Magyar Nemzet, 1971. november (27. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-17 / 271. szám

4 A televízió műsoráról mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm­mmmmmmmmmmmimmvmmmmmm Felfedezés az erdőben Hogyan lesz az emberből „sátán”? Tyendrjakov kitűnő kisregénye erre is válaszol, de inkább azzal foglalkozik, ho­gyan támad fel a „sátánban” újra az ember. A nagy orosz realisták hagyományait kö­vetve Tyendrjakov mélyen környezetébe ágyazva ábrá­zolja hősét. Megírja, miféle úton módon sodródott Tyihon, a halászati ellenőr, a „hiva­tásos feljelentő” szerepébe, s miért játszotta egyre buzgób­ban ezt a rákényszerített sze­repet. Tyihon sok ártatlan em­­­bert feljelentett, ellenőri mun­kakörében ellenszenves túl­buzgóságot tanúsított. Ezért nevezték el „sátánnak” a ha­lászok. De nem ez a folyamat a regény lényege. Az olvasó — és a néző — Tyihon meg­változásának tanúja. Tyihon, aki minden semmiséget jelen­teni szokott, most elhallgat egy fontos ügyet. Valakit — életében először — nem jelent fel, pedig „kötelessége lenne”. A „­tánnak” gúnyolt ellen­őr megtisztulása abban a pil­lanatban kezdődik, amikor az erdei kunyhóban elhagyott csecsemőt talál. Dühe fölött a csecsemő megmentésének vá­gya lesz úrrá. A kisregény­ben Tyihon és a haldokló gyermek között érzelmi kap­csolat támad. Tyihon életében ez az első igazi érzelmi kap­csolat. A film ezt a folyama­tot nem követheti a próza színvonalán és terjedelmé­ben. Tyendrjakov írói mód­szerében a belső monológ és a tájleírá­­s dominál. A táj­nak, az erdőnek, a tónak, a lápnak, az időjárásnak döntő szerep jut a történetben. A természetben élő emberek számára a természet többet jelent, mint a városiaknak. A természet formálja az embert is. Tyendrjakov mestere a tájfestésnek, a természeti ember kapcsolat érzékelteté­sének. A tévéfilm rendezője, Haj­dúni Miklós és operatőre, Nagy József a teljesség meg-­ közelítésével adja vissza ezt a távoli vad természet-hangu­latot. Magyar tájon, magyar „díszletben” is szuggesztív, igazinak tetsző a kép. A vi­zuális eszközök sokat pótol­nak a leírásból, világosan tükrözik a mondanivalót, noha érezhetők a filmen a mai kö­zegbe illesztés nehézségei is. A tempó részletező, a szerep­lők világát, életformájának ritmusát tükrözi. Egy­­ tömbből faragott alakí­tás György Lászlóé. Keserű „sátán” ő, nehézkes mozgása, dohogása, ellenszenves maga­tartás is tisztább érzelmeket, vívódást sejttet. Kitűnőek esetlen kísérletei az önmaga köré húzott, láthatatlan fal áttörésére, a barátkozásra, be­szélgetésre. Szerepében meg­indító Császár Angéla. Né­hány szóval, mozdulattal teret teremt maga köré Szirtes Ádám és Pártos Erzsi. Élet­teli alakítás Horváth József és Horváth Teri erdészházas­párja. Jól dolgozott a film együttesének minden tagja. Közös érdem, hogy a Felfe­dezés az erdőben a televízió­ban is felfedezés lehetett, egy három éve megjelent kis­regény igazi felfedezése a folyóirat rangos,, ám szűk nyil­vánossága után. Röviden A Világirodalmi Magazin vasárnapi műsora tanúsította, hogy Ungvári Tamás nemcsak a nyelvekben tudóskodik, ha­nem a válogatáshoz is ért. Műfordítói estjére változatos programot állított össze. Min­denki kedvére szolgált. Vár­­konyi Zoltán rendezése is minden műfajban kitűnő, megnyugtatóan szakértő, cél­ratörő, a stílust tükröző. Rit­kán láthatunk ennyi kiemel­kedő alakítást egy műsorban. A jók között a legjobbak: Mensáros László, Psota Irén és Darvas Iván. De elismerést érdemel Tordy Géza űrutasa, s Némethy Ferenc két, ka­rakterében eltérő szerepe is. Az esten bemutatott fantasz­tikus játékban a rendező jó trükkökkel is hozzájárult, hogy a Világirodalmmti Magazin ezúttal ne csak világirodalom legyen, hanem magazin is a szó olykor méltatlanul lené­zett, szórakoztató értelmében. A riportfilmek sikerének