Magyar Nemzet, 2010. április (73. évfolyam, 89-117. szám)

2010-04-10 / 97. szám

így maradt egyszerűségében. Még a félkörben meghúzódó borostyánkoszorúhoz is ragaszkodott, amely mára már kiterebélyesedett. Az a kompro­misszum született, hogy rendbe tehettük a sír kör­nyékét. Tavaly, a Radnóti-év nyitányaként szép megemlékezést tartottunk a sírnál a Radnóti Mik­lós Gyakorlóiskola és Gimnázium diákjaival együtt, de a hivatalosság - a meghívók dacára - nem volt jelen. Néhány lépésre a Nem tudhatom költőjének végső nyughelyétől, közvetlenül a fal mellett a Vö­rösmarty család sírboltja magasodik. A napokban készült el az újjáépített kripta, amelyet a kegyeleti bizottság állíttatott helyre. - Borzalmas állapotban volt a sírbolt - mondja a főtitkár asszony. - Az állam nagy nehezen bizto­sított 40 milliós összeget, s ennek köszönhető szá­mos sír felújítása. Itt nyugszik a költő felesége, Csajághy Laura, továbbá fia, Béla és lánya, Széll Kálmánné Vörös­marty Ilona, Deák Ferenc gyámlánya. „Szerelme­dért / Eltépett lelkemet / Istentől újra visszakér­ném, / Dicsőbb erénnyel ékesítném / S örömmel nyújtanám neked / Szerelmedért” - mormolom a költő Laurához írt versének utolsó sorait, amelyet még a gimnáziumi padsorban tanultam meg. „Amennyit a szív felfoghat magába, / Sajátunknak csak annyit mondhatunk” - olvasható a húsz év után helyreállított sírfelirat. - Miért nincs itt maga Vörösmarty? - fordulok Tóth Vilmoshoz. - Nem tudom megmondani - tárja szét a kar­ját.­­ Amikor 1855-ben meghalt, abban a sírbolt­ban temették el, ahol most is nyugszik, a Fiumei úti oldalon, a fal mellett. Ott fejezzük be a sétán­kat. Később, amikor meghalt a felesége és a gyer­mekei, nem a költő mellé temették őket, jóllehet megvolt erre a lehetőség. Vörösmarty Ilona férje, Széll Kálmán, az egykori miniszterelnök sem eb­ben a temetőben nyugszik, hanem a Vas megyei Táplánszentkereszten. Tóth Vilmos megemlíti, hogy némely prospek­tus és temetőről szóló írás rendszeresen ismétel­geti, hogy a Fiumei úti sírkert első neves halottja Vörösmarty Mihály volt, pedig tévednek a szerzők. - Ha csak az általános iskolai névkánont néz­zük - mondja -, akkor is említhetünk legalább két hírességet, akiket előtte temettek ide: Egressy Bé­nit és Garay Jánost. Megtudom, hogy a (virtuális) nemzeti sírkert­ben nagyon sok volt az áttemetés, ahogy minden európai nagyvárosi temetőben. Például a bécsi Zentralfriedhofban, amelyet 1874-ben nyitottak meg. Garay Jánost sem a jelenlegi helyén temették el először, jóllehet a sírján eredeti a kő, kivéve raj­ta a lantot, amelyet néhányszor már elloptak, és mindig pótolni kellett. De legutóbb bronz helyett alumíniumból készült a hangszer, amelyet a költő „pengetett”. Kass János, az irodalom művész halottja­ ebrecenből jöttünk, ötvenhatos konferenciáról, én ott valamiről fecseg­ It­tem, ő volt a díszvendég. Aczél Géza tejben-vajban fürösztött bennün­ket, nagyon szerették egymást, no meg Janó az Alföldnek is főgrafikusa .. .