Magyar Nemzet, 2009. augusztus (72. évfolyam, 209-238. szám)

2009-08-19 / 227. szám

Magyar Nemzet Belföld Rovatvezető: Villányi Károly 2009. augusztus 19., szerda Visszahívják Hunvaldot Az MSZP fővárosi szervezete kez­deményezi Erzsébetváros több mint fél éve előzetes le­tartóztatásban lévő MSZP-s polgármestere, Hunvald György (MSZP) visszahívását valamennyi, gazdasági társa­ságban betöltött funkciójából. Tegnap írtuk meg: csaknem 250 ezer forintot kap a Fővá­rosi Csatornázási Művek Zrt. felügyelőbizottsági és a Péterfy-kórház felügyelő­tanácsi tagsága után Hunvald György. (MTI) Őrizetben a volt ügyész őrizetbe vették Varga Gergely volt kerületi ügyészségi ügyészt hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntet­te miatt. A nyomozás során adatok merültek fel arra, hogy a gyanúsított az eljárás szereplőinek befolyásolására törekedett. (MTI) Visszaesett Bajnai népszerűsége A júniusi szintre esett vissza Bajnai Gordon kormányfő népszerű­sége, de 47-ről 57 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint a Bajnai-kabinet a parlamenti ciklus végéig hivatalban marad - derül ki a Medián kutatá­sából. A lista élén Sólyom László államfő áll. (MTI) Függőben a kerékbilincsügy Visszavonta a terézvárosi önkor­mányzat a köztereken sza­bálytalanul parkoló autók kerékbilincselésére kiírt köz­­beszerzési hirdetményt. A képviselő-testület megvizsgál­ja, a kerület milyen módon tudná saját gazdálkodó szervezet útján megoldani a kerékbilincselést. (MN) Felkérte a kormányt az Or­szággyűlés szociális bizottsá­ga, hogy szeptember közepéig terjessze a parlament elé azo­kat a szükséges törvényjavas­latokat, amelyek védelmet nyújtanak a fizetésképtelenné vált lakáshiteleseknek, és át­láthatóbbá teszik a pénzügyi tevékenységet. Soltész Miklós (Fidesz-KDNP) szerint a szo­cialisták javaslata - hasonló­an az eddigiekhez - időt húz, maszatol, és nem ad megol­dást. Éppen ezért a frakciószö­vetség határozati javaslatot nyújtott be a Háznak. W MITSF.I RF.RNAnr.0T_______________ F­elkéri a bankokat és a hitelki­helyezéssel foglalkozó pénz­ügyi vállalkozásokat a szociális bi­zottság, hogy az úgynevezett etikai kódex megalkotásáig, illetve a szol­gáltatókat érintő vizsgálatok lezár­táig ne kezdeményezzék a családok kilakoltatását. A grémium tegnapi rendkívüli ülésén arról is döntött, hogy a kormányt arra kötelezik, a segítségnyújtással kapcsolatos tör­vényjavaslatokat szeptember 15-ig nyújtsa be az Országgyűlésnek. A testület ígéretet tett arra, hogy fi­gyelemmel kíséri a lakhatásuk el­vesztésével fenyegetett adósok sor­sát, amelyhez a kormánytól havi rendszerességgel kérnek tájékozta­tást a hátralékosok helyzetét tükrö­ző adatokról. A bizottság megálla­pította: az átláthatóbb pénzügyi te­vékenység kialakítása és a hitellel rendelkezők védelme érdekében további törvények módosítása és meghozatala szükséges. Az ülésen­­részt vett Farkas Ádám, a Pénzügyi Szervezetek Álla­mi Felügyeletének (PSZÁF) elnöke is, aki azt hangsúlyozta: a segítség akkor válik valóban hatékonnyá, ha elválasztják egymástól azokat az adósokat, akik valóban szeretnének törleszteni, és azokat, akik min­denféle egyezséget elutasítanak. - Nagy erőkkel dolgozunk azon is, hogy megtaláljuk az afféle pénzügyi vállalkozásokat, amelyek jogsze­rűtlen