Magyar Nemzet, 1967. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-01 / 179. szám
Magyar Nemzet siimi mi i ni ii inni....... mii —in mii niiimi ......... wmiiiiiiii imiiii imihiii 11 nn m 111 i iihw i w mn m i ................. mii ...........mii mii, A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA • Plakátok az autóbuszon Hosszú utat tettem meg az autóbusszal, bőven volt idő a nézdegélődésre. Kis plakátok sorakoztak az ülések felett, közöttük persze a különböző szórakozásokat hirdetők. De ezúttal nem ezek keltették fel figyelmemet, hanem azok, amelyeknek jóval prózaibb volt a tartalmuk. Állást hirdettek, méghozzá a legváltozatosabb szakmákból, területekről. Ott volt a munkahelyet kínálók között a MÁV Landler Jenő járműjavítója és a Papíripari Vállalat, az ELZETT Fémlemezipari Művek és a Budapesti Helyiérdekű Vasút, a Fémbútor- és Drótszövetgyár és a Fővárosi Gázkészülékgyártó Vállalat, meg a többi, összesen tizenegy ilyen hirdetést számoltam meg, kettő közülük még arra is vállalkozott, hogy betanítja a jövő szakmunkásokat, a tizenkettedik pedig egyenesen a fiatalokhoz fordult. "Gyertek építőipari szövetkezetekbe szakmát tanulni!« Feljegyeztem azt is, hogy az egyes gyárak és vállalatok milyen munkaerőket keresnek. Akad közöttük forgácsoló, esztergályos, autogénhegesztő csakúgy, mint mérnök és technikus, gyakorlott gép- és gyorsírónő, kocsivezető, kalauz és sok más. Mi ebben az új? — kérdezhetné valaki, hiszen eddig is megjelentek állást kínáló hirdetések az újságokban. Ez bizonyos mértékben, igaz, csak éppen azeddig is a fogalmát kell közelebbről meghatároznunk. Mert még nagyon emlékszünk azokra az időkre, amikor a hirdetők nem a munkahelyeket kínálók, hanem az azokat keresők közül kerültek ki, ha ugyan volt annyi pénzük, amennyiből egy-egy ilyen közlés díjaira futotta. De akad más különbség is az egyszerű apróhirdetés és az autóbuszokban, villamosokon kifüggesztett plakátok között. Az előbbiek nyilván arra számítanak, hogy egy-két nap alatt megoldják munkaerő problémájukat, míg az utóbbiak huzamosabb ideig tartó toborzásra számítanak. Nem egy, nem is két dolgozóra van bizonyára szükségük és tudják, hogy a jelentkezőket el tudják helyezni akkor is, ha esetleg csak hetek múlva kopogtatnak vállalatuk kapuján. Az autóbuszok és villamosok már-már állandósuló plakátjai több fontos tanulságot rejtenek magukban. Mindenekelőtt azt — és ez nagyon megnyugtató dolog—, hogy aki dolgozni akar, az válogathat a munkahelyek között. Szakmunkásokra nagyon nagy szükség van, ezt bizonyítják az állásokat kínáló közlések, amelyek a legkülönbözőbb kedvezmények kilátásba helyezésével igyekeznek munkaerőt szerezni. Az is örvendetes, hogy eközben nem ragaszkodnak a már előzőleg megszerzett képesítéshez, hanem ők maguk, saját hatáskörükben hajlandók a jelentkezőket a megfelelő szaktudásra megtanítani. Ennek a gyár és a vállalat szempontjából sok előnye van, ami az oktatásra fordítandó időt, pénzt és energiát bőségesen behozza. A helyszínen történő oktatás nem általános szakmai tudnivalókat ad, hanem pontosan azt, ami abban a gyárban, abban a munkakörben szükséges. A második tanulság az, hogy nemcsak érdemes, hanem kell is tanulni. Ma már bizony egyre nagyobbak a követelmények, mind több helyen kívánnak magasabb fokú képesítést, szaktudást. És nem árt, ha napról napra többen veszszük tudomásul, hogy nem csupán azért kell továbbképeznünk magunkat, mélyíteni szakismereteinket, mert esetleges munkahelyváltozásnál enélkül nem tudnánk megfelelően elhelyezkedni. Nem, már mostani beosztásunkban is szükség van arra, hogy állandóan figyelemmel kísérjük és elsajátítsuk azt, ami szakmánkban új, a régitől eltérő. Végképpen elmúltak azok az idők, amikor valaki egy életen át boldogulhatott azzal, amit az iskola padjaiban elsajátított. Ma már az ilyesfajta felkészültséggel nem is kétséges a lemaradás, sőt a bukás. De a legtanulságosabb az autóbuszhirdetések gondos tanulmányozása a fiatalok, a most pályaválasztás előtt állók számára. Lehet, hogy eddig könnyedén, vállvonogatva tértek sokan napirendre a figyelmeztetések felett, amelyek évek óta elhangzottak a pályaválasztási eredmények nyilvánosságra hozatala után. Pedig most már világosan és félreérthetetlenül meg kell mondanunk, hogy nemcsak a népgazdaság és a társadalom egészének érdekében szükséges változtatni a túlzottan előnyben részesített és az indokolatlanul elhanyagolt foglalkozások arányán. Ezt követeli mindenkinek saját jól felfogott egyéni érdeke is. Valamikor, a felszabadulás előtt a közhivatalok és az ügyvédi pálya irányában orientálódtak a fiatalok tömegei. Akkor is egészségtelen következmények jelentkeztek ennek nyomán: túlzsúfoltság, munkanélküliség és a "szellemi szükségmunkásság" rossz emléke még ma is él az idősebb korosztályok gondolkodásában. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ismét ilyen hibás útra tévedjünk. A különböző statisztikai és egyéb felmérések perspektivikusan megmutatják: az egyes területeken az elkövetkező években, sőt azon túl is milyen munkaerőigényekkel számolhatunk. Akarva, nem akarva, ehhez kell alkalmazkodnunk. Lehetetlen dolog például az, amit az egyik általános iskola jövőre végző diákjai a terveikre vonatkozó kérdésre válaszoltak: az osztály fele értelmiségi pályák felé kacsint, a többi pedig csaknem kivétel nélkül autó- és motorszerelő akar lenni. Nyilvánvaló, hogy ilyen százalékban értelmiségit vagy autószerelőt semmiféle szocialista vagy kapitalista rendszer nem bírna el. Ha fék nélkül engednék tehát a pályák választását, az egyik oldalon hatalmas felesleg, a másikon ugyanilyen nagyarányú munkaerőhiány jelentkezne. Az utóbbit megsínylené egész gazdasági életünk, az előbbi az érdekeltekben sértődöttséget, kiábrándulást eredményezne, amely esetleg egész életükre kihatna. Nem először esik szó a pályaválasztás ésszerű irányításáról, nem is utoljára. De ismételnünk kell az érveket fáradhatatlanul, mert mindnyájunk érdeke, hogy a közeli és távoli jövőben lehetőleg minden szakma el legyen látva a szükséges számú szakemberrel. Ehhez pedig az kell, hogy a szakmunkás nevelést a lehető legkorábban kezdjük el, amikor a fiatalok érdeklődése még szabályozható és amikor kilátásunk van arra, hogy a tanulás éveiben meg is szeretik azt a foglalkozási ágat, amelynek mesterségbeli titkaiba, szép oldalaira — és melyik foglalkozásban nem lelhetők fel ilyenek? — az iskolában és a gyakorlati órákon megtanítják őket. Az autóbuszok plakátjai figyelmeztetnek: nemcsak a favorizált szakmákban van érvényesülési lehetőség. Az elhanyagoltakban is. Talán még sokkal jobb és több, mint amazokban. Kemény