Magyar Nemzet, 2008. november (71. évfolyam, 300-326. szám)
2008-11-03 / 300. szám
Zuschlag-ügy: nem tagadják az „egyeztetést” Ns Török László Nyakó István cáfolta, hogy pártja fizetett volna azért, hogy Zuschlag János lemondjon képviselői mandátumáról. Az MSZP szóvivője kifejtette, „a párt elszámolását, így kifizetéseiket is minden évben közzéteszik a Magyar Közlönyben”. A nyilatkozatra azért volt szükség, mert a múlt héten Lados István, Zuschlag volt személyi titkára a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon arról vallott, hogy a volt képviselő a holokauszt áldozatainak kigúnyolásából fakadó botránya után több tíz millió forint lelépési díjat kapott az MSZP-től. Ezt Zuschlag egyik telefonbeszélgetéséből tudja a per másodrendű vádlottja, aki fel is vette az ominózus beszélgetést, amit a héten le is játszanak majd a tárgyaláson. Zuschlag János még 2004 októberében kényszerült lemondani. Lados vallomása szerint 2004- ben Gyurcsány Ferenc vendégül látta egy fővárosi étteremben az MSZP ifjúsági munkacsoportját, köztük Zuschlag Jánost, akihez fennhangon így szólt: „b.. .d meg, Zuschlag, már megint mi van a k...a pályázataiddal”. Az MTI kérdésére, hogy igaz-e, Gyurcsány Ferenc akkori sportminiszter trágár szavakkal érdeklődött Zuschlagtól a pályázatairól, az akkori megbeszélésen részt vevő Nyakó István elmondta: arra nem emlékszik, hogy Lados István ott lett volna az MSZP-frakció ifjúsági munkacsoportjának az ágazati miniszterrel folytatott megbeszélésen. Azt viszont természetesnek nevezte, hogy „a frakció szakpolitikusai egyeztetnek az ágazati miniszterrel”. Lados István a Zuschlagperben egy sor szocialista és párthoz közeli közéleti személyiségre vonatkozóan tett kínos, esetekben terhelő vallomást, állításait az érintettek mindegyike visszautasította. Nyakó István Államcsőd szélén volt az ország Hat és fél év szocialista kormányzás után is a Fidesz felelősségét firtatja Gyurcsány Ferenc Államcsőd szélére sodródott az ország, ezért kellett a Nemzetközi Valutaalap segítségét kérni - ismerte el a miniszterelnök a Vasárnapi Híreknek adott interjúban. Gyurcsány Ferenc szerint ugyanakkor a válság belső okokra is visszavezethető, mi több, azért az Orbán-kormány az egyik fő felelős. A Fidesz a kormányfő ezen kijelentését nevetségesnek minősítette. ZSFRÖK CSABA A költségvetési plafonról és a költségvetési tanácsról tegnap este tartott ötpárti tanácskozással egy időben Gyurcsány Ferenc és néhány kormánytag rendkívüli megbeszélésre gyűlt össze a miniszterelnöknél - erősítették meg lapunknak kormány közeli források a helyszínen, nem cáfolva azt, hogy a kormányfő bizalmi embereivel ismét az országot sújtó pénzügyi-gazdasági válságról egyeztetett. A parlamenti pártok tegnapi mintegy másfél órás megbeszélésén egyébként közeledtek az álláspontok azzal kapcsolatban, hogy az SZDSZ felvetése nyomán a következő évekre költségvetési plafont állapítsanak meg. Kóka János, a szabad demokraták frakcióvezetője sajtótájékoztatóján ugyanakkor közölte, hogy a parlamenti erők írásbeli megállapodásához szükség van arra, hogy a kormány feltárja a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötendő megállapodás valamennyi részletét. Lapunk kérdésére, miszerint ennek hiányában elképzelhető-e, hogy a költségvetést az SZDSZ elutasítja, Kóka úgy reagált: bízik benne, hogy a kormány a szerződést részletesen megismerteti a pártokkal, így az általunk felvetett lehetőséggel egyelőre nem számol. Pártállami módszernek nevezte azonban Varga Mihály, a Fidesz alelnöke sajtótájékoztatóján azt, hogy a megállapodást eddig nem ismerhették meg a pártok. A volt pénzügyminiszter ugyanakkor nevetségesnek minősítette Gyurcsány Ferenc azon kijelentéseit, amelyek a válság kialakulásban a polgári ellenzék felelősségét firtatták. A kormányfő a Vasárnapi Hírekben tegnap megjelent interjúban közölte: „A legrosszabb forgatókönyv, amelytől napokon keresztül félt a kormány, az volt, hogy elindul a forint zuhanása, és az euróhoz viszonyított árfolyama nem áll meg 350-400 forintig”. Gyurcsány hozzáfűzte: ebből pillanatok alatt 20-30 százalékos infláció alakulhatott volna ki, ami azt jelentette volna, hogy az emberek elveszítik a jövedelmük negyedét, harmadát. Arra a kérdésre, hogy Demján Sándor