Magyar Nemzet, 1985. november (48. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-16 / 294. szám

Balla, Debrecen! Kötvénnyel a telefonért Debrecen legújabb lakótelepén parkot építenek a házak között. Miközben a kertészek kijelölik a sétautakat, tőlük karnyújtásra postások dolgoznak. A jövendő park egyik sarkában rövidesen helyére kerül a konténer-központ, amely néhány hónap múlva a hétezer lakásos lakótelep ezer telefonállomásának ad életet. A konténer-telepítőktől alig néhányszor tíz­­méterre, az egyik ház lépcsőházában összetalálko­zik két lakó. — Beadtad a papírt? — Igen. De még nem tudom, hogy miből fizetem ki a hu­szonötezret ... Egyetlen szó, egyetlen fogalom teremt értelmes kapcsolatot a lépcsőházi párbeszéd meg a sar­kon dolgozó postások között. A szó így hangzik: telefonkötvény. Tizenkétezer igénylő Az újságok hírül adták: köt­vényt bocsát ki a posta, segíten­dő ezzel a főváros néhány kerü­letének, valamint az ország szá­mos településének (így például Debrecennek) a telefon-ellátott­ságát Dr. Szilágyi Gábort, a Debreceni Postaigazgatóság ve­zetőjét az értékpapírokhoz fű­zött reményekről kérdezem. — Az alapvető kérdés így szól: vagy igénybe vesszük a lakosság erejét, és így próbálunk előrelép­ni az ország második vidéki vá­rosának telefonosításában, vagy belátható időn belül minden fej­lesztésről lemondunk. Tudjuk mindannyian, hogy a kötvények bevezetésével párhuzamosan ne­hezen tudunk megmagyarázni bi­zonyos ellentmondásokat. De­­ mégis csak megfontolandó: leg­alább azok juthassanak telefon­hoz, akik tudnak erre áldozni. Debrecenben a hetvenes évek végén építették fel az új telefon­­központot, amely a közelmúltban újabb kétezer vonallal bővítve jelenleg 18 ezer állomás forgal­mát képes lebonyolítani. Hogy ez mennyire kevés, azt jelzi a vá­rosban nyilvántartott 12 ezer te­­lefonigénylés, ami persze nem mutatja a hiány valódi nagysá­gát , sokan eleve reménytelen­nek tartották a helyzetet, be sem adták a papírt. Most azonban alapvetően meg­változott a helyzet, változnak a lehetőségek, s ami talán nem ke­vésbé fontos, változnak az esé­lyek is. — A kötvényigényléseket nyil­vántartásba­ vesszük,­­a műszakiak felmérik a lehetőségeket, s akikk­nek ki tudjuk elégíteni az igé­nyét, annak elfogadjuk a köt­vényjegyzését. Május 31-ig kell befizetni a huszonötezer forintot, amit természetesen csak köl­csön kérünk, kamatostul vissza­fizetünk. — Meglepően alacsony a köt­vény kamata. — Az igaz, hogy alacsonyabb, mint általában a kötvények ka­mata, de ennek fejében ígéretet kap az ügyfél, legkésőbb 1988 el­ső félévében telefonhoz jut. — Mi lesz a régi listával, mi lesz az elosztás korábbi kategó­riáival? — Mindez érvényét vesztette a kötvény kibocsátásával. Elvileg akkor kaphat valaki telefont köt­vényjegyzés nélkül, ha a kötvé­nyek kielégítése után is marad szabad vonal. Erre azonban alig van esély, ismerve a várakozók nagy számát. A telefon a huszadik század utolsó évtizedeiben olyan szol­gáltatás, amelyhez egyre széle­sebb körben jutnak hozzá az ál­lampolgárok. Ez nemcsak a fej­lett országokban igaz, de a sok­szor idézett adatok szerint a kör­nyező szocialista országokban is érezhető ez a tendencia. — Nálunk viszont a telefon­­kötvény a hozzájutást nagyon megnehezíti, mondjuk ki nyíltan: egy adott pillanatban a vagyoni helyzet szerint