Magyar Nemzet, 2002. december (65. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-02 / 280. szám
Lemondott az ORTT elnöke Lemond posztjáról Körmendy- Ékes Judit - jelentette be a Hét műsorában a médiahatóság elnöke, így többségbe kerülnek a kormánypárti küldöttek az Országos Rádió és Televízió Testületben (ORTT). Munkatársunktól_____________ A médiatörvény alapján a testületbe minden parlamenti párt egy-egy testületi tagot jelölhet. Az ORTT elnöke nem testületi tag, lemondása után kikerül a testületből A jelenlegi állás szerint a jobboldal a Fidesz által jelölt elnökkel együtt többségben van. Ellenzéki küldött a Fidesz által jelölt Erdős Zsuzsa, az MDF-es Wéber János. Körmendy lemondásával a nagyobbik kormánypárt, az MSZP jelölhet elnököt, aki minden bizonnyal a párton kívüli, de szocialista támogatást élvező Ladvánszky György lehet. A szocialista testületi tag elnökké választása esetén az MSZP a helyére új testületi tagot delegálhat, így a testület politikai aránya megváltozhat: a baloldal az SZDSZ-es Tímár Jánossal, az új szocialista delegálttal és az MSZP- s elnökkel többségbe kerülhet. Az új tag jelölési eljárását a médiatörvény szerint nyolc napon belül meg kell kezdeni. A testület mandátuma 2004-ig szól, a frissen delegált tag is csak két évig, az új testület megalakításáig dolgozhat, és az esetleges új ORTT-elnöknek is eddig szól a kinevezése. A Népszabadság információi szerint Körmendy-Ékes Judit és testvére, Eszter két évvel ezelőtt ötvenmillió forintért eladott egy, a tulajdonában lévő XXII. kerületi telket a 100 százalékban ÁPV rt.-s Váltó 4 Libra Rt.-nek. A lap azt állítja, hogy a telek mindössze 800 ezer forintot ér. Körmendy-Ékes Juditot lapzártánkig nem értük el. Keresztény értékek a politikában HÍRÖSSZEFOGLALÓ Európa az újabb külső és belső kihívások közepette sem mondhat le keresztény értékeiről és az azokra épülő kulturális, szellemi hagyományairól - fogalmazták meg A kereszténydemokrata Európáért címmel Lakiteleken tartott tanácskozás résztvevői. A több mint tíz európai országból érkezett kereszténydemokrata pártok, mozgalmak és civil szervezetek küldöttei a bibliai értékek sarokkövének nevezték a nemzetek és az emberek közötti egyenlőséget, a társadalmi igazságosságot, az élet védelmét, valamint a család szerepét. Martonyi János, az előző kormány külügyminisztere vasárnapi előadásában kifejtette: „Ha a médiában nem sikerül a keresztény értékeket megjeleníteni, bajba kerülhetnek Európa társadalmai”, de még Európa egységesítésének további folyamatai is. Lezsák Sándor, az MDF alelnöke a tanácskozás tapasztalatait összefoglalva elmondta: noha a keresztény szellemiség egyik lényeges alapelve a békesség, a keresztény embereknek, a hívőknek tenniük, küzdeniük kell azért, hogy a keresztény értékek érvényesüljenek a mindennapos gyakorlatban, a magánéletben, a közéletben és a politikában is. Nastase Medgyessyvel ünnepelt A Kempinskiben tartott estélyen a magyar kormányfő mellett részt vett Kovács László és Göncz Árpád is Folytatás az 1. oldalról . Időközben a térre érkezett egy kihangosítóval felszerelt személygépkocsi, amelyből magnóról a románok által a magyarok sérelmére elkövetett 1918-as bűntetteket olvasták fel, majd kifejtették: hazaáruló az a magyar, aki ezt ünnepli Magyarországon. Az első incidens akkor történt, amikor a rendőrök megpróbálták igazoltatni az autóba bezárkózott sofőrt: egy idős úr kihúzta a kihangosítós autó kábeleit. A lökdösődés után a rendőrök ezt az embert is igazoltatták. Közben elterjedt, hogy a fogadásra a követségen kerül sor, ezért többen elindultak a Thököly útra. A téren maradóknak önkéntesek teát adtak, az emberek „Vesszen Trianon!” felkiáltásokkal fogadták a mind nagyobb számban érkező rendőröket. A fogadás kezdete előtt egy órával besétáltam a szállóba. Az intézmény biztonsági embere igazoltatott, megdöbbenve véve tudomásul, hogy meghívó nélkül bejutottam. Az előtérben az alkalmi karácsonyi bóvliárusok közt Bársony András külügyi államtitkár bóklászott, majd felbukkant Verestóy Attila RMDSZ- szenátor is. A hotel tele volt biztonsági emberekkel, körbevittek egy robbanószer-kereső kutyát és ellenőrizték az árusok készletét. Háromnegyed hatkor a közlekedésiek, a Készenléti Rendőrség emberei és civil ruhás biztonságiak nekifogtak kiszorítani