Magyar Nemzet, 2010. december (73. évfolyam, 327-355. szám)

2010-12-20 / 346. szám

Tudományosan, mégis inkább kötetlenül A hölgyek között az idén csak a kajakosok nyertek olimpiai számban világbajnoki aranyérmet Önhatalmúlag elébe mentünk a hol­nap esti sportgálának, amelyen ki­hirdetik, hogy az újságírók szavaza­tai alapján 2010-ben kik érdemlik ki az év legjobbjainak járó díjakat. Csipes Tamara, Kozák Danuta, Ko­vács Katalin és Szabó Gabriella edzőjükkel, Csipes Ferenccel együtt több kategóriában is esélyesek még a győzelemre is, a dobogós helyekre pedig mindenképpen. A személyes részrehajlást azzal a kiegészítéssel tehetjük a helyére, hogy olimpiai számban a hölgyek között - máshol készülő társaikkal, Benedek Dalmá­val és Janics Natasával kiegészülve - az idén csak a Honvéd kiváló ka­jakosai nyertek világbajnoki címet. Novák Miklós______________________ M­ unka közben lestük meg és bírtuk szóra a lányokat a Honvéd bázisán, a Hajógyá­ri-szigeten. A vízi telepen első­ ránézésre mintha megállt volna az idő. A bejáratnál Vereckei Ákossal és Bakó Zoltánnal futunk össze; utóbbit azért is érdemes megemlíteni, mert azokat a pa­dokat, amelyeken kicsik és nagyok, ama­tőrök és profik ma is fekve nyomnak és mellhez húznak a haditeremben, valószí­nűleg már ő is koptatta. A lányok is erőfejlesztéshez készülőd­nek, betegség miatt csak Kovács Katalin hiányzik. S megnyugodhatunk, az edzés­­elmélet azért nálunk is halad a korral. Polárövet csatolnak magukra, így mérik a pulzusszámot, s nem csak a vasakat gyúrják monoton: Csipes Ferenc négy ergométernek csinál helyet. A műszernek létezik kajakozásra kifejlesztett változata is, amiért azonban a kajakosok többsége mégsem rajong, mert nem képezi le jól a mozgást, csak húzni lehet a „lapátot”, a nyomást kötéllel még nem találták fel... Csipes elégedetten olvassa le az adatokat, amiket laptop segítségével rögzít. A lá­nyok utóbb elárulják, ez a módszer egy­előre nekik is új. „Néhány hete voltunk a sportkórházban, ahol megmérték a ma­ximális pulzusunkat, elemezték, hogy terhelés és pihenés hatására mennyire emelkedik, illetve esik a pulzusszámunk, közben többször vért vettek, s a végén ki­hozták, lehetőleg kinek milyen tarto­mányban kell dolgoznia. Biztosan hasz­nos a felmérés, ám szerintem ezt min­denkinek a saját sportágában kellene el­végeznie. Futópadon teszteltünk, én pél­dául kimondottan rossz futó vagyok, ka­jakozás vagy akár úszás közben is lehet, hogy más eredmények születtek volna” - avat be a tudományos háttérbe Csipes Ta­mara. „A pulzusóra és a felmérés jó tám­pont, de nem szabad csakis arra hagyat­kozni, az embert nem hagyják cserben az érzései” - teszi hozzá Kozák Danuta. Ab­ban pedig mindannyian egyetértenek, hogy a törődés csalhatatlan jele az olim­pia közeledtének. A lányok háromszor hat percen át nyúzzák az ergométert, s a végére látha­tóan alaposan elfáradnak. Szabó Gabriella ezalatt még keményebb feladatot végez. Felváltva fekve nyom vagy mellhez húz húsz kilóval, ami nem komoly súly, de minden széria egy perc ötven másodper­cig tart. Pontosan mint­egy ötszáz méte­res lapátolás. A végére bizony itt is „be­durran”, érezhetően esik a „csapásszám”. Amatőr badisoknak csak ajánlhatjuk a programot, már ha nem az izomtömeg, hanem az edzettség a cél. Az „evezés” után a többiek is súlyzót ragadnak, s egy órán át