Magyar Nemzet, 1989. december (52. évfolyam, 283-306. szám)
1989-12-01 / 283. szám
Magyar Nemzet telefonszámai: 141- 43-20 122-24-00 122-12-85 142- 93-50 22 óra után: 122-10-09 titkárság! 122-06-45 (ez az összes többi szám előtt is szíveskedjék egy 1-t tárcsázni!) Szükség van-e vizsgára? Beszélgetés dr. Báthory Zoltánnal Nemrégiben a Neveléskutatók Országos Egyesülete, az Országos Pedagógiai Intézet Értékelési Központja és az Oktatáskutató Intézet tudományos konferenciát rendezett a Kossuth Klubban, címében ezzel a meggondolkodtató kérdőjellel „Vizsgarendszer Magyarországon?" A megnyitó után Ön volt az első előadó. Referatúrnának ezt a címet adta: „Miért kell nekünk vizsgarendszer?” És valóban: kell-e állandóan vizsgázniuk a diákoknak, avagy, az olykor automatikus továbbhaladás nem adhatna megoldást? — kérdeztem dr. Báthory Zoltán tudományos tanácsadótól. — Elsősorban azt kíséreltem meg bemutatni, hogy egy oktatási rendszer hatékony működéséhez kevés számú, de jól megszervezett vizsga szükséges. Azt is érzékeltetni kívántam, hogy — elsősorban külföldi tapasztalatok alapján — azok az úgynevezett külső vizsgák eredményesek, amelyekben a vizsgabizottságok tagjai nem az adott iskola tanárai, hanem neves szakemberek, köztük gyakorló pedagógusok. Elképzeléseim szerint a vizsga követelményeit előre meghirdetik a tanárok és a tanulók számára, hogy azok teljesítésére megfelelően fölkészülhessenek. Megjegyzem, hasonló elvek alapján tervezik az úgynevezett nemzetközi érettségit, amelynek igen nagy presztízse van, és sok fejlett valamint fejlődő országban elfogadják, a felsőoktatásban felvételi vizsgaként. Ez a külső vizsga a jelenlegi érettséginek megreformált, javított változata. Meggyőződésem, hogy jelenlegi formájában az érettségi, elvesztette korábbi funkcióját. Ezek szerint szüksége, vagy nem kell a vizsga? — Ez további érdekes kérdés, hogy létesítsünk vizsgákat a 12 éves tanulást lezáró érettségi előtt is. Azt javasoljuk, hogy az általános iskola utolsó évfolyamában, az intézmények saját döntéseik alapján, diagnosztikus céllal szervezzenek vizsgákat. Az is elképzeléseink közé tartozik, hogy később, a 16. életév táján, tehát tízesztendei tanulás után, tartsunk egy általános műveltséget ellenőrző vizsgát. Ha ez megvalósul, annak oktatáspolitikai célja van, ugyanis egyformán elérhető lenne gimnazisták, szakközépiskolai és szakmunkásiskolai tanulók számára. Tehát e vizsga kimondatlan célja a jelenlegi merev középfokú iskolai határok lebontása, a rendszer elmozdítása az egységes középiskola felé. Úgy tudom, vannak olyan országok és olyan neveléstudósok, amelyek és akik ellenzik a rendszer vizsgáztatást. Nem érez némi igazságotezekben a teóriákban? — A vizsgáztatásnak, a tanulók ellenőrzésének igen sokféle módszere alakult ki a fejlett országokban. Ellenőrzés, értékelés ott is van, ahol egyébként nincs vizsga. Erre közismert példa a svédországi, amely, szerintem, javasolható gyakorlat. Itt az iskoláztatás korai szakaszában — mondjuk az elsőhat évben — egyfajta humanisztikus pedagógia uralja az iskolát, tagadva a kemény, frusztráló hatású vizsgáik szükségességét. Viszont a tanulmányok végén kemény teljesítményt kívánó vizsgáztatást ajánlatos rendezni. Ha azt tekintjük, hogy az egyetemi, főiskolai felvételivizsga a középiskolai tanulmányok lezárása, akkor ez most is így van. Ezért is jobb lenne, véleményem szerint, ezt a vizsgát a középiskolában lefolytatni. Nemcsak nekem, hanem az elnökségben ülő