Magyar Nemzet, 1966. december (22. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-01 / 283. szám
A Felszólalások a kedd délutáni ülésen A kongresszus kedd délutáni ülésén — mint tegnapi számunkban már jelentettük — folytatódott az első, második, harmadik és negyedik napirendi pont feletti együttes vita. A kedd délutáni felszólalásokat a következőkben ismertetjük. Dr. Rapcsák András: Az egyetemi hallgatókat kommunista szakemberekké kell nevelni Dr. Rapcsák András, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem rektora felszólalásában megállapította, hogy a VIII. pártkongresszus határozata a származási kategorizálás eltörléséről a debreceni egyetemen is helyesnek bizonyult. A fizikai dolgozók gyermekeinek arányszáma a határozat végrehajtása után is jóval meghaladta a 40 százalékot. Az utóbbi időben azonban arányszámuk néhány területen visszaesett. A felvételi rendszer idei finomítása javított a helyzeten, mert a felvételi bizottságok most már nemcsak a tételes tudást vizsgálták, hanem figyelembe vették a rátermettséget és a magatartást is — mondotta. — Lehetővé kell tenni, hogy a hátrányos helyzetben levő hallgatók pótolhassák elmaradásukat, s ehhez az szükséges, hogy az oktatók fejlesszék oktatási és nevelési módszereiket. A küldött utalt a hallgatók túlterhelésére, amely káros, s ezen segíteni kell Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a hallgatók nem nélkülözhetik a nevelők segítségét. — Úgy kell nevelnünk fiataljainkat — mondotta —, hogy az egyetem elvégzése után kommunista szakemberekké váljanak. Dr. Simon Pál: A KGST szerepe a százhalombattai kombinát építésében Dr. Simon Pál, a százhalombattai Dunai Kőolajipari Vállalat igazgatója emelkedett szólásra ezután. Felszólalásában tájékoztatást adott arról a hatalmas munkáról, amely immár öt éve tart Százhalombattán. Ennek kapcsán elmondta, hogy amíg a VIII. kongresszus idején a kombinát területén még csak az építők és a szerelők dolgoztak, ma a IX. kongresszus napjaiban több mint ezer ember dolgozik Százhalombattán, s hazánkban eddig egyedülálló, a legkorszerűbb technológián alapuló berendezéseket üzemeltetnek. Az eddigi kétmilliárd forintos beruházásból elkészült többek között az évi egymillió tonna kőolajat feldolgozó atmoszferikus és vákuum-berendezés, amely tavaly május óta dolgozik minden zavar nélkül, s eddig több mint másfél milliárd forint értékű terméket adott. A felszólaló hangsúlyozta, hogy a hatalmas kombinát felépítését a KGST, a szocialista országok együttműködése tette lehetővé, mert nemcsak a nyersanyagot kapják — a Barátság kőolajvezetéken át — a Szovjetunióból, hanem a berendezések többsége is a szocialista országokból, elsősorban a Szovjetunióból érkezett. — A határozati javaslatban olvasható — folytatta dr. Simon Pál —, hogy energiafelhasználásunkban 1970-ben a jelenlegi 29 százalékról mintegy 40 százalékra kell növelni a kőolaj és a földgáz arányát. Terveink előírják azt is, hogy a hárommillió tonna kapacitású feldolgozó kombinátot évi hatmillió tonnára kell bővíteni. Ez azt jelenti, hogy mintegy nyolcmilliárd forint költséggel 26 korszerű termelőberendezést hozunk létre, s egyidejűleg olyan új profilokat is kialakítunk, amelyek a vegyiparnak és a műanyagiparnak állítanak elő alapanyagot. Lois Simon: Az idős kommunisták párthoz való hősége töretlen A következő felszólaló, Lois Simon körzeti párttitkár a budapesti