Magyar Nemzet, 1975. április (31. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-24 / 95. szám

4 A HÉT FILMJEI Autó Magyar film. Groteszk, mondják gyakran Böszörményi Géza és Gyar­­mathy Lívia filmjeire, szem­léletmódjukra, humorukra, s ők ezt kissé csodálkozva el­elhárítják magukról. Aligha­nem azért, mert hiszen közös filmjeiknek alapvonása az, hogy a humor eredeti foná­sát keresik, vagyis nem az ábrázolás groteszk, hanem az ábrázolt magatartás, a cselek­vés, a jellemvonás visszás. Igaz viszont, hogy ez az ábrá­zolásmód, ez a témaválogatás a hazai humor világában szo­katlan, de legalábbis ritka; vidám filmjeinken is inkább a szófacsarás dívik, meg a rájátszás, a mesterkéltség, ki­­módoltság, az erőszakolt ne­­vettetés. Az, hogy még a gégét is megduplázzák. Ehhez képest valóban fur­csa, elütő Böszörményiék hu­mora, kellő ismeretek híján groteszknek is mondható. Rá­adásul ez az egyszerű, közvet­len, a lényeg humorát kiak­názó, a lényeges visszásságra utaló ábrázolásmód nemcsak a filmvilág igazi, nagy humo­ristáival — Tátival, Étaix-vel — rokon, de azokkal a hoz­zánk közelebb álló filmművé­szeti áramlatokkal is, ame­lyek a kispolgáriság leleplező ábrázolására törekednek. így fedezte fel Böszörményi­t ezúttal rendező, és Gyar­­mathyval közösen a film író­ja), hogy az autó nem csupán hibák és erények próbája, de tükrözője társadalmi viszo­nyoknak is. Úgy látszott, nem kell egyebet tenniük, mint egy autó köré helyezni néhány embert, s figyelni — ábrázol­ni — hogyan viselkednek az autó-katalizátor hatására. A főszereplő autót egy postás­kisasszony kapja ajándékba. Született antitalentum. Mégis Napjaink filmművészete gyakran alkalmaz zenei mód­szereket. Ennek a filmnek, Ingmar Bergman művének, már a címe is alkalmat ad ilyesféle gondolattársításra. Bergman ezúttal egy haldokló otthonába vezet el, ott, a be­tegszoba környezetében ter­mészetes a suttogás is, a si­koly is. Drámai erővel jele­níti meg Bergman a haldok­lást és a halált követő órák hangulatát, gyászát is, de a gyász leplezte más érzelmeket is. A Suttogások, sikolyok azon­ban nem elsősorban a halál­ról és a gyászról szól, hanem az emberi érzelmekről és kap­csolatokról, még pontosabban ezek hiányáról, a kapcsolatte­remtés lehetetlenségeiről. Sut­togva, sikoltva erről szól Berg­man, mint már eddig is, de talán minden eddiginél tisz­tábban, költőibben, zeneibben. Ebben a vizuális zeneműben minden szereplő egy-egy szó­lam. Ágnes, a haldokló, a szenvedés csöndes és sikoltó­s hangjait hallatja, fájdalma­san, egy-egy pillanatban re­ménykedve is, nem a gyógyu­lásban, hanem a megváltás­ban, abban, hogy az ő szenve­dése szeretteinek egymásra­­találását és kinek-kinek a magáratalálását termi meg. Harriet Andersson szólaltatja, eleveníti meg ezt a szólamot, finom árnyalatokkal, mélysé­gesen emberien, együttérzően, együttérzést fakasztva. Elégi­­kus szólam, bár keményebb Ingrid Thuliné Karin szerepé­ben. Rideg embert mutat be, rideggé vált embert, aki a maga sérelmével akadályoz­za meg, hogy kapcsolat te­remtődhessen vele. „Mez­­zo” szólam Liv Ullmanné. Ő a legkisebb lányt eleveníti meg, Máriát. A három testvér közül benne sejlik­­a legtöbb érzés. Az egyetlen lágy, humánus szólam a filmben Annáé, a szolgálóé, vagy inkább daj­káé. Kari Sylvan szeretetéből hiányzik az önzés, ő csupa együttérzés és készség, adja, amit csak adhat. Megrázóan szép, felejthetetlen pillanata a filmnek Kari Sylvan és Har­riet Andersson pietája; ez a kép magában is a szeretet meddő vágyakozásának sutto­­góra fogott sikolya. A film zenei kompozíciójá­hoz