Magyar Nemzet, 1998. május (61. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-23 / 120. szám

1998. május 23., szombat Dokumentum Titkos iratok a román levéltárakból -1956-57. (3.) Teljes a bizonytalanságA korábbi cikkekből kide­rült: a Nagy Imre-cso­­­­port tagjait akaratuk el­lenére és titkos körülmények között Romániába internálták. A környezetüktől teljesen el­zárt „vendégeket” őrző és ki­szolgáló belügyi személyzet naponta operatív jelentésekben számolt be a foglyok hangula­táról, viselkedéséről, beszélge­téseikről. Ezerkilencszázötvenhét ja­nuárjában a magyar párt leg­felső szintjén döntés született a Nagy Imre-ügy végső megoldá­sáról, és ezzel párhuzamosan­­ a magyar és szovjet pártiratok­ban ez folyamatosan nyomon követhető - folytatódott az ok­tóberi magyar forradalom átér­tékelése. Nagy Imre ebben az időben a snagovi tó partján fekvő pa­­ceai üdülőövezet 3-as villájában van, és többek között az alábbi­akat veti papírra: „Kádár legnagyobb bűne és árulása, s a MSZMP vezetőinek súlyos történelmi felelőssége abban van, hogy az októberi eseményeket ellenforradalom­nak jellemezte és értelmezte. Gerő álláspontja és az ávó. Ebből fakadt: 1., a fegyveres harc és pusz­títás 2., a szovjet csapatok behí­vása 3., a forradalom vívmányai­nak felszámolása 4., a néppel való szembefor­dulás 5., a Gerő-féle politikai... (olvashatatlan - a szerk.) 6., az ország függőségének fenntartása 7., ... (olvashatatlan - a szerk.) 8., az ország gazdaságának tönkretétele 9., a sztrájkok állandó ...” (olvashatatlan - a szerk.) A per előkészítésének szán­dékát mutatják azok a tények is, hogy a magyar belügyi vezetés igen korán azzal a kéréssel for­dult a román belügyi szervek­hez, hogy a Nagy Imre-csoport tagjairól adatokat gyűjtsenek, és kapcsolataikat tárják fel. Az in­ternált csoport egysége kezdett felbomlani. Budapesten pedig Kádár és hívei azon gondolkoz­tak, miként lehetne a csoportról leválasztani Szántót, Lukácsot, Vass Zoltánt és Újhelyi Szilár­­dot. Míg Szántó és Vass köny­­nyen befolyásolható volt, addig Lukács csak bizonyos dolgok­ban. Újhelyi Szilárd azonban nem hajlott a Kádárékkal való együttműködésre. Dialógusrészlet egy lehall­gatott beszélgetésből. (A hang­szalag tartalmát magyarul és ro­mánul jegyezték fel, de csak a román szöveg maradt meg.) „Feljegyzés: 1956. decem­ber 3. (...) A szobában többen vannak, akik közül az alábbiakat tudtuk azonosítani: Gyuri (Fazekas György új­ságíró - a szerk.): Szántó úr (Szántó Zoltán), magának az es­te az asztal mellett nem kellett volna észrevételeket tennie a szülőknek a gyerekeikkel kap­csolatban, hogy ők nincsenek úgy nevelve, ahogy kell. Szántó: Hogyhogy, amikor a gyerekek szándékosan bepisz­kítják a vörös csillagot. Asszony 1.: Miről van szó? Gyuri (Fazekas): A gyere­kekről, akik reggel játék közben a kertben sárral bepiszkították a vörös csillagot. Szántó: Igen, erről a dolog­ról van szó. Gyuri: Igen, kedvesem, én mondtam reggel Szántónak, hogy ezt a dolgot nem a gyere­kekkel kell megvitatnia ... (ironikusan). Asszony 1.: Nem kellett vol­na ilyen dolgot csinálnod. Te politikus vagy, miért gondol­kozol gyerekként. Nincs értel­me.Szántó: Én elmondom ma­gának, hogy a vörös csillag... (Gyuri megszakítja.) Gyuri: Nem érdekel a vörös csillag! (Kiabál.) Szántó: Ne