különféle gyakorlatokat végeznek. Szintén mindannyiszor egy ötvenes „rész­­távokkal”. Csipes Ferenc váltakozva vagy azt mondja, hogy például ötven másod­perc, vagy azt, hogy kétszáz méter, utób­biból is mindenki pontosan tudja, meny­nyi van még hátra a pihenőig. Új ingert az hoz a tréningbe, amikor Beé István, a valaha élt talán legerősebb kajakos lép a terembe, s egy negyvenkilós, fogantyúval ellátott súlygolyóval végez különböző gyakorlatokat. Az egykori fa­lusi cirkuszok erőművészei jutnak az eszünkbe­­ tévesen, a kettlebeli az egyik modern erőfejlesztő módszer. Igaz, húsz, legfeljebb harminc kilóval ajánlják, a negyvenkilós súlygolyót Béé Pityunak kü­lön kellett legyártatnia, elütő, piros színe is jelzi, ez már veszélyes üzem. A lányok borzadással vegyes tisztelettel figyelik klubtársukat. Csipes Ferenc szerint is haladni kell a korral, de azért árulkodó, amikor meg­jegyzi, napi egy kiadós futással is meg le­het őrizni, sőt még fejleszteni is az erőnlé­tet. A lányok utóbb elárulják, Feri nem tartja különösebben fontosnak a téli fel­készülést. Ő maga főnökként hivatalosan persze így nem fogalmazhat. Ha Floridá­ban dolgozna edzőként, két-három hó­napra akkor is leállnának a kajakozással? - kérdezem a választ megkönnyítendő. „Biztosan nem. Heti három-négy evezés télen is lenne, hiszen mégiscsak kajako­sok vagyunk. Az úszás jelentősége kisebb lenne, futni és erősíteni viszont akkor is kellene. Fontos a téli munka, de számta­lan példa volt már arra, hogy valaki télen sérülés miatt nem tudott hatékonyan dol­gozni, a kajakban mégis robogott. Az erőnlétet meg kell őrizni, sőt lehetőleg fej­leszteni is, a szív és a tüdő nem tesz kü­lönbséget az úszás, a futás és a kajakozás között. Vízre szálláskor minél hamarabb vissza kell rázódni a mozgásba. E téren azért vannak különbségek” - feleli saját versenyzői tapasztalatai alapján is Csipes. Az edzés után leülünk a lányokkal, és talán a tét nélküli helyzet és időszak az oka, de olyan fesztelenül beszélnek min­denről, hogy az nyáron, egy-egy verseny előtt és után elképzelhetetlen lenne. Meg­tudom például, hogy mindhárman egye­temisták, illetve főiskolások; Tamara és Gabriella a gazdasági főiskolán, illetve a jogi egyetemen másodéves, Danuta a ker­tészeti egyetemen végzős. Noha egyikük sincs meggyőződve afelől, hogy végzettsé­gének megfelelő munkakörben építi a ci­vil karriert, ha majd eljön az ideje, de fon­tosnak tartják a tanulást. Ez persze egy­előre mindannyiuknak a távoli jövő, hi­szen Danuta 24, Gabriella 24, Tamara pe­dig csupán 21 éves, és egyikük sem szán­dékozik Londonnal lezárni a sportpálya­­futását. Ám nem kizárólag a tanulás a bizonyí­ték arra, hogy a kajakon kívül is van élet. „Az olimpia után szeretnék családot. Mondtam is a páromnak, hogy tovább nem akarok várni az első babával. Szülés után aztán újra kajakba ülök” - jelenti ki eltökélten s manapság sajnos kissé szo­katlanul Tamara, Danuta és Gabriella pe­dig egyetértőleg bólogat. Egyelőre persze mindannyiuk életében a londoni olimpia a legfontosabb cél. Mi­közben az ergométert rángatják, vagy a súlyokat emelgetik, akkor is az olimpia le­beg a szemük előtt? - kérdezem. Igen - fe­lelik határozottan, a kérdést is minősítve. Más irányból próbálkozom. Mennyire ter­heli a mindennapos együttlétet, hogy nem csupán csapat-, hanem egyben vetélytár­­sak? Hiszen az