Magyar Nemzet, 1998. május (61. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-23 / 120. szám
1998. május 23., szombat Dokumentum Titkos iratok a román levéltárakból -1956-57. (3.) Teljes a bizonytalanságA korábbi cikkekből kiderült: a Nagy Imre-csoport tagjait akaratuk ellenére és titkos körülmények között Romániába internálták. A környezetüktől teljesen elzárt „vendégeket” őrző és kiszolgáló belügyi személyzet naponta operatív jelentésekben számolt be a foglyok hangulatáról, viselkedéséről, beszélgetéseikről. Ezerkilencszázötvenhét januárjában a magyar párt legfelső szintjén döntés született a Nagy Imre-ügy végső megoldásáról, és ezzel párhuzamosan a magyar és szovjet pártiratokban ez folyamatosan nyomon követhető - folytatódott az októberi magyar forradalom átértékelése. Nagy Imre ebben az időben a snagovi tó partján fekvő paceai üdülőövezet 3-as villájában van, és többek között az alábbiakat veti papírra: „Kádár legnagyobb bűne és árulása, s a MSZMP vezetőinek súlyos történelmi felelőssége abban van, hogy az októberi eseményeket ellenforradalomnak jellemezte és értelmezte. Gerő álláspontja és az ávó. Ebből fakadt: 1., a fegyveres harc és pusztítás 2., a szovjet csapatok behívása 3., a forradalom vívmányainak felszámolása 4., a néppel való szembefordulás 5., a Gerő-féle politikai... (olvashatatlan - a szerk.) 6., az ország függőségének fenntartása 7., ... (olvashatatlan - a szerk.) 8., az ország gazdaságának tönkretétele 9., a sztrájkok állandó ...” (olvashatatlan - a szerk.) A per előkészítésének szándékát mutatják azok a tények is, hogy a magyar belügyi vezetés igen korán azzal a kéréssel fordult a román belügyi szervekhez, hogy a Nagy Imre-csoport tagjairól adatokat gyűjtsenek, és kapcsolataikat tárják fel. Az internált csoport egysége kezdett felbomlani. Budapesten pedig Kádár és hívei azon gondolkoztak, miként lehetne a csoportról leválasztani Szántót, Lukácsot, Vass Zoltánt és Újhelyi Szilárdot. Míg Szántó és Vass könynyen befolyásolható volt, addig Lukács csak bizonyos dolgokban. Újhelyi Szilárd azonban nem hajlott a Kádárékkal való együttműködésre. Dialógusrészlet egy lehallgatott beszélgetésből. (A hangszalag tartalmát magyarul és románul jegyezték fel, de csak a román szöveg maradt meg.) „Feljegyzés: 1956. december 3. (...) A szobában többen vannak, akik közül az alábbiakat tudtuk azonosítani: Gyuri (Fazekas György újságíró - a szerk.): Szántó úr (Szántó Zoltán), magának az este az asztal mellett nem kellett volna észrevételeket tennie a szülőknek a gyerekeikkel kapcsolatban, hogy ők nincsenek úgy nevelve, ahogy kell. Szántó: Hogyhogy, amikor a gyerekek szándékosan bepiszkítják a vörös csillagot. Asszony 1.: Miről van szó? Gyuri (Fazekas): A gyerekekről, akik reggel játék közben a kertben sárral bepiszkították a vörös csillagot. Szántó: Igen, erről a dologról van szó. Gyuri: Igen, kedvesem, én mondtam reggel Szántónak, hogy ezt a dolgot nem a gyerekekkel kell megvitatnia ... (ironikusan). Asszony 1.: Nem kellett volna ilyen dolgot csinálnod. Te politikus vagy, miért gondolkozol gyerekként. Nincs értelme.Szántó: Én elmondom magának, hogy a vörös csillag... (Gyuri megszakítja.) Gyuri: Nem érdekel a vörös csillag! (Kiabál.) Szántó: Ne ordíts