tesz különbséget az állampolgárok között. — Tudomásul kell venni, hogy ma más mód nincs a fejlesztés­re. Hiába fogadom el ezt az ér­velést, a kérdést másként kell megfogalmazni. Vagy azt vá­lasztjuk, hogy növekedjen a te­lefon-ellátottság tekintetében már amúgy is jelentős lemaradá­sunk az európai átlagtól, vagy legalább aki bizonyos feltételek­nek eleget tud tenni, az juthas­son telefonhoz. Határidő:1388 közepe Eredetileg kétezer kötvényt kapott Debrecen. S miután ez a hír a kötvényjegyzés kezdete előtt megjelent a megyei újság­ban, az első napon megrohanták a posta ügyfélszolgálati irodáját. Volt aki már vasárnap este el­foglalta a helyét, hogy azután hét­főn elsőként iratkozhasson fel a listára. — Szerencsére nem volt sem­miféle inzultus — mondja az el­ső napok tapasztalatairól Zom­­bor Ferenc, a debreceni igazgató­ság műszaki igazgatóhelyettese, aki kezdettől figyelemmel kíséri a kötvényjegyzés alakulását. — Eredetileg azt terveztük, hogy sorszámot fogunk osztani, de az ügyfelek megelőztek bennünket, maguk készítettek névsort az ér­kezési sorrend szerint. A kétezer kötvény már első nap gazdára talált (pontosab­ban: az igénylők száma estére 2150 volt, de belőlük igazi „köt­vényes” csak akkor lesz, ha a már említett műszaki vizsgálat után elfogadják a jelentkezést­. Szerencsére a debreceniek azon­nal kaptak további keretet, foly­tathatták a jegyzési ívek gyűjté­sét. Kedden 905, szerdán 520, csütörtökön 189, pénteken és szombaton délelőtt 126 nevet vet­tek nyilvántartásba. Az első hét mérlege így 3890 jelentkezés. — Meddig folytatják, egyálta­lán, meddig folytathatják a jegy­zési igények gyűjtését? — Debrecenben mintegy 8000 új állomás létesítésére van lehe­tőség, ez magyarul azt jelenti, hogy nyolcezer kötvényt eladha­tunk. A város kap két, egyenként ezer-ezer vonalas konténer-köz­pontot, míg a hetvenes években épített telefonközpontban meg­van a műszaki lehetőség még to­vábbi hatezer vonalas bővítésre. Az egyik konténer a most épülő tócóskerti lakótelep igényelt hív­­valóit­­kielégíteni,­­ a másikat per­­dig a már befejezett újkerti la­kótelepen helyezzük el, arra kap­csoljuk át az ott jelenleg műkö­dő három—négyezer állomást. Ezeket a számokat Debrecen más körzeteiben osztjuk majd ki. — A központ bővítéséhez idő kell, ismerve a beruházások tem­póját, nem is rövid idő. A köt­vényszerződésben vizsont a posta 1988 közepére vállalja a telefon­felszerelés kötelezettségét. — Már elküldtük a megrende­lést a BHG Híradástechnikai Vál­lalathoz. Folyik a tervezés, ha­marosan megkötjük a szerződést is. A kereskedelmi igazgatótól szóbeli ígéretet kaptunk arra, hogy 1987 végére, a hiánypótlá­sokkal együtt 1988 elejére elké­szülnek a bővítéssel, s akkor mi a vállalt határidőre ki tudjuk osztani a vonalakat. Szeretném megjegyezni, hogy amennyiben gazdára talál a szóban forgó nyolcezer kötvény, akkor az így megszerzett kölcsöntőke már egy további fejlesztéshez is megte­remtheti az anyagi alapot. Ez­­ vagy semmi! Ez hát a helyzet telefonügyben a tiszántúli nagyvárosban. Akár­hogy is berzenkedünk a korábbi (egyébként sokat bírált), részben a jelentkezés sorrendjét, részben viszont a társadalmi munkameg­osztásban elfoglalt helyet előtér­be helyező elosztási rend meg­szűnése miatt, az illúzióinkkal le kell számolni. Ha egy országban hosszú