ötszáz méteres döntőket akár négy ember is megoldhatja, miköz­ben ők - Kovács Katalinnal, Janics Nata­sával és Benedek Dalmával együtt - hatan vannak. Először is azt tisztázzuk, ez a hely­zet - mármint hogy idehaza hatan versen­genek a részvételért - legalább aligha vál­tozik. A szóba jövő trónkövetelők és kö­zöttük túl nagy a különbség ahhoz, hogy másfél év alatt le lehessen faragni. Szeré­nyen, lesütött szemmel, de Danuta kiböki. „Már az idén is úgy versenyeztem, hogy ha egyesben itthon én vagyok a legjobb, ak­kor én indulok a világversenyen. Az Eb előtt ez sikerült, sőt az Eb-n is győztem, utána azonban gödörbe kerültem, amiből Gabi segítségével másztam ki, a párosban szerzett világbajnoki aranynál szebb kár­pótlást nehéz lenne elképzelni.” A Szabó, Kozák duó immár kétszeres világbajnok, ám Szabó eddig függő válto­zó volt. Mivel egyesben nem versenyzett, szerencsétlen esetben­­ idehaza szólóban Kozák, párosban pedig Kovács és Janics nyer - a válogatási elvek miatt akkor is ki­maradhat, ha egyébként edzésen ő lenne a legjobb. „Jövőre nem kísértem a sorsot, én is odaállok egyedül” - jelenti ki Szabó. Csipes Ferenctől végül megkérdezem, szerinte hogy áll fel majd Londonban a női csapat. „A hat lány nagyon együtt van, ám Szabó Gabi egyesben eddig nem volt különösebben motivált. Négy ember is elég a három ötszázas számhoz, s valószí­nűleg a legerősebb egységeket akkor állí­tanánk ki, ha csak négyen, legfeljebb öten osztoznának rajtuk. De hogy ki lesz ez a négy, azt most még lehetetlen megmon­dani” - hangzik a válasz. Kivárjuk. Csipes Ferenc vigyázó szeme tanítványain FOTÓ: HEGEDŰS MÁRTA , Novák Mikl­ós F­ölösleges lenne szépíteni, nem szerepeltünk túl jól a Dubajban megrendezett rövid pályás úszó-világbajnokságon. Ám a há­rom érmet - Gyurta Dániel ezüstje 200 m mellen, Cseh László bronza 200 m pillangón, Gyurta Gergely bronza 1500 m gyor­son - s a féltucatnyi helyezést a pekingi olimpia óta elért pa­rádés eredmények nélkül nem érezhetnénk kevésnek. A több­ség Eindhovenben, az Európa-bajnokságon ellőtte a puska­porát, nem sikerült a formaidőzítés. Van ez így. Véletlenül sem beszélnék kudarcról, csalódást is csupán egyetlen ver­senyző okozott. Ő sem a medencében. Hosszú Katinkát a kétszáz méter pillangó döntője után hallottam nyilatkozni a Magyar Rádió riporterének. Szíven ütött. Bán­tó angol akcentussal és hanglejtéssel formálta a szavakat, éppen úgy, ahogy az „amerikás” magyarokat szokás parodizálni. Már a nyáron, a margitszigeti Eb-n is kissé idegenül csengett ajkán az anyanyelve, az el­múlt hónapokban rohamosan romlott a helyzet. Kafka két éve az Egye­sült Államokban tanul és sportol, angol nyelvű közegben éli a minden­napjait, ám számomra ez nem mentség. Ezelőtt húsz éve sem lett volna az, ám a mai információs világban, amikor a kapcsolattartásnak a több ezer kilométeres távolság egyáltalán nem akadálya, még kevésbé az. Óhatatlanul arra kell gondolnom, Hosszú Katinkának nem min­denáron megőrzendő érték az anyanyelve. Nem akarok elhamarkodot­tan ítélni, hiszen Katinka csupán huszonegy esztendős, még nyilván nem kiforrott személyiség, visszatalálhat a gyökerekhez, de torzult he­­ ti széde arra utal, nem eltéphetetlen szálak fűzik Magyarországhoz. Na­gyon sajnálnám, ha így lenne. Abban pedig egészen biztos vagyok, hogy nem egyedül érzek így. A sikeres sportolót