­i volt, gyönyörűeket rajzolt Aczél lapjába, aki hálából szép költeménnyel köszöntötte. Hosszú vonatúton kiválóan lehet beszélgetni, különösen ha beül az ember az étkezőkocsiba, és ott eszeget-iszogat Budapestig. Janó a szegedi Kass­­vigadó körüli nyavalyákról panaszkodott, a hatalmas épületről, amelyet 1898-ban a legidősebb Kass (Kasch) János építtetett a Stefánia sétány mentén kávéháznak, mulatónak és hangversenyteremnek. Bartók többször is koncertezett ott, Móricz Zsigmond szeretett üldögélni kora ősszel a Kass-vigadó teraszán, s lám, most elhanya­golt, szomorú, szürke tömb, évek óta azon vitatkoznak, hogy mit kezdjenek vele. A család az 1930-as évek gazdasági válsága idején bukott bele a menedzselésébe, akkor költöztek Kassék Budapestre. Mindezt csak azért mesélem, mert ami­kor a vonat befutott Pestre, nem volt ott az a valaki, akit Kass János felesége, Vera oda­rendelt csomagcipelésre. A táskám mellé fel tudtam ragadni Vera kofferét, de ma­radt egy iszonyú nehéz, ügyetlen batyu, amolyan vállra akaszthatós. A közel nyolc­vanéves Janó vállára penderítette, s indult kifelé. „Micsoda erő van még ebben az öreg legényben” - gondoltam meglepetten e mutatvány láttán. Aztán rendetlenkedni kezdett a szíve, a vérsejtjei rosszalkodtak, sokféle orvosságot kapott, pacemakert, vércserére járt, kemoterápiát írtak elő az orvosok. Csendes beletörődéssel tűrte, hogy esteledik. Addig bizakodhattunk, amíg nem hagyta abba a munkát. Sok meg­rendelése volt, be kellett fejeznie egy tan­könyvsorozat vidám, színes illusztrációit. Nem ment könnyen, már nem szaladt a toll és az ecset oly könnyedén és magabiztosan, mint annak előtte. A Márton-napi libame­nüket felirattal kívánta meghirdetni a ház földszintjén lévő étterem, „a kocsma”, aho­gyan János és Vera nevezte, s amelyből a pincérek hajlandók voltak felhozni nekik a vacsorát az ötödikre, ha mindketten maró­diak voltak. Janó pompás plakátot rögtönzött kedvenc vendéglősének és csinos, szecesszió ihlette rajzokat a belső terem falára. Nagyon szeretett adni, s nem bán­ta csillogtatni kivételes rajztudását. A baj akkor kezdődött, amikor már se ereje, se kedve nem volt a rajzoláshoz. Kass Jánost gimnazista koromban írók körében ismertem meg. Ha találkoz­tam vele, nem képzőművészek társaságában volt, hanem költőkkel, mint Kormos István vagy Fazekas László, a Basch Lóránt-ház lakóival, mint Mészöly Miklós. A Móra Kiadó házi illusztrátoraként, majd 1965 és 1973 között az Új írás művésze­ti szerkesztőjeként folyvást a kor legjobb íróival, költőivel barátkozhatott. Tudták róla, hogy ő is mívesen ír, kifejezően, eszes és érzékeny tárcákat. És persze nem győzték csodálni, mekkora beleérzéssel találja meg a legmegfelelőbb stílust és ki­fejezési formát akár illusztrátorként, akár nagy témák képi megjelenítésére vállal­kozó grafikusművészként. Angliában 1956 után három esztendőn át magam is könyvillusztrátornak ké­szültem a Szent Mártonról elnevezett képzőművészeti főiskolán. Rettentően iri­gyeltem azokat a grafikustársaimat, akik istenadta tehetségük folytán nagyon jól tudtak rajzolni. Biztos vonalakkal, azonnal a papírra képzelt arányokkal. Törlés, javítás nélkül. A legjobbak akár első nekifutásra elkészültek egy-egy rajzzal. Ezek az angol fiúk és lányok azután szinte mindannyian megrekedtek ennél a stációnál. Szépen rajzoltak. De nem