Magyar Nemzet, 1979. december (35. évfolyam, 281-304. szám)

1979-12-01 / 281. szám

2 A szenátus hadügyi bizottságában „Lélektani hadviselés” a SALT ratifikálása ellen Washingtonból -jeleníti az AP. Az amerikai szenátus hadügyi bizottsága „lélektani hadviselést” folytat a SALT—2 szerződés ratifikálása ellen. Amint azt a szerződést ellenző egyik szenátor munkatársa kiszivárogtatta, a hadügyi bizottság készülő és a jövő héten szavazásra kerülő jelentése szerint a SALT-2 szerződés „egyenlőtlen, ellenőrizhetetlen és nem szolgálja az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdekeit”. E forrás szerint a hadügyi bizottság 11,5, vagy még ennél is nagyobb arányú többséggel fogja elutasítani a hadászati fegyverek korlátozásáról szóló szovjet—amerikai szerződést. A Fehér Házhoz közel álló körök szerint ugyan továbbra is jók a szerződés ratifikálásának esélyei, de egyelőre sem ellenzői, sem támogatói nem rendelkeznek a ratifikációs vitát eldöntő többséggel. Sam Nunn demokrata párti szenátor, a szerződés egyik ellenfele, attól tette függővé ... igen”-szavazatát a ratifikációs vitában, hogy azelkövetkező néhány esztendőben évente 5 százalékkal emelik a hadügyi költségvetés összegét. Frank Moore, Carter elnök tanácsadója szerint kicsi a valószínűsége, hogy a SALTO 2 szerződés még az idén a szenátus elé kerül. MccGovern szenátor javaslata : A NATO-csúcs ne döntsön végérvényesen az eurorakétákról Washingtonból jelenti az AFP. George McGovern szenátor az újonnan előléptetett amerikai tábornokok előtt Washingtonban kijelentette, hogy az úgynevezett eurorakéták Nyugat-Európába történő telepítésének van alternatívája, a fegyverzeti korlátozás, tárgyalások révén. Javasolta a NATO-nak, hogy legfeljebb feltételes döntést hozzon és kísérelje meg a tárgyalásokat a hadszíntéri nukleáris erők csökkentéséről. „Az európai korlátlan nukleáris fegyverkezési versenyből szövetségeseinknek katonailag semmiféle előnye nem származik” — hangoztatta a szenátor. A továbbiakban kifejtette, hogy véleménye szerint az Egyesült Államok európai szövetségesei számára a legjobb megoldás az „eurorakétákikral” kapcsolatos döntés hat hónappal történő elhalasztása, és a nukleáris hadszárttéri fegyverek befagyasztására vonatkozó szovjet javaslatok vizsgálata teréne. A szenátor — utalva arra, hogy a NATO miniszteri tanácsa december 12-án dönt ebben a kérdésben és a döntéshozatal elhalasztása, ahogyan Dánia javasolta, már későn végső fokon olyan döntést indítványozott, amelynekvégrehajtása a Szovjetunió által is szorgalmazott tárgyalások kimenetelétől függne. Egy esetleges alternatív döntés céljáról elmondta, hogy „ennek kellene egyértelművé tennie: a rakéták rendszerbeállítására csak az esetben kerül sor, ha a fegyverzetkorlátozás nem sikerül”. „Mielőtt visszafordíthatatlanul kötelezettséget vállalnánk egy rakétarendszerbe való állítás konkrét kérdésében, meg kell kísérelni, hogy tárgyaljunk a jelentős katonai és politikai tartalommal bíró korlátozásokról” — hangoztatta a szenátor. Az amerikai pénzügyminiszter sajtóértekezlete közel-keleti körútjáról Linntonból jelent** az AP. Whitam Miller amerikai pénzügyminiszterhárom arab országban — Szaúd-Arábiában, az Egyesült Arab Emírségekben és Kuvaitiban — teszt körútja és rövid londoni megállója után kiderült, hogy csak részben sikerült elérnie kettős célját — azaz az Egyesült Államokba irányuló kőolajszállítmányok