Magyar Nemzet, 1974. november (30. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-02 / 257. szám

4 Egy hét BUDAPEST HANGVERSENYTERMEIBEN BÁLINT MÁRIA nevét eddig csak hegedűskörökben ismerték; a „Romantikus hegedűestek” bérleti sorozat azonban alkalmat adott e hangszer kedvelői szélesebb körének is e fiatal művésznő megismerésére és nem kétséges, hogy a szerdai hangverseny közönsége igen kedvező benyomásokat szerzett róla. Manapság, amikor a Főiskola csakúgy ontja a káprázatos zongoristatehet- ségeket, ritka becsű a vonós hangszer Bálint Máriához hasonló típusú művésze. Hangszerét ellenállhatatlan poézissel szólaltatja meg, olyan tiszta és nemes csengéssel, olyan bensőséges dalolással, amely a hegedű irodalmának java részét eleve könnyen és biztosan meghódíthatóvá teszi számára. Az olyanfajta művek, mint Chausson Poéme-je (amely kedvező csillagzat jegyében indította el a hangversenyt) ezt az áradó és meleg fényűdallamossági játékot sóváran igénylik és ha e dallamok megformálásához még nemes arányérzék és megbízható ízlés is járul, akkor a siker teljes. Amint így volt ezúttal is, a bemutatkozás nyomban az első ütemek megszólalása után mély rokonszenvet keltett Bálint Mária iránt, mert nyilvánvaló volt, hogy olyan jelentős tehetség bontja itt ki szárnyait, akinek elindulására érdemes komolyan figyelni. A műsor további alakulása nem érte el ugyan a Chaussonmű előadásának harmonikus teljességét, de változatlanul figyelemre méltó volt Schubert hegedűre és zongorára írt C- dúr fantáziája azért nem nyújtott hiánytalan élményt, mert igen nehéz és problematikus zongoraszólama (amelyet Steinert Mária imponáló virtuozitással, ám kevésbé kielégítő kamarazenei alkalmazkodással adott elő) helyenként a kelleténél harsányabban hangzott és a két játékos együttműködése sem volt hibátlan. Változatlanul megmutatkoztak azonban a hegedűművésznő korábban megismert erényei a megkapóan szép tónus és a nagy lélegzetű dallamok poétikus megmintázása terén. A variációs lassú tételből úgy áradtak Schubert közismert „Sei mir gegrüsst” című dalának melódiái, mintha a hegedű a dal szövegét is átvette volna az énekestől. A műsor második felében virtuóz hegedűdarabokat játszott Bálint Mária. Századunkban olyan mértékben divatozott az efféle bravúr-hegedűművészet, hogy annak ellenhatásaképpen az utóbbi évtizedekben csaknem teljesen száműzték a pódiumról ezeket a többé-kevésbé értékes, ám feltétlenül hatásos előadási darabokat, amelyek ilyen módon legfeljebb a ráadások között kaphattak helyet. Az öncélú virtuozitás ellen hirdetett harc — amint az rendszerint történni szokott — odáig fajult, hogy a hegedűsöktől senki sem merte többé számon kérni, vajon el tudják-e játszani ezt vagy amazt a briliáns darabot. Bálint Mária hangsúlyozottan arra törekedett, hogy ebbeli készségéről meggyőzze hallgatóságát. Szymanowski, Wieniawski és Paganini mutatós bravúrdarabjai azonban, minden virtuozitása ellenére sem állnak igazán közel hozzá. Belőle hiányzik a csillogás nagyvonalú külsőségeinek adottsága, a gáláns adakozás bőkezűsége, amely az efféle darabok hatásának egyik jelentős kelléke. Ha e hangverseny alapján prognózist kellene készíteni Bálint Mária várható művészi pályájáról, úgy azt inkább a bensőséges muzsikálás, mint a tündöklő hangszeres bravúr útján vélhetnénk kibontakozni, de nem elképzelhetetlen, hogy a kettő