Magyar Nemzet, 1971. augusztus (27. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-01 / 180. szám
Vasárnap, 1971. augusztus 1. ......................................... Apollo-15 Szombaton 14 óra 30 perckor David Scott ezredes kilépett a Holdra Elindult a holdautó Mint már jelentettük, a Falcon elnevezésű holdkomp közép-európai idő szerint pénteken 23 óra 16 perckor ereszkedett le a Hold felszínére, az Apennin-hegység térségében, a Hadley síkságon. A holdkomp mindössze néhány száz méternyire ért Holdat a programban kijelölt helytől. A földi irányító központ a leszállást „mintaszerűnek” minősítette. Mintegy két órával a leszállás után felnyitották a Falcon tetőnyílás zárólapját, és Scott derékig kiemelkedve mintegy fél órán át végzett megfigyeléseket a leszállási hely környékéről. Az egyébként hallgatag Scott elragadtatott felkiáltásokkal tarkított beszámolót adott a földi irányító központnak a látottakról. Elmondotta, hogy a környéket három oldalról lankás, legömbölyített tetejű hegyek, dombok borítják. Közölte, hogy véleménye szerint semmi sem fogja akadályozni, a „holdautóval” való közlekedést, mert nagyobb sziklatömbök nem zárják el az utat. Scott és Irwin, akik a tervek szerint három napot töltenek a Holdon, összesen 35 kilométert kívánnak megtenni a televíziós kamerával és a legkülönbözőbb tudományos műszerekkel felszerelt holdjáró segítségével. A parancsnok lelkes beszámolójának végül is a houstoni központ vetett véget, amely elrendelte, hogy Scott térjen vissza a holdkomp belsejébe és kezdje meg pihenőjét. Néhány felvétel elkészítése után ez meg is történt. Scott és Irwin közép-európai idő szerint körülbelül délelőtt 11 órakor kezdte meg a felkészülést a holdkompból való kiszállásra. Közép-európai idő szerint 14 óra 30 perckor Dávid Scott ezredes, az Apollo —15 parancsnoka kilépett a Holdra. Néhány perccel később követte őt társa James Irwin ezredes. A kiszállást és az űrhajósok első tétova lépéseit az Intelsat—3 és az Intelsat—4 távközlési műholdak segítségével 30 ország nézői láthatták a televíziók képernyőjén. Scott első szavai a Holdra lépés után: „Itt ebben a csodálatos és ismeretlen környezetben értem csak meg igazán azt az alapvető igazságot, hogy az ember felfedezésre született és ez az emberi felfedezések legnagyobbika.” A két asztronauta a kiszállást követően kőzetmintákat gyűjtött, felállította a tévékamerákat, majd kiemelte a „Falcon” holdkompból a „Rover" elnevezésű járművet, a holdvándort, amelyen három kirándulást tesznek majd a Holdon. A holdvándort körantennával is ellátták, amely lehetővé teszi a tévéközvetítéseket az asztronauták kirándulásairól. A két asztronauta a „Sólyom” holdkompból történt kiszállását követően a holdvándor működésbe hozásával foglalatoskodott. A houstoni földi ellenőrző állomás tévéképernyőin világosan látható volt, hogy a jármű beindítása bizonyos nehézségeket okozott a két űrhajósnak. Kitűnt, hogy a holdautó két telepe közül az egyikben nincs feszültség. Ez megnehezíti az első kerekekkel való kormányzást. Az asztronauták közölték a földi ellenőrző központtal, hogy a hátsó kerekkel való kormányzás „működik” és elegendő a jármű irányításához. A holdjármű az újabb nehézségek miatt a tervezettnél valamivel későbben, közép-európai idő szerint 16.19 órakor indult el első útjára. A két asztronauta speciális járművén a Hadley-Kianás felé tart. A holdexpedíció harmadik tagja, Worden űrhajós az Endeavour anyaűrhajó fedélzetén a Hold felszínétől 120 kilométeres magasságban futó pályán kering és minden két órában halad el társainak támaszpontja felett. Huszonöt éves a forint Huszonöt évvel ezelőtt, 1946. augusztus 1-én került forgalomba a forint, s ezzel véget ért hazánkban a történelem legnagyobb inflációja, stabilizálódott a magyar valuta. A háború utáni, addig