változatlan mennyiségben való fenntartását, valamint — az iráni követelések befagyasztása után — az OPEC dolárrmiliárdjai beruházóinak és a nemzetközi pénzügyi körök aggodalmának lecsillapítását. Hazatérőben, Londonban tartott sajtóértekezletén nyilvánvalóvá vált, hogy nemcsak az OPEC-s beruházókat, hanem a nemzetközi pénzügyi és bankköröket is meg kellett nyugtatnia az iráni javak amerikai bankóiéban történt befagyasztása „kivételes” jellegéről, amelyre csak a ,,rendkívüli körülmények miatt” kerül sor. Az olajdollárokban ugyancsak alaposan érdekelt nemzetközi pénzügyi körök — arab kollégáikhoz hasonlóan — az amerikai döntés precedensteremtő jellege miatt aggódnak. Miller Londonban az arab reagálásokról csak annyit tudott mondani, hogy magyarázó körútja után „az arab beruházók most már jobban megértik, milyen okok vezették az Egyesült Államokat erre a döntésre”. Ami az Egyesült Államokba irányuló olajszállítmányokat illeti, Miller a jelek szerint nem kapott egyértelmű választ egyik országban sem. „,az a benyomásom, hogy a közel-keleti olajtermelők nem csökkentik majd a szállítmányaikat, ha az Egyesült Államok az Iránban fogva tartott túszok kiszabadítása érdekében az erő alkalmazásához folyamodna” — jelentette ki. E megjegyzéséből úgy tűnhet, hogy Miller egyben puhatolózott az arab olajtermelőknél egy Irániban történő amerikai fegyveres beavatkozás nyomán várhatóreagálásukról. Az Egyesült Arab Emírségek után Venezuela is csökkenti olajtermelését Abu Dhabiból jelenti a UPI. Venezuela 1980. január 1-től 6,4 százalékkal, napi 150 ezer hordóval csökkenti olajtermelését — jelentette be Umberto Calderon Berti venezuelai olajipari és bányaügyi miniszter. A WAM emirátusi hírügynökségnek adott nyilatkozatában a miniszter tagadta, hogy az intézkedésnek politikai indítéka lenne, szerinte az csak Venezuela takarékossági programjának része. (Venezuela a világ egyik legnagyobb olajszállítója: napi 2,35 millió hordónyi termeléséből 2 millió hordót exportál.) A venezuelai bejelentés előtt két nappal közölte az Egyesült Arab Emírségek, hogy január 1-től körülbelül 5 százalékkal csökkenti olajtermelését, „pusztán gazdasági okokból”. Hasonló bejelentést tett Algéria és Líbia, megfigyelők szerint a termelés mérséklése várható Kuvait és Irak részéről is. Vasárnap időközi parlamenti választásokat tartanak Portugáliában Lisszabonból jelenti az MTI. Befejeződtek a vasárnapi időközi parlamenti választások hivatalos előkészületei is. Kiszállították az urnákat és a szavazólapokat a választókörzetekbe és megnyílt a választás sajtóközpontja is, ahova izonnal közvetítik majd a beérkező eredményeket az igazi fülyi minisztérium számítóközpontjából. A baloldali pártok körében nagy felháborodást váltott ki, hogy az O Tempo című jobboldali hetilap — nyíltan megsértve a választási törvényt — nyilvánosságra hozta a spanyol kormánypárt, a Demokratikus Centrum Unió által készített közvélemény-kutatás eredményét. Ez a közvélemény-kutatás azt állítja, hogy a jobboldali demokratikus szövetség elnyeri a szavazatok 46 százalékát. Magyar Nemzet Hajnalba nyúló vita A britek ragaszkodnak „tagdíjak*’ csökkentéséhez Az EGK februárban újra tárgyalja a témát Dublinből jelenti az MTI. Az Európai Gazdasági Közösség dublini csúcsértekezletén nem jött létre konkrét megegyezés annak a brit követelésnek a kérdésében, hogy egymillió font sterlinggel csökkentsék