évtizedeken át háttérbe szorul az infrastruktúra fejlesz­tése, s talán ezen belül is külö­nösen mostoha sors jut a telefon­­hálózatnak, akkor azért valami­kor meg kell fizetni az árat. A je­lek szerint nálunk most jött el ez az idő. Akik számára az új rend tele­font ad, azok örülnek, akik szá­mára megfizethetetlen a kötvény (s­­a szociális helyzetük sem in­dokolja, hogy csupán a hatezer forintos belépési díj árán kapja­nak telefont), azok meg azzal vi­gasztalják magukat, hogy amúgy­is eléggé reménytelenül vártak a saját állomásra. Azt viszont a leginkább kétkedők sem vitathat­ják, hogy végső soron az ország­nak haszna van abból, ha sza­porodnak a telefonállomások, ha javul a távközlés műszaki szín­vonala. Görömbölyi László A MAGYAR NEMZET OLVASÓ­SZOLGÁLATÁNAK JOGI, Építészeti és orvosi tanácsadásának helye és időpontja: Almássy téri Szabadidőközpont, Budapest VII., Almássy tér 6., IV. emelet 404. Időpontok: Jogi tanácsadás: minden hétfőn és szerdán, 15 órától 17 óráig. Építészeti tanácsadás: a hónap­ második és harmadik keddjén, 16 órától 17.30 óráig. Orvosi tanácsadás: a hónap első csütörtökjén, 14 órától 17 óráig. Magyar Nemzet Hétfő, 1985. december 16. I A TUDOMÁNY VILÁGÁBÓL Állatorvoslás-Egyelőre még az élmezőnyben... Az álati eredetű élelmiszerek termelése mind a lakosság ellátá­sa, mind az export szempontjából kiemelkedő fontosságú. Mivel eb­ben jelentse feladat hárul az állat­­orvostudományi kutatásokra is, az MTA elnöksége újból áttekintette e tudományterület hazai helyzetét és feladatait. Annál inkább szük­ség volt erre, mivel a korábbi (193, 1973) határozatok nem való­sultak meg az indokolt mértékben. A hazai állatorvostudományi kutatások eredményeinek is nagy szerepe volt a háború újból elter­jedt fertőző és parazitás betegsé­gek visszaszorításában. A nagy­üzemi állattenyésztés kibontako­zása után jelentkező számos lég­ző- és emésztési, valamint anyag­­forgalmi és szaporodásbiológiai betegségek kártételeinek csökken­tésében, az ország szarvasmarha állományának gümőkór és bru­cellózis mentesítésében az alkal­mazott kutatások eredményei szintén jelentősek voltak. A ko­rábbi kutatási eredmények és az állategészségügyi szolgálat ütő­képessége egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy az állattenyésztés mennyiségi mutatói tekintetében hazánk a nemzetközi élmezőnybe került. Ez nemcsak a lakosság kel­lő ellátását biztosította, hanem lehetővé tette, hogy a megtermelt állati eredetű élelmiszerek mint­egy harmada exportra kerülhe­tett, tetemes devizát biztosítva s ezzel népgazdaságunknak.­ ­ Genetikai képesség szerint Ma azonban a mennyiségi ter­­­melés fenntartása mellett foko­zottan előtérbe kerültek a minő­ségi követelmények és a gazda­ságosság is. Ez megint új és az ed­­­­digieknél még összetettebb fel­­adatot jelent. Ma már ugyanis nemcsak az állatok puszta élete­inek megmentése a cél, hanem biztosítani kell, hogy az állatok genetikai képességüknek megfe­lelően termeljenek. Mivel pedig a termelés jórészt mesterséges kör­nyezetben folyik, s a nagyterme­­lésű fajták és hibridek igénye jó­val magasabb, mint az extenzív fajtáké voltak, ezeknek az igé- I nyeknek a megismerése és kielé­gítése bonyolult összefüggések­­ feltárását igényli. Ezért kerültek előtérbe azok az állathigiéniai, élettani, anyagforgalmi kutatások,­­ amelyeknek már akkor kell je­lezniük pl. az anyagforgalmi, sza­porodásbiológiai zavarokat, ami­kor azok még nem jelentkeznek klinikai tünetekben, de már ún. szubklinikai formájukban is limit szálják a termelést. Ez bonyolult és új diagnosztikai eljárásokat igényel, valamint a felismert ter-­rmelési, szaporodási zavarok kikü­­szöbölési módjának kutatását is.