Magyar Nemzet, 1973. június (29. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-01 / 126. szám
4__ Marco Polo milliós O'Neill drámája a Pécsi Nemzeti Színházban „Mintha nem is O’Neill írta volna!...” — kaptam el egy mondatfoszlányt a szünetben. Valóban: a középkori Velence, majd a mesés Kelet sehogy sem illik bele az amerikai társadalmi drámák írójáról alkotott elképzelésünkbe. De csak azért, mert nagyon kevéssé ismerjük a húszas évek,re eső kísérletező korszakát, az expresszionizmus és a freudi mélylélektan hatása alatt írt színműveit. Ezek környezetéből is kiválik azonban sajátos témájával, hangvételével és stílusával az 1925-ös keltezésű, nálunk most első ízben bemutatott Marco Polo milliói, amely a mai nézőt leginkább Brecht tandrámáira emlékezteti, holott nyilvánvaló, hogy a két szerző tevékenysége között semmiféle közvetlen kapcsolat nincs. A közvetett összefüggés azonban kézenfekvő: mindketten a társadalomkritikai fogantatású, progresszív eszméket is felölelő expresszionizmustól jutottak el az erkölcsi célzatú példázathoz, a parabolához. Az értelem humanizmusát követelő és az egyén túlkapásainak megnyirbálásáért küzdő brechti „tanítóművekkel” rokon Marco Polo millióiban egy fantasztikus méretű karrier színét és fonákját láthatjuk. Abban a társadalomban,, amely mindent alárendelt az érvényesülésnek, O’Neill parabolája arról az emberről szól, aki a pénz biztosította hatalom bűvöletében elveszti emberi arculatát. A kalandvágyó ifjú, akit az új pápa száz nyugati bölcs helyett küld el a halhatatlan lelket megismerni kívánó tatár Kublaj kánhoz, valóban a Nyugat megtestesülése: a tettek embere. Kíméletlen célratörésével törvényszerűen jut el a kényúri, zsarnoki magatartáshoz, ahonnan azután nincs többé visszaút az emberi tisztességhez. Az áhított és huszonhat év alatt megszerzett millió megfosztja minden erkölcsi érzékétől, az ember tárggyá, áruvá válik Szemében. Érzései is eltompulnak: Kublaj kán szépséges, lányának, Kokacsin hercegnőnek szerelme sem válthatja meg már. A lányt hajóján elszállítja Perzsiába, és miután megvédelmezte minden veszedelemtől, elhárítja felkínálkozó szerelmét, átadja feleségül az időközben elhunyt uralkodó fiának. Ő maga pedig visszatér Velencébe, hogy huszonhat esztendeje elhagyott, közben elhízott, de jómódú szerelmét nőül vegye. A szegénységben csak látszatra jobbak az emberek, mint a gazdagságban, ám a siker és a vagyon, az ezzel járó hatalom valóban feltárja az emberi jellem mélyeit. O’Neill Kublaj kánja a Nyugat, a kapitalista társadalom egyik alapvető kérdését teszi fel a darab végén, amikor a halhatatlan emberi lélek keresésében ugyanoda érkezik vissza, ahonnan a színdarab kezdetén elindult: „Az Ige Testté jön, de mikor lesz megint a test igévé?” Meglehet, kicsit naivan idealista kérdés ez, és akár azt is mondhatnék, hogy a Marco Polo megírása óta eltelt mintegy fél évszázad alatt érkezett is rá kielégítő válasz. Igen ám, csakhogy a vagyonszerzés vágya, a gátlástalan karrierizmus és mindaz, ami velejár, még jelen van a mi világunkban is. Mégpedig nem csupán azon a felén, ahol a kapitalizmus a társadalmi forma. Éppen ezért nekünk szóló üzenet is van e színdarabban. A pécsi előadás, amely Czimer Józsefnek a modern színpad követelményeihez kiválóan illő fordítása és átdolgozása alapján született, azért jó, mert nem erőlteti a tanító szándékot. Vata Emil artisztikus elemekre és jelzésekre szorítkozó dekoratív színpadán, ahol csak „ a különben igen ötletes velencei kép jelent