Magyar Nemzet, 2001. február (64. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-03 / 29. szám
Tímár Péter vak vagányai Az angyalok szemszögéből Még fut a mozikban Lars von Trier aranypálma díjas, tragikusan komoly filmje, a Táncos a sötétben, és a filmszemlén mutatják be Tímár Péter vakokról szóló, kilencedik játékfilmjét, a Vak vagányokat. Tímár Péter mozija nem nélkülözi a humort. Az alaptörténet szerint két lepukkant rocker a Vakok Intézetének jubileumi pályázatára elkészíti A ludak megfagynak című musicalt. A fiúkat kezdetben csak a várható nyereség érdekli, de amíg a vakoknak betanítják a darabot, valami megváltozik. A bevezető képsorok egyikén különös megjegyzést olvashatunk: Ez a film vakoknak készült. Köszönjük, hogy ön is megnézi. A rendezővel a Vakok Intézetében tartott, hangos sikert arató vetítés után beszélgettünk, legelőször arról, hogy miért lett ilyen fontos számára ez a téma? - Volt egy balesetem, egy forgatáson majdnem kiütötték a szememet. Bekerültem a szemklinikára, és ott tartottak két hétig. Azóta „rögeszmém”, hogy a vakok megrendelték tőlem ezt a filmet. Több mint százéves a film, és százéves a budapesti Vakok Intézete is. Itt volt az ideje, hogy valaki filmet készítsen róluk. Amikor először beléptem a díszterembe, és megláttam a csodálatos ólomüveg ablakokat, elképedtem: nem hiábavaló-e itt ez a szépség, hiszen az intézmény lakói nem látják sem a képeket, sem a napfény játékát a színes üvegen. Azután rádöbbentem, hogy a századfordulós polgárságban még volt empátia. Épített az elesetteknek egy palotát. Ez ma már elképzelhetetlen. Ekkor született meg bennem a gondolat, hogy ezt a filmet nekik készítem. Addig csak úgy terveztem, hogy róluk szól. Az üvegablakok a vakok védőszentjeit és védelmezőit ábrázolják. A gyerekek sem véletlenül vannak felülről fényképezve, amikor bent vagyunk az intézetben. Igyekeztem az „angyalok szemszögéből” fotózni őket. Nem akarom túlmisztifikálni, de egyik filmem sem hagyott ilyen mély, pozitív nyomot bennem. Tulajdonképpen az egész forgatókönyvet át kellett írnom, amikor ide bejöttem - folytatja a rendező. - Eredetileg úgy írtam, ahogy Móricka elképzeli a vakokat. Csomó képtelenséget hordtam össze az első változatban. Azután fél évig nap mint nap bejártam az intézetbe, foglalkozásokra, órákra, megpróbáltam elmerülni ebben a világban. Előtte soha semmilyen kapcsolatom nem volt a vakokkal. Másokhoz hasonlóan én is tartózkodást, zavart, megtorpanást éreztem, hiszen nem könnyű szembesülni a vaksággal és feldolgozni azt. Ugyanezt éreztem a stáb munkatársain, akiknek szereződésük volt egy magyar film elkészítésére. A kezdeti félelem és viszolygás fokozatosan eltűnt belőlünk. A vakok nagyon sokat segítettek. Türelem kellett hozzá, el kellett határoznom, hogy nem sietek, alapos leszek, rászánok egy évet. Lehet-e a vakságot „poénra venni”? A filmben sok a humoros, ironikus elem. - Fantasztikus humoruk van a vakoknak, az egész forgatás alatt fékeznem kellett őket, mert szinte mindenre volt egy viccük. Sugárzott belőlük az életszeretet, aminek kivetülése a vidámság. Sokat tanultam tőlük, szinte figyelmeztettek, mennyire nagyszerű élni. - Számít-e közönségsikerre a látók körében? - Nagyon szeretném, ha a látók megnéznék a filmet, mert szerintem nem tudnak mit kezdeni a vaksággal. Azt szeretném, igen, ha a látó emberek a vakokkal és minden hátrányos helyzetű emberrel együttéreznének. Nem aposztrofálom munkámat közönségfilmnek, pedig talán ez az igazán, amire szüksége van a társadalomnak. Ennek a filmnek az a feladata, hogy a saját világunkra figyelmeztessen, annak meglévő hiányosságaira. - Ezt a filmet nem volt esélyem nem megcsinálni. Vitt magával, és most elenged, de nem az az ember vagyok, aki korábban voltam, pontosan tudom, hogy ennek a filmnek nem lesz diadalútja. Már a próbavetítéseket is sokan olyan ürüggyel mondták le, amelyből számomra az derült ki, hogy félnek. Aki ezt a félelmet nem tudja magában megvizsgálni, nem fog erre a filmre beülni. Olyan érzelmi töltést kaptam a forgatás alatt ezektől a gyerekektől, hogy én sem látom át, mit fogok ezután csinálni. A Bizarr románc Zsigmond Dezső tanyasi dekameronja Válogatott árvaságaink Buglya Sándor meg a siketnéma-hazafiság A XX. századi magyar vidék gondjait tárja föl a művész- és a dokumentumfilm eszközeivel Zsigmond Dezső eddigi életműve. Idei szemlefilmje, a Bizarr románc - Tanyasi dekameron idézőjelesen pikáns története témájában illeszkedik a korábbi művekhez, műfaji szempontból azonban különbözik tőlük. - Egy elhagyatott kis magyar tanyabokorban játszódik a történet - meséli a rendező a Go-Film csillaghegyi