párosításának jegyében fejlődik majd tovább ígéretes karrierje. NÉMETH GYULA vezényletével, a Magyar Állami Hangversenyzenekar és a Debreceni Kodály-kórus ritkán hallható remekművet szólaltatott meg: Rossini Stabat Mater-ét. Az a körülmény, hogy zavartalanul átadhattuk magunkat a mű élvezetének és tanulmányozásának, már maga arra vall, hogy kitűnő előadásban hangzott fel. A stiláris szempontból egymástól nagyon is elütő tételek interpretációja éppúgy nem okozott nehézséget a karmesternek, mint a nagy létszámú együttes biztos kezű összetartása; az előadás technikai problémái a hallgató számára nemlétezőkké váltak s ez azt jelenti, hogy gondos előkészítő munka és elmélyült koncepció következményeképpen tűntek el. Andor Éva, Barlay Zsuzsa, Fülöp Attila és Gregor József szólóit a hangbeli jelesség mellett a mű különféle stiláris rétegeinek tudatos érzékeltetése és az együttesek míves csiszoltsága jellemezte. Hivatása magaslatán működött a zenekar, Gulyás György kórusánál pedig jobbat keresve sem találhattak volna: ezek a tüneményes fiatal hangok nemcsak kristálytisztán, hanem vibrátómentesen is énekelnek és a mű a cappella tételeinek döbbenetesen modern hangzásait pompásan valósították meg. Szóljunk végre a sokat emlegetett stiláris sokféleségről, amely ezt a művet — remekművet! — elsősorban jellemzi. Érdekes módon már Pergolesi, a Stabat Mater költemény egyik korábbi komponistája is elkövette azt, amit mai szakkifejezéssel helytelen intonációnak nevezünk, vagyis zenéjének hangulata nem illett a szöveghez. Pergolesi azonban legalább arra ügyelt, hogy — az éppen általa megteremtett és tökélyre fejlesztett — pikáns vígoperai ritmikát és csipkésre aprózott melódikát lassú tempóra szélesítve alkalmazza a fájdalmas vers szavaira. Rossini nem törődik a látszattal és zavartalanul sorakoztat egymás mellé vígoperai hangot, a korai XIX. század opera smnd-jának modorát, az érett Verdit jövendölő heroikus pátoszt, valamint az a cappella kórus már említett, félig archaizáló, félig meghökkentően újszerű hangzásvilágát. Az, hogy ebből a sokféleségből — hahelyenként mosolyra késztet is — végső soron mégis érdekfeszítő és lenyűgöző részletekben bővelkedő, nagyhatású egész kerekedik, az Rossini zsenialitásának ékes bizonyítéka, de nem utolsósorban a mostani előadás már említett érdemeinek is köszönhető. Pándi Marianne HOL, HOGYAN ÉS MIÉRT ALAKULTAK KI BECÉZŐNEVEINK, MINT PÉLDÁUL DORGÓ GIKKA PINKE PÖRZSE ZIBZI? VÁLASZT AD RÁ HAJDÚ MIHÁLY MAGYAR BECÉZŐNEVEK című új műve 363 oldal Ara: 56,— FI AKADÉMIAI KIADÓ SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Állami Operaház: A walkür (II. béri. 2.) (6) — Erkel Színház: Sylvia (5. béri. 2.) (7) — Nemzeti Színház: A revizor (7) — Katona József Színház: Hongkongi paróka (7) — Madách Színház: A murányi kaland (II. béri.) (7) — Madách Kamara Színház: incidens az ingeborg hangversenyen és Egy, kettő, három (Fl. béri.) (7) — Vígszínház : Három nővér (7) — Pesti Színház: Macskajáték (7) — Thália Színház: Fecsegő ékszerek (7) — József Attila Színház: A kocsi rabjai (Móricz béri. 1.) (7) — Vidám Színpad: Mesebeszéd (du. fél 4). Nem vagyunk kifestve (fél 8) — Fővárosi Operettszínház: Piros karaván (7) — Kamara Varieté: Klub minden mennyiségben (du. 3, fél 6 és 8) — Fővárosi Nagycirkusz: Újra Itthon! (du. fél 4 és fél 8) — Irodalmi Színpad: Eszmélet (Fáklya, 7) — Egyetemi