stílustörést, Sík Ferenc látványos, mozgalmas, szórakoztató játékot rendezett. A mesei és operai stilizálás keretében a groteszk mozzanatokat erősen hangsúlyozta, a kontraszthatásokat eredményező tömegjeleneteket ügyes ökonómiával az illúzió és dezillúzió között lebegtette, a lírai részeket pedig Vujicsics Tihamér hatásos zenéjével alá- festve ,megemelte”. Ellenvetésünk legfeljebb csak a melodramatikus mozzanatokkal szemben lehet. A gondolati anyagot tartalmazó jelenetek sem kifogástalanul megoldottak, talán túlságosan is elhalványulnak a látvány mellett, talán e mesei, stilizált, és időnként parodisztikus stílusba néhány mára utaló rendezői figyelmeztetés is elfért volna. A leghatározottabb utalás a mára a címszerep felfogásában fedezhető fel. Szegváry Menyhért megragadó Marco Pólója olyan, mintha valamelyik mai amerikai karrierfilmből vagy folytatásos tévésorozatból lépne ki; a tehetséges fiatal színész ugyanakkor eljátssza azt is, ami ennek a darab során feltárulkozó jellemnek a mélyén van, rokonszenves megjelenése ellenére a darab végére kellően szembefordítja a nézőt a lélekben kiüresedett hőssel. A pécsiek előadásaira szinte kivétel nélkül a színvonalas együttesjáték a jellemző. És ez nem csupán a társulatot alkotó jeles színészeknek a közösség szolgálatára rendelt munkáját dicséri, hanem egy olyan vezetési elvet, amely minden rendezésben érezteti hatását. Meggyőző bizonyíték erre, hogy a vendégművészek azzal a természetességgel illeszkednek az együttesbe, amely csak jó alkotó légkörben jöhet létre. Ezúttal Pálos Zsuzsa decens megjelenésével teljes illúziót keltve lírát és szenvedélyt ötvöző tehetséggel formálja meg Kokacsin hercegnő elragadó alakját. Az együttes erősségei közül Módi Szabó Gábor hatásos Kublaj kánja, Padi László mélyen emberi keleti bölcse, Szabó Ottó és ifj. Kőmives Sándor groteszkségében félelmetes Polo fivérpárja, Vajda Márta érzéki kétlánya, Linka György ravaszul fondorkodó püspök-pápája emelkedik ki. A Velencében hátrahagyott menyasszony epizódnyi szerepében Péter Gizi színes karakter alakítását láttuk. Az egyenruhadivatnak gyöngyszürke formaöltözettel hódoló Schaffer Judit megtalálja a módját, hogy egy-egy artisztikus jelzéssel mindenkit az egyéniségének és szerepének megfelelően öltöztessen. A koreografikus mozgások megtervezésének és betanításának sikerült munkája Tóth Sándor érdeme. Barta András Új magyar opera a szabadtéri színpadok programján A budapesti szabadtéri színpadok igazgatósága tájékoztatást adott a budapesti nyári játékok műsoráról. A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon új magyar operát mutatnak be. A Cigányok zenéjét Csenki Imre szerezte, a fiatal korában öccsével közösen gyűjtött cigánydallamok ihletésére. Az új opera szövegkönyvét Szabó Miklós Puskin költeménye alapján írta. Az operát Kerényi Imre és Seregi László rendezi.. Karmester Nagy Ferenc. A Margitszigeten továbbra is műsoron marad Verdi Attilája és a Requiem. Mindkettőt Lamberto Gardelli vezényli. A nápolyi San Carlo Operaház vendégjátékán ugyancsak két Verdi-opera szerepel: a Nabucco és az Otello. A Margitszigeten fellép az Állami Népi Együttes és az Ukrán Állami Együttes is. A Budai Parkszínpadon felújítják a Gül Baba című operettet. Bemutatják a Válni sem érdemes című bohózatot, Tabi László adaptálásában. Ezen a nyáron Magyarországon első ízben rendeznek fény- és hangjátékot a Vajdahunyad-várban: Bartók művét, A kékszakállú herceg várit mutatják be így. A Nemzeti Színház budai várjátékán