tartozik, hogy a szövegek meg kell tanulnia vezetni, ha már autója van. Az oktató pe­dig beleszeret ebbe az autóba. S az autóhoz a tulajdonos kis­asszonyon keresztül vezet az út. Nagyszerű lehetőség: ehhez csak ráadás, s mint ilyen irigylésre, bámulatra érdemes, hogy egy abszolút autóbolond szerepére Gil Legris világ­hírű autóartistát, kaszkadőrt szerződtették. Ez a ráadás azonban feszültséget is rejtett magában. Az egyszerű, önma­gában ható, a jelenségek lé­nyegét sejtető ábrázolásba be kellett iktatni a lélegzetállító bravúrokat. Nehezen illett egymáshoz a kettő, aligha­nem meg is kellett nyirbál­ni mindegyiket. Talán ez a kényszerű szű­kösség is oka, hogy maga az alapmotívum is leszűkült, váz­latos lett. A postáskisasszony környezete éppúgy a háttér­ben marad, mint amennyire elnagyoltak az utalások arra, hogy az autóhoz fűződő viszo­nyok emberi gyöngék és ha­talmaskodások jelei, jelképei, kifejeződései lehetnek. Kitűnően alakítja a riadt, ki tudja miért autóra vágyó postáskisasszonyt Éva Ras, beleérzi és beleérezteti a sze­repbe mindazt, amit a forga­tókönyv elhanyagolt. Juhász Jácint a szerep előírásaihoz híven erőszakos és gátlásta­lan. Gil Legris bravúrjai autóbolond voltát is sejtetik. Garas Dezső kapott még al­kalmat arra, hogy a lehető­ségeivel visszaélő embert jel­lemezte. Pásztor Erzsi, Te­­messy Hédi, Kovács Károly, Szacsvay László inkább csak jelenlétükkel egészíthetik ki a képet. Koltai Lajos operatőri munkája tetszetős külsőbe öl­tözteti az elbeszélést, — párbeszédek, narrációk, monológok — másodrangú szerepet játszanak, velejárók inkább, információs jellegük a filmeken megszokottnál cse­kélyebb. Magyarán: a film lényegében a szövegek nélkül is megérthető. A szólamok együtthangzásának, ritmusá­nak, pianó, vagy forte voltá­nak jut itt a közlés feladatá­ból szinte minden. Részt vesz ebben a képek kompozíciója, festőisége, színvilága is. Plein air jelzi a vágyak világát és az emlékekét, de közülük azo­kat, amelyek a nemes vá­gyaknak adnak tápot, a rossz emlékeket és a rémálmokat „természetes” képeken láthat­juk. Maga a főmű két részre. ..tételre” oszlik, a halál vá­lasztja el és kapcsolja egy­máshoz őket. Ezek a képek csupa belsőben játszódnak, s a halál előtti „tétel” alapszí­ne a mélypiros, a halál utáni részben a fekete váli­k ural­kodóvá. Mindennek együtt­­hangzása a Suttogások, siko­lyok, Bergman nagyszerű filmje, megragadó vallomás az ember érzelmi világának drá­mai problémáiról. A magyar néző számára az érzelmi azonosulást kissé ne­hezíti, hogy a polgári világ válsága, amely ezt a filmet is motiválja, tőlünk már idegen, s az is, hogy a polgári világ nálunk nem egészen ilyen volt, kevésbé „éteri”. De épp a zenei kompozíció, a zenei jelleg teszi lehetővé az érzel­mi feloldódást Bergman mű­vének gazdagságában. Ezt se­gíti a film zenéje is. Chopin és Bach művei. A Suttogások, sikolyok a stúdiómozik műsorán szere­pel. Zay László Az lesz majd a nap­ ban, úgy, hogy az ember egyszerre csak megelégel va­lamit. Van úgy, hogy nincs szükség különösebb okra, kényszerítő körülményekre, nagy eseményre ahhoz, hogy a naponta ismétlődő dolgok megszokott rendje felbomol­jon, s egy látszólag harmoni­kusan együttélő család szét­robbanjon. Ilyen robbanás pillanata az is, amikor Jim, az érettségire induló diák, a patakba dobálja könyveit, és útra kel, hogy valóra váltsa álmait. Nem az iskola, a tanulás elől menekül, nem is csak a családot, a példásan rendes barátját hagyja ott — együtt valamennyit. Egyszerre lett elege és egyszerre szeret­ne mást. Az Az lesz majd a nap című angol fim