Magyar Nemzet, 1996. február (59. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-24 / 47. szám

SZOMBAT, 1996. február 24. Gazdaság Csak a növekedés serkentése jelenthet kiutat Varga Mihály a pénzügyminiszter örökségéről, az általános elszegényedésről és a privatizációs hibákról Varga Mihály, a Fidesz - Ma­gyar Polgári Párt alelnöke hűen az elmúlt évek gyakorla­tához, igen kritikusan bírálja a kormány gazdaságpolitikáját. Pártja frakcióvezető-helyette­­se, a gazdasági kabinet vezetője sötét képet fest az ország gaz­dasági, társadalmi kilátásairól arra az esetre, ha folytatódik a mostani restrikciós irányzat. De mit javasol a Fidesz? Erről is kérdeztük.­ ­ A Fidesz az elmúlt hónapokban sohasem felejtette el éles szavakkal bírálni a kormány gazdaságpolitiká­ját, s mindannyiszor utalt arra, a ka­binetnek szakítania kell a restriktív elképzeléseivel. Az önök célkeresztjé­ben mindig is ott állt a kritizált gaz­dasági stratégia atyjának számító Bokros Lajos, éppen ezért kissé el­lentmondásos, hogy amikor lemon­dott a miniszter, a Fidesz most a pénzügyi vezető távozásának időzíté­sével nem ért egyet.­­ Az elmúlt egy évben a Bokros Lajos nevével fémjelzett gazdaság­politikának mi két­ségtelenü­l kímé­letlen bírálói voltunk. Többek között azért, mert a miniszte tevékenysége alatt érdemi változások nem történ­tek a magyar gazdaságban. Működik egy folyamatos restriktív gazdaság­­politika, amely a bevételek növelésé­re helyezi a hangsúlyt, s időről időre olyan csapásokkal sújt le a szociál­politikára, amelynek nagyon veszé­lyes társadalmi hatásai lehetnek hosszú távon. Bokros lemondása te­hát ebből a szempontból számunkra örvendetes hír. Mégis károsnak tart­juk a távozás időzítését, mert az elvi­­selhetetlenség határát súroló társa­dalmi áldozatvállalás árán azért még­is sikerült elérni néhány gazdasági mutató javulását, amelyek pozitív jelzésnek számítanak az OECD szá­mára. Így amikor végre bekerülhetne Magyarország ebbe az exkluzív tár­saságba, a legfejlettebb országok csoportjába, a pénzügyminiszter egy­szerűen veszélyezteti felvételünket a lemondásával. Sajnos nagyon tar­tunk attól, hogy Bokros távozásának rossz üzenete elodázhatja a tagfelvé­telünket. - De miért kell ettől félni? Hiszen ön is azt említette, hogy az ország szénája gazdasági szempontból kezd rendbe jönni. - Rendkívül vegyes képet mutat a magyar gazdaság állapota. A mak­rogazdasági mutatók valóban javu­lást jeleznek, másrészt viszont ha jobban megkaparjuk a felszínt, kide­rül, a termelés összetételében érdemi változás nem következett be. Tehát ma is a régi szerkezetben keletkezik a hazai össztermék (GDP), ugyanúgy, mint mondjuk egy évvel korábban. Nagy beruházásokra, jelentős terme­lőkapacitások kiépítésére nem került sor az elmúlt időszakban. Ezért mi úgy véljük, Bokros Lajos csak abban mutatott fel­­„érdemi” eredményt, hogy hivatali ideje alatt növekedett a munkanélküliség, nőttek az adóter­hek, az infláció jelenleg is 28 száza­lék körüli, tehát magas, azaz a gazda­ság lázas állapotban van, s a valódi gyógyulás jelei nem mutathatók ki. Lobbyérdekek - Képes-e kiutat felvázolni a Fi­desz ebből a válságos helyzetből? Egyáltalán van-e a látómezőben Ma­gyarországon olyan gazdasági szak­ember, aki képes lenne miniszterként legalább úrrá lenni - ha már a jobbí­tás olyan távolinak tűnik - ezen a kri­tikus állapoton? - A Fidesz szerint csak gazdasá­gi növekedéssel lehet stabilizálni a gazdaságot. Enélkül az államháztar­tás