Magyar Nemzet, 1989. december (52. évfolyam, 283-306. szám)

1989-12-20 / 299. szám

2 GÁGYOR PÁL: Az infláció legföljebb 20 százalékos legyen Az OT elnökének beszámolóját követően Gágyor Pál, a reformfei­zottság előadója ismertette a bi­zottság álláspontját. A vita során nyilvánvalóvá vált, hogy két lehetőség közül kell választani: kemény intézkedések­kel megteremteni az ország tal­pon maradásának feltételeit, vagy pedig — kisebb terheket vállal­va — veszélyeztetni a válságból való kilábalás utolsó lehetőségét. A kormány programja egyértel­műen azt a következtetést vonja le, hogy nincs más út, mint vál­lalni a drákói intézkedéseket. Ezek nélkül ugyanis az ország mély válságba sodródik. A képviselők nélkülözhetetlen­nek tartják, hogy a kormány egyik alapkérdésének tekintse az inflá­ció fékentartását. Minimális kö­vetelmény: a kormány legalább arra tegyen hatékony intézkedé­seket, hogy az 1990-es tényleges inflációs ráta ne haladja meg a programban meghatározott mér­téket. A továbbiakban Gágyor Pál szólt arról, hogy a bizottságok új­ból sürgették az államigazgatási költségek leépítését, valamint a gazdaságot béklyózó bürokratikus intézmények felszámolását. Indo­koltnak tartják a számviteli és statisztikai rendszer racionalizá­lását, a piacgazdasághoz nem illő módszerek elhagyását. Az előadó kitért a lakáskoncep­cióra is, amely valamennyi bizott­sági ülésen a legvitatottabb kér­­dések közé tartozott Mint mon­dotta, a reformbizottság megítélé­se szerint a benyújtott javaslatok első változata nem támogatható Éppen ezért felkérték az Orszá­gos Tervhivatal elnökét, dolgoz­zon ki egy átfogó, hosszú távú la­kásgazdálkodási, lakáspolitikai programjavaslatot, és vegye figye­lembe a bizottsági üléseken szüle­tett indítványokat. A bizottság előadója hangsú­lyozta: népünk a terheket csak úgy tudja vállalni, ha látja a ki­bontakozás lehetőségét. Az őszinte diagnózis és a fájdalmas terápia sokkoló hatású, ezt azonban el­lensúlyozhatja, ha megvan a re­mény a belátható­­időn belüli ki­lábalék­a, végül kérte az Ország­­gyűlést, hogy a kifejtett észrevé­telekkel, javaslatokkal együtt ve­gye tudomásul a kormány előter­­jesztését. BIACS PÉ­TER (Budapest, 30. vk.) megállapította: a a gazdaság jövője a termelésben dől el, és nem a költségvetési gazdálkodás­ban. Kifejtette: az Országos Terv­hivatal elnöke jelentőségében hát­rább sorolja az inflációt, am­i ar­ra utal, hogy a magyar gazdaság autonómiáját kívülről véli megha­tározottnak. Pedig ez a gazdaság­­politikai program megbukhat be­lülről is az infláció elszabadulá­sával — hangsúlyozta. A továbbiakban kifejtette: az állampolgárok ma még nem lát­nak garanciát arra, hogy megta­karíásaikkal elkerülhetik az inf­lációt. Ennek kapcsán utalt a be­fektetési lehetőségek korlátaira Liberalizálni, versenyhelyzetet te­remteni csak rendezett tulajdon-­ viszonyok közepette lehet — álla­pította meg, hozzátéve: ennek a hiánya okozta eddigi kudarcain­kat is. Végeztül leszögezte: a hely­zet megérett arra,­hogy alkot­mány kézbe vegye a gazdaság el­lenőrzését Javasolta, hogy jöjjön l­étre gazdasági minisztérium, amely nemcsak tervez, hanem vég-­­rehajt, irányít és ellenőriz is BÓDI JÁNOS (Baranya m. 11 Vk ) felhívta a figyelmet a gyer­mekes családok, a pályakezdők és ■nyugdíjasok gondjaira Hangoz­hatta, hogy a szabadárak és az inf­láció várható hatásait tekintve ne­hezen hihető a legalacsonyabb nyugdíjasok helyzetének kismér­tékű javulására vonatkozó ígéret. Arra is figyelmeztetett, hogy az lábamnak az elkerülhetetlen gaz­dasági intézkedések meghozatala mellett az állampolgári létbizton­ság szavatolása a legfőbb felada­ta. A munkaerő ára nem európai színvonalú KOVÁCS LÁSZLÓNÉ (Buda­pest, 7. Vk.) a gyermeket nevelő családok nehéz helyzetére hívta fel képviselőtársai figyelmét. Hangoztatta: ezeknek a családok­nak az idén is, de jövőre még in­kább szembe kell nézniük azzal, hogy munkaerőként és szülőként egyaránt kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek, s ezen képtelenek lesz­nek változtatni, hiszen több mun­kát már nem tudnak vállalni. A képviselőnő ezzel kapcsolatban rá­mutatott: egy olyan társadalom, mely nem veszi figyelembe, hogy a piacgazdaságban a munkaerő­nek is ára van, amelynek fedeznie kell a munkaerő újratermelésé­nek költségeit — s ebbe értelem­szerűen a gyermeknevelés költségei is beletartoznak —, nos ez a tár­sadalom képtelen lesz felzárkóz­ni Európához. Mindezt figyelem­be véve Kovács Lászlóné a maga részéről csak akkor tartja elfo­gadhatónak a kormányprogramot, illetve a költségvetést, ha kom­penzálásként a családi pótlékot minimum 500 forinttal emelik. KÓCZA IMRE (Heves m., 3. Vk.) a kormányprogrammal kap­csolatban több várható feszültség­re hívta fel a figyelmet. Vélemé­nye szerint nem elegendőek azok az intézkedések, amelyek a kis­vállalkozások élénkítését szolgál­ják. Szerinte olyan általános élén­kítésre lenne szükség, amely le­hetővé teszi a nagy jövedelmező­séggel dolgozók mindegyike szá­mára a gyorsabb fejlődést. CSIPKÓ SÁNDOR (Bács-Kis­­kun 20. vk.) a programmal össze­függésben az agrárágazat jelené­ről és jövőjéről szólt. Aggodalmát fejezte ki azokkal a változások­kal kapcsolatban, amelyek a me­zőgazdaságban várhatók. Mint mondta, az agrárágazat termelé­sében már jövőre visszalépésre lehet számítani, am­inek nem len­ne szabad tovább folytatódnia az elkövetkezendő években. A pár­tok programjaikban azonban je­lenleg nem lépnek tovább a kü­lönféle jelszavakon. vörösné­csuka Mária (Komárom m., 9. vk.) hézagosnak és esetlegesnek minősítette a kor­mány szerkezetváltással, a mun­kanélküliség kezelésével kapcso­latos intézkedéseit. A képviselő szerint nem lehet a terheket tel­jes egészében a dolgozókra hárí­tani. Nem esetleges segélyekre és támogatásra van szükség, hanem átgondolt programra. Véleménye szerint nem a béremelések ered­ményezik a fogyasztói árak mind gyorsabb növekedését, hanem a korábbi, és jelenlegi hibás dönté­sek. DR. MARX GYULA (Zala m.,, 2. vk.) utalt Csipkó Sándor kép­viselőnek arra az észrevételére, hogy a parlament egyelőre nem ismeri a különféle pártok állás­­foglalását a kormányprogrammal, illetve a költségvetéssel­­ kapcso­latban. Az MDF képviselőjeként Marx Gyula bejelentette, hogy pártja kidolgozta a programmal kapcsolatos álláspontját, s ezt kí­vánságra a képviselőknek is át­nyújtják. Az állásfoglalásból Marx Gyula kiemelte, hogy az MDF fő­ként az antiinflációs politika ér­­dekében hozott intézkedéseket ki­fogásolja, s más megoldásokat ajánl a lakáskérdés kezelésére. SZENTÁGOTHAI JÁNOS (or­szágos lista) szenvedélyes hangú felszólalásában a képviselők fele­lősségérzetére apellált, számos ko­rábbi hibás döntést „fejére olvas­va" a Tisztelt Háznak. Elismerte ugyan, hogy a képviselők felszó­lalásaikban jogosan kritizálják a program egyes elemeit, összessé­gében azonban elkerülhetetlennek tartotta, hogy az Országgyűlés tá­mogatásáról biztosítsa a kor­mányt, amely az ország jelenlegi nehéz helyzetében vállalja a fe­lelős döntéseket. A központi irányítás már, a piac még nem működik A vita befejeztével Kemenes Ernő válaszolt az elhangzott kép­viselői felvetésekre. Elmondotta: a mostani párbeszéd legnagyobb eredménye — véleménye szerint —, hogy sikerült tiszta képet ad­ni az ország helyzetéről. Úgy is lehet mondani: ütött az igazság órája. Egyetértett azokkal a kép­viselőkkel, akik azt állították, minden a termelésben fog eldől­ni. A továbbiakban elmondotta: a magyar agrárgazdaságnak van jö­vője, ám a változó feltételek kö­zepette ott sem lehet változatlan módon gazdálkodni. A változó kö­rülmények ebben a szektorban is kikényszerítik a változásokat. De az megállapítható, hogy a magyar élelmiszer-termelés a jövőben is a gazdaság egyik erős szektora ma­rad, amelynek feladata a ~L~ ” stabil belső ellátás biztosítása és a tő­kés export jelentős növelése. Az iparban ennél lényegesen nagyobb strukturális megrázkódtatásra kell számítani. Kemenes Ernő a gazdaság mű­ködési zavaraival kapcsolatban egyetértett azzal a képviselői meg­állapítással: a gondok abból adód­nak, hogy a központi irányítás már nem működik, a piac pedig még nem fejti ki a kívánt hatá­sát. Ugyanakkor felhívta arra a figyelmet, hogy jövőre e terüle­ten lényeges változás várható. Az importliberalizálás hatására, a szocialista kivitel korlátozása kö­vetkeztében, a vállalkozások fo­kozottabb támogatásának eredmé­nyeként várhatóan 1990-ben lé­nyegesen erősödnek a piaci ha­tások. A piaci feltételek javításá­hoz járul hozzá a tőkepiac foka­ Magyar Nemzet zatos kiépítése, valamint a gyor­suló reprivatizálás. Mindez vár­hatóan hozzájárul a gazdálkodás hatékonyságának javításához, ki­kényszeríti az eredményesség nö­velését. Csak így lehet megtalál­ni a gazdaság bajaira az alapvető megoldást. A továbbiakban elmondotta: igen sok képviselő foglalkozott a gazdasági fejlődés szociális kö­vetkezményeivel. A kormány a szociális feszültségek csökkenté­sére jövőre mintegy 400 milliárd forintot fordít. Ez az összeg a nemzeti össztermék 20 százalékát jelenti, de természetesen mégsem elegendő. 1990-ben a stagnáló gaz­dasági viszonyok közepette 40 mil­liárd forintot fordítanak a legrá­­szorultabbak helyzetének javítá­sára. A jelenlegi körülmények kö­zött azonban csak ennyi pénz jut, s így várhatóan a szociális gon­dok tovább fognak növekedni. Teljesítményhiányos gazdaságban egyszerűen nem áll rendelkezésre­­ilyen célra több forrás. Végeztül a kormányzati irányí­tás költségeinek csökkentésével foglalkozott Kemenes Ernő. El­mondotta, hogy a helyi és a köz­ponti irányításban mintegy 50 ez­ren dolgoznak, s ez nemzetközi összehasonlításban sem számít túl soknak. Nem az a baj, hogy sok­ba kerül az irányítás, hanem, hogy nem elég hatékony Ezért a kormány az önkormányzatok kor­szerűsítésére törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek, s