VII/1. alapszervezet 199 tagjának üdvözletét tolmácsolta. — Igaz, hogy nyugdíjas vasmunkás vagyok — mondotta —, de úgy érzem, az aktív pártmunkások közé tartozom. Alapszervezetünk tagsága idős elvtársakból tevődik össze, 60 százalékuk 70 éven felüli. A párthoz való hűségük, aktivitásuk, tettrekészségük azonban töretlen. Ezután ismertette, milyen fontos feladatokat old meg körzeti pártszervezetük. Elmondotta, hogy a körzeti pártszervezet egyik legfontosabb munkája a lakosság tudatának formálása, a politikai nevelés. — A nyugdíjba kerülő párttagok politikai tevékenységének színhelye a lakóterület — A tapasztalat azt mutatta, hogy az üzemek és hivatalok pártszervezetei nem fordítanak kellő gondot a munkából távozó elvtársak eligazítására. Javaslom, adják nekik útravalóul azt a megbízást, hogy amikor a termelő munkából kiválnak és több idejük marad a párt szolgálatára, akkor aktívan vegyenek részt az új alapszervezetük életében, munkájában. A területi alapszervezetek kommunista kollektívái szeretettel, új családtagként várják a munkából leszerelő "fiatal" körzeti párttagokat. Csikós Istvánná : Megnőtt az érdeklődés a közügyek iránt Csikós Istvánná, a kazincbarcikai városi tanács vb-elnöke következett felszólalásra. Bevezetőben beszámolt a város üzemeinek munkasikereiről és ismertette a harmadik ötéves terv kazincbarcikai beruházásait Elmondotta, hogy a város nehézipari üzemeiben hiány van férfi munkaerőben, a nők foglalkoztatottsága azonban nem egészen megoldott. E gondokon többek között úgy segítenek, hogy a jövő évben bedolgozó rendszerrel kézműipari vállalatot szerveznek. Elmondotta, hogy a VIII. kongresszus óta eltelt időben tovább szélesedett Kazincbarcikán is a szocialista demokrácia. A tanácsok ebben az esztendőben 920 hasznosítható javaslatot kaptak a város lakosságától. A városfejlesztés távlati tervét is mintegy 3000-en vitatták meg. A városban 3200 részvevővel 87 lakóbizottság dolgozik. Mindez mutatja, hogy a lakosság mind jobban érdeklődik a város közügyei iránt. Ezt bizonyítják a társadalmi munka eredményei is. Az egy lakosra jutó társadalmi munka értéke négy esztendő alatt 5,70 forintról 100 forintra emelkedett. A tanácsi tevékenységben általánossá kellene tenni — mondotta a továbbiakban —, hogy a helyi kérdésekben ott döntsenek, ahol erre a legilletékesebbek, ahol elsődlegesen felelősek a lakosság igényeinek kielégítéséért. A lakosság ugyanis elsősorban nem a felettes szerveket, hanem a választott tanácstagokat és a tanács végrehajtó bizottságát teszi felelőssé. Raszter Mihály: Gyarapodik a szövetkezetek közös vagyona Raszter Mihály, a kapuvári járási pártbizottság első titkára szólalt fel ezután. Bevezetőben arról beszélt, hogy a Győr megyei falvak kommunistái megértették és magukévá tették a VIII. kongresszus azon útmutatását, hogy a szocialista falu nem képzelhető el erős pártszervezet nélkül. A megye mezőgazdaságáról szólva megállapította, hogy az elmúlt négy esztendő fejlődése alaposan rácáfolt a kétkedőkre, azokra, akik hajlamosak lebecsülni eredményeinket, akik sokallják a mezőgazdaságnak adott milliárdokat. A segítség realizálódott — mondotta —, s a megyében nagymértékben növekedett a szövetkezetek közös vagyona. A javuló gazdálkodást bizonyítja, hogy a második ötéves terv időszakában 30 százalékkal több kenyérgabonát vásároltak fel a megyében. A falusi pártszervezetek munkájáról szólva megállapította, hogy