­­E téren jelentős eredmények szü­lettek, elég utalni a külföldről importált Holstein-fríz tehénállo­mányokban jelentkező ún. zsír­máj-szindróma leküzdésére, a si­keres termékenyítést már 3 hét múlva jelző hormondiagnosztikai módszerek bevezetésére, az emb­riótranszplantáció feltételeinek a megteremtésére. Az utóbbi pl. biztosíthatja, hogy a legértéke­sebb tehenekből nyert és megter­mékenyített embriók „közönsé­ges” tehenek méhébe történő át­ültetésével ezekből az egyedekből évenként akár tucatnyi borjat nyerjünk. A gazdaságos termelés érdeké­ben előtérbe került melléktermék­hasznosítás is számos új problé­mát vet fel, hiszen ezeknek mind az állatok, mind termékeik ve­szélytelenségének biztosítása mel­lett a megfelelő termelést is biz­­tosítaniuk kell. Ezért került elő­térbe a takarmányok tápláló ér­tékét előre jelző módszerek ku­tatása. De ide tartozik a takarmá­nyok rendszeres ellenőrzési mód­szerének kidolgozása is, mivel, fő­leg a trópusokról importált takar­mány-alapanyagokban az embe­rek egészségét is veszélyeztető kórokozók, vagy akár rákkeltő gombaitoxinok is lehetnek. Gü­mőkór és baromfitífuse Mind a fogyasztó egészségének védelme, mind az egyre szigoro­dó export-kritériumok teljesítése feltételezi az állati eredetű élel­miszerek bonyolult módszerekkel történő és rendszeres ellenőrzését is. Ezek a kritériumok nálunk többnyire szigorúbbak mint kül­földön, s mivel ezek rendszeres ellenőrzése folyik, egyre bonyolul­tabb műszeres mérésekkel is, eb­ből a szempontból a helyzet meg­nyugtató. Egyre inkább nőnek a követel­mények a fertőző betegségekkel kapcsolatos kutatásokkal szemben is. Részben a gazdaságos és biz­tonságos termelés, részben me­gint az egyre szigorodó export­követelmények teljesítése miatt fokozódik az igény bizonyos fer­tőző betegségek kórokozóitól men­tes állatállományok kialakításá­ra. Ide tartozik a gümőkór, a bru­cellózis, a baromfitífusz és számos más fertőző betegségtől korábban már mentesített állatállományok mentességének rendszeres ellen­őrzése és a mentességet megtartó üzemszervezési módszerek alkal­mazása is. E nehezen kialakított országos mentességet újabb és újabb betegségekre is (Aujeszky­­féle betegség, szarvasmarhaleukó­­zis, mikoplazmózis) ki kell ter­jeszteni. Külön szerteágazó feladatot je­lent azoknak az ún. fakultative kórokozó baktériumok okozta be­tegségek kártételeinek csökkenté­se, amelyek csak a gyengébb el­lenálló-képességű állományokban okoznak problémát. Mivel pedig a nagy létszámú, nem megfele­lően tartott és takarmányozott ál­latoknak az ellenálló-képessége gyenge, nagyon sok az emiatt je­lentkező betegség, vagy csökkenő termelés. Ezért oly fontos az el­lenálló-képességet csökkentő té­nyezők megismerése és kiküszö­bölése. Annál is inkább, mivel a gyenge ellenálló-képességű álla­toknak többnyire az immunvá­laszadó képessége is renyhe, így a legnagyobb vakcinákkal is csak mérsékelt immunitás alakítható ki bennük. Tovább bonyolítja a