soha nem tapasztalt infláció, törvényszerűen következett a háborús készülődés érdekében meghirdetett 1 milliárd pengős, úgynevezett győri programból. Az infláció tehát már 1937-ben kezdetét vette. A forgalomban levő bankjegy mennyiségét 1937 végétől 1944 végéig több mint negyvenszeresére emelték. A háborús pusztítást szenvedett országban, 1946 nyarán az infláció végkifejlődésének olyan stádiumába jutott, amikor az árak a rohamosan növekvő bankjegyforgalomnál is lényegesen nagyobb mértékben emelkedtek. A pénzforgalom teljes dezorganizáltsága megnehezítette, gátolta a háború utáni gazdasági élet kibontakozását. A pénz elértéktelenedésének, az árak rohamos emelkedésének igazi terhét a bérből és a fizetésből élők viselték. A stabilizációt mindenekelőtt az tette lehetővé, hogy a rendkívül kedvezőtlen anyagi és pénzügyi viszonyok ellenére az országban nagyszerű újjáépítési munka folyt. A munka termelékenysége a dolgozók nélkülözései, a kedvezőtlen műszaki körülmények ellenére is javult. Hatékony baráti segítséget kaptunk a Szovjetuniótól. Segítette a stabilizációt, hogy az USA visszaszállította a Magyar Nemzeti Bank elhurcolt 28,3 tonna aranykészletét, s megindult az árucsere a baráti államokkal és néhány nyugati országgal. A stabilizáció és a valutareform, majd a bankok és az ipar államosítása, s egyéb intézkedések nyomán alakult ki új valuta- és pénzügyi rendszerünk. A forint történetéhez tartozik, hogy az ötvenes évek politikai ingadozásai kihatottak a gazdaságpolitikára is, s néhány éven belül egymásnak szinte homlokegyenest ellentmondó koncepciók születtek, de a forint nem ingott meg. Az ismert történelmi körülmények között lezajlott ellenforradalom idején a forint valuta olyan erőpróbát állt ki, amely rendszerünk szilárdságát mindennél beszédesebben bizonyítja. A forint értékének megóvása, a forint iránti bizalom megőrzése napjainkban is döntő fontosságú. E bizalmat tükrözi az is, hogy a lakosság egyre nagyobb összegeket takarít meg. A forint iránti bizalom itthon és külföldön egyaránt azt igazolja, hogy valutánk kiállta az idő próbáját. Változások az áruhitel-akció cikklistájában lányok kivételével — az egyéb import-motorkerékpárokat. Hitellevélre vásárolhatók viszont a 125, a 175, a 250 köbcentis és az ennél nagyobb motorkerékpárok, továbbá az 1500 forintnál drágább vezetékes háztartási gáztűzhelyek és a hazai gyártmányú propán-bután gáztűzhelyek. A minisztérium ezzel kapcsolatban felhívja a vásárlók figyelmét, hogy a gáztűzhelyek hitellé történő árusítása nem jelenti egyben a bekapcsolási engedély megszerzését. Ugyancsak augusztus 2-től kedvezőbb fizetési feltételeket állapítottak meg néhány cikknél. A mosógépet ideiglenesen 5000 forintig 10 százalékos, azon felül 20 százalékos előleggel árusítják. Az év végéig 10 százalékos előleg lefizetésével kapható részletre mindenféle televízió, a Szatmár típusú Videoton gyártmányú rádió és 5000 forintig egyéb rádió, valamint magnetofon és háztartási varrógép. Húsz százalék előleget kérnek az 5000 forinton felüli rádiók és magnetofonok részletvásárlásakor. A jövő év márciusáig érvényes az a rendelkezés, amely szerint a 125, a 175, a 250 köbcentiméteres és az annál nagyobb motorkerékpárokat, valamint az 5000 forintnál olcsóbb elektromos háztartási hűtőgépeket 10 százalékos előleggel, a 5000 forintnál drágább hűtőgépeket pedig 20 százalékos előleggel árusítják a hitelakcióban. A Belkereskedelmi Minisztérium — a Magyar Nemzeti Bankkal és az OTP-vel egyetértésben — módosította az áruhitel-akcióban árusítható cikkek jegyzékét. E szerint augusztus 2-től nem adják részletre a Jawa M—20-as típusú, a Jawa 250-es és 350-es motorkerékpárokat és — az MZ gyárt KÜLFÖLDRE UTAZIK? CASCO BIZTOSÍTÁS ! NGUIZGÍ A diplomáciai élet hívei J. Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkára, a Minisztertanács elnöke és Zs. Szambu, a Nagy Népi Hurál Elnökségének elnöke táviratban mondott köszönetet Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának, Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének és Fock Jenőnek, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnökének, a mongol népi forradalom 50. évfordulója alkalmából kifejezett jókívánságokért.* L. Rincsin, mongol külügyminiszter Péter János külügyminiszternek fejezte ki köszönetét az évforduló alkalmából küldött üdvözletéért. * Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Svájc nemzeti ünnepe alkalmából Rudolf Gnaeginek, a Svájci Államszövetség elnökének. * Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Hubert Maga köztársasági elnököt, Dahomey nemzeti ünnepe alkalmából. Magyar-szovjet együttműködés a mikrobiológiában Szombaton elutazott hazánkból a szovjet mikrobiológiai ipari küldöttség, amelyet V. D. Beljajev miniszter vezetett. Beljajev minisztert itt- tartózkodása során fogadta dr. Dimény Imre mezőgazdasági- és élelmezésügyi miniszter, valamint dr. Szekér Gyula nehézipari miniszter. A szovjet mikrobiológiai küldöttség tagjai és magyar partnerei megbeszélték a kétoldalú együttműködés lehetőségeit, s a mostani előkészítő tárgyalások konkretizálására az ősz folyamán kerül sor. A hazai szakemberek elsősorban a szintetikus fehérje előállításában és a biológiai növényvédelemben elért szovjet eredményeket kívánják hasznosítani, a szovjet szakembereket pedig a magyar borkezelés mikrobiológiája, valamint a biológiai hatású mosószerek kutatása és gyártása érdekli. Elutazása előtt V. D. Beljajev tájékoztatta az MTI munkatársát azokról a nagyszabású szovjet kutatásokról, amelyek a fehérjepótlást szolgálják. Ezek közül nemzetközi érdeklődésre tart számot a takarmányélesztő, amelynek fehérjetartalma felülmúlja az ötven százalékot, a baktériumos biológiai massza pedig már 70—80 százalék fehérjét tartalmaz. Kiváló minőségű fehérjét állítottak elő a cellulózgyártás melléktermékeiből is. Ez az az eljárás — mondotta a miniszter —, amely Magyarországon is nagy érdeklődésre tarthat számot. Tovább javul a Szovjetunióból importált gépek alkatrészellátása Magyar és szovjet külkereskedelmi delegációk július 21— 31. között a Szovjetunióból importált különféle gépek, berendezések, műszerek, műszaki kiszolgálásának, szervizének, alkatrészellátásának javításáról tárgyaltak Budapesten. A KGST külkereskedelmi állandó bizottságának ajánlására már tavaly decemberben tanácskozások kezdődtek a két ország között a műszaki szolgálat javításáról. Az eszmecsere folytatásaként most javaslatokat dolgoztak ki a Szovjetunióból importált egész sor termék műszaki kiszolgálásának tökéletesítésére. A javaslatokban, amelyeket felsőbb fórumok elé terjesztenek, indítványozzák a műszaki szolgálat korszerűsítését, ezen belül a tartalékalkatrészellátás javítását, műszaki dokumentációk teljesebb kibocsátását, a Magyarországon jelenleg működő javítóműhelyek teljesítőképességének fokozását. Így kívánnak jobb feltételeket teremteni a Szovjetunióból vásárolt nyomdaipari, textilipari gépek, Diesel-mozdonyok, malomipari berendezések, műszerek, órák, tévé- és rádiókészülékek, vetítőgépek, fényképezőgépek karbantartásához és javításához. Fokozod© tiltakozás a szudáni véres terrorral szemben Tiltakozó gyűléseken, táviratokban foglal állást magyar közvélemény a szudáni véres terrorral szemben. A Beloiannisz Híradástechnikai Gyárban tartott röpgyűlésről a dolgozók a prágai szudáni nagykövetség címére küldték el tiltakozó táviratukat. Martfűről, a Tisza Cipőgyárból is írásban juttatták kifejezésre felháborodásukat a munkások. A Magyar Jogász Szövetség mélységes felháborodásának és aggodalmának adott kifejezést a szudáni tömeges kivégzések és letartóztatások miatt, s hasonlóan foglalt állást a KISZ KB, a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége és különböző intézmények, gyárak, szövetkezetek dolgozó közössége. Csúcsforgalom a Balatonnál Szárazabb, meleg idő Az óceáni hűvösebb légtömegek mérsékelték a meleget a Kárpát-medencében. Nemcsak itt, hanem Közép- Európa nagy részén is csökkent a felhőzet, számítani lehet arra, hogy az egész ország a szárazabb, meleg levegő hatása alá kerül. Egyelőre nem fenyegeti újabb hűvös légáramlat az országot. Szombaton a nyugati megyékben délelőtt 22—24 fokig, másutt általában 25—28 fokig felmelegedett a levegő. A vasárnapra érvényes prognózis szerint még hajnalra sem hűl le a hőmérséklet 16—21 fok alá, napközben pedig ismét eléri a 30 fokos kánikulai szintet. Változatlanul tart a csúcsforgalom a Balatonnál. Siófokon, Balatonföldváron, Balatonlellén, Balatonbogláron, Fonyódon gépkocsik ezrei parkoltak és a strandok az esőre hajló idő ellenére is megteltek, mert a víz hőmérséklete változatlanul 23 fok volt. Ugrásszerűen megnövekedett a hajóforgalom is. Az elmúlt héten a személyhajók és a kompok naponta átlagosan több mint 40 ezer utast szállítottak. A balatoni személyhajókon az idén már több mint 1 millió utas közlekedett. Százszetvenszer vagon kenyérgabona raktárban Befejezéshez közeledik az aratás. A jelzések szerint a jövő hét elejéig az ország gabona vetésterületének megközelítően 90 százalékáról levágják a kalászt. A Gabona Tröszt vállalatai napi tízezer vagon termés átvételére készültek fel. A gyorsjelentés szerint a tröszt eddig mintegy 170 ezer vagon kenyérgabonát, 15—16 ezer vagon takarmánygabonát és ötezer vagon sörárpát vásárolt fel, ez a mennyiség mindenütt biztonságos tárolóhelyen van. Az aratást, s az átvételt csütörtökön és pénteken néhány helyen megállította, lelassította az esős idő, a helyzet azonban továbbra is kedvező. A jelzések szerint például Csongrád, Baranya, Győr megyében várhatóan a jövő hét közepére elérik a tervezett gabonafelvásárlási mennyiséget. Véget ért az ifjú vöröskeresztesek nemzetközi találkozója Szombaton véget ért az európai ifjúsági Vöröskeresztes találkozó és elsősegélynyújtó olimpia, amelyen 21 európai ország egészségügyi szervezetének több mint száz képviselője és ifjú vöröskeresztese vett részt. A Budapesten július 17. és 31. között megtartott nemzetközi találkozóra — amelyet a Magyar Vöröskereszt és a Vöröskereszt Társaságok Ligája rendezett — elküldte megfigyelőjét az Egyesült Államok Vöröskereszt-szervezete is. A delegációk egybehangzóan javasolták, hogy Európa ifjú vöröskeresztesei — a Budapesten megrendezett olimpiához hasonlóan — háromévenként adjanak számot felkészültségükről, a nemzetközi találkozók összehívásáig pedig a Vöröskereszt Társaságok Ligája segítse elő a nemzetek közötti tapasztalatcsere lehetőségét. Az alkotmány ünnepe alkalmából az MHSZ budapesti vezetősége az idén is megrendezi a több mint tízéves múltra visszatekintő budapesti honvédelmi napot, illetve annak keretében a népszerű vízi- és légi parádét. A Dunán és fölötte lezajló látványos bemutató délelőtt 11 órakor kezdődik és több, mint másfél órán át tart. Most mutatkozik be első ízben a nagy nyilvánosság előtt egy fiatalokból álló négyes motoros műrepülő-kötelék, s a vitorlázó repülők sem maradnak ki a programból. A műsorban szerepelnek néphadseregünk vadászrepülői, korszerű sugárhajtóműves gépeikkel, különböző típusú helikopterek, kétéltű harci járművek is. A gazdag program összes szereplőinek száma megközelíti az ezret. látványos vízi és légi parádé augusztus 20-án NYÁRI VÁSÁR 30-40 %-os ' p-■ V .V engedménnyel A NÉPMŰVÉSZETI VÁLLALAT fővárosi és vidéki kijelölt BOLTJAIBAN! TORONTÁLI és perzsaszőnyegek, GYERMEKRUHÁK, női blúzok, KÖTÖTTÁRUK ÉS MÜRAITA DIVATTASKAK NAGY VÁLASZTÉKA!