Magyar Nemzet, 1972. február (28. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-12 / 36. szám

Egy hét BUDAPEST HANGVERSENYTERMEIBEN A LISZT FERENC KAMA­RAZENEKAR vasárnapi estje igazi szenzációs programjával töltötte meg a Zeneakadémia nagytermét: a többi között Bach két-, illetve három­­csembalós versenyét hirdették, valamint az V. Brandenburgi versenyt — szintúgy csembaló­val — a világhírű Zuzana Ru­­shckava vendégszereplésével. Az ilyen és ehhez hasonló koncertekről már többször volt szó ebben a rovatban, és ezút­tal nem szeretném elismétel­ni az „ünneprontó” megjegy­zéseket arról, hogy az egy, két vagy éppenséggel három csem­baló hangereje az esetleg mindvégig piano játszó legki­sebb kamarazenekar erejének is legfeljebb egyötöde-egytize­­de. Viszont legalábbis jelez­nem kell ezt a problémát, hogy megokoljam, miért nem lehet előadóművészeti kritikát ad­nom erről a koncertről. Legfeljebb itt-ott vált való­ban hallhatóvá a csembaló — például az V. Brandenburgi versenyben, azon belül is az első tétel kadenciájában — és ez igen élveztetett­ek bizonyult. De sajnos, már a lassútétel, ahol a fuvola (Lajos Attila) és a hegedű (Rolla József) játszik­­ triót a csembalóval, a két dal­­lami hangszer minden komo­lyabb támasz nélkül lebegett a levegőben, pedig két csodála­tos muzsikus játszotta. A két­­csembalós versenymű (C-dúr; BWV 1061) Ruzidkova és Se­bestyén János előadásában hangzott el, a háromcsemba­­lós műben Pertis Zsuzsa volt a harmadik szólista (C-dúr; BWV 1064). Utóbbi harmadik tételéből­­számos ütem vált hallhatóvá, különösen, mivel külön helyen állították fel a szólóhangszereket és külön he­lyei­ a zenekart. Bach C-dúr zenekari szvitje viszont lelkesítő szépséggel hangzott el. Sándor Frigyes és együttese magasztos „Ouver­­ture” élményt adott és a tánc­tételek csodálatos életszerűség­gel­ szóltak. J­ ZUZÁN A RUZICKOVA csembalóestjén Bach Gold­­berg-variáció­it adta elő. A Ze­neakadémia nagytermét egyet­­l­en, finom és gyengédhangú csembalóval betölteni és a több mint ezerfőnyi közönsé­get ezzel lekötni — majdnem lehetetlen feladat. Vendégünk­nek mégis sikerült, ennél na­gyobb dicséret aligha mond­ható róla. Végeredményben arról van szó, hogy ha nincs zenekar a csembaló mellett, ha tehát nincs mihez viszonyítaná töré­kenységét és gyenge hangját, akkor az ember füle hamaro­san beáll e hangszer dinami­kai szintjére és előbb-utóbb el­fogadja úgy, amint szól. Persze főként ak­kor fogadja el, ha­­ Stuzickova, vagy hozzá hason­lóan nagy művész játszik raj­ta. Pár évvel ezelőtt Ruzickova ugyanezt a grandiózus művet a Zeneakadémia kistermében adta elő. Ha egyáltalán lehet­séges összehasonlítást tenni a két előadás között, az össze­vetés ez: akkor inspiráltabb, most tökéletesebb volt. De mindkét esetben megállapít­ható volt, hogy művész, aki­ben benne él a nagyság iránti érzék, aki végtelenül komoly és ezen belül káprázatosan sokrétű-sokszínű. Egyénisége tiszteletet és figyelmet ébreszt hallgatójában, ünnepi érzések­kel tölti el. És produkciója minden esetben ünnepi szép­ségű. Folyvást fejlődik. Ritmikus tartása megerősödött, zenéjé­nek minden pillanata rugalmas folyamatossággal bontakozik ki és megy előre. Regisztrációja végtelenül ízléses, nem­ keresi a rendkívüli hatáslehetősége­ket, de ugyanakkor minden aszzkézis távol áll tőle. Amikor erre szükség mutatkozik, játé­kos szépséggel szól hangszere, a kánontételekben szélesen énekel, mint valami hegedű, a moll variációkban a passiók hangját idézi. Virtuozitása ép­pen azért