Magyar Nemzet, 2009. július (72. évfolyam, 178-208. szám)

2009-07-25 / 202. szám

26Magyar Nemzet * Magazin 2009. július 25., szombat ■ Varga Attila____________________________________________ a sokáig aludt az ezredes. Nyűgösen leszól az emeletről, miért nem jelez­tem korábban, hogy itt vagyok. Jó kez­det, gondolom magamban a rákosker­ti ház előtti padon ücsörögve, mikor kaput nyit a járókerettel is nehezen közlekedő anyós. Magyari Béla űrhajós, első osztályú vadászrepülő amúgy is nehezen állt rá a beszélgetésre. Sőt előtte elment hor­gászni egy hétre. Nincs már feszített menetrendje, fájlalja, de nem kell bejárnia munkahelyre, úgy érzi, senkinek sem hiányzik a tudása. Nyugdíjas. Augusztusban tölti be a hatvanat, jövőre lesz harminc éve, hogy a Valerij Kubaszov- Farkas Bertalan páros mellett „beugró” űrhajós volt Vlagyimir Dzsanyibekovval. Felkap egy rövidnadrágot és egy NASA-emblémás pólót. Lépkedünk felfelé a lépcsőkön. Előbb egy repülőgépmakettet pillantok meg, majd a fordulótól bekeretezett elismeréseket és fényképfelvételeket. Oklevél ar­ról, hogy születési helye, Kiskunfélegyháza díszpolgárává avatta 1980 novemberében. A Szojuz-Apollo program résztvevőinek fotója dedikál­va, majd egy Charlie Duke-tól, az Apolló-16 utolsó előtti holdexpedíció­jának tagjától kapott holdra szállási kép. - Csak évek múltán jöttem rá, hogy mekkora jelentőségű felvétel ez. Amerikában óriási vita kerekedett a fényképek alapján arról, hogy van-e egyáltalán árnyékuk a Holdon a felugró és tisztelgő amerikai űr­hajósoknak. Volt, aki azt mondta, a képek műteremben készültek. Nos, én pont olyan képet kaptam, amelyiken az űrhajós a Hold felszí­nén áll, s árnyéka is van. Az üveg alatt filctollal írt szöveg: „To Colonel Béla Magyari.” Felérünk az emeletre. Egymásba nyitik a konyha, az étkező és a nap­pali. Az egyik falon tüskés hal Kubából, és mert az űrhajós nemcsak a magasságot, hanem a mélységet is szereti, egy személyesen felhozott ko­rall a tengerfenékről. Aztán hatalmas portrékép a hőskorból a repülő al­ezredesről. Agárdi Gábor színművész festette 1985-ben. - Felhívott azon a nyáron, hogy menjek ki Fótra a műtermébe. Ott folyton a fénybe állítgatott, mint kiderült, a szemem színét akarta látni. Megittunk két üveg borocskát, elbeszélgettünk, és karácsonyra megle­pett a képpel - szolgál magyarázattal vendéglátóm. Látni még Magyari űrhajósparancsnokának, Vlagyimir Dzsanyibe­­kovnak a rajzát is, aki bejegyzett festőművész Oroszországban. Dublő­rök a grafika címe. - Ha véletlenül mi repülünk, Berci kapta volna - jegyzi meg Ma­gyari Béla. Elővesz a vitrinből egy ezüstből készült, 24 karátos arannyal futtatott nagy serleget. Nem akármilyen vésés látszik rajta, ahogy a fény felé for­dítom: „Köszönet a magyar néptől!” A kisasztalon dísztőr, amelyet ötve­nedik születésnapjára kapott az akkori honvédelmi minisztertől, vala­mint „királyi jogar”, azaz szintén egy minisztertől kapott rézbuzogány. A polcokon könyvek magyarul és oroszul. Sok a sci-fi: A csillagok felé, Örök szárnyalás, Küldetés, Menekülés a Naprendszerből, majd szépiro­dalom: Moldovától Zweigig. A teraszon telepedünk le. Tizenegy sincs még, de rekkenő a meleg. Rágyújt, s egy óriási piros dobókockát imitáló hamutartót húz maga elé. Határozott mozdulattal lenyom egy nyikorgó kart, s légmentesen lezár a szerkezet. A ház melletti síneken időnként gyorsvonat robog el, ilyenkor meg­tanul az ember szünetet tartani a mondatok között.