Magyar Nemzet, 2002. július (65. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-30 / 176. szám

Leváltási (hő)hullám A frontokon az államigazgatás szakembereivel temetik be az árkokat 11 Tihanyi Örs______________________________ A­z MSZP-SZDSZ-koalíció minden jel szerint abban a tévhit­ben ringatja magát, hogy legalább akkora befolyással bír a közélet fórumain, mint az 1994 és 1998 közötti ciklusban. Számtalan esemény utal erre, ami az utóbbi hónapokban történt. Ilyen például az üzleti élet. A privatizáció eredményeképpen a kilencvenes évek végére kiformálódott egy önszabályozó, a modern piaci viszonyok kívánalmainak megfelelő­ gazdasági környezet. A sze­replők megtanulták, hogyan kell a világgazdaság farkastörvényei kö­zött helytállni, és milyen módon lehet helyet szorítani maguknak a szi­gorú követelményrendszert felállító nemzetközi piacokon. Kitapasz­talták azt is, milyen kompromisszumokkal élhetnek együtt a még álla­mi tulajdonban lévő, épp ezért bizonyosfajta hátszelet is élvező válla­lati konglomerátumokkal, és hogyan lehet befolyásolni a döntéshozó szerepben lévő törvényhozó és végrehajtó hatal­mi szerveket. Az egyik legfőbb kívánalommá a jogbiztonság és a stabilitás lett. Ha van valaki, aki tisztában van ezzel, akkor az Medgyessy Pé­ter, aki az Orbán Viktorral folytatott április 5-i vitában azt vetette a kormányfő szemére, hogy a polgári kormány működése kedvezőtlen a köz­gazdászoknak. Az akkori közönség egy része tet­szésnyilvánítással fogadta Medgyessy szavait. Aki látta a szocialista politikus őszintének ható pislogását, joggal gondolhatta, hogy egy olyan miniszterelnök-jelölt ül a kamerák előtt, akinek esetleges országlása elhozza végre az államnak és az üzleti életnek egy olyan szimbiózisát, amelyben kizárólag a teljesítmény, a szakérte­lem és a jogbiztonság dominál majd. Nem így történt. A május 27-én hivatalba lé­pő kormány - bár a rendszerváltozás óta a legki­sebb többséggel és így a legbizonytalanabb legi­timitással bír - példátlan gyorsasággal kezdte meg a személycseréket a közigazgatásban és az állami tulajdonban lé­vő vállalatok élén. Néhány céget leszámítva (például a Mahart) szinte mindenütt lecserélték a csúcsvezetőket. Ehhez hozzá kell tenni, hogy az elnökök és a vezérigazgatók menesztései az alacsonyabb vezetői szinteken is változásokat indukálnak, valamint minden esetben együtt járnak az üzleti stratégia megváltoztatásával. Hasonló tisztogatás in­dult meg a kormányzati szerveknél, a közalapítványoknál és a kultu­rális intézményeknél is. Ehhez illeszkedett az a folyamat, amelynek so­rán egyre nyíltabb támadások érték a Legfőbb Ügyészséget, valamint elkezdődött a Magyar Nemzeti Bank szuverenitásának korlátozása. Ez utóbbi két intézményre azért is érdemes odafigyelni, mert olyan veze­tők állnak az élükön, akik szintén szálkát jelentenek a kormány szemé­ben, és egyáltalán nem zárható ki, hogy a végcél lemondásuk kikény­szerítése. Korábban egyetlen kabinet sem volt ilyen gyors, még az az Antall­­kormány sem, amelynek pedig éppen ez - mármint a tavaszi nagyta­karítás - volt az egyik fő jelszava. Azt se feledjük el, hogy az állam ha­tóköre és a tulajdonában lévő vállalatok száma ma jóval kisebb, mint a korábbi ciklusokban, ezért értelmetlen egy esetleges számszerű ösz­­szehasonlítás. A négy évvel ezelőtti kormányváltás után kifejezetten lassan, a gazdasági élet szereplőinek érdekét