Magyar Nemzet, 1969. május (25. évfolyam, 99-124. szám)

1969-05-01 / 99. szám

2 gúan elfogadtatta magát a de­­gaulleista vezető szervekkel, sőt jelentős gesztust tett, hogy a hatalmat korábban is támo­gató köztársasági függetlenek jóváhagyását is megnyerje. Pompidou programbeszédét arra építette fel, hogy „lép­teinket a tábornokéhoz kell igazítani”, vagyis az Európa­­politikában ugyanúgy elveti a nemzetekfelettiség gondolatát, mint de Gaulle tette, és fenn akarja tartani a közeledést a kelet-európai szocialista orszá­gokkal. A korábbitól egyetlen árnyalatban látnak eltérést, Pompidou külpolitikai prog­ramjában: sejteni engedte, hogy Anglia közös piaci felvé­teli kérelme „felüvizsgálat tár­gya lehet”. A belpolitikát ille­tően jelszava kettős: „folyama­tosság és nyitás”. A folyama­tosság azt jelentheti, hogy a hatalom továbbra is az állam­fő kezében összpontosul, a „nyitás” pedig változásra utal­hat. A kormány és a parla­ment kapcsolatai valamit mó­dosulhatnak, a „részvétel” kér­déséről pedig a de gaulleista el­nökjelölt úgy nyilatkozott, hogy azt „meg kell fosztani bizonyos álmoktól, amelyet egyesek hozzá fűztek”. Ez a megjegyzés nyilvánvalóan an­nak szólt, hogy amikor de Gaulle a „részvétel” eszméjét napirendre tűzte, a gyárosok szövetsége hevesen, ellensége­sen fordult szembe vele, és Pompidou-ban látta azt a poli­tikust, aki a nagytőke igényeit kielégítheti. Andrieu, az Hu­­manité főszerkesztője, Pompi­dou belpolitikai programjának lényegét abban látta: „Folya­matosság” az ortodox gaulleis­­táknak, „nyitás” a centrista szavazatok megnyerésére. Valóban kezd úgy alakulni a helyzet, mintha Giscard d’Estaing, aki hétfőn még nagy centrista tömörülés létrehozá­sáról álmodott, kezdene kibé­külni Pompidou-val és hajlan­dó lenne mögéje állni az el­nökválasztási csatában. Felvonulási tilalom Hamarosan sok mindent vi­lágosabban látunk majd, hi­szen péntekre összehívták a kormány ülését, s ott kitűzik a választások időpontját. Köz­ben van május elseje, amely Franciaországban munkaszü­neti nap és a baloldali erők hagyományosan megünneplik. A CGT a hét elején nagy fel­vonulást hirdetett meg a szo­kásos útvonalon, de kedden este közleményt adott ki és eb­ben lefújta a demonstrációt. A nagy munkásközpont arra hi­vatkozott, hogy a rendelkezé­sére álló információk szerint egyes jobboldali csoportok, mindenekelőtt a degaulleista akcióbizottságok nagyszabású provokációra akarják felhasz­nálni az utcai felvonulást, összecsapást szeretnének ki­erőszakolni, amire az ultra­baloldali csoportok adhatná­nak alkalmat Az anarchista diákok ugyanis tömegakciót hirdettek a Bastille közelében, de a belügyminiszter szerdán reggel betiltott minden utcai manifesztációt. Így május elseje Párizsban és az egész országban nyugodt­­nak ígérkezik. Nem minden él nélkül írta címlapjára a szer­dai Chanard Enchainé (Lelán­colt Kacsa) című szatirikus he­tilap a népszavazás utáni han­gulatot tükrözve: „A leláncolt káosz.” S most valóban az a fontos, hogy ez a „szörny” el ne szabaduljon. Várkonyi Tibor Nixon a tüntető diákok megzabolázását sürgeti Beszéd a kereskedelmi kamarában Washingtonból jelenti a TASZSZ: Nixon amerikai el­nök kedden este a kereskedel­mi kamara ülésén bírálta az oktatási intézményekben tar­tott tüntetések és nagygyűlé­sek szervezőit. Kijelentette: „Nem lehet szó semmiféle kompromisszumról a törvény­telenséggel, nem