Magyar Nemzet, 1996. május (59. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-06 / 105. szám
6 MűCarV«t „...a dolgot ét magát nézzük...” Tudomány és túlélés Mától ismét benépesül a Magyar Tudományos Akadémia székháza. Évi rendes közgyűlését tartja a tudós testület. Az idei közgyűlés sok szempontból más lesz, mint a korábbiak voltak. Megszületett az akadémiai törvény, majd az alapszabály, megtörténtek azok a szervezeti változások, amelyeket a törvény előírt, a testület a tudományos minősítéssel rendelkező, nem akadémikusokat képviselő küldöttekkel gazdagodott. De más lesz ez a közgyűlés azért is, mert három év után ismét tisztségviselőket választanak. Utoljára 1993-ban járultak az urnákhoz, akkor még csak az akadémikusoknak volt szavazati joguk. Ez lesz az első olyan tisztújítás, ahol a választáson az egész magyar tudóstársadalom képviselteti magát. Talán éppen ezért, már az előkészületek során érezhető volt némi feszültség. A „választási kampány” hónapokkal ezelőtt elkezdődött, és nem nélkülözte az eddig csak a politikai választásoknál megszokott elemeket: a rábeszélést, a lobbyzást. Az 1990-ben megtartott tisztújítás egybeesett a politikai rendszerváltozással. Jogos volt azt várni, hogy az elmúlt évtizedek alatt a politika szolgálóleányává lefokozott Akadémia élére olyan vezető kerüljön, aki nemcsak szakterületének jeles képviselője, de személye is garancia arra, hogy végrehajtsák a régen érlelődő változtatásokat. Meg kellett teremteni azokat a feltételeket, amelyek között úgy bonthatók le a szocializmus „vívmányai”, hogy közben ne vesszenek el a magyar tudomány évtizedek alatt felhalmozott értékei. Erre választották ki, ezeket vállalta és teljesítette a rendszerváltoztatás utáni első elnök, Kosáry Domokos. Az első pillanattól kezdve elzárkózott ugyanakkor attól, hogy felülvizsgálják az akadémikusoknak az elmúlt évtizedekben vállalt politikai szerepét. Azt viszont elvárta, hogy az exponált személyiségek - az elnök szavaival élve - „az első sorokból a hátsókba üljenek”. Döntésével megkímélte az Akadémiát az esetleges botrányoktól, ám lehetőséget hagyott a néhai hatalomhoz szorosabb szálakkal kötődő akadémikusoknak, hogy munkájukat zavartalanul folytassák. Most pedig meghökkenve látni, hogy több, a hazai és a nemzetközi tudományos életben köztiszteletnek örvendő, vezetői rátermettségüket már bizonyított tudós - elegendő szavazat híján - föl sem került a jelöltek listájára. Az új vezetőknek nem lesz könnyű a dolguk. Politikai kötődéseiket félretéve, minden erejükkel azon kell munkálkodniuk, hogy kellő súllyal képviseljék a tudomány és az ország érdekeit, hiszen a korábbi, központosított tudománypolitikai gépezet szétesett, de a helyén még nem alakult ki az állami szerepvállalásra és a tudomány önálló képviselőinek együttműködésére épülő új, korszerű irányító rendszer. Képviselni kell a tudomány érdekeit azért is, mert a mai hibás döntések következményei csak hosszabb távon jelentkeznek. Civilizált országokban a tudományok fejlesztéséért és anyagi-pénzügyi támogatásáért viselt felelősség elsőrendű állami feladat. Nálunk az átmeneti, nehéz időszakban - a pénzszűke ellenére is - biztosítani kell a tudományos értelmiség túlélését, különben éppen a nemzetközi minőséget képviselő kutatók hagyják el az országot. A tudomány a nemzeti örökség és kultúra