Magyar Nemzet, 2011. március (74. évfolyam, 59-88. szám)
2011-03-12 / 70. szám
2011. március 12., szombat Magazin Tamási Judit az örökségvédelem állami kötelezettségeiről, a gödöllői sikertörténetről és veszélyeztetett értékeinkről M Ludwig Emil.________________________________,_________ ■ Százhuszonkilenc esztendő kellett ahhoz, hogy ön legyen az első, akinek az „elnök asszony” megszólítás jár a magyar építészeti és műtárgyörökségért felelős intézmény első számú ve - vezetőjeként. Már-már tapintatlanság ■ megkérdeznem az ön szakmai páfolyája és felkészültsége ismeretében: k minek tulajdonítja a Kulturális TM , Örökségvédelmi Hivatal, a KÖH elnökévé történt kinevezését? - Semmiképp sem annak, hogy nő vagyok, nem is gondoltam végig, hogy én vagyok az első nő ezen a poszton. Amint nálam sem szempont a munkatársaim kiválasztásakor, hogy az illető férfi-e vagy nő, csak az, mennyit és hogyan dolgozik. Remélem, ez volt a szempont az én kiválasztásomkor is. Azt gondolom azonban, lényegesebb kérdés az, hogy melyek a legfontosabb tennivalóink. Abból kell kiindulni, hogy az örökségvédelem részben állami feladat, s annak is kell maradnia. Az állam soha nem vonulhat ki teljes egészében erről a területről. Ezért olyan megerősített állami intézményekre és eszközökre van szükség, amelyekkel eleget lehet tenni a jogszabályokban rögzített örökségvédelmi kötelezettségeknek. Erős és határozott műemlékvédelmi politika kell - amely nem fejlesztésellenes, a fenntartható fejlődésben látja a megoldást úgy, hogy közben a megőrzést szolgálja és tartja szem előtt -, valamint olyan intézményrendszer, amelyik lefedi az örökségvédelmi tennivalók nagy részét. Ennek legfontosabb intézménye az örökségvédelmi hivatal, amely elvégzi hatósági jogköréből eredő tennivalóit, egyúttal biztosítja a műemlékvédelem tudományos hátterét. Az örökségvédelmi intézményrendszer második pillére kellene hogy legyen az örökségi értékek speciális vagyonkezelő szervezete, a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága, az állami tulajdonban lévő műemlékek jól körülhatárolt részének vagyonkezelője. S harmadik pillérként szükség lenne olyan állami intézményre is, amelyik az operatív örökségvédelmi feladatokat látja el: az épületek előzetes helyszíni tudományos kutatását, a műemléki tervezést és a restaurálást. Természetesen nem mindet és nem mindenütt, ám az egyes kiemelt jelentőségű műemlékekkel kapcsolatos nagy és kényes feladatokat csak ilyen állami szakintézmény képes megoldani. Az 1990-es évek elején létrejött ez az intézmény, csak időközben megcsonkították, és most rehabilitálásra szorul, jelenleg a Nemzeti Múzeum egyik főosztályaként működik. Egy mostanában sokszor emlegetett örökségi helyszín példája jól mutatja, miről van szó: a magyar uniós elnökség közeledtével felelős politikai vezetők kijelentették, nagyon helyesen, hogy nem akarják egy külföldi hotellánc valamelyik szállodáját igénybe venni tanácskozások, protokolláris rendezvények céljára, amikor alkalmas erre a gyönyörű gödöllői kastélyunk. A műemléki helyreállításra kevés idő jutott, így természetesen megmutatkoztak mindazok a szakmai és határidőbeli problémák, amelyeket az említett állami örökségvédelmi intézmény egyszerűbben áthidalhatott volna. Gödöllő így is sikertörténet lett, ám jövőbeni nagy feladatainkra - többek között a jáki apátsági templom félbeszakadt restaurálásának folytatására - gondolva tanulságokkal szolgál. A tavaly nyári vezetőváltás utáni nyilatkozatában szólt az integrált örökségvédelemről az örökségbarát jogrendről, s meghatározta a hivatal működésének hármas követelményrendszerét, így van. A jogszerűséget, szakszerűséget és gyorsaságot neveztem meg a hivatali működés három alaptételeként. Az elmúlt évek során „gyorsítás” ürügyén hatásköröket vontak el a hivataltól a szakszerűség rovására. Az örökségvédelem a lényegét tekintve nem hatósági munka, hanem kulturális tevékenység - emiatt irányítja a kultúráért felelős tárca. A KÖH tudományos munkája a legmagasabb színvonalú a hazai szakterületen. Végül is ebből nőtt ki maga az intézményünk, hatósági jogkörrel csak később ruházták fel, jogállami eszközt kínálva neki. Vannak más intézmények, egyetemek, ahol szintén folyik hasonló tudományos tevékenység, ám ilyen komplex, hatósági igényeket is