engedhetünk az erőszaknak, ha azt akarjuk, hogy az Egyesült Államokban fennmaradjon a szabad okta­tási rendszer.” Nixon felszólította az egye­temek és a főiskolák vezető­ségét, hogy még határozottab­ban vegyék elejét „a törvény­telen elégedetlenség” megnyil­vánulásainak. Az amerikai diákok a viet­nami háború, a faji megkülön­böztetés ellen tüntetnek és til­takoznak amiatt, hogy a Pen­tagon a katonai kiképzésbe be­vonja az oktatási intézménye­ket is. Washingtoni követelést Japán korlátozza amerikai textilexportját Washingtonból jelenti az MTI. Az Egyesült Államok gazdasági engedményeket kö­vetel Japántól. Alexis Johnson külügyminiszter-helyettes, volt tokiói nagykövet japán üzlet­embereknek kijelentette: Wa­shington helyteleníti, hogy az amerikai tőkeberuházásokkal szemben a japán kormány korlátozó intézkedéseket alkal­maz. Mint mondotta, kormá­nya ragaszkodik ahhoz, hogy az amerikai vállalatok „egyen­lő feltételeket” kapjanak az országban. A japán kormány egyes iparágakban engedélye­zi az amerikai cégek 50 száza­lékos részesedését, másokban azonban, a hazai ipar és beru­házások védelmében korlátoz­za azt. Johnson kijelentette, hogy Japán kereskedelmi mérlege az Egyesült Államokkal szem­ben tavaly több mint egymil­­liárd dollár többlettel zárult, s ezt a helyzetet Washington nem tudja továbbra fenntarta­ni. Japán részről ugyanakkor kifogásolják, hogy az Egyesült Államok önkéntes korlátozá­sokat kér Japántól egyes ipar­ágakban, így a textiliparban az Amerikába irányuló export csökkentését. Hajnali partizánakrió Bombát dobtak a saigoni városházára Szerdán reggel bombát dob­tak a saigoni városháza épüle­tére — jelentik a nyugati hír­­ügynökségek. A hatalmas rob­banás a városházát megron­gálta. Az épület óriási vaska­puja kiszakadt és a vastag fa­lak megrepedeztek. Egyelőre nem ismeretes, hogy ember­életben esett-e kár. Rendőri jelentések szerint a merényle­tet négy kerékpáros fiatalem­ber követte el. A táskában el­helyezett négykilónyi robbanó­anyagot az egyik rádobta a városháza épületére, majd ke­rékpárjukon elmenekültek. A rendőrség tüzet nyitott és — jelentések szerint — a merény­lőket őrizetbe vette. A me­rénylet vádjával letartóztatott egyik személyről később kide­rült, hogy egy bolttulajdonos­ról van szó, aki a kora reggeli órákban levegőzni ment ki, és amikor meghallotta a robba­nási futásnak eredt. A városháza elleni merény­letet kora reggel, az éjszakai kijárási tilalom után hajtották végre. Ebben az időben az ut­cákon kevés ember tartózko­dik. Kedden heves csata dúlt Tay Ninh közelében amerikai pán­célos egységek és a DNFF fegyveres alakulatai között. Saigoni katonai szóvivő szerint az amerikaiakat a várost kö­rülvevő őserdőben erős parti­zánegység támadta meg. Az amerikaiak harckocsikat is be­vetettek a hazafiak ellen. Két­órás csata után a harc lecsen­desedett, de fél óra múlva a hazafias erők újult erővel ro­hamozták a páncélozott ame­rikai alakulatokat. Saigoni be­­jelentés szerint a harcokban 47 partizán halt meg vagy sebe­sült meg, míg az amerikaiak veszteségét 35 főben jelölik meg. . India kész Kínával tárgyalni Új Delhiből jelenti a Reuter. Surendra Szingh indiai külügy­miniszter-helyettes kijelentet­te a parlamentben, hogy India hajlandó fontolóra venni a tár­gyalásokat Kínával, ha Peking békés tárgyalásokon akarja rendezni a határkérdéseket. A miniszterhelyettes elmondotta, olyan