Színpad: Macskajáték (6) — Budapesti Gyermekszínház: Pro Urbe (de. fél 11 és 7) — Huszonötödik Színház: Vörös zsoltár (fél 8) — Állami Bábszínház: János vitéz (du. fél 3 és fél 5) — Zeneakadémia: Baráti népek muzsikája (Ált. isk. bér. A/2.) (du. 4); Kovács Dénes—Bächer Mihály szonátaestje (Beethoven hegedűzongora szonátái 3.) (fél 8) — Mikroszkóp Színpad: Magától nem megy (fél 9). Magyar Nemzet Jegor Bulicsov és a többiek Gorkij drámájának felújítása a Nemzeti Színházban Egy remekmű új és új fényben áll előttünk az idő változásaiban, s a változások ideiben. De amíg egy magyarul írt versnek mi magunk vagyunk az emlékeinkkel — és esetleg irodalomtörténeti beidegzésekkel is — harcoló átértelmező, egy idegen nyelven alkotott remeknek gyakran új fordításra van szüksége, hogy az adott kor anyanyelvén mondja el a maga üzenetét. Különösen így van ez drámák esetében. A tolmács itt azonban nem anynyira a szöveg fordítója, hanem az írott mű rendezője; az előadás koncepciója és megvalósítása. A Jegor Bulicsov: remekmű. Kiderül ez róla újra meg újra. Pedig nehéz dolga volt nálunk e Gorkij-drámának, és éppen azért, mert huszonhét évvel ezelőtt, a felszabadulás után, Gorkij igézetében néztük a Major Tamás rendezte Bulicsovot, Somlay Artúrral a főszerepben. Épp ezért szorongva olvastuk újra a drámát: mit üzen ma? És azt üzeni, hogy Gorkij nem azonos az egykori plakátok és leegyszerűsítések Gorkijával. Észrevesszük, hogy Gorkij igazán jelentős műveiben benne van Dosztojevszkij és benne Csehov is. Makszim Gorkij úgy írta meg Jegor Bulicsov történetét, hogy nemcsak arra kell figyelni, hogy ez a kereskedősegédből gazdag virilistává lett férfi akkor hal meg, akkor fejezi be pályafutását, amikor az ablaka alatt győztesen vonul az 1917. februári polgári forradalom. Azt is hangsúlyozza Gorkij — erre is figyelni kell —, hogy Bulicsov az élet és a halál olyan nagy kérdéseivel is birkózik, amelyeket a legnagyszerűbb társadalmi változások sem oldhatnak meg keddrőlszerdára. A tehetséges emberek útjában álló csapdák, az emberi kapcsolatok bonyolultsága olyan téma, amely túlmutat a mű által ábrázolt, bármily drámai, közvetlen helyzeteken. A mű dialógusaiban egy sor közvetett utalás van, amely kavargó asszociációk hosszú sorát indítja el.Az Iván Iljics halála című Tolsztoj-mű is „benne van” ebben a drámában. A John Gabriel Borkman is, de az Ügynök halála is. Van mit „újrafelfedezni”, jobban mondva: régi és újat egyaránt láttatni a Jegor Bulicsov és a többiekben. Huszonhét év múltán újra Major Tamás rendezte Gorkij drámáját a Nemzeti Színházban. Meg kellett küzdenie nemcsak az akkori nézők emlékeivel, hanem saját akkori felfogásával, tudatállapotával is. E küzdelem eredményeit bizonyítja, hogy a három felvonásos dráma második felvonásában kétségtelen szintézisbe tudta hozni a realizmust, a romantikát és az expresszionizmust, Sztanyiszlavszkijt és Brechtet, ha úgy tetszik, az 1947-es Major Tamást az 1974-es Major Tamással. Például a felvonást záró „trombita-jelenet”, — amelyben pedig annak idején olyan színészek jeleskedtek, mint Somlay, Makláry Zoltán, Mészáros Ági —, itt most egyszerre tragikus és groteszk, lelkesítő és fanyar, vadregényes és „abszurdoid”, nagyszerű teljességet adó. Ugyanakkor az önmaga árnyékával harcos versenyre kelő — ám határozott célt, világos koncepciót időnként mellőző — küszködésnek is