Devecseri Gábor Odisszeusz szerelmei című művét mutatja be. A Körszínház ezúttal ismét alig ismert színházi kultúrával ismertet meg: a Karagöz című török játékot Kazimir Károly rendezi! Wolf-Siegfried Wagner, Wieland Wagner Ha rendezi Verdi Aida című operájának szeptember 15-i előadását a kieli operában. Magyar Nemzet Moszkvai jelentésünk Új film Ajtmatov elbeszéléséből Moszkvában csütörtökön ünnepélyesen bemutatták a Csingiz Ajtmatov Lehin-díjas kirgiz írónak Magyarországon is ismert Poroskendős kis topolyám című elbeszélése alapján készült kétrészes játékfilmet. A világhírű írónak a Dzsamila szerelme, Az első tanító című kisregényeit követően ez a harmadik műve, amelyet megfilmesítettek. Az Én Tien-San' című film rendezője Irina Poplavszkaja. Az új film főszereplője két fiatal kirgiz művész, általuk elevenedik meg Iljasz és Aszel különös szerelme. Balladai tömörségű, nagy erejű mű, Kaneto Shindo Kopár sziget című filmjéhez hasonló hatású. Irina Poplavszkaja a bemutató előtt rövid nyilatkozatot adott. Elmondotta: „Iljasz és Aszel kamaratörténetét úgy akartuk elmondani, hogy általa az egész ország életéről beszéljünk. Tien-San azt jelenti: égi csúcs. Jelképes cím. Filmünk erkölcsi csúcsokat példáz, amelyek felé az emberek törekednek, ahova különböző utak, néha nagyon bonyolult utak vezetnek. A történet Iliasz jellemének kialakulásáról, a család teremtéséről és ugyanakkor a Kirgiziában most épülő egyik hatalmas erőmű megalkotásáról szól. A film néhány részlete a toktoguli erőműnél forgatott dokumentum felvétel.” Szovjet filmkritikusok értesülései szerint valószínűleg ez a film is ott lesz a moszkvai filmfesztivál versenyfilmjei között. (hbl) A gitár professzor a Látogatóban Szendrey Karper Lászlónál Negyvenegy éves, és már negyedszázados művészi pályafutásra és jelentős pedagógiai múltra tekinthet vissza. Gitárművészi pályája egy rádióhangversennyel kezdődött, melyet 16 éves korában adott. Azóta világszerte ismert lett a neve, mint a klasszikus gitár egyik legkitűnőbb mesterének. Bejárta a világ nagy részét hangversenykörutakon. Szendrey Karper László édesapja főorvos volt; maga is gitározott, amennyire nagy elfoglaltsága engedte. A fiú hatéves volt, amikor apja a kezébe adta a hangszert. A gyermekéveket a gitár töltötte be — és a matematika. Csodagyerek a matematikában is: igen nehéz számításokat oldott meg, percek alatt. Az orvosapa napi húsz példát is feladott neki, mert a fiú élvezetét lelte bennük. A zenei pályára a társművészetek művelői, kiváló képzőművészek vezették rá a fiatal gitárost. Talán térbeli művészetük nagy csendjében és mozdulatlanságában akusztikai hiányérzetük támadt, hallani akartak és a negyedik dimenziót, az időt is magukévá tenni. A gitár különben a festőknek gyakori témája. Hiszen a gitár korpusa, lineája és karcsú nyaka, kis húrtartó „fejével”, annyira hasonlít az emberi testhez. Buzdították, rávették a gitár elmélyült tanulására Szőnyi István, Meggyes Ferenc, Bernáth Aurél, Borsos Miklós, Udvardi Erzsébet, öz Dénes, és nagybátyja, Edvi- Illés Aladár — ezek csak sebtében kiragadott nevek. A 16 éves, feltűnően tehetséges növendék, miután első hangversenyén nagy sikerrel adta elő a többi között Bach egyik Gavotte- ját, Kováts Barnánál folytatta hangszertanulmányait. Zeneszerzést Sugár Rezsőtől tanult. Ám akkoriban a gitár még nem jelentett pályát, megélhetést, sem a klasszikus irányzat, sem a könnyebb zenélés. A Műegyetemre iratkozott be. Két évet végzett az építészeti szakon. Majd mégis a gitárnak