az teszi bajnokká, igazi példaképpé, ha nem csak eredményeivel boldogítja a szurkolóit. Többet nyújt annál, erőt, tá­maszt, vigaszt, ha kisugárzása magával ragadó. Nem akarok neveket K­atinka és Rebeka sorolni, mindenki végiggondolhatja magában, mely sportolókat őrzi melegen a szívében, s ha megkísérel választ adni arra, hogy miért, ak­kor úgyis tudja, miről beszélek. Letűnt korok gondolatai, érzelgős magyarkodás - kimondatlanul is hallom az ellenérveket. A lelkem mélyén a maximumról ábrándozva mégsem tartom feleslegesnek tisztázni az elvárható minimumot. S erre egy másik úszó példája int. Rebecca Sonié. Aki akár Sőni Rebeka is lehetne. A kolozsvári magyar felmenőkkel rendelkező - édesapja Sőni Péter, édesanyja Kinga -, de már Amerikában született úszónő Dubajban a kétszáz méteres mell­úszásban győzött. Csakúgy, mint Pekingben. Akkor több magyar újság is beszámolt a sikeréről, s emlékszem, az Indexen ádáz vita dúlt arról, hogy Rebecca Soni akkor most magyarnak tekintendő-e vagy sem. Az alaphangot az adta, hogy amikor pekingi diadala után megkérdezték az úszónőt, állítólag cáfolta, hogy tudna magyarul. A fórumra még a Ma­gyarországon élő unokatestvére is írt azt bizonygatva, hogy Rebecca igenis beszél magyarul, talán csak az akcentusát szégyelli ezért nem szólalt meg a nyelvünkön. Az erdélyi hozzászólók szerettek volna büsz­­­kék lenni rá, nagyon jólesett volna nekik, ha Rebeka megemlékezik ar­ról, hogy honnan származnak a szülei. Megint mások az ultraliberális kórusból ismert stílusban élcelődtek nemcsak Sonin, hanem mindenkin, aki úgy magyar, hogy azt nem cse­reszabatos állapotnak tekinti. De hogy Rebecca Sonira s tá­­gabban mindenkire, aki magyar, de nem itt él, miként kellene tekintenünk, arra az egyetértés legcsekélyebb jele sem utalt. S kapaszkodjanak meg, éppen Hosszú Katinka tehetne a legtöbbet azért, hogy Rebecca Sonit emlékeztesse Sőni Rebekára, s így hozzánk is közelebb hozza. Hiszen mindkettőjüknek Dave Salo az edzője, nap mint nap együtt készülnek Los Angelesben, talán beszélget­nek is egymással; ha így van, erős a gyanúm, hogy csakis angolul. Kár érte. De ne adjuk fel, s ne csak Katinkának szurkoljunk, Rebeká­nak is. Emlékszem, a nyolcvanas években Temesvári Andrea angol ak­centusával szemben sokkal kevésbé volt elnéző a hazai közvélemény. Pályafutása végén a kiváló teniszező hazatért, családot alapított, tudá­sát itt kamatoztatta, számtalanszor bizonyította, mily szoros a kapcso­lata a magyar műveltséggel, amiért személy szerint én nagyon tisztelem. Őszintén remélem, megadatik, hogy majdan Hosszú Katinkáról is hasonló gondolatokat vessek papírra. Addig isgo, Katka, akarom mon­dani, hajrá, Katinka! 2010. december 20., hétfőSporlvííí VERETES EREDMÉNYSOR. A poznani világbajnokságon Janics Natasa három aranyat gyűjtött, nyert két olimpiai számban (K-1 200 és K-4 500 - Kovács Katalinnal, Csipes Tamarával és Bene­dek Dalmával), valamint Kováccsal kétszázon, ötszáz egyesben pedig második lett. Kozák Danuta­­csak­ egy számban (K-2 500) győzött, Szabó Gabriella és Csipes Tamara pedig kettő­ben (K-2 500, illetve K-4 500, s együtt K-2 1000), ők viszont százszázalékosan teljesítettek Ko­vács Katalinnak van még egy ezüstje ezer méteren is. Az év sportolója választáson Kozák Danutának az Európa-bajnoki győzelem (K-1 500) is hozhatott szavazatokat.

Next