cselekményét nem lehet pontosan körülhatárolni. Bár időrendben történnek a film eseményei, Claude Wha­­tham rendező nem a történet­re helyezi a hangsúlyt, hanem a cselekedetek lélektani indí­tékaira. Hangulatokat fogal­maz meg leheletfinoman, ösz­­szetett érzéseket, buzgó neki­lendülést és üres kiábrándu­lást. Szaggatottan, epizódokra bontva építi fel a főhős, Jim életét, jellemét, és sohasem fogalmazza meg szó szerint, mi történik, mintha attól fél­ne, hogy egy-egy mondattal leegyszerűsítheti a valóságot. Hősei ezért gyakran nem tud­ják mit akarnak. Ezt a tétova, sehova sem tartozást nagyszerűen ábrázolja a főhős szerepében David Essex, és kiváló színészek között is ki­tűnik alakításával a Mike-ot alakító Ringó Start. A nagy érzelmektől jókat lehet zabálni Két család, két ellentétes eseményét mutatja be Michel Berny rendezésében A nagy érzelmektől jókat lehet zabálni című francia film. Az egyik családban haláleset történt, a másikban esküvőre készülőd­nek. S mint kiderül, a két ce­remónia alig-alig különbözik egymástól. Ennyi a film alap­ötlete, s ennyiben ki is me­rülne, ha nem tudnánk, hogy többet akar ennél­ parodizálni A nagy zabálás című, világ­hírű filmet, Marco Ferreri alkotását. Miután az eredeti­nek csak a híre és a paródiája jutott el hozzánk, nem tudjuk lemérni, hogy ez a film meny­nyire váltja valóra szándékát. Michel Berny kacagtató öt­letekre épít. És valahányszor kifogy az ilyen ötletekből, va­lakit megkér rá, hogy vágja be az ajtót úgy, hogy a mennyezetről lehulljék a va­kolat. Az ajtót pedig elég sű­rűn csapkodják. Aki nevetni tud az ilyen ötletpótló megol­dásokon, bizonyára szórakoz­ni fog a filmen. Aki viszont mégsem találja olyan mulat­ságosnak az effajta vakolat­lehullást, hosszúnak és ötlet­szegénynek érzi majd a visz­­szájára fordított nagy zabá­­lást. (f-it) Suttogások, sikolyok Magyar Nemzet A kertészkedő meg a vérár Színes rajzfilm összeállítás, hat apró történet gyermekek­nek: Peti egyik kalandja, a Mézga-család természeti és családi viharokban bővelkedő egy napja, a címadó epizód a La Fontaine-sorozatból. A fő­ként a hatvanas évek második feléből való magyar kisfil­­mek két csehszlovák mesével egészülnek ki. Milyen elv gyűjtötte egy műsorba ezeket a rajzfilme­ket? Kiválasztásuk nem min­dig tükröz meggondoltságot, egymáshoz való viszonyuktól függetlenül sem. A Mézga-so­­rozat MEMUMO című része már feltételezné a személyek, például öcsi köb­üki alakjá­nak ismeretét. Valójában fel­nőttebb film Nepp Józsefé: egy életforma fogyatékossá­gait bírálja. Sanyi manó tör­ténete viszont a „kölcsönvé­­tel”, a lopás vétkétől súlyos következményekkel rettent el, s nem az erkölcsi belátást se­gíti. A hat rajzfilm nem egé­szíti ki egymást, nem is épül egymásra. Egyetlen szerkesz­tési elv fedezhető fel, a han­gulati ellenpontozás, amely azonban — a gondolati szál hiányában — éppen a mesék tanulságának közömbösítésé­hez vezet. Az új mesesorozatról a leg­ifjabbak csak bájos figurák emlékét viszik majd maguk­kal, a felnőttek pedig a ma­gyar rajzfilmek elismert érté­kein kívül a csehszlovák me­sék néni forrású realizmusá­nak örülhetnek, és Kern And­rás hangot, jellemet váltani tudó, mégis egyéni, mérték­tartó mesemondásának. B. E. Nemzeti Színházunk sikerei Kolozsvárott Csak minden harmincadik jegyigénylőt tudtak kielégíteni a budapesti Nemzeti Színház kolozsvári vendégjátékának szervezői; a két előadás, a Bánk bán és Az utolsó utáni éjszaka jegyei hetekkel a tár­sulat érkezése előtt egy szálig elkeltek. Azok a szerencsések, kétezren, akik vasárnap és hétfőn bejutottak a kolozsvári