Magyar Nemzet, 2010. október (73. évfolyam, 268-296. szám)

2010-10-05 / 272. szám

„Afgánoknak kellene átadni a magyar tábort” Bali József, aki az első Orbán-kormány óta államtitkárként vett részt a NATO tárgyalásain, váltást javasol A legutóbbi halálos kimenetelű af­ganisztáni támadás a magyar kato­nák ellen gyakorlatilag már minő­síthető háborús cselekménynek - jelentette ki lapunknak Báli József, a honvédelmi tárca volt védelempo­litikai államtitkára. A magyarok­nak a háborús helyzet miatt a lehe­tő leghamarabb át kell adniuk az újjáépítési feladatokat és a bagláni táborukat az afgánoknak - véli a nyugállományú szakember.­ ­ Haraszti Gyula_________________________ _ * * n azok közé a katonatisztek közé tartozik, akik még a saját bőrü­kön tapasztalhatták meg, milyen egy háború. A hetvenes években például fiatal katonaként Dél-Vietnamban vállalt szerepet. Mire tudta használni a ta­pasztalatait itthon, békeidőben? - A vietnami kiküldetés arra is jó volt, hogy már fiatal tisztként rájöjjek, mennyire fontos például egy hatékony légvédelem ki­építése. Dél-Vietnamban ugyanis az előbb említett harcok során megtapasztalhattam, milyen katasztrófával járhat, ha ez nem működik. A rakétacsapások idején éreztük meg azt is, hogy az ember életébe kerülhet, ha nem válik a vérévé az, amit a kiképzése­ken megtanítottak.­­ Sokak szerint a jelenlegi magyar légvé­delem helyzete sem rózsás. A három korsze­rű lokátorból álló radarrendszer kiépítése megakadt, miközben a régi légvédelmi raké­ták tömegeit vonták ki a honvédségtől. Egy­kori légvédelmi parancsnokként mi erről a véleménye?­­ Az kétségtelen, hogy ha egy légvéde­lem nem rendszerként működik, és talál­nak rajta egy nyitott „ablakot”, akkor nem ér semmit. Egy rádiólokációs rendszernek ugyanis mindent látnia kell az utolsó négyzetcentiméterig, átfedésben, a föld felszínétől a felső repülési magasságig. Eh­hez megfelelő gépágyúk, légvédelmi raké­ták és vadászrepülőgépek kell hogy társul­janak. Jelenleg azonban más a helyzetünk, mint háború vagy a hidegháború idején, mert ma az országot nem fenyegeti hagyo­mányos légi ellenség. A terroristák ellen pedig amúgy sem lehet légvédelmi raké­tákkal harcolni.­­ Szeptember 11. után azonban a terro­rizmus elleni harc címén bevonultunk Afga­nisztánba, amely emberi és anyagi kocká­zatokat is követelt. Ön akkoriban már a szaktárca védelempolitikai államtitkára­ként kísérhette figyelemmel az eseményeket. Hogyan kezdődött a részvételünk abban a háborúban? - Amikor mi bekapcsolódtunk az afga­nisztáni rendezésbe, éppen nem volt há­borús helyzet. Az amerikaiak által indított offenzíva véget ért, mi pedig a háború utá­ni stabilizálási folyamatban vettünk részt, az Országgyűlés felhatalmazása alapján, egy fegyvertelen orvoscsoporttal. 2003- ban azonban a NATO átvette a műveletek koordinálását, és többek között a szövet­ség javaslatára is döntött úgy az Ország­­gyűlés, hogy a külföldi katonai szerepvál­lalással kapcsolatos döntéseket kormány­hatáskörbe utalta. A válságkezelésben ugyanis olykor gyors, határozott lépésekre van szükség. Ekkoriban döntöttünk úgy, hogy már fegyveres alakulat is kiutazik a térségbe. - Nem voltak erről viták a hadvezetés­ben? - Természetesen voltak. Már rég NATO-tagok voltunk ugyan, de sok kato­nai vezető még nem tudott megszabadul­ni attól a felfogástól, amely a Varsói Szer­ződés időszakából benne maradt. Ezzel szemben nekünk más katonai filozófiát kellett kialakítani. Ahhoz például, hogy a NATO előírásainak megfelelő alakulato­kat hozzunk létre, nem volt elég, hogy csak orvosok, vagy katonai megfigyelők vannak külszolgálaton. A haderő nagy ré­szét képező lövészeknek a harcmezőn is tapasztalatokat kellett szerezni, hogy együtt tudjanak működni a szövetséges csapatokkal, és azt is el kellett érni, hogy a katonáink ne mindig ugyanazokban a fel­adatokban próbálják ki magukat. Egy olyan egységet küldtünk tehát Afganisz­tánba Szolnokról, amelyet felkészítettek arra is, hogy harci cselekményekben ve­gyen részt Kabul déli részén. Ez volt az el­ső szervezetszerű fegyveres alakulatunk külföldön a világháború óta.