Magyar Nemzet, 1967. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-03 / 129. szám
. . HaSar Nerazef _ A MOSZKVAI MŰVÉSZ SZÍNHÁZ VENDÉGJÁTÉKA Í BEM IMIIWEMJI Megbízható hatású színműben, N. Pogogyin A Kreml toronyórája című művében mutatkozott be mostani vendégjátéka első estéjén a moszkvai Művész Színház társulata a Nemzeti Színház színpadán. A darabot huszonöt évvel ezelőtt ez a színház mutatta be Moszkvában, és azóta is része műsorrendjének. Az ötvenes évek elején nálunk is játszották, úgyhogy cselekményének elég a vázlatát fölidézni emlékeztetőül. A szovjethatalom első éveiben játszódik s egy sértődöttségében a moszkvai utcán gyufát árusító, kiváló orosz energetikus mérnök tartózkodásának és gyanakvásának feloldódásáról szól hazája új társadalmi rendje iránt. Egy Leninnel folytatott beszélgetése győzi meg arról, hogy helye van az új társadalomban s részt kell vennie a fiatal szovjet köztársaság lenini villamosítási programjában. Közben egy családi feszültség is lírai megoldást kap a mérnök magánéletében: egyre kevésbé idegenkedik attól a vonzalomtól, amely leánya és egy tiszokszívű, egyszerű bolsevik tscatróz között szövődött. A darab címadó motívuma realitásában is jelképes értelmű: míg a szocializmus felépítésének alapmunkálatai s bennük az ország elektrifikálásának tervei szerveződnek, egy öreg órásmester, Tolsztoj egykori órája, megjavítja a Kreml tornyának a forradalom óta elnémult harangjátékát, s az új óramű ezentúl az Internacionálé dallamának első taktusát kongatja ki a város fölött. Nem a cselekmény, nem ez a románc-hangulatú történet a döntő azonban ezúttal, hanem az, amire színészi játékban, rendezésben, a színpad életében módot ad. A moszkvai Művész Színház jól választott, amikor ezt a hagyományos műsordarabját választotta tizenegy év után megismételt vendégjátéka bemutatkozásául. Nagy, mozgalmas, egész teret betöltő tablóktól a bensőséges, meghitt genre-ig mindenre lehetőséget ad színésznek, rendezőnek A Kreml toronyórája — hogy a történet szimbolikus cselekményszálának szókincsénél maradjunk: az óraketyegéstől a harangzúgásig. A darab alkalmat ad a színpadnak életképek aprólékos kidolgozására éppúgy, mint drámai kitörésekre, erősebb karikatúrákra éppúgy, mint a finom humorra, eszmék megszólaltatására éppúgy, mint érzelmek gyöngéd kifejezésére. Mindenre egyszóval, amiben egy színházi társulat sokoldalúan kibonthatja képességeit, és világhíréhez méltóan bemutatkozhat. A rendezők munkája a színház egyik alapítójának, Nyemirovics-Dancsenkónak a rendezőpéldányán alapszik. Hogy a sorozatos felújítások során mennyit és mit épített erre az alapra rendezőileg L. M. Leonyidov, M. O. Knebel, I. M. Rajevszkij és V. P. Markov, az, viszonyítás híján, természetesen nem dönthető el. Tény az, hogy a színpad élete tömegjelenetekben is, enteriőrökben is tökéletesen fölidézi Moszkva és a moszkvai emberek 1920-as világát életmódban és gondolkodásban, mögéje állítva azt a történelmi erőt, amely Lenin személyiségéből sugárzik. A színpad élete egy zsúfolt utcai képpel kezdődik, Moszkva Iverszki-kapujának íve alatt, kilátással a Vörös térre. A kép hitelét azonban nem a díszlet valósághűsége, a díszlettervező V. V. Dimitrijev munkája, teremti meg — az is persze — hanem a kapu körül nyüzsgő, trafikáló, nézelődő tömeg mozgása. A csoportok külön-külön is élnek rendezőileg, mindegyiknek van különkülön foglalatossága és izgalma, együtt azonban kiadják a kor és a perc teljes