Nemzeti Színház nézőterére, nagy tapssal fogadták az isme­rős színészeket már színpadra lépésükkor. Az előadás végén negyedórás ünneplésben ré­szesítették az együttest, élén Marton Endre igazgató-főren­dezővel, Sinkovits Imrével, Ronyecz Máriával, Avar Ist­vánnal, Básti Lajossal, Őze Lajossal és Sinkó Lászlóval. A dübörgő vastaps az előadá­sok szünetében és végén hal­lott véleményekből következ­tethetően nemcsak a vendég­játék ünnepi alkalmának, ha­nem mindkét előadás modern rendezői felfogásának, az ez­úttal különösen magas szintű és átélt színészi játéknak is szólt. Zsúfolt programot bonyolí­tott le a Nemzeti Színház együttese kétnapos, rövid ko­lozsvári tartózkodása alatt. A hosszú és fárasztó, Bukarest­ből tíz órát tartó autóbuszút másnapján a világítási és be­járó próbákon kívül városné­zésen, múzeumlátogatáson vet­tek részt, majd az esti Bánk bán előadás után a kolozsvári, nagyváradi és marosvásárhe­lyi magyar színház vezetőivel és színészeivel találkoztak. Hétfőn a megye és a város ve­zetői fogadták a társulat igaz­gatóját és néhány tagját. A megye tanácselnökének első helyettese adott tájékoztatót a város és a környék fejlődésé­ről, életéről. Ezt követően a helyi írószövetség fogadásán, a Tribuna, a Hét és az Utunk szerkesztőivel, hírlapíróival, az írókkal való találkozáskor a Nemzeti Színház művészi munkájáról, terveiről volt szó, és természetesen főként az előző nap látott Bánk bán elő­adásról. A nagyon jó hangu­latú eszmecserén a háziak kü­lönösen Katona József drá­májának újszerű felfogását dicsérték, a világos szöveg­­értelmezés, a tömör kifejezés és a szuggesztív rendezői, ter­vezői és színészi munka eré­nyeit emelték ki. A vendéglá­tók szinte kivétel nélkül azt hangsúlyozták, hogy ez a fel­fogás új megvilágításba he­lyezte nemzeti drámánkat, amely így shakespeare-i ma­gaslatokon közvetíti a szemé­lyes és közösségi konfliktus elválaszthatatlanságát, mély tragikumát. Az előadás spontán fogadta­tásából is erre lehetett követ­keztetni. Nemcsak a tapsok­ból derült ez ki, hanem abból is, hogy a közönség éppen a rendező által is kiemelt ré­szeket, a dráma expozícióját, Bánk és Tiborc kettősét, a IV. és V. felvonást hallgatta a leg­­nagyobb, a legfeszültebb ér­deklődéssel. A szünetben és az előadás után is ezekről a ki­emelkedő jelenetekről esett a legtöbb szó. Érdekes volt még megfigyelni, hogy mennyien beszéltek románul a szünet­ben a közönség körében, de azért tolmácskészülék nélkül is jól értették az előadás leg­főbb tendenciáit, miként ezt már Bukarestben is tapasztal­hattuk. De talán az előadás is jobb volt, mint néhány héttel ez­előtt a bemutatón, Budapes­ten. A színészek mintha most értették meg volna igazán, milyen felelősség nehezedik rájuk, amikor ezt a külsősé­gektől és szélsőségektől mén­, tes­tünk bánt tolmácsolják. Azok, akik most majd itthon megnézik az előadást, bizo­nyára nyertek azzal, hogy a vendégjáték után látják a produkciót; érettebb, erővona­laiban határozottabb, kiegyen­súlyozottabb Bánk bánt néz­hetnek. Minthogy a második estén Maróti Lajos drámája. Az utolsó utáni éjszaka is osztat­lan közönségsikert aratott, a társulat jó kedvűen, jó hangu­latban, tapsok, ünneplések és találkozások emlékével tért haza romániai vendégjátéká­ról. Ma az A Scinteia és a Románia Li­bera keddi számában elisme­rőleg ír a budapesti Nemzeti Színház bukaresti és kolozs­vári fellépéséről. Mindkét lap hangsúlyozta a Bánk bán és Az utolsó utáni éjszaka mű­vészi értékét és magas szintű előadását. ­ Kétnapos tanácskozás a magyar és a szovjet írószövetségek közös munkájáról