Magyar Nemzet, 1988. január (51. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-02 / 1. szám
X Sétáljon végig a filmtörténeten! Látványosság a La Villette-ben Cités-Cinés. Vagyis: moziváros. Pontosabban: városokmozik. E névre hallgat az a vállalkozás, amely több akar lenni egyszerű vetítéssorozatnál vagy filmművészeti kiállításnál. Franciaországban, Párizs környékén, La Villette grande bódéjában, nyolcezer négyzetméteren, december 1-jétől három hónapon keresztül fogadják a látogatókat a filmváros negyedei. Az építészet, a szcenográfia és persze, a film szövetkezik itt. A kép alkalmazkodik ahhoz a díszlethez, amelyben a néző is szinte résztvevővé válik. E városnak a „nagy utcája” mentén tizenhat negyede van, s még kávéháza, étterme, bárja, üzlete is. A fejhallgatóval felszerelt sétáló a 35 milliméteres filmekből három és fél órás válogatást s a videoprogram monitorain még egyórányi műsort láthat. Azaz, összesen négy és fél órát kalandozhat a világ filmművészetben, Dziga Vertovtól vagy Fritz Langtól Jean Renoir vagy Ernst Lubitsch „klipjein” keresztül Woody Allééig vagy Akira Kurosardig, napjaink legnagyobbjaiig. De nem időrendben, hanem a helyszínek rendjében: a „párizsi háztetők felett”, a Cittában, a „város alatt", Tokióban, a Berliner Strassén, vagy New Yorkban. A színhelyek hangulatát segítendő, például a metró alagútját eredeti anyagokkal, eredeti sínekkel konstruálták meg, a parking valódi kocsikkal tele. Nem lehet tagadni, a franciák nagyon értenek ahhoz, hogy valamit — ezúttal a filmet — különös látványossággal „adják el”. Fejenként negyven frankért. De a belépőjegyekből származó, tervezett tizenegymillió alig több mint egynegyede annak, amibe a Citis-Cinés került. A többit a szubvenciók, a szponzorok pótolták ki. Mindazok, akik hisznek e „gyorstalpaló” filmművészeti séta hatásában. (bogácsi) BUDAPEST HANGVERSENYTERMEIBEN A BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR — hagyományaihoz híven — a karácsony és új év közötti napokban adott három, egymást követő hangversenyt. E beszámoló az utolsó alapján íródott. Bár mindenki előtt jól ismertek azok az együttesek, amelyeknek színét-javát Fischer Iván zenekara magához vonzotta, mégsem követhető évről évre csalhatatlanul nyomon a zenekar összetételének alakulása. Most mégis azt a benyomást keltette, mintha a fluktuáció nyugvópontra jutott volna, ami minden társulat egyenletes fejlődésének elsőrendű feltétele. Az előadás minősége mindvégig makulátlan volt, szólamcsoportjainak tökéletes együttműködése olyan nemes hangzással társult, amelyet a résztvevők egyéni képessége és többségében figyelemre méltó művészi múltja egyaránt elősegített Új vonás volt az idei szereplések sorozatában az, hogy ezúttal nem egy, hanem két szólistát vonultattak fel: Kocsis Zoltán mellett, illetve vele felváltva Perényi Miklós is közreműködött. A záró hangversenyen egyedül ő volt a szólista, Dvorák méltán népszerű gordonkaversenyével bűvölte el hallgatóságát. A krónikás szókincse már kimerült Perényi művészetének méltatásához, amely minden alkalommal a szépség és emberiesség kettős varázslatával nyűgözi le. De míg a jelzők száma véges, a művész mondanivalója sohasem ismétlődik: Perényinek mindig friss élménye a muzsikálás és ért hozzá, hogy hallgatói is mindig újat nyerjenek általa. Az ember átadja magát e mű ezerszer hallott hangjainak, és egyszerre rádöbben arra, hogy más