ra­cionalizálni kívánják a központi kormányzati irányítást is. Ezután határozathozatal követ­kezett. A képviselők elfogadták a kormány 1600. évi gazdaságpoli­ti­kai programjáról szóló tájékoz­tatót, s ezzel kapcsolatban hatá­rozatot is hoztak. A határozat leszögezi: az Or­szággyűlés az 1990. évi gazdaság­­politikai programról szóló tájé­­koztatót, továbbá a Miniszterta­nácsnak a gazdasági átalakulás érdekében esedékes teendőit tu­domásul veszi. Egyetért azzal hogy a Minisztertanács széles kö­­­rű nemzetközi gazdaságdiplomá­ciai tevékenységet folytasson Szükségesnek tartja a Nemzetkö­zi Valutaalappal való hitelmegál­lapodást, a Világbankkal új szer­­kezetátalakító kölcsönszerződés előkészítését, az Európai Gazdasá­gi Közösséggel és a OCED-orszá­gokkal­ a gazdasági együttműkö­­­dés javításáról, valamint ehhez­ kapcsolódóan konkrét megállapo­­­dások és hitelszerződések előké­szítéséről folyó tárgyalásokat. Fon­tosnak tartja a KGST tagorszá­gaival kötendő 1990. évi államkö­zi megállapodások létrehozását, az együttműködés piaci feltételeinek kiszélesítését KEMENES ERNŐ: Távlatilag is működő lakásrendszert kell kialakítani Ezután az Országgyűlés áttért lakásgazdálkodási rendszer re­formjára és a jövő évi intézkedé­sekre tett javaslatok megtárgya­lására, valamint a lakás célú álla­mi kölcsönök utáni, 1990. évi adó­fizetési törvényről szóló előter­jesztés megvitatására. Az elnöklő Jakab Róbertné el­mondta: a kormány az eredetileg benyújtott négy alternatív tör­vényjavaslatát visszavonta, s ezek helyett új előterjesztést készített. Mivel a benyújtott előterjeszté­sek egymásra épülnek, Jakab Ró­bertné javasolta, hogy ebben az esetben ne ragaszkodjanak me­reven a házszabályokhoz, s a la­káskoncepciót, valamint a tör­vényjavaslatot a képviselők együttesen tárgyalják, ám külön-­­külön határozzanak majd róluk. Ezzel a Tisztelt Ház is egyetértett. Elfogadták azt is, hogy a törvény­­javaslat általános és részletes vi­táját együttesen folytassák le. Az OT elnöke bevezetőjében hangsúlyozta: az nyolcvanas évek végére a lakásrendszer csakúgy, mint a gazdasági rendszerünk, több más területe, olyan válságba került, hogy átalakítása elkerül­hetetlenné vált. Az elmúlt évti­zedek tapasztalatai kiábrándítóan hatottak a lakosságra. Noha vi­szonylag hamar kiderült, hogy a paternalista állam nem képes ál­lampolgári jogon a családok la­káshoz jutását megfelelő szinten biztosítani, de a régi rendszer­rel való nyílt és gyökeres szakítás több próbálkozás után sem sike­rült. Mindennek következtében mára olyan rendszer alakult ki, amelyben sem a bürokratikus, ad­minisztratív elosztási mód, sem a korszerű lakáspiac nem működik. A jelenlegi lakásrendszer szo­ciálisan elfogadhatatlanul igaz­ságtalan, s gazdaságilag sem tartható fenn. A DT elnöke sze­rint a romló életkörülmények el­­­enére sem hagyható figyelmen kívül: a hatalmas társadalmi rá­fordítások dacára a fiatal, és fő­leg a városi családok lakáshoz jutási esélyei fokozatosan romla­nak. Ma több mint 200 ezer olyan városi, lakás nélküli család van, amelynek a jelenlegi rendszerben még kilátása sincs arra, hogy a következő évtizedben önálló ott­honhoz jussanak. Hivatkozott ar­ra, hogy ma az állami költség­­vetés kiadásainak mintegy 15— 17 százalékát, több