atmoszféráját, egy nagyváros légkörét, egy városét, amely tele van a történelmi átmenet bizonytalanságaival, szaggatásaival, reményeivel és várakozásaival. A rendezők művészete éppen az, hogy ebben a dúlt mozaikban, ahol a részecskék még nem lelik a helyüket, már sejtetik az egész kép végleges történelmi körvonalait, a mozgalmasságban a rendet. Ezen a történelmi tablón belül pedig ráirányítják a néző figyelmét arra a történetre, amelyet a darab majd elmondani fog: ebben a nyüzsgésben a színpad tengelyébe állítják azt a figurát, a mérnököt, nyakában a gyufás tálcával, aki a színjáték konfliktusának egyik pólusa lesz. Történelem és a darab cselekménye így indul el a szintézis felé, s a néző máris részesnek érezheti magát a korban is, a család életében is. Ugyanez a szintézisre törekvő erő nyilvánul meg aztán fordított irányban a rendezésben a genre-jelenetek során, akár a Kreml falai alatt játszódnak egy tavaszi éjszakán, akár a Kremlben, Lenin dolgozószobájában, akár egy Moszkva környéki falu paraszti hajlékában. Itt az apró életképek, intim mozzanatok önmagukban hordják egy születő ország, egy születő rend nagy ívét; az egyéni sorsok mögött mindig érezhető egy egész nép sorsa, gondolatvilága, érzelmi gazdagsága. Hogy ezt a nagy légkört egy kicsi szobában a rendezők hogyan tudják megteremteni, milyen árnyalatos eszközökkel, hosszadalmas és túlságosan szakmai lenne itt fejtegetni. Kétségtelen azonban, hogy a valóság pontos megfigyeléséből táplálkozó művészetükön kívül nagy színészegyéniségekre is támaszkodva. Nagy színészegyéniségekben pedig igen gazdag a moszkvai Művész Színház, és igen gazdag A Kreml toronyórájának színlapja is. Apró szerepecskék, a színpadon éppen csak végiglépő figurák alakítóiban az epizódon túl teljes életsorsokat és jellemeket érezni, mindegyik egy-egy novellát hoz a színre, ha ugyan nem egy egész regényt. Nyilvánvalóan a Művész Színház másik létrehozójának, Sztanyiszlavszkijnak az öröksége ez a színészi feltöltöttség, a színpad legkisebb részletének is ez a dús életszerűsége, az együttes játéknak ez a nagyszerűen kidolgozott harmóniája. Lenint B. A. Szmirnov játssza, s úgy tetszik, ha a maszkja nem volna is olyan csodálatosan élethű, amilyen, magatartásából, mozgásának nyugtalan rugalmasságából, eruptív lényéből, gyors reagálásaiból, elgondolkodásaiból és felcsattanásaiból is ráismernénk, kit alakít. Szmirnov láthatóan nemcsak a személyiség külső megfigyeléséből veszi a színészi eszközeit, hanem a megfigyeléseken túl, szeretetből is rekonstruálja az alakot, átéli a tulajdonságait, a közvetlenségét, az egyszerűségét, az emberszeretetét. Belülről mintáz, s alakításának külső hasonlatossága csak illúziókeltő többlet, amelytől a színészi munka még tökéletesebbé válik. A mérnök figuráját B. N. Livanov úgy teremti meg, hogy egy jellem és egy embertípus gondolkodásának lassú változásába bele tudja vonni a nézőt is, végigéleti a közönséggel az alak belső konfliktusát s mert végigéleti vele, meg is győzi a nézőt a változás szükségességéről is, és az igazságáról is. Színészi jelentékenységében méltó ellenpólust képvisel, s mindvégig érdekeltté teszi a közönséget a darab cselekményében. A. K. Taraszova játssza a mérnök feleségét, s ebben a passzív szerepben is fel tudja villantani azokat a nagy művészi erényeket, amelyek a vendégjáték további során a nagyobb feladatokban, például a Cseresznyéskert Ranyevszkája szerepében, nyilván inkább kibonthatóak. Lányukat