Magyar Nemzet, 1967. november (23. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-01 / 258. szám
4 A Televízió műsoráról miiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimmiiimiimmiimiiimimiiiiiimiimmiiiiiiiiiiimimimiiiiiii Világirodalmi magazin A forradalmi jubileum jegyében állította össze Szántó Erika és Sípos Tamás a Világirodalmi Magazin vasárnapi számát. A körültekintő válogatás ötven év nagy társadalmi harcainak, konfliktusainak krónikáját villantotta föl az irodalom tükrében: kortárs írók vallomásai a kor nagy kérdéseiről, a forradalom, az osztályharc, a kapitalista gazdasági válság, a fasiszta diktatúra vetületei az emberek egyéni sorsában. Az ünnepi program a művekben tükrözte: a Nagy Októberi Szocialista Forradalom valóban a világot rázta meg, nemcsak Oroszország életét alakította át gyökeresen. A műsor a forradalom hatását, továbbgyűrűzését érzékeltette, olyan jelenségekre is felhívta a figyelmet, amelyeket, meggondolás nélkül, talán nem tekintenénk a lenini október következményének. Ez a gyűjtemény az irodalom élményén túl a történelmi, társadalmi események és állapotok átgondolására is késztetett, a műsor, szerkezetével is, lényeges összefüggésekre irányította a figyelmet. Nagy Lajos novellája, az Anya például, amelyet a szerző 1931-ben a Szovjetunióról írt, szuggesztív tükre a fiatal szovjet országra szórt rágalmaknak, az ellenforradalmi propaganda módszereinek és az író közérzetének az ellenforradalom atmoszférájában. Jól kapcsolódik a műsor szerkezetébe a többi darab is, Solohovtól Vercorsig és a kommunista jövőt hirdető Rozsnyesztvenszkijig. Az ünnepélyes hangvételű műsorban most első ízben adott verseket a Világirodalmi Magazin. A versek mottóként is szolgáltak a jelenetek között, hangulatot teremtettek. Az érdekes törekvés jó megoldáshoz vezetett például Spenderg Vercors esetében. Gyakran azonban a versek nehezítették a programot A líra helyet érdemel a Magazinban- Vasárnap szép és jelentős költemények hangzottak el. A műsor arányaihoz mérten azonban túl sok volt a vers és közöttük is a hoszszabb mű. Bármilyen jól adták is elő a verseket, összhatásában a líra mégis fékező erőként jelentkezett a műsor szerkezetében. Kiemelkedő részlete a gazdag ünnepi számnak az Anya című novella Gábor Miklós rendkívül feszült, a jelképes írás minden rejtett gondolatát, az író lelkiállapotát hívott kifejező kiváló előadásában. A jelenetek közül Albert Maltz Boldogság és Vercors A cáfolat című novellájának megformálása volt a legjobb. Kálmán György, Kállai Ferenc és Sinkó László játéka,Módi Szabó Gábor és Mensáros László versrapndása nyújtott emlékezetes élményt, Radar Új sorozat kezdődött szombaton, a Radar. A Riporter kerestetik két versenyének győztesei szerepelnek a műsorban, már az első — s az érthető izgalomban természetesen nem hibátlan — ,adásban is a friss hang, az ifjú tettrekészség szándékát és tanúságát hozták. A szerkesztő, Takács István úgy látszik nemcsak az ifjú riporterek szerepeltetésével, az új arcokkal igyekszik újat nyújtani, hanem a program szerkezetével, lendületével, tartalmával és formájával is valami másra, újszerű műsortípus megteremtésére törekszik. A közönség munkatársa, alakítója is lesz a Radarnak, hiszen levelei és telefonjai adják majd a témákat a riporterek számára. Mint néző, s mint újságíró egyaránt remélem, hogy érdekes, jó témákat kapnak majd a fiatal kollégák és sikerrel veszik majd az öreg riportereket is próbára tevő, szakmai buktatókat rejtegető műsorforma szakmai akadályait Röviden kitűnő volt a héten a Kék fény. Az alkoholizmus szerepe, része a bűnözésben — ez szerepelt