mint 80 mil­liárd forintot fordítja a lakás­szektor támogatására, s annak is kétharmadát a lakással már ren­delkező családok kapják, nagy­részt függetlenül pilllanatnyi szo­ciális és jövedelmi helyzetüktől. Ugyanilyen fontos ok az is, hogy a támogatások mértéke és ará­nya al­pvetően sérti a társadalmi igazságosság elvét, mert a támo­gatásokból a magasabb jövedel­műek nagyobb részt élveznek. S­ miközben mind az ingatlankeze­lés, mind az építés, mind pedig a támogatási rendszer nyilvánva­lóan pazarló és rendkívül ala­csony hatékonyságú, az ország je­lenlegi helyzetében nincs mód az elosztható források növelésére. Ezért alapkérdéssé vált, hogyan lehetséges egy olyan rendszert ki­alakítani, amelyben a támogatá­sok rugalmas módon a családok változó jövedelmi helyzetéhez, és nem pedig magához a lakáshoz kapcsolódnak. A kormány szerint a rövid tá­vú korrekciós lépéseket is abba az irányba kell megtenni, amely táv­latilag is működőképes lakásrend­szer kialakításának irányába ha­lad. A kormányzati javaslatok lényege, hogy a lakásrendszerben is elkerülhetetlen a piaci viszo­nyok kialakítása, a valóságos ke­resleti és kínálati viszonyok meg­teremtése. Ezzel egyenrangú kö­vetelmény, hogy az állam aktív és kiterjedt szerepet vállaljon a jövedelmi és szociális viszonyok­hoz igazodó támogatások kidolgo­zásában Mindezek alapján a jö­vőre nézve a kormány két stra­tégiát lát lehetségesnek: az egyik­ben a hangsúly inkább a klasz­­szikus bérlakáspiac kialakításán, a másikban pedig a klasszikus tulajdon dominanciáján van. A lehetséges irányok közötti válasz­tásban ma még nincs szükség kényszerlépésre, de bármely stra­tégiát csak úgy lehet majd meg­valósítani, ha már most megkez­dődik a teher átrendeződése, a tu­lajdonviszonyok számtalan ellent­mondásának felszámolása, a való­ságos bérleti feltételek kialakítá­sa, a lakáskínálat bővítése és az ingatlankezelés hatékony formái­nak keresése. A kormány a bérlakásszektor átalakításának alapvető megoldá­sát az önkormányzati tulajdon mielőbbi létrehozásában látja — folytatta Kemenes Ernő. Meggyő­ződése, hogy csak az önkormány-­ zatok képesek a település tényle­ges helyzetének ismerete alapján differenciáltak, saját hatáskörben­­dönteni a lakbérekről, az ingat­lankezelés mikéntjéről és a bér­leti feltételekről. Az önkormány­zati tulajdon egyúttal azt is jelen­ti, hogy fokozódik a kényszer egy hatékonyabb ingatlankezelési rendszer mielőbbi működtetésére. A kormány azzal is tisztában van, hogy az önkormányzati rendszer csak a szükséges feltételek kiala­kítását — ezen belül is elsősor­ban az önkormányzati törvény megalkotását — követően, legko­rábban 1991-től működhet teljes­­körűen. A lakáshasználathoz tar­tozó állami támogatásokat azon­ban addig is — tekintettel az álla­mi költségvetés mai helyzetére — mérsékelni szükséges. A kormány olyan lakbéremelési megoldásokat szorgalmaz, ame­lyek igazodnak a lakás minőségé­hez és a lakók szociális helyzeté­hez. Nem kívánják emelni a kom­fort nélküli és a félkomfortos la­kások bérét, ám a kiemelt öveze­tekben levő összkomfortos, jó mi­nőségű lakások bére az átlagot jó­val meghaladva növekednék. Ugyanakkor a bérlők a család jö­vedelme, az eltartottak száma alapján differenciált támogatás­hoz is juthatnak. A