Magyar Nemzet, 2013. június (76. évfolyam, 147-175. szám)

2013-06-29 / 175. szám

24 Malyar Nemzet­­ Magazin 2013. június 29., szombat Egyetlen vevő sem jelentkezett a tizenhét Balaton-parti kempingért, pedig a becsült ár hetven százalékáért kínálták őket. A korábbi tulajdonos mutatós fejlesztési terveit elsodorta a gazdasági válság, a zöld turizmus viszont ismét divatba jött. Nem is annyira az árai, mint inkább természetközeli szolgáltatásai miatt.­ ­Hanthy Kinga_______________________________ É­vek óta nyereséges, de nem hatalmas üzlet, fe­leli Székely Ferenc, a Balatontourist általános igazgatóhelyettese arra a kérdésre, megéri-e ma kempinget üzemeltetni a magyar tenger partján. Hajlanánk rá, hogy a rendkívül rövid, két, két és fél hónapos szezon és a magas időjárási kockázat miatt ment el a vevők kedve, ezért nem tettek ajánlatot a felszámolócég által meghirdetett vízparti kempingek­re. A Balatontourist üzemelteti a tó két partjának tizen­hét nagy kempingjét, benne 22 ezer férőhellyel, ebben van üdülőház, mobil ház, bérlakókocsi és sátorhely is - ez a teljes balatoni kempingkapacitás nyolcvan százalé­ka. Tavaly 700 ezer vendégéjszakájuk volt. A vendégek fele belföldi, a külföldiek többsége német, holland és dán. Ezekben az országokban a legnagyobb ugyanis a kempingkultúra. A szezon kilencven százalékban ter­vezhető, csak tíz százalék függ az időjárástól, vagyis a vendégeknek csak kis részük dönt az utolsó pillanatban a nyaralásról, illetve megy haza a rossz idő miatt hama­rabb, mondja Székely. A főszezon július elejétől au­gusztus 20-ig tart, a tervezhetőséget nagyban segíti, hogy tudható, mikor rendezik a nagy parti fesztiválo­kat, ezeken kívül a kempingek üzemeltetői is gondos­kodnak saját programokról. Manapság reneszánszát éli a kempinges nyaralás. Tavaly tíz százalékkal volt több a vendég, mint a koráb­bi évben, az idén pedig már a tavalyinál tizenöt száza­lékkal több az előfoglalás. A kemping előnye, hogy többfajta és többkategóriájú szolgáltatást is kínál, van ajánlata a hátizsákos diáknak és a luxuslakókocsival ér­kezőnek is. A kempingvendégek többsége kimondot­tan ragaszkodik ehhez a fajta nyaraláshoz. Környezet­­tudatos, természetkedvelő, és elege van a négy falból. A fű, a víz, a nap, a tollaslabda, a barátokkal közös grille­­zés­ kell neki. A lakókocsisok többsége nem szegény, hi­szen nemcsak az autó drága, hanem az eltartása is. A tulajdonos tehát könnyedén meg tudná fizetni a szállo­dát is, de éppen azt szereti, hogy úgy utazik, hogy köz­ben a sajátjában is van. Csak egyszer pakol be, miköz­ben sokfelé lakik. Másként nézett ki a helyzet 2004-2005-ben, amikor az SCD befektetőtársaság megvásárolta az összes volt állami tulajdonban lévő parti kempinget Somogyban, Zalában és Veszprémben. A megyei önkormányzatok 8,4 milliárd forintért, 16,5 milliárd forint összértékű fejlesztési garancia mellett adtak túl rajtuk, így 2005 vé­gére a cégcsoport 26 kempinget, négy nyaralótelepet, valamint egy háromcsillagos szállodát működtethetett a Balatonnál. Amikor 2006 végén az Országgyűlés 10- ről 15 százalékra emelte a balatoni kempingek beépít­hetőségét és 4,5 méterről 8-12,5 méterre a maximum­­épületmagasságot, fel lehetett készülni rá, hogy a kem­pingek többsége hamarosan zárt, magyarok számára megfizethetetlen üdülőteleppé válik. Csak abban értett egyet mindenki, hogy javítani kell a balatoni szálláshe­lyek minőségén. A Zimmer frei! is kell persze, de mellé szükség van drágább és magasabb színvonalú szolgál­tatásokra, amelyekkel meg lehet nyújtani a szezont. Ha átlapozzuk az SCD fejlesztési programját tartal­mazó prospektust, látjuk: Badacsonyban a kemping te­rületére négycsillagos hotelt és borozót, Balatonakali­­ban háromcsillagos naturista-kempingparkot, Bala­tonfüreden exkluzív üdülőparkot és ötcsillagos szállo­dát terveztek hasonló besorolású üdülőházakkal, Fo­nyódon pihenőpark és lovasbázis, Balatonberényben horgászfalu, Balatonakarattyán jachtklub épült volna. A hét évre tervezett beruházás összértéke 104,1 milliárd forint volt. A terveket azonban elsodorta a gazdasági válság, és ezeket az időközben húszmilliárd forintos jel­záloggal terhelt kempingeket hirdette most meg a fel­számoló Vectigalis Zrt. Szegőné Kemerle Judit felszámolóbiztos arra a kér­désre, milyen megkötésekkel, hasznosítási körrel hir­dették meg az ingatlanokat, azt feleli, a felszámolási el­járásban nincs megkötés. A település önkormányzata által elfogadott rendezési terv határozza meg a haszno­sítás lehetőségét, illetve az önkormányzat maga dönt­het később arról, hogy mit engedélyez a területre az új tulajdonosnak. Voltak érdeklődők a kempingekre, de végül egyetlen vételi ajánlat sem érkezett. Az érvényes pályázat feltétele volt a hetvenszázalékos ajánlati ár, ami nem azt jelenti, hogy ennyiért meg is lehetett volna kapni az ingatlant. Az újabb értékesítési fordulóra a jel­zálogjoggal rendelkező banki konzorciummal való egyeztetés után kerülhet sor, de nyilvános pályázati fel­hívást várhatóan nem fognak közzétenni a nyáron. Az egykori SCD-vagyonba tartozó cégek felszámolási eljá­rását két év alatt kell lefolytatni, az eljárás vége 2014 kö­zepe lehet. A közeljövőben további négy értékes kempinget is szeretne eladni a tulajdonosa (a badacsonyit, a za­­márdit, a siófok­ sóstóit és a keszthelyit), ezek az SCD korábbi ír befektetőtársának a kezelésében vannak. Ez már összesen huszonnégy. Nem véletlen, hogy a meghirdetett kempingekre nem volt jelentkező, véle­kedik Székely Ferenc. Ezek az ingatlanok jelen állapo­tukban csak kempingnek használhatók. A változta­táshoz a helyi önkormányzat beleegyezése is szüksé­ges, a bankok pedig nem finanszíroznak ma turiszti­kai beruházást. Saját forrásból viszont kockázatos bármiféle befektetés. A szezon nem lesz hosszabb, novemberben nagyon nehéz vonzót kínálni a vendég­nek a Balaton-parton, kevés a kulturális program, és csak néhány helyen van termálvíz. A hosszú távú B­alatoni kempingek eladósorban Fű, nap, tollaslabda Balatonfüreden exkluzív üdülőparkot és ötcsillagos szállodát terveztek - sokaknak nem fáj a szívük az elmaradt fejlesztésekért aGyörgy Zsombor________________________________­ ddig, eddig, eddig! Mármint ilyen magasra duzzadt a folyó a korábbi három nagy árvíz idején, 2002-ben, 2006-ban és most, mutat­ják egymásnak a nagymarosiak a part köze­lében. A Duna mentén álló Maros étterem újra ki­nyitott, de talán két méter magasan kivehető a csík, ameddig néhány nappal ezelőtt nőtt a víz, majd