­­ Viszont a repülők is látszanak - mondja elégedetten a kozmonau­ta. - Három kilométerre van Ferihegy, ha a szél úgy fúj, behozza még a hangjukat is. Na, az nagyon jó dolog. gyar Honvédelmi Szövetségen keresztül jelentkezett repülőtiszti iskolá­ba, Kecskemétre hívták be a Bács-Kiskun és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei jelölteket, mintegy harminc személyt. Hárman feleltek meg: Szé­les Béla, „aki szegény már odacsapta magát Taszáron a földhöz”, Farkas Bertalan és Magyari Béla. Tizenhét évesen találkoznak először, s nem gondolták, hogy folytatás is lesz. Párhuzamosan futott a karrierjük. Mindketten vadászpilóták lettek, a Szovjetunióban tanultak, majd ide­haza első osztályú piótává váltak. - Éjjel-nappal, minden időjárási körülmények között őriztük kis ha­zánk légterét, hogy nyugodtan tudjanak aludni az emberek - mondja még ma is teljes komolysággal. És hogy nem volt eseménytelen ez a munka, emlékezik arra az eset­re, amikor egy magyar katona Zalaegerszegen elkötött egy tankot, s elin­dult az osztrák határ felé. Magyari Béla gépét fegyverezték át légi oltal­mazási rakétákról szárazföldi célpontok ellen alkalmazható rakétákra, de mire felszállt volna, a tankos fának ütközött. Rendszeresen startoltak kisgépes berepülésekre és madárrajos vonulásokra, hiszen a lokátor je­lezte a foltot, de nem látta, hogy mi az, kevésnek bizonyult az első diploma. Fiatal diáktársaik először csodabo­gárként néztek rájuk, de aztán látták, hogy ugyanúgy járnak órára, ta­nulnak, záródolgozatot írnak, puskáznak, mint bárki más, így befogad­ták őket. Magyari harmadév után anyagtechnológiával kezdett foglalkozni, a világűrben megolvasztott ötvözeteket vizsgálta, s gépészmérnöki diplo­mát szerzett. Később, 1994-ben űr-anyagtechnológiából doktorált Mis­kolcon, disszertációja a Farkas Bertalan által végzett űr-anyagtechnoló­­giai kísérleteken alapult. Magyari Béla a nyolcvanas években nyaranta 25-30 órát repült még MIG-21-es vadászgéppel úgy, hogy a háta mögött is ült valaki. 1972-ben egyébként egyedül repülve egy pápai átképzésen szinte egyedülálló dol­got tett: füstölgő, égő vadászgépet hozott le a földre. Az volt a feladata, hogy vigye fel a gépet a statikus magasságig, az úgynevezett csúcsmagas­ságig. Ilyenkor gyakorlatilag 1,7-1,8 machra gyorsítva addig emelkedik a géppel (18-20 kilométer magasságig), amíg a sebessége nem csökken Magyari Béla Kiskunfélegyházán született 1949. augusztus 8-án. 1967- től a magyar, 1970-71-ben a szovjet repülő műszaki főiskola növendéke volt, 1972-től repülőtiszt, 1977-ben első osztályú vadászrepülői minősí­tést kapott. A magyar űrrepülés története valójában úgy kezdődött, hogy a szovjetek az Interkozmosz Tanácsának 1976-os moszkvai ülésén közös űrrepülésre invitálták a szocialista országokat. Kizárólag vadászpilóták lehettek esélyesek az útra. Magyarország akkoriban több mint száz olyan pilótával rendelkezett, akik korlátozás nélkül repülhettek MIG-21-es vadászgépen. Közülük 39 pilóta jelentkezett a kiképzésre. Az alapos szűrésen átesett hét legjobb pilóta közül négyet a Moszkva mel­letti Gagarin Űrhajóskiképző Központban közösen választottak ki a szovjet és a magyar szakemberek. Ketten - Elek László és Buczkó Imre­­ itthon maradtak „vésztartalékként”, Magyari Béla és Farkas Bertalan azonban 1978. március 20-án családostul kiköltözött Csillagvárosba, és ott folytatta a felkészülést. Már ekkor tudott volt, hogy ki repül. Két év­vel később mindkét pilóta kiváló minősítésben részesült. Valerij Kubaszov és Farkas Bertalan a Szojuz-36 fedélzetén 1980. má­jus 26-tól június 3-ig tartó, nyolcnapos űrrepülést hajtott végre. Az űrben orvosbiológiai, fémtechnológiai, fizikai, távérzékelési és erőforrás-kutatá­si kísérleteket folytattak. Az expedíció célja pedig a Szaljut-6 űrállomással való összekapcsolódás volt. Egyhetes útjukon több magyar kísérleti prog­ramot is végrehajtottak. Az egyik legnevezetesebb az interferon elnevezé­sű sejtbiológiai kísérlet volt, amely az immunrendszer interferonsejt­jeinek működését vizsgálta súlytalanságban. A Dóra-kísérletben a Pille nevű eszközzel mérték az űrhajósokat érő sugárzást. A Balaton nevű mű­szerrel pedig az űrhajósok szellemi munkavégző képességét vizsgálták. Farkas Bertalan elmondta egyszer a kozmoszból a televízió Esti meséjét. A Magyar Posta méltóképpen emlékezett meg a nagy eseményről. A start másnapján, május 27-én ötforintos bélyeget adott ki. A rajzon két, a beszállás előtt integető, felismerhetetlen űrhajós látszik. Az ok egysze­rű: mivel a bélyegtervet és a nyomdai munkákat jó előre el kellett készí­teni, nem tudhatták,­ hogy végül