Magyar Nemzet, 1982. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-19 / 15. szám

Kedd, 1982. január 19. Ki érdemes a bizalomra? Se bólogatással, se beolvasással — Nem kívánok a nyilvá­nosság előtt szerepelni — köz­li szenvtelenül az a meglett korú férfi, akit a közélettől való távolodásának okáról kérdezek. Tanácstalanul nézünk egy­másra. Várunk, ő a búcsú­zásra, én pedig arra, hátha mégis meggondolja magát. Megpróbálom elképzelni a ka­tedrán, szülőfalujának lakos­sági fórumain, ahol heves vi­tái­ közben, máskor belenyug­vással veszik tudomásul a döntéseket. Életútjának látvá­nyos pálfordulása már önma­gában is megérne egy elem­zést, hiszen húsz esztendeig tartó tanári pályafutás után egyik napról a másikra le­mondott a jövő nemzedéké­nek okításáról és napjainkban vásározó kisiparosként keresi meg a betérő falatra valót. Győzködjük egymást, aztán a névtelenség ígérete mellett mégiscsak szót értünk vala­hogy. — Belefáradtam — összeg­zi mondandóját. — Nehéz volt megérteni, olykor megmagya­rázni a jelenvaló ellentmon­dásokat és hallgatni a köz­­életiségről mondott beszéde­ket, esetenként olyanok szá­jából, akikről mindenki tud­ja, hogy az egyéni érdekü­ket mindennél előbbre való­nak tartják. Ezek az esetek csak időlegesen keserítettek el, mert tudom, hogy sokáig sen­ki sem élhet vissza tisztsé­gével. A végső döntést az ad­ta, amikor társadalmi össze­fogást hirdettünk az iskola építéséhez: társadalmi munka felajánlásért, anyagi hozzá­járulásért kilincseltem. Egy­­szercsak visszahallottam: mi­re való ez a nagy tüstén­­kedés? Ha ennyi jár a mun­káért, hát mi értelme a köz­­életiségnek? Kemény, de őszinte szavak. Arra indítottak, hogy megnéz­zem Pest megyében másfél év­vel az általános választások után, miért kell kilencven­nyolc tanácstagi körzetben új tanácstagot választani. Nem szabad ígérgetni A vecsési tanácsházán mindössze annyit tudok meg, hogy három tanácstag elköl­tözött a községből, egy fia­talember pedig bevonult ka­tonának, ezért mondtak le. Sem a tanácselnök helyette­se, sem pedig a vb-titkár he­lyettese (miután fél éve töl­tik be tisztségüket) nem tart­ják magukat illetékesnek a véleménynyilvánításra. Elinté­zik viszont, hogy a községi pártbizottság titkára (aki a tanácsok megalakulása óta él­vezi a választók bizalmát) elő­zetes bejelentés nélkül fogad­jon. Nagy István megerősíti a hírt, amely szerint a lemon­dott tanácstagok elköltöztek a községből. Aztán elmondja, hogy a körülményekhez ké­pest minden tanácstag becsü­lettel teljesíti tisztségéből adódó feladatát: együttérez­­nek a lakossággal, jelzik az igényeket, továbbá­ megértik és megértetik a választókkal a nyolc—tíz esztendeje vissza­köszönő gondok eredőit. — Gondjaink jelentős része a község fekvéséből adódik, hiszen csak néhány kilomé­terre vagyunk a fővárostól. A munkaképes lakosság zö­me ingázik, így érthető, ha az igényeket a fővárosi em­berek kívánalmaihoz igazít­ják. Az eredmények miatt nem kell szégyenkeznünk, hi­szen az elmúlt években épült a kétszáz gyermek elhelyezé­sére alkalmas óvoda, hat tan­terem, két ÁBC-áruház és az idén várhatóan befejezzük az egészségügyi intézmény építé­sét is. Nincs tehát miért szé­gyenkeznünk, de a főváros közelsége miatt lassúnak érez­zük a fejlődés ütemét. És gondjaink megoldására a kö­zeljövőben sincs sok remé­nyünk. Nyolcvan kilométeres úthálózatunkból ugyanis mindössze öt kilométeres sza­kasz portalaní­tott, és az áram­szolgáltatásban gyakran elő­forduló feszültségkimaradás sok bosszúságot okoz az em­bereknek. A lakossági igények