viseli nyomait ez a mostani előadás. A végletekig „elidegenített” Kszényija, a Melanyija apátnő látszólagos méltóságát és romjaiban is megmutatkozó nőiességét alapjaiban tagadó játék is jelzi ezt a küszködést. Több fiatal — köztük a Kispolgárok Nyiljével rokonságot tartó forradalmár, Jakov Laptyev — felvillantásokban is sokat mondó alakjának látható lebecsülése, az igazságkereső, „szektás" Donát erdész alakjának Csiky Gergely-figurává való degradálása nem egyszerűen színészi, hanem rendezési probléma. És ha több helyütt igen ügyesen aknázta is ki az előadás Gábor Andornak ma is használható, az erőteljes népi fordulatokat, és a társalgási darabok szellemességeit jól egyeztető fordítását, nem lett volna baj a harmadik felvonást valamivel megrövidíteni. E remekmű szelleméből fakad, hogy nem ismeri el az üres pátoszt. És ahol ilyen beleszüremkedett — mint a Jegor halálát előkészítő néhány mondatba — az az egész sérelme nélkül, nyugodtan elhagyható. A szereposztással — mint arról még szólunk — noha vannak is problémák, Básti Lajos teljes joggal kaphatta meg Jegor Bulicsov klasszikus szerepét. Az olvasás nyomán felidézett emlékeink azt igazolják, hogy nem lehet összetettebb Bulicsovval szolgálni, mint amilyent Somlay formált meg. Ám mindazt, amit Básti — a maga lágyabb színészi alkatával — e keménységet és lágyságot csodálatosan ötvöző drámahősből csak kihozhatott, az meg is jelent a színpadon. Básti játékának íve van, belső feszültsége és több jelenetét — például, amikor a vöröshajú Jegor „még vörösebb” leányával, Surocskával évődik — nem lehet feledni. És a már jelzett „trombitajelenet”-ben is olyan gazdag Básti Bulicsovja — mint a megunt házatája ellen lázadó, mint az ördöggel cimboráló, mint a halállal szembenéző férfi —, hogy nyilván ez is a mostanában (a Play Strindbergben, vagy a Lear-ban) oly kiválóan szereplő Básti Lajos legszebb jelenetei, a néző sokáig őrzött élményei közé fog tartozni. Básti Bulicsovjának olyan segítője van jelen a színpadon, mint Bodnár Erika Sárája. Egyszerre „vörös dög”, a méltóságteljes házba tévedt fattyú, ott magát rosszul érző kamaszlány, és melegszívű, érzelmi vagyonát valahol valakiknek szétosztani vágyó menyasszony-kandidátus. Bodnár oldja meg a legteljesebben a „Brechten átszűrt Sztanyiszlavszkijt”, a pregnáns, ugyanakkor teljesen felszabadult, lírát és akrobatikát keverő színészi játékot. Nagyon szép a maga egyszerűségében Zolnay Zsuzsa Glafira-megformálása is. Szobalány is, dajka is, népi hősnő is, vigasztaló szerető is a néhány vonással megrajzolt alak. És igen ötletes megoldás, hogy a szokványos, alacsony és nyeszlett figura helyett a nyakigláb Gelley Kornéllal játszatta a rendező a Trombitást. Az általában hideg rezonőrféléket játszó színész most bebizonyította, van humora is. Pápai Erzsi, mint Zobunova, a Varvarát, Bulicsov „törvényes” leányát játszó Dániel Vali és a Baskint, Bulicsov üzlettársát megszemélyesítő Csurka László korrekt színészi munkát végzett. Szereposztási tévedésnek látszik a maga szerepkörében oly kitűnő Gobbi Hildával játszatni Melányija apátnőt. Így aztán a szükséges pillanatban hamvadó női varázsát is csatasorba állító, félelmetes apátnőből mulatságos figura lett: „árnyékbokszolás” ellenfele egy olyan darabban, ahol pedig a „főhős” (mint azt ki is mondja) állandó „edzésben” van: üt és ütéseket kap, valódiakat. Csernus Mariann