magatartást mutattak az adósokkal szemben - jelentette ki az elnök, hozzátéve, hogy a PSZÁF által tett 120 feljelentés alapján 150 gyanúsított került a hatóságok látó­terébe. A felszólaló ellenzéki képviselők közül többen annak adtak hangot, hogy kormány csak hangzatos nyi­latkozatokat tesz, ám konkrét in­tézkedéseket már nem lehet várni a szocialista vezetéstől. Nehezmé­nyezték továbbá, hogy késve pró­bálnak intézkedéseket hozni, mi­közben a felelősséget áthárítják az önkormányzatokra, amelyeknek elővásárlási jogot biztosítottak a bajbajutottak ingatlanjaira - hogy az adósok később visszavásárol­hassák azt -, ám ehhez pénzügyi fe­dezetet már nem biztosítanak.­­ Ennek fényében ezt nem jognak, hanem kötelezettségnek nevezném - jegyezte meg Zombor Gábor fideszes országgyűlési képviselő, Kecskemét polgármestere. A legnagyobb ellenzéki párt or­szággyűlési határozati javaslatot készített, amelyben többek között azt javasolják, biztosítsanak lehető­séget arra, hogy az adós maga érté­kesítse ingatlanját. A hatályos sza­bályozást úgy módosítanák, hogy kilakoltatás esetén a hitelintézetet terhelje az árverés költsége. A Fidesz-KDNP kezdeményezi azt is, hogy az állam a Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-n keresztül váltsa ki a fi­zetésképtelen adósok hiteleit, illet­ve, hogy terjesszék ki a jelenleg ér­vényes törvényeket minden olyan állampolgárra, aki munkája elvesz­tése miatt képtelen fizetni lakáshi­tele törlesztőrészletét. A fr­akciószö­vetség kedvezményt biztosítana az adós számára a hitel egyösszegű visszafizetése esetén, és speciális szabályozást alkalmazna abban az esetben, amikor a forint árfolyam­romlása miatt a hitel összege meg­haladja az ingatlan értékét. A párt szabályozná továbbá a tartozás átütemezésének lehetősé­gét és annak feltételeit. A Fidesz- KDNP azzal indokolta határozati javaslatát, hogy a devizaalapú hite­lek törlesztőrészletei rövid idő alatt 30-50 százalékkal megemelkedtek, és naponta 30 új fedél nélkülit re­gisztrálnak. mm Pártvita a lakáshitelesekről A Fidesz szerint a szocialisták időt húznak, míg az ellenzék javaslatokat nyújt be Szeptember 1­5-ig kell a kormánynak beterjesztenie a segítségnyújtásról szóló törvényjavaslatot fotó: hegedűs Márta Nem szoktunk le a hálapénzről ti PF.tf.rffy Balázs_____________ R­ossz az üzenete a paraszol­venciának mind a betegek, mind az orvosok felé. Az elmúlt húsz évben a betegek szempontjá­ból nem történt érdemi változás az egészségügyben, a hálapénz el­leni támadások sem helyettesítik a reformokat - fogalmazott tegnap dr. Lukács Marianna, a Patika Egészségpénztár igazgatója a Corvinus Egyetem marketing tan­székével közösen készített, hála­pénzzel kapcsolatos kutatásuk eredményeit bemutató sajtótájé­koztatón. Az igazgató elmondta: az Or­szágos Egész­ségbiztosítási Pénz­tár (OEP) által lejelentett orvos­beteg találkozások száma alapján 296,6 milliárd fo­rint volt a tavalyi évben a hálapénz nagysága, ugyanakkor a felmérés szerint ez a szám ennél jóval kisebb, 73,4 mil­liárd volt. A különbség abból ered, hogy az OEP sokkal több orvos­beteg találkozást regisztrált, mint a felmérés. A kutatási eredmények alapján elmondható, hogy a köz­­vélekedésnek megfelelően a hála­pénz adása nagyon elterjedt Ma­gyarországon. A megkérdezettek