Magyar Nemzet, 1979. április (35. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-17 / 89. szám

. Szerda, 1979. április 18. Magyar Nemzet ­ Hol vannak a mezőgazdasági szakemberek? Nemzetközi trófeák a gyári vitrinben ..A termelés legfontosabb tényezője az alkotó ember, akinek képességétől, felké­szültségétől, szorgalmától függ elsősorban az, hogy a termelő­­eszközök hasznosítása mennyi­re szolgálja a társadalom ja­vát. Úgy gondolom, hogy az emberi felkészültség a jövő­ben még inkább meghatározza az egyre szűkülő erőforrások felhaszálásának hatékonysá­gát, az élelmiszer-termelés mi­nőségét, azt, hogy a kihívások­­ra milyen választ adjunk .. .” Dr. Romány Pál mezőgaz­dasági és élelmezésügyi mi­niszter szavai ezek, amelyek felhívják a figyelmet a me­zőgazdasági és élelmiszeripari termelés és irányítás szakem­ber-ellátottságára. A szakem­ber a termelés növelésének egyik leglényegesebb feltétele ugyanis. Sokat beszélünk a korszerű gépekről, a nagy ha­tóanyagú műtrágyákról és nö­vényvédő szerekről, de aki mindezeket irányítja, adagol­ja, az a hozzáértő ember. Foglalkozott ezzel az MSZMP Központi Bizottságának isme­retes március 15-i határozata, és megállapította, hogy a szakmai felkészülés a mező­­gazdaság eredményeiben is tükröződik. .,A mezőgazdaság korszerűsödésével a dolgozók szakképzettségének színvona­la jelentősen emelkedett, meg­változott a szakmai összetétel. A változó igényeknek meg­felelően azonban tervszerűbbé kell tenni a szakmunkáskép­zést és a továbbképzést.” És ehhez hozzátehetjük­ az elosztást. Mert e tekintetben van a legtöbb tennivaló. Agrármérnök, b íróasztalnál Főleg a kedvezőtlen adott­ságú termelőszövetkezetekben vannak szakembergondok. Vi­szont a város közelben sok egyetemet végzett mérnök vál­lal olyan munkakört, amelyet alacsonyabb iskolai végzett­séggel is be lehetne tölteni. Vonatkozik ez különösen Bu­dapestre. A legújabb felmé­rések szerint a főváros terü­letén az ezer hektárra jutó mezőgazdasági felsőfokú vég­zettségű szakemberek száma a termelőszövetkezetekben 26, az állami gazdaságokban 15. Ugyanakkor Baranyában a téeszekben csak két szakem­ber jut ezer hektár földre. Baranyában egyébként a leg­gyengébb a szakember-ellá­tottság, még Szabolcs megyé­ben is több mint három fel­sőfokú végzettségű szakember jut ezer hektárra. Budapest után a legtöbb szakember Ko­márom megyében dolgozik, háromszor annyi, mint Bara­nya megyében. Az állami gazdaságokban általában kétszer annyi a fel­sőfokon végzett szakemberek száma, mint a szövetkezetek­ben. Egyes megyékben még ennél is több, Baranya megyé­ben háromszor annyi szakem­bert foglalkoztatnak az álla­mi gazdaságok, mint a terme­lőszövetkezetek. Bács-Kiskun megyében 3,2 az ezer hektárra eső szakemberek száma a téeszekben, az állami gazda­ságokban viszont 8,5. Somogy megyében a szövetkezetek ezer hektárjára 3 szakember jut, az állami gazdaságokban 7,7. Ismét dr. Romány Pál mi­niszter legutóbbi sajtótájékoz­tatón elhangzott példáját idéz­zük: „Borsod megye encsi já­rásában a 26 termelőszövetke­zetben összesen 56 egyetemet végzett okleveles mérnök ta­lálható. A szakemberek mint­egy 45 százaléka nem a ter­melő vállalatoknál, hanem hivatalokban és különböző szolgáltató, irányító közpon­tokban dolgozik.” Kétségtelen: az irányító ap­parátusban, a szolgáltatásban is nagy szükség van jól kép­zett mezőgazdasági szakem­berre, sok fiatal végzőst el­szív az oktatás, de a kutatás szintén igényli az új generá­ció segítségét. Meg aztán a fiatalok nem szívesen mennek valahová „az isten háta mö­gé”, ahogy mondani szokás. Válogatnak a meghirdetett ál­lások között, s nem a terme­lést tartják elsősorban szem előtt, hanem saját kényelmü­ket. Ezzel mindenképpen