Magyar Nemzet, 1986. április (49. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-29 / 100. szám

s Amor-arcok „Keresem HÉRA kisasszonyt, akit a metrón láttam, két évvel ezelőtt. Kérem szíves jelentkezé­sét." „25182 fiatalember nagyravá­gyó hölgy ismeretségét keresi »Adottság« jeligére a kiadóba.” „Jó kedélyű, intelligens, diplo­más fiútársaság várja csinos, kul­turált lányok jelentkezését, sza­bad idejük tartalmas eltöltése céljából »Közös örömök«.’’ „30 37 házaspár keresi egyedül­álló dolgozó nő barátságát a sza­badidő kellemes eltöltéséhez 40 évesig.” „40­­28, értelmiségi pár társasá­got keres értelmes beszélgetések­hez, kirándulásokhoz. «Hétvége« jeligére a kiadóba.” „Tűzmadár. Eredményes, diszkrét társkereső. Azonnal is randevúzhat!" (A telefonszám a hirdetésben megtalálható.) Ezeket a hirdetéseket egyik he­tilapunk egyetlen számából emeltük ki. Lám-lám, szemben az élet megannyi más területé­vel, bizonyos dolgok mintha egyre leplezetlenebből jelenné­nek meg... (m. a.) — A kereskedelem Somogy megyei helyzetéről és feladatai­ról tanácskoztak hétfőn Kapos­várott. Részt vett az eszmecse­rén Juhár Zoltán belkereskedel­mi miniszter is. A konferencián elhangzott, hogy a következő öt évben folytatják a meglevő bol­tok és szórakozóhelyek korszerű­sítését, s újabb üzleteket nyit­nak. Elkészülésük után a nyári idegenforgalmi főidényben ki­egyensúlyozottabb lesz az ellá­tás. Siófokon, Szántódon és Bog­­lárlellén autós bevásárlási köz­pont épül. A megbeszélés befe­jeztével Juhár Zoltán felavatta Kaposvár új kereskedelmi léte­sítményét, a Fészek Áruházat. Számok, tények Az amerikai társadalom a tizen­évesek „terhességi járványáról" beszél, írja a Die Presse. Az USA képviselőházának család- és ifjú­ságvédelmi bizottsága jelentése sze­rint ebben a korosztályban éven­­te egymillió nemkívánatos terhes­ség történik, ezekből mintegy négyszázezret megszakítanak, a vetélések száma körülbelül száz­ezer. Az újszülöttek felénél csak a hajadon anya az ismert, a gyer­mek így anyagi támasz híján ké­sőbb felnőtt segélyezetté válik. Ezek a gyerekek lemorzsolódnak az iskolából, alacsony képzettségük miatt nem kapnak munkát, s ez­zel bezárul az ördögi kör, írja a lap. Az amerikai társadalomban egyelőre vita folyik a kérdés meg­oldásáról azok között, akik meg­elégszenek az iskolai felvilágosítás­sal, s azok között, akik szeretnék az ifjúságot a házasság előtti ön­megtartóztatóbb életre, a családra való felkészülésre nevelni. (v. é.) A színházak keddi műsora Operaházi Anyegin (Nádasdy K. béri. 4. ea., 7) — Erkel Színház: A szevil­­lai borbély (Bérletszünet, 7) — Nem­zeti Színház: Tartuffe (7) — Várszín­ház: János király (7) — Katona Jó­zsef Színház: Übü király (7) — Ma­dách Színház: Macskák (8) — Ma­dách Kamira: Szeget szeggel (7) — Vígszínház: Iván, a rettentő (Mol­nár F. béri., 4. ea., 7) — Pesti Szín­ház: Kicsengetés (II. béri. 3. ea., 7) — Fővárosi Operettszínház: Hegedű? a háztetőn (7) — Thália Színház: Ket­tős ünnep (7) — Thália Stúdió: Családi ágy (fél 8) — József Attila Színház: A kis herceg (7) — Játékszín: Villa­­negra (nyilvános főpróba de­­ll). Macskajáték (7) — Józsefvárosi Szín­ház: A kertész kutyája (7) — Radnóti