London hozzájárulását az 1980. évi közös piaci költségvetéshez. Pénteken az állam- és kormányfők az utolsó percig azon fáradoztak, hogy olyan megoldást találjanak, amellyel elkerülhetik a „válság” szó kimondását a Közös Piacban. Az utolsó pillanatban végül is olyan megállapodásra jutottak, hogy a brit követelést újból megvizsgálják és a jövő évi csúcsértekezleten tárgyalják meg ismét. A jövő évben az olaszok veszik át a Közös Piac soros elnöki tisztét, és úgy határoztak, hogy az újabb csúcsértekezletre már februárban sor kerül. A most véget ért csúcsértekezlet mindenesetre kimondta, hogy a brit követelést csak a közös piaci erőforrások keretében lehet megoldani, tehát a nyolc másik tagállam nem járult hozzá ahhoz, hogy az eddiginél többet fizessenek be az EGK pénztárába és ezzel könnyítsenek Nagy-Britannia terhein. Az állam- és kormányfők csütörtök esti plenáris ülésükön két órán át, majd a vendéglátó Jack Lynch ír miniszterelnök vacsoráján pénteken hajnali egy óráig vitatkoztak a brit miniszterasszonnyal. Margaret Thatcher ismételten hangoztatta ugyan, hogy nem akar válságot kirobbantani az EGK-ban, de nem tágított attól, hogy egymilliárd font sterlinggel csökkentsék London hozzájárulását a költségvetéshez. Kijelentette: hajlandó elfogadni az Európai Közösségek Bizottságának azt a javaslatát, amely 350 millió fonttal csökkentené a brit költségvetési kvótát, de hozzáfűzte: további 660 millió fontot kér a Közös Piactól a brit mezőgazdaság, szénbányászat és a közlekedés korszerűsítésére. Helmut Schrmidt nyugatnémet kancellár meglehetősen élesen válaszolt Thatcher aszszonynak. Megkérdezte, honnan vegyék a pénzt a brit követelés teljesítésére, amikor más közös piaci tagállamoknak is rengeteg gondjuk van szénbányászatuk fejlesztésével és hogyan fektethetnének be óriási összegeket a brit mezőgazdaság korszerűsítésébe, amikor éppen arról van szó, hogy csökkenteni kell a mezőgazdaságot támogató öszszes közös piaci kiadásokat. A többi tagállam küldöttei arra hivatkozhattak, hogy London nem túlságosan készségesen segíti az EGK-t, amikor például állandóan emeli az Északi-tengerből kitermelt olaj árát és nem biztosít elsőbbséget a vásárlók között közös piaci partnereinek. Azt is sérelmezték, hogy London megtiltja a halászatot a többieknek, olyan tengeri területeken, amelyek voltaképpen közös piaci vizeknek számítanának. Ami a külpolitikai kérdéseket illeti, a csúcsértekezlet két kérdéssel foglalkozott: az iráni kérdésben nyilatkozatot tettek közzé. Ebben hangoztatják, hogy a diplomáciai miszsziókat minden államnak meg kell védenie, aki megsérti a diplomáciai képviseletek jogállását és túszokat szed azért, hogy más kormányokra nyomást gyakorolhasson, az helytelenül jár el, az ilyen eljárás elfogadhatatlan. Minden kormánynak kötelessége, hogy határozottan szembehelyezkedjék a nemzetközi jog ilyen megsértésével. „Az EGK tiszteletben tartja Irán függetlenségét és szuverenitását, de elvárja, hogy Irán is betartsa a nemzetközi jog alapvető normáit” — szögezi le a nyilatkozat. A kambodzsai határozat felszólítja a világot, hogy segítsék „a kambodzsai menekülteket”. Ohira Pekingbe készül Tokióból jelenti az MTI. Ohira Maszajosi miniszterelnök december elejei hivatalos pekingi látogatása előtt a kormányzó japán Liberális Demokrata Párt politikai és gazdasági köreiben vita kezdődött a jimán—kínai gazdasági együttműködés tervezett