ordíts velem! Gyuri: Majd megmondom én neked, hogy a vörös csillag hogy érkezett Magyarországra... (Szántó félbeszakítja.) Szántó: Nekem a vörös csil­lag régóta a becsület...” A magyar pártvezetés kéré­sére 1956 novembere és decem­bere között többször megpró­bálják Újhelyi Szilárdot is társai ellen fordítani - sikertelenül. Az alábbiakban egy ilyen alkalom­mal lehallgatott és rögzített be­szélgetés rövid részletét közöl­jük­ A résztvevők: Újhelyi Szi­lárd és Goldberger Miklós, a ro­mán párt agitprop. osztályának vezető-helyettese. „1956. december 12. X-es poszt G.: Olvasta a határozatot a plenárisról? (Az MSZMP buda­pesti plenáris üléséről van szó - a szerk.) Ú.: Igen. G.: Mi a véleménye? Ú.: Mi mindig kijelentettük, hogy a mi véleményünk a Nagy­­Imre - a szerk.) véleménye. (...) Azután egy dialógus hallat­szik, amikor mindkét ember ugyanakkor beszél, és nem érte­ni tisztán miről beszélnek. (...) (A kurzivált rész a lehallgató tiszt megjegyzése - a szerk.) G.: (...) ...Hogy a javasla­tomra térjek, hogy mit tartal­mazzon, nekünk szükségünk van arra, hogy el tudjunk oda jutni, akármilyen formában, nyilatkozat, újságcikk formájá­ban, a helyzettel kapcsolatos vé­lemény formájában, vagy hívja, ahogy akarja, vagy feljegyzés­képpen arról, hogy mi is történt október 23-ától december 3- áig-vs. úr: Nem, nem tudok ilyet írni...G. elvi: ... vagy... és meg tudjuk könnyíteni..., van tech­nikánk, van magnetofonunk, odaadjuk magának, tessék, fo­galmazza meg, fogalmazza meg, csak ne a nagyközönség előtt, és majd amit mi legépe­lünk, azt el fogjuk küldeni Ma­gyarországra. Újhelyi elvtárs, meg kell értse, mi komolyan szeretnénk segíteni a magyaror­szági helyzet megoldásában. (...) Egy beszélgetés következik, amikor mindketten egyszerre beszélnek, és nem lehet tisztán kivenni, hogy miről, de a rész­letekből kiderül, hogy Újhelyi kijelenti: nem tud mást monda­ni, mint amit érez (ami az elve - a szerk.), és máskülönben,sem tud ígéretet tenni véleménye megváltoztatására, mert ebben az esetben nem tudná az adott szavát megtartani...” A Miklós herceg palotájá­ban lakó csoport tagjai (a Szán­tó, majd a Vass család kivételé­vel) először november 24-én, majd december 6-án levélben fordulnak a Román Munkáspárt vezetéséhez, idézzük: „biztosít­sák Nagy Imre, Losonczy Géza és Donáth Ferenc elvtársakkal való kapcsolattartásunk helyre­állítását és a velük való állandó szabad érintkezésünket”. A kérés teljesítését a romá­nok azzal utasították el, hogy, idézzük: „az illetékes elvtársak foglalkoznak ügyükkel, és leg­később két-három napon belül választ kapunk döntésükről”. Ugyancsak december 6-án Goldberger Miklós felkeresi a Miklós herceg palotájában lakó Nagy Imre-csoport tagjait, és erről a találkozásról is feljegy­zésben számol be. Ebből kide­rül, hogy valójában miért nem engedélyezték a foglyok érint­kezését egymással. (A magyar nyelvű feljegy­zés eredeti szövege.) „1956. december 6. Ma több közös megbeszélé­sem volt. A Nagy-csoportból részt vettek: Haraszti, Jánosi, Rajk Júlia, Fazekas, később Lukács stb. Makacsul ismétel­ték azt a kérdést (sic!), hogy együtt akarnak lenni, különös­képpen Jánosi és felesége. Nagy leánya mondta, hogy megkapta apjától az első levelet, amely­ben apja azt mondta, hogy nem kapott levelet tőle, és hogy ő