hely­zetet, hogy a takarmányokban lé­vő számos anyag, több, egyébként betegséget alig okozó mikroorga­nizmus az immunrendszer hiá­nyos működéséhez vezet. Az im­munológiai kutatásoknak ezért ezekre is ki kell terjedniök. De Ha kozmikus tér kutatása egyi­ke azoknak a tevékenységi terü­leteknek— hangsúlyozta az APN tudósítójának, Jurij Zajcevnek adott nyilatkozatában Roald Szaggyejev akadémikus , ahol tág lehetőségei nyílhatnak a nem­zetközi együttműködésnek. Az er­re irányuló kölcsönös törekvések­nek akár szimbóluma is lehetne a Halley-program: a szovjet és az amerikai tudósok a Reagan-kor­­mányzat tilalma ellenére megál­lapodtak abban, hogy egy sor amerikai műszert felhasználnak az üstökös első közvetlen kutatá­sára szánt szovjet kozmikus be­rendezésekben.­­ Az államközi kapcsolatok ér­vényben levő gyakorlatából kitű­nik, hogy az űrkutatásokban való nemzetközi együttműködés terü­letén sok minden lehetséges és el­térhető. Elég említést tenni pél­dának okáért az interkozmosz­­programról, amelyben a szocialis­ta országok tudósainak részvéte­le az egész közösségnek nagy hasznára vált. Ús fontos informá­ciókat kaptunk a Napról, a Nap­nak bolygónk légkörére gyakorolt hatásáról, a Föld magnetoszférá­­járól és ionoszférájáról, a köztük fennálló elektromágneses kapcso­latokról, a Föld körüli térben és a Föld magaslégkörében lejátszó­dó számos folyamatról. Ezek a kutatások egy sor, a tudomány számára korábban ismeretlen je­lenség felfedezéséhez vezettek. Jó hagyománnyá vált az űrku­tatásban való együttműködésünk Franciaországgal, újabban pedig osztrák, NSZK-beli, svéd szak­emberekkel is. Ami a Szovjetunió és az Egye­sült Államok közti kozmikus együttműködést illeti — mondot­ta a tekintélyes tudós — ehhez a felek nagyobb gazdasági és tudo­mányos-műszaki lehetőségekkel rendelkeznek, mint más államok. Egészen természetes, hogy a szov­jet és az amerikai űrprogramok céljai és feladatai nem mindig es­nek egybe. Mindkét ország a ma­ga útján járt és halad, amely megfelel az űrhajózás és az egész tudomány jövőjéről alkotott el­képzeléseiknek. Ám a két ország tudósai e különbségek ellenére megtalálták a közös nyelvet. Így például képesek voltak kimun­kálni a közös akciók „technoló­giáját” az ember irányította űr­hajók közelítéséhez és összekap­csolásához szükséges közös eszkö­zök létrehozása során. Ez tette le­hetővé 1975-ben a Szojuz—Apol­­lo-program sikerét is. A Szovjetunióban egész sor olyan program van kidolgozás ide tartoznak azok a molekuláris biológiai kutatások is, amelyek új típusú diagnosztikumok, vak­cinák kifejlesztését célozzák, a génsebészeti módszerek alkalma­zásával is. Sürgős fejlesztési E kutatások feltételei csak rész­ben vannak meg. Hazánkban a ku­tatással foglalkozóknak mintegy 0,5 százaléka dolgozik az állator­vostudomány területén, s ezek többsége is csak főfeladata (ok­tatás, diagnosztika, oltóanyagter­melés és -ellenőrzés stb.) mellett végzi kutatásait. A kutatásra for­dított költségek 0.35, míg a beru­házási ráfordítások 0.20 százalé­ka jut az állatorvostudományi ku­tatásokkal foglalkozó intézmé­nyekre. Megdöbbentően alacsony arány ez, ha azt az állatorvostu­dományi kutatások népgazdasági, közélelmezési és közegészségügyi hazai szerepével vetjük össze. Ez a nagyon szűkös kutatási kapa­citás eddig elsősorban a felmerült legszükségesebb