melyik legénység utazik majd a Szojuz-36 űrhajóval. Később ugyanerre az eseményre készült egy bé­lyegblokk, amely 1980. július 12-én került forgalomba. Ezen már kivehe­tőek voltak az arcok is. Magyari Béla magában úgy fogalmaz, hogy három teljes életfejezete volt, s néhány éve belekezdett a fél életbe is. Az első élete a vadászpilótaság volt. Gyermekkorától az szeretett volna lenni, repüléssel szerette volna megkeresni a kenyerét. Csak érdekesség, hogy amikor 1966-ban a Ma­Akarat és beteljesedett álom - így jellemzi ezt az első időszakot. A második életszakasz kezdetén, 1978-ban, 28 évesen lehetőséget kapott rá, hogy űrhajóskiképzésen vegyen részt, és űrhajós legyen. Attól fogva nem ment készültségbe, nem került beosztásba. Feladott minden va­­dászpilótás törekvést az új célért. De már a kezdet kezdetén megmond­ták a két jelöltnek, hogy egyikük nem repül. Ezt a korszakot, bár csak két évig tartott a felkészülés, egészen 1988-ig datálja. Farkas Bertalan űrrepülése után egy évig járták a hazai termelőszö­vetkezeteket, gyári klubokat, pártbizottságokat, és élménybeszámolókat tartottak a felkészülésről, a követelményekről s az űrrepülésről. Magyari Bélát őrnaggyá léptették elő, és megkapta a Magyar Népköztársaság Űr­hajósa, valamint a Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendje kitüntetést. - Gyakorlatilag 1988-ig élt bennem a remény, hogy ha egészséges va­gyok, és lesz második magyar űrrepülés, akkor én is utazhatok. És 1986- ban nagyon közel kerültem ehhez. A könyörtelen igazság: a szovjetek Mars-szondákat küldtek fel sok magyar műszerrel, s úgy tűnt, barterként emberes űrrepülésen vehet részt Magyari is, de közben megalakult az orosz űrügynökség, s végül csak tízmillió dollárért mehetett volna fel. Erre nem volt pénze a magyar államnak. Ebben az időszakban Farkas Bertalan és Magyari Béla nappali tago­zaton, egy iskolapadban 18-19 éves fiatalokkal a Műegyetemre járt. Bár katonai főiskolát végeztek, nem volt matematikai felkészültségük, ezért a kritikus szintig, majd visszafordítja.­­A Mach-szám a repülő objektum sebessége és a hangsebesség viszonyszáma a levegőben. A hangsebesség 11-20 kilométer magasságban 1062 kilométer/óra. Tehát a hangsebes­ség 1,7-1,8-szeresével haladt.) - Visszaúton négyezer méter magasan a Balaton fölött felemeltem a si­sakom rostélyát, hogy már a rendes kabinlevegőt szívhassam, de szúrós szagot éreztem. Aztán a kerozinét is megéreztem, s füstölt már a kabinban is valami. Visszatettem a sisakrostélyt, s rádiókapcsolatot létesítve egyből le tudtam szállni. A kifutópályán már az egész gép füstben volt, mint kide­rült, a tüzelőanyag olajradiátora elrepedt, s az olaj bekerült a hajtóművész­be is. A szakértők később megmondták, hogy másfél percig repülhettem volna még, majd leállt volna a hajtómű, s katapultálnom kellett volna. Magyari Béla vadászpilótaként kedvező légköri feltételek mellett 24 kilométer magasra tudott felmenni. Mikor laikusságomat hangoztatva azt a kérdést teszem fel, hogy gyakorlatilag hol kezdődik a sötétség, fel­nevet, s tréfálkozva mondja: látja, még Anettkából is felkészültem. Tilta­kozom, mire ő „de, de, de, de” rohammal fojtja belém a szót, aztán: „lá­tom, utánaolvasott, nincs ezzel semmi gond”. (A bulvármédia-szereplő és botrányhős Anettka 2006 késő őszén egy Nyizsnij Novgorod melletti katonai támaszpontról startolt speciális MiG típusú repülőgéppel, amely elméletileg feljuttathatta 30 kilométeres magasságba is, ám ez mégsem tekinthető űrutazásnak. A technikai részletekre nem derült fény, mert az oroszok mindezt kísérleti repülésnek, azaz titkosnak mi­nősítették.) Magyari Béla három és fél élete, valamint a magyar űrhajózás elfeledett fejezetei Széljárás Végül nem ő járta meg a világűrt, hanem Farkas Bertalan. Később, 1986-ban úgy tűnt, ő következik, ám ekkor is szertefoszlottak álmai: Magyari Béla nem lett „a második magyar űrhajós” Mára pedig szinte elfeledtük. A­­beugró­ űrhajós most és a róla alezredes korában festett portrén. .A korosztályomra már nincsen szükség­

Next