neveléstudósoknak és kutatóknak is föltűnt, hogy milyen sokan vettek részt ezen a konferencián a Kossuth Klubban. Ma, amikor az iskola is válságban van, és állandóan értékvesztésről beszélünk, minek tulajdonítja ezt a nagy érdeklődést? — Valóban, mindannyiunkat meglepett a sokaság. Ezt elsősorban a témának tulajdonítom. Úgy érzem, és a konferencia második részében rendezett középiskolai szekcióban így is tapasztaltam, hogy ez a téma napjainkban roppant időszerű. Sok pedagógus — igen helyesen — a vizsgában egyfajta összetartó erőt vél fölfedezni, amely az értékeiben, tartalmában széthúzó iskolázást konvergálásra készteti. Kis túlzással az általános műveltség általános jellegének megőrzését várják a vizsgarendszertől a pedagógusok, elsősorban a középiskolai tanárok. Egyébként manapság némi meglepetéssel tapasztalom, hogy a pedagógusok távolról sem játsszák el a néma tömeg szerepét. Érdekeiket, mint tudjuk, időnként erőteljesen hangsúlyozzák. Szakmai kérdésekben egy igen tevékeny mag jelentkezik. A közoktatásfejlesztési alap pályázata például számításaink szerint a nevelők öt százalékát mozgatta meg. És fokozott figyelem kíséri a nemzeti tantervet is. Hadd kérdezzem meg, mit takar az a tetszetős, de talán nem minden olvasó számára világos kifejezés, hogy „nemzeti" tanterv? Némi gonoszsággal azt is kérdezhetném: az előzőek nemzetietlenekvoltak? — A nemzeti alaptantervben azokat az ismereteket, képességeket próbáljuk meghatározni, amelyeket állampolgári jogon minden iskolában tanítani kell. Ez egyaránt kötelező lenne az egyházi, a magán- és az állami iskolákban. Fontos sajátossága ez alaptantervnek, hogy szakmai és politikai viták, alkuk során alakul ki, így remélhetően az oktatásban érdekelt felek konszenzusát fejezi , ki a tanításban. A nemzeti alaptanterv munkálatai, annak szakmai-pedagógiai előkészületei őszszel kezdődtek meg, és a politikai egyeztetésre alkalmas szöveg várhatóan a jövő év tavaszán készül el. Talán ebből is kiviláglik, széles körű egyeztetés, vita határozza meg egyebek között az alaptanterv nemzeti jellegét. Közbevetőleg megjegyzem: vártam, hogy megemlíti a Művelődési Minisztérium által létrehozott150 milliós közoktatásfejlesztési alapot. Ugyanis ön annak a kuratóriumnak az elnöke, amely e tekintélyes összeg elosztásáról döntött. A hivatalos közleményből megtudható, hogy 13 beérkezett pályázatból 257-et díjazott a kuratórium. Elmondhatná, hogy ezeket az olykor tekintélyes összegekkel dotált pályázatokat mi jellemzi a legjobban. A magyar oktatásügynek meglehetősen új vonása, hogy alulról jövő kezdeményezéseket valóban ilyen , nagy összegekkel isiherél. A tapasztalatok szerint ez a pályázati rendszer, mint említettem, megmozgatta a pedagógusokat és akülönböző iskolatípusokat. A pályázatok nagyobb része a tantárgyi rendszer, egyes tárgyak tartalmi, tantervi változtatásaival foglalkozott. Ez úgy is felfogható, mint a jelenlegi tan- tárgyi rendszer bírálata. Különösen sok javaslat érkezett az informatika tanítására és alkalmazására más tárgyakban. A probléma jelentőségéhez képest azonban viszonylag kevés pályázat foglalkozott az idegen nyelvek és az anyanyelv tanításával, a környezetvédelem tanterveivel. Nagyszámú olyan dolgozatot kaptunk viszont, amelyek az iskola belső életének megújítására, átalakítására tettek javaslatokat. A hagyományos iskolai keretek föllazítása, az iskolai környezet aktivizálása volt a pályázatok egyik ki nem mondott célja. A munkák egyébként meglehetősen