közelítettek meg düreri magasságokat, nem próbáltak továbblépni, új expresszív utakat keresni. Tisztességes könyvillusztrátor lett belő­lük (míg én elcsábultam a rádiózás felé). A modern magyar grafikának mások a követelményei. Szalay Lajos fél életen át dolgozta ki formavilágát és vonalai hiper­érzékenységét, Reich Károly a lírai kifejezőmódját, Würtz Ádám a dinamizmusát, Szabó Vladimír a mesteri bumfordiságát, Gross Arnold a mesekertjeit, Gyulai Lí­­viusz a régieskedő manírjait, Orosz István a szürrealizmusát. E rajzvirtuózok kö­zött Kass János az, aki a legtöbbféleképpen alkalmazkodott az adott témák művé­szi tartalmához, lelkületéhez. S milyen szinten! Ha Nagy László-költeményeket illusztrált, szaggatott kompozíciói szárnyal­tak, mint a lírai sorok, ha gyerekeknek népmeséket, átváltott karikatúrába, ha Juhász Ferenc-eposzhoz rajzolt, e képek megteltek esztétikus formákba sűrített szimbolikával és biológiai motívumokkal. A bartóki Cantata Profana sorozat már végsőkig letisztult, szinte zenei. Az ember tragédiája metszetek dúsak, so­katmondók, Madách Mózesének lapjai súlyosak, tömbszerűek, a Hamlet-raj­zok angolosak, és szerves részei a szépen tipografizált szövegidézetek. García Lor­­cához brutális fametszetstílust választott, s tiszteletteljes ámulatra késztette a világ minden grafikakedvelőjét,­­értőjét A kék­szakállú herceg várához készített vörös­­fekete­ püspöklila szitanyomatokkal. Nem csoda, hogy Kass által tervezett és illuszt­rált album kapta meg mind 1977-ben, a keletnémetek Lipcsében rendezett, mind pedig 1999-ben, az NSZK frankfurti könyvvásárán a legszebb könyv díját. S a hazai elismerés sem maradt el: két Mun­­kácsy-díj, Kossuth-díj, a Széchenyi Aka­démia tagsága. Amikor 1980-ban Kass Janó hirtelen­váratlan Londonban tűnt fel, s beköltö­zött házamtól néhány saroknyira, itt, a Hampstead művésznegyedben, a britek közt már nagy grafikusművészi, filmani­­mátori rangot szerzett veterán hazánkfiá­hoz, John Halashoz, nem győztünk örülni az újratalálkozásnak. Halas (azaz Halász János) látástól vakulásig rajzoltatta, s ha a felesége és animátortársa, Joy Batchelor betegeskedett, a magyar vendég főzte hármuknak a vacsorát. Ám néhány hónap alatt megszületett kezük alatt a világ első számítógépes rajzfilmje, a Dilemma, amely nagy sikert aratott, s nemcsak technikai megoldásaival, hanem az első­sorban Kass Jánosnak köszönhető emel­kedett művésziségével is. Akkoriban kis képzőművészeti galé­riám volt Hampstead egyik hangulatos utcácskájában, a Perrins Gallery. Janó na­ponta betért ide kávézni és beszélgetni. Árultuk a munkáit, sok kelt el az orvostör­téneti rézkarcsorozatából, az attraktív Kékszakállú-lapokból, az ószövetségi szé­riából s természetesen a Hamlet-illusztrációkból is. Egy ízben tanúja lehetett, hogy egy jómódú angol úr hiába keresett a mappákban olyan képet, amelyen vág­tató ló van. János egy órán belül fél tucat frissen rajzolt, remekbe sikerült vág­­tatóló-grafikával tért vissza, s az elégedett kuncsaft kettőt is megvásárolt belőlük. Voltak nagy témák, amelyek egyéni, magvas mondanivalójú művek alkotásá­ra ihlették. Ide sorolható tulajdonképpen a fejsorozat is. Kass