nagyarányú bővítésének Japánra háruló következményeire. Tokióban már bejelentették ugyanis, hogy Ohira jelentős összegű hitelt szándékozik felajánlani pekingi házigazdáinak a kínai korszerűsítési programok támogatása céljából. A kölcsön pontos nagyságrendjét még nem véglegesítették. Az LDP végrehajtó tanácsainak, valamint ázsiai ügyekkel foglalkozó bizottságának ülésén több befolyásos konzervatív képviselő felszólította a kormányfőt, hogy a kabinet ne hozzon elhamarkodott döntést Kína gazdasági támogatásáról. E törvényhozókat elsősorban az a körülmény aggasztja — s nyugtalanságuknak hangot is adtak a választmányi összejöveteleken —, hogy a kínai modernizáláshoz való japán hozzájárulás óhatatlanul Peking katonai potenciáljának erősítését is szolgálja, holott Japán hivatalosan kinyilvánította, hogy tartózkodik a Kínával való katonai együttműködéstől. A miniszterelnököt intették attól is, hogy a szigetország a mind jobban kibontakozó kínai orientációja nemcsak a délkelet-ázsiai országokhoz, hanem a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatok fejlesztését is hátrányosan befolyásolhatja. Ezért követelték, hogy Ohira részletesen tájékoztassa őket a látogatás előkészületeiről, valamint a pekingi tárgyalások valamennyi mozzanatáról. A tokiói sajtó szintén felhívja a figyelmet arra, hogy a Vietnamot ismét „büntetőhadjárattal” fenyegető Kína korlátlan gazdasági segélyezése nem maradhat kedvezőtlen diplomáciai következmények nélkül Japánra nézve, kiváltképpen nem az érvényben levőnek tekintett „minden irányú és békés japánkülpolitika” nemzetközi hitele szempontjából. A Mainicsi Simbun kommentárjában megállapítja, hogy Tokió bármennyire hasznosnak véli a japán—kínai kooperációt gazdasági vonatkozásban, semmiképpen nem tévesztheti szem elől az ázsiai térség általános békéjét. A külpolitika hírei O (New York, MTI) Az ENSZ-közgyűlés gyarmati kérdésekkel foglalkozó, 4. számú bizottságának ülésén a rhodesiai kérdés általános vitájában felszólalt Hadas László, a magyar küldöttség tagja. O (Washington, MTI) Az amerikai kormány leállítja a chilei rendszernek nyújtott katonai és gazdasági támogatást, mert az nem ad ki három terroristát. A chilei titkosszolgálat ügynökei 1976-ban Washingtonban meggyilkolták Orlando Leteliert, az Allendekormány egykori külügyminiszterét és egy (amerikai) munkatársát. Az Egyesült Államok hiába kérte a három chilei felelős kiadatását, s azokat országukban sem vonják felelősségre. O (Moszkva, TASZSZ) Moszkvában plenáris ülést tartott a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság kormányküldöttsége. * O (Vatikánváros, UPI) Háromnapos törökországi látogatásának befejeztével pénteken a koraesti órákban visszaérkezett Rómába II. János Pál pápa. (Madrid, AFP) A spanyol parlament 298 szavazattal 8 ellenében, 11 tartózkodás mellett, jóváhagyta a Baszkföld és Katalónia tartományi önkormányzati jogkörét biztosító alapokmányokat. Ezzel életbe lépett a két országrész önkormányzatáról szóló törvény. (Tajpej, AP) Egy évi próbaüzemelés után megkezdte teljes üzemelését Tajvan első atomerőműve. –Szombat, 1989. december 1. Útköző világok A tanácskozások, az összejövetelek, az értekezletek korát éljük. Ha néhány évszázad múltán buzgó statisztikusok kíváncsiak lennének arra, hogy vajon mikor üléseztek és gyűléseztek a legtöbbet, elképzelhető, hogy századunk utolsó évtizedei vinnék el a pálmát. S ha