Miklós Színpad: Az élet oly rövid (7) — Mikroszkóp Színpad: Motoszka (de. fél 10), illetékesek vagyunk (du. fél 4 és este fél 8) — Vidám Színpad: Huzatos ház (7) — Arany János Szín­ház: Scapin furfangjai (du. 3) — Ál­lami Bábszínház a Jókai téren: Toldi (de. 10) — Pesti Vigadó Kamarate­rem: Kopogós romi (8) — a Hangver­senyteremben: Egy amerikai Pesten — fúvószenei műsor (fél 8) — Zene­­akadémia: Jandó Jenő zongoraestje (Liszt: Vándorévek 1.. fél 8). i­ a televízió műsora 8.53 Műsorismertetés 8.55 Tévétorna 9.00—9.45 Iskolatévé 9.45 Mozart: D-dúr (Haffner) szimfónia 10.10 A Mauritius-ügy NSZK tévéfilmsorozat V/5. (Ism.). 11.20 Képújság 16.05—17.10 Iskolatévé 17.13 Műsorismertetés 17.15 Hírek 17.20 Három nap tévéműsora 17.25 Sorstársak A pécsi körzeti stúdió rehabilitációs magazinja 17.50 Természetbarát A Telesport turisztikai magazinja 18.10 Csak­ Horgásztíz perc 18.25 Iparvilág A belpolitikai főszerkesztőség műsora 18.45 Képújság 18.50 Mini-Stúdió 19.10 Tévétorna 19.15 Esti mese 19.30 Híradó 20.00 Farkascsapda Tévéfilm 20.55 Stúdió *86 21.55 Unokáink is látni fogják 22.35 Híradó 3. 22.45 Himnusz 2. műsor 18.13 Műsorismertetés 18.15 Képújság 18.20 Régi holland mesterségek Holland rövidfilm 18.30 Körzeti adások Budapest, Pécs, Szeged 19.35 Erdei séta Amerikai kisfilm (Ism.) 20.00 Gondolkodó Tudományos magazin 20.40 Junkang barlang temploma­ Kínai kisfilm 21.00 Híradó 2. 21.25 Tv-Basic-tanfolyam XV 13. 21.55 A táncművészet világnapja 25 éves a Pécsi Balett 22.35 Képújság ­ Alapításának 35. évforduló­ját ünnepelte hétfőn Kecskemé­ten az ország első ének-zenei ál­talános iskolája, a Kodály-isko­­la. Az Erdei Ferenc művelődési központban tartott jubileumi ün­nepségen Szokolay Sándor Kos­­suth-díjas zeneszerző mondott ünnepi beszédet, hangsúlyozva, hogy a Kecskemétről hódító útra indult Kodály-módszert ma már a 170 hazai iskolán kívül a világ számos országában alkalmazzák. — Székesfehérvár felvételét kéri az ICOMOS-ba, a Műemlé­kek és Történeti Együttesek Nem­zetközi Tanácsába, az UNESCO 1965-ben alakult műemlékvédel­mi szervezetébe, illetve annak magyar nemzeti bizottságába, er­ről döntött hétfői ülésén a város tanácsa. Mint az ülésen elmond­ták, Székesfehérvárt történelmi és műemléki szerepe méltóvá te­szi a nemzetközi szervezet mun­kájában való részvételre. — A túl jó munkát büntetik, mert elvonják a gyárból a többlet­­nyereséget. (Brenner György rajta) 1­4 . Háromnapos nemzetközi tu­dományos konferencia kezdődött hétfőn a miskolci Nehézipari Mű­szaki Egyetemen a műszaki fel­sőoktatás hazai megszervezésé­nek 250. évfordulója és a bá­nyaművelési tanszék alapításá­nak 215 éves jubileuma alkal­mából. A konferencia központi témája a bányászati műveletek tervezésének alapjai. A megnyi­tón Kapolyi László ipari minisz-­ ter adott áttekintést a magyar bányászat helyzetéről és fejlesz­tési terveiről.­­ Az ezredfordulóig szóló bel­­vízrendezési tervet készített a Hajdú-Bihar Megyei Tanács. En­nek alapján programozták a me­gye VII. ötéves vízgazdálkodási tervét is, amelynek egyik fő cél­ja a szennyvízelvezető csatorna­­hálózat gyorsabb ütemű építése.