kielégítéséhez hozzávetőlege­sen négyszázmillió forintra lenne szükség, mi viszont a jelenlegi tervidőszakban csak hetvenhét millió forintot for­díthatunk a fejlesztésre. Ez a tény önmagában is meghatá­rozza a tanácstagok felada­tát és felelősségét: meg kell értetniük választóikkal, hogy csak korlátozott lehetőségünk van a fejlesztésre.. Belátom, ez nem könnyű, hiszen nem lehet felelőtlenül ígérgetni. Őszintén el kell mondani a gondokat, ehhez viszont gyak­rabban kell találkozni a la­kossággal. Elégedetlenek va­gyunk azzal, hogy a tanács­tagi beszámolókra csupán a választók négy-öt százaléka jön el. Nem vigasztalhatjuk magunkat azzal, hogy sok a bejáró. Javítani kell e fóru­mok látogatottságát, mert eze­ken a beszélgetéseken lehet és kell aktivizálni a lakos­ságot, meggyőzni arról, hogy vállaljanak nagyobb szerepet az előttünk álló feladatok megoldásából. Merjük számonkénti Albertirsán Laczkó László­­né társadalmi elnökhelyettes, szintén az elköltözéseket jelö­li meg a lemondások okaként. Aztán elmondja, hogy a ta­nácstagoknak több mint a fe­le a legutóbbi választás óta vállalt közmegbizatást. Mun­kájuk javítása érdekében évenként négy klubfoglalko­zást rendeznek, amelyeken a tanácstagok megismerkedhet­nek a tisztségükből fakadó kö­vetelményekkel. — Másfél év eltelte után nehéz tévedhetetlenül meg­ítélni a tanácstagok eddigi munkáját, hiszen sokan még csak most érzik át igazán ten­nivalójuk fontosságát és fe­lelősségét. Azt azonban tud­juk, javítani kell a tanács­tagok és a tanács kapcsola­tát, hogy a testületi döntések előtt megismerjék a község­ben élő emberek véleményét. Bíró Zoltán tanácselnök gondoskodik arról, ha már le­mondott tanácstaggal is aka­rok beszélgetni, jövetelem ne legyen hiábavaló. Beszélgetés­re invitálja Csányi Jánost, aki három évtizeden át élvezte vá­lasztói bizalmát. Lemondását ekkép indokolja: — Egyszerű magyarázata van ennek — kezdi —, tár­sadalmi munkában végzem a területi alapszervi párttitkár teendőit, tagja vagyok a párt­­bizottságnak, a munkásőr pa­rancsnokságból adódó tenni­valóim sok időt igényelnek. Azt pedig nem engedhetem meg magamnak, hogy felüle­tesen végezzem az önként vál­­­­­alt munkámat. Sajnos, nap­­­jainkban is él még az a szem­­l­­élet, hogy ki, minél több tiszt­­­séget gyűjt össze, annál na­­­gyobb embernek képzeli ma­­a­gát. Ismerek olyan falubéli­­ embert, aki kilenc funkciót­­ gyűjtött össze. Ki tud ennyi­­ feladatot becsülettel elvégez­­­­ni? Közben pedig azok a te­­­hetséges fiatalok, akik szíve­­s­­en dolgoznának a közösségért,­­ várakoznak. Mígnem egyesek­­ ráúnnak a reménykedésre, az­ 5­tán hátat fordítanak a köz-­­ életi szereplésnek. Van már " annyi tehetséges, a népet szol­­­­gálni szándékozó emberünk s hogy szakíthassunk a tisztség­­­­halmozás gyakorlatával. Mert­­ a tanácstagi munka nemcsak­­ jelenlétet igényel. Aki még ezt­­ tartja erről, az csak kölönc­­ a testület nyakán. A beszá­­­mólókból pedig az is kiderül, hogy nem vagyunk elég gondo­sak a kiválasztásban. Az pedig­­ mind nagyobb baj, hogy egy­­- két év után nem merjük le­­­vonni a következtetést, így : két-háromszáz választópolgár­­ öt éven át megszenvedi sa­­­­ját szavazását. Kezdeménye­­­zőbbnek kellene lennie a nép­­i frontbizottságnak is, hiszen a tanácstagot a bizottság jelöli,­­ hát akkor merje számon kér­­­­ni, hogy a jelöltje mit tett­­ a lakosságért. Ha ezt meg­­­­valósítjuk, meglátja, egy csa­pásra viták lesznek a viták,­­ és élénkebb lesz a közélet is. Honnan vesznek bátorságot ?