már mindig, mindenki eszmét és gondolatot cserél — ha cserél —, miért éppen a nyugati liberálisok maradnának ki e sorból. Pedig a napjuk igazán régen leáldozott már, a polgári demokráciák túlnyomó többségében e pártok rendszerint a törpék közé tartoznak. Hol van már a liberálisok régi dicsősége Nagy- Britanniában, s David Steel csoportjához hasonlóan a nyugatnémet parlamentben is a két nagy politikai erő közé ékelődnek a Rajna-partján egyébként szabaddemokratáknak nevezett liberálisok. De pillantsunk bár Itáliára, vagy jó néhány északi országra, s nagy múltú politikai mozgalom hívei igencsak megcsappantak, s számuk különösen kevésnek tűnik a megizmosodott szociáldemokratákhoz, illetve a sokfelé ágazó konzervatív és „keresztény” pártokhoz viszonyítva. Megfogyatkozott sereg A megfogyatkozott sereg képviselői ezúttal Ottawában gyűltek össze, hogy megvitassák maguk között, mit érnek manapság a régi harci erények, a liberális zászlókra valaha nagy betűkkel fölírt jelszavak az egyén jogairól, az individuum mozgásszabadságáról, a társadalmi igazságosságról. Túlzottan nagy figyelmet még magában a mozgalomban sem keltett a tanácskozás, amit ékesen bizonyít, hogy a liberálisok világuniójának kanadai értekezletétől távol maradt e pártszínek egyik legnevesebb képviselője, Denscher nyugatnémet külügyminiszter. S ha villanásnyi időre mégis elidőzünk a kanadai találkozónál, akkor egy okunk van erre: a megbeszéléseken elsősorban a harmadik világra, az úgynevezett Észak—Dél párbeszédre összpontosítottak, s a liberálisok úgy fogalmazták meg egyik fő gondjukat, hogy szeretnének minél több hívet szerezni a fejlődő államokban. Furcsának látszik ez az igény, és teljes joggal, minthogy túl nagy esélyük nincs arra, hogy sok sikert arassanak a politikai és a gazdasági függetlenség különböző szakaszaihoz eljutott államokban. Az ázsiai földrész jó néhány országának lakói — ezt kénytelenek voltak elismerni az ottawai eszmecseréken — mit sem törődnek a régi és talán nem is mindig elavult eszmékkel, hiszen számukra anyagi, elemi igényeik kielégítése a döntő, s az ember méltóságáról elhangzó kijelentések az éhezők számára többnyire üres szólamok maradnak. Nem egészen ugyanez a helyzet Latin-Amerikában, ahol a jobb anyagi feltételek és a katonai diktatúra keretei között esetleg nagyobb tér nyílik a liberális elgondolások népszerűsítésére. Az igazi kérdés mégsem az, hogy egyik vagy másik földrészen milyen esélyei vannak a mozgalomnak, a részletek csupán az ottawai tanácskozás résztvevőit érdekelhetik; a külső megfigyelő inkább azon tűnődik el, hogy e kicsiny és delelőjén nyilván már túljutott politikai áramlat mekkora energiát fordít arra, hogy közelíteni próbáljon a harmadik világhoz, elemezni, értékelni igyekezzék az ott lezajló eseményeket. Különböző kultúrák Messze túlmutat a liberálisok házi ügyein a kanadai tanácskozás. Immár szinte kényszerítő erővel követeli a széles értelemben vett nyugati világtól napjaink viharos eseménysorozata, hogy értébben próbálja elemezni a fejlődő országok jelenségeit. Nem csodálkozhatunk azon, hogy ezekben a hetekben több olyan könyv látott napvilágot, amely az iszlám szerepével foglalkozik. Egy svájci nemzetközi jogász, Marcel A. Boisard tanulmányában azt fejtegeti, hogy a ma érvényes nemzetközi jog túlnyomórészt az úgynevezett fejlett világ szellemi terméke és az utóbbi időben kísérlik meg, hogy e