­­ Az Oroszlányi Szénbányák dolgozói eddig több szenet ter­meltek, mint amennyit az év el­ső négy hónapjára tervük előír. Ily módon a tervezettnél 63 mil­lió forinttal magasabb volt a vál­lalat árbevétele, mondották el hétfőn az évkezdet tapasztalatai­nak megvitatására összehívott vállalati műszaki konferencián.­­ A világon egyedülálló kí­sérletbe kezdtek a Mecseki Szén­bányák komlói Béta-aknáján, különösen nehéz geológiai viszo­nyok között próbálják ki a mere­dek dőlésű, új fejtésbiztosító be­rendezést. A MUDD—120 fejtési pajzsokat a Mecseki és a Veszp­rémi Szénbányák, valamint a bá­nyagépek hidraulikáját előállító angol Dowty cég szakembereinek együttműködésével hozták létre.­­ Kisgyermek-nevelési kon­ferenciát tartottak a hét végén Avignonban: az esemény egyik rendezője a francia Pikier—Ló­­czy Társaság volt. A népszerű gyermeknevelési szakkönyvek szerzője, a néhai dr. Pikier Em­mi Franciaországban is nagy szakmai elismertségnek örven­dett. Az avignoni konferencián résztvevők számára filmvetítést rendeztek a rózsadombi Lóczi úti intézet munkájáról. A budapesti intézet előadókat is küldött. — Helyreállt a forgalom. Hét­fő délután helyreállt a forgalom a Hatvan és Túra vasútállomás, közötti vonalon, amelyen hajnal­ban baleset történt, két teher­vonat összeütközött. A baleset nem járt személyi sérüléssel. Az ütközést személyi mulasztás okoz­ta. Nolt vagon kisiklott és mind­két pályát elzárta. Megrongáló­dott egy folyékony, maró, mér­gező anyagot tartalmazó tartály­vagon, ezért a helyreállítás előtt * megvizsgálták: nincs-e tűzveszély. A pálya helyreállítása délután­ra megtörtént. — Zenei látvány címmel Pajor Il­dikó festőművész kiállítása nyílt meg az Országos Széchényi Könyvtár (1., Budavári Palota „F" épület) Folyosó Galériájában. — A Helios számítógéppel ve­zérelt audiovizuális oktatástech­nikai géprendszert hétfőn útnak indították Kínába a Vépi Mező­­gazdasági Szakmunkásképző és Munkástovábbképző Intézetből. A berendezést bemutatják a Pe­­kingben június 5-én megnyíló China—Didakta oktatástechnikai és módszertani kiállításon, a vi­lág leghíresebb gyártóinak ter­mékei mellett. — Jandó Jenő Liszt: Vándorévek I. — Svájc, paganini-etüdök című műveit adja elő április 29-i, keddi zongora­estjén este fél nyolc órakor a Zene­­akadémián. — Századik születésnapját ün­nepelte Kovács Józsefné szüle­tett Zvara Mária a Heves megyei Kisfüzesen hétfőn. A helyi mű­velődési házban felköszöntötték a párt-, a tanács-, a társadalmi és tömegszervezetek, valamint a helyi téesz képviselői. A neveze­tes születésnapot négy gyermeke, tíz unokája, 14 dédunokája és hét ükunokája körében ünnepelte. — a Magyar Rádió és Televízió Ze­nekara és Énekkara hangversenyt ad a Budapest Kongresszusi Központban április 30-án, szerdán este fél nyolc órakor. Vezényel: Alessandro Siciliani. Rossini és Respighi művei kerülnek műsorra. — A washingtoni Kennedy Center egyik színházában nagy sikerrel mutatta be Széchényi cí­mű monodrámáját Bánffy György a József Attila Színház művésze. Bánffy György a torontói váro­si egyetem közreműködésével újonnan szervezett Magyarság­­kutató Intézet meghívására tart előadókörutat az USA-ban és Kanadában. — A Konvoj című amerikai fimet vetítik április 30-án, szerdán, 