bérlakás­szektor átalakításának alapvető eleme — mondotta az OT elnöke —, hogy a­­központi lakbéremelés­sel egyidejűleg a bérlőknek való­ságos választási lehetőséget kínál­nak. Dönthetnek abban, hogy a magasabb lakbért fizetik, vagy megvásárolják lakásuk tulajdon­jogát, illetve bérlőközösségeket, szövetkezeteket alakítanak. A tu­lajdonviszonyok változásával párhuzamosan indokolt elkezdeni az ingatlankezelés mai szerveze­tének alapvető racionalizálását is. A kormányzat javaslata sze­rint a lakáshasználati díjak 1990. január 1-jétől átlagosan 50 szá­zalékkal emelkednek. Ettől elté­rően alacsonyabb lakbéremelést tart indokoltnak az illetékes bi­­­zottság — mondotta Kemenes­­Er­nő —, de ez azzal a veszéllyel jár, hogy nem képződik elegendő fe­dezet a fiatal családok lakáshoz jutásához. A lakáspolitikai elképzelések másik eleméről, a kedvezményes kamatozású hitelek differenciált átrendezéséről az OT elnöke In­doklásként kifejtette, hogy az ál­lami költségvetés az idén 42 mil­liárd forintot fordít kamattámo­gatásra. Ha nem változik meg a lakásgazdálkodási rendszer, ez az összeg több mint tízmilliárd fo­rinttal nő jövőre, ami évi 5-6 ezer új lakás értékének felel meg. Ebből az összegből olyanokat tá­mogatnak, akiknek már van jó­ kásuk, ugyanakkor romlanak a fiatalok lakáshoz jutási esélyei. A kormány teherátrendezési ja­vaslata nem a kamattámogatás teljes összegének azonnali meg­szüntetését célozza — húzta alá Kemenes Ernő hanem csak azt, hogy 1990-ben a kamattámo­gatás összege ne haladja meg az idei 42 milliárd forintot. Jelzés­ként megemlítette, hogy a kor­mány elfogadhatónak tartja az Országgyűlési bizottságok vitáin felmerült javaslatot, miszerint ne egységes, hanem a törlesztés ösz­­szegéhez kötött, és ezáltal megfe­lelően differenciált kamatadót ál­lapítsanak meg. Az állami kom­penzáció kialakításánál figyelem­be veszik, hogy a 70 évesnél idő­sebbek, a többgyerekesek, illetve az alacsony jövedelműek terhei ne növekedjenek. Kedvező eleme a rendszernek, hogy a lakás nél­küli fiatal családok 150 ezer fo­rint vissza nem térítendő támo­gatáshoz jutnak; e családok szá­ma 1990-ben húszezerre tehető. Szerda, 1989. december 21. DB A szakbizottság 35 százalékos lakbéremelést javasol Nagyiványi András az építési és közlekedési bizottság nevében véleményezte a lakásgazdálkodási koncepciót. Elmondta: a bizottsá­gi viták során a testület tagjai arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a kormánykoncepció tartal­maz ugyan elfogadható elemeket, de a jövő évi intézkedési javas­latok, elsősorban a lakossági ter­hek nagymérvű növekedése miatt elfogadhatatlanok A lakáshelyzetet elemezve Nagy­iványi András rámutatott a la­­kó­gazdálkodás feszültségekkel terhes, annak mielőbbi átalakítá­sa halaszthatatlan A két leg­neuralgikusabb pont a berlakás­­sz eklor működése es a támogatá­si rendszer A/ allami laikusfenntar­tas mm rendszere korszerűtlen a/ erde­­keltsegi v­iszonyok ellentmonda­­sorsu­k A kialakult helyzet azt bi­zonyítja, hogy az állami tulajdon monopóliuma a lakásfenntar­tás­­ban sem vall be A lakásfenntar­­­tás es -gazdálkodás területén is átfogó, más területek reformintéz­­kedéseivel összehangolt lépések­re van szükség, amelyek lényege a valóságos tulajdonosi érdekelt­­ség helyreállítása