normákat, szabályokat széleskörűen kiterjesszék. A probléma abban van, hogy különböző civilizációk és kultúrák léteznek az egymástól igen nagy mértékben függő államok világában. A kolonializmus korában — ismeri el a svájci tudós — a mai fejlődő országok többsége alávetettje volt a gyarmattartóknak, manapság viszont minden téren „felnőttek” kívánnak lenni, s beleszólást igényelnek a létfontosságú ügyek intézésébe. A svájci szakértő úgy vélekedik, hogy a politikai függetlenség még sok mindent nem tisztázott, többek között az iszlám jog terén sem; a szerző szerint a „mohamedán társadalom” inkább rögtönöz, semmint racionális módon közelít a problémák megoldásához, részt vesz a mai ideológiák találkozóján, de gyakran szenvedélyesen vagy keserűen, lelkesen vagy erőszakosan reagál. Ebből is fakad, hogy a kölcsönös alkalmazkodást, az egymás értékeinek és normáinak tiszteletét követelő világunkban az ellentétek olyan hirtelen törnek a felszínre, hogy a kívülállók és az érdekeltek szinte csak felszisszenni tudnak: hát ilyen is létezik? Változó áramlatok A mély rétegekbe világít a szaúdi nagymecset ellen intézett támadás. Okkal-joggal feltételezhetjük, hogy Khaled király rendszere éppenséggel nem tartozik a Koránt, a mohamedán vallást elhanyagoló politikai rezsimek közé. Ha a beszámolóknak hinni lehet, mégis léteznek olyanok, akik „még hívőbbnek” tartják magukat és, persze, arra hivatkoznak — ez sem ismeretlen a történelemben —, hogy ők az „igazi” letéteményesek, az eszme „hű őrzői”. Nem pedig a királyi rendszer, amely „eltávolodott az ősi vallási hagyományoktól” — állítják, s a szemrehányás elgondolkoztató, milyen magabiztosan tudják mindig, tudták most a mecsetfoglalók, hogy ők az „igaziak !” Ez az irányzat föltehetően mereven ortodox alapról támadja a rugalmasnak éppen nem feltétlenül mondható szaúdi rendszert, de léteznek az iszlám keretein belül olyan eszmei áramlatok, amelyek reformokat helyeznek kilátásba. Egy indiai születésű újságíró, G. H. Jansen könyvében arról írt, hogy Iránban egy „elnyugatosodott uralkodót” és uralmát miként söpörte el a hajlíthatatlan vallási hierarchia és az iszlám reformizmus. A kettősségből azonban — legalábbis a könyvet idéző Neue Zürcher Zeitung vezércikkírója szerint — Bazargan lemondása után csupán az először említett irányzat maradt. S itt a szellemi látóhatár nem terjed túl a hagyományos mecseten — így látja az elemző, hozzátéve, hogy a kérlelhetetlenség azért sem tesz jó szolgálatot, mert voltaképpen erősíti az iszlámról kétségkívül meglevő nyugati előítéleteket. Jansen megértést tanúsít az érzelmi reakciók eredete iránt, de nyomában az említett újság azt a kérdést teszi föl, hogy vajon a mai világ létkérdései megválaszolhatók-e csupán a Harun al-Rasid idejéből származó formulákkal. Ezekben a napokban és hetekben nem az elvont fejtegetésekre figyelnek a nyugati országokban, de a Teheránban zajló dráma feszültségei, sajnos, nagyon is megrázóan bizonyítják, hogy a fejlődő világ legkülönfélébb áramlatait az eddiginél jóval gondosabban kellene elemezni, például azt, hogy az iszlám maga is mennyire megoszlik a visszahúzóan fanatikus és a reformista erők között, s ennek nyomán a mohamedán régiókban is eltérően ítélik meg a teheráni ügyeket. Az árnyalt megközelítés szinte kötelező, hiszen a világok ütközése és az ütköző világok veszélyesen sok energiát emészthetnek és szabadíthatnak föl. M. J.