elszakíthatatlan része. A reformkor óta a kiválóság színtere volt, meghatározta az ország nemzetközi megítélését. A tudománynak ez a sajátos szerepe ma talán még fontosabb, mint bármikor volt. Ezért nem mindegy, hogy az utóbbi évek kedvezőtlen jelenségeit, folyamatait sikerül-e jó irányba fordítani. Ma a kutatásra-fejlesztésre fordított összeg a nemzeti össztermék egy százalékát sem éri el. Az Akadémia vezetőinek tudatosítani kell a döntéshozókban, hogy fejlett tudomány, erős szellemi tőke nélkül nincs se társadalmi, se gazdasági fejlődés, sőt, kulturális értékeink is veszélybe kerülnek. Hankó Ildikó 4 Magyar nemzet SZERKESZTŐBIZOTTSÁG Elnöke: PETHŐ TIBOR Tagjai: BÁCSKAI TAMÁS, DOBOS LÁSZLÓ, JANKOVICS MARCELL, KULCSÁR KÁLMÁN, MAKOVECZ IMRE, MARTONYI JÁNOS, MÁDL FERENC, POMOGÁTS BÉLA Főszerkesztő: TÓTH GÁBOR Főszerkesztő-helyettes: SZÉNYI GÁBOR, WINTERMANTEL ISTVÁN Szerkesztők: BÚZA PÉTER, FEHÉR BÉLA, MARAFKÓ LÁSZLÓ Vezető publicista: KRISTÓF ATTILA Rovatvezetők: SZENDREI LŐRINC (belpolitika), HORVÁTH L. ISTVÁN (gazdaság), LŐCSEI GABRIELLA (kultúra), LAMBERT GÁBOR (külpolitika), KESERŰ ERNŐ (levelezés), BOROS ISTVÁN (riport), ÁRVAY SÁNDOR (sport) Művészeti vezető: SZABÓ ATTILA Kiadja a Scriptum Sajtó Portfoliókezelő Rt. Felelős kiadó: NÉMETH PÉTER vezérigazgató Szerkesztőség: 1085 Budapest, Blaha Lujza tér 3. Telefon: 138-2399 (8-18 óráig); 118-7192 (0-24 óráig). Telefax: 138-4206 Postacímünk: 1392 Budapest Pf. 276. Hirdetésfelvétel: 1081 Budapest, Köztársaság tér 27. Telefon: 269-9269 Telefax: 269-9340 Apróhirdetésfelvétel: 1085 Budapest, Blaha Lujza tér 3. Telefon: 138-3723 Telefax: 138-3723 Árusításban megvásárolható a postai területi hírlap-kereskedelmi részvénytársaságok, valamint a Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft. hírlapárusainál. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési Irodában (Budapest XIII., Lehel u. 10/A; levélcím: Helir, Budapest 1900), ezenkívül Budapesten a Magyar Posta Rt. Hírlapüzletági Igazgatósága kerületi ügyfélszolgálati irodáin, vidéken a postahivatalokban. Külföldön előfizethető a Kultúra Külkereskedelmi Rt.-nél, H-1300 Budapest POB 143 vagy a Magyar Hitelbanknál (H-1133 Budapest) vezetett 10200964-202-1099500000000 számú számlán. Előfizetési díj egy hónapra 566 forint, negyedévre 1698 forint, fél évre 3396 forint, egy évre 6792 forint. Eladási ár hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken 29 forint, szerdán, valamint szombaton 39 forint. Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: Lendvai Lászlóné inb. vezérigazgató HU ISSN 0133-185 X HU ISSN 0237-3793 Nézőpont HÉTFŐ, 1996. május 6. Hatékonyan vezényelt koncert A baloldal 1998-ra készülődik Politikai életünk páratlan kormányzati teljesítménye: a múlt évi 12 százalékos reálkereset-csökkenés; ehhez járul a több mint félmillió és inkább növekvő, mint csökkenő számú munkanélküli, stagnáló gazdaság és vele párhuzamosan olyan mértékű infláció, ami szinte példa nélküli, s csökkentése egyelőre az ígéretek szintjén történik, nem a gazdaságpolitikai cselekvés síkján; pedagógusok, köztisztviselők, közalkalmazottak, egészségügyi dolgozók tömeges elbocsátása; a mérsékelt jobbközép képviselőinek eltávolítása vagy durva háttérbe szorítása a társadalmi élet valamennyi területén (média, tudomány, könyvpiac, gazdaság, külkapcsolatok). Mindehhez a közvélemény tájékoztatására szolgáló mindennemű megnyilatkozás (a hatalom nyilatkozatainak túlsúlya az ellenzéki vélemények célzatosan megszűrt, részleges közlésével szemben, a régi káderállomány népnevelőinek hallatlan aktivizálódása, az alkotmány szerint független intézmények, közéleti méltóságok, tisztségviselők pártos megnyilatkozásai sugalmazott bölcsessége: „nincsen más alternatíva”; és hogy soha ilyen jó még nem volt a külföld véleménye hazánkról, gazdaságunkról, nem utolsósorban adósságunk és kamatainak törlesztéséről... Az ellenpólus: a vonaton, autóbuszon, fodrásznál, élelmiszerüzletben, gyógyszertárban, sporteseményeken kifejezésre jutó elkeseredés, amivel rögvest szembeállítható a közvéleménykutatások csoportosítása, személyek, irányzatok, pártok változatlan vagy újból fellendülő népszerűsége, mellettük a magukat a politikától, sőt a választásoktól távol tartók növekvő tábora. A sokirányú félrevezetés, elbutítás eredményeként az egyszerűbb műveltségű embernek legfeljebb az jut eszébe, hogy kár elmennie szavazni, de arról egyszerűen nem hall (maga pedig nem végez számvetést), hogy a bajok forrása két körülményre vezethető vissza: a letűnt (sok tekintetben csak átmenetileg letűnt) politikai rendszer kalandorpolitikájára a gazdaságban; az élet- és fejlődésképtelen gazdasági rendszer átalakításával járó roppant társadalmi megpróbáltatásokra, amit olyan országokban is tapasztalunk, ahol az eladósodás ilyen mértékben nem következett be. Nem nehéz megállapítani, hogy mindezért az a doktrinér gazdasági ideológia és annak A szerző jogász, képviselői a felelősek, akik most az ellenpólus szélsőségét hirdetve vezetik kockázatos és ingoványos tájakra az ország gazdaságát. Minthogy ennek közhírré tétele elmarad, nyitva áll az út az egyoldalú tájékoztatás, a bizonyítvány hibátlan megmagyarázása előtt. A mai kormánykoalíció pártjai - miközben időről időre összezördülnek - a koncertet hatékonyan vezénylik. Az MSZP a legutóbbi választási kampányban azt hirdette, ígérte, hogy rendbe kell tenni az országot. Azt azonban nem árulta el, hogy mindezt nemcsak a régi tudszoc ideológiáról elfeledkezve, de az újonnan meghirdetett európai szociáldemokrata értékekkel, alapelvekkel is szembehelyezkedve fogja megtenni. Mára az a paradox helyzet állt elő, hogy a jobboldali polgári pártok kénytelenek a széles társadalmi rétegek megnyomorítása, a szociális nemtörődömség ellen fellépni, s a baloldal produkálja nap nap után a szociális igazságossággal és a szolidaritással szemben álló „újításait". A nemrég lezajlott MSZP- kongresszus a két év múlva esedékes megmérettetésre figyelve végezte munkáját. Félreállították azokat, akik a maradék szociális háló megőrzése mellett szervezkedtek, s a baloldali értékekről mint adott program tartalmi elemeiről szerettek volna valamit a végső dokumentumba bevinni. Félreállították azokat is, akik hangot adtak liberális, egyáltalán kritikai nézeteiknek. Csak azok maradhattak, akik minderről nem beszélnek, a gyakorlatban hallgatag pragmatisták, s a szélsőségesen liberális gazdasági tanok megvalósítását szolgálják. A nemrég végbevitt kormányzati személycserék: tisztáldozatok. A „húzd meg, ereszd meg” taktika érvényesülését szolgálják. A régi-új pénzügyminiszter már megígérte, hogy visszatérünk oda, ahonnan két éve elindultunk a személyi jövedelemadónál. Azt is kilátásba helyezte, hogy szeretne elmozdulni a családi jövedelemadó irányába - konkrét célok megjelölése nélkül. Hasonló a helyzet a művelődéspolitikában: a kétbalkezes konvertita megjutalmazása után jobb zsargont hallhatunk; ezenközben állami keretben kitüntetik azokat, akik a leghangosabban tiltakoznának, ha az ő világnézetüket vagy vallási meggyőződésüket hasonlóan otromba módon gúnyolnák vagy becsmérelnék. Esetleg újabb gyertyás összejövetelt szerveznének a Belváros valamelyik részén. A közművelődés támogatása szelektív elvek szerint történik, legyen szó könyvkiadásról, időszaki sajtóról, iskolákról, egyházi intézményekről. A tömegtájékoztatást a napi politikára kevésbé ható, e szempontból semleges, kampányjellegű témák túlhangsúlyozása, figyelemelterelő, napi ismertetése (NATO, EU, alkotmányozás) jellemzi. A társadalmat aktuálisan és közvetlenül érdeklő ügyeket (kárpótlás, bankok támogatása, panamák, korrupt vagyonértékesítések) ugyanakkor elhallgatják. Az SZDSZ taktikája más síkon mozog, közös cél a hatalomban maradás. Ez a párt a maga 20 százalék körüli vagy az alatti választási részesedésével már másodszor vált egy-egy ciklusban a mérleg nyelvévé. Az elsőben az ellenzéki kerekasztal ijedős óvatossága folytán a kétharmados törvények jelentették számukra az ütőkártyát (paktum előtt és paktum után egyaránt), s eredményezték a többirányú tehetetlenséget az akkori kormánynál és parlamentnél. Most már a hatalomba beépülve diktálják a gazdaságpolitikát, miközben annak negatív társadalmi, politikai következményeit a mindenkori pénzügyminiszter nyakába varrják (de a minisztert a másik koalíciós párt adja). Ők pedig megmaradnak a bölcs és mérsékelt, valóban hozzáértő párt népszerű szerepében (gazdaságélénkítés szorgalmazása, adók csökkentése, a fék szerepének sugalmazása ott, ahol ők az eredeti szerzők). Ha hat esztendővel ezelőtt azt hirdette volna ez a párt, amit azóta tett, nem jutott volna a parlamentbe. Ma már azonban két ciklus parlamenti és önkormányzati térhódítása folytán hatalmas és szerteágazó személyi érdekek teszik kötelezővé - és előnyössé - híveik számára a további kitartást, miközben az eredeti politikai lépésméz már a retorikában sem igen található. Ennek a kaméleoni színeváltozásnak újabb fordulatai vannak kialakulóban: már megjelentek azok a véleményformáló cikkek, amelyek a mai, „balos” politikával szemben az SZDSZ-t ajánlják mint konzervatív alternatívát. Folyik az összekacsintás egynémely polgári párttal, s az ajánlkozás elfogadásában bizonyára nem lesz elhanyagolható faktor az anyagi erő. A koalíciós csetepaték közel másfél éves tartama alatt esküdni lehetett volna rá, hogy a következő választások előtt felbomlik a koalíció. Ma már látható, hogy ez felesleges energiavesztés lenne. A ciklus végigvihető így is, s a hozamot, hasznot az utolsó pillanatig kell élvezni. A választóközönség félrevezetése céltudatosan folyik. A belső ellenzéket mindkét párt kikapcsolta. A vereséget szenvedettek dicséretére legyen mondva, hogy nem szaladtak valamelyik korábban kiszemelt helyiségbe, s nem alapítottak még aznap délután új pártot. Ezzel megvásárolták a parlamentbe kerülés újbóli lehetőségét. Most már csak gyors alkotmányozás kell, s azon belül újabb, „olcsóbb”, „hatékonyabb" , „a hagyományokat jobban tükröző” választójogi