A második nagy problémakör a támogatási rendszer, amelynek működésére ma az a jellemző, hogy a rendelkezésre álló pénzek elosztása nem a tényleges szociá­lis fautasság alapján történik. A bizottság azt a kérdést sem kerülhette meg, milyen következ­ményei lennének annak, ha a la­kásgazdálkodási rendszer korsze­rűsítését elhalasztanák. Nagyivá­­nyi András szerint az intézkedé­sek elodázásának egyik legsúlyo­sabb következménye az lenne, hogy a költségvetésnek egyre növekvő terheket kellene viselnie, ami az oly szükséges szerkezetátalakítás­i törekvéseket hátráltatná. Az épí­tési és közlekedési bizottság ja­vaslatairól szóló jelentés főbb elemeit ismertetve Nagyiványi András közölte, hogy 11 testület a lakásgazdálkodási rendszer re­formjára bemutatott stratégiai változatok közül az „A” alternatí­vának megfelelő változatot támo­gatja. A bizottság szükségesnek tartja a lakásgazdálkodási reform első lépéseként a bérlakás-szektor átalakításának 1990. évi megkez­dését. Egyben támogatja a kor­mánynak azt a javaslatát, hogy az állami bérlakások a jövő évben önkormányzati tulajdonba kerül­jenek Ami a lakbéremelést illeti, a bi­zottság elfogadhatatlannak tartja a kormány javaslatát, s azt ajánl­ja az Országgyűlésnek, hogy a lak­­béremelés mértéke 1990 február 1-jetől átlagosan 35 s/a/ulek le­ven A akbereme est differencia - tan­ács­ein tegr­ehajtani ugy­hogy a komlóit ne kü­­­cs felkom­­fortos akasok bére ne változzon i jo­bb minőségű akasoke azon­ban az. az ag isna nagy­obb met­­­lekben nojon A akberemelessel egy időben indoko­t a kieme­t öve­zetekbe tallózó lakások akber­­többletenek felső hatar­at ketszer­i csere növelni A bizottság indokoltnak tartja a kedvez­menyes kamatoz­ású hi­telek­ támogatásának fokozatos csökkentését, azonban egy olyan megoldást javasol, amely kisebb terheket jelentene a hiteladósok­nak A testület ajánlása szerint a 4 százaléknál alacsonyabb kama­tozású hitelek adósainak február 1 -jétől kellene adót fizetniük az­zal, hogy az­ öt éven belül felvett kölcsönök adómentesek, a 6—10 éven belüli kölcsönök adója a törlesztőrészlet 50 százaléka, a 11 évnél régebbi kölcsönök adója a havi­­törlesztőrészlet 100 százalé­ka. A bérlakások felújítására, kor­szerűsítésére felvett kedvezmé­nyes kamatozású hitelek adómen­tesek. E javaslatokkal Nagyiványi András elfogadásra ajánlotta a lakásgazdálkodási rendszer­­ re­formintézkedéseit az Országgyű­lésnek. Az MSZP-frakció nem támogatja a kormány lakáskoncepcióját FILLÓ PÁL (Budapest, 18 vk.) az MSZP parlamenti csoportja ne­vében kifejtette: a csoport eluta­sítja a­ kormány által beterjesz­tett javaslatokat a lakásgazdálko­dási rendszer reformjára. Tárgya­lási alapként — változtatásokkal — elfogadhatónak tartják viszont az építési és közlekedési bizott­ság javaslatait. A lakossági­ rea­gálások, tiltakozások is bizonyít­ják e kérdés politikai súlyát — mutatott rá a képviselő. Éppen ezért nemcsak a képviselőkkel, hanem az ország lakosságával is tudatosítani kell a költségvetési válsághelyzetet. A növekvő lakos­sági terhek ugyanis olyan szi­tuációt eredményezhetnek, ami­kor az utca válik fő meghatározó­vá a döntésekben, s az ilyen hely­zetet mindenképp el kellene ke­rülni. A bérlakás-gazdálkodás reform­jával kapcsolatban elmondta: a