­­ Később azonban előkerültek olyan vé­lemények, hogy nem szerelték fel a katoná­kat olyan eszközökkel, hogy képesek legye­nek a saját védelmükre.­­ Természetesen a lehetőségekhez ké­pest mindig a legjobb felszerelést kell biz­tosítani a katonáknak. Szerintem azonban sokszor túlmisztifikálják a védelmi eszkö­zök kérdését. Ha csak arra koncentrál­nánk, hogy a katonáinkat mindenáron meg kell védeni, akkor a legjobb megoldás az lenne, ha ki se küldenénk őket a misz­­szióba. Mindig a feladat jellegétől függ, hogy milyen technikát alkalmazunk. 2003- ban olyan eszközökkel mentek a katonáink Afganisztánba, amely megfelelt az akkori viszonyoknak. Ahogyan a helyzet fokoza­tosan romlott, ehhez fokozatosan igazítani kellett az eszközöket is. - Azon nyilván nem döbben meg senki, ha egy fegyveres konfliktusokkal terhes or­szágba harcoló alakulatokat küldenek a NATO-tagállamok. Miért kellett 2006-ban elvállalnunk az egyik északi tartomány újjá­építését is? - Ez a Honvédelmi Minisztérium saját kezdeményezése volt, de találkozott az amerikaiak felkérésével is. Ezt követően természetesen a NATO is felkérte erre a misszióra Magyarországot. Már évek óta kint volt 200-230 katonánk a közép-ázsiai országban, mégis hiába kerestük magun­kat a műveletről szóló tájékoztatókban. Ki­derült, hogy csak az önálló alakulatokat, műveleti elemeket tartják nyilván. Úgy gondoltuk tehát, hogy az addigi költségve­téssel vállalhatnánk láthatóbb és talán hasznosabb szerepet is az afganisztáni ren­dezésben. A civil fejlesztési programok ré­vén ráadásul be lehetett kapcsolni más mi­nisztériumokat és szervezeteket a munká­ba, egy komplex válságkezelésbe. Ma ezt „whole of the government” megközelítés­ként említik.­­ Végül a tartományi újjáépítési csoport (PRT) a legtöbb áldozatot követelő misszi­ónk, pedig ez tűnt a legbékésebbnek.­­ A tartományi újjáépítést nem lehet úgy végezni, hogy nem szállunk ki a jármű­vekből, nem megyünk az emberek közé. 2006-ban azonban ez még nem jelentett gondot, senki sem gondolta, hogy ennyire elromlik a biztonsági helyzet. Amikor azonban a NATO átvette egész Afganisztán ellenőrzését, természetes, hogy egyre több olyan tálib erővel találkozott, amilyennel korábban nem. A harcok tehát kiújultak, és egyre durvábbá váltak a térségben.­­ Amikor 2007-ben Afganisztánban jártam, még sétálhattam a magyarok tábo­rának helyet adó Puli-Humri piacán. Idén már csak páncélozott terepjáróban hagy­hattam el a tábort. A magyarokat legutóbb egy ötven-száz fős ellenálló csoport támad­ta meg hajnalban a hegyekből. Lehet azt mondani, hogy Afganisztánban ismét há­ború dúl? - Az ilyen erős harci tevékenység már gyakorlatilag minősíthető háborús cselek­ménynek. A hadviselés módját tekintve ez pontosan olyan, mint amikor a második vi­lágháború idején egy partizáncsapat meg­támadta a reguláris német erőket. - Akkoriban azonban nem kiképzőkről meg mentorokról szóltak a híradások, ha­nem harcoló alakulatokról.