stúdiójában. - Mintha több évszázadnyi távolságban lennénk az ezredfordulótól. Főhősünk, akit Szarvas József személyesít meg, afféle kótyagos fiú. Szüleivel lakik egy vedlett falú tanyasi házban. S egyszer csak az évszázadokkal elmaradt, kelet-közép-európai peremvidéken épül egy üzem, amely a Nyugatot és a harmadik évezredet jelképezi. A tanyasiak találgatnak, vajon mit építenek az ő kis világukban a megkérdezésük nélkül. Hamar kiderül, hogy guminőgyárról van szó. Hősünk reménytelenül szerelmes a szép boltoskisasszonyba, követi imádatának tárgyát, aki éppen a gyárossal keveredett viszonyba. Beszökik a titokzatos falak mögé, s valósággal elvarázsolják a körülmények, melyek között megszületnek a különös szerelemi fétisek. Hősünk szépnek látja a gumibabát, átdobja a gyár kerítésén, hazavonszolja az erdőn át, a szegényes tanyaházba. Az apja nem akarja beengedni, de miután a fiú szokás szerint jól megveri a szüleit, mit tehetnének, elfogadják családtagnak az öregek is a guminőt. A fiú eljátssza, hogy a baba a ház asszonya. Együtt etetik a disznót, simogatják a kutyát... Zsigmond Dezső számára a film valódi tétje: sikerült-e megmutatni az újkori történelem igazi veszteseinek emberarcát. S még inkább, hogyan hatja át ezt az elárvult világot egy tünékeny szépség. Annak költészete, ahogyan az obszcenitást megtestesítő nyugati fétis a kelet-európai környezetben egy tiszta, emberi érzésnek az alanyává finomul. Szarvas Józsefen kívül még Kiss Anikó, Kovács Lajos, Soós Edit, Safranek Károly, Jakus Tímea, Berki Antal látható a filmben, s helyi amatőrök, a tanya lakói. Operatőr Halász Gábor, vágó és dramaturg Koncz Gabriella. A Dunatáj Alapítvány stúdiója a Duna Televízióban működik. Vezetője, Buglya Sándor rendező két, egymástól műfajilag, tematikailag különböző alkotással szerepel a szemle versenyprogramjában. A Nemzeti dal című kísérleti rövidfilm ötlete a rendező siketnéma amatőr filmes tanítványától, Vincze Tamástól származik, aki lefordította az ő jelnyelvükre a verset, és megálmodta a filmet. Buglya Sándor ennek nyomán ültette át filmnyelvre Petőfi költeményét. Juhász Ferenc siketnéma előadóművész korhű öltözékben „szavalja” el a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, éppen ott, ahol a hagyomány szerint Petőfi is elmondta: Salant hallgatja a tömeg, amely - hogy a mű egységes világba kerüljön - ugyancsak siketnémákból áll. A sokaság, akár 1848. március idusán, a refrént ismétli. A film a közelképek révén a szemekkel, az arckifejezésekkel is érzékelteti, ahogy a forradalmi hangulat áthatja a közönséget. A másik film, Az árva Tésa ötlete úgy született meg, hogy a rendező elolvasta Hardi Péter azonos című tanulmányát, amely egy kis falu vészes fogyásának okait elemzi. Nyomban a helyszínre sietett. Még végig sem ment a falun, már ismeretségeket kötött. Tésa a Palócföld legszélén fekszik. A palócok barátságos, nyitott emberek. Az egyszemélyes stábot hamar befogadták... Megtudta a rendező, nemrég még félezren éltek itt, ma már százan is alig vannak. Abból a százból is nagyon sok az idős asszony. Megdöbbentő és megkapó kép, ahogy vasárnapi miséről a katolikus templomból jönnek ki, fekete kabátban, legtöbben sétabottal, hogy szétszéledjenek a szélrózsa minden irányába. Buglya Sándor másfél évig járt Tésára, hatalmas anyagot kellett rendeznie, amely részben a képek, részben a vallomások nyelvén egy magyar falu drámáján keresztül mesél a XX. század Magyarországáról. Tésa a Börzsöny és az Ipoly között Ipolyság vonzáskörzetében fekszik. A századelőn a tájegységbe simuló magyar falvak csodálatos összehangoltsággal működtek. Ipolyság körzete jórészt mezőgazdaságból élt. Az első csapást Trianon mérte rájuk. Kiszakadtak természetes vonzáskörzetükből, amelynek központja a határ túlfelére, Szlovákiába került. Az Ipoly határfolyóvá vált, a korábbi szerves egység megbomlott, a közlekedés is nehézkessé vált, így sodródott Tésa az ország peremére. A második nagy csapás 1945 után következett, amikor a kollektivizálás fokozatosan tönkrette a mezőgazdaságot, s lassú, biztos sorvadásra ítélte a paraszti kultúrát. A folyamatokat fölgyorsította a munkahelyhiány. Minthogy ötven-hatvan kilométeres körzetben nincs város, ahová „ingázhatnának”, lassan minden aktív korosztályhoz tartozó ember elköltözött. Tésa árvasága az újkori magyar kisközségek sorsmodellje. Buglya Sándor szerint ha ezt a kis magyar drámát sikerül megértetni és átéreztetni a nézőkkel, már megérte elkészíteni a filmet. A főhőst játszó Szarvas József ezúttal hús-vér (és nem gumi)nővel ________________FOTO: SOM 0 S K 0 V V A £ t A Magyar Nemzet Millennium JE 2001. február 3., szombat