törvény, s akkor a vasbeton építmény biztonságát pár évtizedre biztosították. Addig a várható öt (hat)-párti konszenzus fügefalevelét mindenki maga elé tarthatja. Harsányi László Gönczi Béla rajza íz ember mindennap lerohan a postaládához. Remél. Hogy közük, jön a korrektúra, támogatást kapott az új könyve, netán ösztöndíjhoz jutott, de az se rossz, ha ott az értesítő, utalvány, tessék befáradni a postára. Honorárium. Igaz, megkurtítva negyven százalékkal, az indoklás lakonikus, vagyis kuss, de mégis, elég egy tankolásra vagy a hétvégére, nem háromfogásos kajára, csak egyre, az is négy napig. Na, csak nagyon ritkán érkeznek ilyesmik, inkább számlák, adópapírok, meg hogy nyert egymilliót, ingyenes utat New Yorkba, de ha ez a csúf amerikai megapolisz a közel húszmillió lakosával snassz, nosza, irány a mesés Egyiptom, Kairó, némi kis átruccanással a Szentföldre. De hopp, mi is ez a meghívó? Akciós, félárú vacsora itt Budán a spanyolos szállodában, hogy hány csillagos, ne kérdezzék, annyi bizonyos, hogyha egy teljes arany váll-lapon csillognának ezüstösen és hatágon, ha nem is az egész Magyar Honvédség, de egy hadosztály biztosan vigyázzba vágná magát. Szóval a hely hulla elegáns. Az ember megböki asszonyát, hogy tegye már le a fakanalat; a krumplilevest jh/czi/4 vz/rAcm majd megesszük holnap. A két személyre szóló meghívót görcsösen szorongatva öltözni kezdünk. Az egyetlen öltöny, szépen lekefélve. Cipő, no, nem éppen buli, de ki van suvickolva, feketén csillog mind a kettő, mint nyitott Steinway-k a Zeneakadémia nyolcas tantermének reccsenését szőnyeggel tompított parkettáján. Az asszony szolid kosztümben és a legszebb, legmakulátlanabb fehér blúzban, amit véletlenül nem kevertem össze a többi kimosnivalóval. És a bunda! Fehér farkas. Vagy nádi. Édesmindegy. Ausztriából, a határ mellől hozta-csempészte még az ántivilág forró nyarában, a haverok kocsijának hátsó ülésén maga alá gyűrve, hogy meg ne lássák az illetéktelen szemek, mert bizony kétezer schilling volt, igaz, akkortájt két forint volt ez a kemény valuta, de akkor is. Hullott belőle a szőr rendesen, fehér szálak tapadtak mindenfelé, ahol mozgott, ült vagy állt, de egy farkas, az farkas. A szálloda éttermének előterében ketten is odaugrottak, hogy kislányosan keskeny válláról lesegítsék. Az ember és asszonya belép, ahogy a filmeken látta, elöl a férfi, utána a nő, mert ha pofon csattanna, kapja ő. Legalább nyolc ember sürgő-forgó, mályvaszínű suhanása. Vendégek nélküli asztalok sorjáznak, megterítve mindenütt. Erre a félárúra csak mi ketten vagyunk hivatalosak. Atyaisten! Étlaplapozgatás. Mert így féláron is annyi, hogy egy fogást ennénk ketten, de az nagyon kínos lenne, amúgy meg mögöttünk a nyolc ember, lesve minden mozdulatunkat. - Biztosan félárban van? ... például ez itt - fogom a dolgot könyörgőre, az egyik meg bólint, mosolya halvány. Majd’ mind a nyolctól megkérdem ugyanezt. A szégyen rózsaszín szélű piros ábrákat rajzol arcunkra. Nem is lakunk jól, annyi bizonyos. A borravaló? Osszák nyolcfelé! Bizony, két napra rá már a bizományiban próbáltunk túladni az asszonyi bundán. - Szép, szép, így az átvevő. - Kétezer. - De uram, schillingben volt annyi! Ez fehér farkas! - Kecske, uram. Legföljebb, ha megette a farkas. Mármint a kecskét... Mindegy. Országomat egy lóért? Akciós vacsorát kecskéért!