Magyar Nemzet, 1985. november (48. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-11 / 264. szám

Müijyär N©mz©l ír-A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA M­EGYES KÖT­­SEI 33. Jelbessédek A képernyő keretében áll egy ember és vállát vonogatja. Új címerrajzolat, amelyre jo­gosan pályázhat az ország la­kosságának nem kis hányada. Ülök a képernyő előtt és meg­emelkedett vérnyomással szem­lélek két embert. Az egyik a földön térdel és valamit masza­­tol egy ronggyal, a másik fö­lötte áll és gúnyosan lefittye­­nő cigarettacsutkát tart az aj­kai között, közben gúnyosan mosolyog. Vajon kin mosolyog? Kollégáján, aki ebben a meg­alázó, térdeplő pózban iparko­dik helyrehozni a padlózat sú­lyos hiányosságait, vagy a megrendelőn,­­aki panaszt tett a vállalkozónál, az IKV-nál, a ki­vitelezőnél, az illetékes brigád­­vezetőnél, a kisipari szövetke­zetnél, vagy egyszerűen a kis­iparosnál? Nem kívánt törlen­dő. Nem az a lényeges, hogy kin mosolyog olyan gúnyos fölény­nyel a cigarettája csonkját szí­­vogató ember, hanem az, hogy miért mosolyog? Csak feltevé­sekre szorítkozhatunk, de alig­hanem közel járunk az igazság­hoz, amikor arra a következte­tésre jutunk, hogy a gúnyosan mosolygó állampolgár afölött mosolyog, hogy őt nem érdekli a púpos parketta, a panasztevő panasza, ő a munkát már átad­ta, a továbbiakhoz semmi köze. Szinte hallani a megjegyzését: mi közöm hozzá? Úgy tetszik, ez a leggyakrab­ban ismételt mondat, amelyet ma édes anyanyelvünkön meg­fogalmaznak, kifejező vállvono­­gatástól kísérve. Ez a vállvono­­gatás egyfajta fölényes maga­tartás kifejezése, már-már olyan általános, mint a fejrázás, vagy a heves bólogatás. Az ál­lampolgárok dacos önérzettel vonogatják a vállukat, kifejez­ve, hogy őket a legkevésbé sem érdekli a másik állampolgár panasza, őneki már vagy még semmi köze az ügyhöz.­De nemcsak panaszokat kísér ez a vállvonogatás, kérésre ugyan­úgy megrándulhat valakinek a válla, egyszerű elmondásra — egy megtörtént eset felemlege­tésére — ugyanaz lehet a vá­lasz, még ha a vállát vonogató hallgatónak semmi köze az ügyhöz, sem a szereplőkhöz. A részvétlenség dagálya terjed a társadalomban, mint egy alat­tomos áradás, mint egy csőre­pedés kártékony következmé­nye, ami a pincében vagy a földszinten történt, a felső emeleteken még nem tudják, hogy lenn már csobog a víz. Ellencsodákat adnak szájról szájra azok az állampolgárok, akiket jószerencséjük olyan emberekkel hozott össze, akik nem ismerik a vállvonogatás szokását. Van, aki a Gázműve­ket dicséri, m­ert bejelentésére két órán belül a ház elé gördült a Művek kis furgonja, a szere­lő becsöngetett és fél óra alatt elhárította a fenyegető vesze­delmet. Van, aki a notóriusan rendetlenkedő telefon karban­tartóit dicséri, akik a munka­idő lejárta után tették tisztele­tüket az előfizetőnél, mert tud­ták, milyen határtalanul elke­serítő, ha az a bizonyos fekete doboz süket, mint egy mélyten­geri hal. Vannak viszont, akik olyan esetek szenvedő hősei, amelyek hallatán kinyílik az ember zsebében a kisbicska. A boltok nyitása és zárása gyakran önkényes elhatározás kérdése. Két órakor lehúzza a redőnyt a fűszerbolt vezetője, két perccel két óra után egy csepp tejet nem hajlandó ki­szolgálni, holott még az egész személyzet a fedélzeten van, csak vonogatja a vállát s oda­veti a póruljárt vásárlónak, hogy miért nem jött korábban? Hogy a vevő most kilométert gyalogolhat a következő üzle­tig, az őt nem érdekli, mi köze hozzá? Ez a senkivel, senkinek sem­miféle gondjával-bajával kö­zösséget nem vállaló fölfogás és magatartás már olyannyira felháborító, hogy az állampol­gári önvédelemre kéne gondol­ni, de hogyan, milyen eszkö­zökkel lehet elhárítani az alat­tomos részvétlenséget?. Viszo­nossági megoldásra gondolni sem lehet, mert általában, a vállvonogatók állnak az erdő felől, nekünk van szükségünk órájuk. A szolgáltatásokat szű­ken mérik. Már nem pattan fel a pangliról a cipész, ha beállít egy megrendelő egy talpalás igényével. Igaz, ki talpaltat ma cipőt? Gyanítom — sőt, biztosra merem állítani —, hogy a szol­gáltatások sorrendi besorolását elsősorban anyagi megfontolá­sok befolyásolják. Szemtanúja voltam, amikor egy idős asz­­szony iparkodott megkörnyé­kezni — jó értelemben véve — egy közszolgálati dolgozót, aki rezzenetlen arccal hallgatta a néni siránkozó előadását, mi­közben hüvelyk- és mutatóuj­ját szemléltető módon össze­dörzsölve az öregasszony orra előtt mozgatta, s amikor az — zavarában vagy tudatlanságá­ban — nem vett tudomást a világos jelbeszédről, vállat vont és szó nélkül odébbállt. Pedig az idős asszony anyagi lehető­ségeihez mérten minden bi­zonnyal megjutalmazta volna a közszolgálati dolgozót Igaz, a nénike elkövetett egy hibát, amikor így fohászkodott az uj­jait fáradhatatlanul dörzsölő dolgozóhoz: . — Tegyen meg nekem egy szívességet... Belátom, ezt nem kellett volna mondani. A „szívesség” elvesztette hajdani meleg, emberséges tartalmát, gyanús szó lett belőle,­ ami mai magyar nyelvre fordítva azt jelenti, hogy anyagiakban nem viszon­­zott kérelem — bár az Értel­mező Szótár még nem vette fel szójegyzékébe ezt a kifejezését. Kiveszik ez a szép szó a nyel­vünkből, gyökértelenül kipusz­tul, mert már gyökerei sincse­nek. Hiszen a szívesség egyenes ágon a szívből származik, fel­menő ágú rokona a szíves, de azt is milyen ritkán halljuk, hogy légy szíves. De hagyjuk a nyelvészke­dést, nem pályázom tudós pro­fesszoraink megérdemelt babé­­raira, csak annak a folyamat­nak az eredőjére szeretnék rá­bukkanni, amelynek sodrásá­ban eljutottunk a vállvonoga­tás járványához. Mert ez már járvány. Van egy szelídebb hulláma, amikor a vállvonoga­tás azt jelenti, hogy nem tu­dom, sajnos nem tudok segíte­ni — ez az orvosi gyakorlat­ban a kevéssé veszélyes meg­betegedést jelentené, ha orvo­si mércével mérnék a járványt, s van az a másik, a ragályos, fertőző megbetegedés, amely­nek első számú tünete a gú­nyos mosoly, a második a meg­vető vállvonogatás, a harma­dik — ami már a diagnózist jelenti — a többször hivatko­zott mondat: mi közöm hozzá? Van egy régi magyar mon­dás: a szívesség a legolcsóbb ajándék. Elfelejtettük, ez is ki­ment a divatból, mint annyi más, maradt helyette a vállvo­nogatás, a­mi közöm hozzá, kényelmes megoldás, lusta megoldás, ellenszenves megol­dás. Egy emberi társadalmat nem lehet két részre osztani, s egyik oldalra állítani a nagy többséget, amelynek szüksége van valamire, a másikra a ki­sebbséget, amely megél abból, hogy a vállát vonogatja és semmi köze hozzá. Mi lenne, ha egyszer valami csoda folytán megfordulna a kocka; a váll­­vonogatóknak