Magyar Nemzet, 2013. június (76. évfolyam, 147-175. szám)

2013-06-29 / 175. szám

megtérülés is kérdéses, érthető tehát, hogy nem to­longanak az érdeklődők az eladó kempingekért. A Balatontouristnak sincsen vételi szándéka, sem húsz­milliárdos tőkéje. Amikor az SCD megjelent a Balaton-parton, meg­oszlottak a terveivel kapcsolatos vélemények. Az ön­­kormányzatok, amelyek önerő híján maguk nem tud­tak fejleszteni, örültek a tőkeerősnek látszó befektetők­nek, a civilek azonban úgy vélték, nagy a veszélye an­nak, hogy a zárt üdülőtelepek rezervátumként működ­nek. A vendég onnan ki nem lép, megkap minden szol­gáltatást, nem lesz kapcsolata a környezetével. A ha­gyományos kempingezők ezzel szemben jelentős adó­bevételt keletkeztetnek, költenek, fogyasztanak, amivel munkahelyeket is teremtenek. Most új helyzet van, de a folytatást senki sem látja. A Balaton régió részletes fej­lesztési terve, 2007-2013 című, tehát az idén lejáró stratégiai terv szerint támogatandó a már beépített te­rületek rehabilitálásával exkluzív apartmanszállodák létesítésének ösztönzése, a magas kategóriájú, exkluzív, komplex szolgáltatást nyújtó hotelek fejlesztése, új, komplex szolgáltatást nyújtó, több célcsoportot kiszol­gáló szálloda vagy apartmanjellegű szálláshely megtele­pülésének ösztönzése. Az üdülőfalu-, szálláshelyfejlesz­téseknél biztosítani kell az egész éves kihasználtság le­hetőségét - olvasható az anyagban. A hatéves fejleszté­si terv e célkitűzései nem valósultak meg. Mondjuk azt, szerencsére. Szomorú lenne látni, hogy az egykori tó­parti kempingek helyén felépült luxus- vagy félluxus­­üdülőtelepek ma üresen állnak, felveri őket a gaz. Van erre a sorsra jutott beruházás a világban és hazánkban is éppen elég, így tehát talán nem is kell újragomboltat­­­ni a kabátot, elég csak elvinni a tisztítóba. Legértékesebb az eladásra kínált területek közül a 24 hektáros balatonfüredi vízparti kemping, amelyhez kikötő és móló is tartozik. A felszámoló hatmilliárd fo­rintért hirdette meg. A Balatoni Fejlesztési Tanács elnö­ke, Balatonfüred polgármestere, Bóka István lapunk­nak is megerősítette, hogy alacsonyabb áron szívesen tulajdonba vennék a területet, amelynek működtetésé­re és fejlesztésére külső befektető bevonása nélkül is ké­pesek lennének. A polgármester azt mondja, ő már az SCD tulajdonszerzésekor is tiltakozott az ellen, hogy a megyei önkormányzatok egy kézbe és magántulajdon­ba adják a Balaton legértékesebb ingatlanjait, így nem fáj a szíve az elmaradt fejlesztésekért sem. Úgy látja ő is, egyre divatosabb a kemping, a zöld turizmus, az embe­reknek elegük van a városból, továbbá befektetői szem­mel is nagy kockázat egy kemping üdülőparkká fejlesz­tése. A rövid szezon miatt lassú és bizonytalan a megté­rülés. Ezért sem várható roham a közeljövőben az el­adósorba került kempingekért. Annak örül ma mindenki a Balaton-parton, hogy egyre több magyar dönt úgy, ott tölti el a szabadságát, hogy egyre jobb a magyar tenger sajtója, egyre több is­mert ember, művész kelti jó hírét, sok a program, és végre már a magyar időjárás-jelentés sem a horvát ten­gerparttal kezdődik. A Balaton egyébként, köszöni szé­pen, remekül van. A vízszint magas, a víz tiszta, a nyár elkezdődött. gokat egy vállalkozótól bérelték. A szerkezetet ferde támaszokkal fogták meg, raklapokkal, kövekkel el­lensúlyozták. A rendszer működött, persze szige­telés hiányában az összeeresztéseknél befolyt a víz, ám szivattyúkkal vissza tudták „pumpálni”. Az ön­­kormányzat munkatársa hangsúlyozza: a technikai, anyagi feltételen túl a sikeres