kulcsa többnyire a riport­alany személye. Mégsem ki­zárólag tőle függ, milyen lesz a film. A Vésztői balladá­ban például már az első tá­jékoztató képsorral hangulatot teremt a rendező, Csányi Miklós. A riport igazi vonz­ereje azonban kétségkívül a főszereplő, a 86 éves Pardi István, aki sorsáról, mozgalmi munkájáról, szerelméről és politikai küzdelmeiről egy­aránt az emberi szó ősi ízeit őrizve beszél, szinte irigylésre méltó nyugalommal, termé­szetességgel, megragadóan szí­nesen, legalábbis mindaddig, amíg nem viszik őt hivatalos és ünnepélyes környezetbe a film tiszteletére megrende­zett találkozóra. A kisplasztikai biennáléról adott hírt Csenterics Ágnes filmje. A beszámoló riport­nak készült, szemben a képző­­művészeti rovat ismeret­­terjesztő műsoraival, inkább a benyomásokra épített, mint az elemzésre. Hasznos munka ez is, figyelemkeltő informá­ció. Ilyesmi is kívánatos, noha a kiállítás sokszínű anyagá­ban még szinte korlátlan le­hetőség rejlik, elemző, isme­retterjesztő műsorok készíté­sére. Jól sikerült Kecskés László és Balázs András útifilmje. Az operatőr és a rendező Moszkvába kísérte el az Ope­raház együttesét és Moldo­­ványi Ákos riporteri közre­működésével a vendégszerep­lés eseményeit örökítette meg. Valójában nem a hiva­talos eseményeket követték, inkább a hangulatot próbál­ták megragadni. Meghitt per­cekre, „privát” arcokra va­dásztak, éltek a szerencsés vé­letlennel. Tetszetős filmet csináltak, kellemeset, derűset. Vilcsek Anna Meghalt Tallós Endre, a Madách Színház művésze Tallós Endre színművész, a Madách Színház tagja kedd hajnalban, 47 éves korában, rövid szenvedés után elhunyt. A Madách Színház saját ha­lottjának tekinti, temetéséről később intézkednek. Tehetséges, a verset értő, érző,­­szerető művész halt meg, nagyon fiatalon. Több mint két évtizeden át volt a Madách Színház tagja, és for­mált meg a színpadon sok je­les, az emlékezetben tovább­élő, megmaradó epizódszere­pet. A nézők azonban a Ma­­dáchon kívül láthatták más színházakban, más produkciók szereplőjeként is. Az ötvenes évek végén a mai Pesti Szín­ház helyén működött az egy­­felvonásosokat, kamaradara­bokat játszó Bartók-terem. Egyik legsikeresebb darabjuk volt Hubay Miklós C’est la guerre című drámája; ebben a prózai változatban, az ope­ra elődjében alakította nagy átéléssel, őszinte sikerrel Tal­lós Endre az egyik főszere­pet. De játszott vidéken is, és legutóbb az ifjúság Paulay Ede utcai színházában Szabó Magda Mondják meg Zsófiká­­nak című regénye színpadi változatában láthattuk­­Haller­­nek szöveg szerint rövid, de a színész által a tömörségben is a lényegre koncentráló, gonddal megformált szerepé­ben. A lélek rezdüléseit és a gon­dolatok viharos fordulatait is árnyaltan követő orgánuma volt. Ez a bensőséges és érzé­keny hang, amely tulajdono­sának intelligenciájáról tanús­kodott, tette Tallós Endrét al­kalmassá arra, hogy gyakran lépjen versmondóként dobo­góra Budapesten és vidéken. Sok-sok lírai mű az ő érett és meghitt tolmácsolásában jutott el a közönséghez, és a rádión át a hallgatóság száz­ezreihez. Kedd este a Madách Szín­ház Oidipus-előadására szólí­­totta volna a művészt az ügyelő. Sophokles tragédiájá­ban az egyik karvezetőt alakí­totta, aki Théba királyát az igazság felé tereli. A művelt jellemszínész, Tallós Endre nem lesz már többé Oidipus társaságában, reményt keltően fiatal korban távozott kö­rünkből. Magyar Nemzet Siker kísérte a Vígszínház bécsi vendégjátékát Nagy sikerrel fejeződtek be a magyar színházi estek az osztrák fővárosban. Mint is­meretes, a Vígszínház a bécsi V­olkstheaterrel újította fel kapcsolatait. A Vígszínház három előadást tartott. Mol­nár Ferenc A testőr című vígjátékán kívül Szakonyi Károly Adáshiba című komé­diája került színre. A közön­ség melegen ünnepelte a szí­nészeket