szá­molniuk kell az illetékesek­nek. A fiatalok nem vállalják Ezekről a sürgősen megol­dásra váró gondokról beszél­getünk a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium­ban dr. Szabó Ferenccel, a munkaügyi és szociálpolitikai főosztály vezetőjével és dr. Biaes Péterrel, a szakoktatási és kutatási főosztály helyettes vezetőjével. — Érthető emberi tulajdon­ság, hogy a mostoha körülmé­nyeket nem vállalják szíve­sen, akkor sem, ha több az ilyen helyeken a fizetés — tá­jékoztat a munkaügyi főosz­tály vezetője. — A kedvezőt­len adottságú termelőszövet­kezeteknél a szakember kap lakásépítéshez segítséget, köl­csönt, autóvásárlást biztosíta­nak számára és a fizetése is 1500—2000 forinttal magasabb. Mégis kevés az ide jelentkező. Nagyon sok szakembert el­szívnak újabban a termelési rendszerek is, ahol jelenleg mintegy 1200 szakember dol­gozik. A termelésirányítás is egyre több szakembert igé­nyel. A főosztályvezető vélemé­nye szerint az utóbbi eszten­dőkben javult valamelyest a helyzet. A múlt esztendőben 549 agrár- és gépészmérnök végzett, s ezek közül csak 29-en h­elyezekedtek el Buda­pesten. A kertészmérnököknél rosszabb az arány, a Kerté­szeti­­Egyetemen­ végzett mér­nököknek a fele­ Budapesten talált munkaalkalmat. Hozzá kell ehhez tenni,, hogy Buda­pesten működnek az ország legnagyobb kertészetei. Bizonyos szemszögből nézve az elhelyezkedési arány még kedvezőnek is mondható. Az agráregyetemekre felvett hall­gatók 46 százaléka ugyanis budapesti. Azt is mondhatjuk tehát, hogy a budapestiek egy része is vidékre megy segíte­ni a mezőgazdasági termelést. Persze, így torz a kép, mert a gyakorlat azt mutatja, hogy aránytalanul sok mezőgazda­sági szakember dolgozik író­asztal mellett, él az aszfalton, menekül a vidék elől és igyek­szik magának olyan állást ,,ki­­bulizni”, amely a városhoz kö­ti. Olyan gondok ezek, amelyek megoldása sürgős intézkedé­seket követel. Milyen módon lehetne az eddiginél nagyobb számban a termelő munkába, a vidéki téeszekbe „csalogat­ni” a szakembereket? A pályakezdők irányítása Dr. Biacs Péter, a szakok­tatási és kutatási főosztály helyettes vezetőjének vélemé­nye szerint az aránytalanságo­kon helyes pályairányítással lehetne segíteni.­­ A megyéknek kellene megfelelő pályázatokkal előse­gíteni a szakemberek elhe­lyezkedését. Egy-egy vonzó, lakást is nyújtó állásra bizo­nyára többen pályáznának. De nem elegendő csak megnyerni az embereket, meg is kell tar­tani őket.. El kellene azt is ér­ni, hogy az egyetemekről ne egyenesen az íróasztalhoz ke­rüljenek a Végzős hallgatók, hanem előbb a termelést is­merjék meg. Olyan intézkedé­sekre lenne szükség, amely kötelezővé tenné a megyék mezőgazdasági osztályait, hogy szervezett keretek között fog­lalkozzanak a pályakezdők irányításával. Kifejtette: a nagyobb ter­melőszövetkezetek könnyeb­ben kapnak szakembert, ezért adhatnának kölcsön kisebb termelőszövetkéezeteknek egy­­­é­gy-,­­állattenyésztőt, agronó­­must vagy kertészt. Az állami gazdaságokban ez már beve­zetett­ gyakorlat. Ennek a meg­szervezése is a megyék mező­gazdasági osztályaira várna.­­ A másik lényeges kérdés az egyetemek és főiskolák élő kapcsolatának kiszélesítése a középiskolákkal. Gyakrabban meg kellene hívni a középiskolai tanárokat, és diáklátogatáso­kat is szervezni az egyeteme­ken. A főiskoláknak jobb a kapcsolata a szakközépisko­lákkal, de az egyetemeknek a gimnáziumokkal alig van szá­mottevő kontaktusuk, pedig el kellene érni, hogy már a gim­názium irányítsa a diákokat, akik erre hajlamosak, egy-egy mezőgazdasági szakra. A végzős hallgatók egy ki­sebb százaléka sosem érzett különösebb vonzódást a mező­­gazdasági termelés iránt, csak azért jelentkezett valamelyik agrártudományi karra, mert azt hitte, hogy ott könnyebben nyer felvételt. Az ilyeneket már a felvételinél ki kell szűr­ni, s velük szemben előnyben részesíteni azokat, akik hiva­tástudattal rendelkeznek.