akkut problémái nem kezelhetők. Szerintünk olyan új pénzügyminisz­terre van szüksége az országnak, aki felhagy a restriktív, monetáris szi­­gorral fémjelzett megszorító gazda­ságpolitikával, s elkezd olyan dönté­seket hozni, amelyek az ipari terme­lésben, a szolgáltatásban, az export­offenzívában hozhatnak tartós javu­lást. Kifejezetten a gazdasági növe­kedés ösztönzésére van szükség, s ehhez Bokros személye valóban nem megfelelő. - Tudna javaslatot tenni konkrét személyre is a Fidesz? - Mi ellenzéki párt vagyunk, nem szólhatunk bele ebbe a kérdésbe, s meg sem kérdeztek bennünket. - Azzal azért ugye egyetért, hogy egyik napról a másikra nem könnyű előkeríteni egy olyan szakembert, aki kitűnő művelője szakmájának, s nem­csak nemzetközileg elismert szakem­ber, hanem képes a társadalmi támo­gatottság megszerzésére is? - A magyar közgazdásztársada­lom azért nem áll ennyire rosszul, máris legalább tíz-tizenöt név forog a sajtóban mint lehetséges miniszter. Szeretném azonban megjegyezni: hiába jó szakember Király Péter vagy Járai Zsigmond, egy fecske nem csinál nyarat A kormány gazda­ságpolitikáját sok tényező alakítja, ezen pedig egy ember nem tud vál­toztatni. A koalíciós pártok határoz­zák meg a fő irányt, alapvetően az ő elképzeléseik döntenek.­­ A gazdaság működésével kap­csolatos előbbi kritika saját és párt­ja véleménye, netán tükrözi a válasz­tók álláspontját is? Ezt azért volna fontos tudni, mert ön abban a Kar­cag környéki választókerületben par­lamenti képviselő, amely bizony nem tartozik az ország legfejlettebb régiói közé.­­ A választókerületem miután az ország szegényebb, fejletlenebb ré­giójához tartozik, sokkal hátrányo­sabban éli meg a mai gazdaságpoliti­ka káros következményeit is. Az ott élők valóban úgy érzik, hogy az el­múlt másfél év során a kormány ré­széről semmiféle átgondolt területfej­lesztési elképzelés nem született meg. A kabinet ötletszerűen próbált pénzt pumpálni a gazdaságba, elsősorban azokra a helyekre, ahol lobbyérdekei szükségessé tették. A tartós többlet­­bevételre törekvő, adóemelő gazda­ságpolitika összekapcsolódva azzal a szociálpolitikával, amely minden, fő­leg a gyermekeseket érintő kedvez­mény megvonására törekszik, máris hihetetlen mértékben taszította az al­só középosztály széles rétegeit az egyre népesebb szegények csoportjá­ba. Magyarországon az elmúlt rövid időszakban megötszöröződött a sze­gények száma egy világbanki kimu­tatás szerint, s ha a minimálnyugdíj kétszeresét vesszük szegénységi kü­szöbnek, akkor már az ország 30-35 százaléka él szegénységben a mai gazdaságpolitika következtében! Latin-amerikai vadkelet­ ­ Sajtótájékoztatóikon, nyilat­kozataikban a Fidesz vezetői egyre gyakrabban vadkeletinek állítják be a magyarországi gazdasági vi­szonyokat, s elhangzott már az is többször, hogy a magyar társada­­­lom latin-amerikanizálódik. Mit ér­tenek ez utóbbi kifejezés alatt? . - A kritikánkkal igyekszünk mindig a valóságnak megfelelően leírni azokat a folyamatokat, ame­lyek az elmúlt másfél évben leját­szódtak. Azt a politikai-gazdasági elitet, amely 1994 nyara óta he­lyezkedett el a hatalom régióiban, a korábbi évtizedek gazdasági szer-­ kezetéhez igen erős szálak kötik. Ez az összekapcsolódás pedig azt eredményezi, hogy sok esetben gazdasági oldalról mozgatnak poli­tikusokat, máskor a politikai hata­lom befolyásol gazdasági döntése­ket. Úgy érezzük, ez a fajta össze­fonódás nagyon veszélyes az or­szág számára, s egy olyan