Magyar Nemzet, 1981. március (37. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-10 / 58. szám

s — Magyar Nemzet__ Biológiai tömegír­ás „A természetért azért ra­jong az ember, mert a váro­sok lakhatatlanok.” . (Bertolt Brecht) Századunk végéig több száz­ezer állat- és növényfajta pusztul ki, ha a műszaki fejlő­dés így megy tovább. Ez a wa­shingtoni „Worldwatch Insti­­tute” kutatócsoportjának a megállapítása. Az intézet együttműködik az ENSZ kör­nyezetvédelmi szervezetével, ennek a megbízásából végez­tek több éven keresztül kuta­tómunkát. Vizsgálatuk lénye­­ge: az emberiség „biológiai tö­megirtást” követ el, ami befo­lyással van az időjárásra, a légkörre, az ember természeté­re és egész életformájára, s a káros következmények máris­­ érezhetők. A biológiai „elszegényedés” együtt jár az ember és az em­beriség nyomorúságával, bár­­mint emelkedjék az életszín­vonal vagy stagnáljon. (Ez az említett intézet tudományos munkatársainak a megállapí­tása.) A tanulmány nem fog­lalkozik a tömegpusztító fegy­verek, az atom-, a hidrogén-, a neutron- és egyéb ember­­természetirtó fegyverek kísér­leteinek közismer­ten káros hatásával, kizárólag glóbu­sunk biológiai változásának az elemzésére szorítkozik. Csu­pán azt mutatja ki, tudomá­nyos alapossággal, hogy min­den évben kipusztul egy-két növény- és állatfaj. Nem csupán az úgynevezett ősálla­tokról, továbbá a tigris­ről, az elefántról és nagyhalak­ról van szó, amelyekről már korábban írtunk, hanem olyan növényekről, amelyeknek léte vagy nem léte a mi életünket és természeti környezetünket is meghatározza. Kiirtunk például gyógynövényfajtákat, megritkítunk, kipusztítunk er­dőket. Elszennyeződnek pata­kok, folyók és óceánok, kiirtó­­dik élővilágunk. „A tengerek szemétlerakodóhelyek”, írta Thor Heyerdahl, a híres nor­vég etnológus. S a flóra meg­tizedelése károsítja az állatvi­lágot is, mert megfosztatik ter­mészetes táplálékának fontos elemeitől. Sőt, még az éghaj­lat is másként alakul miatta, mint eddig. A földtörténet során körül­belül tízmillió növény- és ál­latfaj és fajta létezett. A tu­dományos irodalom jelenleg másfél milliót tart számon. Az irtás szinte abban a pillanat­ban megkezdődött, hogy az ember megjelent. A kőkor­szakban már kiirtották például a mammutok és a masztodo­nok nagy részét. Kétezer évvel ezelőtt eltűntek Európából az oroszlánok. Egy évszázad alatt több mint ezer madárral és emlősállattal lett szegényebb Európa. Továbbra is folyamatban van a „biológiai tömegirtás”. És sajnos nemcsak a mi föld­részünkön, hanem az úgyne­vezett fejlődő, vagy harmadik világban is. Példa rá Dél- Amerika, az őserdők, a dzsun­gelek, az Amazonas vidéke. Biológiailag ma talán ez a vi­lág leggazdagabb területe. De említhetjük akár Afrika és India egyes részeit is. Egy amerikai tudós, Peter Raven találóan állapította meg: „Sok milliárd dollárt költöttünk a Hold fölfedezésére. Többet tu­dunk a Holdról, mint az Ama­zonas vidékéről. Pedig ennek az őserdőnek a felkutatása fontosabb volna. A Hold meg­marad. Sokkal több ideig, mint a veszélyeztetett Amazonas­­vidék.” Tíz napon keresztül e kér­déssel foglalkozott, részletesen az ENSZ által támogatott kör­nyezetvédelmi konferencia, amely Új-Delhiben ülésezett. A szervezet 1973-ban alakult, hivatalos neve: „International Union for Conservation of Na­ture and Natural Resources.” És a másik társulat: a „World Widlife Fund.” Jelen voltak 67 ország és száz természetvé­delmi szervezet küldöttei. A központi téma a természetvé­delem, a még szabadon élő ál­latok megmentése és a növény­világ kímélése volt. Védettnek nyilvánítottak 92 állat- és nö­vényfajtát. Különböző bálna­­fajtákat, fókákat, papagájokat és énekes madarakat. Több új határozatot hoztak tehát, de kérdéses, hogy más lesz-e a sorsuk, mint a régieké volt. Vámos Imre / #"•!