M. V. Anasztaszjeva alakítja kedvesen, líraian, finom humorral és bájjal. A matróz szerepében L. F. Zolotuhin teremt megragadó figurát, forradalmi hőst is, lírai hőst is, s a kettő ötvözetéből teljes és hiteles embert. Az epizódszerepekben kibontakozik az egész koraiszovjet társadalom körképe. Lehetetlen valamennyi remekül kidolgozott alakítást felsorolni, mindazokat, akik egyegy színpadi pillanat alatt is az ember igen sok tulajdonságáról, szokásáról adnak hírt. A darab rendkívül népes színlapjáról azonban ki kell emelni például az órást játszó B. J. Pét két nevét, mint olyan színészét, aki egy gyors rajzot is ezer apró vonással tud árnyalni és plasztikussá tenni, vagy V. V. Belokurov vonzó, meleg munkás-alakítását, A. P. Georgijevszkaja remeklő koldusasszonyát, M. I. Prudkint, aki egy angol író tipikus vonásait húzza meg, G. G. Konszkijt egy megilletődött muzsik szerepében, s azt a három metszetet, amelyet a régi, elsüllyedő társadalomról Sz. N. Garrel, J. L. Leonyidov és J. V. Nyedzveckij ad. A. P. Zujeva és T. A. Zabronyina alakítása igaz hangulatát teremti meg egy falusi háznak, és V. P. Markov Dzerzsinszkij-alakításán kívül megemlítendő egy jellegzetes epizódban N. P. Larin játéka, ahogyan egy lakóbizottsági elnök beijedtségét és kispolgáriságát röviden jellemzi. Bemutatkozásával A Kreml toronyórájában a moszkvai Művész Színház társulata magasra fokozta a magyar közönség érdeklődését a vendégjáték további előadásai iránt. Mátrai-Betegh Béla B. A. SZMIRNOV, Lenin megszemélyesítője (Rózsahegyi György rajza) Meghalt Ferenczy Béni Ferenczy Béni kétszeres Kossuth-díjas kiváló művész meghalt. Fájdalmas és tragikus a mondat: pótolhatatlan veszteségről ad hírt. Nagy egyéniség távozott közülünk, akinek élete, embersége példánk volt évtizedek óta. Barátai és tisztelői az alkotás, a művészet csodájaként emlegették. És az volt valóban. Az ember csodája, a teremtő ember csodája volt, aki mindeddig legyőzte a halált, s áttörve a némaság falát, engedelmességre kényszerítette a béna testet, szó és hang nélkül, fájdalmas lassúsággal mozduló, egyetlen kezével dolgozott, rajzolt, mintázott tovább, új, csodálatos művek sorát alkotva meg —kifejezve bennük a teljes világot. 1890. június 18-án született Szentendrén. Apja, Ferenczy Károly, a magyar festészetet megújító nagybányai iskola tagja, majd vezetője volt Fia mellette sajátította el a művészet alapjait. 1907-től 1910-ig járt a nagybányai kolónia iskolájába. Közben külföldi tanulmányutak szakították meg az iskolai éveket — Firenzében járt, majd Münchenbe utazott. Innen Párizsba vitt tovább a fiatal Ferenczy Béni útja s újabb tanulóévek következtek. Mesterei, a kor nagy szobrászai, Bourdelle és Archipenko voltak. Tőlük már kész művészként távozik, hazatér, s munkához lát. Kisplasztikákat, érmeket mintáz, elkészíti nővére, Noémi emlékezetesem gyönyörű portréját. A nagyközönségnek először 1916-ban mutatkozott be az Ernst Múzeumban, a család kollektív tárlatán, majd 1918-ban újabb kiállítás következett A Tanácsköztársaság kikiáltása után Ferenczy Béni lelkesen vetette bele magát a kulturális munkába. Dolgozott, szervezett, s a bukás után a fehérterror darutollas legényei elől neki is külföldre kellett menekülnie. Bécsben telepedett le, tizenkét évig élt az osztrák fővárosban. Ebben az időben kis kubista szobrok sorozatát mintázta ,s új műveit 1924-ben Berlinben a Sturm kiállításán mutatta be. 1932-ben nagy útra kelt: a Szovjetunióba utazott és