válhat mellékessé, mert biztos és megalapozott. A zenetörténet egyik legnagyobb variációs ciklusa lebilincselően sokszínű és végső soron mégis egységes zenei élmény volt Ru­zickova előadásában. „A POLIFÓNIA MESTEREI” című koncertet a Zeneakadé­mián rendezték. A műsor első felét a Budapesti madrigálkó­rus szolgáltatta, Szekeres Fe­renc vezényletével. Josquim Desprez Ave Mariá­ja talán nem modon pillanatában hangzott egyértelműen és ki­­munkáltan, de egyrészt a mű gyönyörű, másrészt az együt­tes előre vetítette egy későbbi, alaposabb és pont­osabban kör­vonalazott előadás lehetőségét, Claudio Monteverdi miséje (dór hangnemben) viszont va­lóságos reveláció volt. Végtele­nül sokrétű és differenciált darab, lényegét tekintve a szerző „régi” stílusában, tehát szinte semmi közösséget nem mutat az operáiból közismert konstrukciókkal. De micsoda gazdagság ezen a „régi” stílu­son belül! Az érzékeny és vál­tozékony „Credo” olyan, mint valami grandiózus madrigál, melyben a hagyományosan ki­emelt drámai szövegrészek („Et incarnatus est”, „Cruci­­fixus”) az ugyanilyen módon kezelt jubilációs részletekkel („Et resurrexit”) alkotnak el­lentétes egységet. A „Benedic­­tus” és az „Agnus” bensősége egyszerűen utolérhetetlen, ár­nyékos és árnyalatos, megille­­tődött és megható. Nagy hála illeti a Budapesti madrigálkó­­­­rust és vezetőjét, hogy megis­mertetett e művet. LEHOTKA GÁBOR majd­nem fél estére való részletet adott elő Bach A fúga művé­szete című ciklusából. Mint mindig, ezúttal is meg kellett állapítani: Lehotka mestere az orgonának. Képes arra, hogy meggyőzze hallgatóját: Bach orgonára gondolta el ezt a mű­vét, olyan végleges és kőbe metszett minden üteme, olyan megrendítően folyamatos az előadása. Mint az igazi művé­szeknél általában, őnála sincs szó orgonatechnikai problé­mákról, inkább olyan benyo­mást tesz, mintha a lelkében élő zene magától hozná létre saját megnyilvánulási formá­ját. Bámulatosan ragadta meg például a IX. „contrapunctus” játékos alaphangulatát, a bo­nyolult szerkezetű, kétszólamú kánon végső egyszerűségét, vé­gül pedig a zárófagát, ezt a be­fejezetlenül maradt, emelke­dett és felemelő tételt. A műsor zárószámát, Ko­dály­ 114. genfi zsoltárát Le­­hotíca és a kórus olyan szépen adta elő, hogy a közönség nem nyugodott, míg meg nem ismé­telték. Pernye András Magyar Nemzet SYBILL Felújítás a Fővárosi Operettszínházban. Két arca közül az egyiket ismét a klasszikus nagyoper,­rett felé fordította a Fővárosi Operettszínház, becsülettel vál­lalva az ilyen irányú kötele­zettségeit is. Jacobi Viktor műve, a Sybill, egyébként meg is érdemli a felújítást, mert a századforduló utáni első évti­zedek operettdömpingjéből messze kimagaslik ez a nagy mesterségbeli tudással, jó íz­léssel, csiszolt zenei kultúrá­val komponált muzsika. Más kérdés — és mint valamennyi régi igényes operett bemutatá­sakor, szembe kell nézni ezzel a gonddal —, hogy olyan kön­y­­nyen elénekelhetek, eljátszha­­tók-e ezek a roppant könnyed­nek ható, de valójában fejlett muzikalitást kívánó Jacobi­­dallamok? Papírforma szerint az Operettszínház biztos volt a dolgában, hiszen két szerep­­osztásra való énekesszínészt is kijelölt a felújításhoz. Szövegében a Sybill feltétle­nül megifjodott, fölfrissült, megszabadult néhány sablon­tól, helyzeteiben pedig termé­szetesebbé vált. Az átdolgozás — szerzője nevét nem közli a színlap — megnövelte a kor­mányzó szerepét, funkcióját, és jobban a cselekmény közép­pontjába állította. Néhány be­váltnak hitt, de ma már üre­sen