19 óra­kor a szabadság-hegyi Oj Tükör Jó­kai Klubban, angol nyelvgyakorlók­nak. Utána társalgási lehetőség. (XII., Hollós út 5.). — Dzsingisz kán társaság ala­kult Kína belső-mongol auto­nóm területén azzal a céllal, hogy Dzsingisz kán és más egykori mongol katonai vezető stratégiá­ját és hadviselési elméletét ta­nulmányozza. A társaságot öt­venhárom nyugállományban le­vő mongol származású katona­tiszt alapította. A tanulmányo­zás felöleli Dzsingisz kán (1162— 1227), valamint elődeinek és utó­dainak időszakát, összesen mint­egy kétszáz évet. — VILLAMOSNAK SZALADT EGY KISLÁNY. Hétfőn délután Budapesten, a IX. kerületi Hámán Kató út IC—19. számú ház előtt egy 18 hónapos kis­lány felügyelet nélkül futkározott az úttesten, s nekiszaladt egy mozgó 24-es villamosnak. A kisgyerek súlyos fej­sérülést szenvedett. A mentők a Helm pál-kórházba szállították. A Tőzsdeszeminárium nyílt négy gazdasági főiskola és egye­tem diákjainak részvételével hét­főn Balatonföldváron a nemzet­közi áru- és értéktőzsdék műkö­déséről, a magyar vállalatok tőzsdei tevékenységéről. A há­romnapos rendezvény célja, hogy felkészítse a fiatalokat a külpiaci munka e különleges területére.­­ Az ifjúsági Zrínyi Miklós­­díjat hétfőn adták át első alka­lommal Szigetvárott. A díjat Nagy­ Irén, a szigetvári Zrínyi Miklós Gimnázium harmadik osztályos tanulója nyerte el Húsz éve város Szigetvár című város­történeti dolgozatáért. A Sziget­vári Várbarát Kör tagdíjakból, kiadványok árából gyűjtötte ösz­­sze az alapítvány célját szolgáló huszonötezer forintot, amelynek kamataiból minden évben ezer forint a jutalom. — Irodalmi estet rendeztek hétfőn Budapesten a Lengyel Kulturális Központban. Konrad Sutarski és Bogdan Zadura a Magyar költők antológiája című, Lengyelországban tavaly, megje­lent kötetben közölt versekből mutatott be néhányat. — A vilÁg ÉS NYELV új száma gazdag tartalommal megjelent. A fo­lyóirat közli Kádár János üdvözletét a 25 éves Hungara Vivo (Magyar Élet)­­ című eszperantó nyelvű folyóirathoz, valamint az UNESCO legutóbbi köz­gyűlésének a nemzetközi nyelv jövől évi centenáriumával kapcsolatos je­­l­­entés állásfoglalását és a Szövetke*­­ cetek Nemzetközi Szövetségének az eszperantóról szóló határozatát. Né­hány érdekes írás címe még ízelítő­k­ Cserhalmi Imre: „A szó­térté­s korsza­káért", Szenes Imre: Utóhang az Euró­pai Kulturális Fórum sajátos „elő­­hangjához", Sugár András: „Nyelvek­­ túra" Japánban. — Munkásszolidaritás címmel Falus Ottó összeállítását,láthatják régi már­­jus elsejékről április 29-én, kedden, 17 órakor a Csepeli Munkásotthon­ban. (XXI., Árpád u. 1.) — A margitszigeti vízesés rekonst­rukciója befejeződött, hétfőtől ismét,a régi állapotában működik a sziklakert közelében levő idegenforgalmi látvá­nyosság, amely a Zsigmondy-forrás 38 fokos termálvizével táplálja a halas­tavat.