alkatilag el tudta volna játszani Kszényiját, Bulicsov feleségét, de — nyilvánvaló rendezői ösztönzésre — annyira eltúlozza ennek a háziaszszonyságban feloldódó nőnek a manírjait, hogy a szereplés hiteltelenné válik. Raksányi Gellérttől is többet vártunk Donát erdész nem nagy, de fontos szerepében. És nem volt meggyőző Farkas Zsuzsa, Szersén Gyula, Szacsvay László játéka sem. Habár e figurák igazából csak a dráma folytatásában, a Dosztigajev és a többiekben bontakoznak is ki, Gorkij itt kevés szóval is jelzi helyzetüket, lehetőségeiket. Az említettek azonban nem élnek lehetőségeikkel. Ami meg Agárdi Gábort, Dosztigajev alakítóját illeti, ő egy operettből — vagy egy Brecht-paródiából — lépett át egy olyan drámába, ahol utalnak arra, hogy az előadás végén, az ablak alatt éneklő tömeg lelkesedésének az általa megszemélyesített férfiú lesz majd a haszonélvezője. Hogy Varga Mátyás milyen jeles díszlettervező, azt felesleges mondani. A Jegor Bulicsov-felújítás díszletei azonban túl naturálisak, és nem segítik a rendezés — igaz, nem eléggé végiggondolt — törekvéseit. Ugyanez az ellenvetés hozható fel Vágó Nelly több jelmezével szemben is. Ezek az ellentmondások, stíluskeveredések is nehezítik, hogy e felújítás nézője is felismerje: a Jegor Bulicsov remekmű. Pedig az Antal Gábor Árny játék (Szlovák György rajza) Harminc éves a Kossuth Kiadó Harminc éve, 1944 novemberében alakult meg a Magyar Kommunista Párt könyvkiadója, a Szikra. A párt kiadója 1957-ben vette fel Kossuth nevét. Megalakulása óta szolgálja a politikai, gazdasági, filozófiai ismeretterjesztést. Az évtizedes hagyományra viszszatekintő Politikai Könyvnapok, amelyet minden évben november 4-től kezdve megrendeznek, az év végéig tart. Béres Andor, a Kossuth Kiadó igazgatója pénteken sajtótájékoztatón mondta el, hogy a jubileumát ünneplő kiadó célja a kezdetek óta nem változott: a tömegek között kívánja elterjeszteni a marxizmus—leninizmus alapjait. A Politikai Könyvnapokat először 1962-ben 250 községben rendezték meg. Legutóbb pedig 2300 helyen. Ez idén Zalaegerszegen november 4-én lesz a Politikai Könyvnapok országos megnyitója. A Politikai Könyvnapokon 15 új kiadvány lát napvilágot, de terjesztik a Kossuth Kiadó egész évi termését, összesen 237 művet, több mint négymillió példányban. Kiemelkedik az ünnepi kiadványok közül is a Világpolitikai Kislexikon. Legfontosabb feladatai közé számítja a Kossuth Kiadó az MSZMP határozatait és dokumentumait és a marxizmus klasszikusainak újabb és újabb kiadását. Filozófiai művek is napvilágot látnak a kiadónál, az új könyvek jegyzékében megtaláljuk Murányi Mihály Vallás és illúzió című tanulmányát, az Esztétikai Kiskönyvtár népszerű sorozatában most jelent meg Szebeni István A mindennapi élet esztétikája című könyve. Sokáig vitatott kérdés volt, megjelenhet-e a Kossuth Könyvkiadónál szépirodalmi mű. A vita eldőlt: a munkásmozgalom történetével kapcsolatos regények, novellák megjelenhetnek, így láthatott napvilágot Anna Seghers: Karibtengeri történetek című munkája, Balázs Anna Éjjel című novelláskötete. A jövő évi feladatokról szólva Béres Andor beszámolt arról, hogy 1975-ben a kiadó két nagy téma köré csoportosítja kiadványait: az MSZMP XI. kongresszusa és a felszabadulás harmincadik évfordulója köré. .Szombat, 1974. november 7. Cseresznyéskert a főiskolások vizsgaelőadásában Világos