Georgij Markon, a Szovjet­unió írószövetsége első titká­rának vezetésével szovjet író­delegáció érkezett Budapestre. Tagjai: Jurij Vercsenko, a szövetség titkára, Alekszandr Koszorukon, a szövetség kül­ügyi bizottságának elnöke, Iván Szalimon, a szövetség magyar referense, Tandik Aszkarov, Pavel Zagrebelnij ukrán drámaíró, valamint Gunar Priegye lett drámaíró. A magyar tárgyaló delegáció: Dobozy Imre, a Magyar Írók Szövetségének főtitkára, Garai Gábor főtitkárhelyettes, Fá­bián Zoltán és Garamvölgyi Károlyné titkár, valamint Molnár Géza, Illés Endre és Vas István, az írószövetség tit­kárságának tagjai. Szerdán megkezdődött az el­ső magyar—szovjet közös író­szövetségi titkársági ülés. Do­bozy Imre tájékoztatást adott az MSZMP XI. kongresszusá­nak eseményeiről, különös te­kintettel az írótársadalomra háruló feladatokra. Ezt köve­tően Georgij Markov tekin­tette át a két ország irodalmi kapcsolatainak, a két írószö­vetség közös munkájának fej­lődését. A kétnapos ülésen megvitatják a két szövetség előtt álló feladatokat, és szó lesz arról, hogy miképpen ke­rülhetnének az írók még kö­zelebb a dolgozó osztályok életéhez. A tanácskozáson két évre olyan feladatokat mun­kálnak ki, amelyek az ideoló­giai és a gyakorlati­­tevékeny­ség szempontjából egyaránt fontosak. Az év legjobb plakátjai Kiosztották Az év legjobb plakátjai címet szerda délelőtt a Fészek Klubban. A díj ki­fejezi a műfaj megbecsülését, egyben a Kulturális Miniszté­rium és a Magyar Hirdető ösztönzése is, elősegíteni, hogy minél több művészi értékű plakát jelenjék meg az utcán. Az idén a zsűri 478 plakátból válogatta ki a legjobbakat. A politikai plakátok közül Reich Károly Nemzetközi Gyermeknap című plakátját találták a legjobbnak, a keres­kedelmi plakátok közül Tóth József plakátját, a filmplaká­­tok közül Bakos István, a fotó­grafikai plakátok közül Finta József, a kulturális plakátok közül Benkő Sándor, a vegyes csoportban Fekete György, a biztosítási plakátok közül pe­dig Molnár Kálmán plakátját ítélték a legjobbnak. „Égig érő fa" címmel má­jus 4-én mutatja be új műso­rát a Tolcsvay-együttes az Egyetemi Színpadon. SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Állami Operahá 2: Hovanscsina (Főisk. béri. XIII. sor. 7.) (7) — Erkel Színház: A denevér (Ifj. béri. IX. sor. 4fj (fél 6) — Nemze­ti Színház: Bánk bán (Ifj. béri. II. sor. 6.) (7) — Madách Színház: Nyaralók (7) — Madách Kamara Színház: Elveszett paradicsom (7) — Vígszínház: Cseresnyéskert (7) — Pesti Színház: Bot és gitár (7) — Thália Színház: Történelem alulnézetben (7) — József Attila Színház: Hazatérés (1. béri. 4.) (7) — Fővárosi Operettszínház: Or­feusz az alvilágban (Komb. 3. béri. 7.) (7) — Vidám Színpad: Dollár­papa (fél 8) — Kamara Varieté: Pesti esti műsor (du. fél 6 és 8) — Fővárosi Nagycirkusz: Cirkuszok csillagai (fél 8) — Irodalmi Szín­pad: Eszmélet (du. 4); Egyperces novellák (Fáklya, 7); Puskin—Ma­­iakovszkoj-est (Korona, 7) — Hu­szonötödik Színház: Szerelmem, Elektra (fél 8) — Budapesti Gyer­­mekszínház: Csudakarikás (du. 3) — Állami Bábszínház: Gidaház az erdőszélen (de. 10); A manók ajándéka (du. 3) — Zeneakadémia: A Liszt F. Zeneműv. Főisk. Ze­nekara (vez.: Simon Albert, közr.: Bacher Mihály) (Mozart verseny­művek 1.) (fél 8). Csütörtök, 1975. április 24. Április 30-án avatják fel Veres Péter síremlékét Április 30-án, szerdán dél­előtt 11 órakor a Mező Imre úti temető művészparcellájá­ban felavatják Veres Péter síremlékét. Az emlékmű So­mogyi Árpád szobrászművész munkája. Avató beszédet Sőtér István akadémikus mond. Július 12-én kezdődik