nehéz körülmények között dolgoztak és teljesítették feladataikat. — Ki kellett alakítanunk a szocialista nagyüzemeket, a termelés fő irányait, a munkaszervezeteket, ami természetesen nem volt könnyű feladat. Meg kellett teremteni a nagyüzemi állattenyésztés feltételeit is, a termelés műszaki ellátását, a helyi lehetőségek és erőforrások felkutatásával. A szövetkezetek erősödésével együtt nő parasztságunk bizalma a párt iránt. Aki a falu fejlődését figyelemmel kíséri, meggyőződhet arról, hogy a kommunisták áldozatos munkája nyomán sikerrel valósul meg a párt politikája falun. Ezután szünet következett, majd Brutyó Jánosnak, a Politikai Bizottság póttagjának elnökletével folytatódott a tanácskozás. Maga Nemzet. * LE DÚC THO: Vietnamban az igazi békének együtt kell járnia a valóságos függetlenséggel Le Dúc Tho, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára emelkedett ezt követően szólásra. Beszédének elején méltatta azokat az eredményeket, amelyeket a magyar nép a szocializmus építése során elért. Kifejezte a vietnami nép örömét e sikerek fölött. — Mint önök valamennyien tudják — folytatta —, az amerikai imperialisták intervenciójuk és agressziójuk során Vietnamban megmutatták barbár gyarmatosító arculatukat. Az elmúlt 12 évben rengeteg gaztettet követtek el Dél-Vietnam népe ellen. Felhasználják a legkegyetlenebb tömegpusztító eszközöket, a B—52-es repülőgépeket, napalmbombákat, mérgező vegyianyagot és gázt. Ezzel olyan helyzetet teremtettek, hogy Dél-Vietnamban szinte nincs olyan család, ahol ne gyászolnának. Észak-Vietnam ellen is csaknem két éve kegyetlen, pusztító légi és tengeri háborút folytatnak. Súlyos károkat okoznak ezzel tízéves munkánk eredményeiben. Iskolákat, kórházakat, templomokat, városokat és sűrűn lakott településeket pusztítottak el. Még olyan öntözőműveket és gátakat is rombolnak, amelyek több millió embert védenek az ártól. Országunk mindkét részében nap mint nap olyan gaztetteket követnek el, amelyeknek kegyetlensége felülmúlja az egész emberiség által elítélt Hitler-fasizmus gaztetteit is. A fölperzselt föld e politikájának az a célja, hogy térdre kényszerítse a vietnami népet. Ebben a helyzetben a vietnami népnek nem volt más útja: felkelt és szembeszállt velük, hogy megvédje függetlenségét, szabadságát. A hazáját szerető és az ellenséget gyűlölő mindkét országrészünk népe elszánta magát, hogy vereséget mér az amerikai imperialisták hódító terveire, megvédi Észak-Vietnamot, felszabadítja a Délt, egyesíti hazáját. — A Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front zászlaja alatt a dél-vietnami nép politikai és fegyveres harcot vív a támadók ellen, városban és falun egyaránt. Szüntelenül támadja az ellenséget politikailag, katonailag. A sokoldalú népi háború demoralizálja az ellenséget. Ez népünk legyőzhetetlen fegyvere az amerikai imperializmus legmodernebb háborús eszközeivel szemben. Ezzel mérünk vereséget az ellenség minden politikai és katonai tervére. A továbbiakban Le Duc Tho elmondotta, hogy a háború eddigi folyamán a vietnami nép négyszer győzte le az amerikaiakat. Az első győzelmet 1959—60-ban aratta a nép, amikor szétzúzta Ngo Dinh Diem bábrendszerének alapjait és létrehozta a forradalmi hatalmat falun és a hegyvidéken. A második győzelem 1961 és 1965 között az amerikaiak különleges háborújának stratégiájára mért csapás volt. Harmadszor az 1965—66-os száraz évszakban győzték le az amerikai támadókat, amikor meghiúsították azok nagyméretű támadó terveit. Ekkor szánták rá magukat az amerikai imperialisták, hogy légi és tengeri úton pusztító háborút indítsanak a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen. Ez a tervük is kudarcot vallott. A többi közt 1500 repülőgépüket lőtte le az észak-vietnami légvédelem és több száz amerikai pilótát ejtett foglyul. Ez volt a vietnami nép negyedik győzelme. — Az ellenség vereségei egyre súlyosabbak — folytatta beszédét Le Duc Tho —, s minél jobban növelik hadseregüket, veszteségük annál nagyobb. Azonban a sorozatos súlyos vereségek, a haladó emberiség és az amerikai nép tiltakozása ellenére sem akar az amerikai imperializmus agressziós és háborús természeténél fogva lemondani arról, hogy Dél- Vietnamot szolgaságba döntse. Az 1965—66-os száraz évszakban elszenvedett szégyenteljes vereségeik, valamint az elmúlt esős évszakban rájuk mért sorozatos csapások után most ismét lázasan készülnek a mostani száraz évszak alatti újabb stratégiai ellentámadásukra. Ezt egymilliós hadsereggel akarják végrehajtani, amelyből négy-ötszázezer amerikai és csatlós katona. Ugyanakkor tovább fokozzák Észak- Vietnam ellen a légi és tengeri pusztító háborút. Még azt is fontolgatják, hogy esetleg szárazföldi erőket szállítanak partra a Vietnami Demokratikus Köztársaság területén. Ezzel a nagyméretű támadással szeretnék megsemmisíteni a Vietnami Demokratikus Köztársaság hadseregét, kicsikarni a döntő győzelmet Dél- Vietnamban. Így akarnak bennünket arra kényszeríteni, hogy fogadjuk el az ő elképzelésük szerinti politikai megoldást. — Vietnam, a vietnami nemzet egy. Folyóink kiapadhatnak, hegyeink elkophatnak, de ez az örök igazság sosem változik meg. A vietnami nép két hosszú, áldozatos, nehéz honvédő háborút élt át egy emberöltő alatt. Nem azért harcol, hogy országát végül kettészakítva lássa és belenyugodjon abba, hogy az ország felének népe visszasüllyedjen a szolgaságba. Annak idején puszta kézzel indultunk szent ellenállási háborúra a francia gyarmatosítók és amerikai segítőik ellen. E harc végén döntő győzelmet arattunk, amely az 1954-es genfi egyezményhez vezetett. Ez határozottan kinyilvánította Vietnam szuverenitását, egységét és területi sérthetetlenségét. Az elmúlt tizenkét év alatt a dél-vietnami nép hősi harca során szétzúzta az amerikai imperialisták és kiszolgálóik országrabló, illetve hazaáruló terveit. Bármennyire is fokozzák az amerikai imperialisták ezt a háborút, akárhogy ki is szélesítik, ha négyötszázezres, vagy akár annál nagyobb hadsereget is küldenek földünkre, akármilyen embertelen módon pusztítják is Észak-Vietnamot, népünk, Ho Si Minh elnök felhívása szerint addig harcol, amíg meg nem semmisíti az amerikai agresszorok terveit, s el nem éri most is a végső győzelmet. Ha kell, folytatjuk a ■Csütörtök, 1966. december . harcot akár öt-tíz évig, vagy még tovább is, amíg csak ki nem vívjuk alapvető szent nemzeti jogainkat, szabadságunkat és függetlenségünket. — Az ellenség makacs és fondorlatos. Áldozatokkal teli,, nehéz harcot L--k vívnunk, amelynek természetesen megvannak a nehézségei. De a honvédő háború, a szabadság és függetlenség védelméért vívott forradalmi harc a legnemesebb ügy. Ez áldozatokat és veszteségeket is kíván. De bármennyi áldozatot is kell hoz ,nunk, bármilyen sokáig kell nélkülöznünk, az sem tud megingatni bennünket. Meg vagyunk győződve ügyünk igazságos voltáról. Népünk a Vietnami Dolgozók Pártja, Ho Si Minh elvtárs vezetésével egységesen harcol a támadó ellen. Ugyanakkor élvezi az erős szocialista tábor, a kommunis-ta pártok, a nemzetközi mun-kásosztály, a nemzeti felszaba-dító mozgalom, a világ népei nek teljes segítségét és támogatását. Ezzel szemben az amerikai imperialisták Vietnam elleni háborúja igazságtalan. Az egész haladó emberiség, az amerikai nép is, élesen ellenzi. Az amerikai imperialisták még soha nem szigetelődtek el annyira, mint most. Az imperialista tábor belső ellentétei mélyülnek, az impe- trialista országok kapcsolatai mind zavarosabbak, az amerikai katonák harci szelleme egyre rosszabb. Ezek azok az alapvető feltételek, amelyek lehetővé teszik, hogy végül mégis legyőzzük az Egyesült Államok támadó hadseregét, annak nagy anyagi és katonai ereje ellenére. Miközben az amerikai imperialisták fokozzák és kiszélesítik a Vietnam elleni háborút, ezzel párhuzamosan csalárdul ismételgetik »békés« tárgyalási készségüket. A vietnami harctér tapasztalatai bizonyítják, hogy valahányszor az amerikaiak a háború újabb kiterjesztésére készülnek, mindig eljátsszák ezt a komédiát. Goldbergnek, az USA ENSZ- delegációja vezetőjének legújabb fellépése az ENSZ-ben, Johnson és Bush szólamaival együtt, továbbá az úgynevezett manilai értekezlet nyilatkozata ugyanezt a célt szolgálja. Ezek a hazug és szemérmetlen szólamok azonban nem tudják félrevezetni a vietnami népet. A vietnami népet nem lehet megfélemlíteni! Több mint húsz éve szenved az imperializmus pusztító agresszív háborújától. Ez a nép szenvedé lyesen kívánja a békét, hogy újra felépíthesse országát. A vietnami kérdés békés megoldása azonban nem tőlünk, hanem az amerikai imperialistáktól függ. Ha valóban abbahagyják támadó politikájukat , és kitakarodnak országunkból, a béke azonnal visszatér. De az amerikai imperialisták soha nem akarják őszintén a békét. Az imperializmus lényege nem a béke, hanem az agresszió. A békét csak kemény ellenállással lehet kicsikarni. — Az igazi békének együtt kell járnia a valóságos függetlenséggel. A Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának négypontos, valamint a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front ötpontos javaslata testesíti meg az 1954-es, Vietnamról szóló genfi egyezmény alapvető előírásait, amely a vietnami kérdés megoldásához a leghelyesebb alapot nyújtja. Ez az igazi békés álláspont. Az amerikai imperializmus az agresszor. Nincs joga, hogy feltételt szabjon a vietnami népnek. Az ENSZ- nek sincs semmiféle joga, hogy beleavatkozzék a vietnami kérdésbe. — Amíg az amerikai imperialisták nem hajlandók elfogadni ezt a helyes álláspontot, addig a békés tárgyalásokról szóló furfangos szólamaik hazugok, az emberek becsapására irányulnak. Amíg az amerikai imperialisták nem hagynak fel agressziójukkal, addig mi elszántan harcolunk, s egészen a végső győzelemig. Ezt a szilárd akaratunkat semmiféle erő nem tudja megingatni. Népünk tudja, hogy harcával nemcsak saját, szent nemzeti jogait védi, hanem a szocialista tábor délkeleti bástyáját is, és a világ békéjén is őrködik. Beszéde befejező részében Le Duc Tho méltatta a segítséget, amelyet Vietnamnak a magyar nép nyújt. Megköszönte a IX. kongresszus Vietnammal kapcsolatos állásfoglalását és kifejezte pártja, kormánya, népe őszinte és mély háláját ezért a magyar népnek, a Magyar Szocialista Munkáspártnak. — Mi úgy tekintjük ezt a segítséget és támogatást — hangsúlyozta —, mint baráti szolidaritást, a proletár internacionalizmus ragyogó megnyilvánulását, amely már régóta megvan pártjaink és népeink között. Ebből az alkalomból őszinte köszönetet mondok a Szovjetuniónak, Kínának és a többi testvéri szocialista országnak, a kommunista pártoknak, a világ munkásosztályának és népeinek a nagy támogatásért és segítségért, amelyet igazságos harcunkban nyújtanak. Szilárdan hisszük, hogy ezzel a támogatással és segítséggel a vietnami nép le fogja győzni az amerikai agresszorokat, meg tudja védeni szent nemzeti jogait, Délkelet-Ázsia és a világ békéjét. A Vietnami Dolgozók Pártja ígéri, hogy hű marad a marxizmus a leninizmushoz, a proletár internacionalizmushoz, minden erejével harcol a szocialista tábor és a nemzetközi kommunista mozgalom egységéért. Ezt döntő tényezőnek tartjuk a békéért, a nemzeti függetlenségért, a demokráciáért és a szocializmusért vívott győzelmes harcunkban. Le Duc Tho ezután átadta a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának Ho Si Minh elvtárs által aláírt levelét a kongresszusnak. Brutyó János, a kongresszus elnöke nagy taps kíséretében kívánt a kongresszus nevében ismételten teljes győzelmet a vietnami nép igazságos harcához. Méhes Lajos: A magyar ifjúság hűséggel ragaszkodik szocialista hazájához Ezután Méhes Lajos, a KISZ központi bizottságának első titkára emelkedett szólásra. Méhes Lajos, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség és az Úttörő Szövetség csaknem kétmilliós tagsága nevében köszöntötte a párt IX. kongresszusát. Beszámolt arról, hogy a Szervezeti Szabályzat tervezete felelősségteljes megbízatással bővíti az ifjúsági szövetség alapszervezeteinek jogkörét. — További teendőink meghatározásakor abból a lenini megállapításból kell kiindulnunk — mondotta —, mely szerint: minden kor ifjúsága ».. ."szükségszerűen másképpen kénytelen a szocializmushoz közeledni, nem azon az úton, nem abban a formában, nem olyan viszonyok között, mint apái*. Ha összehasonlítjuk a két világháború között felnőtt és a ma felnövekvő nemzedékek társadalmi helyzetét, azonnal szembetűnik, mennyire igaz Lenin megállapítása a mi korunkban, a mi viszonyaink között is. A felszabadulás előtti ifjú nemzedék a kapitalizmus társadalmi valóságába született, amely alapvetően meghatá-■ rozta életkörülményeit. Számára a szocializmus a jövő ideálja volt, mint eszme létezett és hatott. A ma ifjú nemzedékének viszont a szocialista termelési és tulajdonviszonyok jelentik a társadalmi valóságot, amelybe beleszületett, amely társadalmi élményeit adja, amely gondolatvilágát formálja, míg a kapitalizmus egyre inkább elvont fogalommá válik számára. Mindehhez az is hozzátartozik, hogy társadalmunk az átmeneti időszakában fejlődik, a szocializmus új hatásai mellett sok még a régi, és sok olyan ellentmondás létezik, amely feloldásra vár. Ez a valóság, ez az a lét, amely — ha nem is automatikus, de mégiscsak döntő hatással van ifjúságunk fejlődésére. * — A valósághoz jobban igazodó nevelő munkában a közoktatás területén két jelentős változást is hozott az elmúlt négy esztendő. Az első a származás szerinti kategorizálás eltörlése az egyetemi és főiskolai felvételeknél. Ez az intézkedés helyes volt, mert az osztályviszonyokban, társadalmi valóságunkban végbement változásokkal állt volna ellen