Magyar Nemzet, 1994. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)

1994-08-15 / 190. szám

HÉTFŐ, 1994. augusztus 15.J -kor „Föladtam ötven levelet... ” Lezsák birodalma: LakitelekS­ zellemi életünkben Lezsák Sán­dor nevével először 1979-ben találkoztunk, amikor - ő maga is fiatal költőként - Lakiteleken meg­szervezte a nevezetes fiatal írók talál­kozóját. A magyar politikai ellenzék előtt azonban 1987-ben vált ismertté a lakiteleki találkozó házigazdájaként. A történelmi jelentőségű összejövetel mintegy 170 résztvevője azóta is élete egyik nagy élményének tekinti a magyarság esélyeiről szóló tanácsko­zást, amely közvetlenül Lezsákék la­kiteleki háza mellett zajlott le egy óri­ási sátor védelme alatt. Olyan gondo­latok és elszánt elhatározások csíráz­tatóhelye lett Lezsák Sándor kertje, amelyek döntő mértékben hozzájárul­tak Magyarország szuverenitásának kivívásához és a demokratikus átala­kuláshoz. Ki ez az ember, aki már ily fiata­lon - hiszen még ma is csak 45 éves - két nevezetes országos jelentőségű esemény megrendezésével írta be a nevét jelenkori történelmünkbe? Származását tekintve, szülei és nagyszülei révén a főváros munkásne­gyedeihez, valamint az elmaradott magyar vidék féltucatnyi településé­hez és egy-egy felvidéki meg erdélyi magyar helységhez kötődik. Lakite­lekre véletlenül került. Amint egyik interjújában elmondta: „Föladtam öt­ven levelet postán, hogy tanyán szeret­nék tanítani. így történt, hogy 1969 szeptemberében kikötöttem Lakitele­ken... Annak a vágynak a bűvöletében sodródtam oda, a falu szélére, hogy kis közösségekben élni, tanítani lesz a sorsom, ahol együtt fedezzük fel a vi­lágot, az irodalmat, együtt vagy átik a napi munkában." Felesége, Süttő Gab­riella a Lakitelektől 15 kilométerre lé­vő Nagyrévről származik. Már 1957- ben családjával együtt Lakitelekre költözött, és ő is tanított az ottani álta­lános iskolában, akárcsak élettársa. Lezsák Lakitelekre érkezve nem csupán tanítással foglalkozott, hanem megalakította a színjátszó csoportot, könyvbarátklubot létesített. Habár er­re a népművelői tevékenységére felfi­gyelt a Művelődésügyi Minisztérium, és 1978-ban kitüntetéssel kívánta vol­na megjutalmazni, ő azonban - példa nélküli módon - visszautasította a pártállam elismerését. Ilyen előzmé­nyek után következett a fiatal írók ta­lálkozója, majd pedig 1987. szeptem­ber 27-én a nevezetes tanácskozás La­­­­kiteleken. Mint házigazda e szavakkal kezdte megnyitóbeszédét: „Törvény­szerű, hogy e baráti találkozós meg­szerveződött. Ehhez nem lett­­volna elegendő a politika még ma is kétsé­ges, ingadozó türelmi rendelete. Biz­tatóbb az a bennünk növekvő készség, hogy ki kell szakadnunk a nomád ér­telmiségi léthelyzetéből. Választ kell adnunk arra a sorsunkat eldöntő kihí­vásra, amelybe a magyarság története során immár sokadszor kényszerült." Lezsák Sándor éveken át szinte na­ponta ingázott Lakitelek és Budapest között, megtéve ilyenkor napi 240 ki­lométert. És ami ezzel együtt járt: alig aludt négy-öt órát, hogy ezt a kétlaki életet élhesse. A rendszerváltozás után - érdemei ellenére - nem lett ország­­gyűlési képviselő vagy miniszter, sem valamilyen más nagy stallum tulajdo­nosa. Úgy vélte: az MDF párttá szer­veződésével sérülést szenvedett a poli­tika mozgató ereje, a lélek, az emberi kapcsolatrendszer, az a másik Magyar­­ország, amelyik jó lelki egészségben