lett körülötte a világ, élénkebbek a színek és tisztább a levegő: az élet valahogyan elviselhetőbbé válik Perényi gordonkajátéka közben. Az együttes korábban már műsorára tűzte és az alkalommal is teljes sikerrel valósította meg Strauss Till Eulenspiegel című szimfonikus költeményét. Mind Dvorák, mind Strauss műve jól ismert, népszerű előadási darab, a kedvező fogadtatás biztos záloga. Fischer Iván azonban ez alkalommal egy lépéssel tovább óhajtott haladni a repertoár bővítésének korábban már megkezdett útján, ezért a közkedvelt művek sorába beiktatta Webern Hat zenekari darabját is. Gondolom, nem csupán a változatosság volt ezzel a célja, hanem — talán elsősorban — az (is), hogy zenekarát járatossá tegye az Új Bécsi Iskola stílusában, amit nálunk az elmúlt évtizedben nem nagyon gyakorolhattak muzsikusai. A betanítás aggályos műgondja, a hangzás minőségének igénye eredménnyel járt: a század első évtizedében keletkezett, a maga idején izgalmasan új zenekari kifejezésmódot bemutató hat, rövid darab megszólaltatása atmoszférát teremtően feszült és meggyőző volt. Biztosak lehetünk abban, ________ _____________ hogy a Fesztiválzenekar valamennyi muzsikusa profitál az itt tanultakból, ami törzsegyüttesének, állandó munkahelyének posztján is hasznára válik majd. " Lehangoló volt azonban a közönség reagálása. A darab előadása közben mintha valamiféle demonstráció jól átgondolt forgatókönyve nyomán történne, köhögés uralkodott el a nézőtéren egyre fokozódó, hangerőben és gyakoriságában egyre intenzívebben kerekedve a zene hangjai — és nem ritkán a zene csöndje! — fölébe. A karmester végül _a negyedik darabnál —kény- telen volt félbeszakítani az elő- adást és megkérni a közönséget, próbálja mérsékelniköhögését. A pódiumon elhelyezett, feltűnően nagyszámú mikrofon arra engedett következtetni, hogy az előadásból ott helyben hangfeltvétel készül.) Ennek megvalósítását a köhögés járványszerűen terjedő zajai természetesen lehetetlenné tette. De zavarta a nézőtéren azokat is, akik történetesen nem éreztek köhögésre ingert. Hogy az előadókat menynyire zavarta, arra kár szót veszthetni. A kritikának természetesen nem feladata a közönséget bírálni. A közönség nélkülözhetetlen bármely előadóművészi produkciónál. Reagálása segíti e produkció megvalósulását, távolmaradása eleve bukásra ítél mindenmegnyilatkozást. Zajos botrányok éppúgy hozzátartoznak a zenei élet mindenkori krónikájához, mint a viharos ovációk. Sajátságos* módon éppen Webern Hat zenekari darabjáról jegyezte fel* a krónika, hogy annak bécsi bemutatója — Schönberg vezényletével — botrányba fulladt. 1913 óta azonban a zenehallgatóknak módja volt egyet s mást megszokni és ma már az Új Bécsi Iskola mesterei klasszikusoknak számítanak. Ha tehát ma megbukik valahol egy ragyogóan előadott Webern-mű, az nem a szerzőre nézve kompromittáló. Egy olasz közmondás azt tartja, hogy a szerelem és a köhögés nem tartható titokban. Megfázásos időszakokban valóban fenyegető réme minden zenehallgatónak a reátörő köhögés, ez azonban — kérem, higgyék el a veterán hangversenylátogatónak! — csukott szájjal nem okoz akkora zajt, hogy a többieket zavarná. Van azután pszichés alapú köhögés is, erről, éppen hoszszú tapasztalataim nyomán, kisebb tanulmányt tudnék írni. Utalhatnék a londoni hangversenytermek előterében található figyelmeztetésre is: „Ne köhögjön, mert ezzel másokat zavar!” Egy dolgot