fekete­­gazdaságban termelő, korrupciós eszközöket alkalmazó irányba tolja el az ország működését, amellyel nem lehet Európához csatlakozni. Erre példa, hogy például egyes mi­nisztériumokhoz és a kormányhoz igen közel álló körök kapnak meg rendszeresen komoly állami meg­rendeléseket. Márpedig ez a hely­zet olyan érdekeket jeleníthet meg a gazdaság szereplői között, ame­lyek nem nevezhetők hosszú távú társadalmi érdekeknek. - De hogyan kerül a képbe La­­tin-Amerika? - Említettem, hogy azok a tár­sadalmi csoportok, amelyek főként a latin-amerikai országokra jellem­zőek, kezdenek megjelenni Ma­gyarországon is. Az a tendencia, hogy a szegények száma lavinasze­rűen nő az országban, hogy hosszú sorok állnak az önkormányzatok előtt szociális segélyért, s hogy Bu­dapest utcáin tömegesen jelennek meg kéregetők, bizony azt jelzi: egyre több honfitársunk csúszik le egy reménytelen állapotba. Abba a helyzetbe, ahonnan már igen nehéz, visszakapaszkodni a normális pol­gári életbe. Ezeknek a csoportok­nak nagyon nehéz kiszámítani, a mozgását, s ők nemcsak gazdasági szempontból jelenthetnek veszélyt a társadalom számára, hanem poli­tikai szempontból is. A lecsúszás, a reményvesztettség, a kiábrándult­ság emiatt politikai földcsuszam­lást is okozhat egy választáson.­­ Nekem úgy tetszik, mintha a Fidesz túlzottan markánsan húzná meg a választóvonalat a szegények, a­­ társadalom lecsúszottjai, a rosszul működő vállalkozók és a felkapaszkodófélben lévő, izmoso­dó, szőkébb vállalkozói réteg kö­zött. Önök nem örülnek annak, hogy azért akadnak sikeres vállal­kozók és viszonylag jó sorban élő polgárok is ebben az országban?­­­Dehogynem, különösen azért, mert ha egy vállalkozó sikeres, az az ország számára is siker. Úgy érezzük, minél több olyan emberre van szükség, aki maga is segíteni akar magán. Szociális felelősségre van szükség az országban, amelyik­­ azokon próbál segíteni, akik felis­merik nehéz helyzetüket, és abból ki szeretnének kerülni. Szerintünk az a jó szociálpolitika, amelyik úgy nyújt segítő kezet, hogy meg is ke­resi a feléje nyújtott kezeket. Az egy héttel ezelőtti újabb „Bokros­csomag” megszületése következté­ben nagyon sok családnak jelent ki­fizethetetlen terhet az új energiadíj. A kormány ebben a helyzetben nem kíván kompenzálni, ezt már beje­lentette. Ez a helyzet tömeges el­­­­szegényedéshez vezet, s emiatt akár egész lakótelepeken kell meg­oldani a díjfizetés kompenzálását. Ezzel párhuzamosan olyan megvo­nások történnek a szociális juttatá­sok terén, amelyek bevételkiesést jelentenek a családok számára. Ez hosszú távon nem tartható mód­szer, mivel a magyar társadalom el­öregedő struktúrájú, 2000-re há­rommillió körül lesz a nyugdíjasok száma, s csökken az aktív népeség. Ezt a tendenciát mindenképpen meg kell fordítani, ezért a Fidesz ragaszkodik ahhoz, hogy a családi pótlékhoz való jogosultság alanyi jogú maradjon. Az államnak akár jelképesen is el kell ismernie annak ,a családnak a terheit, amelyik gye­rekeket vállal! Természetesen nem zárkózunk el az elől, hogy az alanyi­­ jogon járó családi támogatási rend­szerbe beépüljön egy rászorultság­elven működő szűrő, így elérhető, hogy a családi jövedelmek növeke­désével mind kisebb lesz a családi pótlék összege, hasonlóan az olasz megoldáshoz, ahol 11 csoportra osztották a családok típusait a jöve­delemszint alapján. Minden család kap támogatást, csupán a mértéke különböző. Szabad tulajdonlás — A tulajdonszerzést tartották min­dig az egyik legjobb forrásnak ahhoz, hogy meginduljon a polgárosodás, a biztos megélhetési feltételek megte­remtése Magyarországon. Azonban a mai megszorítások mellett senkinek nem marad felesleges tőkéje befekte­tésre, privatizációra. Mit gondol, be­vonható-e még egyáltalán egy széle­sebb réteg a privatizációs folyamatba? — A szabad polgár létezése csak szabad tulajdonlás mellett képzelhető el. Az ország szempontjából is az vol­na a kívánatos, ha minél több polgár rendelkezne megnyugtató egziszten­ciával, biztos anyagi háttérrel. Sajnos a rendszerváltás óta soha sem gondol­ták végig, hogy a privatizációs folya­mat végeredménye mi lesz: sok száz­ezer kistulajdon jön létre az ország­ban, vagy néhány ezer nagyobb tőke­koncentráció? A végiggondolatlanság okozhatta azt is, hogy ma a társada­lom döntő többsége számára a privati­záció egy sötét, zárt ajtók mögötti, ne­hezen követhető folyamattá vált, s ezért a legtöbb állampolgár bizonyos mértékig elutasítja az állami tulajdon lebontását. A múlt évi, előre nem ter­vezett nagyságú privatizációs bevétel pedig kifejezetten irritálja az embere­ket, mert úgy érzik, olyan tulajdontól szabadult meg az állam, amely nyere­séget hozott, értékes volt, s amelyet döntően állami tulajdonban tartva is gazdaságos lett volna működtetni. De visszatérve a privatizációra: ma már önkritikusan elismerhetjük, hogy a fo­lyamat elkezdése sem volt túl szeren­csés. Hiszen valamennyi kelet-euró­pai országban volt reprivatizáció, Ma­gyarország volt az egyetlen a régió­"" ban, ahol nem került sor erre a fajta tulajdonváltásra. Szerintem a külföldi tapasztalatok azt bizonyítják­, hogy a reprivatizáció nem jelentette volna az .. állami, tulajdon, döntő lebontását, vi­szont hozzájárult volna ahhoz, hogy a mai társadalmi ellenérzések csökken­jenek ezzel a folyamattal szemben. Tehát a reprivatizáció politikai-társa­dalmi hatásai messze meghaladták volna a gazdasági hasznát. Varjú Frigyes Licit négyszázmilliárd forint közpénzért Gálszécsy András a közbeszerzésről, a korrupció elleni harcról és a panaszkodó országról A közbeszerzési törvényt tavaly májusban fogadta el a parlament. Aztán - amint Gál­szécsy András, az azóta már megalakult Köz­­beszerzések Tanácsa alelnöke fogalmaz - „a kormány aludni ment”, ahelyett, hogy tempó­san hozzálátott volna a felkészüléshez. A Közbeszerzések Tanács így csak október ele­jén alakult meg, és foghatott hozzá mindenek előtt saját, nem túl nagy apparátusának kiépí­téséhez. Ekkor már érkeztek is az első kérdé­sek, amelyeket az alelnök azért tartott jogo­saknak, mert, bár a törvényt hosszú ideig ké­szítették elő, máris kitűnt, hogy vannak ben­ne ,lyukak”. Gálszécsy Andrással erről is be­szélgettünk. — Sokan nem tudják, hogy mi a közbe­szerzés lényege, kinek hasznos, ki mit nyer­het vagy veszthet általa. Összefoglalná a lé­nyegét? - Voltaképpen nem új fogalom a közbe­szerzés. A harmincas években már született törvény, amely az állami beszerzéseket sza­bályozta Magyarországon. Mi pedig most az Európai Unióba törekszünk, így a jog­harmonizáció fontos, napi feladattá lépett elő. Ennek pedig része az is, hogy az unió országaiban az állam mindenütt törekszik arra, hogy a költségvetési pénzek felhaszná­lását szabályok­, keretek közé terelje. A köz­­beszerzési törvény filozófiája talán így fog­lalható össze tömören: mindazok a gazdál­kodó szervezetek, alapítványok, cégek, amelyek az állami költségvetésből kapnak bizonyos összegeket, kötelesek azokat meg­határozott „játékszabályok” között elkölte­ni, feltéve pesze, ha beszerzéseik egy bizo­nyos összeghatárt meghaladnak. Erről a tör­vény külön is intézkedik: „A törvény hatá­lya alá tartozó szervezetek tekintetében a közbeszerzés értékhatára 1996. december 31-ig árubeszerzés esetén tízmillió forint, építési beruházás esetén húszmillió forint, építési műszaki terv készítése esetén ötmil­lió forint, építési beruházás esetén... két­százmillió forint.” A közbeszerzésre nyilvá­nos, meghívásos vagy zárt tendert lehet meghirdetni. A szállítók tehát licitálni fog­nak az állam pénzéért.­­ Kérem, mondjon példát mindezekre, mert a törvény betűje meglehetősen elvont­­nak tűnik. - Vegyük, mondjuk, az egyik legnagyobb közbeszerzőt, a MÁV-ot. Ha ötvenezer sötét­kék "fakabátot" szeretne rendelni, pontosan meg kell hirdetnie, milyet, mennyire szépet vagy csúnyát szeretne. De tréfán kívül, ha egy iskola ki akarja cserélni az elkopott padokat, és ezek összértéke meghaladja a tízmillió fo­rintot, a törvény értelmében tendert kell hirdet­nie, hiszen állami pénzzel gazdálkodik, abból fog vásárolni. Ennek a felhívásnak tartalmaz­nia kell azt is, hogy milyen szempont alapján bírálja majd el az ajánlatokat a megrendelő. Ezt ugyanis megteheti a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás vagy pedig az összességében legelőnyösebb ajánlat figye­lembevételével. Magyarán: a megrendelő szí­ve joga, hogy a legolcsóbbat vagy a legjobbat választja. De van lehetőség arra is, hogy több szempontot vegyen figyelembe a megrendelő; ezek között vannak, amelyek kötelezőek, má­sok pedig lehetségesek. Ebben az esetben a pá­lyázatban mindezeket fel kell sorolni. - Ezek a szempontok szolgálják vagy szolgálhatják-e a hazai ipar védelmét? Előnyt kap-e a hazai termék a közbeszerzé­seknél? - Úgy mondanám, hogy kismértékben igen. A törvény ugyanis kitér arra, hogy két ajánlatot azonos értékűnek kell tekinteni, amennyiben az egyik esetleg legfeljebb tíz százalékkal drágább ugyan, de több mint öt­ven százalékban magyar terméket vagy mun­kaerőt tartalmaz.­­ Mekkora az az összeg, amelyet az idén közbeszerzésre lehet fordítani?­­ Az állami költségvetésből mintegy két­száz milliárd forint, ehhez kell még hozzáad­ni a társadalombiztosítás erre fordítható pén­zeit, és az önkormányzatok saját bevételeit, amelyekből közbeszerzésre költenek, így együtt az összeg majdnem megduplázódik. — Ezek óriási összegek. Vajon teljesen tisztázottak-e az elköltés feltételei?­­ A törvény megvalósításának nagyon az elején járunk, ezért több kérdés most kell tisztázni. A szereplők számára nem egyér­telmű például, hogy mi a beszerzés alap­egysége. Mondjuk, egy kórháznak a gyógy­szerbeszerzéskor a teljes szükségletét kell egy tételnek tekintenie vagy minden pirulát és segédeszközt külön-külön? Ez koránt­sem mindegy az értékhatár szempontjából, mert ha kisebb egységeket kell alapul ven­ni, előfordulhat, hogy azok nem érik el a közbeszerzési törvényben megszabott összeget, tehát nem kötelező ezen a módon meghirdetni sem. - Milyen pályázatok láttak napvilágot eddig? - A falusi önkormányzatoktól a miniszter­­elnökségig máris több százan pályáztak. A ta­tabányai közúti igazgatóság útépítésre, a Bor­­sod-Abaúj-Zemplén megyei kórház új vérvé­teli rendszerre és mosópor beszerzésére nagy­üzemi tételben, de pályázatot adtak be a Nagy­maros feletti védőtöltésre, sőt légvédelmi ra­kétatelepítésre is, hiszen mindezeken a helye­ken­­ a kórházaktól az önkormányzatokon