államcsődöt említett, s vajon fennállt-e ennek lehetősége, a kormányfő úgy fogalmazott: „Ebből államcsőd és szociális válság egyidejűleg alakulhatott volna ki, hogy ha nem tesszük jól a dolgunkat.” Gyurcsány állítása szerint a válság kétharmada külső körülmények következménye, egyharmada belső okokra vezethető vissza. A gyurcsányi olvasat szerint először is a magyar lakosság 2000-2001 óta, amióta beindult a Fidesz otthontámogatási politikája, lényegében nem takarít meg. - 2000 és 2006 között lényegesen többet költöttünk a költségvetésből, mint amennyi bevételünk volt - magyarázta, hozzátéve, „ebben benne van a mi felelősségünk is”. A reformpolitika 2006 és 2008 között megakadt, ezért a fő felelősség az ellenzéké, végül az elmúlt háromnégy évben a magyar lakosság és a vállalatok „elképesztő módon adósodtak el devizában és nem forintban”, és ez a devizaválság veszélyét teremtette meg - fejtegette a miniszterelnök. Arra a kérdésre, milyen érvvel vitatná, hogy a Fidesz elnöke szerint szégyen, hogy Magyarország a valutalaphoz fordult, Gyurcsány Ferenc közölte: az IMF biztosította háttér nélkül „Magyarországon államfinanszírozási csődhelyzet veszélye állt volna be”. Gyurcsány arra a felvetésre, miszerint a válságkezelés egészen nyilvánvalóan kampánytéma is lesz, kijelentette, ezekben a hetekben egyetlen egy percig sem gondolt a 2010-es választásra. A kormányfő azt is állította: ha ebben a helyzetben azt látná, hogy olyan dolgokat kell tennie, amelyek nem hoznak népszerűséget, hanem azt csak csökkentik, akkor ezeket is megtenné. Hozzáfűzte: ami most jön, az egy elhúzódó gazdasági válság, tehát „egyre inkább azzal kell foglalkozni”. „A kialakult gazdasági helyzet megerősítette az SZDSZ és az MDF felelősségvállalását, ezért csaknem biztosan megkapja a többséget a parlamentben a jövő évi költségvetés” - mondta a miniszterelnök a Vasárnapi Híreknek. Az elmúlt hetek fejleményei, illetve nyilatkozatai valóban azt jelzik, hogy a két kisebb parlamenti párt is megszavazza a büdzsét - nyilatkozta lapunknak az MSZP egyik elnökségi tagja, aki éppen ezért egyelőre semmilyen személyi változást nem tart időszerűnek a kormányban. Varga Mihály eközben arra tett javaslatot, hogy ha a Gyurcsánykormány ismét manipulálná az államháztartási adatokat, akkor azért a miniszterek büntetőjogi felelősséggel tartozzanak, illetve ha az ígértnél nagyobb lesz a költségvetés hiánya, akkor a kormánytagok fizetésükkel feleljenek. Horn Gábor és Varga Mihály kézfogása. A plafonról megegyezhetnek, a költségvetésről aligha fotó hegedűs Márta mmmmm ti ítt'jawosshe'!* Az ellenzék aggódik a lakótelepiekért Az energiaárak folyamatos növekedése mellett a kompenzációkra szánt támogatások csökkenését tapasztaljuk, és ezek az intézkedések a panellakásban élőket tragikus helyzetbe hozzák - jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján László Tamás (Fidesz). II Munkatársunktól._____________ László Tamás arra hívta fel a figyelmet, hogy a különböző problémák és visszás helyzetek miatt 2-3 naponta kell a távfűtéssel és a lakótelepeken élők helyzetével sajtótájékoztatón foglalkozni. Ezúttal pedig az ismételt áremelés adta az apropót. Hangsúlyozta: idén összességében 25 százalékkal emelkedett a távfűtés ára, miközben a Gazprom jelenleg a gázár csökkentéséről beszél. Ez az intézkedés leginkább a lakótelepen élőket, azaz zömmel a nyugdíjasokat és a csonka családokat sújtja, akik teljesen képtelenek a védekezésre - mutatott rá László Tamás. A fideszes képviselő hozzátette: az energiaárak folyamatos növekedése mellett a kompenzációkra szánt támogatások csökkenését lehet tapasztalni. Mint kifejtette, erre szánt forrásként 2006-ban még 208 milliárd forint szerepelt a költségvetésben, 2007-ben már csak 112 milliárd jutott erre a célra, 2008-ban pedig 82 milliárdra csökkent. Jövőre már csak 62,7 milliárd forintot kíván a kormány elkölteni a kompenzációra. A fideszes képviselő kitért Szanyi Tibor napokban tett kijelentésére is, amely szerint csökkenteni kell a távhő árát. - Miért nem szólította fel a cégeket erre 2003-ban, 2004-ben, 2005-ban, 2006-ban vagy 2007-ben? - tette fel kérdését László a szocialista képviselőnek. László Tamás szerint a mostani távhődíjemelés és az ezzel párhuzamos látható