Magyar Nemzet, 1972. február (28. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-11 / 35. szám

Mr* Minden év március 15-e és április 4-e között a magyar dráma hete a Nemzeti Színházban Gazdag tárgykörű, gondolat­menetében igen mozgalmas sajtótájékoztatón számolt be Marton Endre, a Nemzeti Színház igazgatója, csütörtö­kön a színház eddigi évadjá­ról, közvetlen megvalósítás előtt álló és nagyobb távlati­, egy-öt esztendőre terjedő ter­veiről. Mindenekelőtt a társulatról beszélt, el­ismerőnél melegebb, tiszteletadó hangon, azért a szokatlan erőfeszítéseket köve­telő munkáért, amellyel a szín­­­ház tagjai lehetővé tették, hogy a Nemzeti és kamara­­színháza ebben a nehéznek indult évadban nagyobb zök­kenők nélkül teljesíthette hi­vatását. Nehéznek indult az évad, mert egyrészt a szín­ház voltaképp műsorterv nél­kül, „üres fiókokkal”, darabok híján kezdte ezt az évet, más­részt, mert sorozatos színész­megbetegedések miatt még ezt a hézagos műsortervet is csak nehezen lehetett teljesíteni. Egy-egy darabot, nagy sikere ellenére, egyszerűen le kellett venni a műsorról, mert vezető szereplője súlyosan megbete­gedett, más darabok ugyan­csak hosszabb orvosi kezelésre szoruló szereplőit ki kellett cserélni. Beugrások, szereplő­változások egymást érték a két színházban, a sorozatot pe­dig betetőzte, hogy a Katona József Színház műsordarab­jainak díszletei az emlékeze­tes P°tőfi Sándor utcai csőtö­rés miatt nagyrészt elpusztul­tak a belvárosi „árvízben”. A Tragédia és a Faust Ennek a balcserencse-szériá­­nak ellenére — és remélhető­leg túljutva rajta — Marton­­Endre beszámolhatott a Nem­­­zeti Színház további tervei-­­ről Mindenekelőtt arról a­­legfontosabbikról, amely 'lírá'i küszöbön áll, és amelyet ezen­túl évadról évadra következe­tesen meg fognak valósítani. Az idei március 15-e és április 4-e közé eső napoktól kezdve a Nemzeti ezentúl minden esztendőben, ugyane két dá­tum között, megtartja a ma­gyar klasszikus dráma hetét. A jövő­ évadtól azzal a több­lettel kiegészítve, hogy a fel­­szabadulás évfordulóinak elő­estéin, minden április 3-án a színház bemutat egy-egy új magyar drámát is. Az első, idei ünnepi sorozat a követ­kező művekből áll: „Czillei és a Hunyadiak”, „Bánk bán”, „Mózes”, „Az ember tragédiá­ja”, „Csák végnapjai”. Amilyen életrevaló és a Nemzeti Színház szellemi fel­adatához méltó ez az elhatá­rozott terv, ugyanolyanok a további évekre elhatározott gondolatok is. A többi közt az, hogy „Az ember tragédiá­­já”-t az új rendezés három­századik előadása után a szín­ház leveszi a műsorról és új rendezésben, 1973 őszén viszi színpadra. Abból a célból, hogy az 1971-ben felújítandó ,,Faust”-tal szembesítve, vég­re igazságosan eldőljön az a drámai per, amelynek az az igaztalan vádja, mintha a „Tragédia” egyéb sem volna, mint a „magyar Faust”. Nyitott tér Hasonló terve Van másik nagy klasszikus drámánkkal, a „Bánk bcín”-nal is a Nem­zetinek. Még az idei őszön az Irodalomtörténeti Társaságban tartandó szimpozion után s annak eredményeit érvényre juttatva, új színpadi koncep­cióban kerül ismét színpadra a mű, amelynek mindeddig leküzdetlen problémája a színpadi megvalósítás szem­pontjából az ötödik felvonás volt. A „Bánk bán” körüli, várható irodalmi vitával akar­ja bizonyítani a Nemzeti Színház, hogy