két levelet is írt apjának, ő azonban egyiket sem kapta meg. Ő is fel­tette a kérdést, hogy együtt akar lenni a többiekkel. Miután rámutattam arra, hogy foglalkozunk ezzel a kér­déssel, és elvileg jóvá van hagy­va, hogy a családok együtt le­gyenek, és hogy ez a kérdés ad­dig tart, amíg lakást kerítünk, úgy Haraszti, mint felesége, va­lamint Nagy Imre leánya azt mondták, hogy ők nem úgy gondolták, hogy menjenek a családjaikhoz és hogy elszakad­janak a nagycsoporttól (sic!), hanem úgy, hogy Nagyot és Losonczit (sic!) hozzák ide a nagycsoportba. Miután én rámutattam arra, hogy mi nem erőszakoljuk ezt a költözködést, és hogyha ők visszautasítják ezt, lemondunk róla, és hogy én kész vagyok, hogy értesítsem az ő vissza­utasításukat, ők mégis arra kértek, hogy ne siessek, hogy ezt a kérdést egymás közt megbeszélik és határozni fog­nak efelett. Ebből világosan kitűnt az, amit nem is próbáltak eltitkolni, hogy ez az itteni csoport egy szervezett csoport (máskülön­ben mi tudtuk ezt a dolgot), és hogy mindazt, amit az egyikkel beszélünk, a többiek is tudják. Sőt mi több, egyes vélemények a közösen leszögezett vélemé­nyeket fejezik ki, úgyhogy gyorsan intézkedni kell egyesek elszigetelése kérdésében és a nagycsoport feloszlatásában. Máskülönben a mi politikai munkánk, bármit is kíséreljünk meg, egy helyben topog.” A továbbiakban Goldberger Miklós egy másik feljegyzését közöljük, amelyet „Szilágyi elv­társsal 1956. december 7-én” készített. „Beszélgetve a magyaror­szági eseményekről, ők az ese­ményekért, a szovjet elvtársakat tartják hibásnak... (...) A Ro­mániába való helyzetükkel kap­csolatban erőteljesen tiltakoztak és követelték: engedélyezzenek számukra mozgási szabadságot, hogy találkozhassanak, hallgat­hassanak rádiót, mert hiszen ők politikusok. Az R. M. P. pedig azzal, hogy őket ebben a hely­zetben tartja, nemzetközi vi­szonylatban rossz helyzetbe ke­rült. A R. M. P. egy becstelen dologra vállalkozott azáltal, hogy őket kommunistákat be­zárva tartja, azonban ők tudják, hogy ezért nem a román elvtár­sak a hibásak, hanem a szovje­tek, akik rájuk kényszerítették ezt a dolgot. A beszélgetés során rámu­tattak arra, hogy miért nem fog­lalkoznak mindenik elvtárssal egyformán, miért javasoljuk egyeseknek, hogy adjanak nyi­latkozatot, miért kényszerítjük arra őket, hogy becstelen dolgot műveljenek, hiszen ők kommu­nisták mindannyian. A Szilágyi családja nem akar semmiféle nyilatkozatot adni. Sem a Kádár-kormány tá­mogatása érdekében, sem a ro­mániai tartózkodásukkal kap­csolatban. Ők internáltaknak te­kintik magukat. Szilágyi még kijelentette, hogy mialatt ő az Országházban tartózkodott október 23-a és no­vember 3-a között, kihallgatta a­külső (a kimenő és bejövő - a szerk.) telefonbeszélgetéseket, tehát Kádár és Münich (sic!) elvtársak beszélgetését is a szovjet nagykövettel. Ő tudja, hogy Kádár és Münich elvtársak amikor otthagyták a Nagy-kor­mányt, el voltak rabolva a szov­jet elvtársak által, és Szolnokra szállítva. Őket telefon útján a szovjet követségre hívta a szov­jet nagykövet. Amikor megér­keztek a követségre, zárva vol­tak a kapuk. Megérkezett egy másik kocsi, amelyre felszáll­tak, amely Szolnokra vitte őket.” (A valóságban nem egé­szen így játszódtak le az esemé­nyek, de ez külön téma lehetne - a