és a két darab ren­dezőjét, Várkonyi Zoltán igaz­gatót. A bécsi sajtókritikák is elismeréssel beszélnek az előadásokról. A vendégsze­replés után kedden a társu­lat visszautazott Budapestre. A magyar és osztrák szín­házi kapcsolatok fejlődéséről elutazása előtt Malonyai De­zső, a Művelődésügyi Minisz­térium színházi főosztályának vezetője kijelentette, hogy a két színház találkozása a javuló magyar—osztrák kul­turális kapcsolatok bizonyíté­ka. A vendégjátékot nagy si­ker kísérte. A bécsiek megis­merkedhettek a magyar szín­házművészet magas játék­kultúrájával. A vendégjáték­kal várhatóan elkezdődött a további cserék és személyes találkozások folyamata, ame­lyeknek köztudottan régi kö­zös gyökerei vannak. A Vígszínház bécsi vendég­játékát márciusban viszonozza Budapesten a Volkstheater. Olasz ezüstök kiállítása a Szépművészeti Múzeumban XVIII—XX. századi olasz ezüstművesek munkáiból nyílt­ meg kiállítás az Iparművésze­ti Múzeumban. Gazdag anya­ga méltóan csatlakozik a fő­városi tanács meghívására Budapesten bemutatott Pil­lantás Rómára című doku­mentációs tárlathoz; az itáliai, s azon belül is elsősorban a római ötvösség hagyományai­nak keresztmetszetét adja. Kitűnő minőségű fém, kivá­ló öntéstechnika, igényes, mű­ves cizellálás, a modellálás hűsége és természetes köny­­nyedsége jellemzi az elmúlt két évszázad olasz ezüstmű­­vességét. Napjainkig megtar­totta választékosságát,­­az an­tikvitástól őrzött, örökölt ne­mes formákat. A hagyományok ereje, az itáliai ízlés bizonyos mértékig még az erős, külső stílusáram­latoknak is ellenállt. Elsősor­ban azokat az elemeket, mo­tívumokat vette át, töltötte meg változatos tartalommal, amelyeknek előzményeit fel­lelte saját kultúrájában. Jól látható ez a természetes von­zódás az empire tárgyak re­mek sorozatán. . Az itáliai ezüstművességnél­ azért vál­hatott kedveltté ez a stílus, mert mértéktartó eleganciája természetes, közvetlen kap­csolatban volt az antikvitás­sal. Érdemes elidőzni az em­pire tárló előtt, mert az alap­formák hasonlatossága ellené­re minden tárgy önálló, egye­di, azzá teszi a részletek fi­nomsága, ékítményeinek vál­tozatossága. Kiemelkedő darabjai a kiál­lításnak az ezüst keretbe fog­lalt, ékszerként csillogó velen­cei üvegek, a nemes formájú gyertyatartók, amelyek közül „gyémántos” fénytörésével az­ 1795-ben készült, mesterhez nem köthető két darab a leg­szebb. Élesebb­ a határ használati és dísztárgy között a modern ezüstneműek között. Míg az előbbiek sima vonalaikkal, szolidságukkal méltók a figye­lemre, addig a dísztárgyak az elmúlt korok műalkotásait te­kintik mintának. Marcus Aurelius lovasszobrának, vagy Bernini híres Teknősbéka kút­jának utánzata minden rész­letszépség ellenére elsősorban a benne feldolgozott fém érté­kével hat. A római kereskedelmi, gyáripari, kisipari és mező­­gazdasági kamara, kezdemé­nyezésére létrejött kiállítást Salvatore Fornari rendezte, aki­nek a római ezüstművességről írt könyve forrásértékű mun­ka. A tárlókban az ő értékes magángyűjteményéből több darabot is bemutatnak. A ki­állítást magyar részről dr. Ra­­docsay Dénes, az Iparművé­szeti Múzeum főigazgatója nyitotta meg, majd dr. Ro­­berto Vespasiani és Salvatore Fornari, a római ezüstműve­sek szövetsége elnökségének tagjai ismertették az anyagot. S. M. Indiai írók kapták a Nehru-díjat Delhiben ünnepélyesen át­nyújtották az 1971. évi Dzsa­­vaharlal Nehru-díjat, amelyet a Soviet Land című folyóirat létesített és minden esztendő­ben olyan indiai és szovjet személyiségeknek ítélnek oda, akik a legtöbbet tették az in­diai és a szovjet nép barátsá­gának fejlesztéséért. Ebben az évben a díjat indiai írók kap­ták a Szovjetunió életét is­mertető könyveikért és orosz és szovjet klasszikusok mű­veinek indiai nyelvekre fordí­tásáért. A Nehru-díj ünnepélyes át­­nyújtása