Magyar Nemzet, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-01 / 50. szám
/ / u / ■.Magyar Nemzet =A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA ] Együtt a dolgosokkal Úgy gondolom, érdemes visszatérnünk arra a beszélgetésre, melyben Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter a szocialista brigádvezetők előtt ismertette az élelmiszeripar eredményeit és a további fejlődés lehetőségeit. Ennek a beszámolónak volt olyan mondata, amelyet nem lehet eléggé hangsúlyozva ismételni, már csak azért sem, mert érvényessége egyáltalában nem szorítkozik az élelmiszeripar területére. Azt mondotta ugyanis a miniszter, hogy a dolgozók széleskörű bevonása nélkül nincsen tartós gazdasági, társadalmi, vagy politikai eredmény. Ez csak természetes — mondhatná valaki. Elméletben valóban az. A gyakorlatban azonban sokszor és sokfelé — sajnos — más a helyzet. Ezért jó, hogy a miniszter beszélt róla, és ezért nem felesleges, ha kissé tovább fűzzük a szavai nyomán feltörő gondolatokat. . Pillanatig sem kétséges, hogy az utóbbi években több vonatkozásban valóban fokozottan meghallgatják a dolgozók ötleteit, véleményét, javaslatait. Sőt egyre több példát tudok magam is, arra, hogy a meghallgatáson túlmenően alaposan megvitatják a felmerült ötleteket, kiválasztják közülük a megvalósíthatókat és hozzá is látnak azok kipróbálásához. Figyelemre méltó eredmények is születtek már ennek következtében, olyanok, amelyek nyilván elmaradtak volna, ha a vezetőség a maga abszolút bölcsességében bízva nem kíváncsi a mások véleményére. Legutóbb egyik nagy vállalatunk vezérigazgatójának noteszébe pillantottam be. Munkahelyenként részletezve feljegyzéseket találtam ott arról, hogy az elmúlt évben szakszervezeti gyűléseken, termelési értekezleteken, vagy akár személyes beszélgetések során milyen ötletek merültek fel — és melyek azok, amelyeket már meg is valósítottak. Nem akarok most erőszakolt összefüggéseket keresni, és nem állítom, hogy a szóban levő vállalat ennek a módszernek köszönheti élüzemmé válását. Bizonyára sok minden közrejátszott eletjén. De hogy a dolgozók véleményének kikérése, figyelembe vétele nem volt akadályozó körülmény, az kétségtelen. Az érem másik oldalát tekintve viszont ugyanilyen bizonyos, hogy számos vállalat ki nem elégítő működésének, kedvezőtlen eredményének, tervlemaradásának egyik fő oka a vezetők és az egyes munkahelyek beosztottjai közötti kapcsolat helytelen volta, esetleg teljes hiánya. Nem vitás, hogy az igazgatói, vagy az osztályvezetői íróasztalok mellől sokkal átfogóbb kép nyerhető az üzem egészének tevékenységéről, célkitűzéseiről, perspektívájáról. Ahhoz azonban, hogy a terveket, a megoldásra váró feladatokat az élettel összehangolják, a gyakorlati lehetőségekhez alkalmazzák, feltétlenül szükséges az egyes munkahelyek vezetőinek és dolgozóinak bevonása, a tervkészítésbe csakúgy, mint azután a tervek felbontásába, a teljesítés menetközben való ellenőrzésébe, az esetleges akadályozó körülmények feltárásába és elhárításába, egyszóval a mindennapok gyakorlati munkájába. Mert ahol ez elmarad, ott a végén kellemetlen meglepetés érheti az egyébként talán helyes tervek összeállítóit, kidolgozóit. Gyakorlati példával is szolgálhatok, a vendéglátóipar köréből. Ezen a területen nagyon elharapódzott az íróasztal melletti tervkészítés éppen nem szerencsés szokása. Ismerek vállalatokat, melyeknél teljesen kiment a divatból a tervek előzetes megbeszélése a dolgozókkal. Kiküldenek értesítéseket — ezekből az egyes üzemek megtudhatják, milyen forgalmat „kell” elérniük. Vállalják, keveslik, sokallják — senki sem kérdi tőlük. Azután múlnak a hónapok, a központi illetékeseknek eszükbe sem jut a helyszínen meggyőződni arról, hogy megy-e a munka, van-e valamilyen