/' * ! /• •• r Evilági bűnözés Sok vagy kevés? Aki a bűnözés alakulását elemzi és magára csak kicsit is ad, az nem nélkülözheti az objektivitás legfőbb garanciá­ját, az adatokat. Ez az a bi­zonyos kályha, ahonnan elin­dulni már-már kötelező. Jöjje­nek hát mindenekelőtt a szá­mok. 1980-ban 130 470 közvá­das bűncselekmény vált is­mertté. Ez nem több, nem is kevesebb az elmúlt másfél év­tized átlagánál, ami évente 125—130 000 bűncselekmény (1979-ben 29 942 elkövető kilé­tét nem sikerült tisztázni). A számok után jöhet az elemzés, a kérdés: sok ez vagy kevés? Stagnálás Nos hát — az olvasót talán meglepi a szokatlan válasz — az attól függ. Mint minden, ez is viszonylagos. Az összehason­lítás más országokkal több ok­ból is nehéz. Ugye, tudjuk mindannyian, hogy a magyar bűnüldözési statisztika igen alapos, sokkal alaposabb, mint jónéhány országé. Az összeírás szempontjai sem azonosak. Van, ahol a letartóztatottak száma szerepel a kimutatásokban, máshol a jogerősen elítéltekét köztik, ismét másutt a börtön­ben levőkről készül az összesí­tés. Az is előfordul, hogy ami egyik helyen szabálysértés, az máshol bűncselekmény. Ha há­zon és házán belül maradunk és a korábbi évekkel vetjük össze a jelent, a hivatalos ér­tékelések a bűnözés enyhén csökkenő tendenciájáról be­szélnek, hozzátéve, hogy — idé­zem a legfőbb ügyész legutób­bi beszámolóját — „ennek nem mond ellent az a tény, hogy az évenkénti plusz, mínusz 3— 5 százalékos eltéréssel a bűnö­zés nagyságrendje lényegében azonos.” Más megfogalmazás szerint a bűnözés tendenciája sokáig csökkenő volt, az el­múlt években pedig a stagná­lás a jellemző. Egyes idősza­kokban és egyes bűnözési ágak­ban emelkedés is tapasztalha­tó. A „sok vagy kevés?” kérdés­re adandó feleletnek szólnia illik arról is, hogy egyetlen or­szág sem állítja, hogy csak annyi bűncselekményt követ­nek el területén, mint ameny­­nyiről tudomást szereznek. A latens bűnözés nagyságáról csak feltételezések vannak, a pontos száma megállapíthatat­lan. A kriminológusok anonim kérdőíveket próbálnak adato­kat gyűjteni, de megbízható eredményre ezek a vizsgálatok sem vezetnek. Mindenesetre, fogadjuk el azt a megállapítást, hogy a bű­nözés mértéke nem túlzottan magas hazánkban. Persze, el­sősorban az tud egyetérteni ez­zel, aki „biztos távolból” fi­gyeli a fejleményeket és hall­gatja a jelentéseket. Akit ne­tán áldozatként érint az ügy, az feltehetően nem ily nyu­godtan, higgadtan értékeli a bűnüldözés alakulását. Botrányok A „sok vagy kevés” kérdés köré húzható koncentrikus kö­rökben haladva­­elérkeztünk a jelentősebb és a kisebb súlyú bűncselekmények arányához. Az új Büntető Törvénykönyv hatályba lépése után változás következett be. 1980-ban a bűntettek aránya 28 százalék, a vétségeké 72 százalék volt. A túlnyomó többséget tehát a társadalomra kisebb mérték­ben veszélyes cselekmények al­kotják — emelte ki említett tájékoztatóján a legfőbb ügyész. A kisebb súlyú bűn­­cselekmények túlsúlya egyfelől valóban kedvező, s bár ez a túlsúly nemzetközileg is álta­lános, mégis öröm, hogy nagy­szabású