Magyar Nemzet, 2013. június (76. évfolyam, 147-175. szám)
2013-06-29 / 175. szám
24 Malyar Nemzet Magazin 2013. június 29., szombat Egyetlen vevő sem jelentkezett a tizenhét Balaton-parti kempingért, pedig a becsült ár hetven százalékáért kínálták őket. A korábbi tulajdonos mutatós fejlesztési terveit elsodorta a gazdasági válság, a zöld turizmus viszont ismét divatba jött. Nem is annyira az árai, mint inkább természetközeli szolgáltatásai miatt. Hanthy Kinga_______________________________ Évek óta nyereséges, de nem hatalmas üzlet, feleli Székely Ferenc, a Balatontourist általános igazgatóhelyettese arra a kérdésre, megéri-e ma kempinget üzemeltetni a magyar tenger partján. Hajlanánk rá, hogy a rendkívül rövid, két, két és fél hónapos szezon és a magas időjárási kockázat miatt ment el a vevők kedve, ezért nem tettek ajánlatot a felszámolócég által meghirdetett vízparti kempingekre. A Balatontourist üzemelteti a tó két partjának tizenhét nagy kempingjét, benne 22 ezer férőhellyel, ebben van üdülőház, mobil ház, bérlakókocsi és sátorhely is - ez a teljes balatoni kempingkapacitás nyolcvan százaléka. Tavaly 700 ezer vendégéjszakájuk volt. A vendégek fele belföldi, a külföldiek többsége német, holland és dán. Ezekben az országokban a legnagyobb ugyanis a kempingkultúra. A szezon kilencven százalékban tervezhető, csak tíz százalék függ az időjárástól, vagyis a vendégeknek csak kis részük dönt az utolsó pillanatban a nyaralásról, illetve megy haza a rossz idő miatt hamarabb, mondja Székely. A főszezon július elejétől augusztus 20-ig tart, a tervezhetőséget nagyban segíti, hogy tudható, mikor rendezik a nagy parti fesztiválokat, ezeken kívül a kempingek üzemeltetői is gondoskodnak saját programokról. Manapság reneszánszát éli a kempinges nyaralás. Tavaly tíz százalékkal volt több a vendég, mint a korábbi évben, az idén pedig már a tavalyinál tizenöt százalékkal több az előfoglalás. A kemping előnye, hogy többfajta és többkategóriájú szolgáltatást is kínál, van ajánlata a hátizsákos diáknak és a luxuslakókocsival érkezőnek is. A kempingvendégek többsége kimondottan ragaszkodik ehhez a fajta nyaraláshoz. Környezettudatos, természetkedvelő, és elege van a négy falból. A fű, a víz, a nap, a tollaslabda, a barátokkal közös grillezés kell neki. A lakókocsisok többsége nem szegény, hiszen nemcsak az autó drága, hanem az eltartása is. A tulajdonos tehát könnyedén meg tudná fizetni a szállodát is, de éppen azt szereti, hogy úgy utazik, hogy közben a sajátjában is van. Csak egyszer pakol be, miközben sokfelé lakik. Másként nézett ki a helyzet 2004-2005-ben, amikor az SCD befektetőtársaság megvásárolta az összes volt állami tulajdonban lévő parti kempinget Somogyban, Zalában és Veszprémben. A megyei önkormányzatok 8,4 milliárd forintért, 16,5 milliárd forint összértékű fejlesztési garancia mellett adtak túl rajtuk, így 2005 végére a cégcsoport 26 kempinget, négy nyaralótelepet, valamint egy háromcsillagos szállodát működtethetett a Balatonnál. Amikor 2006 végén az Országgyűlés 10- ről 15 százalékra emelte a balatoni kempingek beépíthetőségét és 4,5 méterről 8-12,5 méterre a maximumépületmagasságot, fel lehetett készülni rá, hogy a kempingek többsége hamarosan zárt, magyarok számára megfizethetetlen üdülőteleppé válik. Csak abban értett egyet mindenki, hogy javítani kell a balatoni szálláshelyek minőségén. A Zimmer frei! is kell persze, de mellé szükség van drágább és magasabb színvonalú szolgáltatásokra, amelyekkel meg lehet nyújtani a szezont. Ha átlapozzuk az SCD fejlesztési programját tartalmazó prospektust, látjuk: Badacsonyban a kemping területére négycsillagos hotelt és borozót, Balatonakaliban háromcsillagos naturista-kempingparkot, Balatonfüreden exkluzív üdülőparkot és ötcsillagos szállodát terveztek hasonló besorolású üdülőházakkal, Fonyódon pihenőpark és lovasbázis, Balatonberényben horgászfalu, Balatonakarattyán jachtklub épült volna. A hét évre tervezett beruházás összértéke 104,1 milliárd forint volt. A terveket azonban elsodorta a gazdasági válság, és ezeket az időközben húszmilliárd forintos jelzáloggal terhelt kempingeket hirdette most meg a felszámoló Vectigalis Zrt. Szegőné Kemerle Judit felszámolóbiztos arra a kérdésre, milyen megkötésekkel, hasznosítási körrel hirdették meg az ingatlanokat, azt feleli, a felszámolási eljárásban nincs megkötés. A település önkormányzata által elfogadott rendezési terv határozza meg a hasznosítás lehetőségét, illetve az önkormányzat maga dönthet később arról, hogy mit engedélyez a területre az új tulajdonosnak. Voltak érdeklődők a kempingekre, de végül egyetlen vételi ajánlat sem érkezett. Az érvényes pályázat feltétele volt a hetvenszázalékos ajánlati ár, ami nem azt jelenti, hogy ennyiért meg is lehetett volna kapni az ingatlant. Az újabb értékesítési