szentelte életét. Hangversenyezett és tanított. Akkor még alig oktattak hazánkban gitárt. Iskola, gyakorlatok, módszertan sem nagyon volt. A fiatal Szendrey Karpernek úgyszólván a semmiből kellett megteremtenie mindent. Ezelőtt 13 évvel a Bartók Szakiskolán vezette a gitárszakot. Ottani növendékeiből nevelődött ki az a gárda, amelyet magasabb fokon képzett tovább. A Zeneakadémián, ahol megnyitották a gitárszakot és őt nevezték ki tabárnak. A tananyag hiányát saját módszertanával pótolta. Ez a gitártanítás iskolája, amelyben minden technikai megoldásra van példa, etűd, ujjgyakorlat. A régi lantművekből idéz sok példát, jelentős helyet kapott benne a középkori magyar lantvirtuóz és komponista, Bakfark Bálint több művével, és a magyar folklór. Módszertanát és kialakított didaktikáját voltaképpen — saját őszinte és szerény bevallása szerint — a tanításból, a hosszú évek sok tanításából merítette. A tanár csak azt tudja tovább adni, amit saját maga számára is pontosan megfogalmazott és kiépített. Schönbergre hivatkozik, aki dodekafónikus összhangzattan a címlapjára mottót írt: „Ezt a könyvet a tanítványaim tanították nekem”. Pályája jelentősebb állomásaira emlékezve elmondja, hogy igazi elindulása 1955-re tehető, amikor Varsóban elnyerte a VIT első díját Voltaképpen ez nyitotta meg előtte a nemzetközi hangversenysorozatok lehetőségét. Lengyel turnéra ment 1958-ban, és 16 hangversenyen aratott igazán emlékezetes sikert. Most újra meghívták Lengyelországba — visszahívták! —, május végén utazik ki és a tévében ad hangversenyestet. Szendrey Karper Lászlót most választották meg tanácstagnak. Örömmel, lelkesedéssel szeretné ellátni ezt a megbízatását — és őszinte érdeklődéssel is. Mindig mélyen foglalkoztatta más emberek, közösségek sorsa, problémája és a hétköznapi élet zajlása. Ez is hozzátartozik a művészi gondolkodáshoz. Hiszen a művészet elveszti éltető talaját, ha nem tapad szervesen a való élethez, ha nem a külső világból meríti élményanyagát. — Sft — Gorka Lívia keramikusművész munkáinak bemutatója június 3-án, vasárnap délben nyílik meg a tihanyi múzeumban. Csütörtökön Egerben a Rudnay Gyula Teremben megnyitották Áron Nagy Lajos festőművész kiállítását. Dietrich Fischer-Dieskau október 16-án lép fel első alkalommal mint karmester. Innsbruckban Joseph Haydn három szimfóniáját és a C-dúr csellóversenyt vezényli. Szólista Jacqueline du Prés. oo A Budapest képzőművészeti alkotásai című jubileumi vándorkiállítás június 2-án nyílik meg Egerben, a Gárdonyi Géza Színház üvegcsarnokában. 4* A New York-i Metropolitan Opera befejezte 88. évadját, s rövidesen megkezdi tavaszi turnéját az USA más városaiban. MEGJELENT A KORTÁRS JÚNIUSI SZÁMA! A tartalomból: Illyés Gyula öt verse Veres Péter: A hódításról Moldova György: Az őrség panasza Boldizsár Iván, Császár István, Munkácsi Miklós novellája Somogyi Tóth Sándor műhelytanulmánya Miroslav Krleza: Naplótöredék 1942-ből Kritika könyvekről, filmekről KAPHATÓ MINDEN HÍRLAPÁRUSNÁL ÁRA: 10,0 FT .Péntek, 1973. június 1. Kubai festők művei az Ernst Múzeumban Szinte kamaszosan merész ez a művészet. Kuba festőit semmi sem húzza vissza. Leráztak magukról mindent, ami munkásságuk szabad kibontakozását akadályozná. Kihajigálták az iskolás „példaképeket”, s felnyitották a sorompókat a tehetségek előtt. Nem iskolázottságuk, hanem képességeik alapján mérik a művészeket, méltányolják a teljesítményeket. A „naiv" festőknek is szabad a belépés a kubai piktúra „sáncai” közé. Sőt , természetes. Jelentkezésük