azonban el kell ismernünk: ha a pódiumon szereplő művész(ek)től a teljesítmény lehetséges maximumát várjuk el, akkor meg kell tennünk anynyit, hogy ehhez a magunk részéről is biztosítjuk a feltételeket. PÁNDI MARIANNE Ötéves a pécsi August Senoa Klub (MTI) A magyarországi délszláv kultúra egyik központjává fejlődött a pécsi August Senoa Klub, amely öt évvel ezelőtt nyitotta meg a kapuit Ez az első olyan nemzetiségű klub, amelynek saját székháza van. Elsődlegesen a városban és környékén élő délszlávok művelődését szolgálja, de regionális funkciókat is betölt. Az elmúlt öt év alatt gazdag kulturális élet bontakozott ki a patinás belvárosi ház falai között. Mindenki számára nyitott a klub, rendezvényeit évente 25—30 ezer ember látogatja. Gyakran fogad vendégeket a déli szomszédországból, a jugoszláv kultúra és tudomány képviselőit. Kapcsolatot tart a Horvátországi Magyarok Szövetségével, amelytől száz kötet szerbhorvát nyelvű könyvet kapott ajándékba, viszonzásul száz, magyar nyelvű könyvet adományozott a jugoszláviai Vörösmarty könyvtárnak. . Szombat, 1988. január 2. Külföldi kortársak Petőfiről Kertbeny (eredetileg Benkert) Károly Petőfi Sándor első fordítói közé tartozott. 1849-ben Majna-Frankfurtban jelent meg egész kötetnyi versfordítása Petőfiből. Fordításai minőségiről a magyar kortársak többnyire elmarasztaló véleménnyel voltak. Kultúraközvetítőként azonban rendkívül jelentős szerepet játszott: elvitte annak hírét — elsősorban német nyelvterületre —, hogy világirodalmi rangú költőnk született. Mániákus szenvedéllyel ismerkedett híres személyiségekkel, nemcsak költőkkel, hanem tudósokkal, politikusokkal, művészekkel is. Rendkívül széles körű levelezést folytatott, irodalmi vállalkozásaihoz gyakorta keresett pártfogókat. Eközben mindenütt népszerűsítette a magyar irodalmat, elsősorban kedvence, Petőfi műveit. Számos ismerősének megküldte fordításgyűjteményét, társaságokban mesélt, szavalt, felolvasott. Vahot Imre — a Pesti Divatlap főszerkesztője — emlékirataiban említést tesz Kertbenynek „egy igen érdekes levélgyűjteményé“-ről, „mely Petőfi művei fölött Európa leghíresebb költői s műbírói ítéleteit foglalja magában, s melyet ő a nemzeti múzeumnak fog ajándékozni". Kertbenynek ez a levélgyűjteménye a Nemzeti Múzeum könyvtárában nem található. 1985-ben csehszlovákiai tanulmányutam során az eperjesi kollégium könyvtárában az Erdélyi Múzeum című folyóirat 1874-es évfolyama 6. számának függelékeként találtam egy kéziratként közreadott, Kertbeny által Berlini, 1873. október 1-jei dátummal ellátott összeállítást ebből a Vahot Imre emlékiratában említett (néhány darabját hevenyészett fordításban idézte is) levélgyűjteményből. Az összeállítás 44 darabból áll, az utolsó harmada már Jókai Mór külföldi fogadtatására vonatkozik. Vannak levélidézetek, amelyek inkább a fordító és kultúrközvetítő Kertbeny Károly dicséretét zengik. A levelek nagy többsége német nyelvű, található köztük azonban néhány francia, egy-két angol nyelvű, továbbá néhány magyar szerzőtől származó is (Liszt Ferenctől franciául, Klapka Györgytől németül, Jókaitól, Deák Ferenctől két nyelven, Jósika Miklóstól, Teleki Lászlótól szintén magyarul és németül). Később a Petőfi Irodalmi Múzeum könyvtárában is megtaláltam egy példányt Kertbeny levélkivágataiból (Bibliografie der Werkepublizirt von K. M. Kertbeny 1846—1874. Berlin 1873. című anyagában). Az egész