­­ Amire utal, vagyis a magyarok kikép­ző és mentoráló afganisztáni alegységei és a harcoló alakulatok között azért van egy lé­nyeges különbség. Az előbbiek ugyanis nem vezetnek katonai akciót, csak felkészí­tik erre az afgán hadsereg egységeit és elkí­sérik őket. Az viszont kétségtelen, hogy ezeknek a katonáinknak éles helyzetekben is részt kell venniük. - Mire tudjuk mi megtanítani az afgá­nokat, amikor a nyolcvan százalékuk még írni-olvasni sem képes? - Azoknak a kulcsfontosságú beosztás­ban szolgáló katonáknak, akiket ki kell ké­peznünk, azért van alapvető írás-olvasás tudásuk. Az viszont kérdéses, hogy éppen a szövetségeseknek sikerül-e ezeket a kato­nákat megtanítani az aszimmetrikus had­viselésre, amelyre nagy szükség lenne Af­ganisztánban. A legfontosabb ebben a fel­adatban, hogy az afgán kormányerőket ké­pessé tegyük a saját országuk biztonságá­nak garantálására. Ezt azért is el kell érni, hogy harcoló szerepkörből támogató sze­repre térhessünk át, majd pedig kijöhes­sünk a térségből. A helyiek jelentős része ugyanis ellenségnek, megszállóknak tekint bennünket. - Olyan megszállóknak, akik az ország ásványkincseire pályáznak? - Fenntartásokkal kezelném azokat a becsléseket, amelyek Afganisztán potenciá­lis, kiaknázható ásványkincseire vonatkoz­nak. Persze nem kis mennyiségben van­nak, lehetnek ilyenek, de azt gondolom, hogy az Egyesült Államok, majd a NATO és sok partnerország nem ezért vonult be ide, hanem azért, hogy a térségből ne érje a nyugati világot fenyegetés.­­ Összesen négy katonánk halt meg az afganisztáni háborúban. Eközben elindult egy tervezési folyamat az afganisztáni mis­sziónk átalakítására. Miért nem jövünk ki a PRT táborából ha úgyis más feladatokra lesz szükség?­­ Elhibázott lépésnek tartanám a haza­jövetelt, és azt is, hogy Puli-Humri helyett másik területen vállaljunk PRT-t, mivel 2011-től a tervek szerint úgyis csökken a nemzetközi erők jelenléte Afganisztánban. Felmerült ugyanakkor, hogy inkább az ENSZ koordinálása alatt működjenek a jö­vőben ezek az újjáépítési központok, ame­lyekhez anyagi támogatást adhatnának az egyes tagállamok. Nem biztos ugyanis, hogy jó, ha a helyiek azt látják, minden kül­földi segítséggel épül körülöttük. Fontos lenne, hogy Afganisztán vegye a kezébe az irányítást ezen a területen is. Balgaság csak azért milliárdokat áldozni a PRT-ra, hogy közben a civil oldalon elkölthessünk nem egészen 500 millió forintot. Baglán tarto­mányban, így a magyar táborban is egy idő után egy kiképzett afgán erőnek kellene át­vennie a katonai szerepkört. Az afgán kor­mány hitele is növekedhetne azzal, ha több szerepet vállalhatna a térség biztonságának megteremtésében és az újjáépítésben. Minimálisra csökkenhet jövőre a tartalék mentőautók száma, ha nem sikerül pluszforrást találni új gépkocsik azonnali beszerzésére. Utoljára hét évvel ezelőtt írtak ki közbeszerzést mentőautó vásárlá­sára Magyarországon. 11 Zivkovics Natál­ia_____________________ J­anuár elején 247 gépkocsi éri el a tíz­éves életkort, köztük olyanok is van­nak, amelyek 600-800 ezer kilométert futottak. A jogszabály szerint az autó­kat tízéves kor után már nem lehet mentés­re használni, ezért ezeket kivonják a forga­lomból, és eladják. Közel 2,5 éve húzódik, s most már talán a kiírás előtt áll egy európai uniós pályázat, amely tartalmaz gépjármű­beszerzést is, ennek átfutását azonban az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) nem tudja megvárni. Ráadásul azzal a pályázat­tal körülbelül 230 autót lehetne beszerezni, ami nem lenne elegendő. További 150 új járműre lenne szükség, szinte azonnal. Mártai István, az OMSZ nemrég kine­vezett főigazgatója lapunknak elmondta: olyan volumenű a járműpark elöregedése, hogy nincs idő megvárni az uniós pénzt, erre a célra hamarabb kell forrást találni. A 150 új jármű körülbelül 2,5 milliárd fo­rintba kerülne. Mártai István úgy nyilat­kozott: mindent megtesz annak érdeké­ben, hogy a pénzt megszerezze. Ha ugyan­is a 