színpada nyitott gondolati tér, ahol megütköz­hetnek egymással és szinté­zisre találhatnak színház és irodalom egymással nem min­dig megbékélt kérdései. Azon a megreked­tségen, amely az új magyar dráma sorsában időnként jelentkezik, a Nemzeti úgy kíván segíteni, hogy fiatal magyar írók kö­zül kiválasztva nyolc—tizet, bevon a színház napi gyakor­lati munkájába. A kiválasz­tott fiatal írók máris elfogad­ták a színház ajánlatát; né­hány évig, a Művelődésügyi Minisztérium jelentékeny anyagi támogatásával, a szín­ház körén belül fognak él­ni, úgy tanulva a drámaírás mesterségbeli részét, ahogyan nem egy külföldi színház kö­rül, és falain belül nevelőd­tek például olyan írók is, mint amilyen Arthur Miller vagy Tennessee Williams. A tájékoztatásnak ezt a részét Marton Endre ezzel a mon­dattal zárta le: „Mai magyar dráma, nélkül­e nincs Nemzeti Színház”. Évfordulók, vendégjátékok Azokról az írókról szólva, akik régebben szívesen dolgoz­tak a Nemzeti Színháznak, majd ilyen-olyan okból eltávo­lodtak tőle, megemlítette Mar­ton Endre, hogy 1972. őszére elkészül Illyés Gyula új Dó­­zsa-drámája, 1973. január 1-ére pedig, a Petőfi-év szín­házi nyitányaként színpadra írja A két férfi című művét Illyés. Ennek a műnek a vég­ső formája még nem alakult ki: lehet, hogy hagyományos dráma lesz belőle, lehet, hogy színpadi dokumentum — de mindenképp az ünnepi esemé­nyen túl is a színház állandó műsortervébe épül Itt emlí­tendő, hogy a Mikszáth-évfor­­dulóról A körtvélyesi csíny, a Moliere-évfordulóról pedig a Kényeskedők és az Amphyt­­rion előadásával emlékezik meg a színház. Részletesen beszélt Marton Endre a Nemzeti Színháznak arról az „ötéves tervéről”, amely középiskolai és egyete­mi diákság körében végzett felmérések alapján ki fogja alakítani a Nemzeti Színház ifjúsági műsortervét. Majd rá­tért arra, mik a tervei a Nem­zetinek még erre az évadra. Két érdekes vendégjáték is tartozik ebbe az idei program­ba: május 17-én és 18-án a Nemzeti a Czillei és a Hunya­diak előadásával Helsinkiben mutatkozik be, a finn nemze­ti színház 1973. tavaszán vi­szonozza vendégjátékunkat. Júniusban a dél-olaszországi Agrigentóban rendezendő Pi­­randello-fesztiválon vesz részt, az író két egyfelvonásosával, versenyszerűen. Amin azt kell érteni, hogy az ott szereplő többi vendégszínház is ugyan­ezt a két Pirandello-egyfelvo­­násost játssza. Ezekkel a ven­dégjátékokkal és azzal, hogy a Nemzeti Színház máris meg­állapodott vendégmunkára két világhírű rendezővel, Tovszto­­nogovval és Bessonnal — de terve van például Peter Hall­bal is — a színház be kíván kapcsolódni az európai, álta­lában pedig a világszínház vérkeringésébe. Érdekes terve a színháznak, hogy társulatá­val egy használaton kívüli bu­dai templomban az idei nyá­ron bemutatja a külföldön élő, magyar származású Tábori György Pink című művét, amelynek témája a My Lai-i mészárlás. „Okos, merész, politizáló színház" A határozott hangú, szilárd tervekre támaszkodó tájékoz­tató során Marton Endre mó­dot talált arra is, hogy a Nem­zeti Színház művészi hitvallá­sát is megfogalmazza. „Élő, okos, merész, politizáló szín­házat akarunk csinálni, mo­dern színházat, olyan modern színházat, amely felé a hagyo­mányokon keresztül vezet az út.” Különbséget tett az igaz­gató a „divatos” és a „modern” között, mint ahogyan élesen el­választotta egymástól az avantgardizmust és az anar­chiát. Avantgárdon azt értet­te, amit, más művészeti ágak­ban, Ady, Derkovits, József Attila, Dési-Huber életműve jelent a magyar szelle­m­i élet­ben. Egy „élő, okos, merész és po­litizáló színház” körvonalai rajzolódtak ki a Nemzeti Szín­háznak ezen a sajtótájékozta­tóján. A nemzet olyan szín­házáé, amely hivatásának tart­ja szintézist teremteni hagyo­mány és haladás között. 