alkalmából Giri in­diai elnök mondott beszédet. India és a Szovjetunió ki­próbált barátsága példát szol­gáltat a különböző társadalmi rendszerű s hagyományú ál­lamok kapcsolataira. Az ez év augusztusában aláírt indiai— szovjet szerződés szilárd alap India és a Szovjetunió népei együttműködésének továbbfej­lesztéséhez és megszilárdítá­sához, a világ békéjéért vívott közös harchoz — mondotta Giri. Az ünnepségen N. M. Pe­­gov, a Szovjetunió indiai nagykövete melegen üdvözöl­te a kitüntetetteket és to­vábbi sikereket kívánt nekik. MEGVETTE AZ E HETIT? ­ Népművelési konferencia Debrecenben A művelődés társadalmi szokássá vált A népművelők képzéséről, munkájáról, gondjairól tanács­koztak november 9 és 12 kö­zött az ország vezető népmű­velési szakemberei a debrece­ni Kossuth Lajos Tudományi egyetemen. A vendéglátó tisz­tét a debreceni egyetem felnőttnevelési és közművelő­dési tanszéke látta el. A négy­napos konferencián több kül­földi vendég is részt vett. Egyetemi oktatók, népműve­léssel, felnőttoktatással foglal­kozó kutatók látogattak Debre­cenbe Csehszlovákiából, Jugo­szláviából, Lengyelországból, az NDK-ból és a Szovjetuniór­­ól, hogy megismerjék a magyarországi közművelődés eredményeit és problémáit, hazájuk közművelődési ta­pasztalatait pedig átadják ma­gyar kollégáiknak. A tanácskozást Garamvölnyi József művelődésügyi minisz­terhelyettes nyitotta meg. Be­szélt a debreceni egyetem népművelőképzésének másfél évtizedes hagyományairól, amelyek alkalmassá tették ar­ra, hogy hasznos országos, sőt nemzetközi tapasztalatcserének adjon otthont. A közműveltség fejleszté­séhez szélesebb társadalmi aktivitás­ra van szükség, és ez megkí­vánja olyan szakemberek szer­vezőmunkáját, akik tudomá­nyos megalapozottsággal ké­szülnek fel választott hivatá­sukra. Elmondotta, hogy a népművelők munkájának al­kalmazkodnia kell a változó társadalmi igényekhez. A köz­művelődés általános kérdései­ről már sok konferencián esett szó, a debreceni konferencia érdeme az, hogy konkrét té­mák kidolgozását tűzte napi­rendjére. Garamvölgyi József beveze­tője után dr. Durkó Mátyás, a KLTE felnőttnevelési tanszé­kének vezetője tartotta meg vitaindító előadását a népmű­velővel szemben támasztott társadalmi követelményekről és az igények megvalósulásáról a népművelőképzés különböző szintjein. Előadásában és a korreferátumokban egyaránt nagy hangsúlyt kapott az, hogy a népművelők képzése nem eléggé összehangolt. Az egyetemeken kívül a tanárkép­ző főiskolákon és a tanítókép­ző intézetekben is képeznek népművelőket. A tanítóképző­ben szerzett képesítés azonban csak középfokú képzettségnek számít, jóllehet a tanítóképző éppúgy érettségire épül, mint a másik két oktatási intéz­mény. Ez rányomja a bélyegét a falusi népművelők anyagi és — ami ezzel összefügg — tár­sadalmi megbecsülésére is. A tanítóképzőben végzett népmű­velőknek kell a legnehezebb feladatokat ellátniuk. Egy falu lakosságának művelődését, is­kolán kívüli oktatását kell megszervezniük, anélkül, hogy megfelelő helyismerettel ren­delkeznénk. Míg a fiatal falusi tanító vagy tanár a tantestület idősebb tagjaitól megfelelő tá­jékoztatást kap, és a tantes­tülethez tartozás bizonyos vé­dettséget biztosít számára, a népművelőnek egyedül kell megbirkóznia feladataival A népművelői pályaképről szólva sokan beszéltek azokról az emberi tulajdonságokról, amelyek nélkülözhetetlenek egy népművelő eredményes munkájához, önálló ítéletalko­tás, állandó tanulási készség, önkéntelen segíteni akarás, emberismeret nélkül egy nép­művelő sem érhet el ered­ményt. Ezt kellene leginkább figyelembe venni már a felvé­teli vizsgán is, sajnos azonban még nincs olyan módszer, amellyel a rátermettségnek ilyen vonásait is pontosan mérni, tudnák. Szalay László, a szombathe­lyi tanítóképző intézet igazga­tója a