Magyar Nemzet, 1988. november (51. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-12 / 270. szám
Szombat, 1988. november 12. Az emberi méltóság és alkotmány A szabadság legyen a fő szabály „A nagy demokratikus eszmék immár klasszikussá vált intézményekben testesültek meg. Nálunk ezek uralják a köztudatot, ezek kerülnek a programokba: az államhatalmi ágak megosztása, az alkotmánybíróság és a közigazgatási bíráskodás, a parlament hatalmának helyreállítása és a neki »felelős magyar minisztérium«, a lapalapításra is kiterjedő sajtószabadság, az egyesülési jog és legújabban a gazdasági szabadság, a szabad tőkemozgás. Mindez a demokrácia sine qua non ja, és természetes, hogy nem adhatjuk alább 48-nál, egyik 48- nál sem. De meg sem állhatunk ott” — írja egy új szabadságjogról, az információszabadságról a Valóságban megjelent tanulmányában dr. Sólyom László. Milyen új igényekkel bővült az utóbbi évtizedekben a nyugati demokráciákban a szabadságjogok listája és miként kellene elképzelései szerint az emberi jogokat az új alkotmányban szabályozni? — erről beszélgettem az ELTE polgári jogi tanszékének egyetemi tanárával, aki tagja az ezzel a témával foglalkozó alkotmány-előkészítő tudományos bizottságnak. A korlátozás ellenszere . Az egyik leglényegesebb fejleménynek tekinthető a világon az általános személyiségi jog alkotmányos elismerése. Ez tulajdonképpen az emberi méltóság védelmét, az állampolgárnak az önkibontakoztatáshoz való jogát és az állam ilyen irányú kötelezettségeit deklarálja. Önmagában ennek a kimondása nem sokat érne. Hasznossága és használhatósága abból fakad, hogy ha egy új szabadságjog elismertetésére támad társadalmi igény, ám ez a jog önállóan nem kerül még be a törvényekbe, akkor az általános személyiségi jogra hivatkozva lehet követelni érvényesítését. Az NSZK alkotmánybírósága ebből a deklarációból vezette le például az információs önrendelkezési jogot. Az Egyesült Államokban egy sor úgymond biológiai szabadsági jogot származtattak le a személyiségi jogból, például a terhességmegszakításhoz vagy az egyéni életstílushoz való jogot. Ha ez a tétel szerepel az alkotmányban, egyértelmű, hogy mindent szabad, ami nincs tiltva. Ez az alkotmányos tétel, a szabadságot teszi fő szabállyá, amely csak akkor korlátozható, ha a közérdek védelmére nincs más mód. .. . -r- Hogyan szabályozzák ezt a kérdést Magyarországon? "— Az általános személyiségi jog beleértelmezhető a polgári törvénykönyv 75. paragrafusába,amely úgy szól: a személyhez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. E jogok a törvény védelme alatt állnak. Erre hivatkozva azonban nehéz pert nyerni. Ha viszont az alkotmány-ban szerepel ez a tétel, a bíróság számára, egyértelművé válik, hogy ennek alapján védelemben részesíthet olyan jogokat, amelyekre külön törvényt még nem hoztak. Egy sor hasonló esetből kikristályosodnak újabb nevesített szabadságjogok. Ez az „általános szabadságjog” állandó ellenszere lehet minden korlátozásnak, s állandó kritikája, továbbfejlesztésre kényszerítő ténye a jogéletnek. Ezt a szerepet betölthetné akkor is, ha csak a Ptk. deklarálná. De hogy a korlátozó jogszabályokat is felül lehessen vizsgálni, hogy az alkotmánybíróság az ilyen törvényekről, rendeletekről kimondhassa, hogy alkotmányellenesek, ehhez benne kell lennie az alaptörvényben. E jog alapján nyilvánvaló például a feddhetetlenség elvének alkotmányellenessége, mert garanciák nélkül, ellenőrizhetetlen megkülönböztetést eredményez az állampolgárok foglalkoztatásában. Miért volna előnyös a többi szabadságjog szabályozása szempontjából, ha a személyiségi jog elsőbbségét kimondva a szabadságot