ismerő tudományos kapacitásunk csak nekünk van. S ennek a hivatalon belül kell maradnia. Nem szabad, hogy olyan helyzet teremtődjék, amikor a farok csóválja a kutyát, azaz a hatósági feladat határozza meg a tudományos tevékenységet. Az átszervezés eredményeként az elsőfokú örökségvédelmi hatóságok a kormányhivatalok örökségvédelmi irodái lettek, amelyek felett a hivatal a szakmai felügyeletet gyakorolja. Ami a jogszerűség kérdését illeti: nem arról van szó, hogy a jogszabályokat be kell tartani - ez magától értetődik egy köztisztviselő számára -, hanem arról, hogy azok áttekinthetők, életszerűek és egyformán kezelhetők legyenek a jogalkalmazók és az állampolgárok számára. És itt kapcsolódik mindez a gyorsításhoz, amelyet az előző kormányzat hangoztatott, ámde véleményem szerint éppen a deklarált szándékkal ellentétes eredményt ért el vele. Ad hoc jellegű jogszabály-módosításokkal nyúltak bele a rendszerbe, nem látván át a teljes, egységes közigazgatási jogrendszert, amely végül olyan dzsungellé vált, hogy csak bozótvágó késsel lehet közlekedni benne. A gyorsítás szó az én gondolkodásomban mást jelent: ügyfeleink számára gyors, az élethez igazodó és polgárbarát ügyintézést, az örökségvédelem számára hatékony eszközt. A jogszabályi háttérrel van azonban még egy probléma. Az, hogy jelenleg elsődlegesen az építésügyi jogszabályok vonatkoznak a műemlék épületekre, ezek ráadásul gyakran változnak. Szükség lenne tehát örökségvédelmi kódexre, hogy a műemlékekre vonatkozó hatósági munkát ne építésügyi, hanem végre kulturális és tudományos szempontokat tükröző örökségvédelmi jogszabályok alapján végezhessük. Ez a másfajta szakmai és eljárási - gyorsítás, amelyről ön beszél, annál is fontosabb, mert sok műemlék épületünk romló állapota nem tűr halasztást. Milyen anyagi feltételek állnak a KÖH rendelkezésére a mostani pénzszűkében? Az örökségvédelem gondjai nem a stabilitási tartalék zárolásával kezdődtek, nem ez a szakma fő baja. Hat-hét éve nincs költségvetési előirányzat az örökségvédelmi szakmai feladatok ellátására, hiába sorolja fel tételesen az örökségvédelmi törvény az állam számára kötelező feladatokat. A mentő feltárások támogatásától kezdve a kényszer-helyreállításokon át a műemléki értékfelmérés elvégzéséig - összesen egytucatnyi, jogszabályban előírt feladathoz - nincs költségvetési forrása a hivatalnak. Vannak tehát hosszú évek óta forráshiány miatt ellátatlan kötelező teendőink. Az első polgári kormány idején létezett olyan állami támogatási forma - a Nemzeti Örökség Program -, amely támogatta a műemlékek helyreállítását, és állami támogatások hatására jelentős magánerőforrások is megnyíltak. - Az új Széchenyi-terv segíthet kilábalni a kátyúból? - Ez a gazdaságfejlesztési terv lehetőségeket rejt az örökségvédelem számára is. Szeretnénk örökségbaráttá tenni, sokat dolgoztunk ezen, értünk is el eredményt, ha még nem is annyit, amennyit szeretnénk. Elkészítettünk egy saját javaslatot - a Széchényi Ferenc program nevet adtuk neki, hogy a fiú mellett az apa emlékét is ébren tartsuk. Az új Széchenyi-terv örökségvédelmi moduljáról van szó, amely egy örökségalapú fejlesztési lehetőséget kínál. Az iskolák, kórházak, gyógyfürdők között például számos műemlék épületet találunk. Ha felújítunk egyet, nemcsak az egészség- vagy oktatásügybe ruházunk be, hanem kulturális örökségükbe is. A műemlék megnövekvő kulturális értéke megemeli a létesítmény társadalmi, sőt anyagi értékét is. A Széchényi Ferenc program nyolc tematikus egységből áll. Ezek egyike, a Harmóniában a természettel címet viselő programjavaslatunk a történeti zöld területek - kastélyparkok, kertek, táji, tájképi értékek - helyreállítását, rekonstrukcióját veszi tervbe, de az értékes ipari emlékek megóvásában és hasznosításában, a régi városmagok, városnegyedek rehabilitációjában is gondolkodunk. Ha ilyen örökség- és kulturálisérték-alapú programok kerülnének előtérbe, elő sem fordulhatna a Bécsi utcai eset... - Megelőzte a kérdésemet. - Szerencsére sikerült megakadályoznunk öt értékes épület lebontását. A bontás veszélye vélhetően fel sem merült volna, amennyiben már létezne egy ilyen állami és/vagy fővárosi örökségalapú fejlesztési program. Ebben az esetben ugyanis nem az a lényeg, hogy e belvárosi tömbben egyenként is műemléki értéket képviselő épületek vannak, hanem az, hogy azok városépítészeti egység részei. Ha ebből az együttesből egyetlen elemet is kivesznek, megbomlik az egysége, sérül a történeti értéke. Sajnos elég ilyen eset történt már a Belső- Erzsébetvárosban, a józsefvárosi palotanegyedben és másutt is, nem engedhető meg, hogy folytatódjék a rombolás. A Bécsi utcai ügyben csak az történt - nem több és nem kevesebb -, hogy az örökségvédelmi hivatal tette a dolgát. Az állam már elég erős ahhoz, hogy a közérdeket védje a magánérdekkel szemben - ezt teszi az örökségvédelem is. Budapest nemcsak az ország, hanem a nemzet fővárosa, ha elpusztul benne egy történeti, építészeti érték, ezzel egész nemzeti örökségünk szegényedik. Nem szólva arról, hogy a pesti belváros egyben világörökségi helyszín is, s ha a bontás miatt levették volna a listáról, amire volt esély, az nem csupán az V. kerület vagy Budapest vesztesége lett volna, hanem valamennyiünké, magyaroké és nem magyaroké. A világörökségi helyszínekkel - Tokaj-Hegyaljával, Budapesttel - kapcsolatban az utóbbi időben felmerült problémák is indokolják és sürgetik a világörökségi törvényt, amelynek előkészítése elkezdődött az előző kormányzati ciklusban, de a tervezet nem került az Országgyűlés elé. Tegyük hozzá: szerencsére, ugyanis örökségvédelmi szempontból sok kívánnivalót hagyott maga után. A kormányváltást követően lehetőségünk nyílt a tervezett jogszabály felülvizsgálatára és átdolgozására, reményeink szerint a parlament még az idén tárgyalja és elfogadja. Ennek az Országgyűlésnek vélhetően ez lesz az első örökségvédelmi törvénye, de szándékaink szerint nem az utolsó. Bozótvágó kereken százharminc éve alapította a magyar állam az első„örökségvédelmi” intézményt, a Műemlékek Országos Bizottságát. A mindenkori kultuszminiszter - 1881-ben Trefort Ágoston -felügyelete alá tartozó bizottság egy elnökből, egy titkárból, egy-egy építészből és előadóból, rendes és levelező tagokból állt. Az épített műemlékek gondját viselő intézmény neve többször változott az idők során, tíz éve vette fel a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal nevet. A 2001. évi LXIV. törvény által újraszabályozott, kibővített hatáskörű hivatalt 2010 júliusától vezeti Tamási Judit, december elseje óta elnökként. ,A műemlék megnövekvő kulturális értéke megemeli a létesítmény társadalmi, sőt anyagi értékét is" Erőviszonyok. Aggályosnak tartja a HVG cikke (Fogságban, 2011. február 19.), hogy az országban akár 180 épületet is műemlékké nyilváníthatnak a közeljövőben. Az írás szerzője háttér-információként közli: azért gyűlt fel ennyi védési javaslat, mert az előző kormány kulturális minisztere „jegelte a műemlékké nyilvánítást". A halogatott miniszteri döntés mögött szakértők szerint - magyarázza a cikk - egy 2006-ban született, a természetvédelemre vonatkozó alkotmánybírósági határozat áll, miszerint a megfellebbezhetetlen miniszteri rendelettel történő védés korlátozza az ingatlantulajdonosok jogait. Ezt a kizárólag a természetvédelemmel kapcsolatos álláspontot akarják most egyesek adaptálni a műemlékké nyilvánításra is. Ha a védetté nyilvánítás megtámadható lenne, még sérülékenyebbé válna épített örökségünk védelme, hiszen a beláthatatlan ideig nyúló pereljárás alatt tovább romolhatna az épület, a tulajdonos és az esetleges befektető egyaránt bizonytalan helyzetbe kerülne. A jelenlegi védési eljárás tökéletesen áttekinthető. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) kezdeményezi, erről mindenkor értesítve a tulajdonost is. Ugyancsak a KÖH - nem közigazgatási, ezért nem megfellebbezhető eljárás során - készíti el a védési tudományos dokumentációt, amelyet előterjeszt a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának, hogy az egyeztetési folyamat végén a miniszter rendelettel védetté nyilvánítsa az épületet vagy épületegyüttest. Ily módon érvényesülhet a közérdek védelme a magánérdekkel szemben. A HVG cikke - egy belvárosi ingatlanfejlesztő cég sirámához csatlakozva - odáig megy, hogy a műemlékké nyilvánítást „fegyvernek" nevezi, amellyel a „pillanatnyi erőviszonyok" szerint lehet dönteni. Ez erős áttételezéssel annyiban igaz, hogy a hazai politikai erőviszonyok változása révén a közérdek immár kétségtelenül fontosabb, mint egyes egyéni érdekek.