népművelés szakos hall­gatók élményszerű műhely­munkájának fontosságát ele­mezte. Ha a népművelők már diákéveik során megfelelő valóságismeretre tesznek szert, az sok későbbi kudarctól meg­kíméli őket Ehhez a témához kapcsolódott Czine Mihályné­­nak, a Népművelési Intézet munkatársának hozzászólása is, aki a hallgatók téli népmű­velési gyakorlatának tapaszta­latairól számolt be. Ezek a gyakorlatok is bizonyítják, hogy a műveltség terjesztésé­ben nemcsak a hivatásos nép­művelőknek van fontos szere­pük, hanem minden értelmisé­ginek. Ma már a népművelés nem azt jelenti, hogy vannak klubvezetők, szervezők, elő­adók, másrészt pedig egy alaktalan tömeg, amely passzí­van vesz részt a művelődési folyamatban. A tanulás, a mű­velődés társadalmi szokássá vált, a népművelőnek köteles­sége az állandó önképzés, te­hát mindenki átadó és egyben átvevő is. Maróti Andor, az ELTE népművelési tanszéki csoportjának vezetője arról be­szélt, hogy voltaképpen a nép­művelés fogalma is elavult, helyesebb a közművelődés fo­galmát használni, így jobban kifejezésre jut, hogy a kultu­rális élet egészétől el nem vá­lasztható permanens oktatási és nevelési folyamatról van szó. Dmitrij Genkin, a leningrádi Krupszkaja­ Intézet docense, a pedagógiai tudományok kandi­dátusa a népművelők képzésé­nek szovjetunióbeli gyakorla­táról tartott előadást A Szov­jetunióban a népművelő első­rendű feladata a felnőttek művészeti ne­velése, ehhez pedig elengedhetetlenül szükséges, hogy a népművelés szakos hallgató specializálód­jék érdeklődési körének meg­felelően egy-egy művészeti ág szakemberévé váljék A pszi­chológiai, pedagógiai és szer­vezési tudnivalók általánosan kötelezőek a kórusvezetők, ze­nekarvezetők koreográfusok és népművelő-rendezők számára. Igen nagy hatásfokú a szovjet népművelők munkája, hiszen a Szovjetunióban 13 millió ember vesz részt különféle ön­tevékeny csoportok munkájá­ban. A felnőttneveléssel kapcsola­tos tudományos kutatásokról beszélt dr. Borivoj Szamolov­­csev professzor, a belgrádi ka­tonai akadémia andragógiai tanszékének vezetője. Jugo­szláviában, mint a népműve­lést helyettesítő andragógia kifejezésből is kitűnik első­sorban a népművelés felnőtt­­oktatási feladatainak elméleti kidolgozásával és gyakorlatá­val foglalkoznak .Az andra­gógia kifejezés a pedagógia mintájára született. A pedagó­gia voltaképp gyermekvezetést jelent. Felnőtt esetében egé­szen más módszerekre van szükség, ha művelődését és fejlődését elő akarják segíte­ni. Az andragógia megkülön­böztetése a pedagógiától ezt a felismerést tükrözi.) Az isko­lán kívüli oktatás, a szakmai továbbképzés és az ismeretter­jesztés egyaránt az andragó­­gusokra vár, illetőleg minden ismeretterjesztéssel foglalkozó értelmiséginek andragógiai képzettséggel is rendelkeznie kell A konferencia Ajánlások címmel dokumentumot­­ foga­dott el amely javaslatot ter­jeszt a Művelődésügyi Mi-­ nisztérium elé a népművelők képzésének további feladatai­ról. Ezek között szerepel a népműveléssel kapcsolatos ku­tatások állami koordinálása a népművelők képzéséhez szük­séges tankönyvek, egyetemi jegyzetek és szöveggyűjtemé­nyek színvonalának emelése és egy olyan szöveggyűjtemény is, amely tájékoztatja a szocialis­ta országok népművelőit egy­más munkájáról, kutatásairól. Több gondot kell majd fordí­tani a tömegkommunikációs eszközök népművelési hatásá­nak felmérésére. Okulva a külföldi tapasztalatokból, a magyar szakemberek, elhatá­rozták, hogy nálunk is tovább­fejlesztik a művelődési házak művészeti vezetőinek képzését, a TIT pedig az ismeretterjesz­tésben részt vevő természettu­dósok, mérnökök, orvosok és más szakemberek számára ki fogja dolgozni azokat az and­ragógiai, pszichológiai és peda­gógiai tudnivalókat, amelyek munkájukat eredményesebbé tehetik. K. Zs. Szerda, 1971. november 17.

Next