és nagyon gyors megoldást igénylő feladatokkal való foglalkozást tette lehetővé. Ez a „tűzoltás-szerű” munka ugyan felbecsülhetetlen eredmé­nyeket hozott, de elhományosítot­­ta a hosszú távon jelentkező prob­lémákat. Az elnökség korábbi ha­tározatai ellenére ezért egyre csökkent az alapkutatások ará­nya. Ha ez így megy tovább, egy­re több területen veszítjük el fo­gékonyságunkat, a legújabb nem­zetközi eredmények adaptálására, s egyre csökken az alkalmazott és fejlesztési kutatások megala­pozottsága is. Mészáros János alatt, amelyekben az Egyesült Ál­lamok részvétele kétségtelenül hasznos lenne az amerikai fél szá­mára. A tudományos világközvé­lemény az évszázad programjá­­­­nak tekinti a. .Mars természetes holdjai — a Phobosz és a Dé­­mosz — komplex kutatása céljá­ból javasolt szovjet programot. Az Interkozmosz hagyományai­nak megfelelően a Szovjet Tudo­mányos Akadémia meghívta más országok tudományos szerveze­teit, hogy vegyenek részt ebben a programban. Bulgária, Magyaror­szág, az NDK, Lengyelország, a Szovjetunió, Csehszlovákia, Ausztria, az NSZK, Finnország, Svédország és az Európai Űrku­tatási Hivatal tudósai lelkesen reagáltak a javaslatra. A prog­ram egyebek közt előirányozza automata szondák leszállását a Phoboszra. Az egyik szonda szá­mára lehetővé teszik, hogy ug­rásokat végezve tovahaladjon a Phobosz felszínén. Nem kevésbé érdekes az a terv, hogy űrberendezést küldenek az aszteroidák övezetébe. A repülés forgatókönyve szerint,­­ amelyen most a szovjet tudósok dolgoznak, a Vega-tervhez hasonlóan szere­pet kap egy kozmikus berende­zés, amelynek több önálló felada­tot kell megoldania. Önműködő bolygóközi állomások indulnak először a Vénusz felé, majd annak kutatását végrehajtva a Föld felé veszik útjukat, s a Föld gravitá­ciós terét kihasználva perturbá­­ciós manővert végeznek, majd az aszteroidák övezete felé indul­nak. A terv szerint az egyik asz­teroidára a tovahaladó modulról leválasztandó szondát fognak kül­deni. Lehetséges, hogy a közvet­len kutatások egyik objektuma üstökös lesz. A legközelebbi évek terveiben szerepel továbbá nagy csillagá­szati ob­szervatóriumok megszer­vezése a kozmoszban. Egyebek közt előkészítik egy nagy telje­sítményű, féltonna súlyú gamma­teleszkóp felbocsását Föld körüli pályára. Röntgenteleszkópokból álló együttest dolgoznak ki abból a célból, hogy kutatásokat végez­zenek vele Asztron típusú magas apogeuma stabilizált műhold fe­délzetéről. Ezekben a tervekben részt ve­­hetnek minden ország kutatói. A szovjet tudósoknak meggyő­ződésük, hogy a kozmoszban megvalósítandó széles körű nem­zetközi együttműködés szilárd alapja lehet a­ „csillagháborús" tervek felszámolásának is — hangsúlyozta végezetül Szaggya­­jev akadémikus. A békés Univerzum Közös kutatások a világűrben Évforduló Százéves a motorkerékpár Száz éve már­ 1885 telén tör­tént, hogy a stuttgarti utcákon a járókelőket egy durrogva, füstölve száguldó szörny ejtette rémületbe. Daimler, Gottlieb Daimler gépműhelytulajdonos fia robogott az utcákon, a világ legelső motorkerékpárján. A jármű váza finom asztalosmun­kával keményfából készült, egy­­hengeres, léghűtésű, négyütemű, 264 köbcentiméteres, féllóerő tel­­jesítményű benzinmotorjának gyújtószerkezete izzócső volt, amit indulás előtt benzinlánggal hevítettek fel. A kerékpárt jobb­­ról-balról egy-egy mankókerék támasztotta meg, védett a felbo­rulás ellen, Paul Daimler ugyan­is nem tudott kerékpározni. A jármű vasalt fakeréken gördült, alaposan rázta a vezetőt. A mo­torkerékpárt Daimler és munka­társa, Maybach közösen tervez­ték. Nem ez volt az első géperejű kerékpár. 1868-ban a francia Perrault tolattyúvezérlésű gőz­géppel hajtott kerékpárt mutatott be. A gőzkerékpár némileg emlé­keztetett a motorkerékpárokra, azzal a különbséggel, hogy hátul egy cső nyúlt a magasba, ame­lyen füst és gőz pufogott ki, akárcsak a vasúti gőzmozdonyok kéményéből. A gőzkerékpárral nagy utakat tettek meg, de nem vált népszerűvé, nem ok nélkül féltek a felfűtött gőzkazán közel­ségétől. Nos, tehát Gottlieb Daimler, aki előbb Nicolaus August Otto deutzl gépgyárában kezdett mo­torokkal foglalkozni, a lassújá­ratú stabil gázmotorból szándé­kozott járműmotort kifejleszte­ni. Kocsit akart építeni, de előbb tudni kívánta, a benzinmotor egyáltalán szóba jöhet-e ilyen célra. A kerékpárt már jól is­merték. Először 1790-ben de Siv­­rac gróf készített fából hintaló­ra emlékeztető alkalmatosságot, amit lábbal taszigálva lehetett hajtani. Carl Friedrich Christian Ludwig Drais von Sauer­bronn báró 1817-ben álmélkodtatta el nézőit, amikor fakerékpár nyergében ülve lökdöste jármű­vét­ élőre, készülékét „csontvázó­­nak” mondták, nyilván nem alap nélkül. Ebből alakult ki a „biztonsági kerékpár” olyannak, amilyennek ma ismerjük. A már 1885-ben forgalomban levő kerékpárok acélcsőváza, kereke azonban gyengének látszott a nehéz mo­tor és a vezető súlyának hordá­sára, azért a váz fából készült. Motorkerékpárját Daimler 1883- ban szabadalmaztatta, de nyilvá­nos szereplésre csak 1885 novem­berében került sor azzal az el­képzeléssel, hogy a motor iránti érdeklődést sikerül felkelteni. Sok gondot okozott a porlasztás és gyújtás. Az izzócsőgyújtás — amit Daimler maga is „szabadal­maztatott tévedésnek” mondott — lassújáratú motornál még csak megfelelt, de gyorsjáratá­hoz nehézkesnek bizonyult. Otto 1884-es megszakítógyújtása — ami acélmágneses induktorral működött — sem felelt meg, egy­előre — és csak a Robert Bosch­ által kidolgozott nagyfeszültségű szikragyújtás vált alkalmassá a nagy sebességű motorok szá­mára is. Daimler fa-motorkerékpárjá­­nak hátsó kerekét szíjhajtás mű­ködtette. Stuttgart lakossága — amely ma jórészt az autóiparból él — ellenszenvvel fogadta a dörgő masinát, támadó hangú cikkek jelentek meg az újságok­ban, s azért a motorkerékpárral csak a város határában mertek kisebb-nagyobb utakra vállal­kozni. Az első szériában gyártott mo­torkerékpár 1893-ban került ki egy müncheni gépműhelyből. Acélcsőváz, golyóscsapágy, lánc­hajtás, pneumatik, villamosgyúj­tás, kézifék, duda, drótküllős ke­rék jellemezte az új járművet. Sokan emlékeznek még a Ma­gyarországon a század elején megjelent motorkerékpárokra. Indulás előtt a hátsó kereket feltámasztották, a pedállal meg­forgatták a motort, „beugrása” után a keréktámasztékot kirúg­ták, és a motor nekiiramodott. Az idők folyamán próbálkoztak léghűtéssel, vízhűtéssel, egy és több hengerrel és ki tudná elso­rolni, hányféle újítással. Az el­múlt száz év alatt alakult ki az izzócsöves motorral hajtott fa­kerékpárból a mai hathengeres japán motorcsoda. H. A.

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék