Magyar Nemzet, 1989. október (52. évfolyam, 231-256. szám)

1989-10-13 / 241. szám

Péntek, 1989. október 13. Európai diploma A társadalmak fejlődésében egyre nagyobb szerepet játszanak a kooperációs, integrációs folyamatok. Ezek legmarkánsabb példája az Európai Gazdasági Közösség piacának 1992-re tervezett egységesítése, amellyel Nyugat- Európa ismét a világgazdaság egyik versenyképes, meghatározó jelentőségű központjává válhat. Az integráció alapfeltételei közül a tőke, az áruk és a szolgáltatások szabad áramlása viszonylag rövid időn belül megvalósítható. Ugyanakkor a munkaerő, a szaktudás áramlását akadályozó nyelvi, kulturális gátak megszüntetése és az európai identitástudat megteremtése hosszan tartó folyamat, amelyet — érthető okokból — főként a fiatalok körében, és közülük is a társadalmak fejlődésére a későbbiekben a legnagyobb hatást gyakorló egyetemisták, főiskolások körében támogatnak nagy hatású programokkal (Erasmus, Comett). A sokszínű és mérhetetlenül gazdag kulturális örökségét és humanista hagyományait megőrizve a világ fejlődésének élére kerülő békés Európa lelkesítő gondolata hatalmas hajtóerőként segíti az EGK- országok felsőoktatásának nemzetközivé válását. Az egyetemek a hosszú távon ható integrációs folyamatok kiindulópontjaivá és legfontosabb bázisaivá váltak. Hazánk fejlődésének egyetlen esélye kapcsolódásunk a világ fejlettebb részéhez. Az EGK-országok integrációja és mozgásterünk egyidejű megnövekedése egyedülálló kihívást és vissza nem térő lehetőséget jelent számunkra egy évezredes törekvés, hazánk fejlett európai országok közösségébe történő beilleszkedése tekintetében. Az EGK integrációja következményeként csak két út között választhatunk: a gyors perifériára kerülés, a teljes leszakadás, vagy az együttműködés, az alkalmazkodás, a kapcsolódás fejlődést ígérő útja között. Ahhoz, hogy az utóbbi úton járhassunk elegendően nagy számú, magasan képzett, európai összefüggésben gondolkodni, demokratikus társadalmat felépíteni és irányítani képes értelmiségre van szükségünk. Hazánk felsőoktatására (a felsőoktatás itt és a későbbiekben nem a jelenlegi felsőoktatási intézményeket, hanem az értelmiség képzésének társadalmi feladatát jelenti) tehát két, az adott helyzetben egymással szorosan összefüggő feladat hárul: a társadalmi, gazdasági lemaradásunk felszámolásához szükséges szellemi feltételek megteremtése és az integrációs folyamatok megalapozása. Negyedannyi értelmiségi képes-e a magyar felsőoktatás küldetésének teljesítésére? A magyar felsőoktatási intézményrendszer feltételbeli, strukturális és működési problémái közismertek, ezért csak néhányat említenék meg ezek közül — mintegy jelezve a szükséges fejlődés irányát. Intézményrendszerünk egymástól és az oktatás és kutatás nemzetközi rendszerétől nagymértékben elszigetelt, „önellátó" karokra esett szét. E karokon kötött tantervek alapján „szakemberekké” oktatják a hallgatókat, ahelyett, hogy a saját szakmai fejlődésük iránt felelősséget érző diákok az „universitasok” kutatási tevékenységébe integrált tanulmányok folytatásával válnának nemzetközileg elfogadott diplomával rendelkező értelmiségiekké. Főként a doktoranduszképzés hiánya, az iskolás oktatási módszerek általánossá válása miatt, de a társadalmi környezet hatására is igen gyengén működnek a működési követelmények teljesülését biztosító automatizmusok. Általában hiányzik, vagy nem elégséges a változásra, a megújulásra, a kapacitások átcsoportosítására, azaz intenzív fejlődésére való készség. Nem kielégítő a tudományukat magas szinten művelni képes oktatók autonómiája. Tekintettel arra, hogy statisztikai összehasonlításaink során az egyetemi,főiskolai, nappali, esti és levelező tagozatos képzés között nem teszünk különbséget, az elmaradásunk — például a kiadott diplomák fajlagos számában — nem tűnik nagyon nyugtalanítónak (21 európai ország között a tizenharmadik helyen vagyunk). Hazánkban— eltérően a fejlett országok felsőoktatásától — az összes hallgató közel fele esti, levelező tagozaton tanul, és csak körülbelül harmaduk jár az értelmiségi habitus, az innovációs készség kibontakoztatására alkalmas egyetemi nappali tagozatokra, ahol az okleveleseknek csak kevesebb, mint negyedét adják ki. Egy nyugateurópai fiatalnak három-ötszörös esélye van arra, hogy az egyetem nappali tagozatán folytasson tanulmányokat. Hogyan lehetünk versenyképesek az alapvetően szellemi tevékenységre épülő társadalmak között, ha fajlagosan negyedannyi magasan kvalifikált értelmiségink lesz, mint a fejlett ipari országoknak. Az oktatás nagy időállandójú folyamat. Egy idén hozott döntés társadalmi hatása tizenöthúsz év után válik érezhetővé. Ezért haladéktalanul és jelentősen meg kell növelni az egyetemek nappali tagozatain tanulók számát és kiképzésük színvonalát. Nem halasztható a felsőoktatási szféra gyökeres és átfogó reformja, amelynek eredményeként felsőoktatásunk felhatalmazásaiban, prioritásaiban, követelményrendszerében, működési módjában és feltételrendszerében a szükséges mértékben közelít a fejlett ipari országok sok szempontból különböző, de számos alapvető jellemzőt tekintve egységes felsőoktatásához. E reformnak azonban nemcsak , belső, de külső feltételei is vannak, és a célok megvalósítása szükségessé teszi a fiatalok képzésére fordítható kapacitások bővítését. Ezért nagy jelentőségű a Magyar Tudományos Akadémia és az egyetemek között kibontakozó együttműködés, a szövetség gondolata, amelynek érvényesülését az előkészület alatt lévő Akadémiai Törvény egyes részei veszélyeztetni látszanak. Dr.-ing., Ph.D. A fiatal generációk kiképzésének prioritását elfogadva, néhány, a jelenlegi felsőoktatási intézményrendszeren túlnyúló következtetés vonható le. 1. Hasonlóan valamennyi fejlett ipari országhoz, a központosított közösségi erőforrásokból kialakított kutatóhelyek túlnyomó többsége vegyen részt a fiatalok felsőfokú képzésében. Kerülni kell minden olyan intézkedést, szabályozást, amely a felsőfokú képzésre használható szellemi és anyagi kapacitások egy részét elkülöníti a többi résztől, megnehezítve ezáltal az együttműködést, a feladatok vállalását. 2. Konkrétabban fogalmazva: a tudományos kutatóintézetek, közöttük az MTA intézetei szellemi és anyagi kapacitásait minden további feltétel, kikötés nélkül és haladéktalanul be kell vonni fiataljaink képzésébe és továbbképzésébe. A nemzetközi kapcsolódás szentpontjait is figyelembe véve ennek két útja lehet: a szellemi, műszer, épület, könyvtár és egyéb erőforrásaik jelentős részének mozgósításával az intézetek alapfeladataik részeként kapcsolódnak be az egyetemek jelenlegi képzésébe és továbbképzésébe. (Az érdemi együttműködés semmiképpen nem eredményezheti a kutatóhelyek helyzetének, ellátottságának romlását.) A másik, lehetséges út az intézetek, vagy egy részük önálló egyetemmé szerveződése, amelynek valamennyi konzekvenciáját érvényesíteni kell (egyetemi autonómia, együttműködő, tudományterületek képviselő karok, kollegiális vezetés, diploma és tudományos fokozat kibocsátási jog, meghatározott időre megválasztott vezetők). A feladat nagyságához mérten nem tekinthető kielégítőnek az egyetem-intézet együttműködésének jelenlegi szintje és fejlődési üteme. 3. Fenn kell tartani a képzés és továbbképzés egységét. Mint mindenütt a fejlett világban, a diákok olyan kutatóhelyeken (tanszékeken, intézetekben) folytassanak tanulmányokat, ahol kiváló vezető oktatók irányításával meghatározott időtartamra alkalmazott doktoranduszok kutatnak és ellátják az asszisztencia oktatási feladatait. A doktoranduszképzés célja — a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően — nem szűkíthető le a tudományos kutatói utánpótlás kiképzésére, hanem az egyetemi képzés legfelső szintjének tekinthető, amely elsősorban a gyakorlati szféra legigényesebb feladatai számára készít fel kiváló képességű értelmiségieket A posztgraduális képzés fejlesztésére ott indokolt hazai és külföldi erőforrásokatigénybevenni, ahol azok diákjaink alapképzését is támogatják, így például az egyetemeken és az okta-tásba ténylegesen bekapcsolódó kutatóintézetekben. 4. A tudományos minősítések tekintetében a most már széles körben értelmezett magyar felsőoktatás nemzetközi beilleszkedését, kapcsolódását segítő megoldást kell találni. A kutatás és az oktatás kettéválasztásaikor megfosztották az egyetemeket a tudományos minősítés évszázados jogosítványától és azt állami privilégiummá tették. Ahhoz azonban, hogy okleveleinket, tudományos minősítéseinket igazi értékükön ismertethessük el külföldön, meg kell változtatni, a fejlett világéhoz hasonlóvá kell tenni tudományos minősítési rendszerünket. Az egyetemi szféra nemzetközi megítélése, kapcsolódása megköveteli, hogy az egyetemeknek (beleértve az alapképzésben együttműködő vagy önálló egyetemeket alkotó kutatóintézeteket) és csak az egyetemeknek legyen joguk Magyarországon — mint minden fejlett ipari országban — a tudományos kutatásra való alkalmasságot igazoló, a dr.-ing. és a Ph. D. fokozattal egyenértékűsített tudoméányos fokozatot kiadni. Az egyetemek alakítják ki a vezető oktatóvá váláshoz előírt habilitációs eljárásukat. Amely hazai egyetem pedig nem képes a nemzetközi színvonalhoz illeszzkedő tudományos minősítési tevékenységre, attól meg kell vonni az egyetemi rangot. 5. A nemzetközi kapcsolódás, diplomáink színvonala és elismertsége megköveteli, hogy a tudományágak és generációk kölcsönhatását lehetővé tevő egyetemek és az oktatásban részt vevők kutatóhelyek legyenek a széles sávban végzett alapkutatások legfontosabb színterei. (A kutatás magas színvonala és fejlődése szempontjából is szükségesnek tűnik a fiatal generációk folyamatos bekapcsolódása, az oktató rendszerező hatása és kontrollja.) E kutatóhelyek fejlődése csak akkor biztosított, ha eredményeiket a hazai és nemzetközi tudományos közélet megítélésének vetik alá és a finanszírozásban a „versenysemlegesség” érvényesül. Nem lenne helyes tehát, ha a magyar kutatóhálózat bármely részét a többinél eleve kedvezőbb helyzetbe hoznánk azzal, hogy azokat az alapkutatásokra rendelkezésre álló központosított források címzettjeinek tekintjük, és még a pályázati feladatfinanszírozásra rendelkezésre álló központosított közösségi források elosztását is e kitüntetett kutatóhálózatot felügyelő szervezetre bízzuk. Legyen nyílt a verseny, érvényesüljenek kíméletlenül az előre meghirdetett prioritások és a minőségi követelmények. Rehabilitált egyetemek A 40-es évek végén — társadalmunk más szektoraihoz hasonlóan — hazánk felsőoktatási és kutatási szféráját egy most már nyilvánvalóan hibás modell filozófiájának megfelelően átalakították, és ezzel eltérítették azt saját hagyományaitól és a világ fejlettebb részén érvényesülő elvektől és gyakorlattól. Az ezt követő nehéz években az MTA és intézetei Noé bárkájaként befogadták és ezzel dicséretes módon átmentették a szellemi élet értékeinek jelentős részét A felsőoktatás kevésbé volt képes ellenállni a politika romboló befolyásának. Négy évtized múltán, amikor új korszak kezdődik hazánk történelmében, két, egymástól egy hibás koncepció alapján elválasztott, fizikailag és morálisan többé kevésbé erodált, lepusztulófélben lévő szféra létezik egymás mellett. És amikor világossá válik, hogy hazánk fejlődése alapvetően attól függ, hogy sikerül-e fejlett, demokratikus társadalmakhoz kapcsolódni — aminek feltétele az azokéhoz hasonló prioritások szerint, hasonló szerkezetben való működés — a várakozásokkal ellentétben éppen a felsőoktatási, és a tudományos kutatóintézeti szféra az, amely a legnehezebben szánja rá magát a szükséges változások végrehajtására. Sőt, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy most viszont a felsőoktatás lett a Noé bárkája, amelynek új, a fejlett Magyarországot felépítő generációk számára kell az értékeket megőrizni és továbbadni, egy készülő törvény koncepciójában fellelhetők részletek, amelyek konzerválhatják a magyar kutatási hálózat egy nagy kapacitású és viszonylag jól ellátott részének elhatárolódását a magyar fiatalok felsőfokú képzésétől, amelyek a tudományos minősítés, a posztgraduális képzés hagyományosan egyetemi feladatait nem az egyetemi szférára építik, és amelyek a magyar kutatószféra különböző elemei számára eltérő minőségű kapcsolódást irányoznak elő a kutatás irányításával és finanszírozásával megbízott szervezethez — gátolván ezáltal a nyitr versenyt. Együttes gondolkodásra és cselekvésre van szükség, a partikuláris érdekek egy közös érdek alá rendelésére, mindenféle megosztottság elkerülésére. Alkottassék egy törvény a tudományról, amelyben a Magyar Tudományos Akadémiával szorosan együttműködő, rehabilitált egyetemek viszszakapják hagyományos és méltó szerepüket a magyar tudományosságban. Adjuk meg az esélyt a magyar fiataloknak, gyermekeinknek, hogy a rendelkezésre álló összes kapacitás igénybevételével képezhessék magukat, hogy ezáltal alkalmasakká váljanak egy fejlett Magyarország felépítésére egy békés és gazdag Európában. Lajos Tamás Magyar Nemzet Kassán október 21-én és 22-én rendezik meg — tizennyolcadik alkalommal — a Fábry Zoltán irodalmi és kulturális napokat. Előadások hangzanak el a csehszlovákiai magyar tudományosság, irodalomtudomány, esztétika, filozófia, nyelvtudomány, történelem, néprajztudomány, valamint a csehszlovákiai magyar értelmiség helyzetéről. A felkért előadók: Püspöki Nagy Péter, Liszka József, Szabó Mihály Gizella, Popély Gyula, Tóth Attila és Turczel Lajos. Bevezetőt mond: Gál Sándor költő. A régi Erdély régi fényképei Veress Ferenc emlékkiállítása a Vigadóban A RÉGI ERDÉLYT, a múlt századi erdélyi embereket, városokat és tájakat a tündérmesék birodalmába sorolta át a Történelem nevű gonosz varázsló. Hogy egyáltalán igaz volt egykor a mese, annak dokumentumait — többek között — Veress Ferenc (1832—1916) kolozsvári fényképésznek köszönhetjük. Most a Fotográfia Hónapja alkalmából gyűjteményes kiállítását is megrendezte. Kincses Károly,az a fotótörténész, aki öt évvel ezelőtt a Gödöllői Galériában már egy életmű-kiállítást is létrehozott Veress Ferenc munkáiból). Akkoriban mágikus kísérletet is tett —, éppen a mostani kiállítást megnyitó Miklósi Sikes Csabával közösen —, hogy a meseillusztrációkat visszafordítsa a valóság dimenzióiba. Ugyanazokra a helyekre szúrták le a kamerát, ahol jó százharminc évvel ezelőtt Veress Ferenc — Mikó Imre és Apor Károly ösztönzésére — fotós expedíciójának képeit készítette. Furcsa tény, hogy a régi képek megmaradhattak, míg a mostaniakat a helyszínen elkobozták. Veress Ferenc talán látnok is volt, amikor