mindenekelőtt az európai biztonság és a német kérdés a legfontosabb, és e kérdésekről a felek eszmecserét folytattak. A két kormány egyetért abban, hogy az európai problémákat mindenekelőtt európai keretek között kell megvizsgálni. Síkraszáll azért, hogy a földrész államai tegyenek erőfeszítéseket a megkötendő egyezményekhez szükséges feltételek megteremtéséért, és ezen belül azért, hogy kialakuljon a nyugati és a keleti országok közötti viszonyban az enyhülés légköre, mert az ilyen légkör kedvezne az országok közeledésének, egyetértésük megteremtésének és ennélfogva elősegítené a felmerült problémák megvizsgálását és rendezését. Mind a Szovjetunió, mind pedig Franciaország számára e tekintetben az első cél az európai országok közötti viszony normalizálása, majd fokozatos fejlesztése, éspedig minden ország függetlenségének tiszteletben tartása, a belügyekbe való be nem avatkozás elvei alapján. Ezt a tevékenységet minden területen ki kell bontakoztatni: a gazdasági élet, a kultúra, és a technika területén és magától értetődően a politika területén is. A két fél megelégedéssel állapította meg, hogy máris jelentős haladás történt az európai helyzet normalizálásában. Ezt tovább kell folytatni és arra kell törekedni, hogy végre megnyíljék egész Európa előtt a gyümölcsöző együttműködés útja. A Szovjetunió és Franciaország egyetért abban, hogy a két ország közötti együttműködés döntő jelentőségű hozzájárulás lehet az ilyen fejlődéshez. A két fél megelégedéssel mutat rá: ami a két országot illeti, az utóbbi években már fontos haladás tapasztalható és ezt még jobban megszilárdította de Gaulle tábornok moszkvai utazása, valamint azok a megbeszélések, amelyeket ebből az alkalomból a szovjet vezetőkkel folytatott. Mindkét fél eltökélt szándéka, hogy tovább halad ezen az úton és arra törekszik, hogy fokozatosan minden európai országot megnyerjen erőfeszítéseinek támogatására. A vietnami háború egyre nagyobb aggodalomra ad okot Megvitatásra került a délkelet-ázsiai helyzet. Megállapítást nyert, hogy az indokínai félszigeten kialakult helyzet egyre nagyobb aggodalomra ad okot a vietnami háború kiéleződése miatt. Ez a háború fokozza Vietnamban a szenvedéseket és a pusztulást és egyre jobban megnehezíti a szomszédos államok, nevezetesen Kambodzsa és Laosz helyzetét. A szovjet kormány és a francia kormány továbbra is úgy vélekedik, hogy ebből a békét veszélyeztető helyzetből a kiutat az 1954. évi genfi egyezmények alapján történő rendezés jelentené. Ez a rendezés mindenfajta külföldi beavatkozást kizár Vietnamban. A felek egyetértenek abban, hogy ilyen értelemben továbbra is kicserélik információikat és egybevetik nézeteiket. A két fél megvitatta a leszerelés problémáját. Sajnálkozással állapították meg, hogy mind ez ideig nem született olyan egyezmény, amelynek alapján az általános és ellenőrzött leszerelés útjára léphetnénk. A felek hangsúlyozták azt a veszélyt, amelyet az atomfegyverek elterjedése jelent a világra. Minthogy a nukleáris problémák nemcsak az atomfegyverek terjedésével összefüggésben válnak elsőrendű fontosságú problémákká, hanem az ilyen fegyverek gyártásának betiltása és a meglevő készletek megsemmisítése szempontjából is, a felek célszerűnek tartják, hogy az ilyen fegyverekkel rendelkező államok vitassák meg,milyen eszközökkel biztosítható ezen a területen az igazi leszerelés. Ami az Egyesült Nemzetek Szervezetét illeti, mindkét fél megelégedéssel vett tudomást arról a fejlődésről, amely az ENSZ alapokmányával összhangban, a világszervezet szerepének nagyobb fokú tudatosításában tapasztalható, valamint azokról az erőfeszítésekről, amelyeknek célja nagyobb pénzügyi és adminisztratív szigorúságot léptetni életbe az ENSZ működésében. A két ország együttműködésének fejlesztése A kétoldalú szovjet—francia viszonyt azzal az óhajjal vizsgálták meg, hogy minden lehetőséget feltárjanak a csere és az együttműködés maximális fejlesztése érdekében. Széles körű eszmecsere folyt a kétország gazdasági együttműködésének további pozitív fejlesztése kérdéseiről. A Szovjetunió és Franciaország kereskedelme az 1964. október 30-án aláírt hosszú lejáratú kereskedelmi egyezményen alapul. Ez az öt évre aláírt egyezmény meghatározza az egyik vagy másik fél által importált vagy exportált cikkek jellegét, és előirányozza a kereskedelem lényeges és kölcsönös növelését. A felek megvizsgálták, milyen feltételek mellett valósult meg aláírása óta ez az egyezmény. Kifejezték meggyőződésüket: mindkét ország nagy lehetőségekkel rendelkezik nemcsak ahhoz, hogy gazdasági kapcsolataik fejlesztése érdekében az egyezmény minden részében megvalósuljon, hanem ahhoz is, hogy a kölcsönös árucserét az egyezmény által előirányzott, célok határain túl is bővítsék. A felek elvben megegyeztek: állandó jellegű szovjet— francia vegyesbizottságot létesítenek a két ország magas rangú képviselőinek bevonásával, hogy a bizottság rendszeresen megvizsgálja az érvényben levő kereskedelmi, gazdasági és tudományos-műszaki egyezmények teljesítésével összefüggő gyakorlati kérdéseket, felkutassa miként lehet fejleszteni ezeken a területeken a cserét és együttműködést az ötéves kereskedelmi egyezményben teljesí -