lakóknak szabad döntési lehetősé­get kellene adni arra, hogy meg­vásárolják, bérlőszövetkezeti tu­lajdonba, illetve kezelésbe veszik a lakásokat, avagy vállalják az új bérleti feltételeket. A kedvezményes kamatozású hitelek vonatkozásában is válasz­tási lehetőséget kellene adni a la­kosságnak — tolmácsolta­­az MSZP képviselőcsoportjának vé­leményét Fi­ló Pál. Első lehetőség­ként elfogadható az építési és köz­lekedési bizottság javaslata. Má­sodik lehetőségként kínálkozik a törlesztésgyorsítás, amelynek mértékét a havi törlesztés két­szeresében, maximum ezer forint­ban lehetne meghatározni. Har­madik lehetőségként pedig ma­radjon fenn az egyösszegű ked­vezményes hitelvisszafizetés. TORNAI ENDRE (Veszprém,­m., 11. vk.) hangoztatta: nem ért egyet a törvényjavaslatban meg­fogalmazott intézkedésekkel. Mint mondta, választókörzetében kevés a bérlakás, több a magánerőből épült saját ingatlan, s nem érti, hogy a tervezett kamatadóval miért akarják éppen azokat bün­tetni, akik az államot tehermen­tesítve hitelből építettek saját ott­hont. Komolytalannak tartotta azt az elképzelést, hogy a hiteladó mértéke az információval növe­kedjék. A képviselő a parlament zsaro­lásának minősítette, hogy a tárgy­­sorozatban szereplő több törvény­javaslat elfogadását is azzal szor­galmazzák az előterjesztők, hogy ellenkező esetben működésképte­lenné válik a gazdaság, illetve nem kapja meg a Nemzetközi Va­lutaalap és a Világbank támoga­tását. Emlékeztetett rá, hogy a két éve beterjesztett adóreform elfogadását az akkori pénzügymi­niszter hasonlóan indokolta. BERECZ JÁNOS (Szabolcs-Szat­­már m. 6. vk.) soron kívül, nem a napirendhez kapcsolódóan kért szót. Rövidem tájékoztatta arról az ismert tényről a képviselőket, hogy az MSZMP a hétvégén tar­totta XIV. kongresszusát. Arról is beszámolt, hogy újra felújítja a tevékenységét az MSZMP parla­menti csoportja. Hétfőn ülést tar­tott a mintegy húsz tagú csoport, s Berecz Jánost választotta vezető szóvivőjévé. Már ismét­ a vitához hozzászóló SEBE ISTVÁNNÉ (Borsod-Abaúj- Zemplén m., 24. vk.) a maga és válaszópolgárai nevében tiltako­zott a kormány lakásépítési kon­cepciójáról szóló törvényjavaslat ellen, amelyet antihumánusnak és a létbiztonságot veszélyeztető­nek minősített. A tervezetet kri­tizálva megállapította, hogy az szembeállítja a lakásbérlőket és a tulajdonosokat. Hangsúlyozta, hogy a vidéki polgárok jóhisze­műen kötöttek szerződést az OTP- vel, vállalva a 20—25 évre szóló eladósodást. SZARVAS ANDRÁSNÉ (Békés m., 1. vk.) Kérte, hogy a kormány szálljon szembe az igazgatók, a vezérigazgatók, a minisztériumi főosztályvezetők és a miniszterhe­lyettesek egymást védő és igazoló nagyhatalmú érdekszövetségével. Véleménye szerint decentralizá­lással, vállalkozásélénkítéssel kell megkísérelni a kivitelező építő­ipari vállalatok számának növelé­sét, é s piaci kényszer alá kell he­lyezni az állami építőipari válla­latok teljesítményét. Úgy vélekedett, hogy a kor­mánynak szakítani kell a koráb­bi állami felfogásból megmaradt reflexével, miszerint az állami költség­vetésen keresztül kell min­dent megoldani. A képviselő sze­rint meg kell szüntetni az impro­duktív ingatlankezelő és a megyei igazgatási szervek eltartását.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék