Magyar Nemzet, 2010. december (73. évfolyam, 327-355. szám)

2010-12-20 / 346. szám

A KÖZGÉP A sportmelléklet megjelenését támogatta a KÖZGÉP Zrt. Sport­fó 2010. december 20., hétfő Válogatott megpróbáltatásaink Nemcsak női kézilabdázóinkon, de a magyar sport egészén is csupán a teljes szemléletváltás segíthetne Előttünk van észak - kezdhetnénk akár az égtájak memorizálására kifun­­dált gyermekmondókával a vasárnap zárult női kézilabda Európa-baj­­nokságról szóló elemzésünket, hiszen az Eb-finálét Norvégia és Svédország vívta. Úgy azonban már nem folytathatnánk, hogy hátunk mögött dél, ugyanis Románia a harmadik, Montenegró a hatodik, Horvátország pedig a kilencedik helyen végzett, miközben a mieink lehorgonyoztak tizedik­ként. A valóságban sajnos egyre többen vannak előttünk és egyre keveseb­ben mögöttünk, sorolhatjuk a magyar válogatott súlyos gondjait, de ezzel csak a felszínt kapargatjuk, mert a bajok forrásáért a magyar kézilabdá­zás, sőt a magyar sport mélyére kell merülnünk. Aki persze a könnyebb és fájdalommentesebb látszatmegoldás híve, lendületesen elverheti a port a Lillehammerben járt tíz-egynéhány emberen. Baj­s­ai Attila A három győzelmet nem kell ma­gyarázni. Legfeljebb annyi je­gyezhető meg, hogy a szlové­neknél és az ukránoknál egyér­telműen erősebbek a mieink, a végül ötödik franciáknál viszont talán csak egyetlen na­pon voltak jobbak, szerencsére éppen ek­kor találkoztak velük. A három vereség három külön történet. Norvégia felülmúlása a jelek szerint még jó ideig hiú ábránd marad, a 21 gólos csapás azonban történelmi mélypont. Mintha a mai sportolók nem érzékelnék, hogy vere­ség és vereség között is ég és föld lehet a különbség, a Fradi futballistái ezért szed­hettek be két-három gól helyett hatot az Újpesttől, ez volt az oka ennek a döbbene­tes 34-13-nak is, mert játékosaink a maguk részéről mínusz ötnél, hatnál lezárták a mérkőzést. Miközben erre a szituációra éppúgy igaz, mint az Eb számos egyéb pil­lanatára, aki hivatásszerűen űz bármilyen tevékenységet, az egy adott szint alatt nem teljesíthet. (Erről az alábbiakban egészen más megközelítésből elmélkedünk.) Ha a kamionsofőr a piros jelzés ellenére a sínre hajt a járgányával, és tömegszerencsétlen­séget idéz elő, viselnie kell a következmé­nyeket, többé valószínűleg kismotort sem vezethet, de vajon ő 34-13 kinek a húsába vágott bele igazán? A hollandokkal szemben mentálisan felkészületlennek tűnt a társaság, így erő­sen behatárolt képességű ellenféltől kapott arcpirító pofont, a svédek ellen viszont kez­detben elegendő szellemi és lelki muníciót vonultatott fel, ám amint azt felelte, nem volt már miből táplálkoznia. Együttesünk támadó potenciáljáról so­kat elárul, hogy a lőtt gólok száma három­szor is húsz alatt maradt, a franciák feletti siker alkalmával is megállapodott 21-nél, és ilyen mutatókkal napjaink kézilabdázá­sában szinte képtelenség meccset nyerni. A franciák ellen azért sikerülhetett, mert az öt plusz egyesre nyitott védekezés meglepte az ellenfelet, miként átmenetileg a svédeket is. A két meccs között azonban volt egy döntő differencia: Pálinger Katalin, egyetlen vi­lágklasszisunk előbbi alkalommal még cso­dálatosan védett, utóbb már csak magához képest átlagosan, összességében persze még így is jól. Őt ugyanis láthatóan megtör­te a norvégok által reánk mért megaláztatás - talán az is, hogy társai éppen sdulttársá­­ból, Haraldsenből csináltak királyt, miköz­ben őt odavetették áldozatul ettől hitét veszítette, és ami már nem volt neki, abból a többieknek sem adhatott. Nincs szövetségi kapitány, aki hiba nél­kül vezényelne végig világversenyt, ez alól Máté­fi Eszter sem kivétel. Hiszen a hollan­dok elleni mérkőzés előtt vagy őt is cser­benhagyta a veszélyérzete, vagy ha benne megvolt, azt nem tudta átplántálni a játéko­saiba, emellett a belső posztokat bizonyára hatékonyabban is forgathatta volna olykor, mondjuk Sopronyi Anett többszöri beveté­sével. Talán kritikaként fogalmazható meg az is, hogy szélsőséges esetekben is tartóz­kodik a szélsőséges megnyilvánulásoktól, de ez egyrészt a női edzőkre általában igaz, másrészt az időkérések „közhírré tétele” szalonképes viselkedésre kényszeríti a tré­nereket, ezzel kivéve egy hatékony eszközt a kezükből. Őrületes bakit azonban nem vétett Mátéfi, ami jó hír neki, de inkább rossz kézilabdázásunk egészének. Hiszen nincs egy bűnbakunk, akit fel lehetne ál­dozni, akinek a kiiktatásától máris azt re­mélhetnénk, hogy minden jóra fordul. Görbicz Anita és Zácsik Szandra gyó­gyulásában és visszatérésében természete­sen joggal bírunk, velük egyértelműen je­lentősen erősödik a keret, de harmadik ne­vet már nem említhetünk. Sőt ha a tavalyi Eb-ezüstérmes junioralakulatból Zácsikon és Kovacsics Anikón kívül bárkit be kell hív­ni a nagyok közé, akkor ki is tűzhetjük a fe­hér zászlót, mert a többiek klubjaikban sem számítanak kulcsfigurának. Az ilyenkor szokásos klisékérdést is fel­tehetjük: mi lesz Mátéfival? Feltehetőleg semmi különös. Egyelőre, amíg él az esély az olimpiai részvételre. A 2012. májusi lon­doni kvalifikációs tornára a jövő decembe­ri brazíliai vb-ről vezethet tovább az út, a vb-re pedig a júniusi, oda-vissza vágós se­lejtezőről lehet kijutni a németek ellenében. Amíg halad a csapatunk, azt valószínűleg Mátéfival az élen teheti, ha bukik, bizonyá­ra magával rántja a kapitányt is. Sőt az egész sportágat, hiszen 1990 óta először fordulna elő, hogy női csapatunk nélkül zajlik a vb, és 1992 óta az sem esett meg, hogy a mieink hiányában rendezzék meg az olimpiai tornát. Most ennek is, an­nak is reális a veszélye. Az Eb-szereplés kapcsán született elem­zések ennél tovább nemigen hatolnak, e ponton mi is megállhatnánk. Mégsem tesz­­szük, mert mint a bevezetőben említettük, a krízis jóval általánosabb annál, mintsem hogy a válogatott vagy a sportág egésze ha­tékonyan kezelhesse. A szakmai válságot az egy szem 34-13-as vereség is kínos pontos­sággal megmutatta. Szomorúan konstatál­hattuk, hogy a skandinávok elsősorban nem is a kézilabda megtanulhatatlan, ha­nem tanulható elemeiben járnak már-már látótávolon kívüli messzeségben előttünk. Mert ők tanulnak, helyesebben mert őket tanítják, képezik. Tudatosan, előre megter­vezetten, életkoruknak megfelelően, posz­tok szerint differenciáltan is. Ez az oka an­nak, hogy a norvégok a legkevesebb szüle­tési adottságot igénylő beállós pozíciójában ontják a legtöbb tehetséget, míg mi ugyan­itt folyamatos hiánnyal küszködünk. Egyetlen felzárkózási esélyünk, ha akadé­miai rendszerrel vagy másképp, de köz­­pontosítottan olyan elitképzést szervezünk meg, ahol a relatíve csekély mennyiség is kitermeli a minőséget. Mint a pár száz játé­kosból is remekül gazdálkodó izlandi férfi kézilabdázás, de hogy ne menjünk olyan messzire, említhetjük a magyar vízilabdát is, amelyben aranygenerációk sora csepe­redett fel a Császár uszodában. A nyugati és az északi modellhez ennél hosszabb és bizonytalanabb úton, teljes szemléletváltással juthatnánk csak el. Ott ugyanis életforma a sportolás, a kézilabdá­zás, nálunk ellenben sokkal inkább pénzke­reseti forrás, azaz munka. Ez az oka annak, hogy a norvég vagy a dán játékos akkor is széles gesztusokkal ünnepli tizedik gólját, ha hússzal vezet a csapata, a magyar pedig ezt az egész „műsort” érthetetlennek, eset­leg visszatetszőnek tartja. Mert a mieink - tisztelet a kivételeknek - több vagy keve­sebb tehetséggel és elhivatottsággal elvég­zik a munkájukat, részt vesznek az edzése­ken és a meccseken, amiért jobbára nem is teljesítmény-, hanem „órabért” kapnak, és ezzel az ügy befejezettnek tekinthető. A norvégok, a dánok, de már a svédek min­den gesztusáról is lerí azonban, hogy imád­ják és élvezik ezt a játékot. Ebből az indítta­tásból rögtön világos, hogyan válhat az amúgy is szuperklasszis Heidi Lökéből sze­zonról szezonra egyre kiválóbb beállós. A csúcsok csúcsán járva miként lehet még biztosabb a labdafogása, hogy színesedhet a lövőrepertoárja? Úgy, hogy a kézilabdázás az élete. Ha csak a munkája lenne, bőven beérhetné már a tegnapi szintjével is. A fent említett szemléletváltás Magyar­­országon ráadásul nem csak szakmai, leg­alább annyira anyagi kényszer. Mert a sportág nem termel annyi jövedelmet, amennyit szétoszt a belőle élőknek. A klu­bok többsége így egyirányú utcában halad a csőd felé. Ha már a most finalista svédekkel is példálózunk, érdemes felidézni azt az 1992-es beszélgetést, amelyet a litvániai B vb-n elért döntetlen után folytattunk velük. Azt az eredményt akkor inkább mi értékel­tük sikerként, egészen addig, míg meg nem tudtuk, Svédországban hány női játékos él a kézilabdából. Mint kiderült, egyetlen, Mia Hermansson (ma már Högdahlként a nor­végok másodedzője), de ő is a norvég Byasen Trondheim légiósaként. Nálunk ak­koriban tucatnyi első osztályú csapat küsz­ködött professzionálisnak hirdetett alapon. A helyzet azóta annyiban változott, hogy a svédek most már egy egész klubot (a Säve­­hofot) működtetnek a hivatásosok számára a mi tizenkettőnkkel szemben. Ha az eredmények jönnének, ez a rend­szer akkor is változtatásra szorulna. Hiszen az egyesületek többsége az idény elején nem szerződésekben garantált bevételeihez igazítja a büdzséjét, hanem kiadási költség­­vetést készít, magához csábítja a kiszemelt játékosokat, összeadja, ez mennyibe kerül neki, majd e százmilliós nagyságrendű tétel fedezetét megkísérli előteremteni. Legké­sőbb tavaszra kiderül, hogy sikertelenül, az edző álnaivan széttárja a két karját, mond­ván, a pályán ők mindent megtettek, a nagy tervek év végére füstbe mennek, a piacké­pes játékosok pedig továbbállnak, engedve az újabb ígéretnek. Ahol csodálkozni fog­nak azon, hogy két-három hónapja megint nem kaptak fizetést, lassan elegük lesz mindenből, elsősorban a kézilabdából. Erre az alapra nehéz sikersportágat építeni. Vagy inkább lehetetlen. Akkor is az, ha a lányok júniusban leigázzák a né­meteket, a brazíliai vb-n odaérnek az olimpiai selejtezőre, ezen kivívják a lon­doni részvétel jogát, majd az ötkarikás já­tékokon is erőn felül teljesítenek. Hát még, ha már valamelyik alsóbb lépcsőfok­ban elbotlik a társaság. Az átalakulást akkor még nehezebb lesz levezényelni. Viszont kötelező. Vérten Orsolyától is több gólt vártunk FOTÓ: MTI/EPA/GORM KALLESTAD EREDMÉNYEK. El­elő döntők­ Norvégia-Dánia 29-19, Svédország-Románia 25-23, az 5. he­lyért: Franciaország-Montenegró 23-19, a 3. helyért: Románia-Dánia 16-15, döntő: Norvégia- Svédország 25-20. Az Eb végeredménye: 1. Norvégia, 2 Svédország, 3. Románia, 4. Dánia, 5. Franciaország, 6. Montenegró,... 10. Magyarország. Az Európa-bajnok kijutott a londoni olim­piára, a három érmes - a vb-címvédő oroszokhoz hasonlóan - részvételi jogot szerzett a jövő évi brazíliai világbajnokságra. Az Eb második és harmadik helyezettje az olimpiai kvalifikációs torna biztos indulójának tekinthető, bár ez az információ nem hivatalos. Angliában a hó, a spanyoloknál a Barca az úr le Munkatársunktól K­ özbeszólt a havazás, és a mosto­ha időjárási körülmények miatt a hét végén csupán két mérkő­zést játszottak le az angol labda­rúgás élvonalában. Bár a pályák zöme al­kalmas lett volna a találkozók lebonyolítá­sára, az ország jelentős részében megbénult a közlekedés, a szurkolók utazása, a stadio­nok megközelítése túlságosan kockázatos­sá vált, így a Premier League 18. fordulójá­nak rangadóját, a Chelsea-Manchester United összecsapást is el kellett halasztani. A Sunderland hazai pályán egy góllal nyert a Bolton ellen, a vendégeknél a kapus Bog­dán Ádám nem jutott lehetőséghez. Premi­er League, 18. forduló: Sunderland-Bol­ton 1-0, Blackburn-West Ham United 1-1. Élcsoport: 1. Manchester United 34 pont/16 mérkőzés, 2. Arsenal 32/17 (34-19), 3. Manchester City 32/17 (24-13), 4. Chelsea 31/17,5. Tottenham 27/17.­­ A német élvonal 17. fordulójában a listave­zető Dortmund 1-0-ra kikapott Frank­furtban, a hazaiaktól a 87. percben Gekasz volt eredményes. A Hajnal Tamást ezúttal is nélkülöző vendégeknek ez volt az első idegenbeli vereségük a mostani szezonban. A dortmundiak győzelmük esetén meg­döntötték volna a Bundesliga-rekordot: a Bayern München a 2005/2006-os idényben 17 forduló alatt 44 pontot gyűjtött, most a Dortmundnak maradt a 43. A Schalke hazai pályán Raül triplájával győzte le a Kölnt. A Mainz 4-2-re nyert az újonc St. Pauli ottho­nában, a vendégek soraiban Szalai Ádám végigjátszotta a találkozót, a 41. percben gólt lőtt - ezzel lett 3-1 -, s egy gólpasszt is adott. Bundesliga, 17. forduló: Mönchen­­gladbach-Hamburg 1-2, Eintracht Frank­furt-Dortmund 1-0, Nürnberg-Hannover 3-1, Schalke-Köln 3-0, Wolfsburg-Hoffen­­heim 2-2, Werder Bremen-Kaiserslautern 1-2, St. Pauli-Mainz 2-4, Bayer Leverku­sen-Freiburg 2-2, Stuttgart-Bayern Mün­chen 3-5. Élcsoport: 1. Dortmund 43, 2. Mainz 33 (30-19), 3. Leverkusen 33 (35- 25), 4. Hannover 31/16,5. B. München 29. ■ Az olasz élvonal 17. fordulójában a vendég Roma idegenben 1-0-ra legyőzte a listave­zető Milant, a 68. percben Boriello vette be korábbi csapata kapuját. A már őszi bajnok milánóiak hét veretlenül megvívott mérkő­zés után kaptak ki ismét a bajnokságban. Serie A, 17. forduló: Milan-Roma 0-1, Cesena-Cagliari 1-0, Lazio-Udinese 3-2, Bari-Palermo 1-1, Catania-Brescia 1-0, Chievo-Juventus 1-1, Napoli-Lecce 1-0, Parma-Bologna 0-0. A Sampdoria-Genoa mérkőzést a havazás miatt elhalasztották, a Fiorentina-Internazionale találkozót pedig azért, mert a BL-címvédő Inter az Abu- Dzabiban rendezett klubvilágbajnokságon szerepelt. S meg is nyerte, a döntőben 3-0- ra verte a kongói Mazembét. Élcsoport: 1. Milan 36, 2. Napoli 33 (26-17), 3. Lazio 33 (24-16), 4. Juventus 31,5. Roma 29. ■ A listavezető FC Barcelona 5-1-re hengerelt az Espanyol otthonában a Primera División 16. fordulójában. A Barca ebben a bajnok­ságban ötödik alkalommal szerzett öt gólt, idegenben továbbra is százszázalékos, és sorozatban tizedik győzelmét aratta. Primera División, 16. forduló: Deporti­­vo-Gijón 1-1, Levante-Bilbao 1-2, Villar­real-Mallorca 3-1, Espanyol-Barcelona 1-5, Real Sociedad-Valencia 1-2, Alme­­ría-Getafe 2-3, Osasuna-Zaragoza 0-0. A Málaga-Atlético Madrid és a Real Mad­­rid-Sevilla találkozókat lapzárta után ját­szották, a Santander-Hércules mérkőzést ma vívják. Élcsoport: 1. Barcelona 43, 2. Real Madrid 38/15, 3. Villarreal 33, 4. Va­lencia 28 (24-19), 5. Espanyol 28 (18-22).

Next