­ ­ Bíró Zoltán tanácselnök az­zal kezdi a beszélgetést, hogy községükben sokáig azt tar­tották jó tanácstagnak, aki „beolvasott” valamelyik tiszt­­­ségviselőnek. • — Meg kellett győzni a ta­nácstagokat — összegzi a­­ szemléletformálás •­ nehézségeit a tanácselnök —, hogy se a „ bólogatással, se a beolvasás­■ sal nem megyünk semmire,­­ mert mi vagy együtt győzünk,­­ vagy együtt bukunk meg.­­ Napjainkban is él még an­nak a rossz beidegződésnek a maradványa, hogy egy-egy kiskirály miatt a tanácstagok nem merték elmondani véle­ményüket. Most aztán nem győzzük bizonygatni, hogy nem félünk az ellenvélemény­től és az ellenszavazatoktól, mert mi ebben nem ellen­zékieskedést látunk, hanem az előrelépéshez szükséges nél­külözhetetlen vitát. Dönté­seink mindig testületi dönté­sei­. Korlátozott lehetőségeink­hez mérten igyekszünk a ter­vezetet alternatív formában a tanácsülés elé terjeszteni. De a jelenlegi szűkös anyagi le­hetőségek miatt csak azt áll módunkban közösen eldönte­ni: tornatermet építünk, vagy másra fordítjuk a pénzt? Tud­juk jól, ez még nem merí­ti ki az alternativitás fogal­mát. De a hozzászólásokat így is elvárjuk. Tudomásul kell végre vennünk, hogy aki nem képviseli választói véleményét, az nem érdemes a bizalom­ra! Az okoz gondot, ha egy­­egy ember a tisztség meg­szerzését tartja végső céljá­nak, ilyenkor ugyanis nem a közérdeket, hanem kivívott rangjának megőrzését tartja szem előtt és ez szabja meg magatartását is. Több ilyen tisztségviselőnk van. Gátolja (olykor még járási, megyei fó­rumokon is) a vitaszellem ki­alakulását az is, hogy hamar rámondják, hogy összeférhe­tetlen arra, aki két egymást követő megbeszélésen elmond­ja a véleményét. Nem azt jegyzik meg, hogy igaza volt, hanem a többségtől eltérő vé­leményét. Ilyen körülmények között pedig, akinek a tiszt­ség megszerzése az igazi cél­ja, az hallgat, néhányan pe­dig sosem volt jogokat igye­keznek kovácsolni közmegbí­zatásukból. Csak tudnám, hon­nan veszik ehhez a bátor­ságot, miből merítenek ehhez erkölcsi alapot? Nem vélet­len, hogy amikor munkatár­saim a közelmúltban ellen­őrizték, ki nem seperte le a havat a járdáról, kétszer is megkérdezték: mindenkit megbüntessenek-e? Két idős, beteg ember esetében tettünk kivételt. Számos feszítő gon­dunkat csak a lakosság be­vonásával tudjuk megoldani. A választók segítségére pe­dig csak akkor számíthatunk, ha olyan emberek képviselik őket, akik felkészültségben és magatartásban egyaránt meg­felelnek a tisztségükből adódó követelményeknek. Császár Nagy László MŰSZAKI im­nuTu UMTHIMIUnt ez évi első számának érdekességeiből: Az energia jövője — a jövő energiái Számítógépesített irodák Az automatizálás távlati fejlesztése Érdekazonosság az agrártermelésben — interjú dr. Soós Gábor államtitkárral A MŰSZAKI ÉLET új számában! A HUNGARHOTELS SZÁLLODA ÉS ÉTTERMI VÁLLALAT 1982. április 1. napjától 1987. március 3. napjáig terjedő időre SZERZŐDÉSES ÜZEMELTETÉSRE átadja a következő üzleteit: Kőbüfé, Budapest XII., Rege út 2. Erdő csárda, Kecskemét Háry ételbár, Kecskemét Aranyhomok bisztró, Kecskemét Borostyán eszpresszó, Sopron Hungária ételbár, Sopron Cézár borozó, Sopron Fészek sörbár, Szombathely Strand eszpresszó, Szolnok Napraforgó étterem, Balatonfüred Betyár csárda, Nemesvámos Strand önkiszolgáló étterem, Balatonalmádi Strand ételbár, Dunaújváros A tájékoztató adatok 1982. január 25-től az alábbi he­lyeken vehetők át, munkanapokon 8 órától 16 óráig: HUNGARHOTELS, központi ellenőrzési osztály, Budapest V., Petőfi Sándor utca 14., félemelet, Budapest Szálloda, Budapest