­­ A Magyar Agrártudományi Egye­sület Állattenyésztők Társasága május 3-ra, a MAE tanácstermébe (V., Kos­suth Lajos tér 6—8.) tervezett A ta­karmányozási MT-rendeletet ismerte­tő rendezvénye technikai okokból el­marad. — Az idegen nyelvek kedvelőit hív­ják a Károlyi Mihály utca 9. alatti Eötvös Klubba szórakozni és nyelve­ket gyakorolni csütörtökön és szomba­ton 18 órától; a másik teremben csü­törtökön az Old Boys tánczenekara, szombaton pedig az Éliás Diszkó tánc­zenéjére táncolhatnak is. A további angol, francia, német, orosz nyelv­­gyakorló estek változatlanul hétfőn és szerdán a Hungária Kávéházban, pén­teken és vasárnap pedig a Thermal Szálló virágos parkjában vannak 17— 22 óráig. A turista szezon kezdetével külföldi turistacsoportok is bekapcso­lódhatnak. — Szöllősy Enikő és Trombitás Ta­más munkáiból kiállítás nyílik meg ma délután négy órakor Budapesten, a III. kerületi, Lajos utcai Kiállító­házban. A tárlat június nyolcadikéig tekinthető meg. — HAL­A­LOZAS: A Kertészeti Egye­tem mély fájdalommal tudatja, hogy dr. Farkas Károly egyetemi tanár, a kertészeti növényvédelem kiváló ok­tatója, e tudományszak eredményes művelője, a szakirodalom és a szak­mai propaganda fáradhatatlan mun­kája 50. életévében váratlanul el­hunyt. Dr. Farkas Károlyt a Kertészeti Egyetem .saját halottjának tekinti. Hamvasztás előtti búcsúztatásáról ké­sőbb történik intézkedés.­­ — Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett férjem, Friebert Imre gépi hurkoló mester kisiparos 1986. már­cius 23-án, elhunyt. Kívánsága szerint, csendben szűk, családi körben helyez­tük örök nyugalomra. A gyászoló csa­lád. X — Fájdalommal megtört szívvel tu­datom, hogy testvérem Neményi (Jó­zsef) Krisztián életének 64. évében f. hó 21-én, hosszú szenvedés után el­hunyt. Hamvasztás utáni végső bú­csúztatása 1. év május 16-án, de­ fél 16 órakor lesz a Megyeri úti temető halottasházából az evangélikus egy­ház szertartása szerint. Dr. Neményi Miklós, Szombathely, Vörösmarty, u. 25.­­ — Mély megrendüléssel és fájdalom­mal ’közli a család, rokonok, kollégák és barátok, hogy Hont Miklósné (sz.: Varga Zsuzsa) 56 éves korában. 96. ápr. 24-én­ elhunyt. Temetése ápr. 29-én, kedden, 11 órakor X., Kozma u. 6. temetőben.­­ X — Temettem! fáj és nehéz. Gyász GMK mindent intéz. Temetkezési Szol­gálat VIII., Mátyás tér 4. 332-960. X — Köszönetnyilvánítás: Szeretett férjem. Fablnyi Emil építészmérnök elhunyta alkalmából mindazoknak, akik öt utolsó útjára elkísérték, vagy résztvevő soraikkal felkerestek, hálás köszönetet mondok családom és ma­gam nevében. Özv. Fabinyi Emilné. X — Dr. Drach Ervin István fogszak­orvos elhunyta alkalmából kifejezett részvétnyilvánításokat ezúttal köszöni meg a gyászoló család. " Magyar Nemzet Levél Gépelt papírt találok reggel a postaládában. „Szerencse-imád­ság". Kiderül belőle, hogy eddig kilencszer járta körbe a világot, és sokakat ért valamilyen jelen­tős szerencse, közvetlenül azután, hogy kaptak egy ilyen külde­ményt. Szóval ez valami csoda­szerféle. Böngészem az utasítást is: „Küldje el a levél másolatát annak, akiről úgy gondolja, hogy nagy szüksége lenne szerencsé­re!” Hát, szó, mi szó, cefetül nézhe­tek ki. Ez ugyanis már a negye­dik levél... (k. g.) Kedd, 1986. április 29. Atomerőmű-szerencsétlenség n­év mellett Kiss Szerencsétlenség történt a Szovjetunióban, a csernobili atomerőműben: megsérült az egyik atomreaktor. A Szovjetunió Minisztertanácsának Moszkvában hétfő este kiadott közleménye be­­számol arról, hogy intézkedése­ket foganatosítanak