4 A magyar és a szovjet írószövetség köszöntötte Darvas Józsefet Az Írószövetség székházában bensőséges hangulatú ünnep­ségen köszöntötték csütörtö­kön Darvas József Kossuth­­díjas írót, a Magyar Írók Szövetségének elnökét, 60. születésnapja alkalmából. Il­lés Endre, Féja Géza, Czine Mihály, méltatta az alkotó művészt és az aktív közéleti embert. Gratuláltak, hosszú alkotói életet kívántak az Író­szövetség dolgozói is. A meleg hangú üdvözlések után Darvas József meghatott szavakkal mondott köszönetet a mélta­tásért. A bensőséges ünnepsé­gen Darvas József családtag­jain, pályatársain kívül jelen volt Nagy Miklós, az MSZMP Központi Bizottsága tudomá­nyos, közoktatási és kulturá­lis osztályának vezetője, vala­mint politikai, kulturális és társadalmi életünk több kép­viselője. Számos hazai és külföldi távirat között az ünnepeltet táviratban köszöntötték a szovjet írók is. A szovjet író­­szövetségtől érkezett üdvözlés hangsúlyozza: „Nemcsak a saját nevünkben, hanem egész soknemzetiségű hazánk olvasóinak nevében szeretnénk szívélyesen meg­köszönni ennek kiváló köny­veit, amelyek tartalmas huma­nizmussal, a dolgozó nép irán­ti szeretettel és a világ jövő­je iránti gondoskodással telí­tettek. Az ön regényei, darab­jai, publicisztikai cikkei, ame­lyeket oroszra és a Szovjet­unió népeinek más nyelveire is lefordítottak, meleg fogad­tatásra találtak a szovjet ol­vasók körében.” A szovjet írószövetség lapja, a Lityeraturnaja Gazeta, tel­jes szövegben közölte az üd­vözletét, amelyet a szövetség vezetősége küldött Darvas Jó­zsefnek. Jane Fonda kapta a Holly­woodban működő külföldi saj­tótudósítók egyesületének fő­­díját, az Arany földgömböt, a Klute című film főhősének, egy utcalánynak az alakítá­sáért. A legjobb filmdráma cí­met a French Connection című alkotás, a legjőbb musicalét pedig a Hegedűs a háztetőn című film nyerte. a fővárosi PATYOLAT VÁLLALAT értesíti tisztelt megren­delőit, ho­gy MEGNYITOTTA ÚJ FIÓKÜZLETEIT: 1., Alagút utca I. 11., Harcsa utca 2. VIII. , Százados út 8—10. IX. , Kálvin tér 9. XIV., Ungvár utca 50. A PATYOLAT MOSÁS, VEGYTISZTÍTÁS MEGKÖNNYÍTI A HÁZTARTÁSI MUNKÁT€J ❖ Kő Pál szobrászművész ki­állítása ma délután fél hatkor nyílik meg a Műcsarnok Ka­maratermében. * Magyar Nemzet ■Péntek, 1972. február 11. H­O­M É­ssrh ÉLET Puccini operája a Pécsi Nemzeti Színházban MAGAS SZÍNVONALÚ ELŐADÁSBAN mutatta be a Pécsi Nemzeti Színház a Bo­hémélete­t. Ez a siker, amely­nek zenekar, énekkar, szólis­­tagárda, színpad egyaránt ré­szese volt, alkalmat kínál, szólni a vidéki zenei életről. Az a közhely, hogy a kul­turális élet, ezen belül a zenei tevékenység fejlesztése néha nagyon sok pénzt kíván, igaz. Valóságos tartalmát, értelmét ezen a pécsi előadáson is ta­nulmányozni lehetne. Mert eb­ben a Bohéméletben össze­­geződött mindaz, amit zenei munkásságában a