egyenletesen oszlottak meg a különböző iskolatípusok között. Vélhető, hogy valóban ilyen felhőtlen helyzetet mutat ez a közoktatásfejlesztési alap? — Az alap kuratóriuma két fő problémával találkozott. Az egyik a pénzalap bizonytalansága, a másik, ami ebből következik, hogy a támogatást csak egy évre tudjuk biztosítani. A sikeresen pályázóknak ezért esztendőnként újra kell igényelniük a pénzt, amit csak akkor adhatunk meg, amikor a Művelődési Minisztérium rendelkezésünkre bocsátja az öszszeget. Ezért a kuratórium már többször kezdeményezte a rendelkezésre álló összeg állami pénzalappá nyilvánítását, ami függetlenítené a minisztériumi költségvetéstől. Amely összeg, és ezt nagy örömmel tapasztalhatták a kuratórium tagjai, nagyon jó célokra fordítható. Gábor István Térképek címmel kiállítás nyílik december 1-jén, pénteken a Tölgyfa Galériában (Bp. XI., Henger u.—Tölgyfa u. sarok). A Wiedra-Berzsenyi Mónika a Babák ezer év divatjában című kiállítása december 1-jétől látható a Zichy-kastélyban (III., Fő tér 1.). A festett arcú, valódi babák korhű stílusú ruhái régi anyagokból és csipkéből készültek. A tárlatot dr. Egon Graf von Westerholz, az NSZK Kulturális és Tájékoztató Központjának igazgatója nyitja meg este hat órakor. Magyar Nemzet Corvin Egyetem A harmadik évezred intézménye .Ígéretes felsőoktatási vállalkozás körvonalai bontakoznak ki... Esztendeje ugyan még elképzelhetetlen volt, hogy Magyarországon magánegyetem működjék, ám napjainkra reális lehetőség nyílott erre a korszakos változást ígérő intézmény létrehozására. Történt ugyanis, hogy néhány magyar összeült és — minő ritka alkalom ez mostanság — egyetértett abban, hogy a jelenlegi felsőoktatási rendszernek erőteljes impulzusokat kellene kapnia ahhoz, hogy új életre keljen. Új Egyetem Egyesület néven szervezetet hoztak tehát létre az akadémiai intézetekben dolgozó kutatók, s azok az egyetemi oktatók, akik valami újat szeretnének. Tegnap az akadémia székházában sajtótájékoztatót tartottak, ahol Fügedi Erik történész, Geréby György filozófiatörténész és Schiller Róbert egyetemi tanár tájékoztatott az elgondolás részleteiről. Kétségtelen: sok benne a ráció... Nem volna meglepő tehát, hogy amit elmondtak, az várhatóan termékeny talajra hullik majd, hisz a megmerevedett oktatási struktúrákkal mindenki elégedetlen, várják az újat, az üdvözítőt. A magyar értelmiség intellektuálisan minden bizonynyal támogatni fogja e vállalkozást, amely a tervek szerint már 1990 szeptemberében elindul. Egyegy karon több szak lesz, így helyet kap a történelem, a közgazdaságtan, az irodalomtudomány, a politológia, a pszichológia, a filozófia, a matematika és fizika, a kémia és a biológia, a számítás- technika, a sporttudomány és a szociológia. Szerveznek kiegészítő stúdiumokat is, s együttműködnek majd más hazai és külöldi egyetemekkel, s lehetőség lesz posztgraduális képzésre is. Az intézmény működésének anyagi fedezetét hazai és külföldi alapítványokból, személyes hozzájárulásokból teremtik meg, és természetesen számítanak állami támogatásra is. Jelentős bevételi forrás a hallgatók tartáija, amely kétszázezer forint lesz évente... Ezt az öszszeget nyilvánvalóan nem az átlagos kereseti viszonyokhoz igazították, ám a diákok a költségek fedezésére alapítványok és intézmények ösztöndíjaira pályázhatnak és felvehetnek bankkölcsönt is. Mindazonáltal jelenleg úgy tűnik, hogy a reményteljes vállalkozásnak ez a leggyengébb és sokak által támadható pontja. A szervezők azonban azt szeretnék, ha az új felsőoktatási intézmény a harmadik évezred egyeteme lenne, segítve egy új kulturális elit kialakítását, felelevenítve az egykori Eötvös Kollégium hagyományait. A hallgatók tudását egyébként a teljesített órák számához kötik, s így a kurzust el lehet végezni öt, vagy éppenséggel tíz év alatt is. Az eddigiekből is látható, hogy az új egyetem sorsa igazából a társadalom fogadókészségétől függ. Ha a vállalatok és intézmények fantáziát látnak majd a közvetlen támogatásban éppúgy, mint a diákösztöndíjak juttatásában, akkor stabil anyagi alapokra helyezhető a Corvin Egyetem ... (d. d. i.) Az Interart tervei a zenei élet föllendítésére Ha Budapest Kongresszusi Központ Pálmaterme volt a színhelye annak a csütörtök délelőtti sajtótájékoztatónak, amelyen Klenjánszky Tamás, az Interart Festivalcenter igazgatója megalakulásuk körülményeit és elképzeléseiket ismertette. Elődje, a Nemzetközi Zenei Versenyek és Fesztiválok Irodája 1958-ban alakult meg. Ez a neves hangversenyrendező, Kun Imre irányításával működő intézmény húsz év múlva beolvadt a Nemzetközi Koncertigazgatóságba. 1982-ben az Interart mostani igazgatója vette át az irányítást, miközben több fesztivállal gazdagodott a fővároson kívüli zenei élet. Csaknem két évvel ezelőtt javaslat készült olyan önálló zenei intézmény létesítésére, amely az eddig végzett tevékenységei sorába iktathatja az impresszálás és az általános művészeti rendezés jogát is. A legújabb fejlemény, hogy a Művelődési Minisztérium most a mecenatúra fenntartása mellett döntött ennél az önálló intézménynél, amely tovább szeretné szélesíteni működését számos mecénás és társintézmény támogatásával. Az Interart például fórumot kíván teremteni a nemzetközi versenyeken már sikerrel szerepelt, de még pályakezdő művészek számára, és a Budapest Kongresszusi Központtal együttműködve őket a jövő évadtól kezdve kamarahangversenyeken fogja bemutatni. Fontos munkájuknak tekintik a külföldi magyar kulturális intézetekkel való szorosabb együttműködést; az itt szervezendő hangversenyek rendezését a minisztérium az Interartra ruházta át. Ami e zenei táborokat illeti, tájékoztatás hangzott el arról is, hogy 1990-ben ugyancsak megrendezik a korábbiaknál gazdagabb programmal e nemzetközi összejöveteleket. Sopronban például Nicholas McGegan, a neves brit karmester, a régi zene kiváló ismerője is vezet kurzust a Capella Savaria közreműködésével, Szombathelyen pedig a nemzetközi Bartók szeminárium és fesztivál zeneszerző kurzusának egyik, új vendége Ligeti György lesz. Jövő szeptemberben rendezi meg az iroda a 26. nemzetközi zenei versenyt Budapesten, ezúttal az énekesek körében, a televízió karmesterversenyéhez hasonlóan több intézménnyel karöltve. Újdonság lesz, hogy a verseny hangszeres dalirodalmi kategóriájában — amint hallottuk, egyedülálló módon — zenekar is közreműködik majd. Ligeti András vezényletével a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara. .••?•• ! (K- i.) NAPLÓ Budapest, Kecskemét és Kőszeg után Kaposvárott mutatkozik be az Erdély Művészetéért Alapítvány. Az Erdélyi csillagok címen öt festőművész — Antal Imre, Kádár T. Tibor, V. Kedei Zoltán, Márton Árpád és Páll Lajos — képeiből összeállított tárlat december 4-én, 5 órakor nyílik a Városi Művelődési Központban. Az alapítvány köré tömörült baráti kör a magángyűjteményekből válogatott tárlattal tesz hitet az erdélyi magyar kultúra mellett és tiltakozik Sütő András író és Tőkés László református lelkész üldözése ellen. Akinek a vers: rövidebb-hosszabb rímes sorok, meglepődik vagy meghökken a Tékával közösen kiadott Liget könyvek első két kötetén, pedig költői mű mindkettő. Ezüst és arany betűk szépítik a címoldalakat, tartalmas, elmélyült gondolatok ékítik, ami a könyvecskékben olvasható. Hatalmak című kötetében Kodolányi Gyula éppúgy, mint Súgja Hang címmel Horgas Béla költői képét adja a világnak, árnyképeket vagy fényderítetteket. Olykor keserűséget, máskor gunyorosságot vélek fölfedezni. Kodolinyi lapjain, néha kíszéletezőkedve derít föl, hiszen nem nyugszik bele mindabba, ami körülveszi őt és bennünket hanem szavakkal-sorokkal megküzd látható és láthatatlan hatalmakkal. Ez az élet kezdete, mindig, minden korban, bármely életkorban. Életét foglalja százegy versbe Horgas Béla, s ettől még alanyi költőnek se vélhető, és csakugyan, az is. Mégsem csak az, mert ha maga életét metéli is, benne a környezete, a világ. Jó és rossz, benne vagyunk mije, kedves olvasó. Olykor magunk is osztozunk a költő élményeiben, gondjában, örömében, sorsában, olykor mintha beleavatkoznánk, ő meg talán mintegy tükörképpen tartja elénk e százegy versben önmagát, hadd ismerjünk magunkra. Alanyi költő. Igen Kodolányi is. Horgas is, ám verseiket azért osztják meg velünk, hogy mi meg ne vakcore tárgya, hanem élet alanya legyünk. (zay) Magyar nyelven is megjelenik az 1990-es Guinness, a Rekordok könyve. A londoni Andromeda Software Ltd. és a magyar Vianco Stúdió együttműködésének eredményeként tavaly decemberben megjelent az első magyar nyelvű Guinness. A könyv sikerei arra ösztönzött, hogy az 1990-es évkönyvet is megjelentessék magyarul.* Háromszázmillió francia frankért talált új gazdára Picasso kék korszakának egyik leghíresebb, korszakzárónak tekintett alkotása, a Pierrette lakodalma. Az új vevő a Nihon Autopolis nevű japán társaság. Az értesülések szerint a képnek külön múzeumot építenek majd Japánban. A televíziós árverésen ott volt Paloma Picasso, a művész lánya is. Sáros András Miklós grafikáiból rendeztek január közepéig megtekinthető kiállítást a váci Katona Lajos Városi Könyvtárban.▲ Szilágyi Lenke fotókiállítása december 3-ig tekinthető meg a Fészek Művészklubban. Meghalt Söptei János újságíró Söptei János újságíró, a Szabad Föld főszerkesztő-helyettese 57 éves korában, szerdán Budapesten elhunyt. Temetéséről később intézkednek — közli a Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Szabad Föld Szerkesztősége gyászhíre. Péntek, 1989. december 1. Letartóztatott kiállítás — nemzetközi alapítvány Kik pályázhatnak Sztálin csizmájára? A 301-es parcellában felállított 301 kopjafa, vagyis a megtorlás áldozatául esett mártírok tiszteletére faragott 301 nagyméretű emlékoszlop az Inconnu (Ismeretlen) független művészeti csoport következetes és elszánt tevékenységéhez fűződik. Látványos (partizán)akciójuk — amely a kivégzett forradalmárok nemzeti emlék- és sírkertjének méltókialakítására irányult — közadakozásból valósult meg. Az idehaza és a határainkon túlról is postára adott adományokból azonban megmaradt kétszázezer forint, s ebből az összegből — amint azt egy sajtótájékoztatón nemrégiben bejelentették — nemzetközi képzőművészeti alapítványt létesítettek október 23. elnevezéssel. Az Inconnu tagjaiból alakult kuratórium az 56-os forradalom kitörésének évfordulóján minden évben egy fődíjat és három arra érdemes művész javára díjat ítél oda. Az Október 23. díj elsősorban pénzügyi támogatást jelent, de ezen felül — a díj látható jeleként — egy kisplasztikai alkotást is átnyújtanak a kiválasztottaknak: Sztálin csizmáját. A nagyformátumú 7. vándordíjra évente rávésik a nyertes alkotók nevét, s azt a díjazottak kerek egy esztendeigmegőrizhetik, a kisebb méretű csizmát pedig örökbe eltehetik emlékbe. Mint megtudtuk: az alapító okiratot az előírásoknak megfelelően, lévén közérdekű, közhasznú alapítványról szó — már benyújtották engedélyezésre a művelődési miniszterhez. Az Október 23. alapítvány titkárától, az Inconnutagjától, Molnár Tamástól kérdeztük: — Kik pályázhatnak Sztálin csizmájára? — Művei révén minden olyan alkotóember, aki egyetért azzal a politikai és művészeti szándékkal, amelyet alapítványunk kíván megvalósítani. Célunk, hogy a demokratikus társadalmi törekvések műben , vagy életműben való kifejeződését, megnyilvánulását, különösen az 1956-os forradalom művészi ábrázolását, eszméinek megjelenítését lehetőségeinkhez mérten támogassuk. Szeretnénk arra ösztönözni alkotótársainkat, hogy azt a fajta politikai művészetet, amely az Inconnu immáron,,tizenkét éve rendületlen hittelt képvisel, ezt valamilyen modern, európai felfogásban is vállalni merjék, s alkotásaikban meg is tudják valósítani. Évente egyszer, ebből a szemszögből nézve életműveket és egyéni alkotásokat fogunk mérlegre tenni, s a díjazott művészek munkáiból kiállítást is rendezünk időről időre. — Az alapítvány nemzetközi. Vagyis' számítanak ' arra, hogy a világ más részein is érdeklődés mutatkozik '56 eszméinek képzőművészeti megjelenítése iránt? — Tapasztalataink ezt bizonyítják. Amikor három évvel ezelőtt, a forradalom harmincadik évfordulója tiszteletére The Fighting City, azaz A harcoló város címmel nemzetközi művészeti pályázatot és kiállítást hirdettünk, akkor a The New York Review of Booksban is közzétettük felhívásunkat, amellyel a világ képzőművészeti közvéleményéhez fordultunk erkölcsi támogatást keresve. A pályázat egyetlen feltétele az volt, hogy a beküldött alkotásoknak valamilyen módon kapcsolódniuk kellett 1956-hoz, a magyar népfelkeléshez. A pályázat felett olyan kiválóságok vállaltak védnökséget, mint Timothy Garton Ash, Danilo Kis, Konrád György és Susan Sontag. És reményeink — minden várakozást felülmúlva — beigazolódtak. Számunkra is meglepő módon szinte a világ minden részéből kaptunka tárlatra szánt műveket, annak ellenére, hogy bennünket állandó megfigyelés alatt tartottak a hatóságok, a postánkat cenzúrázták, s igen sok műalkotást már a határon elkoboztak. A mostoha körülmények között, egy belvárosi magánlakásban kiállított műveket pedig pár órával a hivatalos megnyitót megelőzően, a „helyiségellenőrzés” "címén váratlanul megjelenő rendőrség egyszerűen lefoglalta. Vagyis 27 művész 39 alkotását vették őrizetbe 1987. január 28-án. Ezeket máig is a Belügyminisztérium archívumában tartják fogságban. — Nem lehet véletlen — folytatja —, hogy Ausztráliától Amerikáig megihlette a művészeket 1956. Ez a brutálisan vérbefojtott, huszadik századi kelet-európai forradalom és szabadságharc olyan mély nyomokat hagyott a nyugat-európai és tengerentúli értelmiség bizonyos köreinek gondolkodásában, a Világról alkotott felfogásában, hogy ezek művészeti alkotásokban is gazdagon kifejeződtek, s kifejeződnek még napjainkban is. Úgyhogy ez mindenképpen biztatást ad arra, hogy alapítványunkat bátran nemzetközivé tehessük. A múltkorában egy sajtótájékoztatón Mécs Imre (a Történelmi Igazságtétel Bizottsága képviseletében) úgy vélekedett: a közadakozásból összegyűlt pénzt illőbb lett volna a vidéken felkutatott 56-os sírok méltó megjelölésére fordítani, hogy ne csak azokat övezze az utókor megbecsülése, akik a 301-esben alusszák örök álmukat a föld alatt. Példákat is említett, hogy országszerte hány kivégzett mártír sírját sikerült fellelni és azonosítani. Nem lehetne az ő sírjukra is kopjafát állítani? — Csoportunk csupán arra vállalt kötelezettséget, hogy a 301- es parcellában létrehozzuk a mártírok emlék- és sírkertjét. Értnek teljes mértékben eleget is tettünk. Mindezzel valóságos mozgalmat indítottunk el, s nagyon örülünk, hogy most már több százra tehető a faragott emlékoszlopok száma szerte az országban. Az Inconnu tagjainak különböző megélhetési formákat kell keresniük. A kopjafák faragásából nem lehet, s nem is akarjuk létünket biztosítani. Nem vállalkozhatunk arra, hogy ezentúl — művészi álmainkról nagy-' vonalúan lemondva — kopjafafaragó gmk-ként üzemeljünk. Mindez elhivatottságunk szerint nem lehet életcélunk. Az inconnu fennállása során közel 150 művészeti és politikai eseményt szervezett; tizenegy alkalommal tartottak a közösség tagjainál házkutatást, s tizenhat szabálysértési eljárással sújtották tevékenységünket. Most a kopjafák után megint tovább akarunk lépni. Egyébként Koczogh András, a csoportunkhoz közelálló fafaragóművész — akieddig is sokat segített ebben a nagyszabású munkában — azóta is kifaragott vagy harminc kopjafát, különböző, az Inconnuhöz érkezett felkérésnek eleget téve. De ezeket közösségek, politikai szervezetek rendelték meg, ellenszolgáltatás fejében. S ő erejéhez mérten, változatlanul eleget tesz a felkéréseknek. — Az Inconnu tulajdonképpen miért nem indult a 301-es parcellában felállítandó 56-os emlékműre kiírt pályázaton? — Nem tartottuk szerencsésnek és tisztességesnek, hogy az általunk már 1988. október 23- án földbe ékelt első kopjafa (1956 Pro Patria felirattal) — amely valóságos zarándokhely lett az elmúlt egy esztendő során —, valamint a június 18-i temetésen a televíziósközvetítés révén már ország-világ előtt ismertté, sőt szimbólummá vált kopjafaerdő után előrukkoljunk még valami nagyszabású ötlettel, s ezzel esetleg más műveket szorítsunk ki, hozzunk hátrányos helyzetbe a versengés során. Egyszerűen nem akartunk szerepet vállalni a központi emlékmű megvalósításában. Úgy gondoljuk, ez az egész magyar művésztársadalom ügye. Kívánatos, hogy végre mások is beleszóljanak ebbe a dologba a sok hallgatás után. S most lehet végre nyilvánosan is bizonyítani, mit gondolnak ők mindarról, ami 33 évvel ezelőtt országunkban történt, máig ható üzenettel. — De lehet, hogy éppenséggel az Inconnu csoporté lett volna a díjazott, s a nagyközönség által is ellenérzések nélkül, örömmel fogadott elképzelést — Igazából csak egyetlen dédelgetett elképzelésünk volt, a már említett Sztálin-csizma. Ennél frappánsabbat nem tudtunk volna kitalálni. A téma az utcán hevert . 56-ban. S mi mindig is az utcáról gyűjtöttük az ötleteinket. De ez a pár hatalmas csizma nagy valószínűséggel nem illett volna bele a temetői képbe, s nem biztos, hogy az elképzelésünkben rejlő tagadhatatlan Irónia megértésre talált volna a közvéleményben, vagy a bírálóbizottság tagjaiban. De végül is, kötöttük az ebet a karóhoz, a tervünket megvalósítottuk, s most egy magasztos cél érdekében díj lesz Sztálin napjainkra elnyűtt, kitaposott csizmájából. (kurcs) Olvassa el a Magyar Nemzet minden sorát!