hírek érkeztek, hogy Csou En-laj kínai miniszterel­nök állást foglal a területi vi­ták tárgyalásos rendezése mel­lett. Ma©ar Nemzet Nasszer Interjúját Az arab területek megszállása egyenlő a hadiállapottal Nyilatkozatok az izraeli kommandók támadásáról Tel Avivból jelenti az AFP és a Reuter. Kedden éjszaka Felső-Egyiptom térségében iz­raeli rohamcsapatok átkeltek a Szuezi-csatornán és egyipto­mi célpontokat támadtak. Az akcióról Tel Avivban közle­ményt adtak ki, amely szerint az izraeliek megrongáltak ma­gasfeszültségű távvezetékeket és több Nílus-hidat. Az izraeli Maariv című lap beszámolója szerint a magasfeszültségű ve­zetékek megrongálása sok egyiptomi üzem termelését bé­nította meg. A lap szerint az izraeli kommandók megron­gáltál­ a Nakh Hammad-i gá­tat is, aminek következtében a Nílus vize nagy területeket öntött el. Golda Meir izraeli minisz­terelnök hivatala is foglalko­zott a támadással. A kiadott nyilatkozat­ azt állítja, hogy ez válasz volt azokra az agresz­­sziós cselekményekre, amelye­ket­­ az EAK a közelmúltban követett el a Szuezi-csatorna térségében. Zajjal, az EAK kormányá­nak szóvivője sajtóértekezletet tartott a külföldi tudósítóknak az izraeli kommandók kedd éj­szaka végrehajtott támadásá­ról. A szóvivő határozottan ki­jelentette, hogy az izraeli tá­madás teljes kudarcot vallott, nem okozott kárt gazdasági be­rendezésekben. Egyiptomi részről közölték, hogy két izraeli repülőgép be­repült az EAK fölé, de a lég­elhárítás — hangzik a közle­mény — kiűzte a támadókat, és arra kény­szerí­tette őket, hogy bombáikat vaktában dob­ják le. Nyilvánosságra hozták annak az interjúnak a szövegét, ame­lyet Nasszer egyiptomi elnök a francia televízió munkatár­sainak adott. Az interjúban az egyiptomi elnök leszögezte: országa mindaddig hadiálla­potban marad Izraellel, amíg a Tel Aviv-i kormány nem fo­gadja el a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határoza­tát és nem vonja ki csapatait a megszállt arab területekről. Az interjú további részében az EAK elnöke rámutatott: U Thant ENSZ-főtitkárnak iga­za van akkor, amikor valósá­gos hadiállapotról beszél. A megszállás — mondotta Nasz­­szer — egyenlő a hadiállapot­tal. Amennyiben Izrael elfo­gadja és végrehajtja a Bizton­sági Tanács határozatát, a ha­diá­lapot véget ér. Éppen ezért, mutatott rá az egyiptomi el­­nök, Egyiptom azt várja a négy nagyhatalomtól, hogy ki­kén­yszerítse ennek a határo­zat­nak az elfogadását, illetve végrehajtását. Libanonnak még nincs kormánya A hadsereg és a gerillák nézeteltérése Bejrútból jelenti a Reuter és az AP. Libanonban a politikai és katonai vezetőknek máig sem sikerült eldönteniük, hogy az ország milyen álláspontra helyezkedjék a Palesztinai el­lenállók ügyében. Karami lemondott minisz­terelnök szerint Libanon min­den politikai csoportosulása el­­vileg támogatja az ellenállókat, de ugyanakkor egyetértenek abban is, hogy közöttük és a libanoni hatóságok között egy­fajta „koordinációra” van szükség. A UPI szerint Karami ahhoz a feltételhez kötötte a kor­mányalakítási megbízás elfo­­gadá­sát, hogy Libanon végleg elhatározza, milyen magatar­tást tanúsít a gerillák ügyében. Az AP­ hírügynökség igen kevés esélyt ad annak, hogy a katonai vezetők hozzájárulja­nak a Libanon területéről Izrael ellen folyó korlátlan ge­rilla-tevékenységhez. Egy libanoni kormányszóvi­vő közlése szerint „nézetelté­résre került