lenne szükségük valamire, s a régi, lenézett többség mondaná: mi közöm hozzá? Baráti Géza A belga kormány válságbizottságot alakított a merényletek kivizsgálására Willy Brandt prágai megbeszélései A külpolitikai helyzet ÁTFOGÓAK És REÁLISAK a Párizsban előterjesztett szovjet ja­vaslatok, míg az amerikai ellenindítvány minden jel szerint nem más, mint a régi áru új csomagolásban, állapította meg a Szovjetszkaja Rosszija hasábjain Radomir Bogdanov. A neves, szakértő úgy véli, ha Washington elfogadná a hazája által felajánlott megoldást, akkor továbbra is érvényesítené a hatását a ra­kétaelhárító rendszerek korlátozására vonatkozó, határidő nélkül kö­tött kétoldalú szerződés, a nukleáris eszközök elterjedését gátló meg­állapodás és a részleges atomcsendegyezmény. Gyakorlatilag betarta­nák a SALT—2 előírásait is, s mindez alapul szolgálhatna a további leszerelési lépésekhez. A szovjet javaslatokban nem véletlenül van szó az egymás területét elérni képes fegyverekről, állapította meg az Egye­sült Államok és Kanada Kutató Intézet igazgatóhelyettese, megemlít­ve, Moszkva lényegében beleegyezne abba, hogy Washingtonnak bizo­nyos fölénye legyen az ilyen hordozóeszközök számát tekintve, mivel ezek ötvenszázalékos csökkentését követően a felek robbanótöltetei­­nek a száma azonos — hatezer egység mindkét oldalon — lenne. TOVÁBBI GESZTUST TETT Peking kiengesztelésére a japán mi­niszterelnök. Nakaszone Jaszuhiro azt hangoztatta, megérti a Jaszu­­kuni-szentélyben tett látogatása miatt hevesebb kínai bírálatokat. Közölte, teljes mértékben elfogadja Hu Jao-pang erre vonatkozó nyi­latkozatát. Nakaszone augusztus közepén hivatalos kormányfői minőségben fel­kereste a Tokió központjában levő szentélyt, amely a japán halottak­nak, köztük háborús bűnösöknek állít emléket. Kína és több más kör­nyező ország élesen elítélte a látogatást, azt állítva, a miniszterelnök kísérletet tett a szigetország múltbeli szerepének a tisztára mosására és olajat öntött a militarizmus újjáélesztését célzó erőfeszítések tüzére. Tokió visszautasította a vádakat, mindazonáltal többszörös önkritikát gyakorolt, s mindenekelőtt arra tett ígéretet, hogy a jövőben nagyobb figyelmet fordít a kínai és a többi nép érzelmeire. A japán miniszterelnök legutóbbi beszéde is a kínai felháborodás csillapítását célozta. Nakaszone Tokióban tartózkodó kínai fiatalok előtt kijelentette, nemcsak egyetért a Hu Jao-pang által ismertetett állásponttal, hanem határozotan be is akarja tartani az abban foglal­takat. A KKP vezetője ugyanis hangoztatta, a múltban történt konf­liktusokat, illetve általánosságban a történelmet helyesen kell érté­kelni. Rámutatott,, nem szabad megbocsátani azoknak, akiket felelős­ség terhelt Japán és Kína háborúja miatt, s el kell fojtani a militariz­­mus újjáélesztését célzó törekvéseket. Végezetül pedig azt mondta, a kínai népnek különbséget kell­ tennie a japán háborús bűnösök és a szigetország lakosai között. Az SPD elnöke a csehszlovák fővárosban Prágából jelenti az MTI. Hasz­nosnak és nyíltnak minősítette a csehszlovák vezetőkkel folytatott megbeszéléseit vasárnap tartott prágai sajtóértekezletén Willy Brandt, a nyugatnémet SPD és a Szocialista Internacioná­lé elnöke. Gustáv Husák főtitkárral, Lubo­­mir Strougal miniszterelnökkel, valamint Vasil