döntő több­sége már fizetett az egészségügyi rendszer valamelyik szereplőjé­nek ez elmúlt három évben. A be­tegek által adott összegek, és a fi­zetés gyakorisága eltérő az ellátó­­rendszer különböző szintjein. A többség borúlátó a hálapénz kér­désében, és úgy véli, hogy a jövő­ben még többet kell majd ilyen célból fizetni, mint az idén. (Ft) 30000-1 HÁLAPÉNZÖSSZEGEK ÁTLAGÉRTÉKEI (saját igénybevétel) ül orvosnak 25000- Q] nővérnek _ egyéb személynek 20000-­ a s GYÓGYSZERTÁR HÁZIORVOS RENDELŐ KÓRHÁZ belpol@magyarnemzet.hu Formálódnak az MSZP megyei listái HÍRÖSSZEFOGLALÓ A területi választási listák ne­gyedét fogadták el az MSZP megyei szervezetei, szeptem­ber-október fordulóján minden­hol jóváhagyják a listát a jövő évi parlamenti választásra készülve. Várhatóan szinte mindenhol a megyei elnökök vezetik majd a lis­tát - derül ki a távirati iroda ösz­­szesítéséből. Budapesten Lendvai Ildikó pártelnök, Pest megyében Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter, megyei elnök, Heves megyében Sós Tamás helyi elnök, Jász-Nagykun-Szolnok megyében Szekeres Imre elnökhelyettes, honvédelmi miniszter, Komá­­rom-Esztergom megyében pedig Lukács Zoltán megyei elnök veze­ti a területi listát - ezekről már döntöttek az MSZP területi szer­vezetei. A többi megyében szeptember­ben vagy október elején döntenek arról, kik kerülnek a területi lis­tákra. Baranya megyében - a töb­bitől eltérően - nem a megyei el­nök vezeti majd a listát, hanem Szili Katalin ősszel leköszönő ház­elnök. Lendvai Ildikó pártelnök múlt pénteken úgy nyilatkozott: végéhez közeledik a 2010-es or­szággyűlési képviselőjelöltek kivá­lasztása, az egyéni választókerüle­ti jelöltek túlnyomó többsége megvan, ősszel a megyei listákat is összeállítják a szervezetek. Elmondta azt is, hogy az MSZP országos listáját a november végé­re, december elejére tervezett kongresszus fogadja el, a párt leg­felső döntéshozó testülete dönt a választási programról, és az azt megvalósítani akaró miniszterel­nök-jelölt személyéről is. Újabb önkényes igazoltatás Szolgálaton kívüli rendőröket vontak kérdőre felfegyverkezett cigányok Folytatás az 1. oldalról­­ Fü­löp Gergely, a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Rendőr-főkapitány­ság szóvivője lapunknak megerősí­tette: a vadászatra indult társaság üresen hagyott kocsiját valóban kö­rülvették a helyi romák szombaton Nyírmihálydiban, mert azt feltéte­lezték, hogy lőfegyverek lehetnek a vadászoknál. Azonban a kiérkező rendőrök az adatgyűjtés során megállapították, hogy az időközben a vadászatról visszatért két szolgá­laton kívüli rendőr és harmadik társuk minden irata, engedélye és fegyvere rendben van - hangsú­lyozta a szóvivő. Fülöp Gergely rá­mutatott: ha egyáltalán elhangzott az a mondat, amit az egyik roma férfi említett, az legfeljebb zaklatás­nak minősíthető, amely magánin­­dítványos ügy. Kérdésünkre megje­gyezte: nincs tudomásuk arról, hogy bárki házfelgyújtással fenye­getőzött volna. Hozzátette: mivel szolgálaton kívüli rendőrökről van szó, az iratokat tanulmányozásra áttették a Nyíregyházi Nyomozó Ügyészségre, azonban egyelőre semmilyen eljárás nem indult. Ismert, ez már a harmadik olyan eset néhány napon belül, amikor felfegyverkezett cigány cso­portok állítanak meg járműveket vagy