sor” Palesztinai gerillák és a libanoni hadsereg egységei között. Helyi sajtóje­lentések beszámolnak arról, hogy a hadsereg szerdán haj­nalban elzárta az utat egy ge­rillaegység előtt, amely a tűz­­szüneti vonalon keresztül az Izrael által megszállt területre akart behatolni. Bejrúti lapok szerint a gerillák körülzártak egy katonai helyőrséget, amely később erősítéseket kapott. Libanon tiltakozó jegyzéket intézett az Arab Ligához, amelyben azzal vádol bizonyos arab államokat, illetve azok kormányzó pártjait, hogy „be­avatkoznak Libanon belügyei­­be”. A jegyzék nem ismétli meg Libanonnak azt a korábbi kérését, hogy hívják össze az Arab Liga tanácskozását. Husak beszéde május elseje alkalmából Prágából jelenti az MTI. Gustav Husak, a CSKP KB el­ső titkára szerdán este rádió- és televízióbeszédet intézett Csehszlovákia lakosságához május elseje alkalmából. Kijelentette, hogy a januári politika folytatása törvénysze­rű, s szó sem lehet az 50-es évekhez való visszatéréshez. Megállapította: a párt és állam vezetése nagy hangsúlyt he­lyez arra, hogy a Szovjetunió­val és a többi szocialista ál­lammal — különösen azokkal, amelyekhez Csehszlovákiát szövetségi kötelékek fűzik — a baráti, elvtársi kapcsolatokat teljesen helyreállítsák. Belügyminiszteri körtént Szervezett államellenes csoportok Csehszlovákiában Prágából jelenti az MTI. Kedden este a Cseh Nemzeti Tanács ülésén Josef Grösser cseh belügyminiszter — egy régebben gyűlésen elmondott beszédével kapcsolatosan — válaszolt néhány képviselő in­terpellációjára. A belügyminiszter beszélt arról, hogy a rendelkezésre álló adatok szervezett állam­ellenes csoportok létezését bi­zonyítják. E csoportok fegyve­rekkel rendelkeznek és szán­dékukban van azokat hasz­nálni is. A Dél-Morva kerü­letben az egyik fegyvergyár­ból fegyvereket tulajdonítot­tak el. A vizsgálat még nem fejeződött be, ezért a minisz­ter részleteket nem közölt. A miniszter beszélt az­ egy­re szaporodó fegyver- és lő­szerlopásokról is. Az utóbbi 4-5 hónapban Csehországban elloptak: 4 géppuskát, 14 gép­pisztolyt, 43 pisztolyt, 72 pus­kát, valamint nagy mennyisé­gű lőszert és robbanóanyagot. Katonai alakulatoktól január­ban és februárban 2 gépfegy­vert, 76 géppisztolyt, 75 pisz­tolyt, 1 puskát, 372 kézigráná­tot, több tízezer darab lőszert, 26 aknát és 781 kilogramm robbanóanyagot loptak el. A külpolitika hívei O (Moszkva, TASZSZ) Ja­­cob Beam, az Egyesült Álla­mok moszkvai nagykövete szerdán a Kremlben látogatást tett Paleckisznél és Szpirido­­novnál, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa két házelnökénél. O (Belfast UPI) Brian Faulknert, az észak-ír kor­mány volt miniszterelnök-he­lyettesét és Chichester­ Clark volt mezőgazdaságügyi minisz­tert jelölték O'Neill miniszter­­elnök esetleges utódául. O (Moszkva, TASZSZ) Ana­­tolij Radomcev altábornagy, a szovjet légvédelmi haderő pa­rancsnoka szolgálati feladatai­nak teljesítése közben elhunyt. O (New York, ADN) Szer­dán kezdődött az Egyesült Ál­lamok Kommunista Pártjának 19. kongresszusa. A párt az idén ünnepli megalapításának 50. évfordulóját. O (London, AFP) Kiicsi Aicsi japán külügyminiszter négynapos látogatásra Lon­donba érkezett. Csütörtök, 1969. május 1. Ami­ a lin­ik mögött van „FORRÓ NYÁR” ELŐTT LATIN-AMERIKÁBAN Ha van a Nixon-kormány­­zatnak a délkelet-ázsiainál nagyobb kontinentális méretű problémája , az minden bi­zonnyal