pufogó patron azonban, benne maradt a szövegben, és a leporolás azon sem segített, hogy a helyszínről és az expo­zícióról — régi rossz szalon­­darabok mintájára — ne kon­­ferálás útján értesüljünk. A rendező, Seregi László, át­mentette a Sybill előadásába azokat az eredményeket, ame­lyeket a színház a modernebb darabok színpad­ravitelében már elért. A kórus beállítása, a változó feladatokhoz alkal­mazkodó mozgatása, a statisz­tér­a bizonyos egyénítése arra utal, hogy a Színháznak ez a kettős arculata nemcsak terhe­ket, hol beváltott, hol bevál­tatlan ígéreteket jelent, hanem értelmes kapcsolatot, kölcsön­hatást is a kétféle stílus között. A színészek egy részénél ez a természetesség és a kölcsönha­tás kevésbé érvényesül, és a rendező sem tett elegendő erő­feszítést arra, hogy néhányan ne merevedjenek bele szokvá­nyos operettszituációkba, ne mutassák föl állandóan — va­lóságos érdemrendként — sze­repkörük külső jeleit. Több elegánsan megoldott jelenet és a fényes finálék viszont kárpó­tolható a megoldatlan helyze­tekért. Ezek a részletek látvá­nyosságukkal arra figyelmez­tetnek, hogy az operettnek ma már csak ez a két motívuma: a zene és a színes, hatásos kife­jezési forma értékálló. Időn­ként kísérletek folynak, hogy az értékek mellé a szöveg is fölzárkózzék, de ezek a kísér­letek eddig csak ritkán vezet­tek eredményre. Ami a látványt illeti, abban Csinády István díszletei, a for­gószínpadra szerelt hármas ta­golású, szép és ügyesen meg­oldott képzőművészeti keret és Vágó Neri színbeli összhangot teremtő, nemesvonalú jelmezei egyaránt osztoznak. Kifogást csak egy-két női főszereplő­ előnytelenül ható kosztümje ellen tehetnénk. Széki József tervezte a koreográfiát, mun­kája iránt nem léphetünk föl a West Side Storyhoz illő köve­telményekkel, de azért a mos­taninál több új mozgásformát, több eredeti ötletet is elvárhat­nánk a táncoktól. A kormányzó szerepét azért növelték meg, hogy Feleki Ka­midnak tágabb tere legyen a színpadon. Ez a kivételes te­hetségű, gazdag humorú mű­vész meg is érdemelte a szín­ház részéről ezt a gesztust; ő az, aki egyszerre tud eleget tenni minden közönségréteg óhajának. Még ma is igazi tán­cos-komikus, de régi szerep­körének ironikus parodistája is egyben. Pontosan beletalál a hagyományos helyzetkomiku­mokba, de elegánsan kinevet­teti is ezeket. Valódi jutalom­játék az övé a Sybillben, és ju­talom ez a közönség számára is. Fölfogás kérdése viszont, hogy a mulattatás ilyen szín­vonalához hozzátesz-e még va­lamit az alsónadrágra vetkőzés és a szubrett többszöri meg­­csapkodása. De ez inkább szö­veg és rendezés kérdése. Két szereposztásban mutatta be a Fővárosi Operettszínház a Sybillt. Az egyetlen Feleki Ka­­millt kivéve a színház vala­mennyi fontosabb színészi fel­adatra két szereplőt is kere­sett tehát, ha nem is mindig találta meg a megfelelőt. Való­színűnek látszik, hogy a két színészcsoport együttesen adja csak ki az egy operett estére való gárdát. Az viszont nyil­­■­vánvaló, hogy a két szereposz­tás között aligha lehet rangso­rolni, mert közöttük nyílt a verseny. A primadonnák közül Németh Marika és Petress Zsuzsa a hagyományosabb úton járnak, inkább színpadi rangjukra és a hatásos ének­lésre helyezik a hangsúlyt, Medgyesi Máriában viszont több az árnyaltság, a pikanté­ria, a könnyedség. Gallay Ju­ditban pedig az énekesi ele­gancia. Bonviván dolgában nem áll nagyon jól a színház: Marik Péter megnyerő modo­rú, kellemes színész, aránylag csekély hanggal. Kovács Jó­zsef pedig csak táncdalénekesi