velem! Gyuri: Majd megmondom én neked, hogy a vörös csillag hogy érkezett Magyarországra... (Szántó félbeszakítja.) Szántó: Nekem a vörös csillag régóta a becsület...” A magyar pártvezetés kérésére 1956 novembere és decembere között többször megpróbálják Újhelyi Szilárdot is társai ellen fordítani - sikertelenül. Az alábbiakban egy ilyen alkalommal lehallgatott és rögzített beszélgetés rövid részletét közöljük A résztvevők: Újhelyi Szilárd és Goldberger Miklós, a román párt agitprop. osztályának vezető-helyettese. „1956. december 12. X-es poszt G.: Olvasta a határozatot a plenárisról? (Az MSZMP budapesti plenáris üléséről van szó - a szerk.) Ú.: Igen. G.: Mi a véleménye? Ú.: Mi mindig kijelentettük, hogy a mi véleményünk a NagyImre - a szerk.) véleménye. (...) Azután egy dialógus hallatszik, amikor mindkét ember ugyanakkor beszél, és nem érteni tisztán miről beszélnek. (...) (A kurzivált rész a lehallgató tiszt megjegyzése - a szerk.) G.: (...) ...Hogy a javaslatomra térjek, hogy mit tartalmazzon, nekünk szükségünk van arra, hogy el tudjunk oda jutni, akármilyen formában, nyilatkozat, újságcikk formájában, a helyzettel kapcsolatos vélemény formájában, vagy hívja, ahogy akarja, vagy feljegyzésképpen arról, hogy mi is történt október 23-ától december 3- áig-vs. úr: Nem, nem tudok ilyet írni...G. elvi: ... vagy... és meg tudjuk könnyíteni..., van technikánk, van magnetofonunk, odaadjuk magának, tessék, fogalmazza meg, fogalmazza meg, csak ne a nagyközönség előtt, és majd amit mi legépelünk, azt el fogjuk küldeni Magyarországra. Újhelyi elvtárs, meg kell értse, mi komolyan szeretnénk segíteni a magyarországi helyzet megoldásában. (...) Egy beszélgetés következik, amikor mindketten egyszerre beszélnek, és nem lehet tisztán kivenni, hogy miről, de a részletekből kiderül, hogy Újhelyi kijelenti: nem tud mást mondani, mint amit érez (ami az elve - a szerk.), és máskülönben,sem tud ígéretet tenni véleménye megváltoztatására, mert ebben az esetben nem tudná az adott szavát megtartani...” A Miklós herceg palotájában lakó csoport tagjai (a Szántó, majd a Vass család kivételével) először november 24-én, majd december 6-án levélben fordulnak a Román Munkáspárt vezetéséhez, idézzük: „biztosítsák Nagy Imre, Losonczy Géza és Donáth Ferenc elvtársakkal való kapcsolattartásunk helyreállítását és a velük való állandó szabad érintkezésünket”. A kérés teljesítését a románok azzal utasították el, hogy, idézzük: „az illetékes elvtársak foglalkoznak ügyükkel, és legkésőbb két-három napon belül választ kapunk döntésükről”. Ugyancsak december 6-án Goldberger Miklós felkeresi a Miklós herceg palotájában lakó Nagy Imre-csoport tagjait, és erről a találkozásról is feljegyzésben számol be. Ebből kiderül, hogy valójában miért nem engedélyezték a foglyok érintkezését egymással. (A magyar nyelvű feljegyzés eredeti szövege.) „1956. december 6. Ma több közös megbeszélésem volt. A Nagy-csoportból részt vettek: Haraszti, Jánosi, Rajk Júlia, Fazekas, később Lukács stb. Makacsul ismételték azt a kérdést (sic!), hogy együtt akarnak lenni, különösképpen Jánosi és felesége. Nagy leánya mondta, hogy megkapta apjától az első levelet, amelyben apja azt mondta, hogy nem kapott levelet tőle, és hogy ő