vészelte át a kommunista-szocialista rendszer évtizedeit. Ezért szervezte meg a Lakitelek Alapítványt, a népfőis­kolát, a könyvkiadót, az emigrációs gyűjteményt és mindazt az értéket, amivel ma Lakiteleken találkozhatunk. Amikor oda került, egyetlen köny­vet hozod magával, egy Németh László­­kötetet: Iskola Kakaskúton. Vallomása szerint ez a mű olyan hatással volt rá, hogy egész életét le tudta volna élni ilyen környezetben. Mindez most megvaló­sult és - beszéljünk jelen időben - meg­valósulóban van a lakiteleki népfőisko­lán. Az alapítók, Lezsák és munkatársai jól ismerik azokat az okokat, amelyek miatt a dán evangélikus lelkész, Frede­­rik Grundtvik fejében a múlt század első felében megszületett az elképzelés. Cél­kitűzése a dán nemzet nevelése és mű­velése, a k­özösség és a személyiség fel­ső korhatár nélküli fejlesztése volt Le­­zsákék azt is tudatosítják növendékeik­ben, hogy nálunk, Magyarországon már korábban voltak népfőiskolai kísérletek: Tessedik Sámuel és Wesselényi Miklós részéről. Viszont szélesebb néprétege­ket érintő iskolák csak az 1910-es évek után születtek. A lakiteleki népfőiskola alapjául a Németh László-féle elképze­lés szolgált. A fiatalokat és felnőtteket oktató iskola célja, hogy a társdalmi fo­lyamatokat értő polgárokat neveljen, akik, mint Németh László fja: „Olyan államért fognak küzdeni, amely megbe­csüli a munka egyéni együtthatóját s te­ret ad a minőségnek..." A népfőiskola anyagi alapja úgy te­remtődött meg, hogy 1991 februárjában Lezsák Sándor egy nemzetközi kulturá­lis Helikon-díjat kapott Ekkor úgy dön­tött, hogy ennek összegével mint alap­tőkével - feleségével együtt - létrehoz­za a Lakitelek Alapítványt. Ennek mun­káját öttagú kuratórium felügyeli. Le­zsák Sándor elnök, Gyarmati Dezső többszörös olimpiai bajnok, Tollas Ti­bor költő, a müncheni Nemzetőr főszer­kesztője, Ghéczy Iván svájci közgaz­dász és Gálfalvi György né Marosvá­sárhelyről. Az alapítvány célja a világ magyarságában a szolidaritás erősítése. Feladata a demokratikus átalakulás elő­segítése a kis közösségek, helyi lapok, nyugdíjas és ifjúsági klubok, nép­tánccsoportok és általában a magyar kulturális tevékenység támogatásával. A Lakitelek Alapítvány létrehozta a kizárólag csak a népfőiskola ügyeivel foglalkozó alapítványt A Lakitelek Alapítvány nonprofit alapítvány, így az adóalapból a beérkező támogatás össze­ge leírható. Ezzel szemben a Népfőisko­la Alapítvány olyan oktatási intézmény, amely vállalkozásokban is érdekelt Ilyen a televízióban most is vetített soro­zat, a Frici, a vállalkozó szellem. A távo­labbi cél az, hogy a népfőiskola eltartsa önmagát Tevékenységét - a Postaban­kon kívül - hazai intézmények, vállal­kozók, határon túli magyarok segítik. Egyes sajtóvádaskodásokkal kap­csolatban hangsúlyoznunk kell, hogy a Lakitelek Alapítvány nem kapott állami támogatást. Hazai bankok, vállalkozók, cégek mellett külföldi vállalkozók és intézmények segítet­ték. Így történhetett, hogy az eredeti ötvenezer forintos alaptőke néhány év alatt több mint százmillióra növe­kedett. Az alapítvány a kapott össze­gekből jelentős támogatást nyújtott a hazai és a külföldi magyarság kultu­rális és szociális céljaira. E támoga­tás érzékeltetésére alábbiakban a kö­vetkező nem teljes, szemelvényes összeállítást közöljük az 1991-1994. évekből: Számítógép — 500 000­­ moldvai csángó szervezet, Csíkszereda. fénymásológép-park