fordulóra a jelzálogjoggal rendelkező banki konzorciummal való egyeztetés után kerülhet sor, de nyilvános pályázati felhívást várhatóan nem fognak közzétenni a nyáron. Az egykori SCD-vagyonba tartozó cégek felszámolási eljárását két év alatt kell lefolytatni, az eljárás vége 2014 közepe lehet. A közeljövőben további négy értékes kempinget is szeretne eladni a tulajdonosa (a badacsonyit, a zamárdit, a siófok sóstóit és a keszthelyit), ezek az SCD korábbi ír befektetőtársának a kezelésében vannak. Ez már összesen huszonnégy. Nem véletlen, hogy a meghirdetett kempingekre nem volt jelentkező, vélekedik Székely Ferenc. Ezek az ingatlanok jelen állapotukban csak kempingnek használhatók. A változtatáshoz a helyi önkormányzat beleegyezése is szükséges, a bankok pedig nem finanszíroznak ma turisztikai beruházást. Saját forrásból viszont kockázatos bármiféle befektetés. A szezon nem lesz hosszabb, novemberben nagyon nehéz vonzót kínálni a vendégnek a Balaton-parton, kevés a kulturális program, és csak néhány helyen van termálvíz. A hosszú távú Balatoni kempingek eladósorban Fű, nap, tollaslabda Balatonfüreden exkluzív üdülőparkot és ötcsillagos szállodát terveztek - sokaknak nem fáj a szívük az elmaradt fejlesztésekért aGyörgy Zsombor________________________________ ddig, eddig, eddig! Mármint ilyen magasra duzzadt a folyó a korábbi három nagy árvíz idején, 2002-ben, 2006-ban és most, mutatják egymásnak a nagymarosiak a part közelében. A Duna mentén álló Maros étterem újra kinyitott, de talán két méter magasan kivehető a csík, ameddig néhány nappal ezelőtt nőtt a víz, majd negyven centivel magasabbra, mint korábban bármikor. Menekíteni kellett az értékeket, két régi ház megroggyant, de igazán jelentős károk a sosem látott áradat ellenére sem keletkeztek, ami a hatóságok felkészültségén túl nagyban köszönhető a helyiek szakszerű és valóban hősies küzdelmének. Nyolc nappal a tetőzést követően túlzás volna azt állítani, hogy a városon meg sem látszanak a történtek: a part közelében zajlik a takarítás, helyreállítás, a szemét és a rengeteg homok elszállítása. Ha két hete nem a saját szemünkkel látjuk, el sem hinnénk, hogy ott, ahol ma már újra kávét szolgálnak fel, kutyát sétáltatnak, vagy a Visegrádról érkező kompra várnak, két méter magas vízoszlop tornyosult, amely a legrosszabb forgatókönyv valóra válása esetén szökőárként zúdult volna az alacsonyabban fekvő utcákra. De nem zúdult, s a városüzemeltetési csoport vezetője, Murányi Zoltán szerint igazából nem is kellett ettől tartani. Nem kellett, mivel nagy rutinnal és rengeteg munkával olyan „erődítményt” húztak fel a partvonalra, amely képes volt visszatartani az elképesztő víztömeget. Fontos tisztázni, hogy árvízvédelmi szempontból kétféle települést különböztethetünk meg hazánkban: az egyikben állami, a másikban önkormányzati feladat a védekezés megszervezése (veszélyhelyzet esetén mindenhol a katasztrófavédelem veszi át az irányítást). Nagymaros az utóbbi kategóriába tartozik. Homokzsákból hivatalosan csak nyolcvan centiméteres magasságig szabad ideiglenes védművet építeni, Nagymaroson viszont majdnem háromszor ilyen magas lett. Persze szükség volt hozzá a megfelelő támasztékokra, szivattyúzásra. Összesen háromszázharmincezer homokzsákot töltöttek meg háromezer-ötszáz köbméter homok felhasználásával, kint lapátolt az utcán a fél Dunakanyar. Az anyagutánpótlás folyamatos volt, a korábbi gyakorlattól eltérően a katasztrófavédelem lényegében korlátlan mennyiségben biztosította a szükséges eszközöket. Kétezer-hétszáz méteres partszakaszon kellett megoldania a mintegy ötezer lelkes - és jelentős üdülőközösséggel rendelkező - festői kisvárosnak a védekezést, a kritikus három nap mindenkiből sokat kivett. De a magukért beszélő számadatokon túl miért is olyan érdekes Nagymaros esete? Leginkább azért, mert példát mutat arra, hogy önszervezéssel a lehetetlen is sikerülhet. A lakosság összefogásán túl a helyi szakértők is minden tudásukat, tapasztalatukat, kreativitásukat bevetették az árral szemben. Murányi Zoltán elmondása szerint az előző árvizek idején kitapasztalták, mennyire más és más módon szükséges védekezni szakaszról szakaszra. A leginkább kritikusnak mondható ponton, a Panoráma parkolónál építési zsalutáblák és pallók felhasználásával húztak fel falat, az anya- Nagymaros az emberi összefogás erejével küzdötte le a sosem látott áradatot Vízhajtó Hősies küzdelmet folytattak a nagymarosiak az árvíz ellen, a katasztrófavédelem és a honvédség segítségén túl nagyon sok múlt a helyiek összefogásán. Nemcsak azon, hogy két kezükkel vették ki részüket a munkából, hanem azon is, hogy megvolt a szükséges tapasztalat és szürkeállomány is a helyi védekezés megszervezéséhez. A kritikus három nap nagy megpróbáltatást jelentett a festői kisváros számára