akadály, szükség van-e valamilyen segítségre. Pedig, ha kis fáradsággal időnként körülnéznének a területen, sok érdekes tapasztalatot szerezhetnének a tervek teljesítésének útját álló akadályokról. Például arról, hogy a kerületi termelő üzem olyan silány minőségű árut gyárt, amelyet a közönség nem hajlandó megvásárolni. Vagy a sörgyár elfelejt szállítani és ezért napokon keresztül kiesik a bevételből a sörfogyasztás összege. Vagy a helyiség fűtési lehetősége olyan gyatra, hogy a vendégek kabátban dideregnek és inkább oda járnak, ahol meleg fogadtatás várja őket... És így, szinte oldalakon át folytathatnám azoknak az „objektív körülményeknek” felsorolását, amelyek mind döntő módon hozzájárulnak a terv teljesítéséhez, vagy nem teljesítéséhez. És amelyek nagy részén kétségkívül segíteni lehetne, mégpedig idejében, ha meglenne ama bizonyos, már említett egészséges kapcsolat a központ és az egyes munkahelyek felelős irányítói között. Egyetlen kiragadott példán igyekeztem ezt a problémát megmutatni. De már ez a példa is bizonyítja: mennyire általános érvényű a mezőgazdasági és élelmezési miniszternek az a megállapítása, hogy a dolgozók széleskörű bevonása nélkül tartós eredményre semmiképpen sem számíthatunk. Kemény István A szovjet kormány állásfoglalása a nyugat-berlini militarista tevékenységgel szemben A külpolitikai helyzet ■ ■ ■ A FRANCIA—AMERIKAI KAPCSOLATOKBAN — párizsi politikai megfigyelők szerint — fontos állomást jelent Nixon elnök látogatása, amely egész nyugat-európai körútjának minden bizonnyal legkényesebb szakasza. A gaullleista La Nation vezércikke megállapítja, hogy nyolc év óta először került sor amerikai elnök franciaországi utazására. A lap szerint csodákat nem lehet várni a párizsi megbeszélésektől, „sok kérdést ugyanis a két ország diplomáciája túlságosan is egymástól eltérő módon közelít meg ahhoz, hogy összehangolni lehetne. Ráadásul a két ország földrajzi helyzete és érdekei sem teljesen azonosak. A lényeges azonban, — írja a lap —, hogy most már jobban megértik egymást”. Roger Massip a Figaróban kifejti: „Nixon elsősorban arra törekszik, hogy megvizsgálja de Gaulle elnökkel az Atlanti Szövetség átalakításának és korszerűsítésének lehetőségeit, amit az Egyesült Államok és többi európai szövetségese akar, de amihez Franciaország hozzájárulását nagyon fontosnak tekinti.” A Combat vezércikkében arról ír, hogy rendkívül szűk azoknak a kérdéseknek a köre, amelyekben a két fél megállapíthatja a nézetazonosságokat. A valóságban a NATO, a közel-keleti válság, a nemzetközi valutahelyzet, a kelet-nyugati enyhülés elősegítése tekintetében az elvi egyetértés sem takarhatja el a módszerekben fennálló ellentéteket, hiszen nagyon távol áll egymástól Nixon és de Gaulle álláspontja. Ugyancsak Nixon körútjával áll összefüggésben Kiesinger bonni kancellár tévényilatkozata, amelyet Nyugati-Berlinben adott. A kancellár sajátos értelmezésben két szempontból tartja különösen jelentősnek az Egyesült Államok elnökének útját. Mint mondotta, mindenekelőtt azért, mert Nixon ezzel kifejezésre juttatta: „tisztában van vele, hogy az Egyesült Államok a nyugati szövetség vezető ereje”, másodszor pedig azért, mert elismerte, hogy „a nyugati szövetségesek között felléphetnek véleménykülönbségek”. Az amerikai hivatalos köröket az elnök útjával párhuzamosan igen élénken foglalkoztatja a dél-vietnami hadihelyzet alakulása. Az MTI washingtoni tudósítója szerint a lapok egy része, kormánykörökre hivatkozva azt jelenti, hogy a Nixonkormány „,nem tartja szükségesnek a VDK elleni légiháború felújítását” a szabadságharcosok legújabb támadásai miatt. A New York Times úgy értesült, hogy Nixon tanácsadói — hasonlóan Clark Clifford volt demokrata hadügyminiszterhez — csak a Saigon, Hué, vagy Da Nang