Magyar Nemzet, 1996. május (59. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-06 / 105. szám

HÉTFŐ, 1996. május 6. ­­ukor Ez volt József Attila könyvtára Egy irodalmi detektív nyomozásai Korunk hírhedtté vált a sokféle szen­vedélybetegség miatt. Ám keveset be­szélünk azokról a keblet melengető szen­vedélyekről, amelyek megédesítik az életet. Mint például már a romantikus lelkületű huszártiszt, Kisfaludy Sándor által megénekelt „boldog szerelem” vagy a Vajda János által hiányolt fohász­kodó érzés, miszerint „Csöndes szívem, többé nem ég, / Nem bántja újabb szen­vedély. .. Nem hiába vettünk költőktől példát. Az írók a szívbéli érzéseket rendszerint „átruházzák” az ember testi világán kí­vüli terrénumokra, ahogy századunkban Szabó Zoltán tette, amikor hazánk sző­kébb és tágabb tájairól ezzel a címmel (és mottóval) írta meg könyvét: Szerel­mesföldrajz. .. Két láda papír Hasonló szenvedéllyel látott neki a kutató irodalomtörténész, Tasi József, hogy kamaszkori álmát - időigényes szellemi detektívmunkával - megvaló­sítsa. Kedvenc költőjének, a hányatott sorsú József Attilának (akinek „egész élete csatangolás volt...”) már halála utáni napon szétszóródott könyvtárát szí­vós igyekezettel rekonstruálja, ha csak papírra fektetve is újrateremtse - aho­gyan az 1937-ben meghalt könyvtártu­lajdonos életében volt. - Több évtizedes munka kellett hoz­zá, hogy az utódok által sokáig fontos­nak nem tartott kincset, amiből József Attila szellemileg táplálkozott, újból összeállítsam... - mondja Tasi József, aki irodalomkutatóként már hasonló szi­szifuszi munkára nem először vállalko­zott. Az 1920-as és 1930-as évek irodal­mi életének, mozgásainak kevés avatot­­tabb ismerője található Tasi mikrofiloló­­giai képességekkel rendelkező sze­mélyénél, aki kandidátusi disszertációját is nemrégiben ennek az „elsüllyedt kor­szak” kultúrhistóriai feltárásának szen­telte. - Mi volt a kiindulópont József Atti­lánál? -Előbb azt tisztázzuk: mi volt az akár „régészeti állapotának is nevezhető realitás, ami a költő halála után könyvtá­rával történt... - és Tasi a kezembe adja a jó barát Németh Andor leírását, mond­hatnánk, állapotrajzát 1937 decemberé­ből: „Két láda könyv és fél mázsa papír (azaz kézirat, feljegyzés, irodalmi és köl­tői vázlat), ennyi maradt szegény József Attila után, mikor azon a végzetes de­cemberi napon a vonat alá vetette magát. Nővérei nálam helyezték el hagyatékát. Mikor a két hatalmas láda minden előze­tes értesítés nélkül megérkezett, az a megrendítő érzés fogott el, mintha Attila költözött volna hozzám.. Németh Andor az újra fellángoló vi­lágégés elől még 1939 szeptembere, a második világháború kitörésének hónap­ja előtt Párizsba menekült. - Mi lett Németh Andor idehaza ma­radt dolgaival, a József Attila-hagya­­tékkal? - Csodával határos módon sok minden megmaradt. De nem olyan for­mában, hogy én abból a költő „élő könyvtárát”, mint egy kottáról a zene­művet, meg tudtam volna szólaltatni, vagyis bibliográfiai leírást tudjak róla adni. „Házkutatások” József Attila szegény volt, sőt leg­többször nyomorgott - jegyezte fel Nagy Lajos. - De