Latin-Amerika­. Ni­­xonnak ezzel a világrésszel személyesen is rendkívül rossz tapasztalatai vannak. Hiszen, amikor Eisenhower alelnöke volt, a tüntetések hulláma szinte lehetetlenné tette látogatókörútjának befe­jezését és jóformán kisöpörte őt a kontinensről. Sok ame­rikai kommentátor úgy véli, hogy ennek a személyes ku­darcnak az emléke továbbra is él az elnökben és — Jo­­sep Alsop szavaival — „pszi­chológiai-politikai gátat” emel az elnök Latin-Amerikával kapcsolatos egész gondolko­dásmódja elé. Annyi bizonyos, hogy a Nixon-adminisztráció tevé­kenységének első száz napja alatt több nagy jelentőségű határozatot kellett volna hoz­ni Latin-Amerikával kapcso­latban — ám az egyértelmű döntés mindig elmaradt. A döntés legközvetlenebb színhelye az adott esetben Peru, ahol a Velasco tábor­nok által vezetett új katonai rezsim államosította az ame­rikai olajtársaságokat. Wa­shington előbb — John Irwin­­nek, Nixon különmegbízott­­jának útján „háromnapos ultimátumot” nyújtott át, amely 600 millió dolláros kártalanítást követel az olajtrösztök számára. Ké­sőbb azonban Rogers külügy­miniszter visszavonulót fújt és bejelentette, hogy a dön­tést­­ augusztusra halaszt­ják. E határozatlanságnak alap­vetően két oka van. Az első az, hogy Peru nem egyedül­álló, elszigetelt esemény, ha­nem szimbólum. Annak a szimbóluma, hogy a hadsere­gek hatalomátvétele ma már nem feltétlenül minden latin­amerikai­­ országban jelent minden vonatkozásban „meg­bízható kormányzatot” az Egyesült Államok számára. Korábban — a John Kennedy által meghirdetett „Szövetség a haladásért” program kegyes szónoklatai ellenére — az amerikai hatalom csúcsain végső elemzésképpen mindig a katonai rendszereket tartot­ták Latin-Amerikában az amerikai monopolérdekek leg­szilárdabb biztosítékának. Amikor múlt év szeptemberé­ben Rio de Janeiróban a ve­zető latin-amerikai katonai személyiségek részvételével konferenciát tartottak, a Pen­tagon szószólója a Vietnam­ból hazatért Westmoreland tábornok volt. Az értekezleten az amerikai tábornok nyíltan kijelentette: az egyes orszá­gok hadseregeinek „joga van arra, hogy felügyeletet gyako­roljanak nemzetük fejlődése felett”. Világosabban aligha lehetett volna kifejteni, hogy az amerikai hatalmi gépezet és mindenekelőtt a Pentagon bizalommal fordul a katonai rezsimek felé. Peru csak a legradikálisabb példa arra, hogy adott társa­dalmi-politikai körülmények között egy egyébként vitatha­tó és negatív vonásokkal ren­delkező katonai junta­­ né­hány döntő ponton szembe­fordulhat az amerikai mono­póliumok alapvető érdekeivel. Sokkal kevésbé élesen, de két­ségkívül mutatkoznak súrló­dási felületek Brazíliában és Argentínában is, ahol a kato­nai kormány — noha más vonatkozásban rendkívül ne­gatív tevékenységet folytat — megtiltotta külföldi érdekelt­ségek számára új olajkon­cesz­­szió megadását, illetve korlá­tozta az idegen banktőke részvételi arányát. A katonai rezsimek egész arculata és jellege et­től persze még nem változik meg, a tábornokok nem kap­nak glóriát. Annyi azonban bizonyos, hogy a katonai re­zsimek abszolutizálásának időszaka elmúlt. Latin-Ame­rikában a társadalmi fejlő­dés — és mindenekelőtt a nemzeti tőke fejlődése — úgy látszik, közeledik ahhoz a ponthoz, amikor meghatáro­zott országokban és megha­tározott, sajátos helyzetben egy katonai rendszer is okoz­hat fejfájásokat Washington­nak. A lényegi­ változás te­hát az, hogy az amerikai kül­ügyminisztériumban ezentúl kénytelenek lesznek differen­ciált politikát alkalmazni a különböző latin-amerikai ka­tonai rezsimekkel szemben. A perui „ingajárat” azt mutat­ja, hogy a Nixon-kormány egyelőre még nem dolgozott ki ilyen politikai vonalat. A határozatlanság másik té­nyezőjét az alapvető gazda­sági tényekben kell keresni. Ezen a területen a Nixon­­kormány helyzete még ké­nyesebb, mint a Kennedy­­vagy a Johnson-rezsimé. A „Szövetség a haladásért” program alapvetően azért végződött eredménytelenül, mert ellentmondott mind az Egyesült Államokon belül, mind pedig Latin-Ameriká­ban uralkodó hatalmi való­ságnak. Latin-Amerikában jelenleg körülbelül 11 mil­liárd dollárnyi közvetlen ame­rikai befektetés van lekötve. Az összes említett beruházá­sok fele 300 nagy amerikai monopólium kezében van és az amerikai cégek ellenőrzik egész Latin-Ameri­ka termelésének ötödét, ex­portjának pedig harmadrészét. Nyilvánvaló, hogy a „Szö­vetség a haladásért” program, amelynek legalábbis elvben a latin-amerikai országok önál­ló iparosítási folyamatának meggyorsulásához kellett vol­na vezetnie — szöges ellentét­ben állott a Latin-Ameriká­ban­ beruházó nagy amerikai monopóliumok érdekeivel. A republikánus adminiszt­ráció kapcsolatai a monopol­tőkével még sokkal erősebbek és organikusabbak, mint a demokrata adminisztráció ese­tében. Nyilvánvaló tehát, hogy a Nixon-adminisztráció szervileg még alkalmatlanabb egy, a latin-amerikai orszá­gok alapvető nemzeti érde­keinek megfelelő gazdasági program kidolgozására. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az, hogy­­Humphrey volt al­­elnök személyével folytatott rövid kacérkodás után) Nixon elnök Nelson Rockefeller New York-i kormányzót bízta meg Latin-Amerika kontinentális méretű problémáinak vizsgá­latával, a magasszintű tárgya­lások lefolytatásával és ja­vaslatok tételével. (Az előbb említett John Irwing alacso­nyabb szinten, a peruihoz ha­sonló konkrét konfliktusok feloldására volna hivatott.) Nelson Rockefeller a repub­likánus párt belpolitikai érte­lemben liberális szárnyához tartozik ugyan, de aktív tagja a Rockefeller-családnak, amely a Standard Oil trö­­­­tön és más vállalkozásokon keresztül Latin-Amerika leg­nagyobb kizsákmányolója és legnagyobb földesura. (Maga Nelson Rockefeller személyé­ben is Venezuela egyik legna­gyobb földbirtokosa.) A Rockefeller-család alapí­totta meg még 1965-ben­­ az úgynevezett Latin-Amerikai Tanácsot, valamint az Ameri­­ka-közi Kereskedelmi és Ter­melési Tanácsot. Ezekhez a Latin-Amerikában működő 175 legnagyobb amerikai mo­nopólium tartozott, s a tanács elnöke Nelson Rockefeller fi­vére, a Chase Manhattan Bank elnöke, David Rocke­feller lett. Nyilvánvaló, hogy ezektől az érdekeltségektől (amelyek az eredeti „Szövet­ség a haladásért” programot is eltorzították) semmiképpen sem lehet várni, hogy saját monopolérdekeikkel szemben egy megfelelő alternatív prog­ramot dolgozzanak ki! A Nixon-adminisztráció te­hát jellegénél fogva alkalmat­lan egy pozitív latin-amerikai gazdasági program megalko­tására — ugyanakkor pedig kénytelen az eddiginél diffe­renciáltabban megítélni egy­­egy katonai hatalmátvétel esélyeit és hatását. Ez a ma­gyarázata a perui epizódban tanúsított bizonytalanságnak — és annak, hogy a Nixon­­adminisztráció „forró nyárra” számíthat Latin-Amerikában. ■ — ie —

Next