akciók­­, postarablá­sok, gyilkosság-sorozatok — nem, vagy ritkán borzolják föl a kedélyeket. Másfelől ezek a kisebb bűncselekmények hatá­rozzák meg a lakosság hangu­latát, a biztonságérzetét. Jó, hogy nem kell attól tartania, hogy az utcán golyót kap a ha­sába, vagy elvágják a torkát, de ne kelljen félnie attól sem, hogy ellopják a tárcáját, bele­kötnek erőszakoskodó alakok. A kisebb bűncselekmények fel­derítésének sikere vagy siker­telensége az emberek szemében — mind­en ellenkező látszat el­lenére — szintén sokat nyom a latba. Nem tudja mindenki és nemcsak az állampolgárok nem tudják, hogy a feljelentést akkor is fel kell venni és ki kell vizsgálni a rendőrségnek, ha mondjuk a lopás szabály­­sértésnek minősül. Az érték­határ nem mérvadó abból a szempontból, hogy meg kell-e próbálni kideríteni a tettest, vagy sem. Az értéket tekintve kis kárt okozó rablások, fosztogatások száma nőtt az utóbbi időben, fényes nappal, nagy forgalmú helyeken is követtek el bűn­­cselekményeket. " Személyes konfliktusok, szóváltások befe­jezéseként könnyen elcsattan egy balhorog, előkerül a kés olyan helyeken is, ahol eddig nem volt megszokott látvány a verekedés, a botrány. Erkölcs és jog A bűnözési ranglistát azon­ban változatlanul a vagyon el­leni bűncselekmények népes tábora vezeti. Ami itt új, bár nem meglepő fejlemény, hogy nagyobb arányban emelkedett a társadalmi tulajdont károsí­tók száma. Az ilyen bűncselek­mények száma 1979-ben 24 289, 1980-ban 29 635 volt. A cse­lekmények nyolcvanhárom szá­zaléka tízezer forint alatti kárt okozott. Jog és erkölcs kü­lönbsége tetten érhető a társa­dalmi tulajdon megítélésében is. A néhány száz, néhány ezer forint értékű felvételek a kö­zösből” a jelek szerint a bün­tetőjog tiltása és fenyegetése ellenére sem számítanak égbe­kiáltó bűnnek. Hogy miért, annak számos okát itt még csak jelezni sincs hely és mód, de a tények egyértelműen er­re utalnak. És aligha erőltetett itt említeni a köznyelven kor­rupciós bűncselekménynek ne­vezett típus virágzását, különö­sen azt a kedvezőtlen jelensé­get, hogy a latens korrupciót a szakemberek számottevőnek becsülik. Erkölcsi és jogi megítélés különbségét jól példázzák a vám- és devizabűncselekmé­nyek is. Nem az éppen kur­rens áruk nagy tételben tör­ténő becsempészésére gondolok, hanem például arra, hogy a turistaként külföldre utazó sok magyar valutakiviteli kor­látozások ilyen vagy olyan megsértéséből nem csinál lel­kiismereti kérdést, mert kül­földön sem szeretne rosszabb színvonalon élni, mint idehaza megszokta. Egyre többször hallani elmé­leti és gyakorlati szakemberek­től egyaránt: míg a bűnözés el­leni küzdelemben jelentős sze­repet kell hogy játsszék a rendőrség, a bűnözést nem le­het rendőri problémáim egy­szerűsíteni. A bűnözés társa­dalmi jelenség, tehát azokat a körülményeket kell vizsgálni, amelyek a bűnözővé váló embe­reket termelik. A hangsúly a megelőzésen legyen — sokat hallott, mondhatni divatos jel­szó. Mennyiben jelszó csupán és mennyiben valóság? Mennyi­ben változott és milyen is ma a bűn, a bűnös megítélése? Er­ről lesz szó a következő cik­künkben. Javornitzky István A magyar városok napjaink­ban történő átalakulása, felnö­vése a legerőteljesebben az Alföld hajdani óriásfalvaiban mutatkozik meg. A sajátos tele­pülésformát képviselő úgyneve­zett mezővárosokban, amelyek­nek a lakossága századokon át főként földmíveléssel foglalko­zott ugyan, de rendelkezett bi­zonyos kiváltságokkal, elöljá­ró-választási