népszerűségét tudta magával hozni a színpadra, lényegesebb játékkészség nélkül. Charlotte, a zongorakísérőnő szerepében Lehoczky Zsuzsa a jobb, mert temperamentumos, vidám, muzikális, Kovács Iby ezekből a tulajdonságokból jó­val kevesebbet mutat föl a színpadon. A két Poire közül Németh Sándoré a sikeresebb, színesebb és derűsebb alakítás, Latabár Kálmáné viszont hal­ványabb, mert sablonos és kis­sé súlytalan. Csajányi György játékába színészi kvalitások is jócskán vegyülnek a Sybill nagyhercegeként, Gozmány György szívesebben merít a régi operettfogásokból. Mind­két szereposztás kellemes szín­foltja Pogány Margit vénfkis­­asszony-alakítása. A Sybillt a zene élteti, ez in­dokolja elsősorban mostani felújítását is. Hogy ez a vi­­­­rágzó, üde, művelt zene ma is friss és ma is a színpadi rutin fölébe tud kerekedni, ez Vi­­rány László karigazgatónak és mindenekelőtt Bródy Tamás karmesteri munkájának kö­szönhető. Bródy ennek a mű­fajnak gyakorlott mestere, aki­nek keze alatt a zenekar is megújul, a zenés színpad is legkedvezőbb arcával fordul felénk. Gábor István Nyir­i Gyula szobrászművész kiállítása a Kulturális Kapcsolatok Intézetében Nyirő Gyula gyűjteményes kiállítását a Kulturális Kap­csolatok Intézetének Dorottya­ utcai kiállítótermében rendez­ték meg. Egyetlen kiállításon — még ha gyűjteményes tár­laton is — nem lehet húsz év munkásságát teljes egé­szé­ben bemutatni. Ez a mos­tani kiállítás is inkább csak jelzés: két évtized jelentősebb próbálkozásait, állomásait vo­nultatja fel. 1949-ben végzett a Képző­­művészeti Főiskolán, 1951 óta rendszeresen szerepel országos tárlatokon. Munkáit, érzékeny kisplasztikáit egy-egy múzeum gyűjteményes anyaga is őrzi. 1947-ben készült bronz Port­réja még a gondos felületi megmunkálást, a hagyomá­nyos plasztikai kezelést mu­tatja. Ekkor mintha az ókori rómaiak hiteles portréit te­kintené példaképének. Sokkal elnagyoltabbak későbbi plasz­tikai alkotásai: ezek az ar­cok, ezek a fejek már nem­ az arcvonások simaságát tük­rözik, a szemöldök, orr, száj­­vonal szaggatottá válik, az arc ilyenformán nem „szép”, csak igen jellemző. Egy-egy belső állapotot tükröz, mint­ha mozgásában ragadná meg a változó emberi pszichiku­mot. És megtalálhatók későb­bi alkotásai között ugyanen­nek a műfajnak, a portrémű­vészetnek, letisztultabb, hig­gadtabb darabjai is. Ilyen például márványból faragott Férfi és Női feje, amelyeket 1965-ben készített. Az arcvo­nások, a vonások , Vonálak ismét hangsúlyosakká vál­nak, szinte belerajzolja a kő kemény anyagába. Nyugodtan és mereven néznek szemközt velünk ezek az arcok, mint az egyiptomi kőfejek. A plasztikai lehetőségeknek a feltárása, a hagyományos és stilizált jelrendszerek fel­­használása ugyanígy kísér­hető végig nemcsak portrémű­vészetében, hanem figurális alkotásaiban is. A Guggoló fiú — 1948-ban készült ez a fi­gura — gondosan kidolgozott, aprólékos kisplasztika. A Zo­kogó, csupa tépett vibrálás, mozgás, szaggatott felület. Vá­rakozás, rózsaszínű márvány­­szobra egyetlen tömör, zárt kompozíció. Sima és nyugodt alkotás. Zárt kompozícióban készültek legutóbbi alkotásai is: a Kavics, Madonna és a Rémület. Ezekben az alkotá­sokban ismét új utat keres: a meghökkentő applikációval, a szürrealista hatással elgon­dolkoztatja nézőjét és asszo­ciációkat kelt. Az anyag adta lehetőségeket próbálja ki drót­hálóból készült lemezplaszti­káján, a Köd című alkotá­sán, vagy a Város II. hálós domborításán. Másutt, és más szobrokon a tömeg elhelyez­kedésének ritmusából, a