védekezés kulcsa a helyismeret, az, hogy a munka irányítói jól ismer­jék a terület természeti adottságait. Meg az emberit sem árt: aki jó szóval, ismerősként tud beszélni az érthető módon fáradt és ideges érintett lakosokkal, az sokkal többre megy velük. Szerencsére a kiren­delt vízügyes szakemberek ilyenek voltak. - Értsem úgy - kérdezem Murányi Zoltántól -, hogy sokkal nagyobb károkat szenvedhetett volna el a város, vagyis ilyen sok múlik az emberi tényezőn? A csoportvezető válasza egyértelmű igen. Éppen ezért olyan forgatókönyv megírását tervezik, ame­lyik pontról pontra végigvezet a munka állomásain, ez reményeik szerint - a fejlesztések mellett is - se­gítséget jelent majd a jövő nemzedékeinek. Hasonlóan nagy küzdelmet azonban remélhe­tően többé nem kell megvívnia Nagymarosnak, a jövő év elejére ugyanis elkészül az uniós pénzből, egymilliárd-kétszázmillió forintból épülő új véd­­rendszer. Kár, hogy az árvíz nem tudott várni bő fél évet, vagy a pályázati rendszer nem engedte, hogy gyorsabban hívják le a támogatást. A védvonal mé­lyen a földbe nyúló betonalapon nyugszik, ez az, ami már elkészült. Erre épül rá a mellvédfal, amely­nek magassága szükség esetén tovább emelhető acéloszlopokkal rögzített mobil táblákkal. Az utcák végén árvíz idején táblafalak húzódnak majd, „bé­keidőben” pedig természetesen szabad lesz az átjá­rás. A Zebegény felőli végén a töltésben végződik majd a vonal, Kismaros irányában pedig továbbra is homokzsákokkal kell majd biztosítani árvízkor egy szakaszt, de hosszúságban ez a töredéke lesz annak, amit eddig muszáj volt védeni. Az ár levo­nultával a helyiek mellett napi hatvan-száz mária­­nosztrai fogvatartott dolgozik a helyreállításon, leg­utóbb egy évbe telt, mire teljesen el tudták tüntetni az árvíz nyomait. A TULAJDONOSAIK ÁLTAL HASZNÁLT LAKÁSOK ARÁNYA AZ EGYES ORSZÁGOKBAN (%) Ausztria Németország Csehország Dánia Hollandia Franciaország Svédország Luxemburg Norvégia Írország Belgium Olaszország Spanyolország Szlovénia Lettország Románia Szlovákia Finnország Lengyelország MAGYARORSZÁG Litvánia Az Európai Ingatlantanács tagországai közül csak a finnek, a litvánok és a lengyelek ragaszkodnak hozzánk hasonlóan a magántulajdon­hoz, többségükben - velünk ellentétben - bőven van bérlakás 25 Hapr­owitzer­­ Magazin 2013. június 29., szombat Míg a piaci bérlakás az adó miatt láthatatlan, a szociális valóban hiánycikk Lakatlan szigetek Európa élbolyába tartozunk a magántulajdonban lévő lakások számát tekintve. Ám ez nem pozitív hír: a bérlakások terén sereghajtók vagyunk, a nem lepusztult szociális változatot pedig többnyire csak hírből ismerjük. Eközben legalább háromszázezer család ilyen otthonra várna. 11 S 7. A B Ó E M F. S F. JT i az a három dolog, amit Isten sem­­ tud? Hogy hány apácarend van, mennyi pénzük van a ferenceseknek, és mit akarnak a jezsuiták. Valahogy így hangzik az a klasszikus vicc, amely a hazai bér­lakáshelyzetre is kivetíthető. Becslések és felméré­sek vannak, de valójában fogalmunk sincs arról, hány piaci bérlakás van az országban. Emellett ön­­kormányzat legyen a talpán, amelyik szociális bér­lakásait gazdaságosan fönn tudja tartani, a sorban állókat pedig valós jövedelmi alapon rangsorolni képes. Azt pedig végképp homály fedi, hogy mi magunk mit akarunk, hiszen az ingatlantulajdon a rendszerváltás óta - ténylegesen vagy csak tervek­ben - „tartozéka” minden magyar családnak. Emiatt mi, magyarok aktív éveink alatt akkor is la­kást veszünk, ha abba belerokkanunk (ennek per­sze egyéb oka is van, de ez más lapra tartozik). Pedig