két levelet is írt apjának, ő azonban egyiket sem kapta meg. Ő is feltette a kérdést, hogy együtt akar lenni a többiekkel. Miután rámutattam arra, hogy foglalkozunk ezzel a kérdéssel, és elvileg jóvá van hagyva, hogy a családok együtt legyenek, és hogy ez a kérdés addig tart, amíg lakást kerítünk, úgy Haraszti, mint felesége, valamint Nagy Imre leánya azt mondták, hogy ők nem úgy gondolták, hogy menjenek a családjaikhoz és hogy elszakadjanak a nagycsoporttól (sic!), hanem úgy, hogy Nagyot és Losonczit (sic!) hozzák ide a nagycsoportba. Miután én rámutattam arra, hogy mi nem erőszakoljuk ezt a költözködést, és hogyha ők visszautasítják ezt, lemondunk róla, és hogy én kész vagyok, hogy értesítsem az ő visszautasításukat, ők mégis arra kértek, hogy ne siessek, hogy ezt a kérdést egymás közt megbeszélik és határozni fognak efelett. Ebből világosan kitűnt az, amit nem is próbáltak eltitkolni, hogy ez az itteni csoport egy szervezett csoport (máskülönben mi tudtuk ezt a dolgot), és hogy mindazt, amit az egyikkel beszélünk, a többiek is tudják. Sőt mi több, egyes vélemények a közösen leszögezett véleményeket fejezik ki, úgyhogy gyorsan intézkedni kell egyesek elszigetelése kérdésében és a nagycsoport feloszlatásában. Máskülönben a mi politikai munkánk, bármit is kíséreljünk meg, egy helyben topog.” A továbbiakban Goldberger Miklós egy másik feljegyzését közöljük, amelyet „Szilágyi elvtárssal 1956. december 7-én” készített. „Beszélgetve a magyarországi eseményekről, ők az eseményekért, a szovjet elvtársakat tartják hibásnak... (...) A Romániába való helyzetükkel kapcsolatban erőteljesen tiltakoztak és követelték: engedélyezzenek számukra mozgási szabadságot, hogy találkozhassanak, hallgathassanak rádiót, mert hiszen ők politikusok. Az R. M. P. pedig azzal, hogy őket ebben a helyzetben tartja, nemzetközi viszonylatban rossz helyzetbe került. A R. M. P. egy becstelen dologra vállalkozott azáltal, hogy őket kommunistákat bezárva tartja, azonban ők tudják, hogy ezért nem a román elvtársak a hibásak, hanem a szovjetek, akik rájuk kényszerítették ezt a dolgot. A beszélgetés során rámutattak arra, hogy miért nem foglalkoznak mindenik elvtárssal egyformán, miért javasoljuk egyeseknek, hogy adjanak nyilatkozatot, miért kényszerítjük arra őket, hogy becstelen dolgot műveljenek, hiszen ők kommunisták mindannyian. A Szilágyi családja nem akar semmiféle nyilatkozatot adni. Sem a Kádár-kormány támogatása érdekében, sem a romániai tartózkodásukkal kapcsolatban. Ők internáltaknak tekintik magukat. Szilágyi még kijelentette, hogy mialatt ő az Országházban tartózkodott október 23-a és november 3-a között, kihallgatta akülső (a kimenő és bejövő - a szerk.) telefonbeszélgetéseket, tehát Kádár és Münich (sic!) elvtársak beszélgetését is a szovjet nagykövettel. Ő tudja, hogy Kádár és Münich elvtársak amikor otthagyták a Nagy-kormányt, el voltak rabolva a szovjet elvtársak által, és Szolnokra szállítva. Őket telefon útján a szovjet követségre hívta a szovjet nagykövet. Amikor megérkeztek a követségre, zárva voltak a kapuk. Megérkezett egy másik kocsi, amelyre felszálltak, amely Szolnokra vitte őket.” (A valóságban nem egészen így játszódtak le az események, de ez külön téma lehetne - a