értelmezésben, erőltetett hagsúlyozás nélkül is mához szólóan, az igazi Csehovot játsszák el vizsgaelőadásukon a Színház- és Filmművészeti Főiskola végző hallgatói. A Cseresznyéskertben Békés András növendékei vizsgáznak — az előadást Kerényi Imre rendezte. Gondos építkezésében a harmadik felvonás a csúcspont, a bál, ez a szomorú mulatság, amelynek tükrében az új és régi erők harcát árnyalt eszközökkel érzékelteti a rendezés. Apróbb zavart csak azok a melodramatikus felhangok okoznak, amelyeket a harmadik felvonásban a sűrűn váltakoztatott fényeffektusokkal Kerényi még külön is hangsúlyoz. A Cseresznyéskert valamennyi szerepét egyetlen végzős osztályban kiosztani lehetetlenség, ezért egyesek nyilvánvalóan nem karakterüknek megfelelő feladatot kaptak, dicséretükre szóljon, hogy ők is — szinte kivétel nélkül — szépen, tehetségesen oldják meg, beleilleszkedve az együttesbe. Ez azért is kiemelendő, mert az összehangolt játék manapság „felnőtt” színházi előadásokon is ritkaság. Légiesen finom, melankolikusan könnyelmű Ranyevszkáját játszik Menszátor Magdolna; ellenpontja Mátray Márta, aki Várjaként a tisztaság, a hűség és a ragaszkodás megtestesülése. Trofimov diákot Maszlay István alakítja, szerepét a groteszk ellentmondások kihangsúlyozásával formálja meg. Veisz Olívia Sarlottaként néhány megragadóan szép drámai pillanattal szolgál. Jellegzetes, igazi csehovi jellemet ábrázol Lopahin szerepében Bodor György, Gálffy László pedig ifjú kora ellenére meggyőzően, az öregség jegyeinek túlzó hangsúlyozása nélkül játssza Firszet, az aggastyánt. Rácz Tibor fölfelé hajbókoló, lefelé taposó, gunyoros inasa, Gyabronka László szánandó, félszeg könyvelője mellett a többi szerepet valamivel halványabban körvonalazza Kiss Mária, Helyey László, Téri Sándor és Soproni Ági, bár valamennyien tanúságot tesznek szakmai tájékozottságukról, és alkotó részesei egy természetes lüktetésű, helyenként markáns és szép Csehov-előadásnak. (g. i.) NAPLÓ| November 2 Az Elnöki Tanács Kondor Istvánnak, a Filmfőigazgatóság főigazgatójának 60. születésnapja alkalmából eredményes munkássága elismeréséül a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. A kitüntetést dr. Orbán László kulturális miniszter pénteken adta át. Jelen volt dr. Komidesz Mihály, az MSZMP KB osztályvezetője.a Nemzetközi balettfesztivál kezdődik ma Havannában. A fesztiválon sok világhírű művész vendégszerepel, többek között Maja Pliszeckaja és Nyikolaj Fagyejev, a moszkvai Nagyszínház, Carlo Fracci, a milánói Scala, Cynthia Gregory, a New York-i American Ballet tagja. A Nemzeti Színház a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére tartandó ünnepségek alkalmából mától november 9-ig megrendezi az orosz és szovjet dráma ünnepi hetét. Ma este A revizor kerül színre G. A. Tovsztonogovnak, a leningrádi Gorkij Színház főrendezőjének rendezésében, vasárnap délelőtt és délután Gyurkó László: Fejezetek Lenin életéből című művét játssza a színház Marton Endre rendezésében. Az ünnepi héten színre kerül a Jegor Bulicsov, továbbá Vampirov műve, „A múlt nyáron történt”. Bálint Endre festőművész kiállítása november 3-án, vasárnap nyílik meg a szegedi Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai képtárában. •1* A lisszaboni Nagyszínházban csütörtök este négyezer néző előtt tartotta meg első előadását a Krasznojarszk szovjet ének- és táncegyüttes.