a népszerű rendőri műsor napirendjén. A témát érdekes, meggyőző riportok dolgozták fel, már-már a krimi feszültségét hordozva mutatták be a minden kitalált történetnél izgalmasabb valóságot Valódi krimi — tehát kitalált történet — is szerepelt a hét filmműsorán. A Hol a harmadik király? című lengyel film szerzője ügyesen alkalmazta a bűnügyi film sablonjait. A Mindenből a legjobbat című angol film pedig a karriertörténet sablonját tűzdelte meg krimi elemekkel. Egyik film sem különösebben jelentős, de a meglehetősen vérszegény tévéfilm műsorban már ennek a viszonylag elfogadható, jól kezelt sablonnak is örülni kell. Jó lenne, ha legalább ezt a szintet tudnák tartani a jövőben is. Vilcserc Anna Magyar Nemzet J-4áront Hapos cinkéi /Adyról Irodalomtörténeti vándorgyűlés Veszprémben A Magyar Irodalomtörténeti Társaság, a TIT irodalmi és nyelvi szakosztályainak országos választmánya és a Veszprém megyei tanács végrehajtó bizottsága három napon át Ady Endre születésének kilencvenedik s a Nagy Októberi Forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából vándorgyűlést rendezett Veszprémben, a megyeháza dísztermében. Budapestről s a vidéki városokból egyetemi és főiskolai tanártár, irodalomtörténészek, gimnáziumi tanárok, tudományos kutatók érkeztek ebből az alkalomból Veszprémbe. A vándorgyűlés első napján Komlós Aladár, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság elnöke méltatta Ady új jelentőségét, új korszerűségét, eszmei erejét, majd Kardos László egyetemi tanár, a Nagyvilág főszerkesztője olvasta fel tanulmányát a szovjet irodalom magyar olvasóiról. Solohov és Gorkij magyar sikeréről beszélt, megállapította, hogy az utolsó tíz évben őszintébb és igényesebb lett a szovjet irodalmai művek olvasása Magyarországon. A második napon Király István egyetemi tanár Ady értelemkeresése címein a költő istenes verseit s e versek korszakát elemezte. Ady vallásos lírája — magyarázta Király professzor — közjáték volt, boldog pogány hitét nem adta fel, Isten mellett forradalmi érzelmeit és gondolatait is kifejezte. A párizsi magányban írott istenes versek az európai líra neomisztikájához tartoznak. Hárman szóltak hozzá az előadáshoz: Rónay György, Bessenyei György és Kovács Kálmán. Rónay György Ady mélységes és megrázó hitét magyarázta, melyhez hasonló Pascalé, a másik nagy európai istenvándoré. Ady vallásos lírájával kezdődik költészetének lényegülése, magasra törő igénye. Kovács Kálmán debreceni docens ugyancsak Ady világának kitágulását észlelte az istenes versekben. Új istenélményt teremtett a költő, nem az egyházak Urát szólaltatta meg, hanem önmaga öszszeroskadásából felemelkedő lelkiismeretét. Bessenyei György is Ady vallásos verseit teljes költőiségével indokolta. Kovalovszky Miklós, az ismert Ady-kutató az Ady-filológia helyzete címen az Adykutatás mai állapotáról számolt be. Ady kultusza, mondta, csökkenőben van, a magyar irodalomtörténet Adyval kapcsolatban saját célkitűzéseit sem érte el. Ady-irodalmunk tétovázik, késnek a nagy monografikus feldolgozások, késik az Ady-versek kritikai kiadása, nem folytatódik a prózai művek kritikai közzététele. Az egész Ady-kutatás fellendülését sürgette s felsorolta annak konkrét szakmai feladatait. A vándorgyűlés harmadik napján Koczkás Sándor kritikus a-megnőtt- Adyról tartott előadást Azt az Adyt idézte fel, aki szándéka szerint mindent el akart mondani a magyar életről. Tudatosan koncentrálta magát erre a feladatra. Együtt mozdult"kora európai költőivel, eredeti, új s nagy költő volt, Bartók zenei forradalmi fellépéséhez hasonló költői és írástudói alkat, ki tudta fejezni az