korántsem ez az európai módi, más or­szágokban jóval többen élnek bérlakásban. Ez a szokásbeli különbség eszményi esetben persze nem jelentene gondot. Viszont jelenleg több hátul­ütője is van. Egyrészt hogy a magántulajdon miatt a családok röghöz kötötté váltak, így már az is gon­dot okoz, ha a munkalehetőség miatt költözniük kell. Másrészt elég széles az a réteg, amelynek nemhogy saját otthonra nem telik, de a bérlaká­sok, különösképpen a szociális bérlakások hiánya miatt a lakhatása is veszélybe kerül. Mindezzel párhuzamosan rengeteg üres otthon található ha­zánkban.­­ Magyarországon a 2011-es népszámlálási adatok szerint 4,4 millió lakás van, az üres ottho­nok száma 477 ezerre rúg. Ebből több mint tízezer önkormányzati tulajdonban van. Azaz összességé­ben az ingatlanok 12 százaléka kihasználatlan - mondja Szekér András, a Habitat for Humanity ci­vil szervezet országos igazgatója. Beszámol arról is, hogy ezen üres lakások 43 százaléka városokban - ennek 25 százaléka a fővárosban­­, 34 százaléka pedig a közép-magyarországi régióban van. Töme­ges lakásépítésre tehát nem lenne szükség ahhoz, hogy rendelkezésre álljon a háromszázezer otthon, amelynek hasznosításával a becslések szerint eny­híthető lenne a szociális bérlakások hiányából adó­dó legégetőbb probléma. Jól érzékeltethető ez azzal, hogy hazánkban ezen otthonok aránya a három százalékot sem éri el (alig több, mint százezer lakhelyről van szó), mi­közben ugyanez az érték Ausztriában 23, Francia­­országban 17 százalékos. Hazánkban ráadásul nemcsak a szociális, hanem a magánbérlakások - köznapi nevükön az albérletek - száma is messze alulmúlja az uniós átlagot: a Habitat felmérése sze­rint mindössze nyolc százalékra rúg. Az uniós or­szágokban a bérlakások aránya átlagosan harminc százalékot tesz ki, egyes országokban pedig ennél lényegesen magasabb. Ezt hangsúlyozza lapunk­nak Németh Miklós ingatlanforgalmi szakjogász, a Magyar Ingatlangazdálkodók Szövetségének főtit­kára. Mint mondja, miközben itthon a tulajdono­sok által lakott otthonok aránya meghaladja a ki­lencven százalékot, addig a németeknél és az oszt­rákoknál ez az arány csak ötven százalék körüli. A szakember 2006 és 2012 között a brüsszeli székhe­lyű Európai Ingatlantanács alelnökeként, majd fő­titkáraként a 27 uniós tagállam ingatlanpiacának feltérképezésében is részt vett.­­ Hatalmas különbség van az uniós országok bérlakáspiacában, de közös bennük, hogy ilyen in­gatlanok néhány országot leszámítva szinte min­­­denhol elérhetők kellő mennyiségben. Németor­szágban például főleg a jómódúaknak van saját la­kásuk, viszont még közülük is sokan élnek bérla­kásban, épp azért, mert így mobilisak tudnak ma­radni. Például egy stuttgarti ember, aki Hannover­ben kap állást, nem vesz ott lakás, hanem inkább bérel - hangsúlyozza Németh. Mint megtudtuk, Németországban a bérlaká­sok tipikusan magántulajdonban vannak, piaci bérlakásként működnek. Más a helyzet a skandi­náv államokban, ahol komoly állami bérlakás­rendszer épült ki. Dániában az otthonok nagyjából fele bérlakás, azoknak pedig mintegy negyven szá­zalékát szociális alapon igényelhetik a rászorulók. Ehhez képest nálunk alig van ilyen típusú ingatlan.­­ Miskolcon például nagyjából hétezer önkor­mányzati bérlakás van, ahogyan Szegeden és Győr­ben is nagyságrendileg ennyit tartunk nyilván. Debrecenben, Nagykanizsán és Pécsett ötezer ön­­kormányzati lakásról tudunk, míg Zalaegerszegen 1500 ilyen otthon érhető el - mutat rá Németh Miklós.