negyven centivel magasabbra, mint korábban bár­mikor. Menekíteni kellett az értékeket, két régi ház megroggyant, de igazán jelentős károk a sosem lá­tott áradat ellenére sem keletkeztek, ami a hatósá­gok felkészültségén túl nagyban köszönhető a he­lyiek szakszerű és valóban hősies küzdelmének. Nyolc nappal a tetőzést követően túlzás volna azt állítani, hogy a városon meg sem látszanak a tör­téntek: a part közelében zajlik a takarítás, helyreál­lítás, a szemét és a rengeteg homok elszállítása. Ha két hete nem a saját szemünkkel látjuk, el sem hin­nénk, hogy ott, ahol ma már újra kávét szolgálnak fel, kutyát sétáltatnak, vagy a Visegrádról érkező kompra várnak, két méter magas vízoszlop tornyo­sult, amely a legrosszabb forgatókönyv valóra válá­sa esetén szökőárként zúdult volna az alacsonyab­ban fekvő utcákra. De nem zúdult, s a városüzemel­tetési csoport vezetője, Murányi Zoltán szerint iga­zából nem is kellett ettől tartani. Nem kellett, mivel nagy rutinnal és rengeteg munkával olyan „erődít­ményt” húztak fel a partvonalra, amely képes volt visszatartani az elképesztő víztömeget. Fontos tisztázni, hogy árvízvédelmi szempont­ból kétféle települést különböztethetünk meg ha­zánkban: az egyikben állami, a másikban önkor­mányzati feladat a védekezés megszervezése (ve­szélyhelyzet esetén mindenhol a katasztrófavéde­lem veszi át az irányítást). Nagymaros az utóbbi ka­tegóriába tartozik. Homokzsákból hivatalosan csak nyolcvan centiméteres magasságig szabad ideigle­nes védművet építeni, Nagymaroson viszont majd­nem háromszor ilyen magas lett. Persze szükség volt hozzá a megfelelő támasztékokra, szivattyúzás­ra. Összesen háromszázharmincezer homokzsákot töltöttek meg háromezer-ötszáz köbméter homok felhasználásával, kint lapátolt az utcán a fél Duna­kanyar. Az anyagutánpótlás folyamatos volt, a ko­rábbi gyakorlattól eltérően a katasztrófavédelem lé­nyegében korlátlan mennyiségben biztosította a szükséges eszközöket. Kétezer-hétszáz méteres partszakaszon kellett megoldania a mintegy ötezer lelkes - és jelentős üdülőközösséggel rendelkező - festői kisvárosnak a védekezést, a kritikus három nap mindenkiből sokat kivett. De a magukért beszélő számadatokon túl miért is olyan érdekes Nagymaros esete? Leginkább azért, mert példát mutat arra, hogy önszervezéssel a lehetetlen is sikerülhet. A lakosság összefogásán túl a helyi szakértők is minden tudá­sukat, tapasztalatukat, kreativitásukat bevetették az árral szemben. Murányi Zoltán elmondása sze­rint az előző árvizek idején kitapasztalták, mennyi­re más és más módon szükséges védekezni szakasz­ról szakaszra. A leginkább kritikusnak mondható ponton, a Panoráma parkolónál építési zsalutáblák és pallók felhasználásával húztak fel falat, az anya- N­agymaros az emberi összefogás erejével küzdötte le a sosem látott áradatot Vízhajtó Hősies küzdelmet folytattak a nagymarosiak az árvíz ellen, a katasztrófavédelem és a honvédség segítségén túl nagyon sok múlt a helyiek összefogásán. Nemcsak azon, hogy két kezükkel vették ki részüket a munkából, hanem azon is, hogy megvolt a szükséges tapasztalat és szürkeállomány is a helyi védekezés megszervezéséhez. A kritikus három nap nagy megpróbáltatást jelentett a festői kisváros számára

Next