színház a tanács támogatásával eddig elért. Az elmúlt évben kiegé­szült a zenekar, a kórus, új tagokkal gazdagodott az ope­ratársulat. A sokféle apró, külön-külön talán nem is ész­revehető mennyiségi gyarapo­dás éppen egy Puccini-opci"-­­ban csapott át minős­'-­,­­ és nem egy nagy kóruslétszámot, sok szólistát mozgató zene­­drámában. De éppen ez bizo­nyítja a pécsi operarészleg igazi fejlődését. A Bohémélet, ha van hozzá egy szép hangú tenorista, lírai szoprán, a ze­nekar élén megbízható, ruti­nos karmester áll, gördüléke­nyen eljátszható. Ha pedig éppen ebben az operában ér el kiemelkedő eredményeket a színház, akkor szinte bizonyos, hogy nem véletlen körülmé­nyek találkozásáról van szó. Egy példa: a Bohémélet harmadik felvonásának elején van egy egészen rövid jele­net: téli derengésben tejes­asszonyok, kofák érkeznek a vámhoz Párizs határában. Ez az alig egy-két perces részlet a világ legtöbb operaszínpadán pusztán arra szolgál, hogy hangulatosan meghatározza a színhelyet. És a világ legtöbb nézőterén a közönséget alig­­alig zavarja, ha itt a marok­nyi kórus egy kicsit slampo­­san énekel. Pécsett ennek a nyúlfarknyi jelenetnek a vé­gén fölcsattan a taps. Ezen az előadáson ugyanis nem csu­pán a helyszínt jelöli a na­gyon pontosan éneklő, kis lét­számú kórus, hanem az éle­tet, a valóságot hozza be a színre. Zene és színpad töké­letes szinkronjának lehetünk itt tanúi: a zenei villanásokat aprólékos gonddal követi a já­ték. Ez a példa bizonyítja, hogy a színpad — főképp a zenés színpad — figyelemre méltó eredményeiről néha éppen a kevéssé jellegzetes, kevéssé markáns epizódok ta­núskodnak. A HÁROMNEGYED ÉV­SZÁZAD ALATT reárakódott szentimentalizmustól megsza­badított Bohémélet látható Pécsett. Horváth Zoltán ren­dezése azzal éri el ezt a ha­tást, hogy a környezetnek nem illusztratív, hanem valóságos tartalmat ad. A négy bohém­nek sem nyomora, sem vidám­sága nem öntetszelgő póz, ha­nem állapot, amelyben szen­vedélyek gyorsan kapnak láng­ra és hirtelenül is hamvad­nak el. Ezt a hangulatot a második felvonás pazarul ki­dolgozott, tarka, eleven utcai nyüzsgése izgalmasan kiemeli, hogy a már említett harmadik felvonás ennek ellenpontozása legyen. Horváth Zoltán a Bo­hémélet valamennyi taktusá­hoz megfelelő színpadi szi­tuációt talált. És miután ezek a taktusok mind a történetet fonják körül, azt determi­nálják, a rendező is ezt a ze­nei jellemzést bontotta föl részeire, az egység megsérté­se nélkül. Erős hatást tett a közön­ségre Breitner Tamás zenei irányítása, érett Puccini-ér­­telmezése. A karmester való­ságos érzéseket kevert ki a zenekar színeiből, miközben figyelme a színpadot is állan­dóan előnyben részesítette. Viharszerű gyorsasággal a csúcspontra juttatott drámai helyzeteket, a maximumig fo­kozta a hatást, majd a for­­tisszimót máris bensőséges lí­ra, visszafogott vonóskari hangzás váltotta föl. Pontosan ez történik a színpadon is: sürög a népség, vesz, elad, pörlekedik, örül, bosszanko­dik a­ Quartier Latin-ben, majd elül a zaj, és Rodolphe karján megjelenik a kopottas Mimi. Ezt a zenei realiz­must Breitner művészi hittel, biztos érzékkel idézte elő, anélkül, hogy valamilyen ön­célú hatásvadászatra töreke­dett volna. Ehhez persze meg­felelő zenekar is kellett, és valóban, ennek a zenei együt­tesnek