150 gépkocsi cseréje nem történik meg, akkor a tartalék gépjárműpark szá­ma minimálisra csökkenhet. Márpedig a tartalékjármű-tartási kötelezettséget jog­szabály írja elő az OMSZ-nak. A problémát jelezték a Nemzeti Erőforrás Minisztéri­umnak is. A főigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy a mentőszolgálat gépjármű­­parkja általánosan elöregedett, így az au­tók javítása költségesebb. Az OMSZ javas­latot tett arra is, hogy az autók „selejtezé­sét” ne csak a gépkocsik életkorához, ha­nem a megtett kilométerekhez is kössék. Mártai István leszögezte továbbá: szakíta­ni kellene azzal a korábbi gyakorlattal, hogy időszakonként egyszerre vásárolunk nagyobb számú mentőautót, mert így a „kiöregedés” is egyszerre történik, ami a pótlást nehézkesebbé teszi. Ha sikerül pluszforrást találni a beszer­zésre, akkor is hónapokba telik, mire az új autók megérkeznek. Ha viszont meg kelle­ne várni az uniós pályázatot, akkor 201­0 végénél hamarabb nem érkezhetnek meg a gépkocsik. Utoljára hét évvel ezelőtt írtak ki köz­­beszerzést mentőautó vásárlására Ma­gyarországon, az utolsó „tétel” 2008 ele­jén érkezett meg. Tegnap a parlamentben is felvetődött ez a kérdés. Puskás Tivadar KDNP-s kép­viselő úgy fogalmazott: a közbeszerzés azonnali megindítására van szükség, mert az OMSZ működőképességének fenntartása létkérdés. Hiába vetette fel a problémát többször is az előző kormány idején, egyetlen lépés sem történt a meg­oldás érdekében - tette hozzá. Szócska Miklós egészségügyi államtit­kár úgy fogalmazott: már dolgoznak azon az előterjesztésen, amely a prioritások át­rendezésével még az idén megpróbálja or­vosolni a problémát. - Ez az egyik legfon­tosabb megoldásra váró ügy - szögezte le. Mentőautók végveszélyben 2010. október 5., ked Utó-Tér é­slilgíi U- fal B Zrt Simicskó: Nagyobb szerep a kiképzésben z afganisztáni misszió célja az, hogy Afganisztán meg tudjon állni a saját lábán - jelentette ki Simicskó István a parlament külügyi és határon túli magyarok bizottságának tegnapi ülésén. A Honvé­delmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint Magyaror­szágnak érdemi hozzájárulást kell vállalnia a nemzetközi afga­nisztáni misszióban, és az lenne a leghasznosabb, ha a helyi erők képzésében jutna minél nagyobb szerephez. Az Országgyűlés szaktestületének ülésén egyes Magyaror­szág afganisztáni katonai szerepvállalásáról szóló kormányha­tározatok módosításait vitatták meg. A változtatások azt céloz­zák, hogy mintegy négyszáz főről csaknem hatszázra emeljék a térségben szolgáló katonáink számát a közel­jövőben. Simicskó úgy vélekedett: azt kell szem előtt tartani, hogy sikerrel zárul­jon a misszió, szerinte a szövetségesek nem vennék jó néven, ha Magyarország lejjebb adna a vállalt feladataiból vagy el­hagyná az országot. Gyöngyösi Márton (Jobbik), a bizottság alelnöke ezzel szemben azt hangsúlyozta: az afganisztáni szerepvállalás nem szolgálja a magyar érdekeket. Számunkra nem hasznos hábo­rú folyik az országban, és nemigen hihető, hogy a magyar ka­tonák máshol nem szerezhetnének tapasztalatot - értékelte a politikus. Mint Gyöngyösi Márton elmondta, nem ördögtől származó gondolat a csapatkivonás, az előző kormány által vállalt felada­tokat az új kormánynak nem feltétlenül kell továbbvinnie. A bizottságnak több információra lenne szüksége a ma­gyar részvételről a misszióban, és intenzívebben be kellene vonni a munkába - emelte ki az LMP-s Dorosz Dávid. Hozzá­tette: el kell gondolkodni azon is, hogy mikor jön el az a pont, amikor a magyar erők kivonására határidőt szabhat meg a kormány. A bizottság egyhangúlag elfogadta a kormányhatározatok módosításáról szóló beszámolókat. A

Next