fenyegetnek meg ártatlan em­bereket a sorozatgyilkosságra hi­vatkozással. Múlt héten Gáva­­vencsellőn egy vadászokat szállító terepjárót állítottak meg önkénye­sen helyi romák, vasárnap pedig a Nyírmihályditól öt kilométerre fek­vő Nyírlugoson tartóztattak fel egy lakodalomból hazafelé tartó terep­járót felfegyverkezett cigányok. Arra a kérdésünkre, tesz-e vala­mit a megyei rendőrség azért, hogy megfékezze az önhatalmú roma csoportok akcióit, Fülöp Gergely azt felelte: határozottan fellépnek azok ellen, akik törvénytelenül, má­sok jogainak korlátozásával jár­­őröznek. Hozzáfűzte: ma megyei roma kisebbségi vezetőkkel talál­koznak, amelyen szintén téma lesz, hogy meddig törvényesek ezek az önszerveződések. KISLÉTA: VONTATOTTAN HALAD A NYOMOZÁS­ Folyamatban van a kislétai gyilkos támadásban súlyosan megsérült, majd a kórházban gégemetszésen átesett 13 éves lány meghallgatása - nyilatkozta Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője.­­ A gyerekkel a hatóság felvette a kontaktus, pszi­chológus és pszichiáter is jelen van a meghallgatásoknál, amit a lány mond, azt kiértékeljük, de eddig még érdemi információval nem tudott szolgálni - fűzte hozzá. Szerinte a meghallgatások még sokáig elhúzódhatnak Danielisz szerint túl sok a rendőr M Bodacz Balázs_______________ T­ úl sok rendőr van Magyaror­szágon, mert ameddig ha­zánkban 450 rendőr jut százezer emberre, addig az uniós átlag 360, a skandináv államokban pedig 320 fő - állította tegnap Danielisz Béla. A Fővárosi Önkormányzat város­­rendészeti bizottságának MSZP-s elnöke szerint „nem létszámeme­léssel, hanem a hatékonysággal kell megközelíteni a problémát, le kell számolnunk azzal az illúzió­val, hogy az állam mindenható, és minden problémánkat megoldja.” Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a Parla­ment honvédelmi és rendészeti bizottságának június közepén tar­tott ülése után homlokegyenest az ellenkezőjét mondta annak, mint amit tegnap Danielisz. A minisz­ter szerint ugyanis „a kistérségek biztonságának növelésével kap­csolatban az a legfontosabb fel­adat, hogy több rendőr legyen a közterületeken.” A rendőrség és a határőrség összevonásakor a két szervezet összesen 48 ezer fős állománnyal rendelkezett. Ez a létszám jelentő­sen csökkent az elmúlt években, nem kis részben annak köszönhe­tően, hogy több ezren használták ki a kedvezményes nyugdíjba vo­nulási lehetőségeket, ezen belül azt, hogy bizonyos esetekben a nyugellátás összege magasabb, mint amennyi a szolgálatvégzésért járó fizetség volt. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) létszámát az összevonás után 45 ezer főben határozták meg. Az ak­tív állomány azonban csak 43 ezer fő, a tényleges rendfenntartásban pedig 30 ezernél is kevesebb egyenruhás vesz részt. Gyurcsány Ferenc korábbi mi­niszterelnök még februárban azt ígérte, hogy ez év végére a mosta­ninál 1800-zal több rendőr teljesít majd közterületi szolgálatot, en­nek fele új állomány lesz, valamint száz új körzeti megbízott is szol­gálatba lép. Az ígéretek között sze­repelt 12 milliárd forint fejlesztési pénz is. Lapunk szombaton meg­írta, hogy a fővárosi rendőrkapi­tányság - súlyos pénzhiány miatt - korlátozta a túlórákat; havonta és fejenként mindössze két plusz munkaórát fizetnek ki a rend­őröknek.

Next