joggal, vásártar­tással, adózási és vámkedvez­ményekkel,-­ s a viszonylagos szabadság levegőjében a polgá­rosodás első lépéseit is megte­hette. A nagy kiterjedésű, la­posan szétterülő, alacsony be­építésű mezővárosok, ha agrár­­jellegűek voltak is, a falusinál fejlettebb életforma kialakítá­sára adtak lehetőséget a job­bágysornál kedvezőbb társa­dalmi és gazdasági helyzetben levő lakosaik részére. Cegléd egyike volt a legtipi­kusabb magyar mezővárosok­nak. Egészen a XVIII. század közepéig a rideg állattartás volt az uralkodó gazdasági forma mintegy 50 000 holdnyi határában. 1780-ban azonban már 27 000 holdra emelkedett a szántóterület, s a fokozato­san művelés alá vonható föl­dek nagysága erős vonzást gyakorolt a környék népére, úgy hogy Cegléd lakossága 182­0-ra elérte a 10 000 főt, a múlt század közepén pedig már a 17 000 fölé emelkedett. A lakosság szaporodása a bel­terjesség irányában fejlesztet­te a város mezőgazdaságát, így kezdődött meg az 1820-as években a homokos legelők feltörése, és szőlővel, gyü­mölcsfákká­ való beültetése. Zsellérek hada teregette el a szélhordta homokhalmokat, töltögette fel a vizenyős lapo­sokat, s a nagy munka ered­ményeként Cegléd szőlőterüle­te századunk elejére megha­ladta a 4000 holdat. A földnélküli­­zsellérek mun­kaerejét azonban az egyre szé­lesebb körben elterjedt kerti termelés sem tudta felvenni, egyre tömegesebben szorultak ki a külső határterületekre, így alakult ki a múlt század második­­ felében Cegléden is a mezővárosokra oly jellemző tanyásgazdálkodás. A két vi­lágháború között tovább növe­kedett a teljes anyagi bizony­talanságban élő napszámos ré­teg, s mivel a városnak szá­mottevő ipara nem volt, meg­kezdődött rendszeres bejárásuk vagy felköltözésük Budapest­re. Csupán 1928 és 1935 között több mint ezerrel fogyott a vá­ros népessége az elvándorlás következtében. Nagy ipari bázis Cegléd lakossága ma 40 000 fölött van. A foglalkoztatottak száma 24­ 000, ezek 52 százalé­ka az iparból él, 17 százaléka a mezőgazdaságból, a többi a kereskedelemben, a közleke­désben és különböző szolgál­ta­tási ágazatokban dolgozik. Mi­csoda gyökeres átalakulást je­lentenek ezek a számok! Ceg­léd nem mezőváros többé, ha­nem — miként Kovács Károly tanácselnök megfogalmazza — fejlett nagyüzemi mezőgazda­­sággal rendelkező ipari város. Támasszuk alá ezt a minősí­tést még két adattal: 1980-ban a ceglédi mezőgazdaság 1,4 milliárd, az ipar pedig 4,5 mil­liárd termelési értéket produ­kált. Az utóbbi negyedszázadban nagy ipari bázis jött létre Cegléden. A kereken ezer főt foglalkoztató Közlekedésépítési Vállalat gyáregysége elsősor­ban útépítő gépeket készít és javít; hasonló nagyságrendű az Egyesült Villamosgépgyár ceg­lédi üzeme, amely Közép- Európa egyik legkorszerűbb villamosmotor gyára. Ami a könnyűipart és az élelmiszer­­ipart illeti, a ruhagyár, a cipő­gyár, a konzervgyár, valamint a húsipari és a tejipari válla­lat a legjelentősebb, mellettük kiemelkedő szerepe van a ha­talmas fűrészüzemmel rendel­kező hordógyárnak, amely igen komoly segítséget nyújt a Duna—Tisza közi borexport le­bonyolításához. Az ipar felnövése azonban nem járt a mezőgazdaság visz­­szafejlődésével. A város há­rom termelőszövetkezete mint­egy 13 000 hektáron gazdálko­dik, a szőlőterületeken is foko­zatosan a gépi művelésre áll át, s több száz hektáros nagy­üzemi gyümölcsösök létrehozá­sán fáradozik. A Magyar— Szovjet Barátság Tsz termál­vízzel