Magyar Nemzet, 1998. június (61. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-23 / 145. szám

& Megszületett a távhőtörvény! §CO­O t­­D tn 1998. június 23., kedd Döntött a Magyar Történelmi Film Alapítvány Százmillió forint mozgóképre A Magyar Történelmi Film Alapítvány értékelte az 1998. március 20-i határidővel kiírt pályázatára beérkezett munká­kat - tájékoztatott Perjés Géza, az alapítvány kuratóriumának elnöke. A zsűri 44 dokumen­tumfilmes pályázatot jutalma­zott 51916000 forinttal. Ar­chiválásra 5 500 000 forintot ítélt oda a Magyar Filmintézet­nek, a Néprajzi Múzeumnak és a Balázs Béla Stúdiónak. Játék­filmek gyártására négy pályá­zónak 26 500 000, előkészítésé­re három pályázónak 6 500 000, forgatókönyvre öt pályázónak 4 100 000 forintot osztott szét a zsűri. (A játékfilmek így ösz­­szesen 37 100 000 forintot kaptak.) Az egyéb kategóriá­ban győztes pályázatok támo­gatásával együtt (például a Magyar Filmunió egymilliót kapott a filmszemléhez) az alapítvány 95 966 000 forintot ítélt oda. DOKUMENTUMFILMEK Tölgyesi Ágnes A mennyország újrafelosztása? Kézdi Kovács Zsolt Gyöngyösi László-portré Dunatáj Alapítvány Én adtam ki a forradalom Havasi János A mecseki láthatatlanok utolsó jelszavát Tóth Péter Pál Magyarok a délszláv Rák József Volt egyszer egy egyetem háborúban Poros László Tököl Bartha Ágnes Szoboszlay Zsigmond Dezső Imbolygó lámpások Magyar József Pozsgay Seregi Zoltán A realizmustól Varga Ágota Valahol a Vértesben a metaforákig Viczkó Tibor Pesovár Ferenc Balogh Zsolt Egy kis divattörténelem Matkócsik András A rendszerváltás egyetlen Siflis Zoltán Majdán, Rábé - kihaló halottja (póttámogatás) falvak a hármas határon Modor Ádám Szamizdatos évek H. Frivaldszky Bernadett Lassan már szeretni is Szakács Sára Szolgáltass nekem igazságot Dömölky János elfáradok Porvl-Bang-Jensen I—III. Siklósi Szilveszter Pálmai Péter Ardai Tamás Az ejtőernyős JÁTÉKFILMEK Tényi István Színész és a háború Somogyi Alfréd Volt egyszer egy teológia Gyárfás Almási Tamás Kitüntetetten Obersovszky Gyula-Kóthy Judit Olaj, olaj, olaj Siklósi Szilveszter Piros madár Szirtes András A Balázs Béla Stúdió Pacskovszky József Találkozások, búcsúzások története Gödrös Frigyes-Kun Miklós Magyar Kálvária Kántor László Havasi mesék oroszföldön (előkészítés) Szabó Ildikó-Jancsó Zoltán Csácsó rom (Habiszti) Hintsch György A Bárdossy-per 1-2. Szabó Gyöngyi Faludy-portré I—II. Előkészítés Kisfaludy András Elszállt egy hajó a szélben Kardos István-Sára Sándor Transzszibériai álom Diósi Ferenc-Sárközy Réka ... de a film megmarad Palásthy György-Sziki Károly 1956, Eger Páskándiné Sebők Anna A szalmabábuk lázadása William Guérin A hiábavalóság rabjai Dalos György­(előkészítés, gyártás) Magyar Fruzsina-Papp Gábor Zsigmond A Mándy-hagyaték Czető Bernáti László-Magyar Attila-Argejó Éva Ügynökök kíméljenek Monory Mész András Kulcs­figura Kamondi Zoltán Magyar Tarka Szobortól szoborig Páskándiné Sebők Anna A szalmabábuk lázadása Mesteremberek, vagy más színház Obersovszky Gyula- Siklósi Szilveszter Piros madár Szomjas György Muzsikusportrék IV. Simó Sándor-Görgey Gábor Szerelem a szőnyegen Erdélyi János Hazafelé (póttámogatás) Szakonyi Károly-A világ közepén Ember Judit Nagy Imréék Rabostóban Szakács Sára Vörös T. Balázs Az Ingajárat (póttámogatás) Forgatókönyvírás Vicsek Károly Bolygótűz Salamon András A kommunizmus ígérete Palásthy György- Dettre Gábor Laár Tamás Pályázó neve Pályázat címe Pályázó neve Pályázat címe Kultúra Egy ember a Viharsarokból Akit svéd úrnak nézett Costa Gavras Szerencsétlen körülmények hal­mozódásáról többféleképpen le­het beszélni. El lehet indítani az ilyesmit könnyed, bujkáló hu­morral is, ami épp csak annyira csíp, ami még elviselhető. Ahogy Páger Antal fogal­mazott Oszter Sándort vi­­gasztalgatván: Tudod, mi le­het a te nagy bajod? Az, hogy egészen fiatalon elját­­szottad a Ru­­zsasanyit. És az is marad­tál... No de... mondom én most Csurka Lászlóról ír­ván, mit szól­jon