Bilakkal elsősor­ban arról tanácskozott, hogy mit tehetnek a különböző irányzatú politikai erők, mint a CSKP és az SPD, illetve az eltérő társa­dalmi rendszerű országok, így Csehszlovákia és az NSZK a há­borús konfliktus elkerülése érde­kében és azért, hogy jobban ki­használják az enyhülés újabb, szakaszából származó előnyöket. Egyetértettek abban, hogy meg kell állítani a nukleáris fegyver­kezést és mindenképpen meg kell akadályozni, hogy átterjed­hessen a világűrre. Willy Brandt közölte, hogy a hét közepén, alig egy héttel Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan genfi találkozója előtt Washingtonban az amerikai közvélemény és politikai körök előtt fejti ki álláspontját, vára­kozásait, aggodalmait és remé­nyeit, s elvhez különösen hasz­nos volt behatóbban megismer­nie a Varsói Szerződés egyik tag­országának véleményét. A megbeszéléseiken szó esett az európai biztonság és együttműkö­dés megszilárdításához szükséges további intézkedésekről is és érintették azt is, hogy miként le­hetne megkönnyíteni és támogat­ni az emberek közötti érintke­zést. Elégedetten állapította meg, hogy mióta legutóbb, még 1073- ban kancellárként Prágában járt, fejlődtek az NSZK és Csehszlo­vákia gazdasági kapcsolatai, és rámutatott, hogy még tovább le­hetne bővíteni az együttműkö­dést kétoldalú relációban és a harmadik piacok felé is. Az SPD és a CSKP részéről egyaránt sür­getik a még erőteljesebb közös munkát a környezeti károsodások megakadályozására és elhárítá­sára csehszlovák—nyugatnémet és sokoldalú nemzetközi össze­fogással egyaránt. Willy Brandt úgy értelmezte, hogy a bonni kormány nem uta­sította el egyértelműen Csehszlo­vákia és az NDK javaslatát a közép-európai vegyi fegyver­mentes övezet létrehozásáról, ha­nem azt vizsgálja, hogy a tárgya­lásokra milyen tágabb nemzet­közi fórumon és keretek között kerüljön sor. A nyugatnémet politikus va­sárnap ellátogatott Lidicébe, ahol virágokat helyezett el a náci tö­­megmészárlás áldozatainak sír­emlékén. Willy Brandt, a Német Szociál­demokrata Párt (SPD) és a Szo­cialista Internacionálé elnöke va­sárnap befejezte a CSKP KB El­nökségének meghívására tett há­romnapos csehszlovákiai látoga­tását és elutazott Prágából. A re­pülőtéren Vasil Bilak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára búcsúztatta. HÍ­RMAGYARÁZATUNK­­ Azzal vádolja a jobboldal a Német Szociáldemokrata Pártot, hogy „külön külpolitikát folytat", fellazítja azt az egyetértést, amely e tekintetben kezdettől kialakult a hagyományos parlamenti pár­tok között Bonnban. Valójában a szociáldemokraták és a keresz­ténydemokraták nemzetközi ma­gatartásában változatlanul sok a közös vagy hasonló vonás. Az is tény azonban, hogy Brandték há­rom esztendeje, amióta ellenzék­ben vannak, önálló lépéseket is tettek és tesznek. Ha egyetlen mondatban kívánnánk összefog­lalni a kormány és az ellenzék mai keleti politikájának a kü­lönbségét, úgy az előbbi ezt vall­ja: a szerződéseket be kell tarta­ni, míg az utóbbi jelentősen fej­leszteni is kívánja az elindította­­kat. Más szóval e párt szerint nem elég ülni a hetvenes évek szerző­déseinek a babérjain, neki kell vágni és megkezdeni a keleti po­litika második szakaszát, a mai helyzetnek megfelelően és a je­len gondjainak a tudatában. Nemrégen, hogy Willy Brandt Budapesten