minden szólamában, a megkapó szólórészt játszó kon­certmestertől a hárfáson át a timpanistáig teljesítették azt, amit a karmester kívánt. TEHETSÉGES ÉNEKES­GÁRDA működött közre a Bohémélet pécsi előadásán. Németh Alicenak nem első­sorban játéka, inkább a min­den érzelmi árnyalatot kife­jezni tudó, meleg fényű hang­ja rajzolta meg féltő gonddal, szép poézissel Mimi alakját. Ezzel szemben Musette-ként Ágoston Edit a színészi játék­kal biztosította azt a többle­tet, amivel énekben itt-ott adós maradt. Réti Csabának magas fek­vésekben különösképpen szé­­gen csengő, értékes , hang­anyaga régóta figyelmet kelt. A rendezésnek is köszönhető, hogy az a Rodolphe, akit a tehetséges tenorista alakít, megszabadult az operai sal­langoktól. Ha egy hozzáértő énekmester segítene kijavíta­ni technikai hibáit, Réti Csa­ba tenoristáink élvonalába kerülhetne. Nagyon markáns, ponto­­san körvonalazott portrét ad Marcelről Bolla Tibor, ha énekeseszközei valamivel szerényebbek is. Marczis De­meter Colline-ja az előadás egyik jelentékeny pontja, kul­turáltan megoldott kabát­­áriával, puha átmenettel a végső jelenet felé. Berczeli Tibor jól sikerült Chaunard­­ja, Molnár Miklósnak a buf­­fo-feladatot belső tragikum­mal átszínező Alcindorja, va­lamint Vincze János és Vis­­nyei Tibor egy-egy epizódja azt bizonyította, hogy néha az egészen kimagasló egyéni teljesítményeknél is értéke­sebb, maradandóbb a színvo­nalas együttes teljesítmény. Vata Emil tervezte a zene lényegét művészi ízléssel meg­ragadó díszleteket, valam­int a jellemeket érzelgősség nél­kül, valódi helyzetük szerint bemutató kosztümöket a Bo­hémélethez, amely megkülön­böztetett figyelmet érdemel zenei köreinkben. Gábor István * -NAPLÓI Február 11 Molnár M. György festőmű­vész kiállítása február 15-én, kedd délután nyílik meg a Csepel Galériában. Szvjatoszlav Richter zongora­estet ad a Szegedi Nemzeti Színházban február 16-án. Műsorán Schubert-, Mendels­sohn-, Chopin- és Debussy - művek szerepelnek. A koncer­tet a Petőfi-adó közvetíti.­­ Száztíz nevezés érkezett a Röpülj páva idei országos ve­télkedőjére, amelyet augusztus 19—20-án rendeznek meg a Pest megyei tanács díszudva­rán. A műsort a televízió is közvetíteni fogja. Áprilisban tájvetélkedőket tartanak, s ezen dől el, melyik együttes, énekes vagy népzenész képvi­sel egy-egy megyét. Somos Miklós festőművész új műveinek tárlata ma dél­után nyílik meg a Műcsarnok­ban. a­ Hetvenhat éves korában Bu­dapesten elhunyt Sándor Ár­pád zongoraművész. 1917-ben a Szimfónia című zenei folyó­iratnak volt alapítója és szer­kesztője, majd Berlinben és Amerikában működött, ahol a világ néhány legjobb zongora­­kísérője között tartották szá­mon. Olyan világhírű szólis­ták partnere volt, mint Hei­­fetz, Kreisler, Tauber és Kie­­pura. Utolsó két életévét is­mét idehaza töltötte; vissza­emlékezéseit 500 percnyi hang­szalag őrzi a M­agyar Rádió­ban. AZ IDÉN ISMÉT Ki miben tudós ? Ebben az esztendőben a Magyar Televízió a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövet­séggel közösen ismét megren­dezi a már hagyományos Ki miben tudós? vetélkedő-soro­zatot. A korábbi évekhez ké­pest azonban újdonságnak számít, hogy ezúttal nem a té­vé ifjúsági osztálya, hanem az Iskolatelevízió szervezi és irá­nyítja a versenyeket. A vetél­kedőről kértünk előzetest Ko­vács Barnától, az Iskolateleví­zió rovatvezetőjétől. — Két tantárgyban folynak, majd a versenyek — mondta —, történelemben és fizikában. Az volt a célunk, amikor a szervezéshez hozzákezdtünk, hogy a verseny elsősorban a középiskolai tananyagra épül­jön. Nem a diákok lexikális tudására vagyunk kíváncsiak, hírem a gondolkodási készsé­gükre, arra, hogyan látják meg a lényeget, a dolgok kö­zötti összefüggéseket. Például: történelmi párhuzamot kell majd vonniuk több esemény között, fizikában pedig a min­dennapi életből, esetleg a saj­tóból vett fonákságoknak kell a helyes magyarázatát adniuk. A tudományok az életben nem tantárgyként jelentkez­nek, hanem vannak bizonyos átfedések is. Éppen ezért az idei Ki miben tudós? szerve­zői nem csupán tisztán törté­nelmi és fizikai kérdésekre kérnek választ a versenyzők­től, hanem történelemnél pél­dául bizonyos események iro­dalmi vetületiről, vagy képző­művészeti vonatkozásairól is feleletet várnak; fizikánál pe­dig a kapcsolatos műszaki, ké­miai, matematikai, csillagásza­ti ismereteikről is számot, kell adjanak a vetélkedő fiatalok.­­ Természetesen a fülke­rendszer megmarad, de aki ép­pen a játékvezető kérdésére válaszol, kijöhet onnan, hogy több helye legyen a kísérletek bemutatására, a szemléltetés­re. Fizikából ezután is meg­marad a párosverseny, tehát mindkét versenyző ugyanarra a kérdésre fog válaszolni. Tör­ténelemből azonban több eset­ben eltérünk majd a szokásos­tól, például olyankor, amikor a versenyzőknek két történel­mi személyiség párharcáról kell beszélniük. A Ki miben tudós? első al­kalommal március 26-án, va­sárnap jelentkezik, 20 perces, előzetes ismertető adással. Be­számolnak az előzményekről, riportfilmet sugároznak a ver­senyzők szóbeli meghallgatá­sáról, ekkor kerül sor a sor­solásra is. Bemutatkozik majd a zsűri —■ a fizikai adásokban Kovács István, Kossuth-díjas akadémikus, a Budapesti Mű­szaki Egyetem atomfizikai tan­székének vezetője, a történe­­lemadásokban pedig Pach Zsigmond Pál akadémikus, a Történelemtudományi Intézet igazgatója lesz az elnök —, valamint a két játékvezető is, a fizikus Sas Elemér és a tör­ténész Dolmányos István. A selejtezők után a három­ezer jelentkezőből mindössze nyolc-nyolc versenyző maradt versenyben, őket láthatjuk majd a kamerák előtt is. Szom­bat délutánonként lesznek a fizikaversenyek, vasárnapon­ként pedig a történelmi adá­sok. Két-két kilencvenperces elődöntővel kezdődik a vetél­kedő, majd egy-egy hatvanper­ces adáson mutathatják be a bentmaradt versenyzők a tu­dásukat. Április 29-én kerül sor a fizika-, másnap pedig a történelemdöntőre. A díjak változatlanok: a kamerák elé kerülő verseny­zők — helyezésüknek megfe­lelően — 8—20 napos külföldi körutazáson vesznek részt, a döntő részvevői ezenkívül tan­tárgyukból mentesülnek az egyetemi felvételi vizsga alól. gy. z. Zalka Máté múzeumot léte­sítettek Poltavában, Ukrajná­nak azon a vidékén, ahol Zal­ka Máté 1920-ban egy nemzet­közi ezred élén harcolt. A múzeumot Beliki községben építették a környékbeli ipa­ri üzemek, kolhozok ado­mányaiból. A múzeum anya­gának nagy része Zalka Má­té leányától, Natalja Mat­­vejevnától származik, aki fényképeken és dokumentumo­kon kívül apjának néhány sze­mélyes használati tárgyát, is a múzeumnak adományozta.

Next