emberi lét teljességét vele kezdődik a magyar szocialista irodalom. Korreferátumában Horváth Jánosné tanárnő hangsúlyozta az Ady-líra mai érvényét, Szalotnai Rezső pedig írói vallomásként elmondta Ady szerepét a csehszlovákiai magyarok közt, s fölvázolta Ady jelentkezését a szlovák és cseh irodalomban. Az előadásokhoz fejtegetéseikkel többen szóltak hozzá, közülük Makay Gusztáv budapesti irodalomtanár rámutatott ifjúságunk elpártolására Adytól s az Ady-líra érvényétől. Igaz, ez más költőink javára történik, de a helyzeten változtatni csak úgy tudunk, ha az előbbi nemzedék emberformáló Adyélményét ugyanolyan fokon tudjuk közvetíteni, mint ahogy egykor kaptuk. Ezt az újra szükséges Adyt hangsúlyozta, s a jó Ady-fordítások jelentőségéről beszélt Szabolcsi Miklós egy tanár, az Irodalomtudományi Intézet igazgatója is. Király István a vándorgyűlést záró beszédében az írók és irodalomtörténészek Adyt szükségszerű új jelentőségéhez juttató, tervszerű munkásságára utalt, s megemlékezett a Magyar Irodalomtörténeti Társaság 75 éves elnökéről, a fáradhatatlanul dolgozó Komlós Aladárral- Ojsztrah-hangversenyen Moszkvában „Vezényel: Dávid Ojsstrah, közreműködik: Dávid és Igor Ojsstrah. Moszkva, október A Szovjetunió népművésze, Lenin-díjas — ezek a kitüntető jelzők állnak Dávid Ojsztrah neve mellett a műsorfüzetben. A hegedűjáték klaszszikus művésze azonban nem hegedűt vett kezébe a moszkvai konzervatórium nagytermében megtartott koncerten, hanem a karmesteri pálcát, és hangszerként a mélyhegedűt szólaltatta meg. A kiváló művész a hangverseny első felében hegedűművész fia, Igor társaságában jelent meg a pódiumon. A mélyhegedű-szólamot játszott a Mozart hegedűre és mélyhegedűre komponált versenyművében a filharmonikus zenekarral. A Mozart-műben — a lehetőségekhez képest — irányította a zenekart, míg a koncert második részében vezénylőpálcát vett kezébe és Sosztakovics X. szimfóniájának remekbe formált interpretációjával adott bizonyságot karmesteri képességeiről. Dávid és Igor Ojsztrah a Mozart-versenyműben ideális kiegyenlítettséggel szólaltatta meg az első tétel fájdalmas dallamait, s a középtétel bensőségét drámai hangulatokkal oldotta fel a zárótételben. Igor Ojsztrah hegedűje méltó társként egyesült Dávid Ojsztrah salaktalan tónusú brácsájával. Noha Dávid Ojsztrahot mint brácsaművészt ritkán lehet meghallgatni, most inkább a nagy hegedűs karmesteri szereplése volt újszerű. A művész, aki hosszabb betegség után jelent meg a közönség előtt, az utóbbi időben már többször lépett a karmesteri pulpitusra és betegsége miatt maradt el Budapesten is karmesteri bemutatkozása. Sokan ellenszenvvel fogadják a nagy hangszeres művészek karmesteri szereplését. Valóban kevés az olyan előadóművész, aki saját színvonalával egyenértékű produkciót tud nyújtani a zenekar élén is. Erre nem kevés példa van. Ojsztrah példája azonban ellenkező értelmű. Sosztakovics X. szimfóniája sötét tónusú, drámai jellegű alkotás. Noha nem programzene, mégis pontosan érzékelhető benne az élet és a pusztulás erőinek roppant viaskodása. Az ellentétek összeütközése, a konfliktus a negyedik tételben jelentkezik maximális feszültséggel, hogy az előző tételek fő témáinak visszatérése után érje el a csúcspontot: az emberi gonoszság s az erőszak elítélését Ojsztrah ezit az ellentétes erőkből épített, komor viharfelhőkkel borított atmoszféráid muzsikát külsőséges eszközök nélkül szólaltatta meg. Érzi Sosztakovics zenéjének fordulatait, küzdelmes belső fázisait, de ezek megszólaltatásához nem használ föl erőteljesebb, mutatósabb mozdulatokat Ojsztrah karmesterként is — az arány és a mérték művésze ,akár Brúnó Walter, akit elsősorban karmesterként ismert a világ, pedig zongoraművészként sem volt kisebb). Ma ugyan a színpadias eszközökkel élő, szuggerálóan megragadó karmesterek jelentik a divatos korszerűséget, Ojsztrah mégsem erre törekszik, szűknek látszó mozdulatai elegendőek a szimfónia vonalainak világos megrajzolására, belső intenzitásának átélésére, mély színeinek felizzítására. Pontosan annyit és úgy, ahogy akarta. S ennyi elegendő volt a közönség átforrósítására is. Talán egy klasszikus mű, egy Mozart- vagy Beethovenszimfónia interpretációja több lehetőséget adna a karmesteri elképzelések és megvalósítások összemérésére, mégis a Sosztakovics-szimfónia vezénylése is elegendő volt, hogy egy nagyszerű karmestert reveláljon. Az Ojsztradest a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának tiszteletére összeállított bérletsorozat első estje volt. A moszkvai filhamonikusok zenekara játszott, különösen ritka szépségű ,tónussal éneklő-daloló fúvósait hallgattuk csodálattal. Flórián László ■Szerda, 1997. november . Berki Viola kiállítása A Műszaki Egyetem új diákszállója, amely a Petőfihíd budai hídfőjénél magasodik, vendégül látta Berki Viola festményeit A földszinti előcsarnok kitűnően megvilágított falain a nemrégen rendezett Mednyánszky-terembeli kiállítás festményei mellett az utolsó két esztendő új művei is helyet kaptak. Berki Viola biztos kézzel ötvözi egységes hatású művészetté az elmúlt ötven esztendő legkülönbözőbb magyar törekvéseit Képeinek alapszövete az a naiv, mesélő hang, amelynek forrásánál a századforduló természetrajongó mesterei állanak. A pantheisztikus világkép azonban csak ironikusan, idézőjelbe téve tér vissza ezeken a festményeken. Berki Viola mélyebbre lát, mint az ornamentális stílust sokszor felületesen használó szecesszió, és tudatosabb kézzel formálja alakjait, mint a naiv művészek tették. A meseszerű vágy’ kispolgárján naiv világkép díszletei mögött a régi művészeti korok nagy stílusegységét, és ezeknek a tradícióknak a népművészethez közel álló rétegeit keresi. Festményein így a pravoszláv művészet monumentális ikonstílusa ugyanúgy nyomot hagyott, mint a későbarokk népi ornamentika, vagy a kissé darabos, de heroikus tartalmú, és összetéveszthetetlen zamaté magyar klasszicizmus, a Bercsényik és a romantikusabb Kisfaludyk világa. Aestészetünk Nagybányától isdatálható megújhodása eddig kevéssé ismert ilyen televénytalajba markoló törekvést. A szentendrei avantgarde mesterek programszerűen archaizálták, és szándékosan ugrották át a XIX. századi képzőművészet korszakát, benne a reformkor sajátos atmoszféráját is. A falu életét festő alföldiek, vagy a paraszti élet líráját átérző Szőnyi István is szűkebb — egy-két évtizedet felölelő — regiszterben mozogtak, általában a Munkácsy-féle életkép vagy a plein-air festészet tájképi látomásainak ösvényén. Berki Viola, noha még csak pályája elején áll, és így nem hasonlítható a befejezett életművű mesterekhez, máris az elfelejtett vagy elavultnak vélt egész múlt korszerű felelevenítésén dolgozik. A hititos realizmusa a tárgyi világot megfogható közelségbe hozó, és ugyanakkor a magasztos érzelmi átlényegítés szintjén tartó megjelenítő ereje annyira csak az övé, hogy alig hihető, hogy közvetlenül hasson nemzedékének többi tagjaira De e múlt és a jelen sikeres összeolvasztása biztatást adhat azoknak, akik úgy érzik, hogy a magyar művészet hagyományainak mélyebb rétegeiben is feltalálható a korszerűséghez elengedhetetlen egyetemesebb hangvétel, a tágabb horizont Ezen a kiállításon a nézők a tulipános ládák motívumait táblaképpé formáló Galambok című kompozíción, a barokk heraldikát és csataképeket kedves gúnnyal felelevenítő Konkvisztádoron, egy Szovjetunióban tett tanulmányút kapcsán született Régi orosz városán, a Szőnyi-képek tartózkodó líráját folklórrá átvarázsoló Vénasszonyok nyarán vagy az eredetmondák, a mítoszok költői szépségét felelevenítő Forráson tanulmányozhatják ezt a tág horizontot. Berki Viola a líra egészen kivételes adottsága mellett a groteszk műfajok hangjával is rendelkezik. Majmokat, állatfigurákat, vagy Kleofásnak nevezett együgyű szenteket ábrázoló képein azonban nem a modern törekvések sokszor kétségbeesetten groteszk stílusát eleveníti fel, hanem azt a megbocsátóan derűs mosolyt, ami az erő és a biztonságérzet pozíciójából fakad. Perneczky Géza Két új tárlat Az elmúlt hét során két új tárlat nyílt meg a budapesti kiállítótermekben. Az egyiket — a Hazafias Népfront V. kerületi bizottságának kamaratárlatát — a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának tiszteletére állították össze rendezői; a másikon — Melocco Miklós szobrainak és Sváby Lajos képeinek bemutatóján — a fiatal képzőművészgeneráció két figyelemre méltó tagja sorakoztatja fel eddigi munkája eredményeit A Hazafias Népfront I. kerületi bizottságának ünnepi tárlata a Hazafias Népfront V., József nádor tér 12. szám alatti klubjában nyílt meg. Rendezői hat művész 13 munkáját sorakoztatták fel kamarakiállításukon. Az anyag, amelyet a Magyar Nemzeti Galéria bocsátott rendelkezésükre, jóval terjedelme fölé emeli a bemutató jelentőségét. Hiszen olyan művek szerepelnek itt, mint Feledy Gyula sorozata, amellyel a Tanácsköztársaság hősi harcainak állít emléket, nagy erővel formálva meg lapjain a proletárdiktatúra Vörös Hadseregének heroikus csatáit. Feledy hat munkája, s velük együtt Hincz Gyula rézkarca és illusztrációja, Raszler Károly két rézkarca, Stettner Béla•Proletárok előre című linómetszete, Tavaszy Noémi: Aurora című műve és Ek Sándor Lenin és Szamuely találkozása címet, viselő festménye méltó tisztelgés Október jubileumán, s egyúttal tematikus művészetünk erejének bizonyítéka. Melocco Miklós és Sváby Lajos kiállításai a Műcsarnok kamaratermében láthatja a közönség. Két fiatal — a szó legjobb értelmében vett — intellektuális művészt ismerhetünk meg. Kettejük művészetében sok a közös vonás, s ezt nem tarthatjuk csupán barátságuk eredményének, hanem sokkal inkább annak a hasonló kiindulópontú, a világ érzelmi megközelítését célul kitűző szemléletmódnak, amely Melocco és Sváby magatartását egyaránt jellemzi. Melocco Miklós kitűnő plasztikai érzékkel rendelkező művész. A könnyű siker, a triviális megoldások, a rutinbólfakadó témák és formák távol állnak tőle. Portréin, aktjain és Szülő nőinek sorozatán jól lemérhettük törekvései, a hiteles, a belsőt és a külsőt egyaránt megmutatni akaró ember ábrázolástól az érzelmek és érzések gazdag skálájú kibontásáig. Ezt a szellemet láttuk viszont többi kompozícióján: a Thúry György emlékművön, a Páván és az Elefánton is. Sváby Lajos képeinek sorozata egy alapvetően emberközpontú művészet forrongó világába vezeti a nézőt. A festményeknek egyetlen témája van — valamennyi portré, konkrét, erős gondolati és érzelmi töltéssel formált emberábrázolás. Stílusuk fonalét követve az expresszieniizmushoz érkezünk: az izgatott ecsetvonások, a viharosan kavargó színeik ebből a forrásból táplálkoznak— egyéni hangot, sajátos stílust építve, önarcképeinek 1960-tól máig húzódó íve jól mutatja törekvéseinek kontinuitását — emberábrázoló, kereső hajlandóságának lépéselt Horváth György j* i&nf&bm «•»■•«• 2«is* .....Uj CIKKEK Uj ÍZEK! gjjjgg lgTM