Magyar Nemzet, 1998. június (61. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-23 / 145. szám
& Megszületett a távhőtörvény! §COO tD tn 1998. június 23., kedd Döntött a Magyar Történelmi Film Alapítvány Százmillió forint mozgóképre A Magyar Történelmi Film Alapítvány értékelte az 1998. március 20-i határidővel kiírt pályázatára beérkezett munkákat - tájékoztatott Perjés Géza, az alapítvány kuratóriumának elnöke. A zsűri 44 dokumentumfilmes pályázatot jutalmazott 51916000 forinttal. Archiválásra 5 500 000 forintot ítélt oda a Magyar Filmintézetnek, a Néprajzi Múzeumnak és a Balázs Béla Stúdiónak. Játékfilmek gyártására négy pályázónak 26 500 000, előkészítésére három pályázónak 6 500 000, forgatókönyvre öt pályázónak 4 100 000 forintot osztott szét a zsűri. (A játékfilmek így öszszesen 37 100 000 forintot kaptak.) Az egyéb kategóriában győztes pályázatok támogatásával együtt (például a Magyar Filmunió egymilliót kapott a filmszemléhez) az alapítvány 95 966 000 forintot ítélt oda. DOKUMENTUMFILMEK Tölgyesi Ágnes A mennyország újrafelosztása? Kézdi Kovács Zsolt Gyöngyösi László-portré Dunatáj Alapítvány Én adtam ki a forradalom Havasi János A mecseki láthatatlanok utolsó jelszavát Tóth Péter Pál Magyarok a délszláv Rák József Volt egyszer egy egyetem háborúban Poros László Tököl Bartha Ágnes Szoboszlay Zsigmond Dezső Imbolygó lámpások Magyar József Pozsgay Seregi Zoltán A realizmustól Varga Ágota Valahol a Vértesben a metaforákig Viczkó Tibor Pesovár Ferenc Balogh Zsolt Egy kis divattörténelem Matkócsik András A rendszerváltás egyetlen Siflis Zoltán Majdán, Rábé - kihaló halottja (póttámogatás) falvak a hármas határon Modor Ádám Szamizdatos évek H. Frivaldszky Bernadett Lassan már szeretni is Szakács Sára Szolgáltass nekem igazságot Dömölky János elfáradok Porvl-Bang-Jensen I—III. Siklósi Szilveszter Pálmai Péter Ardai Tamás Az ejtőernyős JÁTÉKFILMEK Tényi István Színész és a háború Somogyi Alfréd Volt egyszer egy teológia Gyárfás Almási Tamás Kitüntetetten Obersovszky Gyula-Kóthy Judit Olaj, olaj, olaj Siklósi Szilveszter Piros madár Szirtes András A Balázs Béla Stúdió Pacskovszky József Találkozások, búcsúzások története Gödrös Frigyes-Kun Miklós Magyar Kálvária Kántor László Havasi mesék oroszföldön (előkészítés) Szabó Ildikó-Jancsó Zoltán Csácsó rom (Habiszti) Hintsch György A Bárdossy-per 1-2. Szabó Gyöngyi Faludy-portré I—II. Előkészítés Kisfaludy András Elszállt egy hajó a szélben Kardos István-Sára Sándor Transzszibériai álom Diósi Ferenc-Sárközy Réka ... de a film megmarad Palásthy György-Sziki Károly 1956, Eger Páskándiné Sebők Anna A szalmabábuk lázadása William Guérin A hiábavalóság rabjai Dalos György(előkészítés, gyártás) Magyar Fruzsina-Papp Gábor Zsigmond A Mándy-hagyaték Czető Bernáti László-Magyar Attila-Argejó Éva Ügynökök kíméljenek Monory Mész András Kulcsfigura Kamondi Zoltán Magyar Tarka Szobortól szoborig Páskándiné Sebők Anna A szalmabábuk lázadása Mesteremberek, vagy más színház Obersovszky Gyula- Siklósi Szilveszter Piros madár Szomjas György Muzsikusportrék IV. Simó Sándor-Görgey Gábor Szerelem a szőnyegen Erdélyi János Hazafelé (póttámogatás) Szakonyi Károly-A világ közepén Ember Judit Nagy Imréék Rabostóban Szakács Sára Vörös T. Balázs Az Ingajárat (póttámogatás) Forgatókönyvírás Vicsek Károly Bolygótűz Salamon András A kommunizmus ígérete Palásthy György- Dettre Gábor Laár Tamás Pályázó neve Pályázat címe Pályázó neve Pályázat címe Kultúra Egy ember a Viharsarokból Akit svéd úrnak nézett Costa Gavras Szerencsétlen körülmények halmozódásáról többféleképpen lehet beszélni. El lehet indítani az ilyesmit könnyed, bujkáló humorral is, ami épp csak annyira csíp, ami még elviselhető. Ahogy Páger Antal fogalmazott Oszter Sándort vigasztalgatván: Tudod, mi lehet a te nagy bajod? Az, hogy egészen fiatalon eljátszottad a Ruzsasanyit. És az is maradtál... No de... mondom én most Csurka Lászlóról