a tömeget a térről. A szálló előtti szakaszt „műveleti területnek” nyilvánították, így már átsétálni sem volt szabad, és kiemeltek valakit a „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország” című dalt éneklő tömegből. A román követség előtt várakozó fotósunkat pedig éppen akkor igazoltatták - akkurátusan kipakoltatva még a táskáját is -, amikor a politikusok elindultak a járó motorral várakozó autóik felé, így akadályozva meg a fotózást. - Műveleti terület előtt az egész ország! - kiáltották a tér közepére szorult tüntetők, akik felháborodással értesültek a Westel hírszolgálatának tudósításáról, amely szerint „az emberek a Medgyessy- Nastase találkozó ellen tiltakoztak”. Az nyilván nem fért az SMS-be - mondták többen -, hogy a románok itt ünneplik Erdély elcsatolását. A szállóhoz érkező politikusokat síp- és dobszóval, valamint Erdélyt vissza! felkiáltásokkal fogadták. Az ünnepségen Medgyessy Péter magyar miniszterelnök mellett Kovács László külügyminiszter és Göncz Árpád volt köztársasági elnök is részt vett. .Hazaáruló az a magyar, aki ezt ünnepli Magyarországon" fotó: burger zsolt Varga: megcsúfolják a demokráciát MWMWWMWMWMWMWIF.TWI—IMWiiiliiliiSi Az MSZP baloldala a pártelnök mellett FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL • Varga Mihály az eseményt értékelve lapunk kérdésére elmondta: nem az a néhány ellenzéki képviselő a fontos, akiknek a jogait vagy a szólásszabadságát korlátozzák egy bizottsági vagy a plenáris ülésen, hanem azok az indítványok a fontosak, amelyek tízmillió magyar állampolgárt érintenek. Példaként említette: amikor az önkormányzati kérdésekről vitatkoztak volna - két perc erre nem adott reális lehetőséget -, akkor annak a tízmillió embernek a sorsáról esett volna szó, akiknek önkormányzatai a következő évnek 200 milliárd forintos hiánnyal vágnak neki. Közölte: a Fidesz mai frakcióülésén beszélni kell arról is, hogy ebben a méltatlan és a demokráciát megcsúfoló kormányzati arroganciát felmutató vitában milyen módon hajlandó a Fidesz a továbbiakban részt venni. - A képviselőcsoport dönthet úgy is, hogy nem kíván statisztálni a parlamenti jogok lábbal tiprásához, de talán célszerűbb lenne, ha a parlamentben érvelnénk a fontos indítványaink mellett - fogalmazott Varga Mihály. Az ellenzék obstrukciós kísérleteként értékelte Veres János (MSZP) a költségvetési bizottságban történteket. A bizottság alelnöke szerint az ellenzéki pártok azt szerették volna megakadályozni, hogy a kormány éjfélig ne adja le a támogatási listáját a frakcióknak. - Ezt sikerült megakadályozni - fejtette ki -, éjfél előtt tíz perccel ott volt a lista a frakcióknál. Veres úgy vélte: a szünetekben és a tárgyalás közben elegendő idő volt a javaslatok megismerésére. Az országnak is az az érdeke, hogy elfogadott költségvetése legyen december 31-ig — tette hozzá. Elmondta: a választási ígéretek négy évre szólnak, amelyek arányos része teljesült. Az MSZP Baloldali Tömörülés platformjának szombati ülésén kiállt a jelenlegi pártelnök, Kovács László mellett, és az MSZP „blairizálása” ellen. MSztRJÁK Tmrf___________________________ Nem az unión kívüli élet lehetőségeit kell keresni, mert a külföldi befektetők számára a NATO és az európai uniós tagság a varázsszó - mondta Kovács László külügyminiszter-pártelnök a baloldaliak ülésén. Nem szabad arrogánsnak lennünk a tárgyalásokon, hanem úgy kell viselkedni, mint jó diáknak a felvételi vizsgán - magyarázta Kovács László. Kérdésre válaszolva elismerte: drágulnak az árak, ha belépünk az unióba. De nem minden termék és szolgáltatás esetében, és nem az EU legmagasabb áraihoz igazodnak majd - tette hozzá. Krausz Tamás szerint az európai egyesülés gondolata, az Európai Egyesült Államok már az első világháború előtt felmerült az európai szocialistákban, szociáldemokratákban, mint például Rosa Luxemburgban, Leninben és Trockijban - mondta el Krausz. Krausz Tamás a párt belügyeiről szólva kifejtette: nem tudja ki és miért akarja megváltoztatni az MSZP nevét. „Nem vagyunk naivak, egy ilyen lépéshez mindig hatalmi érdekhez kapcsolódik” - hangoztatta. Visszautasította a párt „blakesítését”, és kiállt Kovács László pártelnök mellett, mondván: a sikeres pártnak sikeres elnöke van. (A névváltoztatás ötletét Gyurcsány Ferenchez, a miniszterelnök tanácsadójához kötik, akinek sajtóhírek szerint pártelnöki és miniszterelnöki ambíciói vannak - a szerk.) FEGYELMEZETT FRAKCIÓK A KEDDI SZAVAZÁSKOR Minden fideszes képviselőnek kötelező a részvétel a keddi egész napos szavazáson, ahol a költségvetéshez benyújtott módosító indítványokról dönt a parlament. Varga Mihály frakcióvezető-helyettes lapunknak elmondta: külföldi utazásokat sem engedélyeztek. Az MSZP nem tervezi újabb szankciók bevezetését a határozathozatalkor - mondta el kérdésünkre Juhász Gábor frakcióvezető-helyettes. Juhász nem tart attól, hogy hiányzások miatt nem sikerül biztosítani a többséget. Arra a kérdésre, nem tart-e attól, hogy egyes képviselőik megfogadják Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere tanácsát, és olyan indítványokat is megszavaznak, amelyet a kormány nem támogat, elmondta: sajnálja, hogy Demszky a fideszes Deutsch Tamással került egy platformra. Az SZDSZ-frakció szabályzata szerint a szavazáson minden képviselőnek részt kell vennie. Igazoltan lehet ugyan hiányozni a voksolásról, ám ezt mindenki köteles a frakcióvezetőnek előre bejelenteni - mondta el érdeklődésünkre Fodor Gábor országgyűlési képviselő. Ha ezt a képviselőcsoport vezetője nem fogadja, el az illető politikus pénzbüntetést fizet. Az MDF-frakció vezetése csak akkor szab ki büntetést, ha a képviselő a kötelező szavazások alkalmával az előzetes megállapodás ellenében voksol, és előzetesen nem kért felmentést - közölte Herényi Károly, a képviselőcsoport vezetője. _____I0.IUU.________________________|.________ _______ 3 2002. december 2., hétfő Belföld ■ Magyar Nemzet Koalíciós egyetértés az ügynöktörvényről • Tábori Gabriella______________ Fontos áttörésnek nevezte Fodor Gábor, az SZDSZ ügyvivője, hogy pártja megegyezésre jutott az MSZP-vel az ügynöktörvény utolsó, vitatott, az egykori állambiztonsági iratok átadására vonatkozó eleméről. A politikus a szabad demokraták országos tanácsának (OT) szombati ülése után beszélt arról, hogy a törvényjavaslat e héten folytatódó parlamenti vitájához a kormánypártok közös, kapcsolódó módosító indítványt dolgoztak ki. A közös javaslat szerint alaphelyzetként az összes irat átkerül az újonnan létrejövő levéltárba, ami mellett a jogszabály néhány kivételt ismerne el pontosan meghatározott esetekben, nemzetbiztonsági érdekre való hivatkozással. A nemzetbiztonsági szolgálatoknak pontos jegyzéket kell majd készíteniük a kivételekről, amelyet egy bírónál helyeznek el. Az OT ülésén tárgyaltak a parlament előtt lévő költségvetési tervezetről is. Béki Gabriella, az OT elnöke erről szólva a pozitívumok között említette a pedagógusok béremelését, illetve a számítógéphez jutás támogatását. I ■O—WWW■—M—WI Még nem egyeztettek a BKV-árakról __Gidró Kriszta-Pál. Gábor_____ J anuártól megközelíti a 4500 forintot a BKV-bérlet ára, míg a vonaljegy 117 forint lehet. Júliustól a tarifák további öt százalékkal emelkednek, hiszen a Pénzügyminisztérium jóváhagyta a városvezetés javaslatát. A szakmai testületek ugyanakkor még nem is ismerték - legfeljebb a sajtón keresztül - a Városháza indítványát, sőt még a BKV Rt. felügyelőbizottsága sem tudott a jegyáremelési javaslatról. Vajda Pál (MSZP) főpolgármester-helyettes lapunk kérdésére azt válaszolta: a közlekedési társaság több változatot küldött a főpolgármesteri hivatalnak, amelyeket a Városháza továbbított a Pénzügyminisztériumnak. Ezek áttanulmányozása után döntött a tárca. Hozzátette, a bizottságok hamarosan megtárgyalják a javaslatot, s eztán kerül a közgyűlés elé a kérdés. Szálka Miklós (Fidesz), a városüzemeltetési bizottság alelnöke, a BKV felügyelőbizottságának (fb) tagja a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott: a közgyűlés illetékes bizottságai és az fb még nem tárgyaltak erről a kérdésről. Az fb ülését egyébként csütörtökre hívták össze. Szálka szerint az előterjesztés inkább általánosságban szól a jegyáremelésről. A 10+5 százalékos tarifanövelés egyáltalán nincs benne, ennél alacsonyabb és magasabb mértékű javaslat viszont igen - tette hozzá a városatya. Szerinte egyébként ezzel a drasztikus áremeléssel a városvezetés csak azt éri el, hogy sokkal több lesz a bliccelő. Szálka kijelentette: a szakszerűtlen, átgondolatlan javaslatok helyett inkább a tarifarendszer átalakításán kellene dolgozni.