nem kelt szenzációt, nem fogadja ferde utakra terelő misztikus rajongás és megalapozatlan reménykedés. A többiek nem látnak bennük se képzetlen konkurrenciát, se ..példát”; egyszerűen annak veszik őket, amik a kollégáknak. Igaz, a naiv művészet, s egyáltalán a festői hivatás határai — e mostani tárlat tanúsága szerint is — nem túl merevek Kubában. Hiszen mindjárt a bemutató elején, az Ernst Múzeum ..hall”-jában Fayad Jamis, a költő képei fogadnak. S ha őt nem is tartjuk „vasárnapi festőnek”, hiszen kollázsai határozott és kicsiszolt tehetségre vallanak — annál inkább a „naiv” művészek táborába kell sorolnunk — hirtelenjében csupán két nevet említve — Jose Antonio Cedenót és Silvio Iniguezt. Ámbár sok értelme most sincsen ennek a „besorolásnak”. Mindenekelőtt azért, mert félrevezető. A naiv művész státusa nálunk túlságosan sok asszociációval terhelt ahhoz, hogy alkalmas lehessen bármely más nemzetbeli művész igazságos jellemzésére. És különben is a kár volna túlértékelni az önképzéssel kialakított művészpályák jelentőségét a kubai piktúra egészében. Hiszen Cedeno és Iniguez őszinte költészete, kedves látványvarázslata (bármily megejtőek is képeik, bármily feledhetetlen — mondjuk — A cipész hajnala, vagy a Tájkép virágokkal), csupán egy lehetőséget jelent a számos igénybe vett közül. A túlértékeléssel ugyanúgy meghamisítanánk az összképet, mintha — más példát keresve — az expresszionizmust, vagy a szürrealizmust tennénk meg a kubai művészet fő forrásának, s minden mást háttérbe szorítva csak e stílus követőit tekintenék „igazi kubai” festőknek. A „tiszta stílusok” egyáltalában nem léteznek Kubában. Egy sokszínű, s kétségkívül idevaló szintézis része, szerves eleme lett mindegyik. Nem öncélú eszköztár. Természetesen mindenki azt veszi ebből igénybe, ami terveinek, gondolatainak legprecízebb közvetítője lehet, így, s ezért élhet és él is „békésen” együtt Kuba festészetében a továbbépített, átalakított szürrealizmus — például Carlos Boix képein, Mario Gallardo kompozícióin, Carmelo Gonzales művein, vagy Eduardo Abela munkásságában, illetve Angel Acosta León törekvéseiben — az expresszionizmussal és a legújabb formai áramlatok nyelvi eredményeivel, holot „dogmatikusan” vizsgálva a kérdést, ellentéteik kibékíthetetlennek látszanak. Akinek mondandója van, mint a felsoroltaknak, s velük együtt bemutatkozó társaiknak, az nem szorítja magát formális kordákba. Nyugodtan fogalmaz „plakátszerű” szimbólumokkal, mint M. Lopez Olíva tette az Amerikai népek találkozója című képén, vagy Juan Moreira a maga munkáin, mindenekelőtt Az élet melege az egész világot elönti címmel bemutatott kompozícióján. Vagy teljes természetességgel kombinálja a prekolumbián művészet formai hagyományait a huszadik század művészetének elemeivel, mint Carlos Boix művein és Benjámin Duarte képein látjuk — anélkül, hogy evvel bármelyikük is bármi formális értelemben elkötelezte volna magát egy közös „stílusirányzat” mellett. Hiszen Bolx két festménye, a Kubából hozok egy dalt, s a Becstelen betolakodó, ülőit a halálod órája a „krónikás” festészet elkötelezett, agitatív célokat szolgáló vonulatának része. Duarte viszont a dekoratív művészet újjáteremtésében mutat figyelemre méltó utat. S velük még korántsem teljes a skála, egyáltalán nem zárult le a lehetőségek sora, hiszen csak futólag említettük Angel Acosta León — a mirói szürrealizmusnak Kree eredményeivel fűszerezett változatát mutató, s kétségkívül egyéni invencióval formált — képeit (Test és