azt írta az 1802- ben megjelenő, az Ország Tükre című lapban: „Fényképészeink nagy szolgálatot tehetnének honunknak azáltal, ha a tudomány, művészet, ipar és kereskedelem mezején kitűnt kisebb-nagyobb nevezetes egyéneket levéve és összegyűjtve album alakban beadnák a hazai múzeumokba ... Szándékom... nevezetes egyéneket, nemzet-, vallás-, és nemkülönbség nélkül lefényképezni, kik szellemi és anyagi tehetségüknél fogva kitűntek... Másik nagy szolgálatot tehetne a hazai fényképészet a történelemnek úgy, ha minden régiséget, városokat, a kastélyokat, templomokat, barlangokat, amik még fent vannak, de csak egy évtized múlva is eltűnhetnek, fényképészetileg levenne a jövő kornak hátrahagyva." FONTOS TÉNY, hogy ebben a munkában évekkel megelőzte Orbán Balázst, aki éppen ekkor, 1862-ben kezdi írni, fényképeztetni (a fotókat átrajzoltatva) a hatkötetes Székelyföld leírását. Veress Ferenc annyira meg volt győződve a képi történetírás fontosságáról, hogy munkájához nemcsak Erzsébet királyné, hanem Lincoln elnök támogatását is szerette volna megszerezni. Az akkori erdélyi társadalmi és technikai-tudományos fejlődésnek a vasútépítkezés szinte tükre volt. Ezeket Veress kamerájával nyomon követte, és képei láttán a naivnak tűnő Erdély—Amerika párhuzam indokoltnak tűnik. Ezeken a fényképeken fényes aurája van a városoknak, különleges fény dereng a bolyhos mezők felett, igazi tájfotókat láthatunk, amelyek az érintetlen természetet csodálják — történetesen az új vasúti töltésről. Ha a kamerát a vasút felé fordította, a képek inkább mérnöki, technikatörténeti műgondról árulkodnak. A vasútépítőket pedig a természet, a világ meghódítóinak láttatják. Egyszerre nézünk egy puha tündérországba, de a jövő rémesebb birodalmába is. Mert az akkori erdélyi fejlődés ilyen kettős lehetett. Ha a kultúra területére gondolunk, leginkább európai szintű, ha a technikai haladásra, talán az amerikai lendület lehet a mérték. Innen származhat a portrékból, egészalakos képekből sugárzó öntudat, méltóságteljes színészképeit két önarcképe magyarázza. Az egyiken elmélkedő gondolkodót láthatunk, aki kamerájára támaszkodik. Egy másikon a színészösztöneit felszabadító aggastyánt, aki talpig úriembernek öltözve rúdugrómutatvánnyal szórakoztatja a kolozsvári utcák közönségét. Ma mégis kevésbé látom Veress Ferencet fotóművésznek, mint inkább olyan történésznek, aki prófétaként megérezte, milyen fontos muzeális dokumentumokat is készít valójában. Ezek a képek most végveszélyben vannak az erdélyi gyűjteményekben. Ha eltűnnének, végleg mesévé változna, amit most még a két szemünkkel láthatunk: a múlt századi Erdélyt, mint a valamiféle csalfa ígéret földjét. ÉS ITT EGY MÁSIK, most látható fotókiállítás két képe jut eszembe. Mert a több, mint tucat jelentős bemutató különös történelem—kollázzsá változik a néző fejében. Azt a másik képet a nagy német riportfotós Erich Salomon készítette. Soha nem tudná nélküle az a világ, milyenek is voltak a 20-as, 30-as évek Népszövetségének politikusai civilben. Most egy kártyaasztalnál Titulescu román külügyminisztert látjuk, amint a nagy játékosnak kijáró tisztelet glóriája övezi. Ilyen lehetett akkor is, amikor a Trianoni békeszerződés elnevezésű, népeket tétként kezelő kártyapartin „legyőzte" Apponyi Albertet, és innentől a Veress Ferenc képein látható tündérmesét csak rémtörténetként lehetett folytatni. Kincses Károly még egy jelentős kiállítást rendezett, amely kapcsolódik a Veress Ferenc anyaghoz. A Gödöllői Galériában múlt századi napfényműtermet rekonstruált. Olyat, amilyen Kolozsváron a Veress-féle Sétatéri is lehetett. A régi berendezés, az üvegtető, a fából készült gép, a festett háttér egy olyan letűnt világot idéz, amelynek utolsó pillanataiban, talán még itt-ott működő változata is létezik. Ismerek is egyet Zalaegerszegen, a Saty nővérekét. De maga, az állítható fej- és háttámaszokkal modelljét kimerevítő, régi technika már végleg eltűnt. A műtermek nagy részét elvitte a városfejlődés. Mint Kozmata Ferenc Sebestyén téri modern, csupaüveg műtermét például a még modernebb Erzsébet híd építése. Veress Ferenc egykori kolozsvári műtermét, amit százhúsz éve még Hüttner Ferenc tervezett, például a Gestapo alakította át, amikor ott rendezkedett be. Lehetne a siránkozást folytatni az eltűnt tündérmesék után, de visszajönni azok attól nem fognak. Csak a fényképek maradtak meg, hogy legalább az emlékek, hiteles történelemként élhessenek tovább bennünk. Ezek a kiállítások a tények, a fényképek és fotógyűjtemények jelenleginél nagyobb megbecsülésére figyelmeztetnek. (Veress Ferenc gyűjteményes kiállítása október 15-ig látható a Vigadó Galériában. A rekonstruált napfényműterem a Gödöllői Galériában október 12-ig volt látogatható.) Szegő György Szoborleletek a XIV. századból Európaiságunk XIV. századi bizonyítékai kerülnek a nagyközönség elé a Budapesti Történeti Múzeum ma megnyitó kiállításán. A bemutató a középkori pécsi Püspökvár, az első magyar egyetem és az Aranyos Mária-kápolna szoborleleteit tárja elénk. Az anyag ékesen szemlélteti, hogy a kultúra nemcsak Budán virágzott a középkori Magyarországon. Evita Cselebi török történetíró feljegyzéseiből, valamint, újabb kutatásokból tudjuk, hogy az első magyar egyetem a pécsi Püspökvárban működött. Anjou Nagy Lajos király alapította 1367- ben, javadalmazna pedig Vilmos pécsi püspök volt. A pécsi egyetem jelentőségét növeli, hogy nem sokkal a prágai, a krakkói és csupán két évvel a bécsi egyetem létesítése után nyitotta meg kapuit. Alaprajza a körünkben ásatások előtt ismeretlen volt, csakúgy, mint a többi XIV. századi közép-európai egyetem épületé mind a maii napig. A középkori püspökvár régészeti kutatása az 1970-es évek elején kezdődött meg, tudatták a tegnapi sajtótájékoztatón. A magyar művészet- és kultúrtörténet számára igen jelentős eredményeket elsősorban a belső vár területén folytatott ásatások hoztak. A székesegyház és a várfal közötti terület a XVII. század végétől a pécsi püspökök gyümölcsöskertje volt, így régészeti munkára itt sokáig nem adódott lehetőség. Az ásatást végül dr. Cserháti József megyéspüspök úr engedélyezte. Ekkor nyílt mód az írott forrásokból ismert épületek maradványainak a feltárására. Fontos emlék ahajdani egyetem épületétől nyugati Irányban feltárt kápolna, amelyet az oklevelekben szereplő Aranyos Mária-kápolnával azonosítottak. Ennek a hossztengelyében talált falazott sírgödörből kerültek elő a magyar gótikus szobrászatnak a mostani kiállításon is látható leletei. Feltehetően a törökök törték össze a szobrokat és ugyanők dobálták a gödörbe, de szerencsére földet nem lapátoltak rá. A festett alkotásokon így még a színezés is látható imitt-amott. A XIV. század második felében keletkezett anyagnak kiemelkedő darabja egy hajdan aranyozott hajú női szentet ábrázoló töredék. A testetlen figurák XV. századiak. A legfigyelemreméltóbb ezek között a kezében füstölőt tartó angyal, valamint egy dombormű, amely két apostolt ábrázol. A Budapesti Történeti Múzeumban a Janus Pannonius Múzeummal együttműködésben megrendezett kiállítás november 5-ig látogatható. November 13- tól a Pécsi Művészetek Házában mutatják be az anyagot. A tárlat ízelítőt ad a pécsi egyetem maradványai fölé tervezett védőépületben születendő állandó kiállításról is. Ennek a létrejöttéhez azonban központi támogatás szükségeltetik, mert az eddigi munkálatok mind Pécs város, mind Baranya megye tanácsának, mind az ásatásokat anyagilag is segítő Országos Műemléki Felügyelőségnek a tartalékait felemésztették. És végül is egyetemes nemzeti érdekről, kincsről van szó. (m. zs.) Lesz Magyar Narancs! Pénteken ismét egy új, kéthetenként megjelenő politikai-kulturális lap indul útjára, Magyar Narancs címmel. A Magyar Narancsot a Fidesz jelenteti meg, noha a szerkesztők hangsúlyozzák, hogy lapjuk nem pártlap lesz, a szűken vett „pártpolitikai céloknál jóval többet kívánnak az olvasóknak nyújtani: azt az újfajta, mind reflexeiben, mind stílusában más, nyugatos, libeárlis, radikális gondolkodást közvetíteni, ami a Fidesznek mint mozgalomnak a sajátja”. A címválasztás Bacsó Péter A tanú című filmjének egy jelenetét futtatja természetesen az ember eszébe, amikor is az első magyar narancsot Pelinkánnak, a gátőrnek (a feketevágásban bűnösnek, az Angolpark igazgatójának, az uszoda vezetőjének, a növénynemesítő főnökének, satöbbi satöbbinek) a fia egy ünnepség előtt felfalja az első magyar narancsot, s a botrányt csak a zsebből elővarázsolt citrom menti meg: „Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk!" — Ilyen meggondolások vezették a Magyar Narancs szerkesztőit a címválasztáskor — kérdeztük Vig Mónikát, a szerkesztők egyikét. — S ha már egy déligyümölcs nevét választották, miért nem nevezték nevén — a citromot? — A Magyar Narancsról nemcsak egy déligyümölcs juthat leendő olvasóink eszébe, s nemcsak A tanú című film. A magyar narancs emlékeztet a keleteurópai rendszerek abszurditására, ugyanakkor e furcsa-szokatlan lapcím talán jelzi azt is, amiben reménykedünk, hogy a Magyar Narancs jellegzetessége, erőssége az irónia lesz.•A Magyar Narancs megjelenésével megszűnik a Fidesz- Press, a szervezet eddig „pártközlönyként" közreadott lapja? — Ideiglenesen igen, hiszen eddig mindannyian a Fidesz- Press munkatársai voltunk. A Magyar Narancsban lesz egy oldal, amely rövid Fidesz-híreket tartalmaz majd, de mikor megteremtődnek a feltételek, akkor egy információs bulletint feltétlenül szeretne a szervezet kiadni. Ezek szerint a Magyar Narancs most kiszorította a Fidesz mozgalmi értesítőjét? — Szó sincs kiszorításról. Úgy véljük, mindennél fontosabb most, hogy a Fidesznek legyen egy országos terjesztésű profi újságja, amely az általunk, a szervezet által képviselt elveket és értékeket közvetíti. Tudniillik azt gondoljuk, hogy a választási harc, a nagypolitika önmagában nem váltja meg a társadalmat ... — S egy — akár országos terjesztésű — kéthetenkénti lap? — Az sem, természetesen. De azért is érezzük nagy szükségét egy országos lapnak, mert a nyomasztó esélyegyenlőség miatt szervezetünk politikai véleménye és tagjainak gondolkodása — minden látszat és propaganda ellenére — csak korlátozott nyilvánosságotkap. — A Fidesz tagjainak a száma háromezer. A Magyar Narancs tervezett példányszáma harmincezer. Mi történik, ha túlméretezték? — Remélem, ez nem következik be. Nagy érdeklődésre számítunk, az első három próbaszám után sok minden kiderül. — A Magyar Narancs, úgy látszik, nem kis vállalkozás. Miként tudtak elindulni? Hiszen harmincezer példány esetében már a nyomdaszámla sem kicsi.... — Az induláshoz megkaptuk a Soros-alapítvány támogatását, később elsősorban az olvasóinkban szeretnénk bízni. (murányi) 7 Curtis Bahn zeneszerző, az amerikai Brooklyn College komputer zenei központjának igazgatója tart előadást és zenebemutatót a Zenetudományi Intézetben (I., Táncsics M. u. 7.) október 23. és 26. között minden este hat órakor.