a budapesti szabadtéri évad A nyár közeledtével­ kiala­kultak a budapesti szabadtéri színpadok programjai. Katona Ferenc, a Szabadtéri Színpa­dok igazgatója elmondotta, hogy a margitszigeti színpa­don július 12-én az Állami Népi Együttes nyitja az éva­dot „Táncra-muzsikára” cí­mű folklór műsorával. Szere­pel a színpadon majd Ko­­bayashi Ken-Icsiro japán kar­mester vezényletével Puccini Pillangókisasszonya, Verdi Aidája, külföldi művészek fel­léptével. Augusztusban három alkalommal szerepel a Szige­ten az arhangelszki Népi Együttes. A Városmajori Színpadon az idén is Valentyin Katajev „Bolond vasárnap” című zenés művét játsszák. A Budai Park­­színpadon külföldi együttesek lépnek fel, de itt szerepel majd a győri Kisfaludy Színház is, az Edith Piafról szóló produk­ciójával. NAPLÓ • Április 24 | Az európai szocialista or­szágok kultúrakutató intéze­teinek vezetői kedden és szer­dán a budapesti Népművelési Intézetben megtárgyalták a közművelődés terén folytatan­dó tudományos kutatások kö­zös tematikáját, a vonatkozó információk cseréjét, közös kiadványok publikálását. ♦ ötvenedik, ünnepi előadását tartja ma este 7 órakor a „Fák­­lya’’-klubban az Irodalmi Szín­pad „Eszmélet” című műsora. A József Attila művét, emlékét idéző műsorban többek között Latinovits Zoltán, Keres Emil, Mensáros László működik köz­re.­ A század eleji magyar operett és daljáték megújítója, örökzöld, szép dallamok komponistája, Huszka Jenő ma száz éve született Szege­den. Csodagyerekként kezdte pá­lyafutását, de azoknak a ritka cso­dagyermekeknek a sorába tarto­zott, akik korán jelentkező tehetsé­güket életük végéig megőrzik. Amellett, hogy a zeneakadémián Hubay Jenő mesteriskolájának nö­vendéke volt, jogi doktorátust is szerzett. Jogtudományi tanulmá­nyainak egyetlen maradandó emlé­ke a 19 éves korában komponált, ma is népszerű jogászcsárdás, de a jogász professzoroknál mélyebb hatást tett rá másik mestere, az összhangzattan és zeneszerzés ta­nára, Koessler János. Zeneszerzői sikerei 1902-ben a Bob herceggel kezdődtek a Népszínházban. Kö­vetkező operettje, az Aranyvirág már új színházban, a Király Szín­házban került színre. Zenés darab­jai közül a legsikerültebb aligha­nem a Gül Bába, ez a népies hang­vételű kedves játék. De többi mű­ve is: a Lili bárónő, a Blária fő­hadnagy és a Szabadság, szerelem invenciózus, melódiagazdag, kép­zett és igényes muzsikusra vall. Huszka Jenő másfél évtizeddel ezelőtt, 85 évesen hunyt el. Sokáig tanúja lehetett operettjei, slágerré vált zeneszámai itthoni és külfödi, tengerentúli sikereinek is. Műveit a világnak számos zenés színpadán játsszák, egy-egy dallama gyakran csendül föl a külföldi rádiók adá­saiban. (g) ♦ Luis Echeverria mexikói el­nök kedden indítványozta, hogy az állam vegye át a filmgyártást a magánvállalko­zóktól, mivel azok főleg csak amerikai mintájú kalandfil­mek készítését szorgalmazzák. Az elnök rámutatott arra, hogy e filmek torzítva tükrözik az ország kulturális hagyomá­nyait. Echeverria felhívta a filmipar dolgozóit, hogy az igazi emberi értékekről, a mexikói forradalomról és az ország hőseiről készítsenek társadalomkritikát is tartal­mazó filmeket. Mint mondot­ta: szeretné, ha a filmipar összes ágazatát a már ma is működő állami filmgyártó vál­lalat egyesítené. •­* Az Alba Regia-napok során, május 4-én nyílik meg a szé­kesfehérvári István király Mú­zeumban a Népvándorláskori művészet Pannóniában című tárlat, amely a Pannóniában megjelenő első barbár népek tárgyi emlékeitől a IX. száza­di frank és szláv lakosság ha­gyatékáig mutatja be a kor művészetét.

Next