a baleset következményeinek elhárítása érdekében. A sérülteket orvosi ellátásban részesítik. Kormány­bizottságot hoztak létre. Csernobil Ukrajna területén található, Kijevtől északra, a Pripjaty és az Uzs összefolyásá­nál. Itt kezdődik a Dnyeperen létrehozott Kijevi víztároló. Az eseményről kiadott közle­mény elhangzott a szovjet tele­vízió esti híradójában a Vrem­­jában is. A szerencsétlenség oká­ról, a reaktor sérülésének jelle­géről, az áldozatok számáról és a károk mértékéről nem ismere­tesek részletek. A TASZSZ egy dokumentációs háttérösszeállításban rámutatott, hogy ez volt az első ilyen eset a Szovjetunióban. Átadás Budapesten és Nádudvaron Tehergépkocsik az NDK-ból A Magyarországra szállított hu­szonötezredik Robor típusú teher­kocsit az NDK-ból érkezett gyár­tók és a hazai forgalmazók hét­főn átadták a Fővárosi Sütőipari Vállalatnak. Az átadásnál jelen volt Walter Mackowski, az NDK budapesti nagykövetségének ke­reskedelmi tanácsosa. ★ Ma adják át Nádudvaron az NDK-beli IFA teherautógyár kép­viselői a vállalat hetvenötezredik, Magyarországra szállított jármű­vet. Csaknem húsz évvel ezelőtt kezdődtek a tárgyalások az IFA teherautók behozataláról, és a hetvenes évek elején az IFA már ismert járműtípus volt az ország­utakon. Alig telt el néhány év és a megbízható, erős építésű jármű feladatot kért magának a mező­gazdaságban is. Debrecen környé­kén tűntek fel először a terep­járó, összkerékmeghajtású, dízel járművek, majd a nádudvari Vö­rös Csillag Mezőgazdasági Ter­melőszövetkezet vállalta elterjesz­tésüket a termelési rendszerek szállítási feladatainak megoldásá­hoz. Napjainkban az IFA teherautók a magyar SNDK járműipari együttműködés sikeres képviselői és az öttonnás teherszállításban pótolhatatlan munkát végeznek. Az Autóker szerint az egyik leg­keresettebb jármű. (s. a.) Játékos tájékoztató Többet ésszel, mint energiával! Reklámcikkek gyártására szer­veződött három esztendővel ez­előtt a Novoplast kisszövetkezet. Hamarosan felismerték azonban az alapítók a hazai játékpiac hiá­nyosságait, s 1984 karácsonya előtt eljuttatták az üzletekbe a Kuckó játékházat, amelynek si­kerére mi sem jellemző jobban, minthogy egy hónap alatt húsz­ezer darab fogyott el belőle. Ezt követően arra tettek kísér­letet, hogy a Magyarországon közkedvelt táblás játékok kíná­latát bővítsék,­­„merész ötletek­kel” — amint azt a Magyar Új­ságírók Országos Szövetségében tegnap megtartott sajtótájékozta­tón hallhattuk Fóti Györgytől, a szövetkezet elnökétől. Erre az esz­tendőre már hétféle társasjáték forgalmazását tervezik. Kapha­tók az üzletekben a Mesék titka, a Police 07, a Holiday, a Skála Rally nevű játékok, mely utób­biaknak anyanyelvvédő okokból inkább a magyar alcímét — Az Interpol Budapesten, Kalandos utazás Európában, Többet ésszel, mint energiával — részesíteném előnyben. Rövidesen megjelenik a May Károly regénye nyomán készült Az Ezüst-tó kincse el­nevezésű társasjáték. A Csilla­gok háborúja című film adta az ötletet az őszi BNV-re kiadandó játék megalkotásához. A szövet­kezetnek az ezzel egyidőben for­galomba kerülő, ide a Szfinxet! című hetedik táblás játékát Her­nádi Gyula tervezte. Jó hír, hogy komolyan