II, Szilágyi Er­zsébet fasor 47., Aranyhomok Szálloda, Kecskemét, Széchenyi tér; Pannónia Szálloda, Sopron, Lenin körút 75.; Claudius Szálloda, Szombathely, Bartók Béla körút 39.; Arany Csillag Szálloda, Dunaújváros, Vasmű út 39.; Tisza Szálloda, Szolnok, Marx park 2.; Balatonfüred önálló Egység, Balatonfüred, Jókai utca 28. A pályázatokat 1982. február 8-án, 16 óráig kell benyúj­tani a fenti címeken. A versenytárgyalást 1982. február 18-án és 19-én, 15 órától a Budapest Szállodában tartják (Budapest II., Szilágyi Erzsébet fasor 47.). ^■HungarHotels Újpest változó arca Fontos feladat a lakásfelújítás A főváros IV. kerületében az elmúlt két esztendő alatt je­lentősen javultak a lakos­ság életkörülményei, sikerült előbbre lépni a szolgáltatások fejlesztésében — állapította meg a kerületi tanács végre­hajtó bizottságának beszámo­lója, amely az 1980-ban és 1981-ben végzett munkát elemzi.­­ A kerületben a leg­nagyobb szabású program a rekonstrukció első ütemének befejezése és a második ütem megkezdése volt. S bár az első ütem építkezései még nem fe­jeződtek be, mégis sikerült a tervezettnél 1710 lakással töb­bet átadni, s a második ütem építése is megfelelően halad. A káposztásmegyeri lakótelep építésével kapcsolatban a szük­séges előkészületek megtörtén­tek. A telepszerű munkáslakás­építés az építőipar kapacitás­­hiánya miatt körülbelül ötven százalékban valósult meg az ötödik ötéves terv idején. A Szérűskert utcai lakótelepen az előző két évben 140 lakásba költöztek be a lakók és 65 la­kás műszaki átadása történt meg. Fontos feladat ebben a ke­rületben is a meglevő lakások felújtása, korszerűsítése, kar­bantartása. Az előző tervidő­szakban sikerült a felére csök­kenteni az elavult, egészségte­len szoba-konyhás lakások szá­mát, és 25 százalékkal gyara­podott az összkomfortos laká­sok száma. A rekonstrukció második ütemének folytatásá­hoz, az építési terület biztosí­tásához 1980-ban a tanácsnak 740 család kiköltöztetéséről kellett gondoskodnia. A csere­lakások jelentős részét sike­rült a kerületben megüresedő, illetve újonnan épült ottho­nokkal pótolni. 1981-ben már nehezebb feladatot jelentett a szanálás, mert jórészt távoli kerületekbe — Pestlőrincre, Kispestre, Erzsébetre lehetett volna elhelyezni a lakókat, ahová nem szívesen költöznek. Kedvező a helyzet a közmű­vesítés és a kommunális fel­adatok megoldásában. 1981 vé­géig megépült a csatornaháló­zat a Brassói, a Tátra, az Er­dősor utcában, s elkészült az újpesti magas zóna főgyűjtő első szakasza, valamint a ká­posztásmegyeri lakótelep alap­csatornája a Megyeri út és a Szilas-patak között. Vízveze­ték-hálózat épült a Nagyvárad utcában, a Tó utcában, az Ig­­lói és a Sporttelep utcákban. Alapvízvezeték épül az István téren és Káposztásmegyeren a lakótelepekhez. A Bajza utcában, a Dessewf­­fy, a Janda V. és a Sporttelep utcában gázvezeték létesült a vezetékes gázellátás javítására. Javult a közvilágítás, felújítá­sokkal és oszlopcserékkel a Bocskai, a Ságvári, a Kis Zsig­­mond, a Táncsics Mihály és a Reviczky utcában. Az útháló­zat is korszerűsödött: 16,5 kilo­méter hosszúságú földutat vál­tottak fel kövezett úttal, s jár­dák épültek. Számos helyen készült új útburkolat, s befe­jezték a lakótelepi belső­­utak és parkolók építését. Lényeges megállapítása a kerületi tanács beszámolójá­nak: javul Újpesten a tömeg­­közlekedés. A tervek szerint rendezték a parkokat, felújí­­tották a közterületeket. Vala­melyest sikerült a köztisztasá­got is javítani, rendszeresek ugyanis a köztisztasági szem­lék, s a KÖJÁL észrevételeit is intézkedések követik. Érdekeltség kell! Kutatók — és a gyakorlat A tejnek és a tejtermékek­nek vizsgálatát, minősítését már a múlt század első évei­ben eredményesen végezték. A Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet hazai kutatóbázisaink egyik legrégebbike. Az intézet igazgatóját, dr. Ketting Feren­cet kerestük fel azzal a kér­déssel: hol a helye, mi a szere­pe az intézménynek az iparág kereteiben? — Közvetlen felettesünk a tröszt, ám mi önálló vállalat­ként működünk. Afféle „terme­lési társulásban” dolgozik im­már sok évtizede az ország 15 tejipari vállalata és a kutató­­intézet. Különböző lehetséges fejlesztési terveket dolgozunk ki, melyeket olyannyira sze­mélyesen viszünk ki az üze­mekbe, hogy az új technológia első „művezetését” maga a té­magazda kutató végzi, így kapcsolatunk a gyakorlattal naprakész, eleven.­­ Szakemberek szerint a tej­iparban a legegészségesebb a kutatás és a vállalati fejlesztés kapcsolata. Nincsenek anyagi érdekellentétek, nincs rivalizá­lás a két különböző szférában dolgozó emberek között? — Azonosak az érdekeink — mondja az igazgató. — Az ipar­ág olyannyira magáénak vall­ja az intézetet, hogy évente 17 millió forint értékben fenn­tartja, s 2,3 milliós fejlesz­tési alappal támogatja. Cseré­ben mi kutatási eredményein­ket ellenszolgáltatás nélkül ad­juk tovább a vállalatoknak. Kivéve a szabadalmi értékű­eket, azokat a tröszt útján ér­tékesítjük. S a további magyarázatból kitetszik: milyen hasznos, ha a munkakapcsolatok szövevényé­ben világos és áttekinthető az anyagi érdekeltség rendszere. Példa erre a tejipar jeles ex­portterméke, a „krémfehér­­sajt”, mely szolgálati szabada­lom. Ezt a Csongrád megyei Tejipari Vállalat vásárolta meg az intézettől, a szabadalom használatáért fizet. Ilyen ese­tekben, a befolyt anyagi javak­ból, a szerződés szerinti tíz-, olykor ötvenszázaléknyi hasz­not is megkaphatja, személyre szólóan maga a kutató. A fize­tést mozgóbérkeret egészíti ki, amely az érdemi munka függ­vényeként húsz-harminc szá­zalékkal dotálja a teljesítményt.­­ Egy-egy kutatási téma megkezdése előtt nemcsak azt mérlegeljük, hogy az mennyi­ben időszerű és hasznot hozó, de azt is, hogy a vonatkozó üzemnél, ahol majd megvaló­sítani kell, adottak-e, megte­­remthetők-e a feltételek hoz­zá? S hogy az üzem tudja-e fogadni az új kutatási ered­ményt, ha az mondjuk a fej­lesztési alapjából ötvenmilliót elvisz... Mindezt előre kiszá­mítjuk, megtárgyaljuk, így kutató is, üzemi szakember is egyképp tudja, hogy mire vál­lalkozott s mely határig. Ezzel a párhuzamos kutatások, az át­fedések is kiküszöbölődnek, ami szintén haszon, forintban is, a szellemi kapacitás kihasz­náltságában is. A fejlesztő kutatási témák hasznosításával tehát nincs gond. Az idővel már inkább­ sietni kell a kutatóknak egy­­egy téma kidolgozásával, hogy az elméleti anyag elkészüljön akkorra, amikorra az üzemek­nél a feltételek, a fogadókész­ség állapota „beérett”. Az idő­húzás pénzbe kerül. Egy nemrég tartott alapos vizsgálat során mintegy „le­fényképezték” a kutatóintézet elmúlt öt esztendejének mun­kásságát. A kép azt mutatta: ez idő alatt egyetlen „halott” téma sem akadt az intézmény­ben. Minden megindított vizs­gálatsorozat valóban fejlesz­tette az ipart. (kedd) 7 A MAGYAR NEMZET olvasószolgálatinak (1074 Budapest, Dob u. 60.) fogadóórái: , Jogi tanácsadás: Hétfőn 14—1# Szerdán 14—1# Pénteken 11-1411 Építkezési tanácsadás: Minden hó első és utolsó péntekén 16—17.38 Közérdekű bejelentések: csüütörtökön 13.30—1730

Next