­­ Lényeges kérdés az ösz­töndíj. Az agrármérnöki karon a hallgatók 45 százaléka ösz­töndíjas, az erdőmérnökin 42 százaléka, míg a kertészmér­nökin csupán 20 százalék az ösztöndíjas hallgató. Az ösz­töndíjak számát emelni kel­lene, a szövetkezetek így biz­tosíthatnák a szakember-után­pótlást. Hazánkban évente 550 me­zőgazdasági- és gépészmérnök, 110 kertészmérnök, 40 tartós­ipari mérnök, 80 erdő- és fa­ipari mérnök és 80 állatorvos végez. A végzős üzemmér­nökök száma meghaladja az ezret. A probléma megoldása nem a képzés növelésében rejlik, hanem a helyes pályairányí­tásban, hogy a jó szakember a megfelelő helyre kerüljön a mezőgazdasági termelésben, ne ped­ig aktákat tologasson va­lamelyik fővárosi irodaház kopott íróasztalánál. Illés Sándor Az újságíró gyárlátogatásai alkalmával a bejárati csarno­kokban elhelyezett vitrinek­ben gyakran találkozik érde­kességekkel. így a hazai nem­zetközi vásárokon, szakkiállí­tásokon elnyert serlegekkel, díjakkal, dicsérő oklevelekkel. Amióta a Magyar Hajó- és Darugyárban jártam, a gyári vitrin két új nemzetközi elis­meréssel gyarapodott. Tavaly Máltában elnyerte a „Phoeni­cia” díjat, ez­ év márciusában pedig Párizsban az „Interna­tional Award to Export” díj­jal tüntették ki a vállalatot.. Ennek az utóbbi díjnak a ki­osztására évente egy alkalom­mal valamelyik európai város­ban, egy alkalommal pedig az amerikai kontinensen kerül sor. Évente összesen húsz ilyen kitüntetést adnak azok­nak a gyáraknak, cégeknek, amelyek a nemzetközi szállí­tásokban, az ex­port növelésé­ben kiemelkedő munkát vé­geznek. Rugalmas alkalmaskodás A máltai és a párizsi trófea Széchenyi István levelének fényképes másolata mellett helyezkedik el. Széchenyi 1835. július 3-án keltezett levelében a magyar nádort arra kéri, engedélyezze az Óbudai szige­ten hajógyár létesítését. Ek­kor kezdődött hazánkban a ha­jóépítés, majd néhány évvel később, 1844-ben a darugyár­tás. Hat esztendő múlva érkezik el a Magyar Hajó- és Daru­gyár legrégibb, az óbudai ha­jógyártó egységének százötven éves jubileumához. A nagy­­vállalat, amely budapesti és vidéki gyáraiban 9000 dolgo­zót foglalkoztat, sok hazai és nemzetközi elismerést szerzett. Gyártmányszerkezete a világ­­piac mindenkori követelmé­nyeinek megfelelően változik. A vevők igényeihez való ru­galmas alkalmazkodást jelen­tős mértékben könnyíti az a körülmény, hogy önállóan ex­portálja termékeit, így válik lehetővé, hogy a gyár külke­reskedelmi szakembereinek felkészültsége alapján a válla­lati­ -,tervezőirodákban egyre újabb és­ korszerűbb terméke­ket tervezzenek, és ezeket a gyárakban, a műhelyekben nagy értékű termelési tapaszta­latok alapján valósítják meg. A magyar portál- és úszó­daruk, tolóhajók, folyami ha­jók a világ nagy kikötőiben is megtalálhatók. A Ganz már­kának jó a híre. A magyar da­rugyártás a felszabadulás után indult hatalmas arányú fejlő­désnek,­ elsőként a Szovjet­unióból érkeztek rendelések olyan nagy sorozatokra, ame­lyek világviszonylatban is rit­kák. Így például az öt tonna teherbírású alaptípusból és korszerűsített változataiból há­rom évtized alatt kétezer egy­séget gyártottak. Harcsa Imre termelési igaz­gató — negyedszázada dolgo­­zik a gyárban — a Magyar Nemzet munkatársának el­mondta: az­ idén Argentínával húsz kikötői daru szállítására írtak alá szerződést, Gháná­nak négy kikötői darut szállí­tanak. Számolnak újabb üz­letkötésekkel is. Líbiával elő­rehaladott tárgyalások folynak 21 port-­feláru szállításáról. A különböző típusú daruk mellett a