maximálisan figyelembe véve történtek személycserék, minden esetben a szakmai felkészültsé­get helyezve az előtérbe (1998-ban az első három hónapban csak há­rom vállalatnál történt vezetőváltás!). Persze ne tagadjuk, némi politi­kai szándék akkor is volt a kinevezések mögött, például az egykori MDF-kormány egyes ismert személyiségeinek a pozícióba juttatásá­val, de ezeket rendkívüli óvatossággal adagolta az Orbán-kabinet. Ki­vételt a kisgazdapárt protezsáltjai jelentettek, de a koalíciós szempon­tokat szem előtt tartva sikerült kötő­fékre fogni - vagy éppen előbb­­utóbb eltávolítani - Torgyán József teremtményeit. A magyar társada­lom összességében elfogadta az akkor kialakított játékszabályokat, mert az ország későbbi teljesítménye sok tekintetben igazolta a kon­zervatív kormány lépéseit. Hitelesítette törekvéseiket az is, hogy a tár­sadalombiztosítási önkormányzatok felszámolásával, a Postabank princztelenítésével és a VIP-listák nyilvánosságra hozatalával a sze­mélycseréket egy olyan tisztítótűz is kísérte, amelyeket széles társadal­mi egyetértés kísért. Ezeket az elveket rúgta fel a Medgyessy-kabinet. Nehéz elképzelni, hogy Európa egyik legdinamikusabb növekedést felmutató országá­ban mi szükség volt a gazdaság állami szektorában a teljes menedzse­ri elit lefejezésére. Miért kell a gazdasági működés alapos feltárása nél­kül, vélhetőleg előre elkészített B listák alapján kirúgni mindenkit, és mindenekfelett álló szem­ponttá tenni a politikai hovatartozást? Sokan ép­pen azért várták a kormányváltást, mert Med­gyessy Péter személye egyfajta garanciát jelen­tett arra, hogy az árkok betemetésének jegyében végre a szakmai felkészültség válik perdöntő szemponttá. Nos, a váltás bekövetkezett, és mi történt? Szinte teljes egészében visszatértek az állami szektorba a Horn-kabinet vazallusai, a Medgyessyt hatalomra segítő Altus-birodalom KISZ-titkárból üzletemberré átvedlett promi­nensei, mi több, mellettük még olyan pártállami őskövületek is újra előtérbe kerültek, mint a Hungexpo Rt. vezérigazgatói székébe szánt Ba­rabás János. Azok, akik négy éve megrökönyödtek Si­­micska Lajos APEH-elnöki kinevezésén, most azt láthatják, hogy az egykori pénztárnoknál lé­nyegesen nagyobb kaliberű, hellyel-közzel még szociálliberális körökben is megütközéssel fogadott személyek tűnnek fel a pénzes ládikák mellett. Bizonyítékként elegendő, ha végigolvassa valaki a Magyar Fejlesztési Bank új vezérkarának névsorát. Mindeh­hez társul a pazarlás, hiszen kormánybiztosok, címzetes és egyéb ál­lamtitkárok, kreált állami pozíciókat elfoglaló klientúraépítők sora ke­rült előtérbe, velük pedig egy olyan mértékű arrogancia és demagógia, amelyhez foghatót még egyetlen kabinet sem engedett meg magának. "Gondoljunk a napilapokat elárasztó, közpénzből fizetett hirdetésekre, amelyek már néhány hét után győzelmi jelentéseket harsognak, vagy a közbeszerzések ügyében bemutatott bohózatra, amelynek egyetlen célja a kormánynak nem tetsző Vegyépszer megalázása volt. Ezek után persze minden üzleti szereplő megkérdezheti, hogy lehet komolyan venni bármilyen állami pályázatot. Kinek lesz ahhoz türelme, hogy ki­sakkozza: Csillag István vagy Keller László most valóban pályáztatni akar, vagy kampányolásra használja fel a magánszféra szereplőit? Az MSZP és az SZDSZ kockázatos útra lépett. A késő pártállamot idéző monopolisztikus pozíciókkal ruházták fel a gyökerekig összefo­nódó klientúráikat. Mi több, túl a gazdasági racionalitáson a legalja­sabb politikai játszmákra használják fel a nyilvánosság fórumain a közpénzek kezelésének ügyét, miközben elég megtekinteni, hogy a kö­zeljövőben kik fogják ezeket kezelni. Ez nem csupán a demokrácia el­veivel áll szöges ellentétben, hanem a választási ígéreteikkel is. Még néhány személyi döntés, és az állami cégeknél megszűnik a pluraliz­mus. Csak egyetlen klientúra maradhat, csak egyféle akarat szabályoz­hatja ezt, mindenki másnak mennie kell, így viszont nem lehet az ár­kokat betemetni, ehelyett inkább tovább fognak mélyülni. Az MSZP és az SZDSZ kockázatos útra lépett. A késő pártállamot idéző monopolisztikus pozíciókkal ruházták fel a gyökerekig összefonódó klientúráikat. Mi több, túl a gazdasági racionalitáson a legaljasabb politikai játszmákra használják fel a nyilvánosság fórumain a közpénzek kezelésének ügyét (...) ÉN NEM TUDOM... B Kristóf Attil­a____________________________________________________ / •­s­­­hogy a gubanc (mi a gubanc...) SZó mikor jött di­vatba. De az biz­tos, hogy jelenleg virágkorát éli. Ilyen kérdések hangzanak el a legnagyobb természe­tességgel: „Van valami gubanc? Mi a gubanc? Gubanc van?” Emlé­kezve a régi, tán szocialista (lenini? sztálini?) aranyköpésre, misze­rint „a problémák arra valók, hogy megoldjuk őket”, most azt mond­hatjuk: „a gubancok arra valók, hogy kibogozzuk őket”. (A gubanc ugyanis bogozható.) Ez a szó egyébként egészen bonyolult dolgokat tesz átláthatóvá. Például: az egész szocialista regnálás lényegét emígy sűríthetjük egy mondatba: Medgyessynek volt valami három per ket­tes gubanca, de a magyar populáció emeszpéstül és eszdéeszestül rá se bagózott. Ez így szép, tömör és népies, de nem populáris. Ámde akinek akadt már dolga összegubancolódott horgászzsinórral, az tudja, hogy gubanc és gubanc között óriási a különbség. Van ilyen, Medgyessy-féle, ami némi bogozással és rángatással eltüntethető, s van olyan is, ami miatt biz’ el kell vágni a damilt. (Mint fentebbi pél­dákból látjuk, gubanccal is lehet horgászni, de a csomós zsineg kön­nyen szakad.) Na már most a kérdés az, hogy valójában mekkora le­het egy gubanc. A minap csopaki magányomban felhívott egy távoli barátom. Be­széltünk erről-arról, amint nyelvünkre jött (v. ö. Petőfi), ő hozta szó­ba közös ismerősünket, Elemért emígy: „Hát nem tudom, hallottad­­­, hogy Elemérrel elég komoly gubanc van.” „Micsoda?” - kérdeztem affélére számítva, hogy Elemér sokat iszik, nem nyert a lottón, vagy az idegeire ment a felesége. Ám ez a válasz érkezett: „Meghalt. Szerdán temetik.” Annyit tudtam csak kinyögni, hogy ez tényleg elég komoly gubanc. Távoli barátom nem viccelt, adekvát módon használta az inkriminált kifejezést. Ezt a zsinórt már tényleg nem lehet kibogozni. Ehhez képest Medgyessyé sötétben, bal kézzel is kibogozhatónak lát­szik. Sőt nem is tekinthető gubancnak. Inkább feszesnek és egyenes­nek. Most jut eszembe: némelykor Natasa szőrében is van gubanc. Különösen szép, lompos fülén. Azt én fésűvel bogozgatom. Óvatosan. Mert ha rángatom, Natasa sikolt, s félő, hogy megharagszik rám, mintha én csináltam volna a gubancot. (Miként Medgyessy, a saját gubancáért a Magyar Nemzetre neheztel.) Ennyit a politikáról. Térjünk át a sündisznókra. Számos gubancom volt velük. (Sajnos nekik is velem.) Úgy tizen­öt évvel ezelőtt fogtam egyet a kertünkben. Bevittem a házba, és kicsit játszottunk vele Luca lányommal. Aztán beraktam a kisszobába. Reg­gel a paplanhuzatba rejtőzve találtam meg, sajnos ott ment ki nagyvé­cére. Kenőszappannal mostam az ágyneműt fél napig. Ez volt az első gubanc. A második: a kertünkben van egy kicsi, két­szer három méteres fürdőmedence. Ebbe egyszer éjszaka belemá­szott egy süni, és megjavította a távúszás világrekordját, mire sikerült kimentenem. Idén ezt a medencét bővítettem és kicsinosítottam, nagy és áldozatkész munkával, amiről e hasábokon már hírt adtam. A vizet úgynevezett termőtakaróval borítom, hogy jobban felmele­gedjen, s ne hordjon bele mindenféle gizgazt a szél. Ebben a meden­cében (még termotakaró nélkül) javított világrekordot egy újabb sü­ni. Kihalásztam. Két órán át reszketett, de túlélte. A harmadik gubanc azonban gyászgubancnak tekinthető. Az egyik legjobb barátomat hívtam meg a kisfiával együtt, hogy nézzék meg és próbálják ki a vízi létesítményt. (Ahol már vízforgató beren­dezés is működött.) Gyönyörű napsütés volt. Minden ragyogott. Kis­sé teátrális mozdulattal emeltem le a takarót az égszínkék medencé­ről. És ott feküdt egy süni, elég nagy gubancban, holtan. A vízforgató forgatta szegényt. Ezek után sokáig nem fürödtünk. Túl nagy volt a gubanc. Eltemettem a sünit a macska mellé. Hatórányi munkával le­eresztettem, kitisztítottam és fertőtlenítettem a medencét. Hogy hány süni lehet még a kertünkben, és ha sok, akkor mekko­ra a gubanc, én nem tudom... Én nem tudom. 2002. július 30., kedd Nézőpont * Magyar Nemzet 0 Kettős mérce at IJr.Rö Mikt.ö.s________________________.______ K eller László nem tartja hiteles embernek Csurka Ist­vánt. A „Magyar Szocialista Párt ökle” olyasformán nyilatkozott az ATV-ben, hogy Csurkának homályos a múltja, s az előző rendszer ajnározott kedvence volt, az ilyen embert ő nem tartja hitelesnek. Távol álljon tőlünk, hogy beleszóljunk Keller László ítéletalkotó tevékenységébe, ha nem szereti, lenézi, megveti a MIÉP elnökét, az a legbensőbb magán­ügye, s az sem vitatható, jogában áll effajta véleményét a legszé­lesebb nyilvánosság elé tárni. Amúgy sem volt a leghaloványabb kétségünk sem, miként vélekedhet Keller akár Csurkáról, akár más jobboldali politikusokról, miként azt is sejtjük, hogy Keller­­ről miféle képet alakítottak ki a jobboldalon. Hogy mégis szóvá tesszük ezt az ügyet, annak egyszerű oka van: ha Kellernek a fen­ti kritériumok alapján hiteltelen valaki, akkor vajh’ mit gondol­hat D-209-ről? Hiszen a miniszterelnök múltja sem teljesen ma­kulátlan, s az előző rendszernek is kedvence volt, bár egyetlen drámáját sem mutatták be. (Igaz, pénzügyi zsonglőrként szerző­je s szereplője volt az országban játszódó gazdasági, politikai, morális tragédiának.) Szóval ha Keller valóban olyan következe­tes ember, miként azt híresztelik róla, akkor Medgyessy Pétert sem tarthatja hiteles embernek, ám bizonyos jelek arra utalnak, hogy hősünk inkább rögeszmés (monomániás), mint következe­tes. Ugyanis néhány perc elteltével arról beszélt a kamerák előtt, hogy feleslegesnek tartja az egykori ügynökök körüli felhajtást, nem kellene foglalkozni a múlttal, az már nem érdekli az embe­reket. Furcsák az emberek. Kizárólag Csurka István múltja foglal­koztatja őket, abból vonnak le messzemenő következtetéseket, D-209 viselt dolgaival nem törődnek. A Keller- és pártjaféle ál­láspont szerint Csurka minden írását hitelteleníti egyetlen, fe­nyegetések, zsarolások, ütlegek árán kikényszerített aláírás, míg D-209-nek nincs múltja, ő együtt született a száznapos alamizs­­nálkodás ötletével. Tíz év alatt semmilyen adat, gyanú, bizonyíték nem került elő arról, hogy Csurka besúgott valakit, érdekes módon mégis sokak szemében elveszítette a hitelét. Ha D-209-ről bebizonyosodik, hogy spicliskedett, még hitelesebb lesz. Legalábbis ez következik a Keller által is követett szocialista doktrínából. Ebből a szem­pontból valóban teljesen felesleges a múlt kutatása és feltárása. Az egyetemes emberi normák szerint nem jutunk semmire, ilyes­miből mindig a szocialisták jönnek ki jól. Egyáltalán, mi lehet a hitelesség mércéje? MSZP-s kormány­zás idején ennek a kérdésnek nincs értelme. Állítottak már ők olyan miniszterelnököt is, aki 1956-ban fegyveres testület tagja­ként védte a kommunizmust a magyar nép forradalma, szabad­ságharca ellen. Hozzá képest D-209 egy kispályás filantróp, hi­szen csak vamzerkedett erre-arra. Az MSZP szerint mindketten hiteles demokraták, sőt a leghitelesebbek és a legdemokratáb­bak, már azok közül, akiket a szocialisták kitenyésztettek a saját politikusi állományukból. A tendencia lehet biztató is, legköze­lebb már olyan miniszterelnök-jelöltet találhatnak, aki nem fo­gott fegyvert a választóira, nem árulkodott rájuk a szerveknél, éppen csak az apparátuson belül fúrt és könyökölt, persze kizá­rólag a nemzet érdekében. Akár még Keller László is lehet miniszterelnök-jelölt. Hitelte­len ember, de hiteles szocialista. ftMHHSMMBnaHMMMMMaaNMHMMMMMMMMI T­OLLHEG­YEN M Pu hái. Györcy_________________________________________________________ Piknikeztek Politikai pikniket rendezett szombaton Kisgyónbányán a Magyar Szocia­lista Párt székesfehérvári szervezete. Főképpen fiatalok mentek el a buliba, mondta is Warvasovszky Tihamér MSZP-s országgyűlési képviselő, Fe­hérvár polgármestere, jaj, de jó, hogy ennyi fiatal szocialista képviselője van az MSZP-nek. Ugyanezt mondotta Gál J. Zoltán kormányszóvivő (az idősb Gál fia), mire a piknik közönsége egyhangú örvendezésbe kezdett. A felszólalók közül a legfigyelemreméltóbb szamárságot Újhelyi Ist­ván, a Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták szervezetének vezetője mondta ezen az emlékezetes napon, ez pedig így hangzott: „Az ellenzék komoly váltágban van. ” Fordulj háziorvosodhoz, kedves István, vidd magaddal a taj-kártyá­­dat is. Válság az ellenzéknél? Szocialista vágyálom ez, nem egyéb. Egysé­gesebb, szervezettebb nemzeti oldal nem volt még itt negyvenöt óta. És ez még csak a kezdet. Mi lesz a folytatás? Azért, mert öt mandátummal töb­bet szereztetek, még nem kell a másik halálhírét költeni... Komoly válság ott van, ahol megrettennek a szavazatok újraszámlálá­sának még a gondolatától is. Ahol rendőrrohammal vernek szét békés tüntetést. Ahol egy teljes pártapparátus dolgozik a hajdani ügynök tisztá­ba tételén. Nálatok van a pánik, kedves pajtás, nem ideál. Visszatérve az elejére: attól, hogy valahol sok a fiatal, még nem kell ha­nyatt esni, nem jelent az semmit. Megjegyzem, a Fiatal Demokraták Szö­vetségénél is vannak fiatalok, meg fogsz lepődni. Egyébként pedig a fiatal életkor nem érdem­i­állapot. Ha nem figyelsz oda, te is megöregedhetsz, pajtás. A piknikező Újhelyi Pityunak még annyit, tényleg nézesse meg magát. Az orvostudomány ma már csodákra képes.

Next