tendenciák, megszorítások megkeserítik a panellakásokban élők életét, a kormány azonban képtelen arra, hogy megvédje őket a sorozatos áremelésektől és megszorításoktól. Összesen 116,5 milliárd forintot spórolnak a nyugdíjakon a különböző megszorító intézkedéseknek köszönhetően - emlékeztetett a politikus. A fideszes képviselő újságírói kérdésre válaszolva leszögezte: azonnali megoldásra van szükség, amelyet a Fidesz által már korábban többször benyújtott áfacsökkentési javaslat tudna megteremteni. László Tamás 3 2008. november 3., hétfőBelföld • Mafar Itaet HÁROMSZOR DRÁGÁBB A PANEL FŰTÉSE. A kormány terveivel összhangban november 1-jétől 9,2 százalékkal drágul a távhő ára, ami egy 52 négyzetméteres lakás esetén havi 1400 forint, éves szinten közel 15 ezer forint pluszkiadást jelent 1989 óta a 63-szorosára emelkedett a távhő díja, és míg 2002- ben a nyugdíjasok bevételeinek 20-25 százalékát tette ki a rezsi, ez a mérték jelenleg eléri az 50-70 százalékot Egy családi ház esetén négyzetméterenként átlagosan 2000 forintért míg egy panelben 6500 forintért fűtenek az emberek, miközben az utóbbiak többségében nincs lehetőség a hőmérséklet szabályozására. Ifjúsági szervezetével is leszámolna az MDF vezetése Karsai Péter mindenre kiterjedő átvilágítást kér a pártban • Forrásaink szerint Almássy Kornél egykori támogatóit „keresik” Karsai Péter teljes leltárt akar készíttetni pártján belül: az MDF-es politikus a demokrata fórum országos választmányának tagjait arra szólította fel, hogy minden alapszervezetre kiterjedő átvilágítással bízzák meg az országos elnökséget. A politikus azt is szorgalmazza, hogy készüljön jelentés az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) működéséről. Makay Zsolt, az MDF választmányi elnöke már arról is beszélt, nem elképzelhetetlen, hogy a párt szakít az IDF-fel. v* Bodacz Balázs Folytatódik a jelek szerint az MDF-ben az Almássy Kornél hívei elleni hajtóvadászat. Ennek egyik oka: közeleg az IDF decemberi tisztújítása. Az ifjúsági demokraták alelnöke Almássy Kornél, aki a múlt héten ki is jelentette, hogy mint politikus e szervezet színeiben kíván megjelenni a jövőben. Úgy tudjuk, az MDF vezérkara attól tart, hogy Almássy az IDF elnöki posztjára pályázik. Az MDF ifjúsági szervezeteként számon tartott IDF - ha valóban Almássy Kornél venné át a vezetését - kényelmetlen helyzetet teremtene anyapártjának. Bár az IDF jogilag az MDF-től független egyesület, de az együttműködési kényszerre jó példa, hogy például a szervezet az Antall József Alapítvány támogatásában részesül, az ifjú demokraták a párt minden megyei és az országos választmányába két-két tagot delegálhatnak, az IDF elnöke pedig tanácskozási joggal részt vehet a Magyar Demokrata Fórum országos elnökségi ülésein is. Ha tehát Almássy lenne az IDF elnöke, akkor Dávid Ibolya annak ellenére volna kénytelen számos kérdésben egyeztetni vele, hogy rendkívül súlyos személyes konfliktusba keveredett vele. Mint ismert, Almássyt botrányos körülmények között léptették vissza az elnökjelöltségtől, így Dávid Ibolyát kihívó nélkül választották újra. Karsai Péter most teljes, minden alapszervezetre kiterjedő átvilágítást kér a párt elnökségétől (az alapszervezeteknek köszönhetően a Somogy és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei MDF-elnöki posztot is IDF-esek töltik be), kéri továbbá az Antall József Alapítvány és az MDF adminisztrációs működésének átnézését, valamint azt is szorgalmazza, hogy a párt országos elnöksége készítsen jelentést az IDF állapotáról és együttműködési hajlandóságáról. Makay Zsolt, az MDF országos választmányának Dávid Ibolya hívének számító elnöke (aki korábban szintén az IDF-ben kezdett politizálni) egy televízió-műsorban pedig már egyenesen arról beszélt, hogy ha az ifjú demokraták politizálása új irányt vesz, akkor a párt saját társszervezetével is kész szakítani. Több IDF-es és MDF-es politikus is azt mondta lapunknak, hogy leszámolás készül a pártban, mert a régi-új elnök, Dávid Ibolya továbbra is tart a belső ellenzékétől. Amelyet, informátoraink szerint, csak lefejezni sikerült, megszüntetni nem. Almássy Kornél kérdésünkre viszont határozottan visszautasította azt a feltételezést, hogy az IDF elnöki székét át kívánná venni Lasztovicza Gábortól.