szerk.) Ezerkilencszázötvenhat no­vember 23. és december 6. kö­zött sem a román pártvezetés, sem az őrszemélyzet nem tudta pontosan, hogy mennyi ideig tart a „misszió”. (A visszaemlé­­kezők ezt a szót használják.) A csoport tagjai körüli ro­mán bizonytalanságokra jó pél­da az is, hogy a megérkezést követő első napokban a belső „személyzet” is parancsot kap a feljebbvalóktól, hogy ne kérdez­zenek semmit, és ne kezdemé­nyezzenek beszélgetéseket. Nagy Imrét november 26-án Emil Bodnaras hadügyminiszter és politikai bizottsági tag is meglátogatja Valter Román kí­séretében, aki akkor a pártfő­iskola egyetemi tanára. A ma­gas rangú pártvezető látogatása azt jelzi, hogy még a román párt vezetői sem igen tudták akkori­ban, hogy Nagy Imrének és tár­sainak néhány hónap múlva mi lesz a sorsuk. Noha Dej már a forradalmi napok idején is Nagy Imrét tekintette a Magya­­rországot a történtekért felelős­nek, de csak jóval később, de­cember közepén mondta el a „Nagy-üggyel” kapcsolatos vé­leményét Hruscsovnak. A ro­mán pártvezetés moszkvai, majd később a magyar elvtár­sakkal folytatott megbeszélései után, decembert követően már nem fontos személyek Nagy Imréék Bukarestben. „Nagy Imrével folytatott be­szélgetés december 10-én. Részt vettek: Goldberger Miklós és Walter Román elvtár­sak. (...) Arról beszélgetve, hogy mit ért ő engedmények alatt, ki­derült, hogy ő nem ért egyet Kádár erős kezű politikájával, hogy nem ért egyet a rögtön­ítélő bíróságok felállításával, nem ért egyet a területi munkás­­tanácsok feloszlatásával, és hogy ő alapjában elvi engedmé­nyekre utal. (...) Egy vitás pont, amelyre ő harmadsorban rátért, az a kérdés: mi neki és csoportjának helyzete Romániában, minden­áron tudni akarja, milyen felté­telek mellett tartózkodik az or­szágban. Ezzel kapcsolatban ő is felvetette azt, hogy találkoz­hasson az egész csoporttal, és hogy a csoport tagjai találkoz­hassanak egymással. Itt-tartózkodásával kapcso­latban, egy adott pillanatban, a következőket mondta: Bizonyos szempontból jó, hogy itt vagyok, azokért az intézkedésért, ame­lyeket Magyarországon hoznak, nem én felelek, hanem Kádár. Magyarország jelenlegi ve­zetőiről beszélve ezt igyekszik bebizonyítani, hogy egyik veze­tőben sincs bizalma a tömegek­nek, hogy kompromittált embe­rek, részben pedig tehetségte­lenek. Kádár nem viselkedett becsületesen vele szemben, hogy Kádár egyetértett az ő egész kormányprogramjával, szerinte Münich (sic!) áruló, Marosán komolytalan, Apró mindig félt a munkások előtt beszélni, Kiss Rákosinak a ká­derpolitikáját folytatta. Mind­ezekkel arra céloz - anélkül, hogy ezt kijelentette volna -, hogy az egyedüli erő, amely képes volna Magyarország sorsát irányítani az Nagy és csoportja. A beszélgetés végén önma­gáról beszélve, azt mondta ne­künk, hogy továbbítsuk a pár­tunknak (a román pártnak - a szerk.) azt a javaslatot, hogy egy nemzetközi pártkomisszió vizsgálja ki ügyét, és döntsön kormányzása idején kifejtett te­vékenységével kapcsolatban. A kommunista pártok ezen ko­­misszióján, véleménye szerint, a következők kellene részt vegye­nek: a jugoszláv párt, a lengyel párt, az olasz párt, a magyar párt és a román párt.” Mihail Grigoriu A Nagy Imre-csoport tagjairól készült román feljegyzések dossziéi A SZERZŐ FELVÉTELE Magyar Nemzet 15

Next