fontolóra vették a Kuckó textilváltozatának a gyár­tását. (s­zi) ­ SÚLYOS KÖZLEKEDÉSI SZE­­RENCSÉTLENSÉG történt a Fejér megyei váron: Pintér János 20 éves tabajdi lakos személykocsijával elgá­zolta a vele azonos irányban haladó Nagy Mária 18 éves váll­át. Kovács Katalin 16 éves budapesti lakost, majd a kocsi útmenti fának ütközött. Nagy Mária, Kovács Katalin, valamint Pin­tér János és utasa. Varga Szilvia 18 éves váli diáklány életét vesztette a szerencsétlenségnél. A kocsi másik két utasa súlyosan megsérült. A rendőr­ség szakértők bevonásával folytatja a vizsgálatot.­­ FELBORULT EGY TÚLTERHELT DZSUNKA a kínai Sanhszi tartomány­ban, s százhúsz ember vízbe fulladt, adta hírül hétfőn a kínai közlekedési minisztérium jelentése. A közlemény szerint az utóbbi időben a családi, vagy társas kezelésben levő szállító dzsunkákat, bárkákat sokszor túlter­helik, hogy nagyobb bevételhez jussa­nak, s emiatt az utóbbi időben gyak­ran történtek hasonló szerencsétlensé­gek. g­ot menti Árokba hajtott személykocsijával a Tolna megyei Csorna külterületén Kalácska József 33 éves budapesti lakos, majd egy betontámfalnak ütközött. Az autó utasa, Veréb Károly 33 éves váci la­kos kórházba szállítása után belehalt sérülésébe. Kalácska és másik utasa súlyosan sérült meg. A vizsgálat ed­digi adatai szerint a vezető figyelmet­lenül hajtott. A rendőrség bevonta Kalácska jogosítványát, a vizsgálat az ügyben még tart. A SZÁZTIZENÖT közlekedési BALESET történt a hét végén ha­zánk útjain. Közülük nyolc halálos, 53 súlyos, 54 pedig könnyebb sérülés­sel végződött.­­ NEM JÖTT MEG A TAVASZ az idén Észak-Olaszország több tartomá­nyába, Lombardiában, Piemontében, Venetóban, Trentino-Alto Adige tarto­mányban, s az Alpok vidékén ítélet­­idő van. A sűrű havazás és esőzés egy hete tart; áradások, lavinák, föld­csuszamlások követik egymást. DÉLUTÁNI ZÁPOROK, ZIVATAROK Hazánkban hétfőn meleg, nyá­ri idő volt, néhány helyen dél­utáni zivatarral. Kedd estig ha­zánk időjárásának alakulásában jelentős változás nem várható. Folytatódik a meleg, nyárra em­lékeztető időjárás. A délnyugati országrészben többször megnö­vekszik a felhőzet. A délutáni órákban gyenge záporok várha­tók. Éjszaka a hőmérséklet álta­lában 11 és 14 fok között alakul. Napközben a hőmérséklet csúcs­értéke általában 22 és 25 fok kö­zött valószínű. Az Alföldön még kedden is sok lesz a napsütés, bár ez nem zárja ki, hogy az időnként megnövekvő felhőzet­ből egy-egy gyenge zivatar ne alakuljon ki. Ott is nyárra em­lékeztető lesz az idő. A hajnali 11 és 14 fokos lehűlés után ked­den délutánra általában 23—27 fokra felmelegszik a levegő. Az Északi Hegyvidék térségében is a napsütés lesz jellemző. Egy­­egy jelentéktelen futó zápor­, zi­vatar ott is kialakulhat. A haj­nali 9 és 12 fokos lehűlés után délutánra általában 22—24 fok­ra melegszik fel a levegő. Az es­ti hőmérséklet országszerte 16 és 21 fok között várható. A Duna vízállása Budapestnél 362 centiméter volt. Európai városok várható leg­magasabb hőmérséklete: Athén 25 Belgrád 26 Berlin 18 Bécs 21 Budapest 26 Bukarest 27 Kiev 22 Leningrád 20 London 14 Madrid 16 Moszkva 25 München 15 Párizs 18 Prága 18 Róma 19 Szófia 23 Varsó 25

Next