elleni „nagyszabású támadást tekintik kulcsfontosságúnak”. A vietnami konfliktus rendezésének esélyéről is beszélt Senanayake ceyloni miniszterelnök abban az interjúban, amelyet az MTI tudósítójának adott. A kormányfő kifejezte reményét, hogy a párizsi béketárgyalások eredményének jelentős hatása lesz Délkelet-Ázsia jövőjére. Véleménye szerint a tárgyalások megindulása csökkentette a feszültséget és a nagyhatalmak beavatkozásával járó közvetlen katonai konfliktus veszélyét. A közel-keleti helyzet robbanékonyságára utalva, a miniszterelnök rámutatott: „A közel-keleti tűzszünet állandóan ismétlődő megsértése veszélyezteti a békét. A Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozata a legmegfelelőbb alap a rendezésre. A négy nagyhatalom most megegyezett, hogy összeül és kidolgozza a közel-keleti helyzet rendezésére vonatkozó egyezmény alapjait, az ENSZ keretén belül. Ha ez megtörtént, a Biztonsági Tanácsnak rá kell bírnia a feleket, hogy tárgyaljanak és törekedjenek a békés rendezés elérésére." A szovjet kormány jegyzéke az NDK kormányához Berlinből jelenti a TASZSZ. Abraszimov berlini szovjet nagykövet pénteken felkereste Otto Wintert, a Német Demokratikus Köztársaság külügyminiszterét és átnyújtotta neki a szovjet kormány alábbi jegyzékét: „A szovjet kormány számos bizonyítékkal rendekezik arra, hogy egyre nagyobb arányúvá és egyre tűrhetetlenebbé válik a Német Szövetségi Köztársaság hatóságainak arra irányuló tevékenysége, hogy bevonják Nyugat-Berlinit revansista háborús készülődéseikbe. A városban szintében-hoszszában törvényellenesen fiatalokat toboroznak a nyugatnémet hadseregbe. Bonni hivatalos személyiségek kijelentései szerint eddig már több ezer nyugat-berlini lakos kapott katonai kiképzést a Bundeswehrben és a nyugatnémet hadsereg kiképzett tartalékát alkotja. A bonni hadügyminisztériumnak, a Bundeswehr parancsnokságának és a nyugatnémet rendőrhatóságoknak a megrendelései alapján számos nyugat-berlini vállalatnál megszervezték a stratégiai rendeltetésű hadi- és egyéb termékek gyártását, beleértve radarberendezéseket, rádió-és telefonfelszereléseket, optikai eszközöket, légi fényképezéshez szükséges eszközöket, tengeralattjárókhoz és hadihajókhoz szükséges különleges felszereléseket, lőszereket. E katonai rendeltetésű árukat azután titokban a Német Szövetségi Köztársaságba juttatják a Német Demokratikus Köztársaság területén át vezető útvonalakon, amit csak az említett útvonalakkal való kirívó visszaélésnek lehet tekinteni. A nyugatnémet hatóságoknak és a kezükre játszó nyugat-berlini szenátusnak ezek a lépései szöges ellentétben állnak a leszerelésről és a demilitarizálásról szóló nagyhatalmi rendelkezésekkel, amelyek teljes mértékben vonatkoznak a megszállási rendszer alatt álló Nyugat-Berlinre is. Az említett lépések közvetlenül megsértik mindenekelőtt a potsdami egyezményt és a Szövetséges Ellenőrző Tarács ezzel kapcsolatban 1945. november 30-án kiadott 8. számú törvényét a katonai kiképzés megszüntetéséről és eltiltásáról; 1946. augusztus 20-i 34. számú törvényét a Wehrmacht felszámolásáról; 1956. december 20-i 43. számú törvényét, amely megtiltja hadianyagok és a mellékelt lajstromban felsorolt egyéb katonai célú anyagok előállítását, kivitelét, behozatalát, szállítását és tárolását, s végül 1946. október 2-i 39. számú utasítását, amelynek értelmében fel kell számolni a német hadiipari potenciált. Tekintettel nemzetközi kötelezettségeire és felelősségére azzal kapcsolatban, hogy ne engedje meg a militarista és revansista erők újabb agressziójának veszélyét, továbbá a Szovjetunió és az NDK 1964. június 12-én kelt barátsági, kölcsönös segélynyújtási és együttműködési szerződéséből kiindulva a szovjet kormány felkéri a Német Demokratikus Köztársaság kormányát, hogy az NDK és Nyugat-Berlin közötti útvonalak fölött gyakorolt ellenőrző funkcióknak megfelelően, vegye fontolóra olyan intézkedések foganatosítását, amelynek célja meghiúsítani a Német Szövetségi Köztársaság és Nyugat- Berlin hatóságainak és polgárainak a szocialista államok biztonságát és az európai béke érdekeit sértő törvénytelen militarista tevékenységét. Az ilyen intézkedések összhangban állnának a Nyugat- Berlin státusát meghatározó nemzetközi egyezmények betűjével és szellemével, elősegítenék a helyzet egészségessé válását az egész szóban forgó térségben. Ezeket az intézkedéseket a Szovjetunió és minden olyan ország, amely szívén viseli az európai béke és biztonság érdekeit, teljes mértékben támogatná." Az NDK miniszterelnökségi sajtóosztályának közleménye Berlinből jelenti az ADN. A Német Demokratikus Köztársaság állami szervei olyan megcáfolhatatlan bizonyítékok birtokában vannak, amelyek szerint Nyugat-Berlin gazdasági életét a nyugatnémet Bundeswehr egyre fokozódó mértékben veszi igénybe, mint fegyverkezéshez szükséges anyagok szállítóját. A fentieket a Német Demokratikus Köztársaság miniszterelnöksége sajtóosztályának közleménye állapította meg pénteken. A közlemény a továbbiakban elmondja, az NDK illetékes állami szervei utasítást kaptak, hogy szigorúan tartsák be azokat az érvényben levő törvényes rendelkezéseket, amelyek tiltják a Német Szövetségi Köztársaság katonai céljait szolgáló anyagok stb. szállítását a Német Demokratikus Köztársaságnak Nyugat-Berlin és Nyugat-Németország közötti közlekedési útvonalain. A tilalom különösen vonatkozik olyan fegyverekre és hadianyagokra, haditechnikai eszközökre, hadfelszerelési tárgyakra, illetve azok alkatrészeire, amelyek a nyugatnémet fegyverkezést szolgálják. Jakubov Miklj és Szemjonov Berlinben Ulbricht tanácskozott a Varsói Szerződés főparancsnokával Berlinből jelenti az ADN. Jakubovszkij marsall, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka és Szemjonov szovjet külügyminiszter-helyettes pénteken Berlinbe érkezett. Megérkezésük után fogadta őket Walter Ulbricht, az NDK államtanácsának elnöke. A megbeszélésen részt vett még Willi Stoph miniszterelnök, Erich Honecker, az NSZEP Politikai Bizottságának tagja, Központi Bizottságának titkára, Otto Winter külügyminiszter, Heinz Kessler vezérezredes, nemzetvédelmi miniszterhelyettes, vezérkari főnök; szovjet részről pedig Abraszimov, a Szovjetunió berlini nagykövete, Kosevoj marsall, az NDK-ban tartózkodó szovjet hadseregcsoport főparancsnoka, Kurocskin hadseregtábornok és Malcev vezérezredes. Kiesinger nyilatkozata Nyugat-Berlinből jelenti a Reuter és az AP. Kiesinger nyugatnémet kancellár, aki csütörtökön Nixon kíséretében rövid látogatást tett Nyugat-Berlinben, visszatérése után televíziós nyilatkozatban beszélt az elnökválasztás Nyugat-Berliniből való esetleges áthelyezéséről. Kiesinger Carapkinnal folytatott megbeszéléseire utalva elismerte, hogy a Szovjetunió őszintén óhajtja a válság rendezését. Mindazonáltal, bár rendkívül óvatos formában, de tudtul adta, nem tartja valószínűnek, hogy a hátralevő rövid idő alatt megállapodás születhessen ebben a kérdésben. „Úgy mondanám, az a benyomás alakult ki bennünk, hogy a szövetségi gyűlés március 5-én Nyugat-Berlinben kerül megtartásra” — mondotta. Kiesinger üdvözölte Nixonnak azt a szándékát, hogy találkozik és tárgyal a szovjet vezetőkkel. Schütz nyugat-berini kormányzó polgármester pénteken délben Nyugat-Berlinben a sajtó képviselői előtt kijelentette: „Feladta a reményt”, hogy megegyezésre jutnak az NDK-val a határátlépési engedélyekre vonatkozó tárgyalások megindulása ügyében, s ezért most már eldöntött kérdésnek lehet tekinteni, hogy az NSZK elnökválasztásra március 5-én Nyugat- Berlinben kerül sor.