János műanyagból öntetett sematikus fejeket. Az elidegenedő világban kontaktusteremtési lehetősé­geket keresve odaadta ezeket a barátainak, Juhász Ferencnek, Somlyó Györgynek, Nagy Lászlónak, Kurtág Györgynek, Reich Károlynak, akkori feleségének, Hajnal Gabriellának és sok másnak, hogy írjanak vagy rajzoljanak rá, amit akarnak, s így közös mű születik. Ő maga is variálta a fejtémát. Juhász Ferenc a felkérés kapcsán fogalmazta meg a kérdést: „Mi van a fejben? A VILÁG? Az átok? Szégyen? A szomorúság? A Hit a Remény­ben? A Reménytelen­ Szépben? A Halálom és a Halálod, az Élet, a Gyász, a Gyö­nyör, a Rettenet? A Csönd, ami majd betemet, vagy aki eltemet?” A Csönd csak fizikai értelemben temeti most Kass Jánost. Él tovább. Van uno­kája. S van ezernyi halhatatlan műve, mely örök érvényű gondolatokat közvetít. Fejek B­árközi Mátyás___________________________________________________ Kass János temetése jövő pénteken, április 16-án délután negyed háromkor lesz a Farkasréti temetőben. A József Attila-emlékév kezde­tén, vagyis 2005 elején merült fel újfent, hogy mél­tó síremléket kellene állítani a költőnek. És a soka­dik pályázat eredményeképpen született meg az a pályamű, amelyet a család is elfogadott. - El sem tudja képzelni - emeli fel a hangját Fogarasi Katalin -, hogy milyen botrányos művek születtek, giccshalmazok tömkelege, mígnem si­került kiválasztania a grémiumnak egyet. Nagy, lezárt tér elülső részén található a családi sír, és jóval hátrább, a végén magasodik egy fém­oszlop, rajta a költő utolsó verse, az íme, hát meg­leltem hazámat című. József Attila földi maradvá­nyait Balatonszárszóról 1942-ben helyezték át a Kerepesi úti temetőbe. Édesanyját, Pő­cze Borbálát ezután temettette ide a család a Rákoskeresztúri új köztemetőből. A költő csontjait azonban erőszak­kal, a család akarata ellenére átvitték a munkás­­mozgalmi panteonba, amely 1959-re készült el. Nővérének, József Jolánnak is néhány parcellával odébb volt a sírja. Végül 1994-ben egyesítették a családot, és a költő visszakerült az édesanyjához. Itt pihen még Makai Péter díszlet- és jelmezterve­ző, rendező és a 2004-ben elhunyt kisebbik nővér, József Etelka is. - A 35-ös parcella, ahol a József család is nyug­szik, soha nem volt díszparcella - világosít fel Tóth Vilmos. - Amikor aztán a hatvanas-hetvenes években a temető háromnegyed részét ki kellett üríteni, bizonyos sírok megmaradtak, mások azonban nem. És akkor lett szellős ez a parcella. De itt is mindenütt sírok vannak a felszín alatt. Nem tettek mást, csak kidobták a fenntartásra nem javasolt sírköveket, és elhengerelték a talajt. Arany János gyönyörű bronzszarkofágja mel­lett visz el az utunk. Mögötte a Margitszigetről át­telepített két hatalmas tölgy védi és óvja. Felesége, László fia és Piroska unokája fekszik még a sírban. Melengeti a szívet a sok nemzetiszín szalag és zászlócska. Igaz, nemrégen volt március 15-e. Vö­rösmarty sírján a Flór Ferenc Egészségügyi Szak­­középiskola és Gimnázium papírzászlói. Jó ezekkel a zászlókkal búcsúzni. Vajon Mikszáth boldog lesz-e a századik évfor­dulón, odafönt? • 33 Magar­leimet - Magazin 2010. április 10., szombat

Next