anyag, illetve annak Petőfire vagy legalább a „magyar ügyre" vonatkozó része most kerül először magyarul nyilvánosságra. Hatvany Lajos, aki nem különösebben szívlelte Petőfi kortársait, az így élt Petőfi című munkájában szigorú kritikával illette Kertbenyt is. Nemcsak a fordítótól, hanem a kultúrközvetítőtől is megtagadott minden elismerést. Ez utóbbiban nem volt igaza. Közzéteszi: Ratzky Rita Előszó a második német nyelvű Petőfi-kiadáshoz, 1857. Friedrich Bodenstedt (író, műfordító) (született 1819, meghalt 1892) „Nagy örömet szerzett a könyvvel, amelyet nekem ajánlott. ” Petőfihez csak Burns és Beranger hasonlítható, olyan meghökkentő, egészséges és egyszerű, hogy Németországban nincs hozzá fogható. Magam is csak néhány hangot tudtam elkapni a természetből, amelyekben ez a pár fiú olyan gazdag, mint egy csalogány. Mi, a gondolatok emberei az efféle eredetiség mellett valóban sajnálatra méltóak vagyunk... Szelleme mintha nem volna túl mély, s maga és nemzete szerencséjére teljességgel hiányzik belőle az a bizonyos hamleti vonás ... Hogy az ön iránt való személyes rokonszenvem mitsem csökkent, azt leginkább azt bizonyítja, hogy minden erőmet öszszeszedve levelet írok, miközben orommal az asztalt érem és a félig-meddig még használható szememet bal kezemmel vagyok ■kénytelen nyitva tartani. Bocsássa meg tehát, hogy csak pár sort írok, és jöjjön inkább személyesen Párizsba, Magyarországra amúgy sem mehet stb.” Párizs, 1849. február 19. (Heinrich Heine (született 1799, meghalt 1856) „— Valóban meglepő, hogy egyszer csak a közvetlen közelünkben felfedezünk egy ilyen pompás Virágot (ti. Petőfit), pedig már az egész világot bejártuk és nem találtunk hozzá hasonlót. De épp e közelség miatt kell meglehetősen hosszú idő ahhoz, hogy egyáltalán észrevegyük a kincset és valóban higgyünk benne. Von ’Varnhagen úrnak nagy-nagy köszönettel tartozom ezért a környvért...” Berlin, 1850. augusztus 5. Alexander v. Humboldt (született 1769, meghalt 1859) „— Sü a hold. — Elveszek a könyvében. Mélységes mélyen belevesztem! Vele tartok hazája utcácskáin, ott sétálgatok vele a tágas mezőkön, látom, amint ott lovagol a távolban, áttörök a tüskés bozóton, a szabadba. Ott megvallom neki. Hogy mit? Hogy ezt a vágyat, amely átsusog valamennyi versén, sosem felejthetjük el! Nem akarom, hogy beteljesületlen maradjon! Amíg élek, mindig szeretnék szép csöndben elbeszélgetni vele, és iszogatni, és csodálni életbölcsességét, emberszeretetét, hazaszeretetét, apja és anyja iránti szeretetét — és bájos büszkeségét.” • Wippersdorf, 1850. június 2. Bettina v. Ármin (született 1785, meghalt 1859) „Idegen költőket, akiket csupán fordításokból — ha még olyan jó fordításokból is — ismerünk, csak nagyon óvatosan szabad megítélni, mivel őket magukat nem ismerjük, legfeljebb a képmásukat. Ennek ellenére az ön fordításai alapján ki merem mondani, hogy Petőfi költői talentum, mégpedig olyan, amelyik megérdemelné, hogy vegyem a a bátorságot, s még az én koromban is megtanuljak a nyelvén, hogy eredetiben olvashassam, minthogy már fordításban is olyan kiválónak látszik ...” Tübingben, 1853. május 23. Ludwig Uhland (született 1787, meghalt 1862) „Petőfi, ez a saját népe irodalmában egyedülálló költő, más országok legjobb kortársköltőihez hasonlítható, kevesen érnek a nyomába, senki nem múlja fölül.” „A világ majd ezer esztendeje ismeri a magyar nemzet harcos szellemét. De hogy ez a mélyen érző, hősies nép az eredeti költészet alkotó ihletét hordozza kebelében és hogy politikai hitvallásban, államférfiúi tehetségben a Nyugat legnagyobb elméivel van egy szinten, az csak Petőfi, Deák és Eötvös révén lett ismertté. Philipp Fallmerayer (született 1791, meghalt 1861) „Petőfit minden idők és valamennyi nép legnagyobbköltői között kell számon tartanunk. Költeményei az ön fordításában a német irodalmat gazdagítják, amiért senki, akinek érzéke van a szép költői gondolatok iránt, nem lehet eléggé“Hálás önnek...” , Berlin, 1660. február 24. Hermann Grimm (született 1828) , .Petőfi olvasásakor gyakran úgy érzi az ember, hogyha minden magyar ilyen verseket írna, mindegyik költői tehetség volna. Ez jellemző és reményteljes egy olyan nemzetre nézve, amelyik a jellem és az érzelem zárt egységét alkotja. Ehhez a tulajdonságukhoz kívánok a magyaroknak sok szerencsét. Eképpen rokon tehát Arany költészete Petőfiével, bár minden bizonnyal Petőfi a nagyobb tehetség. Tüzesebb és vadabb, telve mindazon nagyszerű erővel, amely sohasem veszti el a mértéket, noha, hála Istennek, nem szelídítik meg ...” Solothurn, 1861. december. Charles Sealsfield (született 1793, meghalt 1864) „Uram! örömmel olvastam Petőfi Sándor gyönyörű népköltészetét, amelyet az ön szép fordításainak ésszíves küldeményének köszönhetően élveztem. Minden igazán hazafias buzgalommal rokonszenvezem, s meggyőződésem, hogy az ilyen irányú munkálkodás soha nem hiábavaló, mindig meghozza a gyümölcsét, ha megérett rá az idő. Csodálattal barangoltam pompás hazájában és tapasztalataim alapján az a szent meggyőződésem, hogy egy olyan ország, ahol ilyen nép él, ahol a nemzeti költészetnek ilyen hangjai szólalnak meg, szép jövő elé néz és óriási fejlődés előtt áll. Fogadja hálás köszönetemet Kertbeny úr, mindazokért a minden tekintetben értékes tanácsokért, valamint azokért az őszinte — de nem lekicsinylő — megjegyzésekért, amelyek kedves levelében személyesen hozzám, a svéd költőhöz szólnak. Odaadó híve Stockholm, 1866. február 17. Oskar (1873 óta II. Oszkár, Svédország és Norvégia királya) (született 1829) „Mindig nagy érdeklődéssel figyelem a fáradozásait, hogy a magyar költészet virágait közelebb hozza hozzánk, és nagy szerencsének tartom a népére nézve, hogy az ön személyében ilyen méltó és okos tolmácsa akadt. A magyarországi politikai eseményeket kevésbé követnék, ha azok nem kapcsolódhatnának a költészetben és irodalomban megnyilvánuló sajátos és sodró erejű nemzeti szellem iránti érdeklődéssel. De hogy a Nyugat egyre jobban figyel önökre, s figyelme nap mint nap növekszik, azt a magyarok elsősorban az ön fáradozásainak köszönhetik. Bonn, 1866. január 28. Dr. Anton Springer, Prof. (született 1830) „Petőfi költeményeinek jelenlegi, negyedik kiadása a legnagyobb mértékben rászolgált a német közönség figyelmére... de főleg azért, mert a fordító, K. M. Kertbeny a saját fordításait finomította és gondosan kijavította, úgy, hogy azok most valóban méltó és hű képet kapnak a zseniális magyar költőről. Magazin für Literatur des Auslandes 40. szám, Berlin, 1866. október 6. „Ami pedig Petőfi költeményeinek a fordítását illeti, a két fordítás összehasonlításának aligha van értelme. Opitz nem elég hogy maga nem költő, strófái nemcsak ritmikailag rosszak, hanem még csak nem is németek. Kertbeny ezzel szemben költő, ő a gondolatokat ülteti át, és hű marad az eredeti formához, amennyire azt a nyelv engedi, ámmégsem vét soha a grammatikai szabályok ellen, de az esztétika ellen sem. Opitz úr versei olyanok, mintha egy gimnazista szótárfüzetéből vették volna őket, aki sutánteszi tiszteletét a múzsáknál; Kertbenynél, a képzett és szellemes írónál minden egyöntetű — szép egység. ;Dr. Südenhorst Literaturblatt der Österreichischen Gartenlaube, Graz, (1868.) „— Hálás köszönetem az igen eredeti, igen nagyszerű Petőfiárt. Ezek a költemények egy lángoló, nagyszerű fantázia szüleményei és egyúttal a pittoreszk ábrázolásmódé. Ami ebben a költői világban első pillantásra megragadott, az az, hogy a költő új utakat választ, azokat bátran és szerencsésen végig is járja. Érthetetlen, hogy Németországban, a költők és gondolkodók hazájában hogyan hagyhatják, hogy sokan mindig csak a járt utakat járják folyton-folyvást, és ezért az ember mindig kénytelen ugyanazt olvasni. A filozófia vonatkozásában is hasonló következtetésekre lehet jutni------ — Nagy tisztelője Königsberg, 1868. május 8. , Alexander Jung (született 1812) .....Tudomásomra jutott, hogy készül a műveiből (értsd Petőfi Sándoréiból) a magyar szöveg alapján egy francia fordítás. Semmi kétség, az ön dicsőséges honfitársa nem fog olyan elismerésben részesülni, amilyet a tehetsége és a sorsa alapján megérdemelne... Ezt a népet szeretem és csodálom, amint ezt már százezerszer mondtam önnek. Elnézést kérek a barátaitól, és mondja meg nekik, hogy mennyire boldog vagyok, hogy Petőfi és néhány más költőjük méltóztatott rám gondolni és szíveskedtek a nevemet kapcsolatba hozni a nagy költőjükével, Petőfi Sándoréval. Biztosítom jókívánságaimról, amelyeket a magyar nemzet kiváló értelmiségi mozgalmának küldök." Párizs 1855. december 10. Béranger (született 1780, meghalt 1857) „Főként egy magyar írót, Kertbenyt kell említeni, aki feladatául tűzte ki, hogy megismertesse Európát hazája költészeti kincseivel. Olyan emberek társa és követője volt, akik a nemzeti szellemet ébresztették. M. Kertbeny magát a magyar költészet apostolának (értsd közvetítőjének) tartotta. Hol Németország központjában telepedett le, hol városról városra barangolva, szavalta mesterei verseit... Fordításai, amelyeket 19. századi magyar költőkből készített, jogot szereztek a német irodalmi életben a magyar költészetnek. Hála Kertbeny úrnak, írók egész csoportja tűnt fel Európa horizontján: olyanok, mint Vörösmarty Mihály, Arany János, Garay János és sokan thársok, mindannyian az erkölcsi forradalom szóvivői, akik újjáélesztették ennél a nemes fajtánál az antik hagyományokat. De mindannyiukközül, akiket Kertbeny bevezetett az európai irodalom körébe, a legragyogóbb, a legeredetibb, az, aki a magyar nép karakterét a legnagyobb lendülettel fejezte ki, az, aki Bem tábornok hadsegédje volt, a segesvári csata utáni erdélyi viszszavonuláskor eltűntkatona. Az a nap 1849-ben, amikor Petőfi Sándor a nemzeti ügyért meghalt, csupán hazájában volt nevezetes, manapság azonban Petőfi neve helyet kap a Goethe által elnevezett „Weltliteratur”ban, és ott képviseli bárki másnál jobban Árpád fiainak szellemiségét. — Manapság, hála Kertbeny erőfeszítéseinek, ez az irodalomtörténet kezd kibontakozni. Legalább tudjuk, milyen volt a magyar irodalom helyzete amikor Petőfi első verseit alkotta, ismerjük mestereit, versenytársait,követőit, és pontosan meghatározhatjuk tehetsége eredetét SI . Saint-René Taillandier (született 1817) Revue des Deux Mondes, 1860. augusztus 15-i és szeptember tem egy olyan kiváló embert „Csehország és Magyarország XV. század, XIX. század” Párizs, 1869. Didier és társa. 271—73. old. „Uram, megköszönöm az új küldeményét, cserébe küldöm a „Faust”-omat és az ön albumának egy lapját. Rajta néhány verssor, amelyeket a Faust „Im Anfang war die That”-monológjának hatására írtam. Remélem, hogy betartja ígéretét, és írni fog Géniből. Szeretnék publikálni a „Constitutionel”-ban és a „Pays”-ben a magyar kérdésről szóló tanulmányokat, amely mostanáig kevéssé ismert. Uram, ennél jobban senki nem tudná kézbe venni ezt a dolgot. Befejezésképpen engedje meg, hogy elmondjam, mennyire boldog voltam, hogy megismerhettem egy olyan kiváló embert, mint ön, és nagy-nagy örömömre szolgált, amikor hallottam a magyar nép jogos reményeiről beszélni stb.” Párizs, 1861. december 30. Armand Polignac,herceg (született 1826, meghalt 1863) „Uram, kivételes kegyben részesített, amikor megajándékozott az ön által publikált, magyar költők verseskötetével, mely művek többségét maga fordította. Nem adhatott volna nekem ennél értékesebbet. A tiszteletre méltó magyar nép szellemisége semmivel sem alacsonyabb a rendű politikai heroizmusánál: az olyan férfiak, mint Vörösmarty és Petőfi nem találhattak volna jobb fordítót ennél. Elismeréssel fogadom ezt a magyar prizmát. A szép ajándék viszonzásául, Uram, remélem, hogy él,fogadja műveim gyűjteményét és méginkább Augustin bátyám könyveit, aki, akárcsak én, gyerekkora óta szívében hordja Magyarországot ... Fogadja őszinte elismerésemet és ragaszkodásomat Párizs, 1863. szeptember 25. Amédéte) Thierry ((született 1797, meghalt 1873). (MTI) Petőfi Sándor szőkébb hazájában, Bács-Kiskunban megyeszerte tisztelegtek a 165 évvel ezelőtt szilveszter éjszakáján született költő előtt Gyertyákat gyújtottak a Petőfi-emlékhelyeken, Dunavecsén, Kecskeméten, Kiskunfélegyházán, Kunszentmiklóson, Szabadszálláson, Szalkszentmártonban, s megkoszorúzták az őt ábrázoló szobrokat, a róla elnevezett középületeket. A központi ünnepséget december 31-én a késő délutáni órákban rendezték meg, a hagyományokhoz híven Kiskőrösön, a szülőháznál. *Megjelent A Könyv A Könyv — a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének folyóirata — most megjelent új számában az egyesülés egykori elnökének, Tömpe Andrásnak emlékét idézi föl, majd Köpeczi Béla akadémikussal készült interjút közöl. Ennek mintegy illusztrációja Illés Béla, Bölöni György és Köpeczi Béla harminc évvel ezelőtti polémiájának újraközlése. Könyv — kultúra — olvasás üzlet címmel vita olvasható a folyóiratban. Ismerteti a lap Kner Erzsébet budapesti kiállítását. Hogyan lettem a betű foglyává — ez a címe Fodor András írásának. Az Állami Könyvterjesztő Vállalat életéből epizódokat tár az olvasó elé a folyóirat. A számos érdekes olvasnivaló között még kiemelésre méltó egy magánantikvárius bemutatása és a könyvgyűjtő Bod Péterre emlékező írás. NAPLÓ Az óév utolsó napján bezárt az egyik legnagyobb budapesti közgyűjtemény, a Szépművészeti Múzeum. Két hónapig, március 8-ig tart a szünet, ez idő alatt folytatják az augusztusban megkezdett rekonstrukciót. A szombathelyi képtárnak ajándékozta százharmincegy alkotását Szántó Piroska festőművész. Életmű-kiállítását októberben és novemberben láthatta a helyi közönség; a festőművész ezután döntött az adományozásról.