járt, sajtóértekezle­tén elmondta, munkacsoportokat alakítanak a kelet-nyugati szo­cialista országok részvételével egy-egy fontos téma kidolgozá­sára, így jött létre a Német Szó­ cialista Egységpárt és a Német Szociáldemokrata Párt közös munkája eredményeként egy, az Európa közepének vegyi fegyver­­mentesítéséről szóló tervezet, amelyet azután az NDK és Cseh­szlovákia hivatalosan is eljutta­tott Bonnhoz. Ebbe a sorba illeszkedik Willy Brandt csehszlovákiai látogatása. Tárgyalt a legmagasabb rangú vezetőkkel, s a „hasznos és nyílt’’ kifejezések alkalmazása azt mu­tatja, hogy a problémák megvi­tatására is alkalmat találtak. A lényeg azonban így emelhető ki: a neves nyugatnémet politikus szükségesnek látta, hogy éppen washingtoni útja előtt tájékozód­jon egy fontos szocialista ország álláspontjáról, általában a szo­cialista szövetségi rendszer véle­ményéről, s egyúttal hozzájárul­jon a párbeszéd fejlesztéséhez a Kelet és a Nyugat között. Újabb gyilkos banditatámadás Brüsszel közelében A szombat este Brüsszel kö­zelében elkövetett újabb gyilkos bandita támad­ást követően va­sárnap Martens miniszterelnök vezetésével tanácskozásra ült össze a válságbizottságnak el­nevezett szőkebb miniszterta­nács, amely a belügy-, az igaz­ságügy-, a hadügy- és a posta­ügyi miniszterből alakult, s amelybe bevonták a csendőrség, a rendőrség és az igazságügyi szervek vezetőit. Mint az MTI jelenti, ezt a bi­zottságot a múlt héten elkövetett négy terrorista bombamerényletet követően hozták létre, és a tes­tület akkor úgy határozott, hogy valamennyi bűnüldöző alakulatot egységes vezetés alá rendeli. Az igazságügyi miniszter a té­vének adott nyilatkozatában fel­tételezte, hogy a terrorista bom­bamerényleteik és a banditatáma­dások között összefüggés van. Annak ellenére, hogy azok vég­rehajtása jellegében lényeges a különbség. A terroristák ugyanis a robbantás előtt figyelmeztető röplapokat szórnak szét, s a rob­banás rendszerint üres épületek­ben történik, míg a banditák cél­ja éppen ellenkezőleg a gyilko­lással, a vérengzéssel való meg­félemlítés, a zsákmány mintha nem is nagyon érdekelné őket (a szombat esti támadáskor is, ahol hét embert megöltek, másik hetet pedig megsebesítettek, alig 200 ezer frankot vittek el). A felháborodott és mélysége­sen megdöbbent közvélemény te­hetetlenséggel vádolja a rend­­fenntartó alakulatokat és követe­li azok megerősítését. A belga rendőrséget és csendőrséget egyébként felszerelésében a leg­erősebbek között tartják számon Nyugat-Európában hasonlókép­pen létszámát tekintve: átlag 300 lakosra jut egy csendőr vagy rendőr. Annál megdöbbentőbb, hogy szombat este a gengszterek úgy­szólván a rendőrség orra előtt tá­madtak és gyilkoltak: a megtá­madott nagyáruházat csendőrök védték és a riasztott rendőrség is a helyszínre érkezett, amikor a banditák még ott voltak. Sokan követelik a halálbüntetés vissza­állítását is, de persze ehhez is előbb el kellene fogni a tette­seket Befejeződött az UNESCO szófiai tanácskozása Amadou Mahter M’Bow fő­igazgató zárszavával szombaton befejeződött Szófiában az UNESCO közgyűlésének 23. ülésszaka. Az október 8-tól no­vember 9-ig tartott tanácskozá­son csaknem 160 országos és számos nemzetközi szervezet küldöttségei vettek részt. Meg­vitatták és jóváhagyták az ENSZ nevelésügyi, tudományos és kulturális szervezete tevé­kenységi programját és költ­ségvetését az elkövetkezendő két évre. * A szervezet közgyűlésének 23. ülésszakára azután került sor — emlékeztet az MTI szófiai jelen­tése —, hogy az Egyesült Államok kilépett az UNESCO tagjainak sorából, beszüntette hozzájárulá­sának fizetését. Ké­t ország — Nagy-Britannia és Szingapúr — már az ülésszak előtt bejelentet­te, hogy 1986-tól nem kíván részt venni az UNESCO munkájában. A brit küldöttség tagjainak fel­szólalásaiból kiderült, hogy Nagy- Britannia kormánya csak a ké­sőbbiekben mondja ki a döntő szót az ország UNESCO-tagságát illetően. Az UNESCO-közgyűlés 23. ülésszakán egyetlen ország sem követte az Egyesült Államok döntését, egyetlen állam sem hagyta el a szervezetet. Az amerikai kilépést követően az UNESCO kénytelen volt csök­kenteni költségvetését. A költ­ségvetés az elkövetkezendő két évben mintegy 18 százalékkal lesz alacsonyabb annál az összeg­nél, amelyet a szervezet az 1984 —85-ös években felhasználhatott. A szófiai ülésszakon döntöttek arról is, hogy az UNESCO mint­egy 30 százalékkal csökkenti al­kalmazottai létszámát. A küldött­ségek úgy határoztak, hogy a szervezetből kilépett vagy kilé­pő állam — saját kérésére — megfigyelői státust kaphat. A szervezet 23. ülésszakán rész­letesen kidolgozták azokat a fel­adatokat, amelyeket az elkövet­kezendő két évben hajtanak vég­re az UNESCO 14 fő programjá­nak keretében. Emlékezetes, hogy a szervezet több mint fél­ezer fejlesztési programot támo­gat a világ­­különböző térségei­ben. Az amerikai költségvetési befizetések­­leállítása ellenére a jövőben is­­biztosított a fő progra­mok­­ finanszírozása. A szervezet emellett átfogó takarékossági in­tézkedésekről is döntött. Az UNESCO közgyűlése külön határozatban erősítette meg, hogy a szervezet továbbra is fel­adatának tartja a gyarmatosítás, a faji megkülönböztetés és a faj­üldözés megszüntetéséhez való hozzájárulást, a népek közötti kölcsönös megértés és a nemzet­közi együttműködés előmozdítá­sát a béke érdekében. E határo­zatban külön is elítélték a faji megkülönböztetést. Felszólították a dél-afrikai kormányt, hogy ves­sen véget fajüldöző politikájá­nak, bocsássa szabadon Nelson Mandelát, a faji megkülönbözte­tés ellen küzdő dél-afrikai haza­fit. Az UNESCO közgyűlése ja­vasolta a tagországoknak, hatá­rozottan támogassák azokat a nemzetközi erőfeszítéseket, ame­lyek az apartheid-rendszer meg­szüntetését célozzák. A közgyűlés egy másik határo­zatában foglalkozott az ENSZ ál­tal 1986-ra meghirdetett nemzet­köz­i békeévvel. Felhívták az UNESCO tagországait, hogy ak­tívan járuljanak hozzá a nem­zetközi békeév programjának tel­jesítéséhez, maximális erőfeszí­téssel törekedjenek az alapvető célok elérésének biztosítására. Javasolták valamennyi államnak, kormányközi és nem-kormány­szervnek, hogy fokozzák a béke erősítéséhez való hozzájárulásu­kat. A közgyűlés külön határozat­ban bízta meg a szervezet fő­igazgatóját, hogy a vezetésével dolgozó irányítói testületek tá­mogassák és segítsék mindazo­kat a regionális bizottságokat, amelyek az UNESCO támogatá­sára alakultak. Az UNESCO-köz­gyűlés egy másik határozatában rögzítették, hogy a szervezet tá­mogatja azt a magyar kezdemé­nyezésre elfogadott indítványt, amelyet a Liszt Ferenc-évforduló

Next