szerk.) Ezerkilencszázötvenhat november 23. és december 6. között sem a román pártvezetés, sem az őrszemélyzet nem tudta pontosan, hogy mennyi ideig tart a „misszió”. (A visszaemlékezők ezt a szót használják.) A csoport tagjai körüli román bizonytalanságokra jó példa az is, hogy a megérkezést követő első napokban a belső „személyzet” is parancsot kap a feljebbvalóktól, hogy ne kérdezzenek semmit, és ne kezdeményezzenek beszélgetéseket. Nagy Imrét november 26-án Emil Bodnaras hadügyminiszter és politikai bizottsági tag is meglátogatja Valter Román kíséretében, aki akkor a pártfőiskola egyetemi tanára. A magas rangú pártvezető látogatása azt jelzi, hogy még a román párt vezetői sem igen tudták akkoriban, hogy Nagy Imrének és társainak néhány hónap múlva mi lesz a sorsuk. Noha Dej már a forradalmi napok idején is Nagy Imrét tekintette a Magyarországot a történtekért felelősnek, de csak jóval később, december közepén mondta el a „Nagy-üggyel” kapcsolatos véleményét Hruscsovnak. A román pártvezetés moszkvai, majd később a magyar elvtársakkal folytatott megbeszélései után, decembert követően már nem fontos személyek Nagy Imréék Bukarestben. „Nagy Imrével folytatott beszélgetés december 10-én. Részt vettek: Goldberger Miklós és Walter Román elvtársak. (...) Arról beszélgetve, hogy mit ért ő engedmények alatt, kiderült, hogy ő nem ért egyet Kádár erős kezű politikájával, hogy nem ért egyet a rögtönítélő bíróságok felállításával, nem ért egyet a területi munkástanácsok feloszlatásával, és hogy ő alapjában elvi engedményekre utal. (...) Egy vitás pont, amelyre ő harmadsorban rátért, az a kérdés: mi neki és csoportjának helyzete Romániában, mindenáron tudni akarja, milyen feltételek mellett tartózkodik az országban. Ezzel kapcsolatban ő is felvetette azt, hogy találkozhasson az egész csoporttal, és hogy a csoport tagjai találkozhassanak egymással. Itt-tartózkodásával kapcsolatban, egy adott pillanatban, a következőket mondta: Bizonyos szempontból jó, hogy itt vagyok, azokért az intézkedésért, amelyeket Magyarországon hoznak, nem én felelek, hanem Kádár. Magyarország jelenlegi vezetőiről beszélve ezt igyekszik bebizonyítani, hogy egyik vezetőben sincs bizalma a tömegeknek, hogy kompromittált emberek, részben pedig tehetségtelenek. Kádár nem viselkedett becsületesen vele szemben, hogy Kádár egyetértett az ő egész kormányprogramjával, szerinte Münich (sic!) áruló, Marosán komolytalan, Apró mindig félt a munkások előtt beszélni, Kiss Rákosinak a káderpolitikáját folytatta. Mindezekkel arra céloz - anélkül, hogy ezt kijelentette volna -, hogy az egyedüli erő, amely képes volna Magyarország sorsát irányítani az Nagy és csoportja. A beszélgetés végén önmagáról beszélve, azt mondta nekünk, hogy továbbítsuk a pártunknak (a román pártnak - a szerk.) azt a javaslatot, hogy egy nemzetközi pártkomisszió vizsgálja ki ügyét, és döntsön kormányzása idején kifejtett tevékenységével kapcsolatban. A kommunista pártok ezen komisszióján, véleménye szerint, a következők kellene részt vegyenek: a jugoszláv párt, a lengyel párt, az olasz párt, a magyar párt és a román párt.” Mihail Grigoriu A Nagy Imre-csoport tagjairól készült román feljegyzések dossziéi A SZERZŐ FELVÉTELE Magyar Nemzet 15