tesszük az alkotmány fő szabályává? — Ennek deklarálásával elismerjük, hogy a többi emberi joghoz képest az az anyajog, azok mind belőle származtathatók. Így világossá válik, hogy az emberi jogok az emberi méltóság különféle aspektusai és annak védelmét szolgálják. Ezért volna szerencsés, ha a szabadságjogokat szabályozó alkotmányos fejezet élén szerepelne ez a tétel, kimondva, hogy az emberi méltóság sérthetetlen, s mindenkit megillet az önrendelkezés, az önmegvalósítás szabadsága. Törvénnyé tett tolerancia — Vannak-e korlátai ennek az általános szabadságjognak is és miben tér el a többi emberi jogtól? — Nem abszolút jog ez sem. Az emberek személyiségi jogai egymást is korlátozzák, a közérdek pedig minden más emberét, de a korlátozásnak kivételesnek és szigorú feltételekhez kötöttnek kell lennie. Az első generációs szabadságjogok az állam beavatkozását korlátozták. A második generációsok viszont feltételezték az állam közreműködését, azt, hogy teremtse meg a feltételeit a különböző gazdasági-szociális jogok érvényesülésének. A harmadik szabadságjog-hullámra az jellemző, hogy azok gyakorlásához az államok közösségének kell együttműködnie, gondoljunk a környezethez vagy a békéhez való jogra. A személyiségi jog, ahogy mondtam, az összeset felöleli. — Hogyan nézne ki ezek alapján az emberi jogok alkotmányos szabályozása? — A fejezet élére kerülhetne az általános személyiségi jog deklarálása. Ezt követnék a minden szabadságjogra vonatkozó közös garanciák, végül az egyes szabadságjogok és a rájuk vonatkozó speciális garanciák. Ezek sorrendje többféle lehet. Lehet egy olyan elv, hogy előbb jönnek a klaszszikus politikai szabadságjogok, azután a gazdasági, szociális jogok. Elképzelhető egy olyan csoportosítás, hogy először szólunk az elidegeníthetetlen emberi jogokról, mint az élethez való jog, amely kizárja a halálbüntetést; a kínzás és az embertelen bánásmód tilalma vagy a lelkiismereti és vallásszabadság. Következnének a szükségállapot idején korlátozható jogok, majd azok, amelyek bizonyos kritériumok alapján, állandó jelleggel korlátozhatók, például az egyesülési vagy a gyülekezési jog. Hogy mely jogokat sorol fel és milyen részletességgel az alkotmány, az vita tárgya lehet. Garanciát jelentene annak a kimondása, hogy ezeket a nemzetközi egyezségokmányokat ki kell hirdetni, azok a belső jog részét képezik, alanyi jogokat alapoznak meg és a bíróság előtt érvényesíthetők. Milyen közös biztosítékok szerepelhetnének az alkotmányban? — Általános szabály volna a bírósághoz fordulás lehetősége, az, hogy a korlátozásoknak egyértelműeknek kell lenniük, s csak akkor indokoltak, ha a közérdek más úton nem valósítható meg. A szabadságjogokat megsértőket, akkor is ha az állam nevében járnak el, büntetőjogi felelősségre kell vonni, a sértettnek pedig joga van polgári jogi kártérítésre és elégtételre. Az aktanyilvánosság elve — Milyen intézményekre van szükség e jogok gyakorlásához? — A szabadságjogok elsődlegességén alapuló gondolkodásnak egyenes következménye a közvetlen demokrácia intézményeinek kiépítése. Szép, hogy az emberek, ha a szabadság szót hallják, a XIX. századi liberális állapotokra és felfogásra gondolnak, de azóta sok minden történt. Egyrészt sokkal több minden tartozik ebbe a fogalomba, másrészt, a tényleges szabadság nem biztos, hogy megvan. A szabadság érvényesülésének például korántsem mindenható eszköze a klasszikus parlamenti demokrácia, kisegítőkre van szükség, ilyenek például a közvetlen demokrácia intézméményei,a népszavazás vagy a népi törvénykezdeményezés. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy ha egy csoport a megfelelően indokolt javaslatához megfelelő számú aláírást gyűjt, s kezdeményezése nem alkotmányellenes, akkor az állam is köteles közreműködni, például az ívek kitevésével közintézményekben, hogy támogatókat szerezhessenek a javaslattevők az elképzeléseikhez. Bizonyos számú aláírás ha összegyűlt, a parlament köteles a javaslattal foglalkozni. Ha elutasítja, népszavazásra kell a kérdést bocsátani. Ily módon egy, kormánypárti többséget tükröző parlamenttel szemben is érvényesülhet a nép akarata. — A jövő kérdése, hogy az új alkotmány mely szabadságjogokat „érdemesít" tételes felsorolásra. Hogyan néz ki a jelen a jogállamnak tekinthető országokban, milyen jelentősebb jogok „iratkoztak fel" a szabadságjogok egyre bővülő listájára? — Az egyik fontos új jog az információs önrendelkezési jog, amely alapján az egyénnek joga van tudni, hogy róla hol milyen adatokat tárolnak, azokat mire használják. Ennek a jognak párja az aktanyilvánosság elvének kimondása. E szerint az államigazgatás rendelkezésére álló, közérdekű információk szabadon hozzáférhetőek. Közérdekű minden, amely nem ember személyes adata vagy nem formális titok. Ez a jog mindenkit megillet, és hozzájárulhat a képviseleti szervek hatalmi súlyának visszanyeréséhez, megszüntetve azt az állapotot, hogy például a parlament kizárólag az igazgatástól kapott információk birtokábandönthessen. Új jog a már említett környezethez való jog is. Ez elsősorban az állam aktív magatartását feltételezi, egyben mindenki kötelességévé teszi a környezetkímélő magatartást. Egyéni garanciát nyújt, hogy minden természeti beavatkozás tervét az érintettek tudomására kell hozni, a véleményüket ki kell kérni, s csak ezután indulhat az engedélyezési eljárás. E jog érvényesítésének másik eszköze a populáris akció. — Milyen újabb szabadságjogokat javasol ön az alkotmányba? — Az egyezségokmányban szerepelnek olyan, nálunk is időszerű tételek, amelyeknek helye volna a magyar alkotmányban. Ilyen például az a megfogalmazás, hogy senkit nem lehet nézete miatt zaklatni. Fontos volna a már említetteken kívül a kisebbségek jogainak alapos szabályozása vagy az állam és az egyház valódi szétválasztásának alkotmányos rögzítése. Az egész egyezségokmányt nem lehet az alkotmányba átemelni, de egy sor fontos tételét mindenképpen át kellene venni. Javorniczky István BŰNÖS VÁROS? Tegnap reggel a rádióban a Befektetési és Forgalmi Leánybank vezérigazgatója bejelentette: kivonulnak Szegedről, nevezetesen a Hungária Részvénytársaságból, mert olyan rossz híre lett a városnak. A különböző sajtóvádaskodások annyira felborzolták a kedélyeket és olyannyira zavarossá tették a helyzetet, hogy ott már nem érdemes befektetni. „Mi kérem, gazdálkodni akarunk" — indokolta döntését a huszonéves, ám annál nagyobb önbizalommal megáldott vezérigazgató —, s minden bizonnyal észre sem vette, hogy a gazdálkodásra való hivatkozás közben a lehető legkeményebben politizált. Mi is történt? Való igaz, Szeged mostanában az átlagosnál többször szerepelt a hírekben. Hosszú hallgatás után felrebbentek a fátylak a legkülönbözőbb ügyletekről, s ezek ma már anynyira ismertek, hogy elég, ha csak annyit mondunk: téglaügy, telekügy, tanácselnökügy. Csakhogy: korántsem újkeletű, a közelmúltban lezajlott esemé- l nyekről van szó, hiszen minden egyes szövevényes történet gyökerei évekre, évtizedekre nyúlnak vissza. Tudott is ezekrőlóla nem is hivatalosan, nyomtatásból, de szóbeszéd útján a város közvéleménye , sőt, a hírek, természetüknél fogva nem álltak meg sem a város, sem a megyehatárnál. Mindezzel csak azt szeretném mondani, hogy azok a jelenségek, melyek ma a Befektetési és Forgalmi Leánybank vezérigazgatója szerint annyira rossz hírét keltik a városnak, hogy ott már nem érdemes üzletbe kezdeni, akkor sem számítottak hétpecsétes titoknak, amikor nevezett bank még csak az elképzelésekben sem létezett, vezérigazgatója pedig legfeljebb az egyetem vagy a középiskola padjait koptatta. Most mindöszsze annyi történt, hogy az örvendetes, támogatandó nyilvánosság és a demokrácia erősödése következtében mindezek napvilágra kerültek, s Dél-Magyarország székhelyén megkezdődött az öntisztulás. Úgy gondolom, ha ezt valaki Szeged kárára írja, akkor körülbelül úgy jár el, mintha a nyugati világ politikusai és üzletemberei azt mondanák, most mi nem tárgyalunk, nem kereskedünk a Szovjetunióval, mert ott annyi visszaélésre derül fény, annyi a sajtóvádaskodás, hogy oda nem érdemes befektetni. Ez történik? Éppen ellenkezőleg! Soha nem tapasztalt érdeklődés mutatkozik ma a Szovjetunió iránt, a tárgyaló delegációk és a befektetni szándékozók egymásnak adják a kilincset Moszkvában és másutt. Persze lehet, hogy ők nem értenek annyira az üzlethez, mint a Befektetési és Forgalmi Leánybank vezérigazgatója. Aki ezzel a lépésével, nyilatkozatával — nem tudom, hogy szándéka szerint, vagy annak ellenére —, de nem tett mást, mint rendért kiáltott. Rendért, amelyben nincs helye a valóság feltárásának, amelyben feleslegesek a leleplezések, amelyben csak zavar a nyilvánosság. Olyan rendért, amelyben felesleges a politikai demokrácia. A vezérigazgató mindössze egyetlen apróságról feledkezett meg: egy ilyen rendben a gazdasági demokráciának sincs helye. Mis nincs helye annak a sokszínűségnek, liberalizálásnak sem, melynek létét az ő általa vezetett bank is köszönheti. S ha az egyik ellen fellépünk, pokolra kívánjuk, akkor ezzel automatikusan a másikat is elsöpörjük. Bankostul, vezérigazgatóstul — mindenestül. Weyer Béla Magyar Nemzet Közös Piac Keleten? Pécsi Kálmán a KGST történelmi lemaradásáról és a megújulás lehetőségeiről Ha vesszük a fáradságot, és felkapaszkodunk a meredek Kálló esperes utcán, a Sas-hegy festői lankáin megbújó Világgazdasági Kutatóintézet kertjéből csodálatos budai látképben gyönyörködhetünk. Erről a helyről nézvést a Gellérthegy 1s egészen új arcát mutatja, jómagam mégis inkább egy másik, talán kevésbé lírai, ám cseppet sem érdektelenebb panorámára voltam kiváncsi. Pécsi Kálmánnal, az intézet igazgatóhelyettesével a kelet-európai integrációról, a KGST napos és árnyékos oldalairól, múltjáról, jelenéről és kilátásairól ültünk le beszélgetni. — Azt hiszem, ha a KGST mai helyzetét meg akarjuk érteni, röviden szólnunk kell indulásának, létrejöttének körülményeiről is. — A kelet-európai baloldali pártok a hatalom átvétele után keresték a megoldást külgazdasági együttműködésük kialakítására. Az integrációs folyamat — amiben Jugoszlávia, Románia, Bulgária és Magyarország vett leginkább részt — 1948 januárjában csúcsosodott ki, amikor Dimitrov Bukarestben, egy tanácskozás után sajtókonferenciát tartott. Kifejtette, hogy ebben a térségben egy olyan integrációt kellene létrehozni, ami gazdasági szempontból vámunión alapulna, politikailag pedig konföderációt valósítana meg. A kossuthi hagyományok nyomán a magyar baloldalnak is ez volt az álláspontja. A Pravda azonban pár nap múlva — egy olvasói levélre válaszolva — határozottan leszögezte, hogy nem ért egyet ezzel az elképzeléssel. A keleteurópai országoknak nem kiagyalt gazdasági uniókra és alap nélküli konföderációra van szükségük, hanem magasra kell emelniük a nemzeti függetlenség zászlaját. Gyakorlatilag ez az az ideológiai és politikai alap, amire 1949-ben létrehozták a KGST-t. Ez a sztálini koncepció — amely, mint gazdasági és politikai tömörülés, 1955-ben, a Varsói Szerződés létrejöttével állt össze egésszé — nemzeti bezárkózást, s ezeknek az autarkiára törekvő országoknak az egy központból való irányítását jelentette. A KGST koncepciója lényegében ma is ugyanaz, mint volt négy évtizeddel ezelőtt Ha kilépünk, jobb lesz? — Kelet-Európa napjainkra jelentős lépéshátrányba került a fejlett nyugathoz képest. Ön szerint mekkora, és miben mérhető ez a lemaradás? — A lemaradás — amint erre Gorbacsov is rámutatott — a reálgazdaság három nagy folyamatában nevezhető történelminek. A legsúlyosabb, hogy a hatvanas évek végétől a KGST nem tudott, lépést tartani a világban lezajló műszaki-tudományos folyamatokkal, bezárkózott, és megrekedt egy húsz-harminc évvel ezelőtti színvonalon. A másik nagy probléma, hogy a régió — bár erre megvannak a természeti adottságai — mezőgazdaságilag nem önellátó, sőt számottevő importa szorul. A harmadik pedig az immár általánossá vált, állandósult inflációs nyomás, a vásárlóerő és az árualap közötti aránytalanságok fokozódása. Feltétlenül igaz-e, hogy Kelet- Európa felzárkózása leginkább egy integráció keretében lehetséges, avagy más oldalról. Ön szerint lehet-e racionális Indok arra, hogy valamely tagország kilépjen a KGST-ből? — A kérdést gyakran fel szokták tenni a diákjaim is. Ha lefordítom magyarra, akkor ez a dilemma számomra így fogalmazódik meg: vajon a KGST hibás-e abban, hogy mi ilyen mélyre süllyedtünk, és igaz-e, hogy ha kilépünk az integrációból, akkor nekünk jobb lesz? Erre ezt szoktam válaszolni: Finnország javarészt ugyanazt importálja a Szovjetunióból, mint Magyarország: nyersolajat, vasércet, kokszot, szenet Ugyanabból a nyersanyagból a finnek finn árut csinálnak, a magyarok magyar árut csinálnak. A különbséget azt hiszem nem kell magyaráznom. Véleményem szerint tehát a magyar válságért nem a külső körülmények a hibásak, hanem az egész magyar belgazdasági mechanizmus, belső gazdaságpolitikánk és politikánk, a szocializmusnak ez a magyar válfaja a felelős. Egy másik oldala a kérdésnek, amit viszont én szoktam feltenni a diákjaimnak: ha a finnek, az angolok, az amerikaiak, a japánok, a koreaiak azon törik magukat, hogy bemenjenek a szovjet piacra, akkor mi miért számgépeken, a legmodernebb akarunk kijönni onnét? Mit segít ez? Meggyőződésem, hogy semmit ! No, de ne kerüljük meg a kérdés első felét sem. Én, mint közgazdász nem tudom azt elképzelni, hogy mi, mint egy kis ország a kelet-európai népekkel való összefogás nélkül ki tudunk mászni abból a gödörből, amibe belekerültünk. A magyar termelőnek a belső piac nagyon kicsi, ezt tágítani kell a többi ország felé. A jelenlegi struktúrában erre leginkább a szocialista országok irányában van lehetőség, összegezve tehát, szerintem önmagában egy kis ország ebben a térségben nem tud felemelkedni, ehhez kell egy külgazdasági koncepció. Az egy más kérdés, hogy jelenleg a válságból való kilábaláshoz egyetlen országban sincs meg a külgazdasági koncepció. A pártok gazdaságpolitikája szinte kizárólag a belső, napi gondok megoldására irányul. Ideológia nélkül! — A KGST-ből tehát nem érdemes kilépni. Vannak-e azonban olyan programok, konkrét együttműködések, amikből ön szerint mégis célszerű lenne kiszállnia Magyarországnak? — Ez egy nagyon bonyolult dolog, hiszen itt olyan politikaivetületű kérdések merülnek fel, mint Bős—Nagymaros, Tengiz, Jamburg, vagy a bolgár—magyar—szovjet autóipari kooperáció Ügye. Ezekből kilépni, vagy nem kilépni egyrészről annak a mérlegelése, hogy ez külpolitikailag és gazdaságpolitikailag milyen haszonnal jár, de nem ez az elsődleges kérdés. Ezek ugyanis mind távlati programok, eszerint kell őket megítélni. Ha például nem látom energiapolitikánk távlatait, akkor azt mondom, maradjunk benne a tengizi, vagy a jamburgi beruházásban, hiszen már úgyis benne vagyunk. De ha látok egy olyan programot, hogy mondjuk az ország energiafüggőségét a jelenlegi ötven százalékról le kell vinni harminc százalékra, akkor lehet, hogy érdemes a kilépést megfontolni. Ahhoz, hogy ebben állást foglaljak, nekem nincsenek meg a kellő információim. Az autóipari kooperációt viszont elsietett és rossz döntésnek tartom. Ebbe valamelyik fejlett autóipari konszernét is be kellett volna vonni. Ezt esetleg célszerű lenne még átgondolni. Ugyanakkor egyértelműen közös érdek, hogy a magyar—szovjet együttműködés sokkal hatékonyabb legyen. Ennek fényében együtt, felül kell vizsgálni a korábbi megállapodásokat, az újak kötésénél pedig egyetlen vezérlő elv lehet: hatékony, korszerű és megbízható produktumok előállítására szövetkezzünk. Az ideológiának itt nincsen tere. — Térjünk vissza a KGST kérdéséhez. Körülbelül annyit állapítottunk meg eddig: Integráció kell, de nem az, ami most van. Miket lehet a meglévőből átmenteni, s mik lehetnek az együttműködés új alapelvei? — A kölcsönös gazdasági segítség elve elavult, anakronisztikussá vált. Az országok közötti együttműködést csakis a piaci kapcsolatok alapján tudom elképzelni, ahol a fő rendező elv a kölcsönös hatékonyság. Ha ez nincs meg, nem lehet üzletet kötni. A KGST reformja szempontjából először is arra a kérdésre kell világos választ adni, hogy radikális, forradalmi módon szét lehet-e törni a jelenlegi kereteket. Ezen — magyar szempontból — azt értem, hogy az exporttámogatás megvonásával le lehet-e egy-két éven belül állítani a hajógyártást, az autóbuszgyártást, a kohászatot és így tovább. A válaszom egyértelműen nem. ..— Ezt a kialakult szerkezetet csak folyamatosan lehet megváltoztatni. A jelenlegi konzervatív struktúrára stopot kell lerendelni, a forgalmat ebben a szférában nem szabad növelni. Ugyanakkor szabad utat kell adni az új, korszerű szektoroknak , az informatikának, a modern szerszámgépeknek, a legmodernebb közlekedési eszközöknek, a legkorszerűbb mezőgazdasági technikának, az elektronikának. Tehát kettős szerkezetben lehet gondolkodni. Dualista lesz a valutáris rendszer is, ugyanis nem tudjuk kiküszöbölni a klíringelszámolásra alapozott klíringvalutát. Az új ágazatokra, és az ennek megfelelő vállalatszervezési formákra viszont konvertibilis valutát kell kreálnunk. Véleményem szerint ez ma nem lehet más, mint a rubel — ezt kell külsőleg is konvertibilissé tenni. A vegyes vállalatokba feltétlenül be kell kapcsolni a tőkés cégeket is. Ezeknek a fő feladata nem nyugati export-potenciál teremtése, hanem az országok belső termelési szerkezetének a korszerűsítése.— A KGST radikelli reformja menynyiben gazdasági, amennyiben politikai kérdés? — Elsősorban politikai döntésről van szó, hiszen az 1949-es sztálini koncepció továbbvitele, illetve elvetése között kell választani. Úgy gondolom, egyértelmű, hogy melyik lenne a kívánatos. Az új integrációban a Szovjetunió partnere kell, hogy legyen Kelet-Európának, tehát az irányító központ szerepéből ki kell lépnie. Mi felvetettük az úgynevezett kisintegráció gondolatát, ami azt jelenti, hogy a kelet-európai kis országok , között vállalati alapon alakul ki egy szorosabb együttműködés, s a Szovjetunió csak vállalati érdekeltség alapján vesz ebben részt, azaz nem mint gazdasági nagyhatalom. Ellopott viták — Hogyan illeszkedne ez a KGST- hez? — Arra a tevékenységre, amit a KGST az elmúlt húsz évben végzett, mamár nincs szükség. A sokoldalú egyeztetés jelenleg teljesen formális, gyakorlatilag minden együttműködés kétoldalúan zajlik. A KGST-nek át kellene alakulnia a világméretű munkamegosztás szervezőjévé — körülbelül úgy, ahogy ezzel az OECD foglalkozik. Tehát egy szűk apparátusú, elemzéseket készítő, stratégiai ajánlásokat megfogalmazó, inkább politikai, mint gazdasági szervezet lehetne a továbbiakban. Ugyanakkor a mikrointegráció szervezésére létre kellene hozni egy gazdasági kérdésekkel foglalkozó szervezetet, amit nevezhetnénk mondjuk a Kelet-Európai Vállalati Együttműködés Tanácsának. Ennek a működését kizárólag a gazdasági érdek motiválná. — Ön, az egyik munkájában beszél a Kelet-Európai Gazdasági Közösségről is. — Elképzeléseim szerint ez szerves folytatása lenne a vállalati együttműködés megszervezését követő fellendülésnek, amikor a gazdasági érdekek sokkal inkább megegyeznek, megérnek egy mélyebb gazdasági tömörülésre. Ezt nem úgy képzelem el, ahogy mostanában a propaganda a KGST közös piacát lefesti. Valóban igaz ugyanis, hogy csak létező piacokat lehet közös piaccá alakítani. A Kelet-Európai Gazdasági Közösség legfőbb alapelve az lenne, hogy a tagországok termelő és értékesítő vállalatai minden vám, kontingens és egyéb ,megkötöttség nélkül ott, abban a tagországban adhatják el, illetve vehetik meg a termékeket, ahol akarják. Az árak az eladók és a vevők értékítéletének eredőjeként, az értéktörvény érvényesülése alapján a piacon alakulnak ki. Ez a közösség elsősorban gazdasági jellegű szervezet lenne, a Duna menti konföderáció gondolatának hordozója, amibe a Szovjetunió határos területei is beletartoznának. — Ez alighanem még a jövő közössége. Ma mik az akadályai a KGST strukturális megújulásának? — Erre egy kérdéssel válaszolnék: mik az akadályai az egyes tagországok strukturális megújulásának ....? — Mi lehetne egy új iparpolitikai koncepció lényege? — Azt gondolom, jelenleg semelyik tagországnak, s ebből következően a KGST-nek sincs kidolgozott iparpolitikája. Az energiaválság ráirányította a figyelmet, hogy mégiscsak szükség lenne ilyenre. Két fontos dolgot látnék itt. Egyrészt az energiatakarékos fejlődés irányába, másrészt az új, progresszív ágazatok felékellene fordulni. Erre a másodikra kidolgozták a KGST-ben a műszaki fejlődés úgynevezett komplex programját, ami nagyon szép ugyan, de sem a belső közgazdasági feltételrendszer, sem az export-import vonzatok nincsenek meg hozzá. Fontos még, hogy a Szovjetuniónak el kellene döntenie, mit akar Kelet-Európától. Azt akarja, hogy továbbra is nagy mennyiségű, nem versenyképes termékeket szállítson neki, avagy legyen versenytársa a bejövő nyugati technikának. Ez politikai döntés kérdése, amit viszont a belső szovjet fejlődés határoz meg. *A beszélgetés végén Pécsi Kálmán még elmondta, hogy az előbbiekben megfogalmazott gondolatok legalább ilyen élességgel terítékre kerültek a nemrégiben Sopronban megtartott nemzetközi konferencián is, amely a KGST radikális reformjának elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozott. Egyes nyugati hírügynökségek a vitákat egyenesen úgy kommentálták, hogy a felek egymás torkának estek. Mint megtudtam, erről nem volt szó, a belső vitákban régóta megszokott már a kemény bírálat, az őszinte beszéd. Végezetül vendéglátóm a szobájában álló, feltört páncélszekrényhez vezetett, amelyből ismeretlen tettesek ellopták a soproni tanácskozás vitáit rögzítő valamennyi kazettát! Ugyan kinek állhatott ez érdekében? Mindegy, a lényeg nem veszhet el, az ott van a részvevőkfejében. Az idő halad, a koncepciók érnek. Jó lenne hinni, hogy egyre biztatóbbak a kilátások is. " Zsubori Ervin