Magyar Nemzet, 2007. június (70. évfolyam, 147-176. szám)
2007-06-09 / 155. szám
Temesi Ferenc Az jó hollandusokról (10.) Pragmatizmus Egyenlő: hollandok. A hollandok egyenlők. Kicsi különbségek Amelyek nagyok, de ezt jótékonyan, egyensúlyban tartja az adórendszer. A minimálbér úgy évi 25 000 euró, vagy valamivel kevesebb. Egy miniszter (amely e szép nyelven is azt jelenti, hogy szolga) csak körülbelül 180 000 körül keres. Most számoljátok ki az itthoni állapotoknak megfelelő összegeket. Rátok bízom. Szélmalmok Mindenki azt hiszi, hogy mindegyik működik. Ma már minden molnár elmenekült más szakmába. Csak a különböző csatornákon a vizet átemelő malmok közül forog még néhány. Szomorú ez, mert gyönyörűek. De ki adott egy forintot is, amikor a dorozsmai szélmalom összedőlt? Az ezer megmaradt holland szélmalomból jó, ha kétszáz működik még. De megvannak, élnek. A legtöbb szélmolnárnak azért van másodállása is, mert nem fú mindig a szél. Szokások (már megint) Ha meghívnak egy kávéra, este nyolc után italt is fölszolgálnak. Ha egy csokor virágot viszel, kedvelni fognak. Ha még egy üveg jó bort is, akkor tán még meg is szeretnek. A kézfogás oké, nem úgy, mint az angoloknál, ahol csak bemutatkozáskor illik. Hoe gaat het? Alles goed? Olyan kérdések, amelyekre, mint az angoloknál, nem várnak választ. Ne sértődj meg, ha a telefonban a vezetéknevüket mondják. A hollandok világában kevesebb a dicséret, de ha kimondják, az többet is ér. A kritikus megjegyzések annál gyakoribbak, és ezen nem illik megsértődni. Az értelem jele ez. Nők A házasság után a nők gyakran megőrzik a saját családi nevüket. Ezen senki nem talál semmi kivetnivalót. Az már másik kérdés, hogy mennyien veszik föl a férjük nevét. A munkaerő kábé negyven százaléka nő (ma ez változóban van, miként már írtam róla). A törvényhozásban ülők egyötöde nő. Már megint a sport Mindannyian tudjuk, hogy a holland foci... (a kluboknak egymillió tagjuk van). A korcsolyát, gyorskorcsolyát is említettem. De népszerű a vitorlázás (!), a tenisz (csak nyolcszázezren művelik sportszerűen), az úszás, a szörf, a kosárlabda, a tollaslabda. Ők találták ki a mi májusfánkra emlékeztető sportot is. A csatorna közepén fölállítanak egy póznát (afféle májusfát). A versenyző nekifut a csatornaparttól, ráugrik a póznára, és próbálja megmászni. (Néha a magyar tévében is látni ezt.) Amikor a versenyző eléri a kívánt magasságot, megpróbál átjutni a póznával a csatorna másik partjára. Aki a legtávolabb jut a másik parton, az a győztes. Erről ennyit Ennek a kicsi országnak tizenhárom egyeteme van, a legrégebbi a leideni, amelyet 1575-ben alapítottak. Holland magyar Miközben ezeket a sorokat írom, Jutka, a holland fotóművész, aki felnőttként tanulta meg a magyar nyelvet, jelzi (drótpostán), hogy bizony, amit a holland konyháról írtam, mondjuk úgy, nem teljesen igaz. Mindezt magyarul. Tudja az alanyi és a tárgyas ragozás közti különbséget. Hol a holland Hollandia az az ország, ahol a föld jobb, mint a levegő, ahol a profit többet ér, mint a tisztelet, ahol a megérzés többet ér, mint a szellemesség, ahol a szellemesség többet ér, mint a humor, ahol a bőség többet ér, mint az öröm, ahol a férfiak inkább választják az utazást, mint az otthon szeretetét. (Ezt egy olyan ember mondta, aki a régi hollandokat ismerte csupán. Természetesen angol volt az illető. Úgy hívták, Sir William Temple.) Van egy hely, ahol az emberek rettenetesen csalódottak, ha az országuk nem jut olyan magasra, mint ők maguk, és ez Hollandia. A XVII. századi holland tulipánőrület hasonló az internetiparéhoz, ahol a piac és a valóság bizony nagyon eltér egymástól. Sörökről: több Guinnesst adnak el Írország határain túl, mint otthon, így van ez a Heinekennel is. Amerikában egyenesen divat lett bizonyos körökben. Hollandiában az újonnan berukkolt szerződéses katonáknak még nem kötelező folyékonyan beszélni a hollandot. Majd megtanulják kiképzés közben. És tényleg. A (fiatalabb) amszterdami holland régen gyakran megfordult egy Melkweg (Tejút) nevű helyen (valamikor tejcsarnok állt a helyén), itt egykor egy olasz milliomos pénzelt minden évben egy avantgárd költői világfesztivált. Ez egy csatorna partján lévő épület a Lijnbaansgrachton, ma elsősorban kiállítóterem és kávézó. De azért vannak még koncertek is. A régi időkben az ellenkultúra (kétszintes) fő fészke volt, koncertteremmel, rock-, dzsessz- és világzenével. Amikor én először léptem fel ott, egy reggae-költő kezdett (hál’ istennek egy nappal előttem) eredeti jamaicai reggae-zenekarral, és az üdítőitalok standja mellett nyolcféle füvet és űrsütit is lehetett kapni. Reggelig nyitva tartó hely volt ez, az ember kezére pecsételték a dátumot, hogy ha kimentél, vissza tudjál jönni. Diszkó is volt itt, filmvetítés angolul és színházi előadások, videoinstallációk, multimédia meg amit akartok. A kemény kábszereseket nem engedték be, a szemük alapján kiszúrták őket. Néha kettőthármat elnéztek, azok ott bent megfeküdtek, istenem. Megvárták, míg fölébrednek. Hogy hol a holland ég? Hát elég lapos a horizont. Ha már Hollandia is az. Az égboltja olyan, mint egy fólia, amely minden kis tárgyat betakar a földön. Aki szereti a havat, a jeget, a hideg, apró szemű esőt, az szereti Hollandia éghajlatát. A holland holtakról egy dr. Pieter V. Admiraal mondta: mi itt Hollandiában tudjuk, mi a kegyes, szelíd, méltóságos halál. És ezt gyakoroljuk is. Vidkun Quisling, a hazaáruló náci norvég arról ábrándozott, hogy létrehozza az Északi Uniót Skandináviával, Nagy-Britanniával, Hollandiával együtt, de természetesen Németországgal az élén. Később csatlakozhatnak a gyarmatok és az Egyesült Államok is. Minden kommunista próbálkozásnak véget vetne ez a szövetség, és az európai kultúra és béke hosszú időre biztosítva lenne, mondta. Három évig ábrándozhatott, aztán egy kivégzőosztag előtt találta magát. Hollandiában az emberek, a lakások, házak, utcák, az állatok, a fák, virágok mind úgy néznek ki, mintha frissen mosták és vasalták volna őket ki. Hibátlanul ragyognak, és ki vannak keményítve. Holland jelentés Egy-két sikamlósabb szlengkifejezés,szó: Baarmoeder=anyamedve=női méh Moederkoek=anyusüti=méhlepény Schaamhaar=szégyellni való haj = fanszőrzet Schaamlippen = szégyellni való ajkak=szeméremajkak Hagyományos holland otthon Találhatsz durva vécépapírt, faltól falig könyvespolcot el nem olvasott könyvekkel, egy poros, keleti asztalterítőt és egy lejárt szavatosságú majonézt a konyhában. A királyi család Hosszan kéne értekeznünk róluk, de ők a törvényen felül állnak, még az új republikánusok szövetsége, a Nieuw Republikeins Genootschap szerint is. Két dal A’damról Az első Jacques Brel (1929-1978) belga énekesé, aki Schaarbeekben, Brüsszel egy kerületében született, de persze Párizsban futott be. A francián kívül énekelt frízül, flamandul, angolul. Több nagy énekesre volt hatással, például Leonard Cohenre, és amikor elkezdett angolul énekelni, nem tudta elkerülni a világsikert. Mint minden nagy énekes, tulajdonképpen költő volt. A kedvencem tőle az Amikor az embernek nem marad más, csak a szerelem. De itt most egy másik, franciául írt száma jön: Amszterdam kikötőjében / Vannak tengerészek akik eléneklik / Az őket kínozó álmokat / Végig Amszterdamon Amszterdam kikötőjében / Vannak tengerészek kik alszanak / Mint a régi királyi zászlók / Végig a sivár meredek parton Amszterdam kikötőjében / Vannak tengerészek kik meghalnak / Teli sörökkel és tragédiákkal / A hajnal első sugaránál De Amszterdam kikötőjében / Vannak tengerészek akik megszületnek / Az óceánok vastag forrósága / Utáni vágyakozásban Amszterdam kikötőjében / Vannak tengerészek kik esznek / A halak csillogóan patakzó / Fehér térítőin / Megmutatják fogaikat / Melyekkel elroppantják a sorsot / Holdfogyatkozáskor / Az oldalkötélzet mellett / A tőkehal szaga érződik / Meg a sült krumplié / Nagy kezeikkel meghívnak / Hogy aztán ne térjenek vissza / Aztán fölkelnek mosolyogva / Egy vihar morajában / Felhúzzák a sliccüket / És böfögve lépnek tova Amszterdam kikötőjében / Vannak tengerészek kik táncolnak / Régi kereskedelmi vitorlásokon / Ronggyal mosva a fedélzetet / A nőkre gondolnak / És forognak és táncolnak / A nap leszállt / És egy harmonika / Törött dallamára táncolnak / A nevetéstől megbiccent nyakkal / Amíg hirtelen el nem / Hallgat a harmonika / Akkor komoly mozdulatokkal / És büszke tekintettel / Visszavezetik a bárkájukat / Míg el nem jő a telihold Amszterdam kikötőjében / Vannak tengerészek kik isznak / És isznak és megint csak isznak / Aztán újra megint / És Amszterdam szajháinak egészségére isznak / Aztán Hamburgéra vagy valamely másik helyére / Végül azoknak a nőknek az egészségére / Akik nekik adták szép testüket / Akik lelkierőt adtak nekik / Egy darab aranyért másért / És mikor már jól beittak / Orrukat a csillagokba fúrják / És úgy hugyoznak miként én sírok / Hűtlen asszonyaikért Amszterdam kikötőjében Amszterdam kikötőjében A holland himnusz Egyesek szerint 1569-ben, mások szerint 1572-ben készült a zenéje, így az egyik legrégebbi. A szerzője ismeretlen. A legrégebbi himnusz a japánoké, a szövege a IX. századból való. A leghosszabb himnusz a görög, 158 versszakkal, a legrövidebb az ugandai, kilenc ütemből áll. A miénk nyolc versszakos, a középmezőnyben vagyunk vele. Hihetetlennek tűnik, de az észt és a finn himnusz, a liechtensteini és az angol, a tanzániai és a zambiai himnusz zenéje megegyezik. Érdekes meccseket játszhatnak. A holland himnusz (Hét Wilhelmus) tizenöt versszakból áll, amelyekből az elsőt és a hatodikat szokták elénekelni. Nassaui Wiilliam vagyok / Germán vér csörgedez ereimben / Hű vagyok hazámhoz / És maradok halálomig / Az Orange házból való herceg vagyok / Szabad és félelmet nem ismerő / Spanyolország királyát / Mindig tiszteltem [... ] Pajzsom és bizodalmam / Te vagy, ó, Istenem, Uram / Reád akarok építeni mindent / Ne hagyj el engem soha / Hogy istenfélő maradjak / Szolgád mindörökké Folytatjuk Molnár Miklós Nagytiszteletű naplóíró ősem zernyolcszázkilencvenötöt írtak, midőn Molnár Gergelyt a Duna melléki református egyházkerület Orgoványra küldte a lelkek pásztorának (megfelelő tanítót is rendelve melléje), hogy szedje ráncba, „tanítsa móresre” a bitangságnak indult pusztai magyarokat. Huszonnyolc évesen érkezett meg szekérderéknyi portékájával (dívány, asztal, székek, könyvtartó, száz-egynéhány könyv, némi élelem meg egy kis hordó bor) szolgálati helyére, a téli pusztaságra. A Kunszentmiklóshoz tartozó Orgoványpusztán akkoriban még kevés gazdának volt szállása. Pásztoroknak, betyároknak, sehonnai korhelyeknek, mindenünnen kiebrudait kósza lelkeknek szolgált lakóhelyül a homokbuckás, szállás, ciheres (bokorerdős) „tengersík vidék”, melynek legelőin valaha szilajménes, szűzgulya, ridegbarom kolompolt, míg a pusztát föl nem osztották, s eke alá nem vették. Közép-ázsiai cserjék, sivatagi füvek és növények tenyésztek a tolvajosi homokban, múlt századok szegénylegényeinek búvóhelyén: heverő naprózsa, tollas szegfű, zörgőfű, szöszke bakszakáll, aranyvessző, sikkantyú, árvalányhaj, szamárkenyér, kecskerágó, homoki vértő, sárga gyopár, gyalogbodza, törpe nyár, királydinnye. A szélrózsa minden irányából iderajzott pusztaiak erkölcse is igencsak „közép-ázsiainak” hírlett. Templomot, iskolát, községházát hírből is alig ismertek. A rónaságon nagy messziről itt-ott tanyaépület fehérlett, gémeskút ágaskodott. „Magányos, dőlt kéményű csárda” állt a puszta mélyén, a látóhatáron délibábok imbolyogtak. Petőfi lelke bizonyosan erről a tájékról vétetett: ma is ott lebeg tán a homoki tanyák, dűlők, a pusztai itatókutak fölött. Regélik az ottaniak, hogy a mennyei gyermek a szomjas betyárok látogatta orgoványi csárdában - félúton Félegyháza és Kiskőrös között - látta meg Isten napvilágát, s később ugyanott írta meg a „Pusztán születtem, a pusztán lakom. / Nincs födeles, kéményes hajlékom” kezdetű poémát. Nagytiszteletű Molnár Gergely negyvenegy esztendőn át volt az orgoványi református egyház rendes lelkésze. Iskolát, templomot, paplakot épített, családot alapított és nevelt, gazdálkodott, kertet, gyümölcsöst és szőlőt telepített, méhészkedett és falut szervezett. Részt vett a posta, a gőzmalom, a Hangya szövetkezet, a tűzoltóegylet, a községháza, a csendőrség, az iparos-, a gazda- és a színkör létrehozásában. Előadásokat tartott, az okszerű gazdálkodásra vonatkozó olvasmányokkal, tanácsokkal, nemesített magokkal és oltványokkal látta el felebarátait; minden módon iparkodott eltakarítani az útból a mezei szorgalom akadályait. A katolikus gyerekeket is ő okítgatta református pap létére a katolikus hittanra; megkeresztelte (s ha úgy fordult, eltemette őket, külön anyakönyvet vezetett róluk, és elszámolt velük az izsáki plébánosnak. A váci püspöknél szorgalmazta, hogy a községben katolikus plébánia létesüljön, majd templomuk építésében maga is tevékenyen részt vett. Mindeközben ő volt a „falu pennája” is; gyakran jelentek meg tudósításai a Kecskeméti Közlönyben. Holta napjáig, 1936. július másodikáig írta községének és egyházának egyszerre gyöngéden személyes és elfogulatlanul tárgyszerű krónikáját, melyben szétszálazhatatlanul egybeszövődik az emberi állapot egyetemes szánandósága keltette megrendülés a piripócsi piszlicsárésággal. A napló majd fél évszázadot ölel át Orgovány községgé alakulásától a harmincas évek elejéig. A megélt valóság, az oral history megannyi „adalékát”, a történelem talpasainak viselt dolgait, például a „nagy háborúban” hadifogságot szenvedett orgoványi katonák hányattatásait hűséggel, alázattal s legalább olyan szenvedélyes igazságkereséssel örökítette meg, mint (egy világháborúval és egy újabb bolsevik dúlással később) Sára Sándor kamerája. Ékkővé csiszolt kis képek sokaságában villannak föl hajdani emberek és sorsok, az egyre inkább magára találó faluközösség életének fény- és árnyoldalai. Tájnyelvi jó ízekben bővelkedő, adomásan indázó, temérdek néprajzi adatot, kiskunsági eleink kultúráját megörökítő mondatai az 1919-20- as eseményekről szólva staccatósan megrövidülnek: bezúdul a naplóba a történelem géppuskaropogás-szerű tényeinek özöne. A valaha balladás hely véres jelentéstorzulás folytán hírhedett fészekként került rá a XX. század lidércnyomásainak mappájára. Az Orgoványi napló ekképp a legújabb kor egyik fejezetéről szóló hiteles tanúságtétel is: e lapjai forrásértékűek a történetkutatók számára (2002-ben jelentette meg a Kortárs Könyvkiadó). Molnár Gergely naplója, bár pap tolla alól került ki, egyáltalán nem vagy csak ritkán papos. Az teszi megejtően emberivé, hogy „a titokban írónak született, haló porában is szeretni való... nagytiszteletű úr [szinte] pletykál, oly bizalmas és aprólékos leírásokat nyújt nyájáról: a falubeli atyafiakról, a parasztgazdákról, a tanítónőről, a jegyzőről, az eladó lányokról, a szabadságos katonákról s a hadifogoly oroszokról, akiket kihelyeztek a házakhoz dolgozni” - írta Zsohár Melinda e lap hasábjain. Orgoványnak a vörös hódoltságban Kun Béláról elnevezett utcája ma nagytiszteletű Molnár Gergely nevét viseli. Hamvai a református sírkertben nyugszanak, márványkövén - maga választotta föliratként - Máté evangélista igéi olvashatók: „Hív voltál kevesen, sokra bíztak ezután”. Ambrose Bierce szerint a napló: „napi följegyzések életünknek arról a részéről, amelyről pirulás nélkül számot tudunk adni önmagunknak”. Molnár Gergely óceánkék szemének máig hatolóan éles tekintete az elbitangolt ivadékban áhítatot ébreszt - de kíváncsiságot is az elhallgatott intimitások, a belső élet titkos rezdülései, az „én” tárnáiból felbugyogni nem hagyott személyes vallomások iránt. A szemérmes (el)hallgatás alól is kisejlik: a zakatolóan lázas közbuzgalomnak s önigazoló megörökítésének karmikus az eredete. A küldetéses kálvinista lelkipásztor soha életében nem ölelkezhetett egy jóízűt a feleségével - öles férfiasságát hól, pedig mekkora reverenciával, „Isten oszlopaként” emlegették maguk közt a reformált hitű atyafiak! A nagytermészetű, indulatos paptól kissé féltek az emberek. A tiszteletesné különben sem olyan asszony volt, aki örömét leli az együtt hálásban, „Isten oszlopának” befogadásában: szerelmi hév biz’ annyi szorult csak a búval bélelt, finnyás fájvirágba, „mint lúdtalpbetétbe gágogás”. A nagytiszteletű úr azonban nem kevélykedett. Reggelente fölkelt idején, és tiszte szerint munkára lódult: az Isten házába, szántóföldre, kertbe, rétre, szőlőbe. Megnyugodott sorsa rendelésében, s jókedvvel vitte véghez életét - a naplója legalábbis erről tanúskodik. 37 Magazin 2007. június 9., szombat