Magyar Nemzet, 2013. augusztus (76. évfolyam, 208-237. szám)

2013-08-12 / 219. szám

K­ipr Nemes • Napos oldal 2013. augusztus 12., hétfő Szerkesztette: Ludwig Emil napos oldal@magyarnemzet.hu Régi költők és kúriák, jámbor krisnások (2.) Francia mesterek dolgoztak Szent László királynak ■ Kalandozás Belső-Somogy távoli tájain Belső-Somogy, vagyis a tágas dél-dunántúli megye nyugati ré­sze nem tartozik a legismertebb magyar vidékek közé. Távol­ságai nagyok, értékei rejtettek, meg kell fáradni értük. De megéri a küzdelem, évszázadok és kultúrák sokszínűsége ta­lálkozik itt a pannon tájban.­ ­ Rakcsányi Gy.t.t.ért M­úzsáknak szentelt kies tar­tomány - szólította meg Somogyot Csokonai Vitéz Mihály, mielőtt elmaradottsága miatt kor­holta volna a dunántúli várme­gyét. Csokonai főleg Somogy nyu­gati fertályán, Csurgón és a kör­nyékbeli falvakban élt és kalando­zott a XVIII. század utolsó évei­ben. Kies ez a tartomány még ma is, de főleg kieső: kevesen ismerik kincseit, kevesen járják utazóként vidékeit. Induljunk hát el a Bala­tontól délnek! A Nagyberek környéki, szép ha­gyományokkal büszkélkedő falvak (Buzsák, Nikla) után egy magasla­ton helyezkedik el Somogyvár és nemzeti történelmi emlékhelye. A már a bronzkorban is lakott tele­pülés a Balaton akkoriban eddig érő partja fölött Somogy eredeti székhelye volt, amit Koppány is uralt. Rá száz évre már a Nyugatot választó Magyarország bástyája lett. 1091-ben a szlavóniai háború­ból hazatérő Szent László király fo­gadalmat tett, hogy kolostort léte­sít e helyen. A király a dél-francia Saint Gilles-i apátságból hívott meg bencés szerzeteseket, akik ha­talmas templomot és apátságot építettek a dombtetőn. László ki­rály negyven falut, hatvan szőlőt, háromszáz szolgát és száz fegyve­res családot ajándékozott a szerze­teseknek, akik a keresztény, euró­pai szellem messzire sugárzó köz­pontjává tették Somogyvárt. Az apátság az 1220-as évektől hiteles­helyi levéltárként működött, a ki­rályi birtokon pedig ispánsági köz­pont jött létre. Ma már csak romjai és alapfalai állnak az egykor 1300 négyzetméteres román stílusú templomnak a mellette lévő keren­gővel és kolostori épületekkel. A mellettük álló kilátóról ugyanak­kor át lehet tekinteni az egész tér­séget, s tiszta időben akár a Bada­csonyig is ellát az ember. Somogyvámos szerény falva egyrészt a szántók között álló, Ár­pád-kori, magányos pusztatemp­lom egytornyos romja, másrészt pedig az eldugott helyen működő Krisna-völgy miatt ismert. A jám­bor krisnások rendezett minta­gazdaságát és technikai civilizá­ciótól tartózkodó közösségét még annak is érdemes meglátogatnia, aki egyébként ódzkodik az Indiá­ból idekeveredett vallástól és kö­vetőitől. Marcali álmos mezővárosán át Mesztegnyőre jutunk: találomra megállunk a Mini cukrászda nevű helynél, ahol kiváló kávéval, minő­ségi fagyival és hatalmas házi réte­sekkel lepik meg az utazókat. Amíg ejtőzünk a nyári hőségben, vidám, félmeztelen cigány gyere­kek érkeznek az út menti cukrász­dába, üvöltetve a funky hiphopot a kocsijukból. „A mának élek, nem érdekel a holnap, Istennek hála, esküszöm, hogy ez egy jó nap” - szövegelik a hangfalból szóló rapperrel, Steve Antallal együtt. Szerintünk is jó nap ez, könyököt kitéve autózunk tovább a dombok között. Szenyéren felmegyünk a temetődombra, ahol vakító fehér vakolatú, Árpád-kori templom fo­gad minket. Egy friss felújítás után újra gyönyörűen érvényesülnek nemesen egyszerű román és góti­kus vonalai. „A templom őrzi a XIII. század