nyom, Állatalak, Géppisztolynak nevezett villamos, Szekér, Kávészűrő); megfeledkeztünk Rene Porto Carrero két remek képéről (Város vörösben, Havannai éjszaka), s Mariane Rodrigues Gyümölcsök és valóság címet viselő, Klee-i szabadságú asszociációsoráról. Ez a mostani bemutató, bármily gazdag is — az előző kiállítások fényében kétségtelenül — csupán kicsiny szeletét képes megmutatni annak a gazdagságnak, amely Kuba festészetében ma kavarog, s új, meg új rendekbe épül. .. A Fáklya képzőművészcsoport kiállítása A fővárosi pedagógusok Csengery utcai művelődési központjában rendezték meg a Fáklya képzőművészcsoport kiállítását. Együttes jelentkezésüket inkább az azonos foglalkozás — mindannyian gyakorló tanárok —, semmint az azonos elvek, elképzelések indokolják. Figyelemre méltóvá is elsősorban az teszi, hogy az esetükben elválaszthatatlan művészi és pedagógiai gyakorlat visszahat azokra az iskolai közösségekre, amelyeknek vizuális kultúrájáért, ízlésneveléséért ők a felelősek, ők tehetnek a legtöbbet. A csoport legmarkánsabb egyénisége, Abrahám Rafael grafikusművész, 1962-ben végezte el a Képzőművészeti Iőiskola sokszorosító grafika szakát, s tíz esztendeje állandó szereplője a hazai és külföldi egyéni és kollektív tárlatoknak. Most három, nagy rajztudással, merész fantáziával készített litográfiáját mutatja be; közülük a szürrealista eszközökkel megfogalmazott Vegetáció a legsikerültebb, de hasonlóan szép, és az író mély megértéséről tanúskodik Jókai-illusztrációja is. Több munkával jelentkezett Széky Piroska, akinek legutóbb a Mednyánszky-teremben volt önálló tárlata. Néhány lapján: Love Story, Karácsonyfa, Cirkusz az utánozhatatlanul egyéni hangú Gross Arnold hatása érződik. Ugyancsak nemrégen rendezték meg a Fényes Adolf-teremben Bakonyi Mihály festőművész kiállítását. Nem meglepő tehát, ha már jól ismert képei szerepelnek ezen a kollektív bemutatón is. A csoport doyenje Tahi-Tóth Nándor festőművész lendületes, színgazdag kompozíció című sorozatát állította ki. Gál Rezső munkái közül lírai megfogalmazású Várakozás, Major Józseféi közül a vidám hangulatú, pompás koloritú Farsang érdemel említést. A magyar népművészet stilizált motívumaiból szőtte kedves, humoros Betyárok című falkárpitját Elekes Judit. Isztambul című munkája aprólékos műgondjával,színgazdagságával tűnik ki és hangulatában, jellegzetességében pompás városképet ad. R. Tomonyák Gitta két grafikai lapja egészítette ki a tárlatot. S. M. SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Állami Operaház: Szöktetés a szerájból (Bék szünet) (7) — Erkel Színház: Nincs előadás — Nemzeti Színház: Mózes (7) — Katona József Színház: Döglött aknák (7) — Madách Színház: A pillangók szabadok (Sennyei béri) (7) — Madách Kamara Színház: Szellemidézés (7) — Vígszínház: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (7) — Pesti Színház: A holtak hallgatása (7) — József Attila Színház: Szókimondó Kata (Vörös Október béri. 6.) (7) — Fővárosi Operettszínház: A mosoly országa (Komb. 4. béri. 8.) (7) — Vidám Színpad: Happy End (fél 8) — Irodalmi Színpad: Teli torokból (fél 8) — Egyetemi Színpad: Mini és a Theatrum Együttesek hangv. (fél 8) — Fővárosi Nagycirkusz: A Moszkvai Nagycirkusz vendégjátéka (du. fél 4 és fél 8) — Huszonötödik Színház: A búsképű lovag (8) — Állami Bábszínház: Bohóc rókák és egyéb mókák (de. 10) — Zeneakadémia: A Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara (vez.: Erdélyi Miklós, közr.: Kocsis Zoltán) (Rádiózenekari bék. 6.) (fél 8).