át a honvédségig - állami pénzeket költenek el. - Úgy hírlik, máris több kisebb-nagyobb vállalkozás alakult arra, hogy a járatlan köz­beszerzőknek segítsen. Vajon megéri-e majd a nagy cégeknek, hogy közvetítőket fogadja­nak fel? - Ez mérlegelés kérdése. Ezek tevékenysé­ge csak abban az esetben kifogásolható, ha ki­zárólagosságra törekednének, vagy bármelyi­kük valamiféle hatalmi pozícióból tárgyalna. Tudni kell azonban, hogy ha egy állami cég megbíz is közvetítőt, ezzel a felelősséget nem ru­házhatja át. Persze minden cégnek magának kell eldöntenie, hgy mi éri meg számára jobban, ha átadja a közbeszerzéssel járó „macerát”, vagy ha maga intézi, mert a közvetítő ceruzája az ő számára túl vastagon fog. Sok olyan, álla­mi pénzzel gazdálkodó cég van, amelynek megvan a saját beszerzési apparátusa, ezért ál­landó ügyleteinél nem iktat közbe mást, legfel­jebb eseti beszerzéseikor. Több kórházról tu­dok, amelyek készülnek rá, hogy közhasznú társaságot alapítanak, éppen azzal a céllal, hogy ne kelljen külső szervezetet megbízniuk. De van olyan megyei önkormányzat is, amely egyetlen apparátust hoz létre, hogy az a megyé­ben minden közbeszerzést elvégezzen, az isko­láktól a kórházakig. Fontos lehetőség az is, hogy a kormány rendeletben határozhatja meg, melyek azok a termékek, amelyeket központi­lag kíván beszereztetni. Ilyenek lehetnek példá­ul a minisztériumok, főhatóságok gépkocsijai. Mivel nagy tételekről van szó, ilyenkor a gyár­tók nyilván közvetlenül is pályáznak, és jelen­tős árengedményekre is hajlandók.­­ A törvényben több olyan kitételt is ta­lálhatunk, amelyből egyértelmű, hogy a törvényalkotó megpróbálja kiszűrni a kor­rupció lehetőségét a közbeszerzések világá­ból. Ön szerint van-e ilyesmire remény egy olyan gazdaságban, amelyet annyira behá­lóz a fekete és a szürke szféra, mint a mién­ket? - Maga a törvény ebben a tekintetben meglehetősen szigorú. Most már csak az a kérdés, milyen szigorúan kérik majd számon a betartását. A paragrafusok között szerepel például, hogy amennyiben állami szerv kép­viselője dönt rosszul, az illetőt személy sze­rint ötszázezer forintra büntethetik. Ha a pá­lyázó nem tartja be a feltételeket, öt évig el­tiltható a közbeszerzési eljárásban való rész­vételtől, ez pedig eléggé katasztrofális lehet mondjuk egy építőipari cég vagy akár egy nyomda számára. Ami a korrupciót illeti: úgy gondolom, egyik kórházigazgató sem koc­káztatja, hogy lekenyerezzék, ráadásul ezek­ben a kérdésekben soha nem egyetlen ember­nek kell döntenie. A törvényben szerepel, hogy nem vehet részt pályázaton olyan cég, amelynek egy évnél régebbi adó-, vagy tb­­tartozása van, tehát a jogszabály szelleme al­kalmas az adómorál javítására is. Az ered­mények között hamarosan ott lesz az is, hogy áttekinthetővé válik azoknak a szervezetek­nek a működése, amelyek az adófizetők pén­zéből gazdálkodnak. - Hogyan épül fel a Közbeszerzések Ta­nácsa? - Ez voltaképpen egy, az államigazgatás­tól független, huszonegy tagú testület, e szer­vezet tagjainak bizalmából lettem alelnök. Hat közbeszerzési biztos bírálja majd el a be­érkező panaszokat, erre az állásra hetvenen jelentkeztek. Döntésük a közigazgatási bíró­ságokon lesz megfellebbezhető. Nem irigy­lem ezeket a kollégákat, mert egyrészt a tör­vény végrehajtásában a kezdeti gyakorlati lé­péseknél tartunk, másrészt pedig: ez egy pa­naszkodó ország... Varga Zsuzsa Gálszécsy András: A kezdeti gyakorlati lépéseknél tartunk Havran Zoltán felvétele

Next