tudását a terekhez illő szerkezetekről, a szerkezetekhez illő és formákban megnyilvánuló anyagokról, az éghajlatról, a szelle­mi történésekről, a ceremóniák és a körülmények fontosságáról. Ter­mészetességében, archetipikus el­rendezésében, emberi léptékében egyszerűség és tapasztalat tükrö­ződik” - írja róla az Építészfóru­mon H. Nándori Klára műemléki szakértő és Horváth Dénes építész. Szenyér után ellaposodik a táj és ritkulnak a falvak, a külön-kü­­lön is hatalmas, egybefüggő Bo­­ronka-melléki és kaszói erdők uralják a tájat. A homokháti Bo­­ronka-melléki Tájvédelmi Körzet több mint hétezer hektáron külön­leges növény- és állatvilág áll véde­lem alatt. A Kaszó-puszta körüli erdőkben a Baláta-tó Természet­­védelmi Területet az ott fészkelő vízimadarak és ritka növények megmentése érdekében nyilvání­tották védetté még 1942-ben. Mindkét erdőség a vadászok ha­gyományos paradicsoma, a vadak­ról és a vadászokról (köztük a hír­hedt Czinege Lajosról) anekdoták sora szól. A világháborúban sokat szenvedett Nagybajomba tartunk, hogy meglátogassuk a szépen fel­újított kúriában működő Sárközy István Helytörténeti Múzeumot. Csokonai Vitéz Mihály is vendé­geskedett itt 1798-99-ben Sárközy Istvánnál, ez a művelt nemesem­ber Berzsenyi Dániellel és Kazinczy Ferenccel is kapcsolatban állt. Mú­zeumi vendéglátónk Varga-Deák József, aki Sárközy­ leszármazott nejével, Györgyi asszonnyal együtt hosszú évtizedekig ápolta, majd tette újra fényessé a Sárközy nevet. A rendszerváltozástól apránként szerezték vissza az elveszett kúriát. A térképészeti munkája mellett cí­merfestéssel és helytörténettel is foglalkozó Deák-Varga József hely- és családtörténeti múzeumot hozott létre benne. Büszkén mu­tatja végig kül- és belföldről szár­mazó antik dísztárgyait, bútorait, címerfestői készletét, könyvtárát, falusi használati eszközeit, hely­­történeti emlékanyagát - mindazt, amit e sokat próbált vidéken össze tudott gyűjteni történeteikkel együtt a háború és a kommuniz­mus pusztítása után. „Ezt az orszá­got annyiszor kirabolták, de ami egy bolhánál többet ér Magyaror­szágon, azt meg kell menteni” - mondta Deák-Varga József e sorok írójának korábban. Akit a gyűjte­mény érdekel, az a 06-82/357-171 telefonszámon jelentkezhet be a házigazdánál. Nagybajomtól kanyargós, er­dős utakon át lehet Csurgóra jut­ni: a horvát határ menti városka Csokonai-emlékeiről, régi refor­mátus gimnáziumáról, annak ős­fás parkjáról és a XVII. századból származó, török eredetű Basakút­­ról ismert. Csokonai „interimális professzorságot” kapott a hétdiá­­kos iskolában, s az itt írt és elő­adott színjátékokért és az egyév­nyi tanításért összesen egy öltözet ruhát kapott, majd útravaló nél­kül, gyalogszerrel bocsátották el, mint afféle fölöslegessé vált, kó­bor diákot - írja Csokonairól Var­gha Balázs a Beszélő házak és tá­jakban. Somogy csücskéből a Balaton felé visszafordulva érintjük Iha­­rosberényt, ahol az Inkey-kastély parkjában hatalmas himalájai cédrust és mamutfenyőket talál­hatunk. Innen a mostani válságot nagyon megsínylő falvakon, mint például a 2010-ben csődbe menő, vagyonát elárvereztetni kénytelen Nemesviden és a félbehagyott mo­torversenypályáról ismert Sávo­lyon keresztül jutunk újra a Bala­ton közelébe. A festői dombok kö­zé épült Holládon népi épületek, szőlőskertek és a XVIII. századi Szent Donát-kápolna emlékeztet­nek egy emberközelibb korszakra. A Balatonberény fölötti dombok­ról - Somogyban utoljára - feltá­rul a Balaton egyik klasszikus pa­norámája a Badacsonnyal és tár­saival. Ezt láthatjuk meg akkor is, ha épp az Adriáról száguldunk visszafelé: talán sokaknak eszébe jut ilyenkor, hogy a mi kis édesvi­zű tengerünk és hátországa is megérdemli a figyelmet és a gon­doskodó, lokálpatrióta szeretetet. (Vége) A felújított mesztegnyői Árpád-kori templom A SZERZŐ FELVÉTELE Almabor negyed fordulattal és gregoriánnal Hagyománytisztelet a XXI. században • Norvégia távoli úti cél, esőkabátra szükség van, de a különleges élményekért megéri Nem tipikus nyaralási helyszín, csak azok utazzanak a skandi­náv országba, akik tudják, miért mennek oda, és a nagyon el­szántak. Pedig sokszorosan megéri, az időjárás pont jó a túrák­hoz, a fehér éjszakák hangulata sosem tapasztalt érzéseket kelt. És nem igaz, hogy a norvégok nem zeneszerető, tűzről pattant népség. Egyhetes utam meggyőzött arról, hogy érdemes ott hosszabb időt is eltölteni. E Fehér Anikó A­ki még nem járt ott, azt hiheti, a sok eső - évente 300 napon át, a rossz nyelvek szerint - és a hű­vös idő az embereken is meglátszik. A norvégok nemcsak az egészséges étkezéstől és a fehér éjszakáktól olyan kiegyensúlyozottak, csinosak és elégedettek, hanem attól a lát­ványtól is, ami a nap minden per­cében eléjük tárul. Hófoltos hegyek, vízesések, átlátszó, kékes színű gleccserek mindenütt. Mindehhez évente tizenkét zenei fesztivál is társul, kétségkívül a legrangosabb köztük a július első hetében meg­tartott Förde folk- és világzenei fesztivál, amelyet a Songline maga­zin is a világ első 25 hasonló esemé­nye között tart számon. Kis kerülővel érkeztem För­­débe, Sognefjord megye központjá­ba. Bergent kár lett volna kihagyni, Norvégia legnagyobb kikötővárosa, ahol a norvégok nagy zeneszerzője, Edvard Grieg született. A tradicio­nális felvonóval megközelíthető ki­látóból jól látható a Bryggen, azaz a rakpart Hanza-kereskedőházainak sora, amely 1979 óta a világörökség része. A halpiactól kezdett séta so­rán a hagyományos kötött gyapjú­pulóvereket árusító üzletek sorával találkozhatunk. Tovább haladván a fjordvidé­­ken, lehetetlen elkerülni a szintén mesés Fiam vasútvonalat. A mind­össze 20 km-en át futó sínpár elké­szítése húsz évet vett igénybe. 1944-ben villamosították, 20 alag­­úton vezet át az út, ebből 18-at ké­zi szerszámokkal vájtak. Néhány alagút falába ablakot is készítettek, hogy a gyönyörű látvány egy pilla­natra se vesszen kárba. Az össze­sen kilenc közbeeső állomás mindegyikén feltüntetik a tenger­szint feletti magasságot s a két vég­állomástól mért távolságot. A Kjos vízesésénél meg is áll a vonat, ki le­het szállni, fényképezni. Ha figyel­mesek vagyunk, meghalljuk a fi­noman szóló muzsikát, majd az egyik ormon egy táncos jelenik meg, teljesen belesimulva a kör­nyezetbe. A Brekvam szakadék kö­vetkezik, majd a festői parasztgaz­daságok sora. Végül Fiamba érke­zünk, a 450 lakosú városba. Innen Balestrand felé vezet az út, immár hajón. Érdekes figyelni az utazó közönséget: szinte mindenki szót­­lan, a lélegzetelállító látvány, a víz kéksége és a hegyek tekintélyt pa­rancsoló monumentalitása min­denkit tiszteletre késztet. Balestrand almaboráról, a ci­­derről híres. A pezsgő italt speciá­lis körülmények között, apáról fiúra szálló tudománnyal készítik. A család egy vendégházat is üze­meltet, ahol nemzetközi konyha szolgálja ki az idelátogatókat. Mi török specialitásokat ettünk, de a norvégok jellegzetes ételei, a ha­lak, gyümölcsök, zöldséges réte­sek sem hiányoztak. Faerlandba ismét hajóval érde­mes menni, ahol