­­ A magánbérlakások számára vonatko­zóan az adóelkerülések miatt pedig végképp csak óvatos becslések állnak rendelkezésre. Ezekkel együtt a teljes magyar bérlakásállomány nagyjából négyszázezer darabosra tehető. De persze a piaci bérlakások árát a rászorulók nem is tudnák megfi­zetni, sokuknak még az önkormányzati otthonok díja is nagy megterhelést jelent. Mindeközben üresen áll hazánkban majd fél­millió lakás, egy fillért nem termelve tulajdonosá­nak, szociális bérlakás továbbra is csak elvétve épül, és nem várható az sem, hogy bárki lázas ma­­gánbérlakás-kivitelezésbe kezd.­­ Hazánkban jelenleg nem éri meg bérlakáso­kat építeni, mert a beruházóknak nem térülnek meg. Legalábbis a jelenlegi bérlakáspiaci lakbérek­kel biztosan nem. Ugyanakkor a mostani lakbérek sok háztartás számára már így is megfizethetetle­nek. Emiatt jó minőségű bérlakásokban csak fiata­labb, jobban kereső emberek és családok élnek. A szegényebbek, akik nem tudnak saját otthont ven­ni, és akik a hiány miatt szociális bérlakáshoz sem jutnak, a magánbérlakás-piac legaljára szorulnak. Azaz nagyon rossz minőségű, sokszor vizesedő és penészesedő otthont bérelnek, ráadásul relatíve drágán, többségében be sem jelentve - mondja So­mogyi Eszter közgazdász-szociológus, a Városku­tatás Kft. szakértője. Cége az előbbiek miatt főként az üresen álló ingatlanok szociális bérlakásként va­ló hasznosításában lát lehetőséget. Ezért dolgozták ki a Habitattal közösen a szociálislakás-ügynökségi koncepciót.­­ Az embereknek ma racionális okokból nem éri meg bérlakásban lakniuk, egyrészt az ár miatt, másrészt mert ez a szektor ma egyik fél számára sem nyújt kellő biztonságot. A lakástulajdonosok számára egyrészt nem megfelelő a megtérülés, másrészt nemfizetés vagy lakásrongálás esetén csak nagy nehézségek árán tudja kitenni a bérlőt a lakásból - magyarázza Somogyi Eszter. - A bérlő oldaláról az nem biztosított, hogy gond nélkül be tudjon jelentkezni az ingatlanba, hosszú távú le­gyen a bérlete. Emiatt lenne szükség a jogszabá­lyok módosítására, mert amíg a bérlők és bérbe­adók nincsenek jogi szempontból biztonságban, nem jöhet létre jól működő bérlakásrendszer. Ha viszont a jogszabályi környezet rendezettebb len­ne, az üres lakással rendelkezők szociális lakás­­ügynökségeken keresztül hosszabb távra is bérbe mernék adni ingatlanaikat, a biztonságért és a tar­tós bérletért cserébe a piacinál - a külföldi példák alapján - alacsonyabb áron. A lakástörvény módosítására Németh Miklós szerint is nagy szükség lenne, mert mint mondja, a jelenlegi jogszabályi környezet a piaci bérlakások­nak sem kedvez.­­ Norvégiában például egy hónap alatt ki lehet rakni a lakásból a nem fizető bérlőt. Azaz a tulajdo­nos pár héttel a szerződés felmondása után újra birtokon belülre kerülhet. Hasonló a helyzet Né­metországban és az Egyesült Államokban is. Ott például láttunk olyan bérlakást is, amelynek ajtaja le volt lakatolva, a nem fizető bérlő holmija pedig át volt pakolva egy közeli, zárt raktárba. Innentől kezdve a bérlőnek a házkezelővel kellett egyezked­nie, vele megállapodnia arról, hogy olcsóbb, szá­mára megfizethető bérlakásba költözhessen. Ná­lunk ilyesmire nincs példa, mert hazánkban a bir­tokvédelem intézménye olyan erős, hogy ha a bér­lő nem akar kiköltözni, akkor a tulajdonosnak bí­rósághoz kell fordulnia, majd az ítéletre akár más­fél-két évet is várnia kell. Addig pedig a bérlő jogait nem lehet megsérteni. Fogalmazhatnék akár úgy is, hogy nálunk a lakástörvény leragadt a hetvenes éveknél, ugyanis hiába módosították többször is, a lakásbérlettel kapcsolatos tényleges problémákat máig nem oldja meg.

Next