írván, mit szóljon akkor ő, aki ugyanezen emlékezetes produkcióban még csak nem is főszereplő volt, hanem az egyik nagy természetű perzekutor, röszkei Rácz Pali, akit Rúzsa Sándor az első rész nyitó jeleneteiben rettentően helybenhagy. Érdekes lenne egyszer öszszeszámolni: hány csendőrt, smasszert, első és második gyilkost, sötét mellékszereplőt játszattak el a most 62 éves Csurka Lászlóval? De mi van akkor, ha elérkezünk oda, ahol „a dolgok bonyolultakká és szomorúakká válnak” - ahogy Thomas Mann mondja? A dolgok Csurka László esetében ott kezdenek el gyanúsan összegabalyodni, amikor azt próbáljuk meg felderíteni, milyen erők terelték be e sokkal többre hivatott, színes és tehetséges embert a szűk ketrecbe, ahol aztán ingerülten úgy járt le - fel, mint a nagy ragadozók? - Nem mondhatnám, hogy a sors kegyeltje vagyok - mondja a színész súlyosan és mackósan a rádió folyosóján, a „rabvallató” széken ülve. - Nemrég mintha felcsillant volna egy kis remény. Costa Gavras, a sztárrendező egy jellegzetes, jó magyar népi arcot kért egyik munkájához. Engem ajánlottak. Tudom, hogy nem az a karakter vagyok, mint Görbe János, Bihari József vagy Tompa Pufi volt... Ám a világhírű rendező ekképpen jajdult fel láttamra: mit akarnak ezzel a svéd úrral? Az ember egyszer csak azon kapja magát, hogy be van skatulyázva. Mi is a helyzet a „nagy gonoszokkal”? III. Richárdd al, Jágóval? Többen is kielemezték már: a drámaírók nagyobb élvezettel formálták meg a sötét figurákat, mint a jó embereket. Aki érzi a drámákat, az tudja, hogy mennyire így van! Régen él bennem a vágy: túljutva X mennyiségű apró gonoszon, végre adják ide nekem a nagyot is! Csak az esetlegességek, a megfoghatatlan szempontok döntenek. Az illetékesek nem tudták elviselni, nem szerették, hogy a Csurkák nem szeretnek mindent, ami az országban történik... Vannak azért szép emlékeim is. Az 1955-ös Csongor és Tünde Kecskeméten. Felkerülésem a Nemzeti Színház társulatához, az ott eltöltött szép évtized. A puszta odatartozás is öröm volt. Jó volt az indulásom: Pompeiust alakítottam az Antonius és Kleopátrában. Aztán jöttek itt is a gödrök, a bukkanok, a pocséták, a zökkenők. Várok a nagy lehetőségre! Még nem adtam fel! Olvasok. A világirodalom színének-javának megemésztése után most esszéket és memoárokat, naplókat olvasok. Az írók lelkének intim rezdülései érdekelnek. Illyés, Márai, Németh László köteteit bújom nagy élvezettel. Baróti Szabolcs Csurka László: Semmit nem adtam fel! HAVRAN ZOLTÁN FELVÉTELE Magyar Nemzet 11 A NAPLÓ HONISMERETI TÁBOR nyílt meg zalai felső tagozatosok számára az egervári várkastélyban. A hagyományok és a történelem iránt érdeklődő tizenévesek az 1848-19-es forradalom és szabadságharc eseményeivel, valamint a megye műemlékeivel és népszokásaival ismerkednek meg behatóbban, többnyire játékos formában. FINTA JÓZSEF olaszországi és amerikai útirajzát bemutató tárlat látható a Magyar Építészek Szövetsége székházában (Budapest VIII., Ötpacsirta u. 2.). A ST. GALLENI APÁTSÁG kultúráját bemutató kiállítás nyílt meg Keszthelyen, a kastélymúzeumban. HIDAK címmel Peter Gabrijelcic szlovén építész kiállítása nyílik meg ma délután öt órakor a Pesti Vigadóban (Budapest V., Vigadó tér 2.). Közép-európai kulturális fesztivál Londonban Göncz Árpád köztársasági elnök nyitotta meg hétfőn Londonban a kilenc közép-európai ország részvételével zajló, három hétig tartó kulturális fesztivált - tudatta az MTI. A rendezvényt a soros EU-elnöki tisztséget július elsején átvevő Ausztria és a posztot még tíz napig ellátó Nagy-Britannia szervezte a bécsi kormány kezdeményezésére. A seregszemlén Ausztria és Magyarország mellett Bosznia- Hercegovina, Horvátország, Csehország, Szlovákia, Olaszország, Lengyelország és Szlovénia képviselteti magát. A július 12-én záruló fesztiválon a kilenc ország több mint száz rendezvényt tart. Magyarországot mások mellett Konrád György, Szabó István, Glatz