a Norvég Glec­­­cser Múzeum fogadja a látogató­kat, nemcsak kiállított tárgyakkal, filmekkel, fotókkal, de „hazavihe­tő” környezetvédő munícióval is: ha vigyáznánk a földünkre, há­romszor ennyi embert is eltartana - szól a figyelmeztetés a kiállítás végén. A bevezető rövidfilm olyan helikoptertúrára viszi a nézőjét, hogy egy pillanatra elbizonytala­nodunk: részesei leszünk a repü­lésnek, mintha elindulna a szék is. A hatalmas, a termet körbevevő kivetítő teljes utazási élményt ad. 2534 gleccser van az országban, egy részükön túrázni, síelni is le­het. A gleccser színe a szakaszosan érkező újabb rétegek és a jég állan­dó mozgása miatt növekvő nyo­más hatására változik fehérről kékre, kékeszöldre; a látvány leír­hatatlan. A mászásra hívogató hegy lábánál helyi gazdák kínálnak egy kis kóstolót, barna színűre ér­lelt juhsajtot, szarvaskolbászt és helyben termelt gyümölcslét. Itt található a norvég könyvváros, a Booktown is: 278 lakosa és mint­egy négy kilométernyi könyves­polca van e falucskának. Hogy mi­ért is? A könyvet ebben az ország­ban nagyon megbecsülik. Hiszen, ha rossz az idő - és ez gyakran elő­fordul -, ez a legjobb társ. Lehet itt kölcsönözni és vásárolni is hasz­nált és új példányokat. Könyv van mindenütt: a garázsban, a fürdő­szobaablakban, a teraszon. Ter­mészetesen iskolája is van a „vá­rosnak”, úszómedencével. És min­den gyereknek saját laptopja. Förde innen már közel van. A folkfesztivál minden július első hetének utolsó három napján zaj­lik, az idén mintegy 300 előadó, 30 ország, 100 koncert, 30 000 láto­gató és 300 önkéntes volt jelen a hat, egész évben dolgozó munka­társ mellett. Profizmus és zene mindenütt, sok mosollyal és hihe­tetlen könnyedséggel. Az idén két magyarországi együttes látogatott ide: a Söndörgő és a Besh O droM. Koncertjeiket álló ováció, és spon­tán kezdeményezett tánc is kísér­te. De volt itt spanyol flamenco­együttes, baszk dobosok, mali ze­nészek, kaukázusi férfikórus és sorolhatnánk. A norvégok speciá­lis hegedűje, a harding fele a négy szokásos húr alatti öt zengőhúrjá­val, és az egyenes húrtartó lábbal önmagában egy zenekar hangzás­élményét adja. A Fördehuset, azaz Förde-ház volt a koncertek fő helyszíne, de rendeztek zenei eseményt a temp­lomban, szabad téren és a helyi művészeti iskolában is. A szabadté­ri színpad előtti tömeg kedvét még az egyre barátságtalanabbul meg­induló eső sem zavarta, megjelen­tek az alkalmi esőkabátot kínáló al­kalmi árusok. Fontos tanács: Nor­végiában nem szabad otthon hagy­ni az esőkabátot, esernyő nem elég! Az utolsó reggel fontos esemé­nye a fjord melletti szabad téren elfogyasztott hagyományos közös reggeli, ahova mindenki hivatalos, aki csak erre jár. Készül itt pala­csinta, sül kolbász, hal, lazac, szendvicsek mindenütt. Ezután indul a résztvevők felvonulása, a menetet a polgármester és a fesz­tivál igazgatója, Hilde Björkum ve­zeti lovon, a résztvevők lovas ko­csikban ülnek és muzsikálnak. A fesztivál témája az idén a ze­ne és természet volt. Mert a nép­zene a természet tüneménye, Bar­tók szerint. És a zene csodákra ké­pes: felolvasztja a gleccsert és érle­li az almabort. A balestrandi gaz­da megmutatta, hogyan is lesz olyan finom az itala: amellett, hogy naponta egy negyed fordula­tot mozdítanak az egyes üvege­ken, esténként lemegy a pincébe a hordókhoz, és énekel nekik. Gre­goriánt. Legjobban a Salve Regi­nát szereti a cider. Bryggen, a Hanza-kereskedőházak sora Bergen rakpartján - a világörökség része A SZERZŐ FELVÉTELE

Next