konténer is keresett termék. Az amerikai SEA ke­reskedelmi­ szállítási cég eb­ben az évben is nagy mennyi­ségű konténert rendelt. A kon­­téner-licencet 1968-ban vették meg az IWT nyugatnémet cég­től és a szigorú nemzetközi szabványok előírásaihoz iga­zodnak, így védik a Ganz márkanevet. Előretekintés Már a hatodik ötéves terv gyártási programja is kiala­kult, a rendelések birtokában nyugodtan tervezhetnek és gyárthatnak. Változatlanul feladatának tekinti a gyár az erőművi ka­zánok előállítását. Eddig a Transelektro Magyar Villa­mossági Külkereskedelmi Vál­lalat útján Görögországnak két kazánt adtak el. Törökország­nak pedig hármat. Olyan tí­pusokat alakítottak ki, ame­lyekben a legalacsonyabb ka­­lóriájú szeneket leh­et eltüzel­ni. A nemzetközi piacon éles verseny fogzik egy-egy szerző­dés elnyeréséért, és ebben a Moevar Fialó­ és Darugyár megállja a helvét korszerű ter­mékeivel. Gyakori szereplője a gyár a különböző nemzetkö­zi kiállításoknak, szakvásárok­nak. Az idén Irakban, Kuvait­­ban, Algírban, Indiában jelen­nek meg. A nyáron részt vesz­nek a hamburgi IVA nemzet­közi közlekedési kiállításon és az Amszterdamban rendezen­dő EUROPORT kikötői beren­­dezések­ kiiállításon. E­gymilliárd Biztatóan ítélik meg a gyár­ban a jövőt. Az elmúlt évek­ben a termékszerkezetet gyor­san megújították, abbahagyták a gazdaságtalan hajótípusok előállítását és minden erőt a Nem kis gond évente száz­ezrek számára megteremteni az üdülés első számú feltéte­lét, a jól karbantartott, ké­nyelmes üdülőépületeket, gyógyüdülőket. Márpedig a SZOT műszaki főosztályának, amely mindössze tizenöt ta­got számlál, az új üdülőházak tervezése, létesítése és beren­dezése a feladata, egészen „kulcsátadásig”, vagyis az el­ső üdülőcsoport fogadásáig. Ami nincs a borítékban Szegő Pállal, a műszaki fő­osztály vezetőjével beszélge­tünk az örömökről, gondok­ról, amelyekkel munkájuk so­rán találkoznak. Különösen sokat foglalkoztatja a SZOT műszaki osztályát éppúgy, mint az egész apparátust, a családos üdültetés, amely ma még messze alatta, marad le­hetőségekben a felmerülő igé­nyeknek.­­ Négyszáz üdülőházra van gondunk és számuk évről év­re örvendetesen szaporodik. Árnyoldala is van munkánk­nak: a szinten tártás, felújí­tás miatt évente mintegy há­rom-négyszáz férőhelyet kell kikapcsolnunk, átmeneti időre. Az üdülők fenntartására­ és újabbak építésére, valamint a gyógyüdülők üzemeltetésére sok százmillió forintot fordí­tunk, ami „nincs benne a bo­rítékban". Négyszáz fős saját kipróbált építőgárdával ren­delkezünk, az ő munkájuktól függ egy-egy üdülő állapota. Ők végezték el a lillafüredi rekonstrukciót, kitűnő minő­ségben és rájuk támaszkodunk a gyermekes családok számá­ra az idén tovább gyarapodó, igen kedvelt bungalók építé­sében is.­­ A legfontosabb témánk a családos és a gyógy­üdülte­tés: igen nagy erőfeszítéseket teszünk, hogy — a lehetőség­hez képest — ezt a két üdü­lési formát fejlesszük. Minden év gyermekév — Néhány példát kérünk ennek illusztrálására. — Ebben az ötéves tervben került átadásra két gyógy­üdülőnk — egyenként három­száz férőhellyel — Bükfürdőn és Hajdúszoboszlón. Iskolaszü­netben ezeket is családi üdül­tetésre használják fel, mert nálunk minden év gyermek­évnek számít, és úgy segítünk a gondokon, ahogyan tudunk. A Balaton-környéken és a Bakonyban, így például Zir­­cen, Bakon­ybélen, valamint Boglárlellén, Almádiban, Cso­pakon. Szántódon önálló kis faházakat építettünk, hangu­latos, telepes megoldással, amelyek segítségével turnu­sonként ezer férőhellyel több beutalt élvezheti a csodálatos környezet és a pihenés örö­meit. Ezernyolcszáz gyesen le­vő kismamának van lehetősé­ge, hogy kicsinyével együtt üdüljön. Szántódon és az Ezüstparton