ha egy kis pénzhez jutott, akár ha csak húsz pengőhöz is, vett könyveket... A kávéházban is olvasott, néha még olyankor is, ha másokkal ült együtt. Szóval nem sajnálta könyvre a pénzt. Nem félt attól az állapottól, hogy másnapra esetleg egy pengője sem ma­rad...” Az irodalomkutató első tennivalója Budapest feltérképezése volt: a költő egykori lakásainak felkutatása. Környe­zettanulmányként a gyermekkor helyszí­neivel kezdte­­ egyedül a Ferencváros­ban, a Gát utcai szülőház meg a „szegé­nyek napközije” (reggeltől estig való tar­tózkodási pontja), a Ferenc tér környé­kén rövid idő alatt vagy másfél tucat nyomorúságos lakóhelyet mondhatott magáénak a Mama­ családostól. Attilának már tizenéves korában szenvedélyévé vált a betű. Jolán nővére így emlékezik öccse első olvasmányaira: „Pénzéből könyveket is vásárolt: Sher­lock Holmest, Nobodyt, Buffalo Billt. Szenvedélyesen olvasott, feledve min­dent maga körül... Olvasott a kocsiúton, az iskolában a pad alatt, este a lépcsőhá­zi lámpa gyér világítása mellett. Mert mama spórolt a petróleummal, csak ak­kor gyújtott lámpát, ha vacsorához ül­tünk, vagy ha a mama is belemerült vala­melyik izgalmas könyv olvasásába...” József Attila diákkorában - amikor már Budán, a Margit körút és a Kapás ut­ca sarkán lévő bérházban lakott Etus nő­vérénél - tovább gyűjtötte a könyveket, íróasztalt vásárolt magának olcsón, a Te­leki téren.­­Adataink vannak róla, hogy mi minden volt már ekkor József Attila bir­tokában az íróasztal melletti, házilag összeeszkábált könyvespolcon­­ veszi elő feljegyzéseit a „kulturális nyomozó”.­­ Rengeteg szótár, még eszperantó nyel­vű is... Finnül tanult, hogy eredetiben ol­vashassa a Kalevalát. Ott voltak a külön­féle tudományágakba vezérlő „alap­könyvek”: Schopenhauer, Taine, Hegel, Freud, Marx, Nietzsche, Kautsky... Majd amikor, már férfiúkorban, Zuglóban, a körvasút melletti Korong ut­cában élt, ekkor vált tekintélyessé a nagy becsben tartott „saját” könyvtár. Élettársa Szántó Judit volt, akinek férje (írói nevén Hidas Antal) ekkor már a Szovjetunióban élt. Az asszonnyal - családi nevén Pál Judit - József Attila romantikus úton került szerelmi kap­csolatba. Tasi József kutatásait idézem: a politikai rendőrség úgynevezett Vörös Könyvében (15. szám, amelyet Kun Bé­la 1928-as bécsi lebukása után állítottak össze) a kommunistagyanús személyek között a második helyen szerepel Pál Judit. Majd a kilences számú gyanúsí­tott adatai­ ,fenyő László, a Demény­­féle sejtmozgalom tagja volt, a Nyugat­ba ír kritikai munkákat. Pál Judit mosta­ni barátja a Vági-párt kommunistáihoz tartozik”. Kassák dedikációja Mindezek után idézzük Judit asszony szűkszavú feljegyzését: „1930- ban összekötöttem életemet József Atti­lával...” Az elhagyott szerető, Fenyő László (aki maga is költő) vitriolos vers­ben (Rabló címmel) ír József Attiláról: „Mondd, te nagyétkű, mohó paraszt / ínyednek mindegy: mibe harapsz? / töl­tött káposzta, barátod asszonya / falánk­ságodnak egyként malaszt?...”­­ Ez a vers sem volt elég a bosszú­hoz: Fenyő László József Attila ne­gyedik verseskötetéről a Nyugat fo­lyóiratba vagdalkozó, gúnyiratos hangütésű kritikát írt - teszi hozzá Ta­si József. - Majd amikor a költő drá­mai módon szakít Judittal, könyveit gondosan papírba csomagolja. Spárgá­val átköti valamennyit, és a har­minc-harmincöt darabos szellemi kin­cset egy szenesembertől bérelt kisko­csin szállítja tovább, rövid hányódá­sok után végre önálló, parányi lakás­ba, Budára, a Széna tér közelében fek­vő Káplár utcába, egy irdatlan modern épület alagsorába. - Hány könyv lehetett József Attila könyvtárában? - Legfeljebb ötszáz kötet... Ennek egy része dedikált példány. Különbö­ző könyvtárakból, magánszemélyek­től, azután József Attila olvasmányai­ból, főként folyóirat-recenzióiból kel­lett visszakövetkeztetni a valamikor egy tulajdonban lévő bibliotéka együt­tesére. Mint amikor a régészek több helyszínből nyert maradványokból ál­lítják össze hajdani világok életviszo­nyait... Az „irodalmi detektív” egyik fő - és letagadhatatlan - bizonyítéka a ma szét­szórt tulajdonú könyvek eredetére a bő­ségesen talált dedikációk, a kötetek első oldalára írt saját kezű aláírások, illetőleg a költő széljegyzetei. - Melyik volt a sok száz megtalált könyv között az igazi „telitalálat”? -Talán az a dedikáció, amire József Attila élete végéig büszke volt, Kassák Lajos eposzának, a Máglyák énekelnek című kötetnek bécsi, emigrációs kiadása. A költő ausztriai tartózkodása alatt kapta személyesen Kassáktól. A szöveg így szól: „József Attilának Bécsben, hogy egyszer a mai húsz eszten­dejével is fiatalabban menjen haza Pest­re, ahol szükség volna költőkre és tuda­tos fölforgatókra. Kassák Lajos, 19251X127". Epilógus: Tasi József, az „irodalmi detektív” József Attila könyvtára című könyvét a költészet napján mutatta be a verskedvelők baráti társaságának az írók könyvesboltjában. Tóbiás Áron Magyar Nemzet 7 Rendelő a kocsisoron A hálót ott kell kivetni, ahol a halak vannak Hárman ülünk a padon, de csak én vagyok zavarban. A lá­nyokat láthatóan nem izgatja az előttünk hömpölyögő tömeg. Az sem, hogy időnként valaki lelas­sítja a lépteit és végimustrál bennünket. Délután fél kettő van, de a Rákóczi tér már teljes gőzzel üzemel. A napokban AIDS-szűrőál­­lomás és tanácsadó nyílik a Jó­zsef utcában. „A hálót ott kell kivetni, ahol a halak vannak" - szögezte le a telefonban a nő­gyógyász, akivel az új rendelő­ben, a József utca és Auróra utca sarkán találkozunk. Útközben jut eszembe, hogy először még­iscsak a lányokat kellene meg­hallgatni, hiszen az egész az ő érdekükben történik. - A privátok legalább akko­ra veszélynek vannak kitéve - igazít helyre a sárga ruhás Erika. - Ezért én azt mondom, hogy hála Istennek, hogy lesz ilyen hely. Minden nőnek igénybe ké­ne venni a szűréseket. Nemcsak lehetővé, kötelezővé is kellene tenni azokat! És nemcsak itt, ha­nem az egész országban! - Nem a lányokon múlik, rá­juk parancsolnak - mondja Andrea, aki kisállat-tenyésztői munkahelyét cserélte föl a Rákóczi térrel. - Némelyiket annyira hajtja a fiúja, hogy or­voshoz sem engedi. Nekünk van orvosunk, mert azért vagyunk itt, hogy pénzt keressünk. - Mindannyiunknak van családja, és nem akarunk haza­vinni valamilyen betegséget - folytatja Erika. A rendelő felé indulok. A Salétrom utcában két lány üldö­gél. - Tanácsadó? - húzza fel ce­ruzával megrajzolt szemöldökét az egyik. - Minek? Vigyázunk magunkra. Aki pedig beteg lesz, az dögöljön meg. Különben sincs kedvem beszélgetni, vilá­gos? Most dolgozunk. A József utca teljes hosszá­ban lányok cirkálnak. A rende­lőintézetnek még nincs kint a táblája, de az egyik útbaigazít. Azt is tudja, hogy a doki már bent van. - Ennyire ismerik? - kér­dem az orvostól. -Köszönő viszonyban va­gyunk. Rövid idő alatt felplan­­kolták, hogy nem kuncsaft va­gyok. Amikor március elején el­terjedt, hogy megnyílik a rende­lő, hatan-heten már vizsgálatra is jelentkeztek. Ahány ember lakik itt, annyi­féle a reakciója. Egy megkopott bérház emeleti ablakaiból éppen a Horváth Mihály térre látni. Szemben az ablakokkal köny­vespolc fut végig a falon. Disz­­tingvált polgári környezet. Az idős házaspár riadtan mesél az éjfél utáni perpatvarokról, kiabá­lásokról, randalírozásokról. - Attól félek, kedvesem - mondja a néni -, ha beindul az a központ, még többen idecsődül­­nek. Pedig így is van belőlük elég. A szobáztatók viszont attól félnek, hogy az AIDS-szűrőál­­lomás rendőrségi megfigyelő­ként működik majd. - Baromság - mondják erre a lányok. - így is bevisznek minket minden évben, fotó is készül rólunk, mi a fenét lehet akkor még megfigyelni! A szűrőállomásnak komoly politikai ellenzői is vannak, akik azzal érvelnek, hogy mindez nem más, mint a prostitúció hi­vatalos elismerésének első lépé­se, az egész csak a morális fella­zítást szolgálja, s félő, hogy kénytelenek leszünk miatta fel­rúgni a nemzetközi egyezményt, amely szerint a prostitúció tör­vényellenes. Ahelyett, hogy szi­gorúbban lépnének föl ellene, mondják egyesek, különböző engedményeket teszünk az egyén szabadságára hivatkozva. Ha az ügynöktörvényről ki lehet mondani, hogy a köz érdeke fontosabb, mint az egyén sza­badságjoga, ebben az esetben miért nem lehet ugyanezt itt is érvényesíteni, s ezzel megaka­dályozni, hogy a pénz visszaára­moljon az alvilágba? - Én csak szerencsétlen és kiszolgáltatott embereket látok - mondja minderre a nőgyó­gyász. - Olyanokat, akiknek se bejelentett lakása, se útlevele, se tb-kártyája, akik éppen ezért el sem jutnak az orvoshoz. Tisztá­ban vagyok azzal, hogy a nemi betegségek kezelése és felgön­gyölítése nem a nőgyógyász fel­adata. De ahhoz, hogy rávegyük őket, hogy eljussanak a nemibe­­teg-gondozó intézetek szakren­deléseire, az az első lépés, hogy a munkatársakba velünk szoro­san együtt dolgozó streetworke­­rek, a szociális gondozók kap­csolatba kerüljenek velük. En­nek pedig éppen az a titka, hogy ide névtelenül, személyi adatok, papírok nélkül is eljöhetnek. Csupán azonosítószámot kap­nak, és nem kell aggódniuk a zaklatásoktól. Különböző gyógyszergyáraktól kapunk házigyógyszereket a kisebb be­tegségek kezelésére. A súlyo­sabb esetekben pedig azon le­szünk, hogy rábeszéljük őket, hogy eljussanak a szakrendelők­be. De ez csak akkor lehetséges, ha már bejöttek. Az AIDS-szű­­rések, a vizsgálatok ingyenesek. A rákszűrésért minimális összeget kell fizetni. A rendelőt bárki felkeresheti, bárki részére elvégezzük az AIDS-szűréseket. Nagyon sokrétű feladata lesz ennek a rendelőnek. A váróte­rembe óvszerautomatát állítunk, felvilágosító anyagokat helye­zünk el, a tanácsadók életviteli felvilágosításokat adnak, a streetworkerek nyugodtan leül­hetnek egy-egy lánnyal beszél­getni, felvilágosító filmeket ve­títünk. - Nem fél attól, hogy a ren­delőt majd melegedőnek hasz­nálják? - És abban mi a rossz? A stricik úgy hajtják a lányokat, hogy jóformán a kávéjukat sem engedik nekik meginni. Azt is az utcán lődörgő gyerekekkel hozatják. Nem látta a járda szé­lén ücsörgő srácokat? Őket sza­­lajtják mindenért. Egész hálózat dolgozik nekik. Mohácsi Attila, az Orszá­gos Cigány Önkormányzat al­­elnöke kezdettől fogva részt vett a rendelőintézet és a taná­csadó létrehozásában, mert az utcalányok jó hatvan százaléka cigány. A Roma Magazinban megjelenő HIV-fertőzésekről szóló cikk keltette föl a figyel­mét. Történetek egész sorát meséli az öngyilkosságtól a happy anddel végződő vizsgá­latig. Amikor dr. Bánhegyi Dé­nes, a Szent László Kórház im­munológiai osztályának veze­tője, úgy is mint a Nemzeti AIDS-bizottság egyik vezető orvosa hozzáfogott az ötlet megvalósításához, megkeres­ték a VIII. kerület polgármeste­rét, aki segítségként ezt a helyi­séget bocsátotta a rendelkezé­sükre. A Nemzeti Egészségvé­delmi Intézet pedig mindvégig támogatta az ötletet. Pontos adataink nincsenek arról, hogy ma hány prostituált dolgozik az országban, de a becslések szerint a számuk eléri a háború előtti ötvenezret. Az Országos Közegészségügyi In­tézet legfrissebb adatai szerint ez év március végéig az ismert HIV-pozitív fertőzöttek száma 486, ebből AIDS-beteg 215. Ed­dig 135-en haltak meg. Az országban nőtt a nemi betegek száma, bár szerencsére nem olyan méretekben, mint például az egykori Szovjetunió területén, ahol negyvenszerese a tíz évvel ezelőtti megbetege­désekhez képest. A Bőr- és Nemibeteg-gon­­dozó Intézet klinikájának igaz­gatóját, dr. Horváth Attilát kér­deztük, részt vesznek-e a jó­zsefvárosi AIDS-szűrőállomás és tanácsadó szolgáltatás mun­kájában. - Azt hallottam, hogy a kór­ház szaknővérekkel segíti a ren­delőintézetet. -Nővérekkel? Örülünk, ha nekünk elég van belőlük. Ter­mészetesen mint a Nemzeti AIDS-bizottság tagja, tudok a rendelő létezéséről, de addig, amíg anonimitás övezi őket, nem tudok részt venni a munká­jukban, nem adhatunk szakmai hátteret. Későre jár, mire a József ut­cai rendelőintézetet elhagyjuk. A nőgyógyász arról a feszültség­ről beszél, amely a szakorvosok és a rendelőintézet között van.­­ Elismerem, hogy a névte­lenség csak addig terjed, amíg nem kell a receptet fölírnom, vagy amíg valakiről ki nem de­rül, hogy némi beteg, hogy egyetlen rendelővel ezt a bonyo­lult társadalmi kérdést nem lehet megoldani. De nézze meg eze­ket a lányokat: tíz-tizenötezer forintért adják-veszik őket. Né­melyik még tizenöt éves sincs. Valamit mégiscsak kell értük tenni. Fekete Judit A rendelőt bárki felkeresheti, bárki részére elvégzik az AIDS- szűréseket Havran Zoltán felvétele

Next