Moszkvában telepedett le. E korszakához ismét nagy művek sorozata fűződik. Moszkvában kezdett hozzá az európai művészet halhatatlan alakjainak éremportré sorozatához — Daumcer, Goya és Michelangelo arcmását mintázta meg. 1936-tól kezdve ismét itthon, Budapesten dolgozott. Művészete új kiteljesedéshez érkezett, gyönyörű művek sora került ki keze alól, olyanok, mint az 1937-ben mintázott Miklós, vagy az Atalanta. A felszabadulás évében a Képzőművészeti Főiskola tanárává nevezték ki, s három év múlva, 1948-ban megmintázta nagyhatású Petőfi-szobrát, amely a nemes egyszerűséget, az emlékezés igazi realizmusát állította a régi, az elcsépelt, a meghamisított Petőfi-kép helyébe. S ahogy az évek előre haladnak, következnek egymás után a nagyszerűnél nagyszerűbb művek: 1952-ben Ferencsik János portréja és a Caritas, 1954- ben a Babits síremlék, 1955- ben a Géniusz, 1956-ban pedig a hatalmas, monumentális Ülő női akt. Aztán bekövetkezett a tragédia. Ferenczy Béni tizenegy évvel ezelőtt szélütést kapott Megnémult és megbénult. Minden kapcsolata elveszett a külvilággal és sokáig mindenki azt hitte, hogy soha nem tér vissza az életbe. De feltámadt, a szó legszorosabb értelmében, újrateremtve önmagát, újjáteremtve művészetét, immár az egyetlen kapcsolatát a külvilággal. Csak bal kezét tudta használni. Mindent újra kellett tanulnia, a rajzolást, a mintázást. És sikerült, megtörtént a csoda, az ember és a művészet csodája: Ferenczy Béni újra dolgozott. Akvarelleket festett virágokról, fákról, az életről; szobrokat és érmeket mintázott. Újra komponálta régi nagy témáját, a serdülő fiútestet is, s az új szobor szebb és csodálatosabb lett előző művénél. Legnagyobb kiállítása, életművének seregszemléje 1959- ben nyílt meg a Nemzeti Szalonban, majd külföldi tárlatok sora következett. Közben részt vett a nagy hazai bemutatókon is — néhány hónapja pedig a Május 1. mozi előcsarnokában sorakoztatta fel új rajzait Emlékirata — az Írás és kép — 1961-ben jelent meg. Élete a maga csodálatos ívé- X- vel az igaz emberség hatalmát példázza, azt a hatalmat amely legyőzi a test gyengeségeit, amely adni akar és tud mindenkinek, amely megtisztít mindenkit. Ferenczy Bénit a Magyar Képzőművészek Szövetsége saját halottjának tekinti. Temetéséről később történik intézkedés. Új alkotóház épül a hódmezővásárhelyi művésztelep részére a mártélyi Tisza-parton. A régi épületet lebontják. Az új ház felépítésére a Képzőművészeti Alap és a hódmezővásárhelyi tanács egymillió forintot biztosított. Elizabeth Schwarzkopf kapta a legjobb tévé-operaénekesnő díját a velencei Európa tévé-fesztiválon. A szórakoztató zenei Europremior-díját Mireille Mathieu kapta. SZÍNHÁZAK mai műsora Állami Operaházi Don Pasquale (Fleiseher bék. 10.) (7) — Erkel Színházi Traviata (5. bék. 10.) (7) — Nemzeti Színházi Holt lelkek (a moszkvai Művész Színház vendégjátéka) (7) — Katona József Színházi A fösvény (7) — Madách Színház: Kaviár és lencse (7) — Madách Kamara Színház: Ha elmondod, letagadom (7) — Vígszínház: Egy hölgy a Maximból (F. béri, 6.) (7) — Ódry Színpad: Éjszakai telefon (fél 8) — Thália Színház: Tóték (7) — József Attila Színház: Egérút (7) — Fővárosi Operettszínház: My Fair Lady (du. fél 3); Marica grófnő (7) — Vidám Színpad: Nyugalom, a helyzet változatlan! (fél 8) — Kis Színpad: Bolond vasárnap (7) — Kamara Varieté: »Sztrip 10* (du. 6 és fél 9) — Ligeti Sátorcirkusz: A Szovjet Állami örmény Nagycirkusz vendégjátéka (du. fél 8 és 7) — Zeneakadémia: A Magyar Rádió Gyermekkórusának hangversenye (Kisterem: fél ). .Szombat, 1907. irodat. agy hét BUDAPEST HANGVERSENYTERMEIBEN CHARLES MÜNCH személyében az évszázadunk első felében felvirágzott nagy karmesteri művészet egyik utolsó letéteményesét tiszteljük. Művészetének gyökerei mind személyi, mind pedig szorosabban vett zenei tekintetben a múlt század közepéig vezethetőek vissza: a francia—német határvidéken született 1859-ben, édesapja, Ernst Münch, a neves orgonista és karmester, kinek tanítványai között nem kisebb mester szerepelt, mint Albert Schweitzer, századunk egyik legnagyobb univerzális lángelméje. Ernst Münch vezette be először Albert Schweitzert a bachi művészet titkaiba, hamarosan pedig közös munkával alapozták meg Bach énekes életművének előadói praxisát. Charles Münch tehát a lehető legjobb zenei légkörben született és nevelkedett. Ami ebben a tekintetben a legfontosabb: a francia és a német határterületről származván, módjában állott e két nagy nemzet zenéjébe és előadói módszereibe behatolni s azok legjobb eredményeit egyesíteni. Ezen felül pedig, kiváló hegedűművész lévén , e hangszer professzora Strassburgban és a híres lipcsei Gewandhaus- Orchester koncertmestere a húszas években — lehetővé vált számára a zenekari műhelymunka valóságos megismerése. A tavalyi hangversenyévadban ismerhette meg a budapesti közönség Charles Münch művészetét — eltekintve természetesen a számtalan hanglemeztől, amely közkézen forog —, akkor is kizárólag francia muzsikát vezényelt a Zeneakadémián, a Rádiózenekar élén. Ha megállapítjuk, hogy a tavalyi koncert egy fokkal jobban sikerült, úgy semmiképpen sem Münch művészetének, szuggesztivitásának esetleges csökkenésére gondolunk, hanem arra, hogy tavalyi koncertjén értékesebb művek szerepeltek. A magyar közönség bizonyos mértékben el van kényeztetve: megszokta, hogy általában többségében elsőrangú zeneműveket hall. Ilyen értelemben bízvást válogatósnak mondhatnánk. Nos, Gabriel Fauré vagy Albert Roussel kompozitorikus tevékenysége megítélésünk szerint, közvetlen hatóerejét tekintve, nem áll túlságosan előkelő helyen. Münch koncertjének első részében Fauré Pelléas és Mélisande- ját, valamint Roussel III. szimfóniáját hallottuk — az előbbi Cesar Francit, az utóbbi Richard Strauss epigonja , a Rádiózenekar gondosan kimunkált előadásában. Münch nagysága a koncert első részében talán azért nem bontakozhatott ki a maga teljességében, mert ő nagyobb, mint az elhangzott két mű. Annyit azonban már akkor is mindenki megértett, hogy Münch nem a zenekart vezényli, hanem a zenekarban valósítja meg művészi elképzeléseit: együtt él és lélegzik muzsikusaival, inkább terelgeti őket egyfajta ideális hangzáskép megteremtése felé. Mindez viszont kérlelhetetlenül lüktető ritmikus keretben történik. Szinte rejtélyes, ahogyan ezt a ritmust Charles Münch létrehozza. Sokszor a legnyugodtabb részletekben azt a benyomást teszi, mintha valami érthetetlen idegesség venne rajta erőt — többnyire így indítja el azokat a nagy fokozásokat, melyeknek csúcspontján azután egyszerre olyan végtelen nyugalom ömlik el, hogy az ember úgy érzi, mintha a terem falai kinyíltak volna és a természet maga muzsikálna. Mondanunk sem kell, hogy ezek a nagy pillanatok főként Debussy Három nocturne-jében jöttek létre. Akik hallottál, nyilván nem egyhamar fogják elfelejteni a második nocturne hallatlan fokozását a távolból felhangzó fúvósoktól a teljes zenekart megmozgató mámoros csúcspontig. A két lassú nocturne viszont apró, ideges villanásaival, hangszeres és — az utolsó tételben — énekkari sóhajaival, a Debussyre jellemző hullámaival ragadta el a hallgatót Persze mindebben nagy része volt a kiváló zenekarnak és a Rádióénekkar női részlegének: rajongó szeretettel munkálkodtak Charles Münch intencióinak megvalósításán. A zárószám, Ravel: La Valse a — ez a végtelenül összetett alkotás, melynél az ember sohasem tudja eldönteni, hogy voltaképpen nosztalgikus emléket, vagy »így írtok ti«-szerű persziflázst állít-e a szerző a bécsi keringőnek — egy cseppet hajszoltalak tűnt, bár így is rendkívül erős hatást tett minden jelenlevőre. SÁNDOR FRIGYES az Állami Hangversenyzenekar tagjaiból alakult kamarazenekar élén a Zeneakadémia kistermében adott estét csütörtökön. A műsor második feléről szeretnénk csupán e helyen beszámolni: Farkas Ferenc új művéről és a zárószámként elhangzott Bartók Divertimentóról. Trittico Concertato címet viseli Farkas Ferenc csellára és zenekarra írott alkotása. Mint a szerző minden művét, ezt is ízig-vérig zenei konstrukció és hallatlan mesterségbeli tudás jellemzi. Szerencsés módon sikerült megtalálnia azt az alaphangot, amely nehezen sorolható valamiféle stiláris skatulyába és így a mű zenei gondolatai szabadon és korlátoktól mentesen találnak el a közönséghez. Egészséges, ritmikus találékonyság és ötletgazdagság jellemzi ezt a csellóversenyt, amely bizonyosan repertoárdarab marad. Dénes Vera fölényes biztonsággal adta elő hálás versenyszólamát. A Divertimento lelkes és értelmes előadása kétségkívül az est interpretációs csúcspontját jelentette. Sándor Frigyes érezhetően tudja és érzi e mű zenei értelemben vett mondanivalóját és talán éppen ennek tulajdonítható, hogy csupán a döntő mozzanatoknálszól bele a zenekari hangzásképbe. Különös örömet szerzett hallgatóinak a második tétel minden külsőségtől mentes, ízig-vérig drámai előadáséval Pernye András NAPLÓ[ Június ] A győri Kisfaludy Színház ma este mutatja be Priestley Váratlan vendég című drámáját. A szabadkai Népszínház magyar együttese csütörtökön mutatta be Arisztophanész Nőuralom cmű művét a belgrádi Modern Színházban. Az együttes tavaly Az ember tragédiáját játszotta a jugoszláv fővárosban. A brüsszeli Erzsébet királynőről elnevezett nemzetközi hegedűverseny nagydíját Filep Hirshorn szovjet művész nyerte. Második díjat kapott a bolgár Milánóvá Sztojka, harmadik díjat Guido Kremer. A negyedik helyre Román Nedéi szovjet hegedűművész került.A Martonvásáron idén is megrendezik a hagyományos Beethoven-koncerteket. Az első hangversenyen, június 24-én Alberto Ercde olasz karmester az I. szimfóniát, a G-dúr zongoraversenyt és a nagy B- dúr fúgát vezényli. Közreműködik Bächer Mihály. ★ Három kiállítást rendeznek a közeljövőben Szolnokon. Elsőnek Iványi Grünpald Béla kiállítását nyitják meg, majd június 21-én észt képzőművészeti kiállítást mutatnak be a Szolnok megye és Tallinn között kötött együttműködési és barátsági egyezmény keretében. Októberben jubileumi Mednyánszky-kiállítást rendeznek. Molnár József festőművész kiállítását június 9-én nyitja meg Nagy László Kossuthdíjas költő a Csók István Galériában. Az animációs, rajz- és bábfilmek VII. nemzetközi fesztiválján június 1. és 20 között a franciaországi Annecyben három magyar mű szerepel) Nepp József Öt perc gyilkosság, Foky Ottó Ellopták a vitaminomat és Szoboszlai Péter Ha én felnőtt volnék.. cimű filmje.