István A Thant élesen bírálta az Egyesült Államok vietnami agresszióját Közlemény a magyar—japán külügyminiszteri tárgyalásokról A külpolitikai helyzet KÉT BESZÉD keltette föl leginkább a figyelmet a hét elejének nemzetközi megnyilatkozásai közül. Dean Rusk amerikai külügyminiszter televízió-nyilatkozatában nyomatékosan kiemelte, hogy az Egyesült Államok változatlanul folytatja vietnami háborúját és egyáltalán nincs szándékában délkeletázsiaikatonai erőfeszítéseit csökkenteni. A State Department vezetője ezzel azokra a bírálatokra válaszolt, amelyek elsősorban az amerikai belső helyzet — súlyos szociális problémák, faji konfliktusok — miatt a »deeszkalációt« és a költségvetési kiadások átcsoportosítását sürgetik. Bush azt is elmondotta, hogy Koszigin Glassboróban fölvázolta Johnson elnök előtt a tárgyalások lehetőségét, ha Washington beszüneti régi agresszióját a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen. A külügyminiszter közölte a tévénézőkkel, hogy az elnök elutasította az ajánlatot. Az amerikaihéják követeléseit kielégítő nyilatkozatra szinte közvetlen válaszként érkezett U Thant ENSZ-főtitkár beszéde, amelyet Greensboróban, a kvékerek negyedik világkongresszusán mondott el. A világszervezet első számú tisztségviselője a leghatározottabban elutasította azt az amerikai álelméletet, amely szerint az Egyesült Államok Délkelet- Ázsiában akommunizmus visszaszorításáért harcol. A délvietnartti hazafiat küzdelmét U Thant nemzeti fölszabadítási háborúnak nevezte és éppen emiatt — mint kiemelte —, nem létezik katonai megoldás. Viszont el lehet érni Vietnamban a tisztességes békét, ha elhallgattatják a fegyvereket és kutatják a tárgyalóasztalhoz vezető utakat. Ha politikai tartalmában nem is pontosan és nem azonos világnézeti alapokról kiindulva, de az ENSZ-főtitkár lényegében ugyanazt mondta, mint Bush szerint Koszigin Glassboróban. A külügyminiszter tévényilatkozata így, ha időben előbb is hangzott el, mint U Thant beszéde, elutasító válasznak tekinthető a főtitkár indítványaira. Johnson elnök hétfőn még közvetlenebbül válaszolt U Thantnak, amikor szokatlan gorombasággal elutasította a főtitkár szavait. Ezzel minden bizonnyal tovább szélesedik az a szakadék, amely eddig is elválasztotta a világszervezeti főtitkárt az Egyesült Államok álláspontjától a délkelet-ázsiai béke kérdéseiben. Az Egyesült Államoknak további diplomáciai gondokat okoz, hogy Európát illetően is rendezetlen problémái vannak. Erre utalt a legújabb események közül, hogy Washingtonban most tették közzé annak a májusi szenátusi vizsgálatnak az anyagát, amely fölfedi Bush külügyminiszter és McNamara hadügyminiszter nézeteit a Nyugat-Európában állomásozó amerikai csapatokról. A Johnson-kormány két vezető személyisége nem tartja lehetségesnek a Nyugat-Európában állomásozó egységek jelentős csökkentését. Ellenben panaszkodik amiatt, hogy a NATO-partnerek nem mutatnak olyan kedvet katonai erejük növelésére, mint az Egyesült Államok, ezért bizonyos aránytalanság alakult ki a tömb keretében a teherviselés nagysága tekintetében. Nyilvánvaló, hogy a jegyzőkönyv publikálásának időzítése nem a véletlen műve. Két hét múlva esedékes Kiesinger bonni kancellár washingtoni látogatása és a Fehér Házban heves viták várhatók Nyugat-Németország katonai teherviselése körül. Bonnban