épül még egy­­egy négyszáz férőhelyes csa­ládi üdülő. Szilvásváradon pe­dig egy százötven személyes; ezek folyamatosan kerülnek átadásra. Jelenleg harminc­négy családos üdülőben éven­te­­52 ezer gyerek üdülhet a szüleivel együtt. Sajnos, több­re nem futja, pedig az igé­nyek messze túlnőtték ezt­ a számot, de kielégítésükre rö­vid távon nem gondolhatunk. — Hogyan alakul a gyógy­­üdültetés? Kelendő, jó áron értékesíthe­tő termékek előállítására kon­centráltak. Az elmúlt évben hagyták jóvá az új fejlesztési programot. Az első ütemben hatszázmilliót fordítanak a rekonstrukcióra, ennek ered­ménye a következő tervidő­szakban mutatkozik. Azonos létszámmal 40—45 százalékkal tudják emelni a termelést. Saját alapból és bankhitel­ből egymilliárd forintot, fordí­tanak a rekonstrukcióra, amely 1984—1985-ben fejező­dik be. A fejlesztési alap dön­tő hányadát gépbeszerzésekre fordítják. Víg István — Több helyen építünk sza­natóriumokat és gyógyüdülő­ket. Hévízen háromszáz ágyas szanatóriumot, Gyulán, a Cse­pel Művekkel közösen, Hévi­zen a Postás Szakszervezettel, Zalakaroson több vállalattal karöltve ugyancsak a gyakor­latban már jól bevált három­száz ágyas gyógyüdülőt, ter­mészetesen mindenütt a he­lyi adottságok és lehetőségek figyelembevételével. A most­épülő gyógyhelyek elkészülte után harmincezerrel több gyógyulásra váró vendéget fo­gadhatnak majd a mainál. Gazdagok vagyunk gyógyvi­zekben , gyógyüdülőink telepí­tése országszerte annak figye­lembevételével folyik, hogyan tudjuk minél hatékonyabban felhasználni, alkalmazni az ás­ványi sókban és más gyógy­­tényezőkben gazdag hőforrá­sainkat. Igen sok a mozgás­­szervi beteg s ez mindinkább sietteti a gyógyüdülők létesí­tését. A jövő üdülője — Hogyan képzeli el a jö­vő üdülőjét? — Nem könnyű rá vála­szolni, bár terveinkben, ha néha még kissé bátortalanul is, de megpróbáljuk kialakí­tani a jövő üdülőtípusát. Leg­­fontosabb a környezet kivá­lasztása, a természeti adott­ságok figyelembevétele. A la­kótelepi, a szorosan egybe­épített házak, a városi élet­forma után az erdő vagy víz melletti, esetleg hegyes vidé­ken épülő üdülőházakban va­ló pihenés egyben környezeti gyógytényezőként is szolgál. A hazai előregyártás keretein belül igyekszünk különböző üdülőháztípusokat kifejleszte­ni, az eddiginél oldottabb és esztétikusabb megoldások al­kalmazásával. A jelenleg üze­melő üdülőszállók közül a mai követelményeknek talán leg­jobban a soproni KPVDSZ fe­lel meg. Szeretnénk még több hasonlót építeni. Emellett vi­lágszerte kedvelt üdülési for­ma az önálló kis faház, min­den kényelemmel felszerelve, közel a természethez, mint a kempingezés kulturáltabb for­mája. Az idén csaknem 380 ezren vehetik igénybe a SZOT- beutalást, ezt a nem kis szá­mot évről évre növelni sze­retnénk — –fejezte be infor­mációját Szegő Pál főosztály­­vezető. Fehér Rózsa 380 ezer SZOT-beutaló Bungalóktól a gyógyszanatóriumokig Milyen munkára nem kell építési engedély Az V. kerületi tanács mű­szaki osztálya tájékoztatta a végrehajtó bizottságot az egy­szerűsített építési engedélye­­zési eljárás eddigi tapasztala­tairól. Tudvalevő, hogy az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium nemrégen módo­sította az építési engedély alapján végezhető munkák körét. Ennek megfelelően ko­rábban engedélyhez kötött­­ munkák közül több, azelőtt engedélyköteles munkára nem kell építési engedély. Ilyenek például az épületek homlokzatának és tetőzetének felújítása, a lakások belső át­alakítása, komfortosítása, ha a lakás alapterülete vagy a szo­bák száma nem változik. Nem kell engedélyt kérni a közin­tézmények címtábláinak és a közüzemek jelzőtábláinak el­helyezésére.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék