Magyar Nemzet, 2007. július (70. évfolyam, 178-207. szám)

2007-07-07 / 183. szám

Magyar Nemzet • Kultúra Rovatvezető: Vitézy Zsófia 2007. július 7., szombat kultura@magyarnemzet.hu Sikolyok a természeten át Edvard Munch, a norvég festőzseni retrospektív kiállítása a bázeli Beyeler Alapítványban Norvégián kívül még sohasem rendeztek olyan átfogó tárlatot Edvard Munch (1863-1944) al­kotásaiból, mint amilyen Bá­zelben, a Beyeler Alapítvány­ban látható. A kiállítás száz­harminc festményt és nyolc­van rajzot, grafikát mutat be, s mint a modern művészet meg­határozó egyéniségét, az exp­­resszionizmus előfutárát, illet­ve kialakítóját mutatja be az alkotót. LÁT­HATÁS É P. Szabó Fernő (Bázs.i.)________ É­reztem a nagy sikolyt a termé­szeten át - ezt a mondatot írta a művész a Sikoly című festmény egyik grafikai változatára, amely a modern festészet ikonjává vált hí­res műalkotás tragikus sorsát ép­pen úgy felidézi, mint ahogyan ma­gába sűríti Munch életművének szinte minden lényeges jellemzőjét. Magányos alak a természetben, ti­tokzatos kapcsolat a látható és lát­hatatlan világok között, szinte elvi­selhetetlen érzések... Akármely periódusát nézzük az életműnek, hasonló motívumok sorjáznak az alkotásokon, még akkor is, ha a magányos alak helyét két vagy há­rom figura foglalja el. A páros vagy hármas magány művei veszik körül a kiállításlátogatót, aki az egyén drámáján keresztül a modern idők emberiségének a kiszolgáltatottsá­gával, értékvesztésével, tanácsta­lanságával szembesül. Munch művészetében az élet és halál, a lét és nemlét alapkérdései bukkannak fel, a félelem, a vágy, a szerelem és a csalódottság, a félté­kenység motívumai követik egy­mást. A művekben megfogalmazó­dó érzések talán azért képesek olyan intenzíven megjelenni, mert miközben kifejezetten önéletrajzi motívumok, mélyen átélt egyéni drámák jellemzik, a kor alapkérdé­seit teszi fel a festő, aki sajátosan északi karakteréhez a modern mű­vészet akkori nagy központjaiban, Párizsban, Berlinben megismert eszközöket társított. A Beyeler Alapítvány kiállítása (kurátor Dieter Buchhart és Chris­toph Vitali - utóbbi volt a házigaz­dája néhány évvel ezelőtt a Haus der Kunst igazgatójaként a nagy müncheni Csontváry-kiállításnak) Két nagy fejezetre osztva, a világ mintegy ötven nagy múzeumából és ugyanannyi magángyűjtemény­ből kölcsönzött művekkel mutatja be a pályáját, amelynek kezdetét családi tragédiák sora jellemzi. Mundh néhány éves, amikor tüdő­bajban meghal édesanyja, majd lánytestvére, fiatal művész, amikor elveszíti édesapját is. A ravatalkép ugyanúgy visszatérő jellemzője a pályának, mint a Beteg gyermek, amelynek első, 1886-os bemutatása óriási felháborodást váltott ki, a kritikusok túlságosan nyersnek, fé­lig befejezettnek tartották. A festő­nek viszont kifejezetten szüksége volt e nyerseségre, néhány év múl­va, berlini időszakában kivitte fest­ményeit a természetbe, hogy az időjárás, az eső, a szél, a fagy mun­kálja tovább az általa gyakran be­­karcolásokkal is megdolgozott felü­letet. A kiállítás második fejezete a francia impresszionizmus és poszt­impresszionizmus hatását mutatja be Munch művészetére, amelynek középpontjába akkoriban került egyre inkább a civilizált világ válsá­ga, akkor születtek meg híres mű­vei, a Madonna, a Pubertáskor, a Csók, a Vámpír, amelyeknek újabb és újabb változatai készültek, s ké­sőbb az Életfríz részleteiként is megjelentek. Ahogyan a festmé­nyekben, a grafikákban is ugyan­azok a motívumok bukkantak fel, variálódtak, a két műfaj között ép­pen úgy nem ismert határokat, ahogyan a fotót s később a mozgó­képet sem zárta ki művészi eszkö­zei közül. A századfordulóra alakult ki az a rendkívül intenzív színekből, expresszív formákból építkező vi­lág, amellyel Munch kora számos művészére, a többi között a Brücke-csoport tagjaira is nagy ha­tást gyakorolt, s amely hamarosan nemcsak a szakmai, de az anyagi si­kert is meghozta számára. Egyszersmind az idegösszeom­lást is 1908-ban. A művészi mun­kával járó feszültséget, a reményte­len vagy félig beteljesült szerelme­ket egyre több alkohol segítségével volt csak képes elviselni, később pedig már úgy sem. Lassú felépülés után, az 1920-1944 közötti kései korszakában egyre oldottabbakká váltak képei, mintha csak a termé­szet színeiben szeretné feloldani a műveken megjelenteket, s nyoma­tain is szinte mindig ott látható a dúcként használt rajztábla erezete, mintha csak a természet, az élet örök körforgására figyelmeztetné a mű nézőjét. Vagy az értékek ve­­szendőségére? Az immár világhírű festő nemcsak azt érte meg, hogy 1937-ben a nácik mintegy száz mű­vét kobozták el mint az Entartete Kunst „förmedvényeit”, de azt is, hogy 1940-ben elfoglalták Norvé­giát. Magányosan élt Oslo melletti birtokán, ott festette utolsó önarc­képeit, amelyeken saját közeli halá­lát vizionálja. Oslo városára hagyta több mint ezer festményét, húsz­ezer grafikáját, vázlatfüzeteit. Ép­pen születése századik évforduló­ján, 1963. május 29-én nyitt meg az emlékmúzeum. A történet végére valóban illik a latin mondás: Ars longa, vita brevis - A művészet végtelen, az élet véges. Munch tovább roncsolta eleve durván kidolgozott képeit (Stimme) Összművészeti forgatag Győrben hagyományok vállalásáig.T­egnap megkezdődött és július 22-én ér véget Győrben a 42. Győri nyár nemzetközi kulturális fesztivál. A Nyugat-dunántúl régió kiemelt kulturális és örökségturisz­tikai rendezvényének kínálatában a művészetek szinte minden műfaja jelen van: könnyű- és komolyzene, tánc, népzene, dzsessz, színházi produkciók, kiállítások - mindez nagyszabású szabadtéri rendezvé­nyeken. A nagyközönség részt ve­het kézműves-bemutatón és -vásá­ron is, és természetesen a szellemi élvezetek mellett nem maradnak el a kulináris örömökhöz kapcsolódó programok sem. A konyhaművé­szet avatott szakértői gondoskod­nak róla, hogy az étkezés inspiráló élmény legyen a látogatók számára. A kínálat valóban sokszínű, talán ennek köszönhető, hogy évek óta egyre többen jönnek el Győrbe, hogy megismerkedjenek a régió kultúrájával. A fesztivál nyitánya a Bécsi Fú­vósok százfős zenekarának pro­dukciója volt. Az első nap sikere az Omega koncertje volt. Ma a Győri Fringe Fórum műsorát tekinthetik meg az érdeklődők a Bécsi kapu té­ren az edinburghi nemzetközi fesz­tivál mintájára: a lényeg, hogy min­denféle művészeti ág képviselői be­mutatkozhatnak. Holnap a blues műfajának szerelmeseit várja a Kál­vária Hotelben többek között a Jan Siegal Band. Holnapután szerenádestet tart a Győri Filharmonikus Zenekar a Xantus udvarban. A következő na­pon a Szentlélek-templomban el­hangzik a Tolcsvay László és Tolcs­­vay Béla által írott Magyar mise, amelyben közreműködik Sebestyén Márta is. Június 11-én Táncvarázs címmel a győri táncosok lépnek fel, majd 13-án Cserháti Zsuzsa-emlék­­koncert lesz. Július 13-16. között rendezik meg a kisalföldi folklór­fesztivált is. Aki elmegy, 16-án XX. század eleji autentikus kalotaszegi népi menyegzőn és lakodalmi mu­latságon vehet részt. És mindez csak­ szemezgetés a kéthetes prog­ramsorozat kínálatából. A ritmus mámoros ünnepe Magánerős dobfesztivált rendeznek Dévaványán Július 12-től 15-ig dobfesztivál lesz a Békés megyei Dévavá­nyán. Szervezője, Kónya András bevallása szerint egyfajta mul­tikulturális ihletettségű „világzenétől” jutott a magyar zenei 11 V. Fehi-r József_____________________ K ónya András pár éve még fe­ketemunkásként dolgozott Iz­raelben. A szükség vitte oda, mert itthon nem boldogult. Kissé re­ményvesztetten bolyongott a tel­­avivi tengerparton, amikor egyszer csak afrikai dobok hangjára kapta fel a fejét. Embereket pillantott meg, akik a dobok mögött ültek, s boldog rérültséggel verték a tamta­mot. - Hirtelen megéreztem, hogy az ütem engem szólít, engem hív - emlékezik Kónya András. - Rájöt­tem, hogy ez hiányzott az életem­ből. A zenét korábban is szerettem, de a végén már csak a kommersz muzsikát fogyasztottam közömbö­sen. Ott, a tengerparton egyre töb­ben gyűltünk össze, dobosok, tán­cosok, tűzzsonglőrök, turisták. Nem számított, ki fekete, ki arab, zsidó vagy európai, a zene minden­kit átölelt. Én is megtanultam do­bolni, s rendszeresen beültem a nagy körbe. Kónya András fejéből kipattant az ötlet: ilyen fesztivált kelle­ne megszervezni szülővárosában! Amikor végleg hazatért, módszere­sen felkutatta, kit űz a szabadtéri dobolás mámora. Az első dévavá­­nyai fesztiválon tíz dobos játszott vagy kéttucatnyi érdeklődőnek. Ép­eszű szervező itt megállt volna, mondván, hogy teljes a kudarc, so­ha többé fesztivált. De Kónya And­rást azt mondta: megvolt az első. - A következő már nagyobb bu­li lett, egyre több helybéli állt mel­lém - meséli. - A harmadik ren­dezvényen szenegáli dobosok is­mertették meg velünk, hogy hol la­kik az ő istenük. Összehozott a sors Zsarnai Gáborral, aki azon túl, hogy kiváló hangszeres, kitűnő szervező is. Kapcsolatai révén színpadi pro­dukciók érkeztek hozzánk. A has­táncosnők mindenkit elbűvöltek, a tűzön járás sok vállalkozó szelle­műt vonzott. Az ötödik, tavalyi fesztivál nagyon jól indult, pénte­ken hatalmas tömeg gyűlt össze, a hangulat a tetőfokára hágott, ám a programot elmosta az eső. Beszo­rultunk az öltözőbe, ahol megint előkerültek a dobok, s minden idők leghangosabb bulija kerekedett. Kónya András, a lokálpatrióta nem nézi tétlenül, hogy települése perifériára szorul. Ezért idehozta hát a világot. A távolról érkezettek a Körös-Sárrét jó hírét viszik tovább, mellékesen fellendítik az idegenfor­galmat. - Szeretnék a fiatalokban egészséges nemzeti identitástuda­tot ébreszteni - vallja be a dévavá­­nyai dobfesztivál szervezője. - Az egzotikus programok mellé kézmű­veseket hívtam, akik a helyszínen tanítják mesterségeik fogásait. Fel­lép a Szilaj Dobkör, amelynek tagjai ősi magyar zenét játszanak. Törté­nelmi előadások is elhangzanak olyan témákról, amelyek a tan­könyvekből rendre kimaradnak. Az igazságot nem lehet felakasztani FOLYÓIRAT M Pósa Zoltán________________________ A Búvópatak című, Kaposvá­rott szerkesztett irodalmi lap a hatodik évfolyamába lépve or­szágos hatósugarú, egyéni arcélű folyóirattá izmosodott. Egyik sajá­tossága, hogy őszintén beszél a régmúlt, a félmúlt és a jelen tör­ténelmének egymással összefüg­gő problémáiról. Főszerkesztője, Csernák Árpád ismert színművész­ből vált a jelenkori irodalom meg­határozó egyéniségévé. Az össze­vont június-júliusi szám alap­hangját adja meg a főszerkesztői esszé, amely megidézi 1456. július 22. dicsőséges napját, amikor Hu­nyadi János győzelmet aratott II. Mohamed szultán fölött Nán­dorfehérvárnál. Hunyadi megvaló­sította a magyar összefogást, meg­teremtette az igaz ügyért harcolók egységét. Fényes diadalára emlé­kezteti a világot azóta is a déli ha­rangszó. Gondolatilag szervesen kapcsolódik az esszéhez Frigyessy Ágnes interjúbeszélgetése Für La­jos történésszel, a diktatúra utáni első szabadon választott kormány honvédelmi miniszterével. Für La­jos úgy vall az alig tegnapról és a máról, hogy történelmi távlatokba helyezi mondandóját, amelynek egyik sarkköve a magyar nemzeti erők összefogásának hiánya. Ha si­kerül végre tényleg megérteni a legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz erejét gyöngítő „kis, törmelék erőknek, hogy akármennyi zéró körüli számot összeadunk, abból csak ugyanannyi lesz, magyarán nulla, akkor talán sikerül megállí­tani azt a katasztrófát, ami felé az ország halad”. Für Lajos szavait hi­telessé avatja, hogy teljes mellszé­lességgel vállalja, ő személyesen is felelős az 1990 utáni első rendszer­­váltó párt kudarcáért. Súlyos fele­lősség terheli azt a kormányt, amely - meglehet, naivitásból vagy felelőtlenségből, gyöngeség­­ből - elmulasztotta a kommunista bűnösök felelősségre vonását, amire nincs mentség. „Ha a követ­kező választáson győz a nemzeti erő - persze jobb lenne, ha előbb győzhetne -, ne legyen irgalom. Ne legyen, mert nem érdemlik meg.” Mindkét íráshoz szervesen kapcsolódik az egykor halálra ítélt 1956-os szabadságharcosról, je­lenlegi Fidesz-képviselőről, Win­ner Máriáról szóló esszé. 2007. jú­nius 8-án a Testnevelési Egyetem aulájában együtt ünnepelte a meg­vesztegethetetlen hőst, a ma is szenvedélyesen politizáló igazság­bajnokot Orbán Viktor, Duray Miklós, Tőkés László, Jókai Anna és mások. Orbán Viktor idézett köszöntője illeszkedik Für Lajos szavaihoz: „Ami ma körülvesz bennünket, nem az igazság, ha­nem egy hazugságra épülő álla­pot.” Wittner Mária pedig így te­kint a jövőbe: „Az igazságot nem lehet felakasztani, hisz a lélek el­száll a testből, de tovább él.” (Búvópatak, 2007. június-július, VI. évf. 6-7. szám.) HOLNAP IS MEGJELENIK! Megvásárolható az újságárusoknál

Next