Ferenc képviseli. Szabó István filmjeiből retrospektív sorozatot rendeznek. Bemutatják a Mephistót, a Redl ezredest és a Hanussent. m A RÁDIÓ MFII.F.TT Maszatos képek Lassan szokjuk meg, hogy a gyermekkorunkban megtanult ünnepeket újakra cserélték. Az Auróra cirkálót és a Vlagyimir Iljics vidám szánkózását megidéző képek felkerültek az óvodai szekrények tetejére, nem hiányoljuk őket, de az április 4-i tankos felvonulásokat sem. Helyükre csendesebb, kicsit szomorúbb jeles napok léptek. Nagy Imre halálának napja, június 16-a csak a leglelkesebb pedagógusokat ösztönzi a múltidézésre, de ők sincsenek könnyű helyzetben. Az eltelt negyven esztendő nem túl nagy történeti távolság ahhoz, hogy pontosan ítélkezni lehessen élők és holtak felett, az elmúlt évtizedek, de főként aztán az utolsó nyolc esztendő jól összezavart mindent. Ki tudja azt a gyerekeknek megmagyarázni, hogy a kommunista Nagy Imrét miért is kell tisztelnünk, meg hogy a leköszönő miniszterelnök, az egykori karhatalmista hogy kerül az állami megemlékezések élén a volt miniszterelnök és mártírtársai sírjához? Nehéz kérdések, melyeket átmeg átsző a napi politika, hisz’ a negyven esztendővel ezelőtt történtek óta az emberek többsége új utakra lépett, az egykori harcostársakból, amikor már nem az antikommunizmus volt az egyetlen választék számukra, politikai ellenfelek, nemegyszer ellenségek lettek. A volt cellatársak ma már nem ülnének egy cellában. Nagy Imrére emlékezett többek között a Vasárnapi újság is legutóbbi adásában, melyet Gecse Géza szerkesztett. Hallhattuk a miniszterelnöknek az ítélőszéke előtt mondott utolsó szavait. - Mily képtelenség lett volna hasonló akár csak tíz esztendeje is a Magyar Rádióban ! - Megszólaltak a szinte a rendszerváltoztatás formális nyitányának tekinthető újratemetés szervezői, a TIB alapítói, Hegedűs B. András és Mécs Imre, akik nem kerülhették el sokadszorra sem a kérdést, mire gondoltak, amikor együtt kellett működniük, dolgozniuk egykori üldözőikkel, ellenségeikkel akár a parlamentben, akár csak egy állami ünnepségen. Magyarázata mindenkinek van, hisz’ az élet attól fejlődőképes, hogy az ember képes felülemelkedni saját indulatain, korlátain, és magasabbrendű céloknak rendeli alá saját sérelmeit. A kép azonban még sokáig maszatos lesz, hisz’ a történelem nem fejezetekből áll. Ha így lenne, nem kérdeznék az ötvenhatos örökségről éppen Korom Mihály történészt, a pártállam elismert szaktekintélyét, nem ücsöröghetne Berecz János, a szocializmus utolsó éveinek legmeghatározóbb embere a televízióstúdióban. Ettől olyan zavaros ez a mi rendszerváltoztatásunk. Mennyivel vidámabb lett volna közelmúltunk, ha az ötvenhatos forradalmat követően az akkori hatalmasok is hasonló toleranciát gyakoroltak volna! A Petőfi adón hétköznap esténként tíz és tizenegy között a Más sáv címmel jelentkező adás egybegyűjti mindazokat a műsorokat, amelyek - a szerkesztők megítélése szerint - nem illenek más, közérdekű magazinokba. Szerdán például Kiss Bea a Szalmaszállal jelentkezett, bemutatta azokat a fiatalokat, akik szociális munkásként a legnehezebbre, a hajléktalanok gondozására vállalkoznak. Ha Kiss Bea jobb riporter lenne, és jó kérdéseket tudna feltenni, biztosan bölcsebb válaszokat is kapott volna beszélgetőtársaitól, így viszont a hallgatónak be kellett érnie azzal, hogy megismerkedett pár rokonszenves, lelkes fiatallal, akik maguk sem tudják, merre visz még a pályájuk, meddig bírják ezt a munkát. Érezhető, hogy Kiss Bea, aki még csak kóstolgatja a komoly riporteri munkát, keresi a hangját - ha nem lenne olyan pösze, tán hamarabb megtalálná -, nem riad vissza a nehéz feladatoktól sem. Hisz’ csak valóban rutinos rádiósoknak való közvetlen telefonkapcsolat a hallgatókkal. De mert Kiss Bea belevágott, és kifogott egy nehéz esetet, akaratán kívül is komolytalanná tette a Segítség! című műsor perceit. Hiába, ez már csak ilyen Más-sáv volt... Honthy Kinga