akkor ő, aki ugyanezen emlékezetes produkcióban még csak nem is főszereplő volt, hanem az egyik nagy természetű perze­­kutor, röszkei Rácz Pali, akit Rúzsa Sándor az első rész nyitó jeleneteiben rettentően helyben­hagy. Érdekes lenne egyszer ösz­­szeszámolni: hány csendőrt, smasszert, első és második gyil­kost, sötét mellékszereplőt ját­szattak el a most 62 éves Csurka Lászlóval? De mi van akkor, ha elérkezünk oda, ahol „a dolgok bonyolultakká és szomorúakká válnak” - ahogy Thomas Mann mondja? A dolgok Csurka Lász­ló esetében ott kezdenek el gya­núsan összegabalyodni, amikor azt próbáljuk meg felderíteni, milyen erők terelték be e sokkal többre hivatott, színes és tehet­séges embert a szűk ketrecbe, ahol aztán ingerülten úgy járt le - fel, mint a nagy ragadozók? - Nem mondhatnám, hogy a sors kegyeltje vagyok - mondja a színész súlyosan és mackósan a rádió folyosóján, a „rabvalla­tó” széken ülve. - Nemrég mint­ha felcsillant volna egy kis re­mény. Costa Gavras, a sztárren­dező egy jellegzetes, jó magyar népi arcot kért egyik munkájá­hoz. Engem ajánlottak. Tudom, hogy nem az a karakter vagyok, mint Görbe János, Bihari József vagy Tompa Pufi volt... Ám a világhírű rendező ekképpen jaj­­dult fel lát­tamra: mit akarnak ezzel a svéd úrral?­­ Az em­ber egyszer csak azon kapja magát, hogy be van skatulyázva. Mi is a hely­zet a „nagy gonoszok­kal”? III. Ri­­c­h­á­r­d­d a­l, Jágóval? Töb­ben is kiele­mezték már: a drámaírók na­gyobb élve­zettel formál­ták meg a sö­tét figurákat, mint a jó em­bereket. Aki érzi a drámákat, az tudja, hogy mennyire így van! Régen él ben­nem a vágy: túljutva X mennyi­ségű apró gonoszon, végre adják ide nekem a nagyot is! Csak az esetlegességek, a megfoghatat­lan szempontok döntenek.­­ Az illetékesek nem tudták elviselni, nem szerették, hogy a Csurkák nem szeretnek mindent, ami az országban történik... Vannak azért szép emlékeim is. Az 1955-ös Csongor és Tünde Kecskeméten. Felkerülésem a Nemzeti Színház társulatához, az ott eltöltött szép évtized. A puszta odatartozás is öröm volt. Jó volt az indulásom: Pompeiust alakítottam az Antonius és Kleo­pátrában. Aztán jöttek itt is a gödrök, a bukkanok, a pocséták, a zökkenők. Várok a nagy lehe­tőségre! Még nem adtam fel! Olvasok. A világirodalom színé­­nek-javának megemésztése után most esszéket és memoárokat, naplókat olvasok. Az írók lelké­nek intim rezdülései érdekelnek. Illyés, Márai, Németh László köteteit bújom nagy élvezettel. Baróti Szabolcs Csurka László: Semmit nem ad­tam fel! HAVRAN ZOLTÁN FELVÉTELE Magyar Nemzet 11 A NAPLÓ HONISMERETI TÁBOR nyílt meg zalai felső tagoza­tosok számára az egervári vár­kastélyban. A hagyományok és a történelem iránt érdeklődő ti­zenévesek az 1848-19-es forra­dalom és szabadságharc esemé­nyeivel, valamint a megye mű­emlékeivel és népszokásaival ismerkednek meg behatóbban, többnyire játékos formában. FINTA JÓZSEF olaszországi és amerikai útirajzát bemutató tárlat látható a Magyar Építészek Szövetsége székházában (Buda­pest VIII., Ötpacsirta u. 2.). A ST. GALLENI APÁTSÁG kultúráját bemutató kiállítás nyílt meg Keszthelyen, a kas­télymúzeumban. HIDAK címmel Peter Gabri­­jelcic szlovén építész kiállítása nyílik meg ma délután öt órakor a Pesti Vigadóban (Budapest V., Vigadó tér 2.). Közép-európai kulturális fesztivál Londonban Göncz Árpád köztársasági elnök nyitotta meg hétfőn Londonban a kilenc közép-európai ország részvételével zajló, három hétig tartó kulturális fesztivált - tu­datta az MTI. A rendezvényt a soros EU-elnöki tisztséget július elsején átvevő Ausztria és a posztot még tíz napig ellátó Nagy-Britannia szervezte a bé­csi kormány kezdeményezésére. A seregszemlén Ausztria és Ma­gyarország mellett Bosznia- Hercegovina, Horvátország, Csehország, Szlovákia, Olaszor­szág, Lengyelország és Szlové­nia képviselteti magát. A július 12-én záruló fesztiválon a ki­lenc ország több mint száz ren­dezvényt tart. Magyarországot mások mellett Konrád György, Szabó István, Glatz Ferenc kép­viseli. Szabó István filmjeiből retrospektív sorozatot rendez­nek. Bemutatják a Mephistót, a Redl ezredest és a Hanussent. m A RÁDIÓ MFII.F.TT Maszatos képek Lassan szokjuk meg, hogy a gyermekkorunkban megtanult ünnepeket újakra cserélték. Az Auróra cirkálót és a Vlagyimir Iljics vidám szánkózását megidéző képek felkerültek az óvodai szekré­nyek tetejére, nem hiányoljuk őket, de az április 4-i tankos felvonulásokat sem. Helyükre csende­sebb, kicsit szomorúbb jeles napok léptek. Nagy Imre halálának napja, június 16-a csak a leglelke­sebb pedagógusokat ösztönzi a múltidézésre, de ők sincsenek könnyű helyzetben. Az eltelt negy­ven esztendő nem túl nagy történeti távolság ah­hoz, hogy pontosan ítélkezni lehessen élők és holtak felett, az elmúlt évtizedek, de főként aztán az utolsó nyolc esztendő jól összezavart mindent. Ki tudja azt a gyerekeknek megmagyarázni, hogy a kommunista Nagy Imrét miért is kell tisztel­nünk, meg hogy a leköszönő miniszterelnök, az egykori karhatalmista hogy kerül az állami meg­emlékezések élén a volt miniszterelnök és mártír­társai sírjához? Nehéz kérdések, melyeket át­­meg átsző a napi politika, hisz’ a negyven eszten­dővel ezelőtt történtek óta az emberek többsége új utakra lépett, az egykori harcostársakból, ami­kor már nem az antikommunizmus volt az egyet­len választék számukra, politikai ellenfelek, nem­egyszer ellenségek lettek. A volt cellatársak ma már nem ülnének egy cellában. Nagy Imrére em­lékezett többek között a Vasárnapi újság is legutóbbi adásában, melyet Gecse Géza szer­kesztett. Hallhattuk a miniszterelnöknek az ítélő­széke előtt mondott utolsó szavait. - Mily képte­lenség lett volna hasonló akár csak tíz esztendeje is a Magyar Rádióban ! - Megszólaltak a szinte a rendszerváltoztatás formális nyitányának tekinthe­tő újratemetés szervezői, a TIB alapítói, Hegedűs B. András és Mécs Imre, akik nem kerülhették el sokadszorra sem a kérdést, mire gondoltak, amikor együtt kellett működniük, dolgozniuk egykori ül­dözőikkel, ellenségeikkel akár a parlamentben, akár csak egy állami ünnepségen. Magyarázata mindenkinek van, hisz’ az élet attól fejlődőképes, hogy az ember képes felülemelkedni saját indula­tain, korlátain, és magasabbrendű céloknak rendeli alá saját sérelmeit. A kép azonban még sokáig ma­szatos lesz, hisz’ a történelem nem fejezetekből áll. Ha így lenne, nem kérdeznék az ötvenhatos örökségről éppen Korom Mihály történészt, a párt­állam elismert szaktekintélyét, nem ücsöröghetne Berecz János, a szocializmus utolsó éveinek leg­meghatározóbb embere a televízióstúdióban. Ettől olyan zavaros ez a mi rendszerváltoztatásunk. Mennyivel vidámabb lett volna közelmúltunk, ha az ötvenhatos forradalmat követően az akkori ha­talmasok is hasonló toleranciát gyakoroltak volna! A Petőfi adón hétköznap esténként tíz és ti­zenegy között a Más­ sáv címmel jelentkező adás egybegyűjti mindazokat a műsorokat, amelyek - a szerkesztők megítélése szerint - nem illenek más, közérdekű magazinok­ba. Szerdán például Kiss Bea a Szalmaszállal je­lentkezett, bemutatta azokat a fiatalokat, akik szo­ciális munkásként a legnehezebbre, a hajléktala­nok gondozására vállalkoznak. Ha Kiss Bea jobb riporter lenne, és jó kérdéseket tudna feltenni, biz­tosan bölcsebb válaszokat is kapott volna beszél­getőtársaitól, így viszont a hallgatónak be kellett érnie azzal, hogy megismerkedett pár rokonszen­ves, lelkes fiatallal, akik maguk sem tudják, merre visz még a pályájuk, meddig bírják ezt a munkát. Érezhető, hogy Kiss Bea, aki még csak kós­tolgatja a komoly riporteri munkát, keresi a hang­ját - ha nem lenne olyan pösze, tán hamarabb megtalálná -, nem riad vissza a nehéz feladatok­tól sem. Hisz’ csak valóban rutinos rádiósoknak való közvetlen telefonkapcsolat a hallgatókkal. De mert Kiss Bea belevágott, és kifogott egy ne­héz esetet, akaratán kívül is komolytalanná tette a Segítség! című műsor perceit. Hiába, ez már csak ilyen Más-sáv volt... Honthy Kinga

Next