sta­tikus elemek ritmikus válta­kozásából bontja fel a moz­gást: a mozgó gép vagy a város távlati képének vibráló látványát. Ezek az alkotások már lemondanak a szobrászat önállóságáról, társművészet­ként, ornamentális hatásra tö­rekszenek. (f. l.) Új főszereplőt avatnak feb­ruár 13-án, vasárnap délelőtt az Erkel Színház Hattyúk ta­va előadásán. Csarnóy Katalin a megbetegedések miatt ezút­tal először táncolja el Odette és Odilia szerepét. ■Szombat, 1972. február 12. Múzeumaink idei tervei Eseményekben gazdag évet zártak­ a magyar múzeumok 1971-ben. A széles körű isme­retterjesztő, népművelői mun­ka eredményeként 7 millió 458 ezer ember tekintette meg a kiállításokat, a múzeumok tu­dományos munkatársai 145 önálló kiadványt és 17 új év­könyvet tettek közzé. Különösen sok látogatót vonzott a Szépművészeti Mú­zeumban megrendezett Fran­cia élet, francia grafika és hozzákapcsolódóan a Párizsi múzeumok remekműves tárlat, a Néprajzi Múzeum gazdag anyagából a Budapesti Törté­neti Múzeumban megrende­zett magyar népművészeti ki­állítás. Két nagyszabású és nagy sikerű kiállítás képvisel­te művészetünket külföldön.­ Moszkvában és Leningrádban A magyar művészet ezer éve, a Német Demokratikus Köz­társaságban pedig Derkovits Gyula alkotásai. Számottevő volt a műtárgy - g­yarapodás is. A legkiemelke­dőbb szerzemény a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonába jutott arany- és díszmagyar ékszerkészlet, továbbá Pór Bertalan forradalmi grafik­ái. Értékes gyűjtemény került a Szépművészeti Múzeum birto­kába Lukács György hagya­tékából. Félmillió forintos ala­pítványt tett a múzeum javá­ra egy mérnök testvérpár, Sárkány Ernő és István, akik emellett könyvgyűjteményüket és két szobrot ajándékoztak legnagyobb művészeti gyűjte­ményünknek. Barabás Miklós, idősebb Markó Károly, Munkácsy Mi­hály, Egry József, Beck Ö. Fü­löp és Mészáros László több alkotását szerezte meg a Nemzeti Galéria, ahol két új gyűjteményt alapítanak a mai magyar művészet és az alkal­mazott grafika számára. A Budapesti Történeti Múzeum Ferenczy Noémi gobelinjével és Bernáth Aurél Munkásha­talom című alkotásával gyara­podott. Több jelentős kézirat került a Petőfi Irodalmi Mú­zeum birtokába. Megszerezték a Bánk bán első kiadású pél­dányát, és Bonfini krónikáját 1608-ból. Az 1972-es év múzeumi programjából mindenekelőtt Dózsa György születésének 500. évfordulójával kapcsola­tos kiállítások emelkednek ki a Nemzeti Múzeumban, a Nemzeti Galériában és Ceglé­den. Petőfi születésének 150. évfordulójával kapcsolatban nemcsak itthon, hanem külföl­dön is rendezünk tárlatokat. Székesfehérvár a város alapí­tásának millenniumára készül, Budapesten a Történeti Mú­zeum pedig Pest, Buda és Óbuda egyesítésének centená­riumát ünnepli meg. Két tár­lattal emlékezik meg az egri múzeum Dobó István halálá­nak 400., és Gárdonyi Géza halálának 50. évfordulójáról. Pécsett ugyancsak két rendez­vénnyel adóznak Janus Pan­nonius emlékének. Nemzetközi múzeumi ren­dezvényekben is bővelkedik az 1972-es év. Derkovits-kiállí­­tást rendezünk márciusban és májusban Kassán és Pozsony­ban, magyar konstruktivista anyagot mutatunk be Varsó­ban­­és Bukarestben. A Régi Képtár teljes anyaga első al­kalommal kerül bemutatásra külföldön, Borneaux-ban. Ró­mában a Palazzo Venezia ter­meiben mutatják b­e a Nemze­ti Múzeum anyagát a honfog­lalástól a XIX. századig. A Néprajzi Múzeum Rostockban rendez tárlatot és kamarajel­legű vándorkiállításokat mu­tat be az EAK-ban, Iránban, Irakban és Kuwaitban. A ma­gyarországi római telepek anyagát tekinthetik meg a lá­togatók a Magyar Nemzeti Múzeum rendezésében a moszkvai Puskin Múzeumban és a leningrádi Ermitázsban. Ugyancsak a Nemzeti Mú­zeum rendez őskori idol plasz­tikai kiállítást Pécsben és Münchenben. A Magyar Mun­kásmozgalmi Múzeum rende­zésében politikai plakátokat mutatnak be az NDK főváro­sában, Berlinben.