fűtött 5 hektárnyi nö­vényházában és 3 hektár össz­területű fóliasátrai alatt a kü­lönböző virágfélék és primő­rök mellett nagyarányú pa­lántanevelést folytat a kör­nyékbeli termelőszövetkezetek és a háztáji kisegítő gazdasá­gok igényeinek kielégítésére. Az Állami Tangazdaság 17 000 hektárnyi területen — amely túlterjed a város határán — 1800 állandó dolgozót foglal­koztat. Hatalmas kertészeti és állattenyésztő telepei vannak, ez utóbbiakon folyik az állat­egészségügyi szakközépiskola növendékeinek gyakorló tevé­kenysége. Az urbanizálódás lépcsőfokai Cegléd középfokú központi ellátóterületének a népessége meghaladja a 100 000 főt. Táj­­szervező szerepét iparán kívül — amely 2000 bejárót foglal­koztat — elsősorban kórházán és iskoláin keresztül fejti ki. Az 1972-ben épült, 900 ágyas kórház nemcsak a közvetlen környéknek, de a szomszédos járásoknak az egészségügyi el­látását is magas szinten bizto­sítja. A város iskolái csaknem 8000 fiatalt oktatnak és nevel­nek. Az állategészségügyi szak­középiskola a megyehatáron is túlnyúló funkciót tölt be, de a gimnázium, a közgazdasági szakközépiskola és a szakmun­kásképző iskola tanulóinak is több mint egyharmada kör­nyékbeli. Mivel ezek a taninté­zetek a város főutcája mentén egy csoportban helyezkednek el, lehetőség nyit arra, hogy kiszolgálásukra most egy telje­sen korszerű tornacsarnok épüljön, 46x26 méteres játék­térrel és ezerfős nézőtérrel. A szomszédos termálfürdőt — a tervezett üdülőközpont létre­hozása után — fedett uszoda­ként testnevelési célokra hasz­nálják majd az általános és a középiskolák, a tornacsarno­kok ideális kiegészítőjeként. A diáknegyed szomszédsá­gában emelkednek a város új lakótelepei, négy-ötszintes há­zak laza csoportjaival. Az utóbbi tizenöt esztendőben csak itt mintegy 1800 korszerű lakást létesítettek. A város rendezési és fejlesztési terve messzemenően figyelembe vet­te a település történelmileg kialakult helyzetét. Az új la­kónegyedeket nem perem terü­leteken, hanem a belső részek elavult házainak elbontásával a városközpont, és a pályaud­var között helyezték el. A vas­útállomástól a főtérig beveze­tő, két kilométer hosszú Rá­kóczi út is több szintes lakóhá­zakkal épült újjá. Korábban csak a Hild­ ter­­vezte, klasszicista református nagytemplom és az eklektikus tanácsház körüli néhány egy­emeletes középület magaso­dott a földszintes házak ren­getege fölé, az új lakónegye­dek létrehozása és a főutca rekonstrukciója azonban már figyelemre méltó léptékváltást eredményezett. Az V. ötéves terv végrehajtása során 1500 lakás épült meg, körülbelül ugyanennyivel számolnak a VI. tervidőszakban is, s a vá­rosiasodás szempontjából kü­lönös jelentősége van a köz­művesítés gyorsításának. 1964- ben — amikor Cegléd mezővá­rossá alakulásának 600. évfor­dulóját ünnepelte — a vízve­zeték-hálózat hossza még csak 42 kilométer volt, ma több mint 120 kilométernyi; a csa­tornázás akkor épp hogy meg­kezdődött, ma a városközpont­ban és az új lakótelepeken már teljesen kiépült. Az ü­dü­lőközpont A városi életforma teljessé tétele érdekében azonban fel­tétlenül szükség van arra, hogy a lakosságnak a szabad idő egészséges és hasznos eltöl­tése iránti erős igényét is ki­elégítsék. Ceglédnek nincs fo­lyója, nincs nagyobb erdeje, a kikapcsolódni, üdülni, pihenni vágyók hétvégeken kénytele­nek Szolnokra, vagy még tá­volabb. Tiszakécskére, Cserke­­szöllőre utazni, holott a város határában feltárt és feltárható hévizek helyben is lehetővé teszik egy ideális üdülőköz­­v­­ont létrehozását. E cél érde­kében hirdetett országos terv­­pályázatot az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, az Ipari Minisztérium energia­gazdálkodási hatósága, az Or­szágos Vízügyi Hivatal, az Országos Idegenforgalmi Hi­vatal, a Pest megyei és a Ceg­léd városi tanács, valamint a Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezet a termál­vizek több célú hasznosítására a sz­­badidő-központban és a mezőgazdaságban. A város mellett elfutó Gerje­­patak vizének felduzzasztásá­val egy nagy, 7 kilométer hosszú és 1,5 kilométer széles víztározó létesül, amely a me­zőgazdaság öntözési igényei­nek kielégítése mellett külön­böző vízi sportok és horgászat céljaira is szolgálhat. E park­erdővel övezett tározótóhoz kapcsolódó területen alakítják ki, a tervpályázat ajánlásait felhasználva, a szabadidő­­központot, amely a beépítési javaslat szerint 5000 férőhe­lyes termálstrandot, motelt, üdülőszállót, autóskem­pinget, éttermeket, bungalótelepet, vállalati és szövetkezeti üdü­lőket, ifjúsági tábort és külön­böző sporthelyeket foglal majd magában, s csúcsidőben több mint tízezer ember fogadására lesz alkalmas. A tervpályázat fontos része a termálvíz több lépcsős hasz­nosításának a kidolgozása. A geotermikus energiafelhaszná­lás igen kedvező helyi ered­ményei arra ösztönzik a Ma­gyar—Szovjet Barátság Ter­melőszövetkezetet, hogy to­vábbi mezőgazdasági hasznosí­tást valósítson meg a termál­vízre alapozva. A már megle­vő 8 hektár alapterületű hévi­zes kertészeten kívül további 10 hektárnyi üvegház, illetve fóliasátor fűtését, és egy szá­rítóüzem energiaellátását szán­dékozik termálvízzel biztosí­tani. Olaj helyett földhő A népgazdaság hatodik öt­éves tervének energiagazdál­kodási programja szükséges­nek tartja, hogy az energia­­igényeket az egyre drágábban beszerezhető szénhidrogének helyett a lehetőség szerint ol­csóbb hazai energiaforrásokból elégítsük ki. E program része a geotermikus energia — a földhő — felhasználásának a fokozása olyan területeken, ahol helyettesítheti a tüzelő­olajat. Ceglédnek jelenleg öt termálkútja van, összes vízho­zamuk percenként 3000 liter, és minden lehetőség megvan a geotermikus energia feltárá­sának és hasznosításának a fo­kozására. A hatodik kutat az idén fúrják meg, ennek a vize és hőenergiája elégíti majd ki a mezőgazdaság növekvő igé­nyeit, s azokon túlmenően az üdülőközpont intézményeinek, kereskedelmi-szolgáltatási lé­tesítményeinek melegvíz-ellá­tását és fűtését. Ismét egy újabb bizonyítékát kapjuk majd annak, hogy milyen nagy helyi energiát, milyen tekinté­lyes településfejlesztő erőt je­lent a termálvíz. 1964-ben Cegléd még azt ün­nepelte, hogy 600 évvel ez­előtt oppidum, vagyis mezővá­ros lett. A gyorsléptű iparosí­tás és a vele járó erőteljes ur­­banizálódás eredményeként azonban ma már kétségkívül civitas, vagyis valóságos város, amely az eddigi ferjesztéseket ki­teljesítve, alapvető igénye­ket elégít ki a lakosság sza­bad idejének tartalmas eltölté­sét biztosító üdülőközpont lét­rehozásával. Antalffy Gyula Ceglédi léptékváltás Mezővárosból — város • Kedd, 1981. március 10. A MAGYAR NEMZET olvasószolgálatának (1074 Budapest, Dob u. 60.) fogadóórái: Jogi tanácsadás: Hétfőn I1—16 Szerdán 14—16 Pénteken, 13—14.30 Építkezők tanácsadója: : Minden­­ló első és utolsó­­ péntekén 16—17.30 Közérdekű bejelentések:­­ csütörtökön 15.30—17.30

Next