felújításá­hoz - 900 000 - Együttélés Politikai Mozgalom, Pozsony. Nyári oktatótábor megrendezésé­hez - 55 000 - Temerini Alkotóműhely. Hallássérült gyermekek táborozta­tásához - 150 000 - Szülők a Hallás­­sérült Gyermekért Alapítvány, Kis­kunfélegyháza. Népfőiskolai működéshez - 2 x 1 000 000 - Ipolyi Arnold Népfőisko­la, Újkígyós, Vajszló. Városfejlődési konferencia rende­zéséhez - 120 000 - István Király Mú­zeum, Székesfehérvár. „Adj emberséget az embernek, adj magyarságot a magyarnak...” c. törté­nelmi vetélkedőhöz - 100 000 - Sza­bó József Geológiai Szakközépiskola, Tatabánya. Vak költők antológiájának megje­lentetéséhez - 50 000 - Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége, Budapest. A Berzsenyi Dániel vers- és pró­zamondó verseny díjaihoz - 100 000 - Berzsenyi Dániel­ Irodalmi és Művé­szeti Társaság, Kaposvár. Az Ábel a rengetegben c. filmhez - 1 000 000 - Budapest Filmstúdió. A Kölcsey-hagyaték restaurálásá­hoz - 80 000 - Kölcsey Társaság, Fe­hérgyarmat. Π. Nagyváradi nemzetközi ifjúsági találkozó - 100 000 - Magyar Ifjúsági Demokrata Szövetség, Nagyvárad. Országos néprajzi és nyelvjárási gyűjtőpályázat nagydíjaira és szerve­zéséhez - 100.000 - Néprajzi Mú­zeum, Budapest,, Mikrobusz vásárlásához - 100 000 - Kárpátaljai Magyar Kulturális Szö­vetség, Ungvár. · Márai Sándor Kassai polgárok c. színmű bemutatásához - 150 000 - Komáromi Jókai Színház, Komárom. A Lakitelek Alapítvány az elmúlt három és fél évben összesen 7081-féle kezdeményezést támogatott 210464705 forint értékben. Ezenkívül 70 millió forinttal segítette a lap- és könyvki­adást. Az Antológia Kiadó gondozá­sában megjelent a Keserű a más ke­nyere című kötet, amely a Lakitelek Alapítvány által meghirdetett emigrá­ciós pályázat műveinek izgalmas, ér­dekes részleteit tartalmazza. A hétszáz oldalas kiadvány Ausztráliától Észak- Amerikáig, Dél-Afrikától Svédorszá­gig mutatja be a szétszóratott és szét­szóródott magyarság sorsát. A kiadó tervei között szerepel egy szemel­vénygyűjtemény a paraszti önéletírá­sokból, ami tulajdonképpen a magyar parasztság e századi történetének szol­gálhat forrásul. Még egy nagyszabású munkálatról számolhatunk be. Évek óta foglalkoznak Lakiteleken a máso­dik világháborúban elhunyt áldozatok névsorának összeállításával. A Katonák című, mintegy 13 kötetre tervezett adat­tár hiánypótló, és szinte egy képzeletbe­li emlékmű obeliszkjére kívánkozik. Lakiteleken 1991 őszén adódott arra lehetőség, hogy az alapítvány négyhektáros területet vásároljon, raj­ta három meglévő épülettel. 1993 má­jusára 84 hellyel, két- és­ háromágyas szobákkal elkészült a vendégház. 1993. július 6-án szentelték fel a Köl­csey kollégiumot, és ekkor nyílt meg az Emigrációs Gyűjtemény. És sorra létesültek azok a közhasznú épületek, amelyek egy iskolacentrumként mű­ködő népfi­skolához oly nélkülözhe­tetlenek. A nagy építkezések idején - ahogy azt,Lévai Jánostól, a beruházá­sok vezetőjétől megtudhattuk - napi 10-­12 órát dolgoztak még hét­vége­kén is, csak hogy a létesítmények ide­jében elkészülhessenek. A Kölcsey kollégium műveltség- és személyiségfejlesztő, valamint gaz­dasági, jogi és állampolgári ismerete­ket nyújtó intézmény. A Széchenyi kol­légiumban a hallgatók a piacgazdálko­dással, kereskedelemmel, vállalkozás­sal és számlakezeléssel ismerkednek. A három hónapos bentlakásos intenzív nyelvtanfolyamokon napi 10-12 órá­ban tanulják a hallgatók a világnyelve­ket. Az angol nyelviskola például a London Stúdió irányításával középfo­kú ügyintézői titkári-titkárnői szakké­pesítést ad. Az 1993 óta működő Bo­lyai, Kölcsey, Petőfi, Széchenyi és Vö­rösmarty kollégiumokban közel 300 hallgató részére folyik kétéves képzés közgazdasági és humán jellegű szak­tárgyakból. A népfőiskola még 1991- ben meghirdetett helytörténeti pályá­zatára 479 pályamű érkezett. Az ered­ményhirdetésre 1993 márciusában ke­rült sor. Ekkor kiderült, hogy Erdély­ből 34, a Felvidékről 18, a Vajdaság­ból 4, Kárpátaljáról 2, Horvátország­ból és Argentínából (!) 1-1 pályázó küldte be dolgozatát. A határon túliak első díját Albert Dávid nyerte a 400 éves a székelyudvarhelyi Tamási Áron iskola című munkájával. Külön kell szólnunk a vállalkozói távoktató programról, amelynek anya­ga a tévésorozat mellett három kötet­ben megjelent. A nagy sikert mi sem bizonyítja jobban, mint hogy közel 12 ezren jelentkeztek erre a tanfolyamra. A konzultációkat megszervezte és azoknak helyet adott a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat. Ezenkívül az országban 26 konzultációs köz­pontban összesen 4500-an jelentkez­tek, mintegy ezren tettek sikeres vizs­gát. Az oklevelet szerzett kezdő vál­lalkozóknak pedig az Országos Taka­rékpénztár kedvezményes lejáratú és kamatozású hiteleket, valamint a me­gyénkénti legjobb üzleti tervet be­nyújtottaknak 21 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott. Talán a legnagyobb kincse Lakite­leknek az az Emigrációs Múzeum és Könyvtár, amely a politikai okokból külföldre menekült magyarok életéről, politikai és kulturális tevékenységéről ad számadást. A fő helyre került a Kölcsey-házban ez a rendkívül gazdag anyag, amely azt mutatja be, hogy mi­lyen fáradhatatlanul és tudatosan küz­dött az emigráció a nemzet és a haza felszabadulásáért. Tőkés László püs­pök, aki jelen volt a kiállítás megnyi­tásán, méltatta a lakitelekiek vállalko­zását, amiért munkásságuk során nem csupán a határon túli magyarokról nem feledkeznek meg, hanem otthont adtak a mintegy kétmillió külhoni ma­gyar életét bemutató kiállításnak. Igaztalanok lennénk, ha a lakite­lek­ eredményeket csupán Lezsák Sándor érdemének tulajdonítanánk. Kiváló csapat veszi őt körük Lakite­lek azonban nem csupán ezért áll szi­lárd lábakon - és biztató jövő előtt, hanem legfőképpen azért, mert igazat kell adnunk Lezsák Sándornak, aki ez idén, egy vidéki lapnak - a szegedi közéletnek - adott nyilatkozatában úgy vélte, hogy a népfőiskola az a sa­játos forma, amelynek nagy szerepe van és lesz a rendszerváltoztató folya­matban. Mivel „nagyon könnyű a po­litikai intézményrendszert megváltoz­tatni, még a gazdaságot is”, ezért a népfőiskolák rendszerében arra kell törekednünk - hangoztatta Lezsák Sándor -, hogy elősegítsük „a lelkek­ben, a tudatban, az emberek egymás közötti kapcsolatrendszerében végbe­menő változásokat”. Vígh Károly Lakitelek látképe, Lezsák Sándor megvalósult álma. Magyar Nemzet 7 Közép-Európa rangos szellemi műhelye Szegeden Kisebbségi értelmiségi kényszerpályák cégekhez és a politikai szervezetekhez. Sajnos a VMDK-ban bekövetkezet szakadás - amit most nem akarok részletezni - leállította ezt a folyamatot, sőt visszavetette. - Előadásában sötét színekkel ecsetelte, fennáll a veszélye annak, hogy megszűnjön a vaj­dasági magyarság. Ennyire tragikus a helyzet? - Igazán csak most tudtunk szembenézni azzal a gondolattal, hogy elfogyunk, elöreg­szünk. Évente egy falura való magyar pusztul ki. Mi vagyunk a legöregebb náció a Balkánon. Értelmiségünknek legnagyobb feladata, hogy szembesítse a magyarságot a küszöbönálló tra­gédiával, illetve lassítsa az asszimilációt. - Miképp válaszol az erdélyi értelmiség er-A határon túli magyarság értelmiségi cso­portjainak különböző képviselői is meghívót kaptak a Szegedi Nyári Egyetemre. Öt év óta nélkülük már elképzelhetetlen az egyik legran­gosabb értelmiségi fórum megrendezése. Taná­rok, közgazdászok, írók, orvosok koptatták a Ti­­sza-parti alma mater padjait, és az előadások az anyaország, illetve a kisebbségi magyar társa­dalmak hagyományairól, illetve a kényszerpá­lyákról szóltak. Legtöbben a Vajdaságból és Er­délyből érkeztek Szegedre. Dudás Károly író, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnö­ke már harmadszor vett részt a nyári egyetemen. - Nem udvariasságból mondom, a szegedi fórum Kelet-Közép-Európa egyik legrango­sabb szellemi műhelye lett. Különösen kedves nekünk, hogy a rendezők meg tudták nyerni a magyar szellemi élet elitjét arra, hogy olyan té­mákról beszéljenek, amelyek segítséget nyúj­tanak a határon túli magyar értelmiség szelle­mi megújulásához. Hiányzó intézmények Vajdasági veszélyek­ ­ - Mennyire szükséges ez? - Én csak szülőföldem viszonyairól nyilat­koznék, a vajdasági magyar értelmiség jelen­tős része hosszú ideig távol tartotta magát a közéleti szerepléstől. - Mi az oka ennek? - Elsősorban a '60-as évek ideológiája, a „bársonyos titói diktatúra”, ami ravaszul ki-­ fogta a szelet a vitorlánkból, és külön utat ja­vasolt a kisebbségi intelligenciának. A 60-as évek „parancsa” volt nálunk, hogy a vajdasági magyar értelmiségnek a jugoszláv társadalom­ba kell integrálódnia, így aztán legjobbjaink jelentős része nem vállalta, hogy kivegye ré­szét a közösség formálásából. A hatalom ma­gához édesgette a szellemi elit jelentős hánya­dát. Másik oka a közönynek a félelem volt. - Mitől féltek? - Bizonyos történelmi eseményekre csak most derül fény. Örülök, hogy a Szegedi Nyári Egyetemen sokat hallhattunk a vallási kultúrá­ról, hiszen nálunk a kereszténységnek megtar­tó ereje van, sajnos ezt is későn ismertük fel. Titóék viszont jól tudták mindezt, hisz az sem volt véletlen, hogy korábban több horvát püs­pököt neveztek ki egy­házi elöljárónkká, akik nem sokat törődtek a magyar nyelv oktatásá­val. Szembe kell nézni azzal a szomorú ténnyel, hogy a délvidéki magyarságot fenye­geti legjobban az asszimiláció. A korábban re­gisztrált félmillió magyar lélekszáma 300 ezer alá csökkent. Ebben a fogyásban közrejátszott a boszniai háború is. Szélsőségek olyan hiszté­rikus légkört teremtettek, hogy sok magyar in­kább az elvándorlást választotta. Becsléseink szerint eddig körülbelül 40 ezer honfitársam hagyta el a szülőföldjét. Az üressé vált telepü­lésekre megindult a szerbek bevándorlása. - Honnan? - Elsősorban délről. Már Szabadkán is megüti a járókelő fülét a délszerb akcentus. - A válságos helyzetben mit tehet az értel­miség? - A tótfalusi kerekasztal-beszélgetésen a vajdasági magyar szellemi élet meghatározta legsürgetőbb feladatait. Kedvező változás volt, hogy az értelmiség kezdett közeledni a közös­­ Erdélyből, Kolozsvárról érkezett Szeged­re Kötő József, először hallgatta végig a nyári egyetem kurzusait. Az RMDSZ művelődési­egyházügyi alelnöke nem csinál titkot abból, hogy azoknak a rábeszélésre jött el a szegedi találkozóra, akik már többször voltak a Tisza­­partján az értelmiségi találkozón. - Kitűnő a szegedi szabadegyetem. Külö­nösen annak örülök a legjobban, hogy olyan előadókat hallhattam, akik az egyetemes ma­gyar érdekek kifejeződésének voltak szószólói, hozzájárultak ahhoz, hogy önvizsgálatot végez­zünk, és megtaláljuk a megfelelő kérdéseket . — Talán a válaszokat?­­ Olyan világ nincs, hogy minden kérdésre választ kapjunk, nekünk már az is öröm,­ hogy lelkünk feltöltődött. Magyarországot olyan ki­hívások érték az elmúlt néhány esztendőben, melyeket nehéz felsorolni e­re a kihívásra? - Nem lehet tagadni az erdélyi intelligen­cia értékteremtő képességét. Ez a képesség Trianon, a második világháború satöbbi elle­nére is megmaradt. Ám az a körülmény, hogy 76 éve kisebbségi sorban élünk, azzal járt, hogy nem sikerült minden területen jó szakem­bergárdát felnevelni. - Kire és mire gondol? - A parlamenti politizáláshoz a magyar­ságnak ki kell nevelnie a politikusait. - Gyorsan felnőtt ez a réteg? - Úgy érzem, a humán értelmiség hamar tudta pótolni a hiányzó ismereteit, ám ahhoz, hogy korszerűen dolgozzon, intézményesített élet, az akadémia, az egyetem szükséges. Tudvalevő azonban, hogy az önálló magyar felsőoktatási intézményrendszer Erdélyben hiányzik. Más gömb nincs? ■. .* Hiányát lehet pótolni? - Megpróbáljuk az önszerveződéssel, a tu­dományos, kuturális egyesületek létrehozásá­val. Hiszen olyan egyesületek jöttek létre - mint például az Erdélyi Múzeum Egyesület, Kriza János Társaság, Erdélyi Műszaki Társaság, Bo­lyai Társaság s a többi - amelyek megtalálták helyüket a munkamegosztásban. A vállalkozá­sokon alapuló könyvkiadók pedig élénkítő in­jekciókat adtak az irodalmi életnek. Rövid idő alatt az értelmiségün­k egy része kijárta a piac­­gazdaság elemi iskoláját, de jelen van az a réteg is, amelyik apátiába süllyedt, és a cselekvés ér­telmetlenségét hirdeti. - Melyik lenne az? - A műszaki értelmiség és a pedagógusok egy része. A legkülönfélébb jelenségek hatnak rájuk, kedvezőtlenül érinti őket a növekvő munkanélküliség, ami az egész Kárpát-meden­cére kiterjed. - Milyen méretű az erdélyi intelligencia el­vándorlása? - Pontos számot nem tudok mondani, hiá­nyoznak azok a szociológusok, akik feltérké­peznék a valóságos helyzetet Személyes él­ményeim alapján úgy látom, hogy a fehérebb kenyér, a könnyebb élet vagy a karriervágy re­ményében távozik az erdélyi értelmiség egy része Magyarországra vagy Nyugatra. Néha meghökkentő magyarázatot lehet hallani, van, aki azt mondja, azért megy Németországba, hogy a gyereke magyarul beszéljen... - Hogy látja a többi magyar kisebbség sorsát? - Egy időben irigyeltük a vajdaságiakat a de­mokráciáért, aztán kiderült, hogy a szép külcsín mögött genocídium rejtőzik. Máskor a kárpátal­jai magyarok helyzete miatt irigykedtünk. Azt hittük, ők rendelkeznek a legtöbb szabadságjog­gal. Később rájöttünk, nincs így. Kérdésére egy anekdotával válaszolnék: a székely bácsit, ami­kor útlevelét beadja, megkérdezi a román rend­őr, hová menne. Hosszú ideig töpreng, majd a rendőr elővesz egy földgömböt és kéri az öreget, bökjön oda, ahova utazni akar. A székely meg­­vakarja a fejét, és megkérdezi: más gömb nincs? Halász Miklós

Next