­­ Hasonlóan gazdag a nálunk bemutatásra kerülő külföldi anyag. A Nemzeti Galériában fiatal indiai képzőművészek alkotásaiból nyílik meg kiállí­tás még ebben a hónapban. A Nemzeti Múzeumban a ber­lini Museum für Deutsche Geschichte anyagából feuda­lizmus kori fegyver- és hadi felszereléseket mutatnak be. Ez év novemberétől 1973 feb­ruárjáig lesz nyitva a Szép­­művészeti Múzeumban a tu­néziai mozaikkiállítás. NAPLÓ Február 12 A magyar antifasiszta ellen­állás legfontosabb legális szer­vezőcentrumáról, a Történelmi Emlékbizottságról emlékezik meg március 15-én, az emlé­kezetes 1942-as háborúellenes tüntetés harmincadik évfordu­lóján — a Hazafias Népfront javaslatára — a fővárosi ta­nács. A jubileum alkalmából­­ a tüntetés szervezőire és rész­vevőire, a nemzet igazi köte­lességére figyelmeztető bátor kiállásukra emlékeztető em­léktáblát Pátzay Pál mintázza, s műve az akkori tüntetés részvevőinek jelvényeként is­mertté vált Petőfi-portré — a mester alkotását­­ idézi fel, ismétli meg az emléktáb­la nagy léptékű, nagy lélegze­tű domborművében. Alkotását az évfordulón, március 15-én leplezik le ünnepélyesen az egykori tüntetés színhelyén, a Petőfi téren.­ A miskolci filmfesztivál in­tézőbizottsága pénteken Mis­kolcon ülést tartott. Megálla­podtak, hogy a fesztivált az idén május 8—13. között tart­ják. A seregszemlén, amelyre az idén 53 filmet neveztek be, most először rendeznek em­lékműsort, ezt Vas Judit és Macskássy Gyula, a közel­múltban elhunyt két filmmű­vész munkáiból állították ösz­­sze. A fesztiválon megrende­zik a „Tudomány és film­’ cí­mű vitát. A legjobb műveket az idén is jutalmazzák, a zsűri elnöke dr. Ortutay Gy­ula. Pénteken a Farkasréti te­metőben nagy részvéttel bú­csúztatták Szelényi István Er­­kel-díjas zeneszerzőt, a Ma­gyar Zeneművészek Szövetsé­gének alapító tagját, a Zene­­­­művészeti Főiskola tanárát, a Szocialista Hazáért érdemrend kitüntetettjét. Az MSZMP VI. kerületi bizottsága és a Zene­művészek Szövetsége nevében Maróthy János zenetudós, a tanártársak, a tanítványok képviseletében Turcsányi Emil, a Zeneművészeti Főiskola fő­tanszakvezető tanára emléke­zett Szelényi Istvánra. A sír­nál Raics István­ mondott bú­csúszavakat.­ Olaszországi előadássorozata második állomásaként nagy sikerrel mutatkozott be a ró­mai Teatro Olimpicóban az Állami Bábszínház együttese Bartók „A fából faragott ki­rályfi”, Sztravinszkij „Petrus­­ka” című balettjéből készült bábjátékokkal és Beckett ,,Je­lenet szöveg nélkül” című pantomimjával. A három da­rabot a február 8-tól 20-ig tartó, 11 előadásból álló kör­úton Sienában, Rómában, Tre­­visóban, Reggio Emiliában, Pratóban és Genovában mu­tatja be a társulat, amely már az első előadások után elra­gadtatott hangú kritikákat ka­pott. A A Nemzeti Galériában Re­ményi József kiállítása 13-án, vasárnap este 7 órakor zárul. A MADÁCH SZÍNHÁZ BÉRLETI ELŐADÁSAI FEBRUÁR 13-TÓL 20-IG 14. hétfő Kiss Manyi bérlet Sirály 16. szerda K-bérlet Sirály • 20. vas. este Z-bérlet Sirály A MADÁCH KAMARA SZÍNHÁZ BÉRLETI ELŐADÁSAI FEBRUÁR 13-TÓL 20-IG 13. vas. este G/2 bérlet Te meg én 18. péntek Horváth Jenő bérlet Te meg én • 19. szombat V/2 bérlet Te meg én

Next