emiatt kisebbfajta kormányválság is dúlt. A magát nyugatnémetdegaulleistának nevező Strauss heves kampányt indított a Washington kegyeit élvező Schröder hadügyminiszter ellen és a költségvetési vitában mindenáron meg akarta nyirbálni a Bundeswehr kiadásait. Miután Strauss a kormánypárt revansista és militarista szárnyának egyik vezéralakja, a vita nem elvi kérdéseket érintett, csupán tükrözése volt a belső hatalmi harcnak. Schröder — mint kiszivárgott — egy ízben leköszönt, de visszavonta szándékát, míg végül kénytelen volt lemondani tervezett washingtoni útját, amely megelőzte volna Kiesinger amerikai látogatását. Jazzel a bonni kormány angolszász szárnya szenvedett vereséget. Kiesinger a vitában se hideg, se meleg véleményt nem nyilvánított, ingadozik a két szárny között. A washingtoni szenátusi vizsgálat publikálásának időzítése ezért tudatosan elébevág a kancellár washingtoni útjának, éppen abban az időpontban, amikor de Gaulle tábornok újabb támadást bontakoztat ki az Egyesült Államok nemzetközi hegemonisztikus törekvései ellenében. (V. T.) U Thant: Vietnamban megtalálható a tisztességes béke alapja Johnson Ingerült válasza Greensboróból jelenti az AFP és a Reuter: U Thant ENSZ-főtitkár beszédével nyílt meg vasárnap az észak-karolinai Greensboróban a bvékerek negyedik világkongresszusa. Az ENSZ-főtitkár beszédében annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az emberi sorsokért való aggodalom és annak tiszteletben tartása minden másnál jobban megkönnyítené a konfliktusok rendezését, mind Vietnamban, mind a Közel-Keleten. Vietnamról szólva U Thant élesen szembeszállt azzal az amerikai érveléssel, hogy a VDK és a Dél-vietnami Nem zeti Felszabadítási Front erőfeszítései arra irányulnak, hogy kiterjesszék a kommunista uralmat. Tisztában kell lenni azzal — hangsúlyozta —, hogy a Vietnamiban folyó háború nem a kommunizmus ellen vívott valamiféle kereszteshadjárat, hanem ellenállási küzdelem a nemzeti függetlenségért, minden idegen erővel, elsősorban az amerikaiakkal szemben. A háborúnak addig nem lesz vége — mondotta —, amíg az Egyesült Államok és szövetségesei ezt el nem ismerik. Továbbrais az a meggyőződésem — hangsúlyozta U Thant —, hogy a háború folytatása teljes mértékben felesleges és céltalan. A szembenálló felek nyilvánosságra hozott nyilatkozatait elemezve meg lehet találni a tisztességes béke alapját. Az első feladat természetesen a harcok beszüntetése és a probléma áthelyezése az értekezleti asztalra. A közel-keleti válságról U Thant kijelentette, parancsolóan szükséges, hogy új kísérlet történjék a béke helyreállítására, olyképpen, hogy tiszteletben tartják e térség országainak jogait. Meg lehet találni a válságra a megoldást, ha a kormányok teljesítik kötelezettségeiket. E kötelezettségeket akkor vállalták, amidőn aláírták az alapokmányt, amelynek értelmében megteremtik az igazságosság fenntartásához szükséges feltételeket és nemzetközi kapcsolataikban lemondanak az erőszak alkalmazásáról — jelentette ki a főtitkár. Johnson amerikai elnök hétfőn rögtönzött sajtóértekezletet tartott. Az elnök behívta irodájába az előszobában mindig készenlétben álló újságírókat, és éles hangon elutasította U Thant ENSZ-főtitkár előző este elhangzott beszédét. U Thant annak a véleményének adott kifejezést, hogy a vietnami nép olyan harcot vív, amelyhez hasonlót 1776-ban az amerikai nép vívott az angol gyarmatosítók ellen. Johnson kijelentette: »Nem értek egyet vele (U Thanttal), de semmi kedvem sincs ahhoz, hogy leálljak vitatkozni egy ENSZ-képviselővel, valahányszor az véleményt nyilvánít.* Az elnök hangoztatta, változtatás nélkül folytatni kívánja vietnami politikáját, annak ellenére, hogy a legutóbbi közvéleménykutatások szerint az amerikaiak 52 százaléka elégedetlen a háború irányításával, és ellenzi az Egyesült Államok Dél-Vietnamiban harcoló csapatai létszámának növelését Rusk tévényilatkozata Változatlanul a vietnami háború útján Az USA fontolóra veszi az izraeli fegyverszállítások felújítását Washingtonból jelenti a TASZSZ, a Reuter és az AFP. Dean Rusk, az Egyesült Államok külügyminisztere vasárnap este a CBS televízió-társaságnak adott nyilatkozatában kijelentette, meggyőződése, hogy a kongresszus hozzá fog járulni a vietnami háború jelenlegi üteme finanszírozásának folytatásához. Az Egyesült Államok közvéleménye az utóbbi időben — elsősorban a négerfelkelésekkel kapcsolatban — több ízben is követelte a katonai kiadások csökkentését és a felszabadult összegek felhasználását az ország szociális és gazdasági problémáinak rendezésére. Bush visszautasította több szenátor és képviselő javaslatát, hogy szüntessék meg a VDK bombázását. A külügyminiszter a Glassboróban lezajlott Koszigin—Johnson találkozóra utalva elmondta, hogy a szovjet kormányfő kijelentette Johnsonnak: ha az Egyesült Államok feltétel nélkül beszünteti Észak-Vietnam bombázását, ez megnyithatja az utat a tárgyalások előtt. Bush hozzáfűzte, hogy Johnson elutasította Koszigdn indítványát, mondván, hogy az Egyesült Államok "nem látja, milyen tényleges hatása lenne a bombázások beszüntetésének". Dean Rusk utalt arra, hogy az Egyesült Államok fontolóra veszi a fegyverszállítások felújítását Izraelnek és az Amerika-barát arab államoknak. A külügyminiszter ezt azzal indokolta, hogy a Szovjetunió fegyvereket és egyéb katonai felszereléseket szállít Egyiptominak és Szíriának. Azt mondotta, hogy az izraeli agreszszió következményeinek felszámolására és az agresszió sújtotta arab államok védelmének fokozására tett szovjet lépések »megbontják a közelkeleti erőegyensúlyt". Az utóbbi napok heves faji zavargásaival foglalkozva a külügyminiszter végül kijelentette, hogy azok semmi esetre sem lesznek hatással az Egyesült Államok vietnami háborús erőfeszítéseire, és megjegyezte, tévednek azok, akik azt hiszik, hogy az Egyesült Államok nem tud egyidejűen hadat viselni Dél-Vietnamban és "rendet teremteni saját háza táján". Légiriadó volt hétfőn Hanoiban Johnson küldöttei Új-Zéland fővárosában A Vietnami Demokratikus Köztársaság fővárosában hétfő reggel megszólaltak a szirénák. A légelhárító csapatok tűzfüggönnyel fogadták az amerikai repülőgépek több csoportját. A hainoi rádió jelentette, hogy az eddig rendelkezésre álló adatok szerint az ellenség egy repülőgépét lőtték le. Az utóbbi napokban az amerikai repülőgépek mind gyakrabban jelennek meg Hanoi bejáratánál és »Strike» mintájú rakétákkal lövik a város külső peremét. Maxwell Taylor tábornok és Clark Clifford, Johnson elnök két különmegbízottja a Raireid Fiost ausztráliai miniszterelnökkel folytatott kétnapos tárgyalás után folytatta útját és